Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-04 / 259. szám

t| aszfaltburkolatot kapott Ecseg főutcája, szélesítették ar út felületét Is, megszabadít­va ezzel a községet a kátyúktól. A közlekedés Így biztonságosabbá vált, kivéve, amikor gyalogosok, kiskocsikkal fuvarozók nem veszi igénybe. Gyermekvárók figyelem! A klub meghalt, temessük el? Űtjóra indult egy ötlet megvalósítása, egy, már a szü­letésekor is hasznosnak tűnő kezdeményezés, majd két hó­nappal ezelőtt (Az időpontot az események későbbi alakulá­sa miatt érdemes megjegyez­ni!) A bábáskodók: a Salgótarján városi Vöröskereszt és a Ko­hász Művelődési Központ munkatársai ekkor kezdték szervezni a gyermekvárók klubját amelynek a Kohász Művelődési Központ kínált he­lyet és érdekes programot. A klub célja, hogy tájékoztatást útbaigazítást nyújtson a gyer­meküket váró kismamáknak leendő szerepkörük betöltésé­hez, ötleteket adjon megnöve­kedett szabad idejük ésszerű kihasználásához. A gyermek­játék-készítéstől a makramézá­son, kozmetikai tanácsadáson keresztül, a szülésre való fel­készítésig, csecsemőgondozásig mindenféle-fajta elképzelést támogattak (volna) a szerve­zők. Elkezdődött hát a munka. A védőnők személyesen kopog­tattak be a terhes anyákhoz, írásos felhívásokat osztogat­tak. A rendelőintézet terhes­gondozójában is ismertették az ott levőkkel a kínálkozó lehe­tőséget Aztán az alakuló összejöve­telen a rendezőkön kívül nem jelent meg senki. Talán rossz volt a propaganda? Próbáljuk meg újra! — felkiáltással újabb kampány. Második al­kalommal két gyermekváró árválkodott a klubban. — Minden hétfőn öt órától terveztük a klubot, gondolván arra, hogy ilyenkor még a tv sem foghatja vissza az érdek­lődőket. Hogy miért nem jön­nek, el sem tudom képzelni. Domokos Zoltánná asszisz­tensnő a rendelőintézet ter­hesgondozójában. A kismamák lélektanának, problémáinak ki­váló ismerője: — Nap mint nap beszélünk az elidegene­désről, az elzárkózásról. Nap mint nap hallom, hogy a kis­mamák unatkoznak, kikészül­nek a négy fal között Ügy szokták mondani tréfásan, hogy a gyesen levők az asztal lábához vannak kötve. Kellene ez a klub, több szempontból is hasznos lennne. Ha csak a he- tekénti kikapcsolódást, az is­meretek gyarapodását nézzük, akkor is. A nőgyógyász orvos: — Én már nem táplálok hamis illú­ziókat. Megtanultam, hogy a terheseket kismamákat egy­szerűen nem lehet otthonról kimozdítani. Hogy mennének a klubba, ha itt, a rendelőben tartott egészségügyi előadásra is kötéllel kell őket berángat­ni. Vagy ott a terhestorna. Va­lóban a kismamák érdekét szolgálja, mégsem mennek. Ezután néhány kismamát szólaltatunk meg, mondják el ők is véleményüket problé­máikat a klubbal kapcsolat­ban. Elöljáróban csak annyit: sokan hivatkoztak arra, hogy nem is tudtak erről a lehető­ségről. (Ezek szerint a szerve­zés, a propaganda sem volt ki­fogástalan?) Bóta Józsefné, a művelődé- Sándor Istvánné a kohászati Ei központ munkatársa; üzemekben adatrögzítőként Á beteg felelőssége Orvosoktól hallottam, hogy ele­get beszélünk az fi etikai fele­lősségükről, említvén Itt a hála­pénzt és egyebeket, de alig esik szó a beteg erkölcsi tartásáról. Márpedig ebbfil »z Interakcióból az utóbbiakra Is hárul némi fe­lelősség. Azt nem nehéz belátni: aki nem akar meggyógyulni, az az esetek egy részében nem Is fog meggyógyulni, de legalábbis talpraállltása szükségtelenül nagy energiát köt le az amúgy Is meg­terhelt egészségügyi dolgozók tar­talékaiból. Azaz a beteg amellett, hogy nem törődik önmagával, nem törődik betegtársaival és az orvosi karral, asszisztenciával sem. Az adott orvos tűrésküszö­bén múlik sok esetben, egy-egy Ilyen „terrorista” tündöklése és bukása. A beteg nem hajlandó együtt­működni orvosával. esetenként ágyat foglal el, pedig nincs szük­sége rá, Időt vesz el más, nála rászorultabbaktól, de akadályoz­za a gyógyítók egyéb tevékeny, ségét is. Már csupán ezek a té­nyek is eléggé taszitóak, és ak­kor még nem beszéltünk mind­ezek anyagi hátteréről. Említett „terroristánk” ugyanis táppénzes- ideje alatt természetesen nem dolgozik, pedig tulajdonképpen megtehetné, alapjában véve fö­löslegesen költenek rá — vagyis tündöklése kétszeres terhet Je­lent . .. Egy kórházban fekvfi be­teg napi ellátása átlagosan, kö- rtilbe’ül 230—250 forint. Az álbe- tezek tehát két hét alatt — amit Már fölöslegesen töltenek kórház­ban —, közel háromezer forintot húznak ki a... kinek a zsebé­ből? Mindannyiunkéból, Így töb­bek között a saját zsebükből is. Ez egyfelől tisztességtelen, más­felől meg ostobaság. Az előbbit természetesen büntetni kell, az utóbbit legfeljebb kinevetni ér­demes. Ez a dolog anyagi oldala. Mint láttuk, nem is olyan jelentékte­len. Van azonban kevésbé mér­hető hátránya is az álbetegek lé­tének. Nevezetesen azok az ap­rócska traumák, amik azokban keletkeznek, akik nap mint nap kénytelenek velük a maguk kis harcát megvívni. Győztes csata a nővérke számára, ha egyikükbe belediktálta végre a gyógyszert, ha másikukat elcsípte tiltott do­hányzáskor és így tovább. Mit kezdhet az orvos azzal az epi­lepsziással, aki ugyan tudja, hogy az alkohol rohamot idéz elő ná­la, mégis hetente legalább egy. szer alaposan leissza magát? Min­den alkalommal megvívja a nagy lelki tusát a másnaposán pislogó pácienssel, aztán egv hét múlva kezdődik minden elölről. Nos, ezek a lélekölő, monoton és sokszor eredménytelen hábo- rúcskák semmiképp nem segítik a gyógyításra fölesküdtek munká­ját. Ha az orvos kötelessége a gyógyítás, a betegé a gyógyulás. Aki nem Így érzi, aki „terro­ristabeteg”, azt törvénnyel kéne hálapénzre kötelezni.- h ­dolgozik, lakhelye is az acél­gyár: — Most tudtam meg, hogy van ilyen klub. Elme­gyek, persze, hiszen nem rossz az, ha az ember hasonló cipő­ben járókkal beszélget, talál­kozik. A programot is érdekes­nek tartom, főleg a kézimun­ka vonz. Tóth Péterné, az intenzív osztály ápolónője, az Ybl Mik­lós úton lakik: — Sokaknak, mint például nekem is gondot okoz, hogy a klub messze esik a lakóhelyemtől. Héthónapos terhesen egyik buszról a má­sikra szállni nem kellemes do­log. Nem lehetne ugyanezt a József Attila Művelődési Köz­pontban csinálni? Az minden­ki számára könnyebben elér­hető. — Hogy passzívak vagyunk? Bizonyára az állapotunkból adódik. Persze, tudom, csak egyszer kellene elmenni a klubba, utána nem hagynánk ki egy alkalmat sem — mond­ja Géczi Sándorné. Október 27., délután öt óra. A Kohász Művelődési Központ klubja. Kéthónapos szervezés, agitáció után újabb összejöve­tel a terhesvárók klubjában. A fent nyilatkozók — hárman — maradéktalanul megjelen­tek. De hol marad a többi kis­mama? Ezek szerint meghalt a klub? Temessük el? A szervezők még ezek után is bíznak, hogy fel lehet tá­masztani. Kiss Mária A bőség zavarával küzd az újságíró, amikor az úttö­rők rovatának címzett leveleket veszi számba — sok paj­tás vett tollat a kezébe, hogy iskolájuk, rajuk életének leg­frissebb eseményeiről beszámoljon, örülünk a jelentkezé­seknek, a régi ismerősök és a „friss erők" Írásainak —, de a korlátozott terjedelem miatt nem minden tudósító kerül be a lapba. Ez senkinek ne vegye el a kedvét az Írástól, figyeljétek továbbra Is „krónikás szemmel" világotokat! Élményt hozó bemutató Legtöbb levelet most a sal­gótarjáni Budapesti úti isko­la pajtásaitól hozott a postás. Sándor Júlia kétszer is írt. Először a fegyveres erők nap­jának iskolai eseményeiről számolt be. Ezzel foglalkozik Megyes Erika, Ifj. Venzel György, Szabó Gábor, Csonka Piroska is. Különösen a be­mutató hozott sok élményt: rendőrök, tűzoltók, munkás- őrök ismertették meg a gye­rekeket munkájukkal. A rendőr- és tűzoltókocsiba be­ülhettek, sok mindent meg­tudtak e fegyverestestüle­tek életéről, megnéziték a fegyvereket és tanúi lehettek annak, milyen okos, engedel­mes a betanított rendőrkutya. Délután kirándulással foly­tatódott ez az emlékezetes nap. Sándor Juli a rég várt almaszüretről is tudósítást küldött. Ügyesség, bátorság „Hagyomány már nálunk, hogy minden évben megren­dezzük az úttörők, a nevelők és az ifivezetők közötti ügyesség, bátorság váltóver­senyt — írja Balázs Katalin Nógrádmegyerből. Az idén is így történt Tízfős csapatok voltak, öt fiú, öt lány. Volt a versenyszámok között ta­licskázás, krumpliültetés, kö­télhúzás, pontszerző és még sok érdekes verseny... Na­gyon örültünk annak, hogy le tudtuk győzni a tanárok erős csapatát!” Cseh Andrea, Horváth Ist­ván és Gordos Zita Karancs- lapujtőn hírcsokrot állított össze az úttörősarok számá­ra. Idézzünk ebből! „Szep­temberben csapatunk régi vá­gya teljesült: iskolaboltot nyitottunk! A kijelölt szüne­tekben a pajtások kényelme­sen vásárolhatnak iskolate­jet, kakaót, édességet és tan­szereket. Október végén me­zei futóversenyt tartottunk. A körzeti bajnokságon litkei, etesi, karancskeszi pajtá­sokkal versenyeztünk. A ku­pát a mi úttörőcsapatunk nyerte”. őszi kirándulások Többen írtak színes, rész­letes beszámolókat, rajuk, csapatuk kirándulásáról —, azzal a neon is titkolt szán­dékkal, hogy másokban is kedvet ébresszenek hasonló programra. A bárnál Kovács Krisztináék autóbuszkirán­dulása irigylésre méltóan sok élményt hozott. „Első utunk a hollókői várhoz ve­zetett. Restaurálás miatt a vár belsejét nem tudtuk meg­nézni, de a csodálatos táj kárpótolt bennünket. A kö­vetkező állomás a skanzen volt... Szécsényben a Kubi- nyi Ferenc Múzeumot néztük meg — nagyon érdekes volt a vadászati kiállítás... Ba­lassagyarmaton, a Palóc Múzeumban volt igazán csak sok látnivaló! A sok régi ruha között felfedez­tünk egy bárnál főkötőt is. Következett a vácrátóti bota­nikus kert... Utolsó állomá­sunk a Duna-part volt”. Nagy Melinda Salgótarján­ból (iskolája nevét nem írta meg) esküszik rá, hogy ha­zánk legszebb tája az a vidék, ahol ők jártak: „A nyolcadik osztályban szinte már szo­kás, hogy a »nagy« kirán­dulásra a Lillafüred—Diós­győr—Miskolctapolca útvona­lat választjuk. Megnéztük az István-cseppkőbarlangot, a mésztufabariangot, a Hámo­ri-tavat és a szép vízesést”. Eljutottak a diósgyőri várba, megismerkedtek történeté­vel. Amit legjobban vártak: fürdés következett a barlang- fürdő termálvizében. Strigula, két hangra Ha a statisztikát faggatjuk, igazán nem lehet ok a panasz­ra: az ősztől kezdődően több mint tízezer fiatal vesz részt a különféle KISZ-es szervezé­sű politikai oktatásokon. Csu­pán a megyeszékhely adatait böngészve imponálóak a szám­adatok: 180 ifjúsági vitakor, 45 Kilián-kör, aztán külön kép­zésben részesülnek az alap­szervezeti, bizottsági vezetők..., s pillantsunk az utolsó rubri­kára: összesen 5378-an irat­koztak be. A hétezer fős ifjú­ságmozgalmi tábor létszámá­hoz viszonyítva meglehetősen ígéretes ez a szám. noha a képzésben résztvevők közül néhányan nem tagjai a KISZ- nek. Nem is szokás bánkódni a számok miatt a mozgalmi bér» kekben. sokkal inkább gyako­ribb az aggódó hang, ha a színvonalról, a foglalkozások tartalmi hasznáról esik szó. Pedig a lényeg ezen áll, vagy bukik. Mert „vitakörözni” sokféle­képpen lehet, például úgy is, ahogyan ez év tavaszán egy könnyűipari üzem ifjúsági klubjában tették: az előadó fölolvasta a brosúra néhány fejezetét, aztán a névsort, s röpke fél óra alatt már túl is voltak az egészen — mind a négyen, akik jelen voltak. Még a titkárt némi büszkeség is el- töltötte, mert nem maradt el a foglalkozás. Az egyik középiskolában másképp fogják föl a képzés értelmét, afféle baráti beszél­getésnek tekintik az alkalmat, olyan témákat vesznek elő, melyeket nemcsak ismernek, hanem arról véleményük is van, következésképpen a néze­tek vitára adhatnak okot. Itt ugyanis nem ragaszkodnak az „előírt” témákhoz mereven, annak veszik azt: ami, ajánlat, amelyet a helyi konkrétumok­kal, tudnivalókkal kell kiegé­szíteni. A két eset bürokratamércé­je ugyanaz, mindkét helyen be lehet húzni a strigulát, „megtartott”. Ám, a két stri­gula „eszmei értéke” nyilván­valóan különbözik egymástól, s ezt illő lenne valamiképpen regisztrálni is. Mert a két vitakör harcneme közti kü­lönbség tartalmi is, s az egyik követendő, míg a másikat sze­retnénk mihamarabb elfeledni. E hetekben ismét elkezdő­dött egy politikai képzési év, mint általában szokás sok-sok elképzeléssel, vággyal, izgal­mas témákkal. Akik másbd7, harmadízben vesznek részt ilyen foglalkozásokon, némi előítélettel tekintenek elé. Ez érthető, de ugyanakkor na­gyobb felelősségre is ösztönzi a vitakörök vezetőit: vegyék komolyan munkájukat. Ugyanis az önállóság gya­korlásának egyik fóruma, le­hetősége éppen ez, ahol közösen őszintén, nyíltan beszélhetik meg a fiatalok gondjaikat-ba- jaikat. Egy kissé gyakorolva is a közéletiség lépcsőfokain való járást, a nyilvánosságot, a szó­kimondás bátorságát. Vétek ezzel a lehetőséggel nem élni, a mozgalomnak és egyénnek egyaránt. Mert netán később már nagyon nehéz lesz bepó­tolni a magasabb demokrati­kus formák gyakorlása során — azt, amelynek az egyszer­egyét még meg sem tanulták. T. L. Gyalogolni jó! Nem szabad persze csak az országjáró nagy kirándulá­sokra gondolni az őszi túrák­ról szólva. Most két olyan le­vélből idézünk, amely kör­nyékbeli barangolásról szá­mol be. Zeke Éva krónikás a pásztói Kun Béla Általános Iskolában. „Emlékezetes szá­munkra a sok szép prog­ram közül rajunk névadójá­nak, Lovász József emlékének szentelt túránk. Szurdokpüs­pöki felé indultunk kerék­párral egy csodálatos napfé­nyes délutánon. Egy forrás­nál letáboroztunk, megpi­hentünk. Itt beszélgettünk névadónk életútjáról. Virá­gokból koszorút készítettünk (ezt odahaza elhelyeztük Lo­vász József szülőházán). Vi­dám hancúrozás, bőséges lakmározás után indultunk hazafelé.” Kukucska Erika Vamyarcról régi ismerősünk. Az ő él­ménybeszámolója egy olyan túráról szól, amelyet aka­dályversennyel és számhábo­rúval kötöttek össze, Va- nyarc és Bércéi községtől egyenlő távolságra, a berceli pajtásokkal közösen rendez­tek. Az egyes állomásokon elmondták ismereteiket Ve­res Pálnéról, a magyar nő­nevelés úttörőjéről, aki a fa­lu szülötte, a zászló szerepé­ről az emberek életében, a katonai rendfokozatokról; majd célba lövésben verseng­tek. Kevés gyerek látott „élőben” füst- és ködbom­bát — ezen a túrán a kato­nák bemutatták ezt is a résztvevőknek. Tanulságot hozott a számháború is: ha, a szabályokat nem tartják be, senki sem győzhet.. i Keresni önmagunkat Szubjektív hangvételű,’ hosszú írással jelentkezett Mi- halik Judit Mátraverebély- ből. őszintén leírta nézeteit, gondolatait arról, milyen té­ren lehetne és kellene erősí­teni, tartalmasabbá tenni a mozgalmi munkát, az iskolai demokráciát. írásában nem hiányzik az önkritikus hang sem: egy önmagát kereső, tenni akaró fiatal Mihalib Judit. Leveléből néhány hírt is megtudtunk. A világtaka­rékossági nap nem hagyta közömbösen a mátraverebélyi pajtásokat: alsósok és felső­sök között egyaránt akadt olyan, aki pályázatot írt az ecsegi takarékszövetkezet felhívására. Várják az ered­ményt! A NOSZF 63. évfordu­lójára gyermekrajz-kiállítást rendeznek a helyi művelődé­si házban. Terveik között szerepel egy sajtófigyelő őrs megalakítása is. Végül egy érdekes ötletet ragadjunk ki Kotroczó Ró­bert nádújfalui tudósítónk újabb írásából. Körzetük gyógyszertárosa arra hívta fel a figyelmet, milyen sok gyógyszeresüveg kerül sze­métbe, amibe még újra lehet­ne tölteni. A csapat már el is indította az akciót a kiü­rült, szépien kitisztított gyógy­szeresüveg gyűjtésére. Ap­rólékos munka, de megér' G. K. M. A szív ore Az orvosok azt tanácsoljál egyes betegeknek, hogy többe: mozogjanak a szívük túlter­helése nélkül. Kijevi szakem­berek olyan kis méretű mű­szert szerkesztettek, mely jel­zi ezt a határterhelést. A berendezés a páciens öv- szíjára rögzíthető, a kél elektródát pedig a mellen, e szív tájékán helyezik el. A műszer figyelmeztető hangot ad a legkisebb túlterhelés ese­tén is. NÓGRÁD - 1980. november 4, kedd

Next

/
Thumbnails
Contents