Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-19 / 271. szám
Labdarúgás — Megyei bajnokság Három vendégsiker Közvetlen résztvevők szavaival élve egy-két pályán nem lett volna szabad mérkőzést Játszani a megyei labdarúgó-bajnokság őszi 15. fordulójában, mert a korán érkezett s elolvadt hő csapnivalóvá tette a játéktereket. Tiszteletreméltó azonban a játékvezetők, s a küzdők játékszeretete: lezajlott a kellemetlen forduló, amely alaposan megviselte a mezőnyt. (Különösen a veszteseket.) Akadt is meglepetés. A listavezető Síküveggyárnál félidőben 2—0-ra vezetett llömhány, végül felülkerekedtek a vendéglátók. A Balassi SE megtörte a kisterenycieli sikersorzatát. Az utolsó előtti Somos .nyert a Vörös Csillag HSE-nél. A két „szomszédvár” összecsapásán már nem először nyert Egyházasgrcge Karancslapujtőn. A ^ szecsé- nyiek a Nézsai Tsz SE otthonában, Nógrádsápon, a kazáriak Szurdokpüspökiben szereztek pontot. Négy hazai győzelemmel s kel döntetlennel tíz pontot gyűjtöttek a pályaválasztók, három sikerrel nyolcat a vendégek; 29-szer örült-búsult a focistatábor. A sport- s-erőtlenségek ismét megszaporodtak. Három kiállítás és nyolc sárga lapos figyelmeztetés történt. Balassi SE—Kisterenye 4—1 (1—0) Nagyoroszi, 200 néző, v.: Szabó- M. Balassi Bálint HSE: Tóth K. (Busái I.) — Koczka, ■ Qyőri T., Varga, Szajbert — Reich, Slvó J., Jusztin — Záb- radi (Busái Z.), Rottenbacher, Lénárt. Edző: Nagy J. László. Kisterenye: Oláh — Mátrai O., Szabó Gy., Mudriczki — Bárányt, Szekula (Márkus), Sipkó — Tekeres, Rátóti, Németh, Tóth A. (Ozsváth). Edző: Szomszéd Ádám. A sportszerű, olykor kemény találkozón gólerős támadójátékkal nyertek a hazaiak. A vendégek gyors ellentámadásai a : 16-osnál elakadtak. Góllövők: ;Rottenbacher, Jusztin (2—2), ifi.: Rátóti. Jó: Koczka, Győrt, Varga, Rottenbacher, ill.: Szabó, Rátóti. Nézsa—Szécsény 2—2 (2—2) Nógrádsáp, 200 néző, vi: En- reiter. Nézsai Tsz SE: Szépvölgyi — Székesi, Üjszegi, Füle (Kucsera), Bera — Koncz P., Hertel, Solti — Koncz S., Balázs J., Fleischer (Vidomusz T). Edző: Vidomusz János. Szécsény: Gonda — Jambrik (Bognár 72. p.), Vágner (Éliás 67. p.), Kalmár, Orgoványi — Molnár, Bérezi, Szerémi — Lőrincz, Litavszki, Horváth. Edző: Kiss László. A 27. percben egy tömörülésből szerencsés góllal Balázs J. vezetéshez juttatta a hazaiakat. A 35. és a 38. percben két szép akciót Szerémi fejezett be góllal, s máris a Szécsény vezetett. A 42; percben buktatásért megítélt 11-esből Balázs J. egyenlített. Szünet után Gonda hárított két nagy nézsai gólhelyzetet, a szécsényi balszélsőt pedig az oldalvonal közelében' lökdösték. Jó: Szépvölgyi, Üjszegi, Koncz P., Balázs J., 111.: Kalmár, Orgoványi, Bérezi, Horváth. St, Síküveggyár—Romhány 3—2 (0—2) Salgótarján, Sugár út, 300 néző, v.: Benkő. Síküveggyár: Rádi — Czene, Kasza, Gulyka, Kaszanyi — Král, Lisztóczki, Krivanek — Dudás, Fehérvári, Bodor. Edző: Tóth István. Romhányi Kerámia: Jeszensz- ki — Grózer (Kertész), Zagyva!, Jelen, Hornos — Sza- szovszki, Torma, Kecskés — Balázs I., Sági J., Pincze. Edző: Murányi János. Az I. félidőben a vendégek alaposan ráijesztettek a nehézkesebb hazai védelemre: a 29. és a 37. percben ugyanis Balázs góljaival jelentős előnyre tettek1 szert. Szünet után a hazaiaknak ért többet a fejmosás. Az 55. percben egy jobb oldali szögletrúgás után Gulyka fejessel szépített, két perc múlva pedig egy kapu előtti tömörülésből Bodor kiegyenlített. Felpezsdült a küzdelem, s a véghajrában egy jobb oldali beadásból lecsúszott labda pecsételte meg a nagyon jól játszó romhányi- ak sorsát: a 88. percben ugyanis Jeszenszkl a labda alá futott, s a berobbanó Král a hálóba vágta a győztes gólt. Szaszovszki Jánost a 89. percben reklamálásért kiállította a játékvezető. Jó: Lisztóczki, Krivanek, Dudás, ill.: Jelen, Zagyvái, Torma, Kecskés, Balázs. Szurdokpüspöki—Kazár 2—2 (1—1) I Szurdokpüspöki, 200 néző, v.: Dóra. Szurdokpüspöki: Halász — Varga L., Kosik T., Püsztai (Hajnal), Karsai T., — Kiss I., Fodor, Kosik S. — Molnár I., Erdélyi, Hepp Gy. (Tajti J.). Edző: Malik József. Kazár: Pőczos — Pingiczer, Tolnai K., Pálmán, Molnár O. (Telegdi S.) — Kovács L*, Miklósi, Mezei — Tőzsér L., Tóth M., Bozsik (Geese T.). Edző: Simon Imre. A kemény mérkőzésen igazságos döntetlent alakítottak ki a góllövők: Varga L., Kosik S., ill.: Tőzsér L. és Tóth M. Kosik T., Pálmán és Tóth M. kapott sárga Japot. Jó: Karsai T.. Kosik S., ill.: Tolnai K., Miklósi, Tóth M. Egyházasgerge—Karancslapujtö 3—2 (1—1) Karancslapujtö, 300 néző, v.: Csáki. Egyházasgerge: Miklós L. — Geese E., Miklós \ Zs., Gordos O. (László E.), Juhász L. — Fekete I., Tóth I., Simon I. — Varga A. (Szántó Z.), László Z., Simon L. Edző: László László. Karancslapujtö: Híves — Lantos G„ Telek Gy., Juhász L., Tóth T.' — Rorväth F., Gáspár, Zsidai — Laczkó S., Simon, Juhász I. Edző: Lantos Ede. A közéo- kezdés után szerzett vezető hazai gól önbizalmat ébresztett a még mindig nyeretlen hazaiakban, s 20 perces fölényben még kapufát lőttek. Ezután Simon I. rázta le őrzőit, s 20 méterről bombagóllal egyenlített, majd László Z. lőtte a gergeiek vezető gólját a szünet után. A hajrában László Z. elfutása után Gordos O. lőtte a 3. gergei gólt. Hét perccel a befejezés előtt szépítettek a hazaiak. Laczkó S. és Zsidai lőtte két góljukat. A taktikusabb, okosabban játszó Egyházasgerge megérdemelten nyert. Zsidai Istvánt levonuláskor — megjegyzésért kiállította a játékvezető. Jó: Miklós L., Miklós Zs., Simon I., Simon L., Fekete, ill.: Telek Gy., Juhász L. Pásztó—Szónyi SE 2—0 (2—0) Pásztó, 300 néző, v.: Mártinké. PSE: Kodák —Molnár L„ Szőke, Fösvény, Antal — Be- dő, Nagy B„ Oláh S. — Szarvas (Bakos), Veres G., Varga Gy. (Székely). Edző: Veres Béla. Szónyi SE: Fodor X. — Szrena, Kéri, Tóth J., Gyetván — Bodor F., Sándor I., Csorba J. — Fodor B. (Molnár L.), Kocsis, Sándor L. (Tarl). Edző: Csorba Tibor. Kezdés után Molnár L. megrúgta Sándor L. térdét, akit 15 perc sántikálás után autón vittek kórházba. Az 5. percben szép támadásból Veres G. belőtte a hazaiak vezető gólját. A 43. percben Tóth J. lábáról Veres G.-hez pattant a labda, s a csatár második gólját lőtte. A 65. percben Gyetván József szabálytalan szerelés után tarkón fejelte ellenfelét, s a játékvezető kiállította. Később Fodor B.-t vitték kézben ápolásra. Jó: Molnár, Szóke, Fösvény, An-, tál, Nagy B. Oláh S„ ill.: Bodor F., Csorba J., Kocsis. Fodor kapus (Szónyi) nem kímélte magát a sáros talajon, mégsem tudta csapatának vereségét megakadályozni. Képünkön Veres lövésébe veti bele magát önfeláldozóan, majd a szokásos összecsapás utáni jelenet békés változata következik. Mátranovák—St. Bányagép SK 1—0 (0—0) Mátranovák, 400 néző, v.: Tálas. Mátranovák: Domonkos — Léport, Mihály (Klement), Simon I., Kotroczó — Mészáros, Nagy L., Tóth I. — Lakatos B., Tóth II., Farkas T. Edző: Gáspár Mihály. Bányagép: Varga — Bozó, Schwarcz, Tóth, Bessenyei — Takács, Ács, Kovács — Ecse- gi (Blaskó), Romhányi, Horváth. Edző: Benke János. A talajt rontotta az olvadás és az ifik előzetes sárdagasztása. A nagy mezőnyfölényben jó iramot diktáló novákiak 4—5 helyzetükből csak egyet értékesítettek: a 46. percben Mészáros kiugrott, Lakatos Balázshoz továbbított, s az ő beadásából Farkas T. fejelte a hálóba a labdát. Jó: Léport, Kotroczó, Mészáros, Tóth II., ill.: Varga s a védelem. St. ötvözet MTE—2. sz. Volán 2—0 a—0) Salgótarján, Zagyvaróna, 200 nézó, v.: Laczkó. ÖMTE: Bozó — Szabó, Römer, Győré, Gyurácz — Fodor, Zvara (Lu- kinich, 80. p.), Jánosi — Oláh, Varga, Dolencz. Edző: Kriskó Lajos. Volán: Surányi — Nagy I., Szolnoki, Póczos, Balga B. — Tőre, Isdinszki, Vanó — Kökény (Fodor D.), Szomora, Csíki. Edző: Balga Károly. A 25. percben tömörülés után Varga szerezte az első gólt, majd több helyzet után a 79. percben Fodor kapufáról visszapattant bombalövése után Dolencz vágta a hálóba a labdát. Jók: Szabó, Zvara, Varga, Fodor, ill.: Isdinszki, Surányi. A bajnokság állása 1. St. Síküveg. 15 12 1 2 49-16 25 2. Pásztó 15 7 7 1 29-17 21 3. Szécsény 15 6 8 1 23-15 20 1. Mátranovák 15 8 4 3 21-13 20 S. Romhány 15 8 3 4 34-15 19 6. St. Otvózet 15 7 4 4 20- 9 18 7. Kisterenye 15 9 6 20-17 1« 8. Balassi BHSE 15 6 2 7 29-25 14 9. Nézsai TSz SE 15 5 4 6 23-23 14 10. st. Bánya. SK 15 6 2 7 17-18 14 11. E.-gerge 15 5 4 6 17-22 14 12. Kazár 15 5 3 7 15-26 13 IS. V. Cz. HSE 15 4 4 7 16-21 12 14.2. sz. Volán 15 5 2 8 22-34 12 IS. Sí.-püspöki IS 4 4 7 21-33 12 16. Szónyi SE 15 5 1 9 25-35 11 17. St. Somos. 15 5 10 19-33 10 18. K.-Iapujtó 15- 3 12 16-44 3 Birkózómozaik Hat Iskola versenyződ lépteik szőnyegre Pasztán a járási szabadfogású birkózó úttörő-olimpia versenyein. Jobbágyit,, Szirákot, Ecseget, Csecsét, a pásztói Kun Béla és Dózsa György Általános Iskolákat összesen 86 birkózó- palánta ‘képviselte. Eredmények. 35 kg: 1. Baranyi Tamás (Pásztói Kun B.) 2, Illés István (Pásztói Kun B.), 3. Grnela Gábor (Jobbágyi). 38 kg: 1. Horváth Gyula (Jobbágyi), 2. Tóth Róbert (Pásztói Dózsa), 3. Kelemen Károly (Ecseg). 41 kg: 1. Molnár Miklós (Jobbágyi), 2. Hegedűs László (Pásztói Kun B.), 3. Lengyel Tamás (Szirák). 45 kg: 1. Jancsó Zsolt (Pásztói Dózsa), 2. Major László (Pásztói Dófesa), 3. Nagy Károly (Pásztói Dózsa). 49 kg: 1. Alapi Ferenc (Pásztói Dózsa), 2. Jancsó József (Jobbágyi), 3. Király Győző (Jobbágyi). 53 kg: 1. lengyel Tibor (Jobbágyi), 2. Bodó László (Pásztói Dózsa), 3. Szelva István (Pásztói Kun B.). 58 kg: 1. Radics István (Jobbágyi), 2. Tóth Gábor (Pásztói Dózsa), 3. Králik Tamás (Pásztói Kun). 63 kg: 1. Sipkó Tamás (Ecseg), 2, Juhász Pál (Pásztói Dózsa), 3. Kelemen János (Pásztói Kun). 68 kg: 1. Molnár Csaba (Jobbágyi). +68 kg: 1. Bódi Gyula (Pásztói Kun). Csapatban (3—2—1-es pontozás) 1. Jobbágyi Alt. Isk. 19, 2. Pásztói Dózsa Ált. Isk. 17, 3 Pásztói Kun Béla Ált. Isk. 13 pont. A járási verseny első három helyezettje indulhat a megyei döntőn. dós Csaba (STC), 2. Petrán Csaba (Pásztó), 3. Gordos Péter (Eger). 35 kg (8): 1. Árok-! szállási Ferenc (Pásztó), 2.’ Berki Dezső (Eger), 3. Oláh Sándor (Eger). 38 kg (6): U Berecz Nándor (STC), 2. Gecz- kó Ferenc (Pásztó), 3. Tóth Róbert (Pásztó). 41 kg (5): 1. Lavaj László (STC), 2. Klement Tamás (STC), 3. Mihály Imre (Eger). 45 kg (3): 1. Kovács Péter (Eger), 2. Csuka Gábor (Pásztó), 3. Nagy Károly (Pásztó). 53 kg: 1. Kövesd! László (Pásztó). 58 kg: 1. Nagy Zoltán (Eger). Egerben, az országos kötöttfogású úttörőbajnokságon 118 induló, köztük 12 pásztói lépett szőnyegre. Az A korcsoportban rendezett versenyen a pásztói fiatalok dicséretesen helytálltak. A 32 lúgosoknál Petrák Csaba 3.. a 35 kg-osoknál Árokszállási Ferenc 2., Illés István a 3. helyet szerezte meg. A 45 kg-ban induló Csuka Gábor szintén bronzérmes lett. Harminc egyesület indította versenyzőit, Szegeden a kötöttfogású serdülő magyar bajnokságon. A 188 induló között két pásztói fiatal ;s rajthoz állt. A 49 kg-osok küzdelmében Bátka Zoltán, bár sérülten indult. mégis közel állt a győzelemhez. Végül a második helyen fejezte be a versenyt, s ezzel 5 olimpiai pontot szerzett egyesületének. Oláh Páll a +78 kg-osok között a 8, helyet szerezte meg. A szabadfogású magyar bajnokságot november 22—23- án Debrecenben rendezik, és azon is Oláh és Bátka képviseli Nógrád megyét. A közelmúltban Salgótarjánban országos kötöttfogású úttörő, A kategóriás egyéni versenyt rendeztek. Eredmények. 29 kg (4 induló): 1. Csáki Mihály (Eger), Magyar Róbert (Eger), 3. Bóta Levente (Eger), 32 kg (8): 1. SzabeA birkózó úttöiró-oltmp i a megyei döntőit csütörtökön1 rendezik Pásztóit. A küadel^ mek mindkét fogásnemtoen IP órakor kezdődnek. A versenyen a körzeti bajnokságok helyezettéi mdufhatmak. Á NÓGRÁD totótippjei, 47. Két Szöveg: Kép: Andó Miklós Herbst Rudolf Sí. Somos—Vörös Csillag HSE 1—fl a—0) Rétság, 100 néző, v.: Nagy (Heves megyei jv.). Somos: Homyák — Kovács L„ Morva, Kese P. — Orosz, Kaposi, Ma- kovszky — Kese R., Komáromi, Spisák (Bata), Somoskői Z. Edző: Tóth P. István. VCs HSE: Balogh. — Paródi, Győri J., Farkas, Szádóczkl — Mosonyi (Antal), Nagy G., Ré- decsi — Salgai, Szabó, Be- nyusz. Edző: Győri Ferenc. Mint később a hosszú csatában kiderült, az első perc döntött. Kezdés után a somosi- ak megszerezték a labdát, a víz becsapta a védőket, Kese R. kapura tört és tíz méterről félmagasan a háló baloldalába lőtte a bőrgolyót. Különösen szünet után szorította kapuja előterébe a vendégcsapatot a hazai együttes, Hornyák azonban megőrizte hálóját a góltól. Vívás STC-sikerek a vidékbajnokságon A múlt hét végén Veszprémben rendezték a serdülő- és Ifjúsági vívók vidékibajnokságát. Az STC a serdülőknél fiú- és leány tőrcsapatot, az Ifjúságiak pedig fiú- tőr- és párbajtőregyüttest nevezett a versenyre. A serdülő lányok szép sikert értek el; veretlenül nyerték a vidék bajnoka címet. Fölényükre jellemző, hogy a második helyezett DVTK-t 5—0 arányiban verték. A harmadik helyen a veszprémi lányok végeztek. A nagyszerűen szerepelt tarján! serdülők (Bayer Éva, Bayer Irén, Bállá Katalin és Kukely Krisztina) edzője Gas parin János. A serdülő fiúk a hetedik helyen végeztek, s ezzel az eredménnyel nem jutottak tovább. Az ifjúsági tiútőrözők szintén kitűnően helytálltak és ők Is, mint a serdülő lányok, veretlenül nyerték a versenyt. Ifjúsági fiútőrben vidékibajnok: STC (Pál Gábor, Nyirő János, Cserényi Zsolt, Hajdú György, edző: Galfoa Árpád), 2. Veszprém. A párbajtőrözők az 5. helyet szerezték meg; s ezzel ók is bejutottak a magyar bajnokság döntőjébe. A döntőket e hét végén (22—23-án) Budapesten, a sportcsarnokban rendezik. 1. Bakony—MAV-DAC 1 X 2. Olajbányász—Kom lé 1 3. Sopron—Haladás 1 2 4. Sellye—Keszthely 1 X 5. MÁV Előre—Gam-MAVÁG 1 J 6. Váci Izzó—Budafok X S 7. Bologna—Napoli 1 —1 8. Brescia—Torino X £ 9. Cagliari—Roma X 2 18. Como—Fiore ntina 1 2 11. Javentns—Internationale 1 2 12. Pistoiese—Perugia X 13. Spal—Genoa 1 1 14. Rimini—Atalanta X 15. Karcag—Gyula X 16. Miskolc—Szolnoki MÁV MTE 1 Góltotópályázat Az elmúlt héten pályázatunkra 324 szelvény érkezett. A két végeredmény: Nagybá- tony—Ózd 0—3, Síküveggyár —Romhány 3—2 volt. Nem akadt olyan olvasó, aki mindkét mérkőzés eredményét helyesen tippelte volna meg, egy találatot viszont 24 szelvényen sikerült elérni. 10—10 totószelvényt nyertek a következő olvasók: Sztrehó Zsolt, Nagylóc, Rákóczi u, 166/a., Bóta Ferenc, Becske, Kossuth u. 9., Mester Imre, Ludányhalászi, Rákóczi u. 146. Szerkesztőségünk címére to-' vábbra is várjuk tippjeiket, egy olvasó akár több szelvénnyel is pályázhat. Kérjük a borítékra írják rá: Góltotópályázat ! Góltotó 1. BGT. SE—SZEOL AK VÉGEREDMÉNY: ___ 2. STC—SZABÓ L. SE VÉGEREDMÉNY: ___ N ÉV:_____________ i L AKCÍM: , NÓGRÁD — 1960. november 19^ szerek: