Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-01 / 257. szám
Kábítószer (I.) Az illúzió valósága ',.**egliuocl a világot! először életedben. Csodálkoz- B I'ogsz, hogy milyen. Sohasem láttad a világot. Sem a csi'Iagokat. sem a holdat. Valódiak. Irigyellek. Először látod meg a világot. Oly sok évig voltál vak: és hirtelen — szétnyílik a függöny”. (Jerzy S. Slto: LSD) Az Egyesült Államok kábítószer-ellenes intézkedések végrehajtását ellenőrző bizottságának adatai szerint 1977-ben 2800 amerikai halt meg kábítószer-mérgezésben. A kábító- Bzerkérdés az utóbbi években az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az első számú társadalmi problémák közé emelkedett. SZOCIÁLIS KÖRNYEZETSZENNYEZŐDÉS Egyes becslések szerint ma a világon közel egymilliárdan, mások szerint „mindössze” 300 millióan fogyasztanak kábítószert. Mindezek hatására igazat kell adnunk Serge Sotiroffnak, az ENSZ genfi kábítószerrészlegének vezetőjének, aki azt mondta: „A hatvanas években tévedtünk. A valóságosnál kisebb jelentőséget tulajdonítottunk a kábítószereknek. A kábítószer azonban korunk szociális környezetszennyeződésévé vált. Védekezni ellene nemcsak a jog eszközeivel kell, hanem meg kell szüntetni azokat az okokat, melyek a fiatalokat a kiútkeresés eme torz formájához vezetik”. KÁBlTÖSZER-TÖRTÉNELEM „Ki ezt, miután keverőbe keverve lenyelte, aznap az orcáján nem perdül végig könynye, és még akkor sem, ha az apja, anyja hal is meg, vagy, ha testvérét, vagy drága fiát a csatában kelevéz veri át, s ő végignézi szemével”. Az idézet az Odüsszeiából származik, s arra utal, hogy a bó- dultságot okozó szereket már időszámításunk előtt is ismerték. Az asszírok már azt is tudták, hogy a mák gübó- jából kellemes anyag nyerhető. Az isteni adománynak tekintett szereket elsősorban az uralkodók élvezhették: Marcus Aaurélius római császárt például orvosa szoktatta rá az ópiumra. A XII. században került sor az államhatalom és a kábítószer-kereskedők közötti első nyilvános összecsapásra. A Szíriái hegyekben ütötte fel tanyáját a Rashid-al Din Si- nan vezette bérgyilkos banda. Tagjai minden megbízást teljesítettek, ami nem is csoda: kábítószer befolyása alatt álltak — vezérük hasissal kábította el őket. Ezt követően hosszabb ideig csend uralkodott a „kábítószerfronton”, majd a XIX. században kirobbant az első, s mintegy tizenöt évvel később a második ópiumháború. A kezdeményező, az akkori hatalmi csúcspontján levő nagyhatalom, Nagy-Britannia, s az áldozat: Kína volt. S bár a kábítószer-kereskedelem egyre jobban virágzásnak indult, egészen az első világháborúig jobbára csak a Távol-Keleten terjedtek el a különböző drugok, füvek, porok. A második világháború idején már az amerikai csapatok egy részét rendszeresen ellátták kábítószerrel, s az ötvenes évektől a „drug”- ok elárasztották a fejlett nyugati országok legtöbbjét. Tele a tankot, doktor úr! Itt a KiSZ-tag, ott a KISZ-tag — hol a KISZ-tag? Mikor kölyökként abban a jutalomban részesülhettem, hogy jó atyám kezeit fogva a vásári bódék között caplat- hattam, s yoyózó szemekkel bámészkodhattam a látványosságok között, legtöbb időt az öreg Weisz asztalánál töltöttem. Akinek volt mersze és pénze, az ott percéken belül mindkettőben csalatkozhatott, „az itt a piros, ott a piros, hol a piros?” szövegű golyós játékot órákon át néztem, de máig sem tudom, hogyan szedte meg magát, mi volt a „rejtvénykulcs”? Aztán ez a „játék” kiment — kj kellett mennie — a divatból, ám jött helyette másik. Igaz, ezt nem a piacokon játsszák, sőt pénznyeremény sincs kilátásban, s csak egészen leegyszerűsítve fordítható át mozgalometikai példára. Hasonlatosság mégis van közöttük. De nézzük előbb a második esetet. N. Jóska a megyeszékhely egyik üzemében dolgozik, lakóhelye viszont Salgótarjántól tíz kilométerre van. Jóskát gyakran kéri az üzem KISZ-titkára, hogy lévén KISZ-tag, járjon a rendezvényekre, vegyen részt a társadalmi miunkában, hallgassa a politikai körűiket, fusson a tömegsportnapon. .. Jóska erre azt válaszolja, hogy valóban KISZ-tag, de nem az üzemben, hanem a falujában. Egyébként az ott dolgozó ezer fiatal közül alig kétszázan tagjai az üzemi mozgalomnak, hiszen a többiek arra hivatkozván, hogy a lakóterületi KISZ-szervezetben komoly munkát végeznek,’ ezzel kizárnak minden további próbálkozást. Menjünk el a lakóterületre! Búslakodva mondja a KISZ-titkár, hogy ismeri N. Jóskát, de az bizony itt sem KISZ-tag. Noha a falu fiatalságának létszáma több százra rúg, a bejegyzett mozgalmis- ták száma mindössze huszonkettő. KISZ-élet? Persze, hogy van> Hét végén diszkó, vagy társadalmi munka, va- sárnao kispályás foci... igen. taggyűlés is volt. Illetve szokott lenni. A józan ész azt diktálja, egyszerűen megtudhatja egy KISZ-titkár, hogy N. Jósika hazudik, vagy igazat mond akkor, ha a lakóterületi KISZ-t használja mentőövként, hiszen egy telefon és az illetékes KISZ-bizottságon előkeresik, kimutatják, bizonyítják ezt. Csakhogy ez így nem lehetséges. Az ebben a cipőben járó titkárok örök panasza, hogy e kérdés eldöntésében „felülről” nem kapnak segítséget. Pedig van egy, azaz két másik ötlet „alul” is. Nagyjából ugyanis ismert az üzemek vonzáskörzete, pontosan megtudható, kik honnan járnak be, nomármost annyi a teendő, hogy a nagyobb létszámú helyekre, a KISZ-titkámak címezve a levelet, az üzemi titkár megkérdi őt, hogy N. Jós- káék ott KISZ-tagok-e és milyen vállalásaik vannak? A másik ötlet is ehhez kapcsolódik: nem levélben, hanem személyesen megy el a falusi titkárhoz (vagy meghívja), és beszélik meg közös dolgaikat. Ez kivitelezhetetlen! — hallom az ellenérvet. Dehát akkor miért kapja a fizetését egy bizottsági titkár? Ha nem azért, hogy az üzemben dolgozó fiatalok ügyéért tegyen. Márpedig a törődés felelőssége nemcsak a kapun belülre érvényes, főként ha az említett kiskaput ma nagyon sokan használják. (Mellesleg egy kis számítás: ha évente tíz faluba megy el, s onnan közvetlen információkat szerez, ez a bő havonkénti utazás nem csak a szervezettségi arányt, hanem a valós helyzetmegítélést is jelentősen jobbítaná.) Mert, hogy nem bagatell ügyről van szó, azt a számok is bizonyítják. Míg általános iskolában csaknem minden gyerek úttörő, középiskolában a szervezettség 20—30 százalékkal csökken. És mire az üzembe, a munkahelyre ér az ifjú pályakezdő, az ösz- szes harminc éven aluliaknak csak 25—35 százaléka lép be az ifjúsági szövetségbe. Hol vannak a többiek? Túl magasak a követelmények? Nem hinném, hogy ezek valós kérdések: a fiatalok ott vannak az üzemben nap mint nap a KISZ-esek körében, és senki nem tagadhatja, gyakran elég a tagdíj befizetése és „kész” KISZ-tag az illető... Ami félő, egyre többen öltik magukra \a cinizmus maszkját, s hazudnak azért, mert úgysem derül ki, hogy valójában ők nem is KISZ- tagok. És a legszomorúbb, hogy ezt nem is akarják „kideríteni” azok, akiknek ez kötelességük lenne! Így megesik, hogy N. Jóska is „kupak alá kerül, piros golyó gyanánt, s mindig éppen ott mutatja ki magát, (vagy mutatják ki, mert ilyen is előfordul), ahol az előnyösebb. De kinek az előnye? Tanka László Sokat kell fáradozniuk azoknak az USA-ban élő fiataloknak, akik 1980-ban fejezték be tanulmányaikat, hogy állást találjanak. Igényeiket le kell szállítaniuk. XXX „Mit tervez az ön fia?” „Közgazdasági doktorátust szerzett és taxisofőr lesz. örülünk a szerencsének, hogy tanulmányai befejezése után azonnal ilyen állást szerzett!” „Bizonyára jók az összeköttetéseik?” „Valóban ismerünk valakit, akinek három taxija van. A fiam előbb maga keresett taxisofőri állást. Néhány hónap után azonban belátta; nem az számít, ki mit tud, hanem az, hogy ki kit ismer!” „És mik a tervei a Gertrud lánynak?” „Most fejezte be irodalmi tanulmányait és kilátásban van számára egy pincérnői állás. Abban reménykedik, hogy mégis sikerül áruházi eladóként elhelyezkednie. Mi mindenesetre figyelmeztettük őt, hogy az áruházak manapság csak olyanokat vesznék fel eladónak, akik alkalmazott matematikai diplomával rendelkeznek”. „A fiam, Heinz nem panaszkodhat a szerencséjére. Már az utolsó jogi szemesztere során állást biztosítottak számára!” „Ügyvédi irodában?” ..Ah, dehogy: a postai levélelosztóban...” „Önök bizonyára nagyon büszkék rá”. „Igen. Legalább tudjuk, hogy nem hiába hoztunk érte hétéven át áldozatot. Az ön lánya, ugye most fejezte be tanulmányait a Művészeti Akadémián?” ..Valóban, méghozzá kitüntetéssel!” ..Nos. és milyen hivatást választ?" ..Néhány valóban csábító ajánlatot kapott. A legszívesebben a helyi újsághoz került volna. Ez sikerült is neki : hirdetéseket vesz fel telefonon”. „Szeretném, ha megismerné a fiamat. Most szerzett bioJ lógiai doktorátust és egy kertészetben virágágyakat fog majd ásni”. „Egyik szomszédom lánya summa cum laude lett orvosdoktor, és eddig minden állásajánlatot elutasított. Ajánlottak neki például pénztáros- női állást, de ő mindenáron! parkolóóra-ellenőr akar lenni”. „A fiataloknak manapság valóban a legképtelenebb eH képzeléseik vannak arról, mH lyen elhelyezkedésre számít- hatnak!" „Mondd, Albert, a fiad valóban most végzett, mint atom-! fizikus?” „Igen, és hála istennek, ezeni a területen még mindig ke-' resnek embert. Ö egy szigoJ rúan titkos atombombatelepen fog dolgozni”. „Kormányunknak ezek sze-’ rint még mindig szüksége vari fizikusokra?” „Áh, szó sincs róla. Nem á mi kormányunk alkalmazta,’ hanem a pakisztáni”. Art Buchwald j Több minf találkozó Asperján György író október 29-én a kisterenyei nevelőotthonban találkozott fiatal olvasóival, s beszélgetés keretében dediktálta „Rohanj velem” című könyvét. A száraz hír fölött könnyen átsiklik az olvasó szeme, azoknak azonban, akik részt vettek ezen a beszélgetésen, valószínűleg hosszú ideig mély benyomásokat, csak lassan ho- mályosuló élményt jelentett. Több volt ez, mint egyszerű író-olvasó találkozó. Mint- közismert: jó nevű írónk maga is hasonló jellegű intézményben töltötte gyermekkorának nagy részét, egyáltalán nem volt tehát számára idegen a környezet, s a felvetett kérdések is bizonyára ismerősen csengtek. Az otthonban lakó gyerekeknek talán még többet jelentett a rendezvény, ösztönösen is megérezték, hogy a szerző, és az ő sorsuk valahol találkozik, bizonyos értelemben közös. Kérdésekből és válaszokból egy választható életcél, egy kecsegtető lehetőség, vonzó, erőt adó életpálya képe bontakozott ki. A gyerekek sokáig fognak emlékezni látogatójukra, az íróra. Mark Twain és az adóhivatal Az adóbevallási ívet kitöltve Mark Twain ezt írta: „Az újságírás nem munka, hanem szórakozás. A gondolataimat pedig ajándékba adom az emberiségnek”. Az adóhivatal válasza így hangzott: „Az ön adóbevallása alapján a következő adókat vetjük ki önre: a) szórakozási adót; b) ajándékozási adót”. Bob Marley Áthidalt nemzedéki eltérések LEHETETLEN ÜGY a Reggae-ra gondolni, hogy az embernek most már ne jusson eszébe Bob Marley, aki talán a legtöbbet tette azért, hogy a világ jól megismerje Jamaika zenéjét. De már nem csak „egyszerű” énekes; valóságos próféta lett, és — a saját hazájában. Európában öt-hat éve jelent különösebbet a neve — Eric Clapton népszerűsítette „Lelőttem a seriffet” című dalát, majd a Boney M diadalmaskodott „Ha nincs nő, nincsen sírás” című szerzeményével —, de otthon a szigeten, sokkalta régebben, szinte hősszámba veszik. 1945-ben született Jamaiká- ban, ahová édesanyja is való. Apja angol. Tizenhét éves, amikor a későbbi Reggae- sztár Jimmy Cliff ajánlatára elkészítette első lemezét egy helybeli producer segítségével, aki alaposan be is csapta. A szélhámosság egy kicsit elkedvetlenítette, és érezte, hogy egyedül vajmi keveset tehet a zenéért 1964- ben két barátjával, Peter Toshsal és Bunny Livings- tone-nal megalakította a Waiters (Jajveszékelők) együttesét. Ekkor még Ska-t játszottak, amely csak később fog Reggae-vé szelídülni Igazán. A siker és a szerencse nem maradt el, de a baj, a kellemetlenség is ott ólálkodott körülöttük, mígnem egy nap magával a törvénnyel kellett Marleynek szembenéznie, s ez bizony arra kényszerítette, hogy odahagyja szülőföldjét. Az Egyesült Államokba vándorolt. A hetvenes évek elejére már másképp álltak a dolgok, és Marley visszatérhetett a száműzetésből Jamaikára. Most már Reggae-t játszott a Wailers, a főnök dalaira és színpadon kívüli tevékenységére pedig egyre jobban oda kellett figyelni. Rasta-man lett Marley, és rasta lett a zenekar minden tagja. Hajukat a korabeli angol rockhajdivat szerint az átlagosnál hosszabbra növesztették, és a lehető legtöbb hosszú, fodros, copfra emlékeztető fonatba kötötték. Ez volna a rasta haj, angol neve: dreadlocks. Láthat bárki ilyen viseletét már a magyar utcákon is, hiszen leányaink nagyon is nyitva tartották szemüket, mikor a tévéadásban a Boney M „hajkölteményeit” észre kellett venniők. Ügy hallom, a fodrászok nem nagyon tapsolnak örömükben a rasta! dréadlocks-rendelésnek, az otthoni „maszek” kínlódás sokszor szánalmas eredményeit pedig láthatjuk itt is'ott is a kamasz fejeken. De tudják-e a csitrik, leiknek, vagy minek a jelvényét szeretnék tökéletes forrná-, jában a hajukkal hordani, hirJ detni? Alig hiszem. A rasta — vallás is. Marcus Garvey próféciáján alapszik, és exodust, kivonulást hirdet minden Afrikából elhurcolt, elszármazott feketének. (Jamaika lakosságának majd 80 százaléka néger.) A rasta az Afrikába való visszatérést prédikálja és erőszakmentes lázadásra buzdít. Istene, a „Jah Rastafari”, Etiópia volt császárában, Hailé Szelasz- sziéban testesül meg. Egyre több és több jamaikai tér rasta hitre, szószólójukká a világ összes szegényének és elnyomottjának bajait és nyomorúságát magára vállaló Bob Marley lett, aki az új s erősödő mozgalmat erőször csak rossz szemmel néző, később azonban nyíltan üldöző hatalmat „Babilon”-nak nevezi. A jamaikai babilon kishí- ján megölte az énekest, mert az az előző választásokkor a szocialista Manleyt támogatván a hatalomnak nem tetsző koncertet tartott. Marley elhagyta az országot, s amikor visszatért Kingstonba, már nem csak szent emberként a rasta prófétájaként, hanem többszörös hősként is tisztelték. Anyák elviszik hozzá csecsemőiket, hogy lássa őket, nagyobb gyermekeiket, hogy hallhassák szavát. Dalait áhítattal éneklik együtt vele, hisznek benne. Zimbabwe születésének ünnepélyére meghívják, s elutazik. „Egyesülj, Afrika, mert elhagyjuk Babilont. s visszatérünk őseink földjére!” — kiáltja. EGY MOST júliusban publikált interjú erősen sejtetni engedi, hogy az új választásokon, amennyiben indulva — mint azt sokan várják is —, esélyei nem lennének megve- tendők. A Reggae-király, a nagy rasta man azonban csendben van s derűs nyugalommal szemléli a két fő politikai vezér, Seaga és Manley harcát a hatalomért. Bámulói s követői szemében ez a szent tisztasága, egyedülálló erő, mellyel a legnagyobb világi hiúság, az uralkodni vágyás hívsége fölé emelkedik. Vass írnia