Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)

1980-12-13 / 292. szám

Gyógyítás alulnézetben Beszámoló pártfaggyűlés a pásztói tanácson Nehéz a jövő útja A beteg általában nem tud­ja elbírálni, hogy a kórházban az állapotának megfelelő gyógymódot alkalmazzák-e? A diagnózis felállítása, a te­rápia kidolgozása természete­sen szakértelmet kíván; ezek­be laikusnak nem lehet be­leszólása. És hadd szögezzük le nyomban, hogy felesleges is lenne, mert mindez az or­vos dolga. Felkészültségének, szakértelmének eredménye, amihez hozzájárulnak a gyó­gyító intézménv objektív adottságai. Nyilvánvaló, hogy korszerű épületben, újonnan beszerzett műszerekkel ked­vezőbbek a gyógyítás feltéte­lei. Ám a beteg ítélőképes­sége ebben az esetben is csak a látszatra szorítkozik. Látja, hogy tágasak a kórtermek, vakítóan tiszták a falak, ápol­tak a mellékhelyiségek, jó a világítás, akár este is lehet ol­vasni, ami sajnos egyáltalán nem tipikus. Egyszóval, a kórház úgyne­vezett hotelrésze megfelel ne­vének. És a beteg mégsem mindig elégedett. Van ugyanis a gyógyításnak egy olyan té­nyezője, amit nem pótol sem­mi. Amit a beteg a maga lai­kus módján is észlel, lemér, és amiből messzemenő következ­tetést von le. Ez pedig a gyógyintézmény légköre. Or­vosok és beosztottaik mun­Két dolog köztudott a nagy- bátonyi harisnyagyárban Va- sicsek Lajosnóról. Az egyik- hogy a maga érdekében soha, mindig a többiekért, a bri­gádjáért emel szót. A másik, hogy nőnapkor az egész bri­gádját turistaútra „vitte,. Jal­tába. Kedves, szőke hajú asszony. Tíz esztendeje munkásnő a gyárban. Megszerették, maguk közé fogadták a többiek, oly­annyira, hogy a Madách-bri- gád vezetőjévé választották. — Lehet, hogy -.fennköltep” fogalmazok, de én itt, a mun­kahelyemen valódi családot találtam. Amikor gondom-ba- jom volt mellém álltak szív vel-lélekkel, mindenben segí­tettek. kaközi kapcsolata, ami bánás­mód formájában sugárzik a betegre is. Különös. Az egyik kórházi osztályról azzal távozik a be­teg, hogy jó szakemberek az orvosok, megtanulták szakmá­jukat a nővérek, mégis hol itt, hol ott volt valami hézag a gyógyításban. Többnyire szer­vezetlenség, vagy hiányos együttműködés miatt nem kapta meg a gyógyszert, csak külön kérésre, vagy reggeli után derült ki, hogy aznap éh­gyomorra kellett volna vizs­gálatra mennie. És amikor ezt szóvá tette, őt gorombították le, hogy miért nem jelentke­zett előbb. Az ilyen és hasonló dolgok miatt értékes ápolási napok veszhetnek kárba, ami a kór­háznak anyagi és ágyveszte­ség, a betegnek hosszabb ápo­lás és felesleges szenvedés. Amellett az orvosba, az orvos­lásba vetett bizalom megren­dülése. Az intenzív osztályokon fek­vők mondják hogy ott — úgy tűnik, ez tipikus —, nem for­dulhat elő ilyesmi. A beteg­ségek súlyossága, az életért fo­lyó harc ugyanis nem tűr la­zaságot. Az intenzív gyógyí­tás szép eredményei nem jö­hettek volna létre orvos és nővér szoros egymásrautaltsá­gában végzett munkája nélkül. — Elmentünk mind a ki­lencen, férjestől. Mi, nagvbá- tohyiak jártunk Bahcsisze- rájban. láttuk a tengert, vol­tunk Szimfgropolban. meg­néztünk mindent, amit csak érdemes azon a tájon látni. Még bort is kóstoltunk. A brigádunk egyik tagja, Kiss Ilonka néni a hatvankettedik születésnapját Jaltában ünne­pelte. Felköszöm hittük. Pezs­gőt vettünk, még verset is írtunk neki. Másnap megle­petésre a mellettünk lakó szovjet házaspár invitált ven­dégségbe. Megtudták, hogy miért az „ünnepség'*. Jártunk mi már Magyarországon is több felé, most pedig a jól­sikerült jaltai út után úgy döntöttünk, valahová hajóval utazunk. Mentünk autóbusz­Ez csak olyan szellemben, olyan légkörben lehetséges, amelyben a beteg állapota dik­tálja a munkatempót és a mun­kastílust is. Nem rendkívüli eredmény ez. Hanem annak tulajdonít­ható. hogy az intenzív osz­tályok vezetését csak olyan orvos vállalja, aki képes fe­lülemelkedni mindenféle önös érdeken. Legyen az jövedelem, vagy magánélet. Itt, ha meg­érkezik, a mentő, minden megszűnik, ami „világi”. Egyet­len dolog számít: az életve­szély elhárítása. És nincs na­gyobb öröm, mint amikor ez sikerül. És nincs nagyobb bá­nat, mint amikor az osztály­ra visszaküldött beteg állapo­ta ismét rosszabbodik, mert ott már korántsem olyan lel­kiismeretes az ápolás. Lelkiismeretes ápolás — tu­lajdonképpen ez az, aminek megléte egy-egy intézmény fa­lai között is oly nagyon dif­ferenciálhatja a gyógyítás ha­tásfokát. Objektív adottságok­tól szinte függetlenül. És ez az. ami — ha feltételei adot­tak — a vezetéstől függően mindig hasznosítható a gyó­gyítás javára. És a beteg megnyugtatásá­ra, mert egyben ez az a té­nyező, amit a laikus is nyom­ban felismer és jóérzéssel vesz tudomásul. szál, vonattal, repülőgéppel, már csak ez hiányzik a kis ..házi” gyüjeményünkből. Felnevelt három gyereket. Azok is családot alapítottak. Az egyik lányát sajnálatos tragédia érte. Egy cseppet sem gondolkozott, gondjaiba vette négyéves unokáját, Mó­nikát. Erő és helytállás jel­lemzi a mindennapokban. — Az igazság, hogy a fér­jem segítsége nélkül nem tud­nám csinálni. Mindenben se­gít. Ez pedig nagy dolog, örö­met találok a munkámban, szeretem a fiatalokat minden szertelenségükkel együtt. Az engem körülvevő közösség pedig már sok bajon átsegí­tett... — cse — Négyén ülünk a kupéban, valamennyien Pásztora tar­tunk. Utastársaim középko­rúak, családosak. A városiaso­dás útját taposó járásszék­helyről esik szó — amúgy alulnézetben, a nap mint nap útrakelő és megérkező ingá­zók szemszögéből. Ók, ha pász­tóiaknak vallják is magukat, valójában csak életük szűk kétharmadát töltik falujuk­ban. Ha jobban tetszik: nagy­községükben. Tehát, egy ki­csit a kívülálló szemével is tekinthetnek az urbanizálódó településre, ezért is érdekes egyikük megjegyzése: * — Mit gondoltok, csak úgy egyik napról a másikra kész a város?! — korholta a töb­bieket választ nem váró kér­désével. — Mindig csak arról beszélünk, mi nincs, mi hiány­zik. .. arról pedig soha nem szólunk, amivel dicsekedhet­nénk. Mintha az ismeretlen utas­társ szavai köszöntek volna vissza néhány órával később, amint Ruza László párttitkár mondandóját olvasta fel Pász­tó nagyközségi közös Taná­csának MSZMP alapszerveze­tének beszámoló taggyűlésén. Persze, így í.fölülnézetben” jóval felelősségteljesebb a megnyilatkozás, súlyosabbak a mondatok, mint egy kupé- terefere alkalmi társulásán, s ami talán a leglényegesebb különbség: hogy a kommunis­ták szavai mögött tettek is áll­nak, s e különös alkalomkor mindig is a jövőn, a teendő­kön van a hangsúly. Egy 21 fős alapszervezet munká ján botorság lenne szá­mon kérni akár az urbanizáció, akár a teljes tanácsi intézmé­nyek hibajegyzékét és ered­ménylajstromát. Annál izgal­masabb volt viszont megíi- gyelni-meghallgatni: miként tükröződik a kommunisták szervezetében a tanácsi mun­ka, valamint a lakosság és a hivatal kapcsolata? Mit tarta­nak lényegesnek taggyűlés elé vinni és milyen feladatokat fogalmaznak meg önmaguk számára? Nos, a kérdéskör ily módon kitágulva már átöle­li a fejlődő nagyközséget: in­gázókat és helyben lakókat, párttagokat és pártonkívüli- eket, gyerekeket, és időseket, egyszóval, mindenkit. — A tanácsnak a vállala­tokhoz, szövetkezetekhez ké­pest sajátos feladataik van­nak — mondta beszámolójá­ban Ruza László. A tanácsok működési területükön gazdái a lakosság kommunális, szo­ciális, egészségügyi, kulturá­lis, kereskedelmi, szolgálta­tási és igazgatási ellátásá­nak. .. — majd valamivel ké­sőbb: — A lakásépítést mind­végig kiemeltnek tekintettük, s a lakásépítési tervet teljesítet­tük. Terv szerint épült ez évben az általános iskola és a diákotthon. Viszont a ke­reskedelmi és a szolgáltatóház, valamint a bölcsőde beruhá­zásainál nagy lemaradás mu­tatkozik. .. Alig mondta el e szavakat a párttitkár, néhány résztve­vő kezében meglendült a toll, s sebesen rótta papírra a gon­dolatokat. Szót kért a kivite­lező, a költségvetési üzem fő­könyvelője, pártcsoportbizal- mija is, Nagy István. — A költségvetési üzem e két beruházással erejét megha­ladó vállalkozásra kénysze­rült. Nyíltan ki kell tehát mondani, hogy átadásról ez évben, sajnos, nem lehet szó! — hangsúlyozta. — Most már kiderült, hogy ilyen feszített ütemre nem voltunk fölké­szülve. Eleve reménytelen vál­lalkozás volt ezekkel a ha­táridőkkel nekikezdeni... Voltaképpen ezt a gondola­tot fűzte tovább, egy szenve- délyességi fokkal magasabban dr. Farkas Miklós vb-titkár, amikor arról beszélt, hogy nem szabad máskor bele­kényszerülni efféle helyzetbe, mert mint később természe­tes, az eredetileg ígért határ­időket kérik számon. — A hatósági munka a tele­pülésfejlesztés eszköze — mondta —, s ez nagyon ko­moly feladat. Ismerve a lehe­tőségeket: a jövő útja nagyon nehéz lesz, s ha mi jó VI. ötéves tervet akarunk teljesí­teni, akkor neki kell gyűrkőz- ni. Fegyelem, hatékonyság s magasabb színvonalú tanácsi munka szükségeltetik a lakos­sági igények jobb kielégítésé­hez! Ehhez persze elsősorban mindenki a saját területén tegyen meg mindent, ebben egyetértettek a hozzászólók. Különösen Kovács Mária köz- művelődési felügyelő ele­mezte ezt fölszólalásában. Az alapszervezeti munka nyitott­ságát szorgalmazta, a párt­megbízatások konkrétabbá té­telét, számonkérését, valamint a személyes példamutatás fon­tosságát Ruza László erre vonatkozó­an is tett megállapítást: — A központi intézkedések mellett többen is sürgették a helyi kezdeményezések meg­tételét az ügyintézés korszerű­sítésére. Létrehoztuk a leíró irodát, s beszereztük az en­nek működéséhez szükséges eszközöket. 1981. január else­jétől új gazdálkodó szervezeti formát hozunk létre, a Gaz­dasági és Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezetet, a GAMESZT. Ez megkönnyíti az intézményvezetők gazdasá­gi munkáját és lehetővé teszi, hogy a szakigazgatás pénzügyi és műszaki csoportja több időt fordíthasson a hatósági mun­ka végzésére. Bizonyára kitetszik e rész­letből is, hogy a pásztói taná­cson igyekeznek korszerűsíte­ni, mind házon belül, mint pe­dig a lakosság-tanács kapcso­latában. A nagyközség part-vegre- hajtóbizottságának minősíté­sét Vincze Ferenc ismertette. Ö mondotta, ugyané szavak­kal. hogy javult a tervéző- szervező munka, s a község­politikai, településfejlesztési te­vékenység hatékonyabb lett, mint korábban. Némi bírálat érte a társadalmi munkálatok szervezőit, abból a szemszög­ből, hogy az urbanizációs cé­lok teljesítéséért több és ered­ményesebb összefogásra van. szükség, s ebben a párttagok­nak is akadnak teendőik. Amit Vincze Ferenc különös hang­súllyal mondott: javult a ta­nácsnak az állampolgárokkal való kapcsolata. A tanácsi épülettől — ahol a beszámoló párttaggyűlés tartott — néhány száz méter­re van a vasútállomás. Köz­ben található a művelődési központ, csalogató fényeivel, színes transzparenseivel. Be­csó Károly intézményigaz­gató szavai nyomán — ő mondta, hogy a művelődési munka teendői nőttek, ugyan­akkor a pénz kevesebb lett — bekukkantok az épületbe. Az egyik szobában gyerekek éne­kelnek, a folyosón kiállítás, hétköznap esti sürgés-forgás... A taggyűlésről hazafelé igyekvő igazgató még benézett az épületbe. A múló év szám­vetése és az elkövetkező te­endők a tanácsi munka min­den területén nagyobb tempót diktálnak. A kommunistákra ez még inkább értendő. Tanka László Közéleti ember Nagybátonyból A hegyet is elhordanák A Cserhát völgyében Kutasói mozaik Sárból van a járda A tíz esztendő hamar elsza­ladt. Közben Vicát — mert így ismerik az egész gyárban — az a megtisztelő bizalom is érte, hogy tagja lett a Ha­zafias Népfront Nógrád me­gyei Bizottságának. Igazi kö­zéleti ember, akinek a köze­lében pezseg minden. A brij- gádjával részt vesznek min­denféle vetélkedőn. Október­ben a textilipari szakszerve­zet munkaversenyt indított, ők kilencen —, mert ennyi tagja van a brigádnak — kü­lön kitüntetést kaptak. — Elfogult brigádvezető vagyok, de a mi gárdánk olyan, ha munka van. nem azt kérdezik, ezért kapunk-e külön valamit, hanem mikor, mit és hol kell csinálni? Még a hegyet is elhordanák, ha netán arra lenne szükség. Mondok egy példát. Amikor kommunista műszakban dol­goztunk, az egyik brigádtár­sunk beteg volt. Mikor fel­épült, odajött hozzám: „Nem akarok kilógni a sorból. A következő szabad szombaton bejövök dolgozni, ^letöltőm én is a kommunista műszakot.” A jaltai kirándulás pedig valóságos eseményszámba ment az egész üzemben. A népfront nőbizotlsága szer­vezte az utat. Vasicsekné meg a saját brigádját mozgósítot­ta. Ilyenkor télidőtájt alig le­het észrevenni a völgyben meghúzódó kis falucskát a késő délutáni ónos szürkeség­ben. Szentiván felől jövet a kutasói partról letekintve csak haloványan világító pará­nyi pontocskák jelzik a falu körvonalait Kutasó, a megye egyik legrégebbi települése. Szívós, az életért keményen küzdő ember lakta mindig ezt a dimbes-dombos, nehezen művelhető rakoncátlan tájat, amely amennyit el is vesz ez­által az itt lakó embertől, annyit vissza is juttat szelíd lankáival. A mostani, száz- nyolcvan lelket számláló fa­luközösség az alig tíz évvel ezelőtti négyszázhoz képest alaposan megcsappant. Most azonban úgy tűnik, megsza­kadt a kedvezőtlen folyamat. Azt mondják az itteniek „nem elveszett falu” mégsem, kü­lönösen azóta, amióta az al- sótoldi tanács telkeket parcel­lázott, s éltek is ezzel azóta már elég szép számmal. Hat család visszajött ide lakni, s vannak, akik víkendházat építettek a Tóvid-hegy lábá­nál. * Az élelmiszer- és italbolt egyetlen hosszú épület. Bent az üzletben takaros rend, tisztaság fogadja a látogatót, vásárlót egyaránt — Délután már keveseb­ben jönnek vásárolni. Ezért jut idő a rendezgetés­re. Ilyenkor vesszük számba és írjuk össze amit szeretnénk megrendelni — mondja Ha­vasi Lászlóné, aki férjével együtt nemrégen vette át az üzlet vezetését. — Lehet, azt tartják rólunk a faluban, hogy „új seprű, jól seper”, mi azonban később is jól szeret­nénk végezni ezt a munkát. Vagy még ennél is jobban — teszi hozzá mosolyogva: — Egy kicsit túlzók, de az, hogy cukor, só meg kenyér legyen, ez kevés. Szeretnénk bővíte­ni a választékot, mert az igény megvan. Szeretnénk több féle konzervet, befőttfé­léket, mirelitárut, amely az itteni asszonyok munkáját is megkönnyítené. Az üzletből csak egy ajtó, s a boltosból kocsmáros lesz. Egybenyílik a két helyiség, s a bolt pultja a túloldalon folytatódik. A kocsmában vágni lehet a cigarettafüstöt. A fröccsös-, sörös- és kóláspoharakat me­leg vízbe dugják, nyakonön- tik egy-két pohár hideg víz­zel és kész... — Ném mostani, régi gond ?z már. hogy így mossuk a használt poharakat, folyó­víz hiányában. S így csinál­ják a környék községeinek italboltjaiban is. Berta Imréné éppen a hét­végi bevásárlását intézi. Há­rom csemetével gyermekgon­dozási szabadságon van. „Ci­vilben” a Cserhátvidéke Tsz könyvelője. — Mi a falut választottuk, amikor a férjemmel azon morfondíroztunk, hogy hol te­lepedjünk le. Itthon építet­tünk. Nincs még kész telje­sen, állandóan van rajta do­log, de a miénk. S, hogy mi­ért választottuk a falut? So­kat gondolkodtam ezen. Szü­leim is itt laknak. Szeretem ezt a vidéket, közel lakoma munkahelyemhez. Igaz, hogy én aztán pillanatra sem unat­kozhatok a kicsik mellett, de velem egykorú, vagy fiatalabb számára kevés szórakozási, kikapcsolódási lehetőség akad. * Három kisiskolás bóklászik olvasnivalót keresve a köny­vespolcok között. Mocsári Pálné könyvtáros. Ezenkívül lelkes és tevékeny társadal­mi munkás. — Kettőezer-négyszáz köte­tes a könyvtárunk. Elég te­temes mennyiség. Azonban sok régi, rossz állapotban lé­vő könyvünk van, vigyázzuk, óvjuk őket Szeretnénk fel­újítani az állományt Sok a gyermekolvasó, éppen ezért minél több és szebb nekik való irodalom kellene. Fel­nőttek kevesebben járnak. Így van ez sok más terüle­ten. Kezdve a járdaépítéstől a faluszépítésig, a rendezett falukép kialakításáig társa­dalmi munkában ezeket még nem tudtuk megvalósítani. Egyik legégetőbb gond a jár­daépítés. A jelenlegi „sárból van”, s hogy valódi legyen összefogásra van szükség. Sok az idős ember Kutasón, ők nehezebben mozdulnak. Ha valamilyen ünnepséget szervezünk személyesen in­vitáljuk őket. Jobban „meg kell fogni” a fiatalokat, akik itt élnek, a közelben találva munkalehetőséget. A Cserhát vidéke is hazacsábított már nem egy szakembert. Vannak az idősebbek, akik hosszú évek óta ingáznak, s már nem is akarnak lemondani erről. Az asszonyok szőnyeg­szövés, varrás, üvegmosás mellett a term.' úszó vetkező­ben dolgozhatnak. * Toldi út 6. szám. Szita András portája. Takaros, hosszú, faloggiás ház, sárta- pasztásos hosszú tornáccal. A tulajdonos véleménye sze­rint 150—200 éves az épület. Ebben a házban lakott Veres István honvéd őrnagy, az 1848-as forradalom és szabad­ságharc katonája. Az épület, hála a benne lakók gondos­kodásának kifogástalan álla­potban van. Belül több he­lyiségben korabeli bútorok, a falakon fegyverek, régi ké­pek sorakoznak. — Arra gondoltunk, jó len­ne megmenteni ezt az épüle­tet az utókornak. Ezért is vi­gyáztunk rá eddig a felesé­gemmel. Voltak már múze­umból is megnézni, hogy eset­leg kialakítanak belőle egy emlékházat. De azóta sem történt semmi. * Caplatok „a sárból ké-' szült” járdán a buszmegálló­hoz. Égetően szükség lenne egy igazira. Legalább a főút mentén. Talán jövőre sike­rül megvalósítani. Ehhez a közös tanács segítsége mel­lett összefogásra is szükség van Kutasón. Szabó Gy. Sándor NÓGRAD — 1980. december 18., szombat 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents