Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-05 / 260. szám
Ügyek üqyfelelc Úton a kárbecslővel Bedőlt pince Nagyorosziban Ahhoz, hogy az Állami Biztosító ügyfeleinek bejelentett kárait megtéríthesse, fel kell becsülni a veszendőbe ment értékeket. Felelősségteljes munka, hiszen egyfelől a biztosítottat a szabályok rögzítette mértékben teljesen kártalanítani kell, ugyanakkor azonban a biztosítót és rajta keresztül az államot sem lehet károsítani az indokoltnál nagyobb térítési összeggel. Hozzáértést, helyzetértékelést igényel e munka, s egyáltalán nem mellékesen kitűnő emberismeretet. Ezek a tanulságai annak a fél napnak, melyet az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságának műszaki csoportvezetőjével, Riczi Istvánnal és Majoros György kárszakértővel töltöttem. Még párás a reggel, púkor Ludányhalásziban Végíh La- josék portáján kopogtatunk. A háziasszony van otthon, ő mutatja meg, hol gyulladt ki október 15-én az olajkályha. — Csak 24-én jelentették be a tüzet. Miért vártak ilyen sokáig? — Tudja, olyan idegállapotba kerültünk mindnyájan, másra volt nekünk gondunk. A két ember ott aludt, abban a szobában, szerencsére a kisunokánk nem, az is ott szokott. Mi lett volna, ha... — fátyolosodik el a szeme. — Meg aztán már másnap volt itt valaki a biztosítótól. — Igen, a mezőgazdasági témával foglalkozó kolléga, ő azonban a nem szakterületébe vágó ügyeket csak kétezer forintig rendezheti. Itt azonban az elszíneződött függönyök, a foltozandó, újra lakkozandó padló, az elégett pléd, villanyvezetékek és a többi kár meghaladja a hétezret is. A kárszakértő részletesen felsorolja, miért, menynyit fizet a biztosító, szabott, központilag jóváhagyott árak vannak, nincs sok alkalom vitára. Bár a károsult megjegyzi: a szabott árért nem nagyon talál mestert, aki elvégezze a festést, nagyon felment az ilyen munkák díja. Magyarnándorba furcsa ügy miatt igyekezünk. Augusztus 11-i viharkárt, tetőrongálódást jeleztek október 20-án. A kérdésre: mikor mehetnek a szakértők, azt válaszolták: „bármikor otthon vagyunk”. Ottjártunkkor azonban csak két kisfiút találtunk, akik a — tetőhomlokzatba vésett dátum szerint — 15 híján 100 éves épület előtt játszottak. A tető valóban megrogyott, vagy a széltől, vagy a kortól. A szakértők megvizsgálják a padlásról a faszerkezetet, de a hiáziakira hiába várunk, így újból ki kell menni, 'Igaz, hogy szombaton föladtak száA mai fiatal Formájában, hóbortjaiban fantasztikusan modern. Övé a legcsövesebb nadrág, a legkockásabb ing (mely, természetesen a térdet söpri), a legalföldibb Alföldi papucs, és a legtépettebb bajkorona. £s övé a világ parkjaival, tereivel, utcáival együtt. A mai fiatal fantasztikusan elfoglalt. Hajnali hatkor már nincs álom a szemén, hogy még a tudás házának meglátogatása előtt magába szívhassa kedvenc együtteseinek — melyek természetesen a Hobó, a Beatrice és a P. Mobil — világmegváltó, szívettépő tanait. Bekapcsolja hát kedvenc magnóját, s a hangorkán közepette talpát vakargatva meditál. Aztán elrohan az iskolába. A délelőttöt kazetták, a bálványok fotóinak csereberélésével igen hasznosan eltölti. A mai fiatal rendkívül okos, fogékony és talpraesett. Délután nyelvórára megy, aztán vfvóedzés- re, aztán vissza az iskolába irodalmi olvasópröbára. Maradék erejét a papírgyűjtésnek szenteli, eközben bemutatja a város aprajának-nagyjának Jelvényekkel fel- ékesltett legújabb bördzsekijét. Az esteli órákat a nyugodalmas Időtöltésre, kikapcsolódásra szánja. Előhálássza a szekrényből egykoron volt kék színű kisdobos- nyakkendőjét és fityiszt, klöltött nyelvet hfmezget rá nagy buzgalommal, ezzel Is prezentálva, hogy ő a „Hobó mozgalom” élharcosa. Aztán a mai fiatal bepréseli kedvenc diplomatatáskájába a másnapi tudásanyagot, homlokon csókolja szüleit, megnyugtatván őket, hogy ma sem volt feladva semmi. Es a „Rolling Stones bluse” című dalocska közepette álomba ringatja magát. (Zárójelben; A mai fiatal mindezeken túl Igen jó tanuló, tanulmányi versenyeket nyer, iskolai parlamenteken, fórumokon önálló, okos véleményt nyilvánít, harcosan küzd az önzés, közöny és a társadalom egyéb rákfenéi ellen.) S, iiogy minderre a mai fiatal hogyan képes? Felfoghatatlan. Mindenesetre egy, amolyan igazi kalapemelés kijár neki érte! — ria — miukra egy levelet, amiben jelzik érkezésüket, de azt keddig nem hozta ki a postás. A következő kárhely Rét- ság, Termán István portája a Mikszáth utcában. — Eltört a fürdőszobában a kád alatt a cső. Éppen nem voltunk otthon. A lányunk telefonált, hogy beázott az előszoba. A beázások magukért beszélnek, a házigazda szakember, megkezdte a baj elhárítását. A földszinti mellékhelyiségben is munka folyik, az ügyfél érdeklődik, az ottani csőtörést nem lehetne-e egy füst alatt rendezni. — Mindent megesz ez a víz — panaszkodik, s a kárszakértő bólogat. Rétságra nem először, nem utoljára mennek hasonló panaszok miatt. A mellékhelyiség azonban nem függ össze a jelentett kárral, nem tartja indokoltnak a térítés bővítését. — Elég nyugodt a mai nap. — Van néha bonyolultabb ügy is — mondja Majoros György. — Nemrég Nagyló- con a villám csapott egy házba. Az ügyfél jelzett, kimentünk a helyszínre, megállapítottuk a kárt, ő kijavíttatta iparossal, elküldte a számlát Kifizettük. Aztán nem sokkal később újabb számlát küldött, áthelyeztette a villanyárát, úgy gondolta, miért ne fizetnénk ki azt is. Csalódott ■ Még két kárhely van hátra. Az elsőin hétvégi házba törtek be, itt a kárt csak a hatósági vizsgálat lezárása után becsülik és térítik meg. Nagyorosziban pedig egy hegyi pince bedőlt oldala miatt kérnek térítést De csak az ügyfél feleségével találkozunk, aki tájékozatlan, mindent a férje intézett, ő ki se jzid jönni, beteg. Azt sem tuidja megmondani, a májusi kárt miért csak hónapok múlva jelentették. Egy átlagos nap, átlagos ügyek. Az ügyek mögött azonban emberek és sorsok vannak. Éppen ezért mindegyikkel legalább olyan gondossággal kell foglalkozni, mint ahogy azon a napon útitársaim tették. Évente alig egykét panasz merül fel a kárszakértőkre, s azok közül is ritka a jogos. Az ügyfelek zöme szövetségesnek tekinti őket, s ha van, aki „ügyeskedni” akar, az csak kivétel. 1. g. Kongresszusi számvetés után Növekvő orvoslészám Kevés a gyógyszerész Sokan úgy tartják, hogy a statisztika, az összehasonlító, elemző adatok böngészése nehéz olvasmány. Az adatok mögé pillantó, értő szem azonban lényeges, társadalmi összefüggésekre lelhet. Az egészségügyben dolgozók szak- szervezeti kongresszusa nemcsak a statisztika érdekességéről tett bizonyosságot a minap, hanem a mögötte levő társadalmi valóság izgalmas kérdéseiről is szólt. KÉTSZER ANNYI EGÉSZSÉGÜGYI T, , , , Nem Kévés olyan réteg akad ma hazánkban, amelyik létszám tekintetében az egészségügyhöz hasonlóan gyarapodott volna. öt éve mintegy 174 ezren — orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakdolgozók — tevékenykedtek a kórházakban, rendelőintézetekben, gyógyszertárakban. Ma a számuk meghaladja a 197 ezret (s e szám a nyugdíjasokat nem is foglalja magába, pedig a 27 ezres tábor tekintélyes hányada orvostól ápolónőig, formálisan nevezhető csak nyugdíjasnak, a gyógyítást, ápolást alkalmanként még sok évig szívvel, hivatástudattal végzik). Érdekes és tanulságos, ha az ösz- szes foglalkoztatotthoz mérjük az egészségügyi dolgozók arányát; a fejlődés és egészségügyi kultúra ez utóbbi adatok mércéjében legtöbbször nemzetközi összehasonlításul is szolgál. 1960-ban, tehát kereken két évtizede, amikor az összes foglalkoztatottak száma 4 millió 735 ezer volt, köztük csupán 96 ezer egészségügyi dolgozót tartottak számon. Az arány alakulása jelenleg: az 5 millió 68 ezer foglalkoztatott egészségére 197 ezren vigyáznak. Erősen érzékelhető a gyarapodás az orvosok számának emelkedésében. Két évtized alatt 15 600-ról 29 100-ra gyarapodott az orvoslétszám. A félek a doktor nénitől gyógyszerészeké ezzel ellentétben, már csak mintegy 600 fővel nőtt, jelezve a pálya hátrányos társadalmi helyzetét. 100 ezernél több — a korábbinak éppen a kétszerese! — az egészségügyi szakdolgozó, nővértől asszisztensig. Nem ilyen bíztató a területi megoszlást jelző adatsor. Három megyében, Pest, Szabolcs és Békés területén csak 14—13, illetve 15 orvos jut 10 ezer lakosra, szemben a bőségesen ellátott Hajdú-Bi- harral, 24 orvos 10 ezer főre Baranyával, ahol ez a szám húsz. NŐK TÖBBSÉGBEN A munkaerőigény furcsaságaiból érdemes néhányat megemlíteni. Az orvoslétszám alakulása meredeken felfelé ívelő grafikonnal ábrázolható, szemben a lakosság növekedésének viszonylagos állandóságával, a nyugdíjaskorú népesség számának rohamos gyarapodása viszont jelzi a gondozási, ápolási, sőt betegségmegelőző munka iránti gyarapodó igényt. Ami gond: jelenleg az egészségügyben 77 százalékos a nők aránya és ez — a gyest figyelembe véve —, főleg az ápolónők és más szakdolgozók között teszi tartóssá a létszámgondokat. Töprengésre késztet az is, hogy a 29—34 éves orvosok körében a többség nő, az orvostanhallgatók között, pedig csaknem 60 százalékos a lányok aránya. Ez utal az orvosi pálya bizonyos fokú elnőiesedésére és hátrányos következményeire. Az egészségügyben foglalkoztatott fizikai dolgozók körében a fiatalabb korosztályok — a 19—30 év körüliek — létszáma máris alacsonyabb a kívánatosnál, sőt tovább csökken. Márpedig a betegágyak mellé, a betegszállításhoz kell a fiatal erő, és nem pótol mindent a középkorúak, az Idősek áldozat- készsége. Hasonló tendenciákat rögzít a szolgálati idők megoszlása is: az egészségügyben dolgozók nagy-nagy többsége 15—25 éve tevékenykedik a pályán és lényegesen alacsonyabb azoknak a száma, akik néhány éve vagy egy évtizede szolgálják az egészség védelmét, a gyógyítást. TÖBB MINT 90 ÁGY Hihetnénk, hogy a megelőzéssel és a gyógyítással foglalkozók egészségesebbek, kevesebb körükben a betegállományban levők száma. A fel- tételezés nem helytálló. A gyógyszerészek körében az átlagosnál magasabb az influenzás megbetegedés (szakmai ártalom!), a veszélyeztetett terhesség pedig főleg a nővérek, és az altató orvosok körében, valamint az intenzív osztályokon gyakoribb az országos átlagnál. „Gyógyszerészbetegség” az adatok tanúsága szerint többféle légúti megbetegedés, sőt egynémely idegrendszeri ártalom is. Kongresszusi mérlegelés témája volt — és a további fejlődéshez is bíztató szavakat kapott — az intézményhálózat gyarapodása is. Több mint 7 ezer új gyógyintézeti ágy létesült az elmúlt öt év alatt: ezzel a 10 ezer lakosra jutó ágyszám a korábbi 85-ről 90 fölé növekedett. Különösen számottevő a fejlődés e tekintetben Bács-Kiskun, Pest és Somogy megyében. Íme szerény mérleg az egészségügy megtett útjá’ól az utóbbi öt év fejlődéséről, a gondokról. A fejlesztést már ezeknek az adatoknak ismeretében tervezik. V. M. Megér egy nyarat Hi lesz veled Saigó vára? „Égre emelt kéz” írta róla Petőfi Sándor, akit — bár nyíltan elfogult volt a hegyvidékkel szemben — igencsak megigézett az ittjártakor is romos történelmi emlék és az élményből hosszú költeményhez meríthetett ihletet. Valóban nem mindennapi látvány távolról a bazaltkúpon magasodó szikla tetején az egykori vár. Kacsicsokról és Salgaiakról, Balassi Bálintról, végváriakról és törökökről s ki tudja még miről mesélhetnek a falak azoknak, akik felkapaszkodnak az égbetörő oromra. Akik azonban esztendőről esztendőre zarándokolnak, vagy egyszerűen kirándulnak a csúcsra, azok szomorú szemmel látják, hogy fogy- tán-fogy a várrom, egyre alacsonyabbak a falak, s szinte felrémlik a Himnusz sora „Vár állott, s most kőhalom”. Ilyen állapotában is sok turista keresi fel, s esztendőről esztendőre történik baleset a máladozó falak, a korlát nélküli lejtők és meredélyek miatt. Lassan életveszélyes lesz a rom. ÉPÍTSÜNK VÁRAT? A romantikus gondolkodásúak természetesen legszívesebben azt látnák, ha újra állnának a falak, a bástyák, messzire piroslanának a cseréptetők. Talán még a kapu mellett bóbiskoló silbakot is odaképzelik. . Ez azonban álomnak bármily szép, többszörösen kidobott pénz lenne, hisz’ sok költséggel várat építeni a középkorban volt divat, meg aztán mire használnánk az újjávarázsolt épületet? De legalább ennyire nyilvánvaló, hogy nem hagyhatjuk mai állapotában sem Saigó várát. Hiszen bármennyire is bővében vagyunk történelmi emlékeknek Nógrád megyében, kár lenne ha egyikük lassan-lassan elfogyna. Ehelyett a balesetveszély megszüntetésével és állagmegóvó munkálatokkal, egy kis csinosítással a mainál sokkal kedveltebb, turisták számára is vonzóbb hellyé tehetnénk, s egyben azt, ami még megvan, megmenthetnék. A vár „gazdája” a Salgótarjáni városi Tanács. Főépítészénél több mint két esztendeje van egy terv, mely a fentieket célozza. Próbáljuk meg magunk elé képzelni, hogy nézne ki Saigó vára, ha e terv megvalósulna. Induljunk el az egykori várkaputól, ahol — már ez is történelmi ritkaság — sziklába vájták a felkapaszkodó szekérutat. A meredek sziklafal és az egykori istállók között kanyargó út szépen megépített, korláttal ellátott lépcsőhöz vezet. Ne lépkedjünk fel itt, menjünk tovább a ciszternához vezető ösvényen. amit a meredek felőli oldalon karfa biztosít. Az egykori vízmedence szintén korláttal van körülvéve, fölötte az öregtoronyból vízköpő nyúlik ki. Visszasétálva, ha felmennénk a lépcsőn, az egykori lakószobába jutunk, ahol fából, fémből, vagy kőből levő mellvéd akadályozza meg, hogy bárki is leessen a sziklák magasából és egyben kínálná a nézelődés lehetőségét. Innen megint kétfelé mehetünk tovább, fölfelé az öregtoronyba, vagy egy lépcsőkkel és korláttal kömy- nyített ösvényen — most is megvan, de istenkísértés végigmenni rajta — a vár legifjabb részéhez, az ötszögletű ágyútoronyhoz jutnánk, melynek a harci eszközök hordozására szánt három méter vastag fala tetején ugyancsak kilátóterasz létesül, kifelé mellvéddel, befelé korláttal óva a kirándulókat. Hátravan még az épület legmagasabb pontja, a vár magvát képező öregtorony. A meglevő falak szintbehozásával körbevezető kilátóerkély kerekedne a torony tetejére. Ide lépcső vezet fel, ugyanakkor ha valakit ott ér az eső, behúzódhat az árkádja alá, mely egyben védi a középkori falmaradványokat. Köztudott ugyanis, hogy a lakó- és öregtornyot a század elején falazták körül, s ma ezeket a falakat láthatjuk. ÁLOMBÓL VALÓSÁG? A részletes terv még olyan apróságokra is kiterjed, mint a villámvédelem, sőt a turistákra gondolva az ófalak megóvásán túl egy újdonatúj épületecske is tartozik bele, mely ugyan történelmi emlékeket nem őriz, de a kirándulók igen nagy hányada hiányolja. Természetesen az eredeti középkori falak is megkapnák a megfelelő állag- védelmet, a takaróréteget, mely megakadályozná a további pusztulást. Az álmodozásból a felújítás költsége zökkent vissza. A terv szerint ez mintegy 2 millió forint. Ha úgy tetszik, négy lakás ára. A nagyszabású beruházásokhoz képest nem hatalmas összeg, de mai takarékos világunkban nem biztos, hogy futná erre a város kasszájából. Tudomásom szerint az idén ennek pontosan egytized részét kívánták a vár baleset-eláháritására fordítani, de nem találtatott kivitelező. .. Álmodozzunk ébren, tehát kicsit reálisabban. A 2 millió forint bizonyára töredékére csökkenne, ha a munkálatokat társadalmi munkában bonyolítanák le. Az anyag egy része is kéznél van. Természetesen a minimálisan szükséges összeg még mindig elérhetné a milliós nagyságrendet, amit nem tud akárki meliényzsebből elővenni. Akárki nem, de mindenki. .. ? Magyarországon a közelmúltban uszodát, csillagdát, vagy akár színházat is építettek már úgy, hogy a beruházás összegének szinte teljességét a köz vállalta, önként. Annak ellenére, hogy nagy részét „jópofa” arrajá- rók ledobálták, a lakótoronyba felhalmozott kőmennyiség bizonyítja, a salgótarjániak szívesen vállalnak áldozatot, hogy megmentsék gyermek- és ifjúkori emlékeiket is hordozó várukat. Bizonyos, hogy ez az áldozat- készség akár anyagiakban is megnyilvánulna. Kis túlzással a teljes költséget fedezhetné a lokálpatrióták — nem is túl jelentős összegű — hozzájárulása ha... lenne egy arra alkalmas szerv, amely felemelné a zászlót és meglobogtatná, s mozgalmat indítana. .. Játsszunk még egy kicsit a képzelettel: tavasztájban akár úttörő harci túrák keretében meg lehetne tisztítani a terepet — a természetvédelmi szempontok tiszteletbentar- tása mellett — a gaztól, a szeméttől, az útban levő nővényektől. A tanítási szünet befejezése után néhány hétig honismereti szakkörök, vár- baráti körök fiataljai —, akár az egész országból — táborozhatnának — Salgón erre több hely is kínálkozik! — a vár alatt, s megyebeli régészek irányításával elvégezhetnék az előzetes kutatást, amit a tervet engedélyező Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség kikötött. A honismeretisek építőtábornak adnák át a helyüket, ahol ugyancsak középiskolások — főként az építőipari szakközépiskola tanulói — részvételével megindulhatna a terv megvalósítása. A rácskorlátokat készíthetnék fémmel dolgozó üzemek szocialista brigádjai. A helyszínen levő köveken túl szükséges falazó-, váz- és kötőanyagok egy részét az építővállalatok — például gondos gazdálkodás révén megtakarított anyagból —, biztosíthatnák. Hét végeken a környék apraja-nagyja lelkes természetbarátok, kirándulók segíthetnének az anyag- mozgatásban, ami a legnagyobb gond, hiszen minden követ kézben kell a beépítés helyére vinni. Ezek csak ötletek, biztos,’ hogy még életrevalóbbak, használhatóbbak is akadnak. Ha jól összeszámoljuk, egy nyár alatt megoldhatnánk a kérdést. Annyit talán megér Saigó vára. .. Gáspár Imre | NÓGRÁD - 1980. november 5., szerda 5
