Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-07 / 287. szám
mninnwimnnnmnimilnuiiiimwnniiniminmimimnnmnmmimnifflnnntiHmiiMnniim» A nyolcvanesztendős Handó Jánosné maga szövi vásznait, ezekre kerülnek a modern •zínössteeállítású, régi motívumok mintái Sok-sok út kellene még a községbe! Az óvodában minden rászoruló kisgyermeket el tudnak helyezni . Korog a manganyáj, haza altar menni.” De már jó régen csak a népdalban él a mangalica, amelyet ezen a sík területtel alig megáldott tájon — Radványi Ferenc leírásai szerint — még a század elején is tenyésztett az itt élő ember. Aki még korábban meg egyenesen a vaddisznófajtából származó nagyon szívós, erdei makkon, szabadon élő fajtát tartotta, s akiről feljegyezték azt is, hogy évszázadokon át megszokta a dombok, erdők közötti életet és'keményebb erkölcsűvé vált, mint általában. Mindezt úgy is fordíthatjuk, mert így igaz alighanem, hogy a szeleiek (volt régebben alsószelei, meg felsőszelei is) igen kemény élethez szokottak, másként' meg nem élhettek ezen a szemre nagyon szép táján a megyének. A házaknál persze ma is tartják a sertést, hogyne tartanák, amikor „bejárt módja van annak”. Erről szólt a krónikásnak Zubó Sándor bányász is, akit éppen akkor kaptunk lencsevégre, amikor kerékpáron a nagy hóban hazafelé tolta a nagy zsák hízódarát. „így aztán kivesszük a részünk az ellátásból, mi is jól járunk, meg az állam is... ” Mások is így vélekedhetnek, mert errefelé a disznónevelés ma is elég jelentős, majd’ azt írtam: „nagy divat”. De hát akár a hagyomány is megtarthatja az emberrel őseinek jó szokását. A húsellátásról azonban ellentmondó véleményt hall a krónikás. Nemrégiben megszüntették a imátl-aszelei hüsboltot, ugyanakkor a húst előrecsomagolva továbbra is megvehetik az itteniek. Az igaz, hogy így kilója hetven fillérrel többe kerül és talán lehet is olyan érzése a vásárlóknak, hogy nem válogathat kedvére, de ez mégis inkább csak szokás kérdése. A városi ember is hamar elfogadta az előre- csomagolást, mert azt tapasztalta, hogy így könnyebb, egyszerűbb az árusítás, vásárlás. Csak legyen — ez a döntő! Amiként erről Sálamon Ferenc, szelei születésű, kazári tanácselnök (ott a közös tanács székhelye) gyakran meggyőződik a boltban. A bolt, vagy inkább boltocskák —, nos. ez bizony régi gondja-baja a mátraszeleiek- nek. Az egyik boltjukat még valamikor a „Hangya” szövetkezet idejében nyitották (1914), s bár nincs itt sem olyan igény, hogy akár a televíziót is helyben vásárolják (arra ott van a közeli megyeszékhely), azt, azonban mindig elmondják, hogy a mai igényeknek jobban megfelelőt, korszerűbbet, szebbet, jobbat érdemelnének jó régen. És, ha már szóba jöttek a gondok, akkor az utak állapotáról sem hallgathatunk. Mégpedig ebben az összefüggésben érdemes szólni róla: ha a városba költözés irányát meg akarjuk változtatni, ha a városban dolgozó, de itt helyben építkezni szándékozó ember életkörülményeit urbanizálni akarjuk —, nos akkor az első a jó út. Amin járni lehet az év minden szakában. Az új házból, meg persze a régiből is, be a városba, a bányába, a munkahelyekre, ahonnan ide vissza szívesen jöhet haza az ember. A szilárd burkolatú út a legalapvetőbb emberi igény akkor, amikor a legtöbb házban folyó víz van, akkor, amikor a helybenélés feltételeit javítani szükséges, különösen a város vonzáskörzetébe tartozó helyek tekintetében. Az. építési kedv is akkor 'marad meg, ha az itteni életkörülmények nem jelentenek „külön áldozatot” senki számára, sőt. éppen ellenkezőleg — jó közlekedéssel, jó úttal, urbani- zált feltételek mellett előnyt nyújt a nyu- godtabb élet, a természet közelsége. A kedv, a vállalkozás az építésre ugyanakkor nagyjából töretlen. A tanács is előre látja, hol lehet újabb területet kijelölni teleknek, de egyelőre van Sok olyan, régi házat körülfogó telek magában a községben is, amely a lakosság közötti eladással-vétellel, azután az elmaradhatatlan bontással és építkezéssel megfelelő számú helyet biztosít Régi ház is van még jó néhány. Közöttük nem egy párját ritkítja, s ezek mind lakottak is idős emberek által. Az élet, a miunka sokat és többször is változott a szeleiek számára. Volt idő, amikor a bányászkodás volt a jellemző, majd a nováki gyárban dolgozás, de ez is változott. Ma már a városban és például a kisterenyei munkahelyeken is sokan vállalnak munkát, a nők meg a közeli fehérneműgyárban. Erős hagyomány volt itt a népviselet; jó néhányan az idősebbek közül ma is viselik méltósággal, a szokások közül meg a Luca-napi „vőlegénylátás”, volt a legerősebb. Meg a fonóházak kedves melege, amelyek közül egy-kettő még a háború után is működött. A házakban ítt- ott ma is szőnek színes mintát, kelmét az idősebb asszonyok. Régebben három színjátszó együttese is volt Mátraszelének, azok aztán egymással versengtek. A község egyik legnagyobb vállalkozása a művelődési ház felépítése volt, abból egy emberként úgyszólván mindenki kivette a részét, és az is érthető, hogy máig büszkék arra, hogy milyen kevéske kis pénzből építették fel a kultúra házát. De az igazi nagy győzelem mégis csak a víz megszerzése volt! Alighanem a megye legolcsóbb vízműtársulását hozták létre rengeteg munkával, észszerű lépéssel, szervezéssel, ceredi kölcsönnel, ami egymagában is elég szokatlan volt akkoriban tanácsi berkekben; azután az olcsón vett csövekkel, a társadalmi munkával, mindazzal, ami azt eredményezte Mátra- szelén, hogy a tervezett mintegy 12 ezer forint hozzájárulás helyett az úgynevezett jogi személyeknek 8100, a magánszemélyeknek meg 6100 forint a hozzájárulás összege! A tíz évre szerveződött vízműtársulás — tekintve, hogy mindenki kifizeti rövidesen az adósságát — jóval előbb, már jövőre feloszlik, „megszünteti önmagát”, Azaz, egy félidő alatt, öt esztendő leforgásával létrejön mindaz, amit a jó víz érdekében vállaltak a sikeres társulással. Hát, ez valóban nem mindennapi eredmény! És szó szerint szinte kizárólag önmaguknak köszönhetik a szeleiek. TPL Kép: Kulcsár József Mátraszele ■iimiiimiMMiiiiMliiiiiMmitiitiilliMitiMmiiMimMniitiliiilililitliMiiiiiiilHiiiiittiiiMmiiMimiittfmm« Csendesek a téli napok Zubó Sándorék portáján már disznóölésre készülnek, aa eleségnek azért még van helye A
