Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
F eHaSf az aímSböí, lévei gő után kapkodott, és törölgette magáról a verejtéket. Már megint az az álom. Blaskó Karcsi azt kiáltotta. hogy vigyázz! Mozgott körülötte a föld. Valahonnan jajgatást hallott, indult, hogy segítsen, de nem tudott mozdulni, mert mintha rádőlt volna a hegy és nem kapott levegőt. Erre ébredt fel, de hangosan viaskodhatott, mert Rózsi néni már ott állt az ágya felett. Jóságos arcán a feleség aggodalma volt. Megsimogatta fé/je izzadt fejét. . — No, nyugodj meg. Senki jobban nem tudta, hogy a férje mit él át ily verejtékben fürdő éjszakán. Még mindig a háború. Szökés a halálra ítéltek félelmével Aztán a fegyverek ropogása, küzdelem az életért. Aztán a barátok. És onnan kezdődik minden elölről. Küzdelem és küzdelem, miközben körülöttük arat a halál. Vége lett. De ami történt, ott maradt a legkisebb idegszélában is. Amióta a nyugállományúak életébe léoett. különösen a hosszú téli éjszakákon, ideg- szálaiban ismét éled a feszültség. Nyugtalanná válnak az éjszakák, és újból átéli a legnehezebbeket: az életért való küzdelmet. A nyugállományba vonulás ideién ingerült lett. Felbőszítette, ha a konyhaszéket nem a megszokott helyén találta. Rózsi néni akkor is tudta, csak türelemmel nyugtatható meg a férje. Vidéki Istvánnál az orvosnál is járt, hogy mindenre felkészüljön. Az orvos mondta neki: Juhász Józsefnek olyan megviselt az idegrendszere, hogy elfoglaltságra van szüksége. Nyáron könnyebb, mert ott a kert. Egy üdülő sem szebb. Messze a hegyekre látni és már az is megnyugtató. De a szépen művelt földek, a nyílegyenes jegenyesorok, mintha ölelnék magukhoz az embert. De télen! A madarak is fázósan a házak közelébe bú jnak és a csend, az a hangos téli csend, a mindent eltakaró köd, az idegeit tépi. Rózsi néni simogató kezétől megnyugodott. A hangja halk volt amikor a feleségére nézett. — Nincs semmi baj. A hónap első felében gyakran megismétlődik ez a véré jtékes éjszaka Juhász József életében. A második fele már könnyebb. Arra az időre szolgálatot vállalt a munkásőrségnél hét éjszakára. A szolgálatra készülés Idejében már felélénkül. Rendezgeti az őrségre szükséges holmiját. Gondosan rendbe teszi erősen őszbe fordult haját. Arca simára borotvált. Tekintete elégedett amikor megvizsgálja, rendben-e minden? Csak a szeme héján az idő múlása, ami félig takarja nézését. De egyenes tartással indul a szolgálatra. A városi pártház éjszakai őrzése a feladata. Zsidai Jánossal látták el a szolgálatot hosszú éveken át. Maga maradt abból a generációból. Zsi- dait nemrég temették el. Ez is megrázta Juhász Józsefet. De a valóságban élő ember ő, aki az életet sohasem szerette meghamisítani. Ezek az éjszakák ezért is barátai lettek, mert éled körülötte minden. Most is, amikor elfoglalta a bejárati fülkében a helyét, megvizsgálta minden rendben van-e, már semmire sem tudott gondolni csak a feladatára. E-“" jfél felé állt ki az utcai kapu elé egy kis friss levegőért. A városban ilyenkor már csak fények élnek, vibrálva a téli hidegben. Valahol megkésett legények kiáltottak nótát az éjszakába. Elmosolyodott és arra gondolt, hogy másnap pisloghatnak az álmatlanságtól. Beült a priccsé- re. Nem tudta feledni a legények hangját. Eszébe jutottak a jásztelek-pusztai ifjú évei. így kiállítottunk mi is, és másnap kerestek a tollasok. Kezefejét tapogatta, mert érezte, hogy fáj. Igen az történt, hogy másnap, amikor a csendőrök számon kérték, miért kiabáltak, ő csak állt szótlanul, cigarettával a kezében, mert meg sem tudta volna mondani, miért énekeltek. És akkor a háta mögül az egyik vallatója belerúgott a kezébe. Kegyetlen fájdalma volt, de nem is a keze, hanem egész teste fájt a megaláztatástól. Mint egy vasgolyó keményedéit meg benne a gyűlölet. Apjának, a jászteleki cselédnek szólni sem mert. Csak annyit mondott a kérdésére. — Megrügíá ä csendőr = fogai között sziszegett a hangja. Az apja kemény tekintettel nézett fiára. — Rúgd vissza!!! Az apja nem hangos, hanem kemény ember vol. Még most is, mint a kalapács az ütőn, úgy hangzott agyában a szava: Rúgd vissza! Kilencen voltak testvérek, de mind- annyiukat ilyen keményen nevelte az öreg cseléd. Neki a gépészkovácsszakmát adta. Amikor kitört a második test tett voínaT de gondolatát az apjának szánta. Ráhagyta a parancsnoka, mert a partizánok között mindenkinek volt valami törlesz- tenivalója. Juhász kinézett az őrbódé ablakán. Esett a hó. Akkor is milyen hóesés volt, amikor karácsonyra elérték a magyar határt. Még ma is emlékszik, letört egy fenyőágat. Arrafelé, ahol jártak, sok volt a fenyő és büszkén álltak a viharban. A reggeli vonat hangos vijjogása térítette a jelenbe Juhász Józse- világháború. Juhász József fet. Így, vijjogva futott be ve úgy érezte, mintha az embere két rúgták volna meg, akár őt a csendőr. Az őrhelyen éjfél után már minden elcsendesedik. Alszik a város. Neki pedig éled a lük a vonat Rétságra is, amikor nekik véget ért a háború. Emlékszik az apja várta, meg Rózsi fiatalon, égő szemmel. Juhász az apja elé állt. — Édesapám visszarúgtam! Éjszaka az őrségen múltja. A csendben szinte hangosan kavarognak a gondolatai. Ezért nem is szereti ezt a csendet. De tudta, nincs menekvés, mert újból és újból életre kel amit átélt. Már hallotta is, amikor Blaskó Karcsi, a nézsai cimbora kúszik melléje az éjszakai löMár megvirradt, amikor elindult Juhász József hazafelé az éjszakai szolgálatból. A főutcai kirakatban szép kicsi mackót látott. Az unokák jutottak az eszébe. Megörvendeznek majd neki. Otthon az asztalra tette az ajándékot. Rózsi néni arcára fényes derűt va vészárokba. Csak súgta, de ne- rázsolt az öröm. Követte férje ki hangos kiáltásnak tűnt. — Megyünk vagy maradunk? . Apja hangját hallotta. Keményen dobolta az agyába: Rúgd vissza! Most kell visz- szarűgni az elsőt. Blaskóhoz fordult. \ — Megyünk! Egy teljes héten át bolyongtak erdők sűrűjén, mocsarakban, éheztek és éheztek. Az őrfülkében akarata ellenére a kenyerét kereste Juhász. Eszébe jutott, hogyan csipegették az utolsó morzsát is a zsebükből. Rágták a gyökeret, ettek vadbogyókat, de az éhséget ez nem csillapította. Fogyott az erejük is. Akkor azt gondolta Juhász József, hogy ez a rúgás nem sikerül, ebbe bele kell pusztulnia. Kit érdekel már ilyenkor mi történik vele? Csak múljék a fájdalom, szűnjék a fáradtság. A mocsáron át erdőt értek. Ez az utolsó állomás, és ha már meg kell halni, a száraz fűvön haljék az ember. Ennek is olyan az illata, akár a jásztelek-pusztai fűnek. Eldőltek és akkor mintha valahon- nét a légből jött volna, hallotta Juhász, hogy szólítják. — Dobjátok el a fegyvereket! Fegyvereket az öldöklés világában eldobni? Ez az élet végét jelentheti! De már nem volt ereje semmihez, csak térdre tudott tápászkodni és inkább súgta, mirjt mondotta. — Megszöktünk. Amikor eszébe jutnak ezek a percek, mindig szomjazik. Most is a kancsó után nyúlt és ivott. Azt érezte, amit akkor. amikor a szájához tették az ivóbögrét. Végül rendbe jöttek, a parancsnok elé kerültek, aki beosztotta őket a hetedik partizáncsoportba Hangosan felnevetett Juhász József az őrszobájában. Mégis sikerült az első visszarúgás! Nekünk már nem parancsoltak a tollasok, sem a fényes tisztek. Igaz, nehéz idők következtek, harcok, meg harcok. A halál volt a kísérőjük, de jöttek, egyre közelebb a hazához. Azt mondta a parancsnoka, amikor egy alkalommal harcból tértek meg. hogy most igaz ügyért fogtatok fegyvert. Akkor jóleső érzés fogta el és mosolygott a szakálla mögül, mire a parancsnok megkérdezte. — Mi az fiam? — Sikerült a második visz- szarúgás is — mintha jelenminden mozdulatát. Az pedig a kenyeresszatyor után kutatott. Megtalálta és csendesen mondta. — Elmegyek kenyérért. Most hozták, friss még.., em szólt az asszony, de a szeme mindennél többet mondott. Az öreg partizán pedig elindult. Amikor ment az utcán, léptei határozottak voltak. Arcán pedig melegség, amikor visszaköszönt tisztelőinek. Bobál Gyula A családok cserearányai Megint túlléptük a keretet. Ialatok úgynevezett általános Elterveztük, hogy kinek meny- költségei, amelyek az üzemek nyiért veszünk ajándékot: a szociális ellátásával, a hatal- gyerekeknek, a nagymamák- más adminisztrációval kapcso- nak, a testvéreknek, és ma- latosak. Aztán meg az növelte gunknak. Nem mondhatom, az önköltséget, hogy megnőttek hogy nálunk olcsóság van. a szocialista állam Szociális, Megkérik az áru árát. Ami pe- kulturális, egészségügyi ellátó dig olfsó, az hamar elfogy. Az funkciói; növelnie kellett az árukínálat az idén bőséges adókat, az elvonásokat, ez pe- voit. Karácsony előtt azon- dig emelte az árakat. ban megnő a hiánycikkek száma, mert az emberek többsége előre megfontolt szándékkal vásárol, s nem azt veszi meg, ami van. A kereskedelem pedig egyfolytában szabadkozik: képtelenség előre felmérni, hogy miből mennyire lesz szükség! El kell fogadni ezt az érvelést. Az időközben jelentkező munkaerőhiány miatt gyorsítani kellett a gépesítést; elsősorban a nehéz és egészségre ártalmas fizikai munkát kellett kiküszöbölni. A gépesítés az esetek többségében nem csökkentette, hanem növelte a termelési költségeket. VALAMIKOR NEM GONDOLTUK Olykor az állam is bele- - ' kényszerült hatósági áremelkedésbe, mert ha az önköltség ÍGY nő, a termelői ár emelkedik, akkor a fogyasztói árszínvonal csak úgy tartható, ha az álla-------------------------- mi költségvetés támogatást ad. , , , , Amikor már az állam úgy Kormányunk nagy súlyt he- ^rez^e> hogy, a növekvő támolyeZ L gatási terheket nem bírja, ................ " "" kénytelen volt emelni a foN emsokára a vállalatok, sző-; vetkezetek számára is bekövetkezett a cserearányromlás: a költségek gyorsabban nőttek, mint az általuk előállított késztermékek árai. Végül pedig eljutottunk oda, hogy a munkásember számára is romlani kezdtek a cserearányok: nem nőtt olyan mértékben a keresete, mint amennyire megemelkedtek a mindennapi élet költségei. Régen, ha az életszínvonal valamilyen okból lassan nőtt, azzal vigasztaltuk az embereket, hogy közben azért épülnek a kórházak, rendelőintézetek, óvodák, bölcsődék, iskolák, művelődési otthonok; nemcsak az a jövedelem, ami a borítékban van. Most inkább azzal érvelünk, hogy a családok többségének nő a vagyona; mind több családnak van automata mosógépe, színestele- víziója, új lakása; épül a metró, nyílnak az új áruházak, üzletközpontok. ezen belül az ellátási és az árbiztonságra. Az ellátási biztonság fenntartásában sikerei nagyobbak, mint az árbiztonság fenntartásában. Ebben a hónapban a fogyasztói árak színvonala mintegy öt százagyasztói árakat. Más oka is volt erre. Sok területen a termelés bővítésének, a szolgáltatások fejlesztésének, a házr- táji tevékenység növelésének nem volt egyéb akadálya, IGAZI VÍGASZ lékkai volt magasabb, mint az mint az alacs0ny ár. Ilyenkor elmúlt decemberben. Mi, vá sárlók ezt képtelenek vagyunk kiszámítani — jobb, ha a Központi Statisztikai Hivatalra bízzuk a dolgot. Eléggé megzavart bennünket az elmúlt hónapokban a rengeteg árengedmény. Esetenként 30—40 százalékkal lehetett olcsóbban vásárolni. Évtizedek óta először fordult elő, hogy az ipar futott a kereskedelem után, az Ez talán nem mindenki számára meggyőző vigasz, de sok benne az igazság. Ha nem nő egy család reáljövedelme — vásárlóerőben kifejezett pénzbevétele —, akkor is javulhatnak az életkörülményei. Ha eddig félre tudott Végül: né felejtsük el, hogy tenni havonta bizonyos összeget, ezután is spórolhat, így javulhat a lakás felszereltsége, a bútor-, ruhaállomány, tehát javulhat az életszínvonal. az ellátási szempont az árstabilitási szempont fölé kerekedett: emeltük az árakat. Kimondtuk, hogy az a legdrágább, ami nincs. a világon mindenütt a mező- gazdasági és a bányászati tevékenységek területén ki kellett terjeszteni a termelést a rosszabb feltételek ellenére is. pedig a vevő után. Akinek Tavaly nyáron a megnöveke- volt pénze és szerencséje, az dett "terhek jelentős részét sok mindent olcsón meg tu- kénytelen voit az állam át- dott venni. Aki pedig „terv- hárítani a vállalatokra és a la- szerűen” vásárolt, az esetleg kosságra. Valamikor nem így ráfizetett. A jó áruellátásnak ára van. Évek óta drágul az élet, egyre nehezebben tudunk kijönni a pénzükből. Az árak mozognak — rendszerint felfelé. Valamikor nem így gondoltuk. Természetesnek vettük, hogy nő a munka terképzeltük. AZ átvészelés nehéz ÜTJA Mai nehéz helyzetünkben Igazi vigasz az, hogy hazánk népessége életszínvonalban, ellátottságban, szociális juttatásokban viszonylag jól áll. Az is vigasz, hogy ma már hazánkban önhibáján kívül alig él valaki nyomorban. Az állam viszont mindent elkövet azért, hogy az árszínvonal-emelkedés elviselhető legyen, ne veszé-j lyeztesse a fogyasztói árbiz- tonságot. Stabil, erő«, szorgalmas munkásságunk és És annyi Körülbelül hét éw«I «előtt melékenysége, csökken az ön- megbolondult a világpiac. Tel- parasztságunk van. költség, s azt vártuk, hogy fo- jesen megváltoztak az érará- belső tartalékunk, amely — ha kozatosan csökkennek az árak nyok, méghozzá a mi kárunk- gyorsabban megmozdulna is. Nem egészen így történt. Évek óta csak drágul a termelés, nő az önköltség. Régebben az növelte az önköltséget, hogy megnőttek/ a válra. Az általunk kivitt termé- talán elég is volna a világpH kék ára lassabban nőtt, mint ac káros hatásainak ellensú- az általunk behozottaké, te- lyozására. hát romlott a Leértékelődött cserearány. munkánk. Pirityi Ottó Ha vezető, minden út ilyen kanyargós volna, mint a Cered felé ha minden kapaszkodón eny- nyire lihegne, erőlködne a motor, jobb lenne talán, ha az ember el sem indulna. De az utak nem egyformák! Legyenek általunk naponta járottak, vagy izgalmasan ismeretlenek, mindegyikben lehet valami vonzó. Ez a kunkorgó, csendes téli erdőtől kísért, majd domboldalhoz szelíden hozzábújó út Czenes Árpád országgyűlési képviselő hétköznapjaihoz lassacskán úgy hozzátartozik, mint a környékhez a tiszta, ózondús levegő. A fiatalember mosolyog, amikor a Parlament kényelmes bordó bársonykanapéján még az ország dolgai kavarognak fejében, s íme gondolatait máris az északi határ felé kell irányítani. Hirtelen lett sok gondja, hiszen a választókerületének állampolgáraitól a július eleji szavazáson kapta a bizalmat. — Amikor a jelölésem szóba került, lehet, hogy közhelyként hat, de alig kaptam szót a meglepetéstől, s persze az örömtől. Bevallom őszintén, életemben először az Országházba képviselőként léptem be — jegyzi meg. s ami azt illeti, ehhez képest otthonosan mozog. — Nem kértek mindjárt választ, volt idő megbeszélni a feleségemmel is. . Az asszony óvónő a községben, a másfél éves kicsivel otthon gyermek- gondozási szabadságát veszi igénybe. Biztatta a férjet, senki sem született képviselőnek, s a fiatalságban rejlő energia képes pótolni meg nem szerzett tapasztalatot *s. A jelölő gyűléseken pedig érezhette, a környező községek lakói — ismerősök, ismeretlenek —, támogatását. Elhangzottak megszívlelendő tanácsok, felvetődtek régi és újabb gondok. Czene Árpád pedig szorgalmasan jegyzetelt, gyűjtögette az útravalót.- — A lelkemre kötötték, szivemből képviseljem érdekeiket, de hát lehet-e másként? — néz a túloldalra, ahol az ablak üvegei mögött budai épületek sorakoznak, lábuknál a Duna vize csillog. , Hétköznapok parancsai :— Mi változott a választás óta? — A szabad időim lett jóval kevesebb. Ezzel pedig számoltam — feleli. Ugyanúgy negyed hatkor kel, mint annak előtte, szervezete diktálja a megszokott életritmust. Fél hat körül indul a termelőszövetkezetbe, ahol nem kisebb teendő várja, mint a növénytermesztés irányítása. Ágazatvezetőnek lenni a ceredi közös gazdaságban, főként a növénytermesztésben, nem irigylésre méltó beosztás. Silány a földek minősége. A domboldalakat támadja az erózió, az időjárással pedig szüntelen a küzdelem. Halvány sikerek is fogcsikorgató erőfeszítéseket kívánnak. Gépek és emberek mindennapos próbája zajlik. — Az idei célok zömmel a számítottak szerint teljesülnek. A mostoha körülményekre hiba lenne hivatkozni, hiszen a nálunk előállított termékekre is szüksége -'an a népgazdaságnak —. magyarázza a képviselő, majd a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter felszólalását idézi, amely az ágazat hatodik ötéves tervének lényegét foglalta össze. — Helyes, hogy ott részesülnek előnyökben, ahol jobban, olcsóbban dolgoznak. Bennünket is arra ösztönöz ez, hogy az időnként tapasztalható kényelmességnek hadat üzenjünk, s a kedvezőtlen adottságú üzemek ne dotációért sorakozzanak elsősorban, hanem a közgazdasági szabályozók által felkínált lehetőséggel éljenek! Nap közben a termelőszövetkezet gondjaiba merül Czene Árpád, de ott motoszkálnak fejében az előző este született gondolatok, amelyek csak nagy áttételekkel kötődhetnek kukoricatermesztéshez, hozamokhoz. Gyakran készül tanácsülésekre. — Kisebb-nagyobb rendszerességgel teszek eleget a meghívásoknak. Am. ha érdekfeszítő a napirend, egyéb dolgaimat félreteszem... Az informálódás egyik színtere neki a tanácsok testületéinek ülése, s ritkán tér hazá ezekről úgy, hogy ne kerülne jegyzetfüzetébe elintézendő ügy. Hol apróbb, néhány embert érintő, máskor nagyobb horderejű, a képviselőnek is fejtörést okozó. A zabának szóba került kérését az iskola környékének rendben tartására csupán továbbítani kellett, s a tanácson már intézkedtek is. A bárnaiak sürgős óhaja az autóbusz-menetrend hozzáigazítása volt a megyeszékhelyről korábban induló vonathoz, továbbították is az illetékesekhez. — Előfordul, hogy különböző vitás ügyek megoldásához kérik segítségemet. Az egyik, talán a legelső, nyugdíjpanasz volt. Az országgyűlési képviselő sem tehet csodát. Ha a jogszabályok másként rendelkeznek, a szándék kevés — mondja. Az elmúlt hetekben jó néhány falugyűlésen vett részt az országgyűlési képviselő. Azokkal az emberekkel találkozott, akik bizalmából a tisztségbe került. — Két komoly kérés vetődött fel. Az egyik a Cered—Salgótarján—Barna út felújítása, amelynek állapota nagyban befolyásolja az itt élők hétköznapjait, a családalapítási, munka- vállalási szándékot. A másik az Ipoly szabályozása, az ivóvízellátás. Szeretném, ha az előbbi a hatodik ötéves terv időszakában legalább a tervezésig eljutna — sorolja Czene Árpád újabb feladatait. Hogy ezek megvalósítása nem csupán elhatározás kérdése, tőle jobban aligha tudják. azon az úton hazafelé tart tanácsülésről, országgyűlésről meg-megfordul benne. Szemét rajta felejti a téli tájon, erdőszélen iparkodó favágókon, az út mellett leszórt salakon, s má* nem töpreng azon, mikor lesz lélegzetvételnyi szabad' ideje. A hétköznap parancsait az országgyűlési képviselőknek a választók osztogatják. M. Szabó Gyula Amikor