Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-14 / 267. szám
A szó — árnyékban VÁRAKOZHATOK A GYÁRKAPUBAN, amíg leendő beszélgetőtársam megebédel, mert elkéstem a megbeszélt találkozót. Nem unatkozom, persze, gondoskodnak erről szóvaltartóim. A teremtő bizony jókora teljesítményű beszélőkével áldotta meg az ifjú portást, meg a kapu előtt gereblyéző asszonyságot is — mondják a magukét, mint a gramofon. „Nem az esti gyűlésre jött? Sajnálhatja, ott láthatna csudát! Itt van a plakát a falon. Azt mondja az írás, hogy ■tisztségviselőket kell választanunk. Hallod, szívem: még- hogy választani! A sógoro- kat-komákat, a brancsbelieket kijelölték már régen egymás között, én bizony el sem megyek erre a cirkuszra.” „Ott engem is nagyítóval kereshetnek 1 Mi a francnak tegyem fel a kezemet X-re, vagy Y-ra, ha az úgyis a gó- réság embere? Ki van ez csinálva, kérem... Ha pedig aztán valami bajom van, kár hozzáfordulni, egyik kutya úgysem szívesen marja meg a másikat. Annyit érne a sírásom, mintha legalábbis otthon, a falvédőnek panaszolnám el a bánatom.” „Jól mondod! így van ez évek óta, ellene meg mit is lehetne tenni? Ha szól az ember, meg is nézheti magát. . Ki tudja, hány cigarettát szívtam már el. Beszélni keveset beszélek. De ha jól látom, nem is igen várják itt a véleményemet. Csak mondják a magukét. Végül megkockáztatom: meg kellene ezt az egészet ismételni — estére. Ott, a legilletékesebb helyen, a gyűlésen. Tartalomhű- en újra le kellene „játszani” ezt a gyárkapuban folytatott diskurzust. Akkor talán foganatja is lehetne! A két asszony szinte egyszerre fojtja belém az indítványt. „Nem tudja maga, fiatalember, hogy mit beszél! Hát a saját ellenségem vagyok én? Kinyitom a pofámat, aztán meg győzzem túlélni a következményeket. No, hiszen söprögethetnék is hónapszámra az udvaron! Csak effajta munkát kapnék, a kereset meg lesoványodna!” Érzem, e mindent lehengerlő magabiztosság ellen újra a cigarettához kell nyúlni bátorításért, csak azután szólalok meg: kik jártak eddig így? Szívesen beszélnék némelyikkel. .. , ,.Neveket.. azt nem tu- mében, hivatalában, s ha ép- dok. Te, szívem? Szóval, nem pen -tárgyal« valahol, vélet- segíthetünk. De ez nem tesz lenül a telke felé járok...” semmit, ha nem is tudjuk útba igazítani, megvan!” a kitolás azért NAGY HANGON ÉS HÉVNEM IS OLYAN KEDÉLYES már a hangulat a kocsi utasterében. Hűvösebb lett a „levegő”, s az is eszembe jut: VÉL mondják ezt is. Olyan talán meg is bánták már, bizonyossággal, mintha csak hogy alkalmi utasként befo- az időjárásra tennének ké- gadtak. zenfekvő megállapítást. Csöp- „Bolond vagy te, barátom! pet sem zavarja őket, hogy Csak nem haragíthatom mavélelmeknek tulajdonítanak gamra azokat, akiket naponta valóságalapot. Mondhatják látogatok, akikkel tárgyalok persze a magukét, itt a gyár- és üzletet kötök! Akiktől kapuban könnyen lehet be- végső soron a munkám ered- szélni. „Árnyék” van, távoli ményessége függ.” a legkisebb veszélyhelyzet” Kész! Ez a monológ bizony 18 ~ e,zt a epcsesszájuságot ismé1iCsak nem szembesíthető sehol és senki számon nem „ A szó Mt0rsagkerneti. gal csak „árnyékban” kiIgaz, az ily módon ldnyil- m°ndható (?). vánított, kéretlenül jött sza- Vége a napnak, este két vaknak nem Is adhat hitelt dologra gondolhatok. Először: az ember. talán kissé fecsegők, netán füllentések is vagyunk — a Dolgom végezve, a kora dél- következmények igy nem vál-i utáni órákban a megyeszék- íalhatók. Vagy a gyávaság, a helyre indulok, ismerősök du- bizsergetően langyos kénye- dálnak rám: Gyere velünk! A lem szeretete tart vissza a kocsi sietve falja a kilométe- megkezdett „mondat” folyta- reket és újra hallok egy mo- tásától? nológot. Ismerősöm és baHfryerés nélkül Nem a rang, a munka számít rátom naponta járja a hivatalokat, üzemeket — ez a dolga —, s most megosztja velünk egyik tapasztalatát. „Elmegyek a céghez, meg kellene beszélni valamit, s bosszúsan hallom, hogy a góré megint nincs a helyén. Olgácska-Nórácska-Tündike- Satöbbicske előttem csicsergi a telefonokba, hogy a főnök itt és itt tárgyal, csak ekkor és ekkor jön majd meg. Aztán valamelyik titkárnő rám kacsint, elvégre én gyakori, majdnem mindennapos vendég, ha úgy teiszdk, akkor bennfentes vagyok. A kacsintásból pedig tudom, hogy ha azonnal el akarom intézni «ízt, amiért jöttem, akkor indulhatok a góré telkére. Ott bütyköl valamit. Mit tehetnék, ha sürgős a dolgom?! Ki is megyek. Mit is mondjak... jobban ismerem én már a hobbikerte- ket, mint a földhivatal!” A monológ előadója az „én emberem”, nyomban le is csapok rá. „Nem gondolod, hogy ebben egy óriási lehetőség van? Mármint, az én szempontomból. Azt, persze, nem kívánhatom, hogy elkísérhesselek az útjaidra, de volna más megoldás is. Mondjuk, megsúgod néhány, ilyen kacsintgató? titkárnőt tartó -hobbikertész« nevét, meg véletlenül elkottyantod a telke fekvését is. Valamit majd csak el kell intéznem az üzeEz is meglehet! Kelemen Gábor Gyakorta emlegetjük a kifejezést: népfrontaktíva, népfrontmunkás, népfrontvezető társadalmi munkás. Megszoktuk, napi életünk velejárója. Sokszor nem is gondolunk a tartalomra, mikor kimondjuk. Pedig emberek vannak a szavak mögött- Emberek, akik nem nézik, hogy már este hét-nyolc óra van. Járják az utcákat, szerveznek, közös munkára hívnak, vagy éppen népfrontülésre invitáló levelet közvetítenek- Jelentéseket és munkát, terveket írnak, összejöveteleket. kerekasztaJ-beszélgetéseket szerveznek. Csendesen, minden hírverés nélkül dolgoznak. Különösebb elismerést sem várnak. Teszik a dolgukat. Munka után, szabad idejükben. Mert társadalmi munka éppen attól társadalmi, hogy önként, saját elhatározásból végzik. Szívvel. Beszélgetünk a törékeny, kedves arcú, mindig mosolygós, barna hajú asszonnyal. Munkahelyén a salgótarjáni bányagépgyár egyik parányi A Cirill—Metód Egyetem A második bolgár biroda- nyelvvel foglalkozó, régészeti, lom egykori székhelye, Veliko néprajzi intézetek. Tarnovo régóta nevezetes vá- A Cirill—Metód Egyetem ros. Nem csupán a Jantra nemzetközi kapcsolatai is szá- folyó partján elterülő telepü- mottevőek. Bizonyítják ezt az lés festői fekvése, hanem az itt rendezett nemzetközi itt működő irodalmi iskola is szimpozionok. Szoros baráti híressé tette. Méltán tartották szálak fűzik az egyetemet a az akkori Délkelet-Európa Ívovi, a nyitrai, a jénai, a egyik kulturális központjá- krakkói és a craiovai felsőoknak. tatási intézményekhez, a szovMa itt, a Szveta Gora Ő6i jet, a csehszlovák, NDK-beli, dombján emelkedik Bulgária lengyel és román kutatókhoz, egyik legújabb felsőoktatási tudósokhoz, intézménye, a Cirill—Metód Az egyetem iránt egyre nöEgyetem épületcsoportja. Az vekvő érdekl-idés az egyetemi 1963-ban megnyitott pedagó- épületsor további bővítését is giai intézetet 1971-ben egye- szükségessé teszi. Nemcsak a térni rangra emelték, s ma a jelene, a jövője is biztató en- szláv Írásbeliség megalapítói- nek az új felsőoktatási intéz- nak nevet viseli. ménynek: jelenleg a 600 szeAz egyetem „fiatalságát” az mélyes aula, a korszerű elő- oktatók életkora is megerősíti: adótermek, kutatószobák mel- a tanárok átlagos kora 37 év. lett diákotthon, kétezer sze- A hallgatók — akiknek szá- mélyes étterem, klubok állnak ma megközelíti az ötezret — a tanulók rendelkezésére, de a három fakultáson 12 szakon már készülnek a tervek a tanulhatnak, filológiai, törté- képzőművészeti fakultás jobb nelmi és képzőművészeti ta- elhelyezését szolgáló épület- nu. talányokat folytathatnak. Az tömb építésére, ezenkívül a egyetem keretében több jelen- jövőben új könyvtárat és tős kutatóintézet is működik, sportkombinátot is szándékoz- így többek között az óbolgár nak létesíteni. irodájában. Az ajtón tábla: „Munkásellátás”- Annyira szűkösen vagyunk, hogy közben a kolléganője kimegy a szobából, arra hivatkozva, neki sürgős elintéznivalója van. Ülünk egymással szemben, és akaratlanul belém rögződik : beszélgető partnerem megtalálta a neki való munkát. Emberekkel foglalkozik, millióféle ügyet intéz, panaszokat hallgat, törődik a hozzáfordulók gondjával. Mondhatnánk erre, nagy dolog ez a dolga! Ezért kapja a fizetését. Igen, igen. Ez a valóság. De nem mindegy, mennyit ad saját magából, hogyan fogadja azokat, akiknek fontos az a kicsinek tűnő. amely elintézésre vár. Varga Imréné hansúlyozza — mosolyog hozzá — tősgyökeres pálfglvai. — Ez nem érdem, nem is rang, de én örülök neki. Itt születtem, a szemem előtt fejlődött, változott a város- rész- A Gorkij-telep beillik lentheti, hogy most már minden teljes és szép- Akadnak elgondolkodtató tények is Főleg a Zöldfa utca környékén. Az sem kellemes, hogy a magasan levő telepre nem jár fel a busz, bár a fordulót látványosan megépítették... — Alapvetően optimista vagyok — mondja minderre Vargáné. — Azért is tartottam ki emellett az egyetlen i íróasztal mellett huszonkét esztendeig. Génírónőként kezdtem, aztán munkaügvi előadó lettem. A munkaköröm végig azonos volt. leáll feliebb a „rangom” változott. Varga Imréné tizenkét esztendeje néofrontelnök a síküveggyári körzetben- Sok-sok társadalmi munkát végeztek ez alatt, terveztek, szerveztek. hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Közbeszól Vargáné: — Csak voltam népfrontelnök. Most átadtam a stafétabotot a fiataloknak. Fűkor Ferenc lett az elnök. Simon Gellértné a titkár. Biztos vagvok benne, hogy ugyanolyan szívvel, lelkesedéssel teszik maid a dolgukat. mint mi. annak ideién. Bízunk a fiatalos energiáinkban, ül ötleteikben, az iigvet előrevivő tettrekészségük- ben. — Segítségre biztosan számítanak... — Ebben nem csalódnak- Én magam, de a többi régi néofrontos is úgy gondolkodik. teevük meg. ami tőlünk telik, támogassuk a munkájukat. — Akkor tisztség nélküli népfrontos lesz? — Nem a rang a fontos.' Sohasem tudnám abbahagyni a társadalmi munkát. Hiszek a közösség erejében. Á munkámat már sokszor elismerték. Kaptam okleveleket,' plaketteket. A napokban a egy „igazi” nagy város képé- „ ,m,r.rn.„., am^or salgótarjáni városi bizottság felnéz? ra hfvtak- Fehérasztal mel lett beszélgettünk. Megköszönték a munkámat, emlékül nagyon szép kazettát,' ötvös karkötőt kaptam. Gondoltak rám, és mi tagadás,' az ember a főútról Ki hitte volna ezelőtt csak tíz évvel is... Vargánénak igaza van. A régi Zagyvapálfalva emlékét ma már inkább csak a falu őrzi. Modern, szép iskolát nagyon jólesett, építettek — az ebédlőjének ^ talán városszerte nincs pár- ^ ja —, emeletes házakat. Az Varga Imréné a Salgótarifjúsági-művelődési ház jáni városi Tanács ülésén nemcsak példát mutató bel- vette át a Magyar Népköz- ső kiképzésével, hanem külső társaság Minisztertanácsa formájával is „dísze” a la- által alapított „Kiváló társa- kótelepnek. Van ABC-árúház dalmi munkáért” kitüntető és presszó. Mindez nem je- jelvényt. — cse — Huszonöt éves érettségi találkozó É f r a Leplezetlen izgalommal lépnek át az iskola kapuján sorra egymás után az egykori diákok. Ki félszegen, akár negyedszázaddal ezelőtt, zsebében a kellemes távollétet igazoló „orvosi” papírral, ki határozottan, mint egykoron a kedvenc órák előtt a fölkészülés önbizalmával, ki pedig fürkésző kíváncsisággal, alig sejtve, mi érdekességet hozhat a mai nap? Ezen a szombat délutánon, amikorra rendavút adtak egymásnak: a huszonöt éves érettségi találkozóra a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikum egykori tanulói, igazán nem kellett semmitől tartani — már ami a tanórák esetleges gyötrelmeit illeti —, annál több érdekességet kínál ez a találkozó: kik, merre mentek, hol, hogyan élnek? Mielőtt a „hivatalos” program elkezdődne, az érkezők első útja a tablóhoz vezet, mintha a huszonöt évvel ezelőtti képek megtekintésével az emlékek is könnyebben idéződnének föl. Mikor a bejáratnál fölbukkan valaki, találgatják, ki lehet az? Aztán „lőtávon” belül már biztos a találat, mert, ugye, az évek nem múlnak el nyomtalanul... A társalgóban vég nélkül hangzanak el a régi sztorik, elevenednek az emlékek — ilyenkor mi másról essék szó? —, épp Mayer Gyula magyartanár meséli, mikor egy kirándulásról az osztály hazaérkezett, ákombákom betűkkel címzett levelet kézbesített a postás „Stromfeld Aurél” címre, benne az alábbi szöveggel: „Kedves Aurél! Már nem tudom, hogy nézel ki és mi a neved, de nagyon kellemes volt az együtt töltött néhány óra. írj az alábbi címre!” Teljes név, cím. — A találkozó megszervezésekor módom adódott megtudni, merre kerültek az egykori osztálytársak, hol, mit csinálnak — mondja Bozsó István, a rendezvény „atyja”, aki egyébként az írószer Szövetkezet salgótarjáni részlegét vezeti. — Az ország minden részébe „jutott” belőlünk, de van aki Svájcban és Kanadában él. Többségük komoly beosztásba került, ám valamennyiükről elmondható, hogy megállták a helyüket, nem hoztak szégyent az iskola hírnevére. Lehetne viszont jobbítani, hogy a 25 éve kötött kapcsolatainkat kamatoztassuk munkánk során is. Ezt bizonyára jól segíti a mostani találkozó is. Jelenleg 16 osztályban 447- en tanulnak a szakközépiskolában, az igazgatói tisztet Pozsonyi Tiber tölti be. — Nem a kötelező udvariasság mondatja velem, hogy amikor búcsúztattuk a végzősöket. a régiek példáját, boldogulását említettük nekik — mondja. — ök valójában együtt nőttek föl az iskolával, saját bőrükön érezhették a kezdeti sikerek és nehézségek élményeit, s ma is megmaradt az az élő kapcsolat, hisz nincs a megyében olyan nagyobb üzem, vállalat, ahol ne dolgozna valaki a nálunk érettségit szerzett háromezer diák közül. Milyen volt a hőskor? „...Salgótarjánban, az általános gimnázium épületében ideiglenesen az 1950—51-es tanévre ipari gimnáziumot nyitunk 1950. szeptemberétől általános gépésztagozattal. Az iskola három első osztály- lyal és 135 tanulólétszámmal kezdi meg működését...” így kezdődött, aztán az ideiglenesből végleges lett. Nehézségek árán. Gond volt a gyakorlati oktatással, az óraadók is — hivatali, gyári elfoglaltságaik miatt — gyakran cserélődtek, a bejáró tanulók este csak a „fél kilences” vonattal indulhattak haza, s a távolabb lakók 10— IX óra felé érkeztek meg. Sokáig húzódott-halasztódott az épület kérdése, miközben az iskola neve kétszer is változott (Általános gépészeti technikum, Szerszámgépgyártó technikum.! A most érettségi találkozójukat ünneplők '80 való már 1954. január 21-én az új iskola falai között tanulhattak, noha még korántsem fejeződött be az építkezés. Az 1954—55-ös tanévet alaposan előkészítették, megindult a szakköri munka is, egyelőre hét csoportban. A DISZ munkatervet állított össze, s az őszi hónapokban mindenki részt vett az „Egy délutánt a technikumért” elnevezésű akcióban: árkokat tömtek, járdát készítettek, törmelékeket hordtaík. A fellendülő sportmozgalmat jellemzi, hogy a technikumok közötti országos versenyen a fiú talaj tornacsapat első helyezést ért el. Beindult tehát a gépezet, Borsos Gábor, az egykori igazgató 1960-ban már így írhatott: — A két alagsori tanteremből és a gimnázium három kis tanterméből indultunk el és ma a megye legkorszerűbb, s egyik legjobban fölszerelt intézménye vagyunk. Gépparkunk értéke eléri az egymillió forintot, szerszámkészletünk kereken 600 ezer forintot ér- tanári és ifjúsági könyvtárainkban közel ötvenezer forint értékű könyv van. Rendhagyó osztályfőnöki órára gyülekeznek- a „diákok”. Gedeon János olvassa az osztálynévsort, s a kérdezett néhány mondatban sorolja, mi történt vele az utóbbi években... Molnár Józsefné... Vongrei Béláné... Veres La- josné... Gotyár Lajos... Kapás János... Törjék József... Faragó László és a többiek — mindenki mond magáról, a családjáról, a munkahelyéről valamit, amit a többiek kíváncsian hallgatnak. Közben üzenet érkezik az egyik meghívottól: „legyetek nyugodtan, ott leszek, csak nem azzal a feleségemmel, akivel a huszas találkozón voltam!” Közvetlen hangnemben zajlik a- beszélgetés. — Valamennyiükre jól emlékszem, hiszen az ő kezdésük majdhogynem egybeesett az iskola és jómagam pályakezdésével is — emlékszik vissza Gedeon János, aki ma is a „gépipariban” tanít. — Akkoriban az országban 19 ilyen technikum volt ma hetven van, akadt olyan év, amikor négyszeres volt a túljelentkezés. Magasak voltak hát a követelmények, s a nehézségek, a gondok összekovácsolták az osztályt — Mit vittek az iskolából az életbe? — kérdezem két „tanulótól”. Előbb Tőzsér Vilmos válaszol, aki jelenleg a gyöngy ós- oroszi ércbánya gépészeti vezetője: — Nem tartoztam a jobbak közé, de azt hiszem, sok hasznát vettem az iskolának. Elsősorban a fegyelmet az akaraterőt említeném, mint olyan tulajdonságokat, melyek nélkül az ember nem, vagy csak nehezen boldogulhat. Világosak voltak a céljaink és konkrétak, s azt mindenáron meg kellett csinálnunk, hisz nemcsak rólam és a társaimról, hanem egy új intézmény megszületéséről és eredményességéről is szó volt Dr. Antal Miklós pályája hosszú ívet járt be az elmúlt negyedszázadban, ma a Miskolci Műszaki Egyetem adjunktusa. — Nehéz kiválasztani a sok hatás közül bármelyiket is — mondja —, Borsos Gabi bácsi bölcs életelvei, mondásai a példamutatás erejével bírtak. De talán itt tanultam meg igazán a következetességet, mint emberi tulajdonságot is: azt, hogy az életben csak úgy lehet boldogulni, ha az ember kitart elvei és céljai mellett, hittel teszi azt. Később tovább oldódik a hangulat, vacsora a Karancs- ban, majd beszélgetés éjszakába nyúlóan. Búcsúzáskor azt mondják: találkozunk! Aztán hozzáfűzik: de nemcsak öt év múlva! Tanka László NÖGRÁD — 1980. november 14., péntek 5
