Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
Nem csupán a cserháti dombvidék erdőkkel tarkított domborulatai, nem is csak Nógrád, sőt, nem csupán az ország, hanem ennél sokkal nagyobb terület egyik legértékesebb tájvédelmi körzete hivatalosan is vagy három éve — Hollókő. Így az sem lehet érthetetlen, miért áldoz a megszokottnál is több figyelmet erre a fontos pontra a krónikás. miközben mások pártoló figyelmét is kéri. Először valamit magáról a községről, amelynek nagyléptékű változásairól, akárcsak a munka oldaláról is. részletesen tájékoztat Túrái Barnabás, a Nagylóei községi közös Tanács elnöke és Kovács Pál, a hollókői tanácsi kirendeltség vezetője. Így rajzolódhat ki a kép — mindamellett, hogy Hollókő nem csupán egyetlen lakott faluskanzenünk, felépült és épül tovább is az új falurész, igaz, egészen más tervrajzokkal, pontosabban divatokkal lépést tartva, mint a híres-neves ófolu épségben, szépségben megőrzött házai, amelyek példaként szolgálhatnak arra is, milyen is volt még nem is olyan régen az a magyar ház, amelynek hármas tagozódása, minden más tartozéka otthont nyújtott elődeinknek sok-sok évszázadon keresztül. Hollókő jelenleg mintegy 630 lakosnak ad otthont, s ha meggondoljuk, nagyon ts eltérő körülmények között, nagyon is különböző megkötöttségekkel, nagyon is több irányú célzattal és tartalommal. Tény továbbá az is, (hogy kit mire figyelmeztet, azt most ne fejtsük ki), hogy tíz esztendő leforgása alatt mintegy száz lélekkel csökkent a lakosság száma ebben' a hírneves községben, amelynek sajátos vonásaira még visszatérünk. Érdekes és külön szokástörténeti. kutatást is megérdemelne, hogy a hollókőiek akkor is Pásztó felé orientálódtak, amikor még a szécsényi járás létezett és ennek a járásnak részeként volt ismert a község. Az elUáltözések iránya is megfelel ennek, mindez talán ösz- s/efügj|lt régebben a pásztói vasútállomással, ahonnan akár pesti pirókra is fel lehetett vinni az élelmet. De hát szigorú 'föld ez a várhegy környéki lankás vidék, talán inkább 1 „harcra termett” embereknek megfelelő, műit a gazdáknak, így az is tökéletesen érthető, miért került ki innen nagyon sok bányász a széncsata éveiben. De például a ma is éledő hagyomány, a vászonnal való foglalkozás sem volt ismeretlen Hollókőn, azután az ezzel együttjáró piacolás még a távolabbi helyekre, akár a fővárosba is. Ugyanakkor mindig is zártabb világban élt a hollókői ember, mint közelebbi-távolabbi társai, itt még a népviselet Is tovább megmaradt a hordásban is, s nyilván különösen a gyerek- és asszonynép őrizte mindmáig, s őrzi — igaz alkalmi formában — tovább is. De hiszen éppen ez ma és a jövőben még erősebben így lesz a legnagyobb vonzereje Hollókőnek. Hollókő fejlődése kétoldalú tevékenység, hogy csak a legfontosabb irányokat említsük: egyfelől a szinte sehol máshol már nem található népi építészeti, népviseleti, életmódbeli értékek aktivizálható konzerválása a cél, másfelől viszont mindennek nem az ellentéteként, sokkal inkább a kiegészítőjeként az élet minőségének urbanizációs tovább- javitása sem elhanyagolható, de e kettő meg egyenesen következik későbbi, feltehetően megvalósuló tájszervező (folklór) szerepéből és egyre nagyobb idegenforgalmi jelentőségéből is. Az ellentmondás teljességgel kizárt, hiszen bár ez a lakott népi építészeti közkincs a maga, mintegy hatván védetté nyilvánított és gyönyörűen karbantartott - felújított lakóházával, templomával, közösségi célokat szolgáló létesítményeivel csak akkor felelhet meg a benne élők változó igényeinek és az ide látogatók egyre nagyobb tömegeinek, ha nem nélkülözi a kellően „rejtett”, de meglevő korszerűséget, a teljes kényelmet és higiéniát sem! Nos, éppen ezzel látszanak előkerülni (de már valóságosan is előkerültek) olyan gondok, amelyek megoldása valamennyi érintett szerv közös feladata, de semmiképpen nem látszik indokoltnak például egy olyan elképzelhető megoldás, hogy mondjuk, a mielőbb megépítendő szennyvízcsatorna -rend - szer esetleg évekre lekösse a közös tanács amúgy sem túl nágy fejlesztési keretét... fis akkor már nyakig vagyunk a gondban, de az örömben is részünk lehet, ha az a kedvező tendencia szóba kerül, amiről a két községben, a megyei idegenforgalmi hivatalnál is és a járásnál is sokat foglalkoznak — nem csupán elméleti szinten! Elsőbb nézzük azt, miként, mivé fejlődött az elmúlt évtizednyi időben, s hová irányul erősödésében ez a rendkívül értékes község? Hazánk területileg legkisebb, mindössze 141 hektárnyi tájvédelíni körzete három fontos pontot foglal magában: az ófalu népi építészetének és településszerkezetének, továbbá a várromnak műemléki és környezetének természeti értékeit, valamint az úgynevezett hagyásfás legelőt, mint gazdaságtörténeti értéket Hollókő népi építésű és ihletésű házai aránylag fiatalok, jelentősebb megújításukra azonban csak az ötvenes évek végefelé került sor. Valamennyi szakember egybehangzó véleménye szerint így is a legjobbkor — éppen ezzel összefüggésben, érdemes utalni dr. Román Andrásnak, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetőjének lapunk hasábjain, mintegy másfél évvel ezelőtt megjelent véleményére. A népi építészet itt meglevő, összefüggő együttesét annak ellenére, hogy húsz évvel ezelőtt talán nem is Hollókő volt ebből a szempontból a legfontosabb, elsősorban azért sikerült .-megőrizni, mert az országban elsőként egyetlen partnerként éppen a Nógrád megyei pártbizottság és tanács állt az OMF mellé. Másszóval: megyei kezdeményezésiként indult meg Hollókő műemlék- védelme, s anélkül, bogy az öntSmjénzés hibájába esnénk, érdemes megismételni újólag azt a véleményt is, hogy mindez nem véletlen, amiként az sem, hogy egy hollókőnyl népi kulturális érték és egy régire épült olyan korszerű város, mint Salgótarján, éppen egyazon megyében van! Mialatt nagyrészt. városi hatásra a kvadrátos házak országos elterjedésévei a magyar falvak képe nem éppen az előnyére megváltozott, Hollókőn jelentős erőfeszítésekkel és a kezdetekben igen nagy figyelemmel sikerült megmenteni egy párját ritkító jelentős értéket. Az az ófalurész, amely itt lakottan és többfunkciósán az ismeretterjesztésnek, a népi hagyományok ápolásának, az idegenforgalomnak is megfelelve létezik, máshol, például a Balaton-felvidéken vagy a Fertő-vidéken már a nyomaiban sem létezik. Érdemes csupán listaszerűen felsorolni azt, hogy ebben a falurészben szakszerű megóvás mellett mi minden létesült az eltelt évek során a tanács, az OMF és a megyei ldegnforgal- mi hivatal együttes erőfieszítésével: óvoda, üzlet, turista- szálló, rendőrség, posta, postaszolgálati lakás. | múzeum, szolgáltatóház, háziipari szövetkezet, klubkönyvtár, étterem, orvosi rendelő, tisztasági fürdő. Am csupán ez a felsorolás is alkalmas arra, hogy a fejlődéssel együttjáró egyik legnagyobb gond — a közművesítés kérdése, sőt ezen túlmenően, az akadozó vízellátás problémája is hangsúlyt kapjon! A már idézett, dr. Román Andrással készült interjú egyik megállapítása is éppen erre az úgynevezett sarkpontra figyelmeztetett: a rekonstrukció a közművekben, is a legközvetlenebb feladatok közé tartozik. A megfelelő házi derítők sorozatos megépítése együttesen rendkívül magas költségeket emésztene fel, ezért a szennyvízhálózat kiépítése az eddiginél jóval nagyobb erők mozgósításával, esetleg kívülről kapott segítséggel is — hiszen Hollókő igazán országos jelentőségű — miélőbb meg kell, hogy valósuljon. A közeli múltban megtartott falugyűlésen is az egyik legtöbbet vitatott kérdés volt a hollókői vízhiány, amelynek megoldásaként egy újabb kút fúrására lenne égetően szükség. Mert hiszen az akármilyen szép és a későbbiekben vázlatosan ismertetett idegenforgalmi és közművelődési tervek százszázalékos értékkel csak minden tekintetben megfelelő körülmények között valósulhatnak meg. Az idegenforgalommal Hollókőre érkező nagyszámú fotózó turista régi panasza ezekben a napokban orvoslást nyer: a villanyhálózat légvezetékei földkábelként sorra eltünedeznek, tovább nem rontják már a kuriózumnak számító ófalui képet. Újabb közösségi liázak kialakításával, illetve bizonyos átcsoportosításokkal elérik azt is, hogy megfelelő hely jut a hímzőszakkörnek és a rövidesen létrejövő fafaragó szakkörnek is. Talán egyet lehet érteni azzal a véleménnyel, amely azt hangsúlyozza: Hollókő máig elért sokoldalú eredményeit, de különösen a jövőjét vizsgákra, sok mindenben „exra módon” kellene figyelni a megyéből és az országból la erre az értékes helyre. MássaoóvaJ arról van sző, hogy Hollókő különlegessége révén küMnleges figyelmet érdemel a tanácsi munkában is, nsmkülömfeea a helyi közművelődési feladatok elvégzésében. Igazán nem kell hozzá túl nagy belátási képesség, hogy elképzeljük, de ha ez kevés, meg is győződhetünk róla, hogy egy olyan község vezetése, pontosabban társvezetése, mint amilyen Hollókő, a tanácsi munkaerők számát illetően is különleges elbírálást érdemelne. Ugytmez nyomon követhető a helyben dolgozó népművelő munkáját ismerve is, akinek alighanem meg kellene szabadalma az adminisztrációs terhektől, hogy tartalmi munkájában és emberi kapcsolataiban is jelentősét léphessen előre. És ha már a közművelődés berkeihez jutottunk, szükségesnek látási: elmondani azt is, hogy a hollókői klubkönyvtár és a hozzá kapcsolódó közművelődési tevékenység helyi irányítója, valamint a fenntartó szerv, a nagylóei tanács között nsni éppen felhőtlen a kapcsolat, s ez a tény meglehetősen közismert. Anélkül, hogy az okokat és azeseteket, további a tényeket listaszerűen felsorolnám, megkockáztatható a vélemény: a formális kapcsolatok tiszteletben tartásával, a szakmai alapokat még nem sértő, ám az együttműködés eredménye érdekében megkövetelhető kompromisszumok alkalmazásával, a kölcsönösen nagyobb megértéssel és talán némi külső segítséggel jelentős eredményeket lehetne elérni. Mindemellett a hollókői közművelődés számos, valóságos eredményt iáid felmutatni. A Palóc szőttes kulturális napokén például immár negyedik alkalommal első helyezést ért el a helybeli asszonykórus és a népi játékok szereplői. Üttörő-várjátékok, »portvetélkedő, szüreti felvonulás, könnyűzenei diszkók, húsvéti táncház, a helybeli igényeknek megfelelő gazdakör, gyermekjátszókör, a már említett hím zószakkör és a várhatóan rövidesen mégis megalakuló fafaragó szakkör Kelemen Ferenc népművész vezetésével, mindmegannyi, kétségtelenül felsorolható közművelődési eredmény. A népművelő műveltsége azonban elsősorban mégis azon mérhető le, hogy azokkal, akiknek művelődését következetes szakmai alapokról irányítja — neki magának milyenek a kapcsolatai. Másszóval és igazán csak az általánosság körét tágítva így is fogalmazhatunk: a kudarcaival kínlódó értelmiségi elsősorban mindig önmagában keresi a hibát. Gond és öröm is van tehát Hollókőn. Ugyanakkor újabb fejlődési szakaszhoz érkeztünk, hiszen a tanácsi szervek, beleértve a megyei tanácsot is, valamint a Hollókő fejlesztéséért munkálkodó bizottság, a megyei idegenforgalmi hivatallal egyetértésben es szoros együttműködésben, egy várhatóan igen jelentős kezdeményezés végrehajtásába fogott. A* Országos Idegenforgalmi Hivatal nemrégiben pályázatot írt ki a kulturális és szórakoztató programok bővítésére, amelyre az említett megyei szervek részben belkereskedelmi minisztériumi támogatást igénylő tervet, illetőleg terveket dolgoztak ki. Hollókő vendégei részére létre kívápják hozni a hobbis aktív pihenés, a szövés és a fafaragás művelésének helybeli feltételeit. A textiles rész a háziipari termékeket is bemutató egységhez kapcsolódna, ahol a vendégek az úgynevezett vászonházban nem csupán megismerkednének az élőmunkával, hanem egy Gyünkről származó rendkívül elmés szövőáilvány segítségével maguk is megtanulhatnák és gyakorolhatnák a szövés népi mesterségét. Erről az állványról erdemes elmondani azt is, hogy kezelése rendkívül egyszerű, és arra is lehetőség lesz, hogy a vendégek Hollókőn vásárolhassanak is belőle. Ehhez a hobbis tevékenységhez kapcsolódik majd a fafaragás is, amelyet a tervek szerint Kelemen Ferenc tanít és irányít majd. A másik rendkívül ér-, dekes és a maga nemében egyedülálló, az idegenforgalmi céloknak és a népi hagyományőrző feladatoknak egyként megfelelő program tizenkét részből áll, és tekintve, hogy havonta más-más népszokás felelevenítését szolgálja, egész éves, igazán érdekes és színes vendégváró hollókői eseményt biztosit. Az elképzelés szerint elsősorban az ott működő népművészeti kiscsoportokkal, a helybeli lakosokkal szeretnék feleleveníteni az év hónapjainak régi népszokásait. Így kerül sor várhatóan január közepe táján első alkalommal a vendégek részvételével lebonyolított disznóölésre, amelyhez később műsor is kapcsolódik, továbbá az ófalu és a tájvédelmi körzet, valamint a vár bemutatása is helyet kap az egész napos programban. Februárban a Balázsolás, márciusban a kiszejárás — másszóval minden hónapra más és más hollókői eredeti népi esemény tanúi és részben résztvevői lehetnek Hollókő vendégei, A különleges értéket képviselő tájvédelmi körzet idegenforgalmi fellendülése tehát napjaink kérdése, és hogy milyen választ adunk rá, az a szó legteljesebb értelmében mindannyiunkon múlik! T. Pataki László Felvételek: Kulcs»- .lóiur* \ A i
