Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-18 / 270. szám

Samara Haehel Moszkvában Katonai tiszteletadással to- ügyrrúniszter és más hivatalos héttőn, személyiségek köszöntötték. Ott voltak a szovjet főváros lakosainak képviselői is, hogy gadták Moszkvában Samora Maohelt, a Mozambi­ki Felszabadítási Firont (FRELI- MO), a Mozambiki Népi Köz­társaság elnökét, aki az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívásá­ra érkezett hivatalos, baráti látogatásra párt- és kormány­küldöttség élén a Szovjetunió­ba. A mozambiki elnököt a re­pülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Andrej Gramiko kül­' Forlani olasz miniszterel­nök hétfőn fogadta William Perry amerikai hadügymi­niszter-helyettest, aki a Pen­tagonban a hadikutatásokkal, fegyverzetekkel és a hadi­üzemek létesítésével foglalko­zik. Az olasz hírügynökség érte­sülése szerint Perry azért uta­zott Rómába, hogy kiegészítő kifejezésre juttassák baráti érzéseiket a fiatal afrikai füg­getlen ország iránt Samora Maehel Leonyid Brezsnyev kíséretében indult a repülőtérről szállására. A szovjet—mozambiki megbe­szélések még hétfőn megkez­dődtek. A Szovjetunió és Mozam- bik kapcsolatairól, Afrika helyzetéről, a szovjet—ameri­kai kapcsolatok lehetőségei­ről szólt Leonyid Brezsnyev, jegyzőkönyvet írjon alá Lelio Lagorio olasz hadügyminisz­terrel a két ország között há­rom évvel ezelőtt megkötött és húsz évre szóló hadiipari és értékesítési együttműködési megállapodáshoz. Az ameri­kai hadügyminiszter-helyettes november 21-ig tartózkodik Olaszországban és több kato­nai létesítményt, üzemet ke­res fel. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke hétfőn azon az estebéden, amelyet Samora Maehel tisz­teletére adtak a Kremlben. Brezsnyev hangoztatta, Sa­mora Maehel látogatása újabb bizonyítéka a két nép, a két ország szüntelenül erősödő barátságának. * Maputóban hétfőn szovjet —mozambiki szerződést ír­tak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió javítódokkot szállít a Mozambiki Népi Köztársaságnak. Az úszómű­helyt négy és fél tonna víz- kiszorítású halászhajók javí­tására is fel lehet, használni. Az egyezmény a halászhajók javításához szükséges szak­emberállomány számára tan­eszközök szállítását is előír­ja, továbbá kilátásba helyezi azt is, hogy a közeljövőben szovjet szakértők utaznak Mozambikbe a felszerelések összeállításának és vízre bo­csátásának, valamint a mo­zambiki szakemberek felké­szítésének segítése céljából. (MTI) Perry Forlaninál Irak Susenguarpot ostromolja Heves ellenállást tanúsíta­nak Susenguarp észak-iráni város védői, hogy megakadá­lyozzák a település teljes el­foglalását. Az északi frontszakasz e fontos központja ellen az iraki erők — a harctéren korábban kialakult viszonyla­gos nyugalmat megtörve — meglepetésszerű és összponto­sított támadást indítottak. Vasárnap már a teheráni rá­dió is beismerte, hogy az ira­ki alakulatok bevonultak a városba. Az iráni rádió közle­ménye hozzáfűzi, hogy Susen­guarp utcáin a forradalmi gárdisták heves közelharcot vívnak. A kiélezett harctéri hely­zetnek megfelelően átalakult a hadiközlemények nyelvezete. Mindkét fél szinte csak az ellenfél veszteségeiről ad hirt. Irán eközben gyújtó­bombák és vegyi fegyverek használatával vádolja a táma­dó iraki alakulatokat. A két fél jelentéseit összevetve ki­tűnik, hogy Susenguarp váro­sában az 57. napja tartó há­ború eddigi leghevesebb üt­közete zajlik. A Susenguarp ellen indított váratlan iraki offenzíva a ta­lányos homokháború rejté­lyeinek számát gyarapítja. Hírügynökségek korábban meglehetősen valószínűtlen­nek tartották, hogy a hideg évszak beköszöntével, az első komolyabb esőzések után Bagdad ilyen nagyszabású hadmozdulatra szánja el ma­gát Ismét megélénkültek a harcok az Iraki—Iráni fronton. Ké­pünkön: iraki katonák Mehran iráni város közelében. A város birtoklása mind­amellett fontos állomása le­het az iraki előnyomulás so­rán. Elfoglalása teljessé te­hetné az Ahwaz elleni átka­roló hadműveletet: nemcsak déli irányból vonulhatnának a város ellen a támadók. (MTI) Reaganra várva? Nyugat-Európa lépészavarban „Reaganra várva” — ez- most a jelszó az Egyesült Ál­lamok és nagyjából szövetsé­geseinek külpolitikájában 1981. január 20-ig, az új ame­rikai elnök beiktatásáig. De talán még azután is, hónapo­kig, amíg a washingtoni „új csapat” igazában játékba nem lendül, mai állapotában me­revedik meg a világpolitikát meghatározó tényező, a szov­jet—amerikai viszony. E be­fagyott állapotban pedig az enyhülés, a feszültség felol­dása, a fegyverzetcsökkentés útjainak-módjainák közelíté­se helyett tovább folytatódik a fegyverkezési verseny. Va­gyis — sajnos — az 1980-as év, a nemzetközi politika szempontjából e kemény esz­tendő némi jó reményekkel bíztató kísérleteit, erőfeszíté­seit alighanem a be nem vál­tott lehetőségek kategóriájába lesz kénytelen sorolni a kró­nikás. TALÁLKOZÓ FÉLÜTON Két jelentős találkozó mu­tatta a szovjet kormány kész­ségét arra, hogy hajlandó elé­be menni a nyugati szövetsé­gi rendszer reálisabb gondol­kodó erői, politikusai minden, még a legkisebb eséllyel bíz­tató kezdeményezéseinek is. Fél éve annak, hogy Giscard d’Estaing francia elnök fél­úton Moszkva és Párizs kö­zött, Varsóban Leonyid Brezsnyevvel tárgyalt. Július elején Helmut Schmidtet, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárját fogadta a szovjet párt- és állami vezető Moszk­vában. Azokban a napokban pem- zetközi szenzáció volt Giscard d’Estaing találkozása Leonyid Brezsnyevvel. Olyan, amely a Carter-adminisztráció félre­érthetetlen rosszallását, az amerikai sajtó nem éppen ta­pintatos megrovását váltotta ki. A hivatalos Washington — az Afganisztánnak nyújtott katonai segítség ürügyén — a Szovjetunióval szemben a teljes elzárkózás, az embargó és az erőpolitikai demonstrá­ció álláspontját képviselte, s ugyanezt várta el NATO- partnereitől. Giscard d’Estaing nem ezt az utat választotta. A koráb­bi tapasztalatok alapján tisz­tában volt azzal, hogy a Szovjetunióval az erő nyel­vén nem lehet beszélni. Vi­szont tudta, hogy a valóságos erőviszonyok és a kölcsönös érdekek figyelembevételével sok területen egyetértésre, sőt együttműködésre lehet jutni, más kérdésekben pedig — egymás eltérő álláspontjának tiszteletbentartása útján — kompromisszumos megoldás­ra. Vállalta hát az úttörő, sőt bizonyos mértékben a jégtörő szerepét. A józan kezdeményezés meghozta eredményét. Üjra indult, méghozzá legmaga­sabb szinten, az eszmecsere Kelet és Nyugat között. Emellett közeledett a két fél álláspontja a kontinensünkön kibontakozó fegyverkezési hajsza megfékezését szolgáló lépések mikéntjében. A szov­jet elképzelés egy erről tar­tandó összeurópai értekezlet formáját öltötte. A franciák tartózkodóbban ugyan, de ugyanilyen irányban mozog­nak az úgynevezett bizalom- építő intézkedések javaslásá- val. A bonni kancellár moszk­vai tárgyalásain még bizta­tóbb lehetőség bontakozott ki. Schmidt volt Washington tá­mogatója az 1979. decemberi NATO-döntés kierőszakolá­sakor, hogy telepítsenek kö­zép-hatótávolságú amerikai rakétákat Nyugat-Európába. Schmidt azután nyilván fel­ismerte, hogy az eurorakéták- ról hozott NATO-döntés igen­csak hozzájárult a nemzetkö­zi égbolt befelhősödéséhez, s ezért Moszkvában már vala­miféle megoldást szorgalma­zott. A szovjet vezetés, eny­hülésre és általános bizton­ságra törekvő politikájának szellemében, kompromisszu­mos ajánlattal állott elő. Le­hetségesnek látta, hogy a kez­dődő SALT—III tárgyalás keretében, akár még a SALT—II szenátusi ratifiká­lása előtt, napirendre tűzzék az „eurorakéták” eltávolításá­nak kérdését, természetesen az előretolt amerikai támasz­pontok sorsának vizsgálatával egyidejűleg. ‘A NÓGRÁD — 1980. november 18., kedd A FAO főigazgatóia Magyarországon Dr. Eduard Szauma, az ENSZ élelmezési és mezőgaz­dasági szervezete, a FAO fő­igazgatója a magyar kormány meghívására hazánkba érke­zett A Ferihegyi repülőtéren Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fo­gadta. A főigazgató látogatá­sának célja Magyarország és a FAO közötti, valamint a fejlődő országokkal kialakí­tott mezőgazdasági együttmű­ködés elmélyítése és tovább­fejlesztése. Az NDSZ kongresszusa Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: A nemzetközi diáknapnak szentelt ünnepi üléssel hétfőn délután megkezdődött Ber­linben a Nemzetközi Diák- szövetség XIII. kongresszusa. A megalapításának 35. évfor­dulójára készülő szövetség több, mint száz ország nem­zeti diákszervezeteit, illetve diákokat is tömörítő ifjúsági szövetségeit fogja össze. A nyolc napra tervezett tanács­kozáson az NDSZ tagszerve­zetei mintegy négyszáz hiva­talos küldöttsége mellett szá­mos egyéb, az NDSZ-szel, il­letve annak tagszervezeteivel együttműködő nemzeti, regio­nális és nemzetközi szervezet — köztük az ENSZ és az UNESCO — képviselteti ma­gát Ily módon a kongresz- szus résztvevői több mint 120 országból érkeztek Ber­linbe. A kongresszus fő feladata, hogy értékelje az NDSZ te­vékenységét az 1977-ben Szó­fiában megtartott XII. kong­resszus óta, s meghatározza a demokratikus nemzetközi di­ákmozgalom fő irányvonala­it a nyolcvanas évekre. Az NDSZ kongresszusának résztvevői — köztük a ma­gyar KISZ-küldöttség — a tanácskozások megkezdése előtt megkoszorúzták a fasiz­mus és milii irizmus áldoza­tainak az NDK fővárosa köz­pontjában levő emlékhelyét majd az Európ- népeinek sza­badságáért a Ilitler-fasizmus elleni harcban elesett szov­jet hősök berlin-treptowi emlékművét ROSSZALLÁS ÉS TÉTLENSÉG Ez volt a helyzet 1980 nya­rán. A következő lépést a Nyugatnak, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak kellett volna megtennie. De sem Giscard d’Estaing, aki szíve­sen hivatkozik a szabad és önálló francia külpolitikára, sem Helmut Schmidt, akinek az NSZK nagy gazdasági ere­jét tekintve jelentős a befo­lyása a nyugati szövetségi rendszer politikájára, nem tudta mozgásra bírni Carte- réket. Miközben a NATO- államok állandóan hangoztat­ják a Szovjetunió állítólagos katonai fölényét és erre hi­vatkozva erőltetik fegyverke­zésüket, a fegyverzetcsökken­tés irányába ható szovjet ajánlat tárgyszerű megvizs­gálásához hozzá sem láttak. Igaz, Giscard d’Estaing és Schmidt félreérthetetlen rossz­kedvvel, sőt, olykor még egy „ejnye-ejnye” rosszallással nyugtázzák az amerikai poli­tikai kiszámíthatatlanságát, most — úgy tűnik —, elfo­gadják azt az érvet: a Fehér Ház csak a választás után „külpolitizálhat”. Ez pedig arra utal, mintha belenyugod­nának abba, hogy Nyugat- Európa minden életbevágó ügye végső fokon az ameri­kai belpolitika függvénye le­gyen. ' Így jutott el a nyugati szö­vetség a „Reaganra várva” külpolitikai állapotig. S bár az új elnök nem szükségsze­rűen ugyanezt csinálja majd, amit a választási kampány­ban harsogott, a Fehér Ház új urának egész eddigi poli­tikai útja nemigen biztat az 1980- as, be nem váltott po­zitív külpolitikai lehetőségek 1981- es beérlelésével. Nemes János Államcsíny — ki javára? Egy kis afrikai ország, amelyről hónapokig nem esi® szó a világsajtó hasábjain, most egyik percről a másikra az újságok első oldalára került A hír így hangák: állam­csínyt hajtottak végre Bissau-Guinea Köztársaságban, meg­fosztották hatalmától Cabral államfőt és egy úgynevezett forradalmi tanács élén Joao Bernardo Vieira eddigi kor­mányfő vette át a 36 125 négyzetkilométer területű, mint­egy másfél millió lakosú nyugat-afrikai ország vezetését. Nem oly régen még Portugál-Guineának hívták ezt az országot. így különböztették meg a szomszédos, „másik” Guineától, amelynek nem Bissau a fővárosa, hanem Co­nakry, és amely nem portugál, hanem francia gyarmat voltj Az első portugál telepesek a tizenötödik század dere­kán tűntek fel ezen a partvidéken, de — a lakosság ellen­állása miatt — csak a tizenhetedik század első éveiben ke­belezték be teljesen a területet, amelyet 1879-ig a szom­szédos Zöld-foki-ságetekkel közös gyarmati admini6ztrácid irányított — természetesen Lisszabonból. A két ország közelsége, az: etnikai és a történelmi érintkezés a mai események alakulására is rányomja bé­lyegét. A hatvanas évek elején Bissau-Guineában és a Zöld-fokl-szigeteken közös, marxista ihletésű felszabadítási párt, a PAIGC irányította a nemzeti-antikolonialista küzdel­met a portugál gyarmatosítók ellen. A harc, a Salazar-re- zsim bukása után, sikerre vezetett. A mostani események megértéséhez bizonyos alapvető tényekkel tisztában kell lennünk. Mik ezek a tények? 1. A közös antiimperialista párt vezetője a zöld-foki származású Amilcal Cabral volt, akit még a PIDE, a por-: tugál gyarmatosítók titkosrendőrsége tett el láb alól. Bissau- Guinea elnöke a kivívott függetlenség után ennek a Cab- ralnak, a természetesen ugyancsak zöld-foki születésű test-j vére, Luiz Cabral lett. 2. Az Afrikában különösen kényes törzsi-etnikai közeg­ben ez eleve annyit jelentett, hogy a vezetők egy másik csoportja — szűkebb nacionalista alapon — ellenezte a Zöld-foki-szigetekkel való szoros együttműködést és a táv­lati célként kitűzött egyesülést. 3. A már korábban megindult polarizációs folyamatot új elemekkel színezte és meggyorsította, hogy a másik szomszéd, Sékou Touré elnök Guineája az utóbbi időben egyes nyugati fővárosok felé tett közeledési gesztust. A végső minősítés még korai, de a fenti tendenciát látszik erősíteni, hogy Conakry elsőnek ismerte el az új re-, zsimet és hogy egy jobboldali, Lisszabonban tevékenykedő bissau-guineai emigráns szervezet tetszésnyilvánítással fo-j gadta a hazai fejleményeket. Harmat Endre Vádirat a „Tizek" ellen Éliás Béla, az MTI tudósí­tója jelenti: Pekingben hétfőn délután újabb részleteket hoztak nyil­vánosságra abból a vádirat­ból, amelyet a különleges ügyészség készített a „Lin Piao és Csiang Csing ellen- forradalmi klikk” perének fő­vádlottjai ellen. A most köz­zétett rész azt ismerteti, ho- ,gyan készítették elő Lin Piao és” társai a hatalom' erőszakos átvételét, illetve Mao- Ce- tung fizikai megsemmisítését. A vádirat szerint Lin Piao, miután nem sikerült az a ter­ve, hogy államelnökké lépjen elő, s ezáltal „békésen” sze­rezze meg a hatalmat, elhatá­rozta, hogy fegyveres puccs segítségével váltja valóra el­képzelését. 1971. februárjában fiát, Lin Li-kuot Sanghajba küldte a hatalomátvételi terv kidolgozása céljából. Sanghaj­ban hívták össze a puccsista vezetők, vagy ahogyan önma­gukat elnevezték, a „közös flotta” tanácskozását és dol­gozták ki az „571-es terv”, azaz a hatalomátvételi akció tervezetét. Ez számolt olyan lehetőségekkel is, mint a fegyveres hatalomátvétel, a politikai hatalom megragadá­sa, sőt szükség esetén rivális rezsimek létrehozása. A terve­zők arra is felkészültek, hogy egy esetleges magas szintű ösz- szejövetel kapcsán „hálóba gyűjthetik a halakat”, azaz le­tartóztathatják az egész kínai pártvezetést. Mint a vádiratban olvasha­tó, 1971 márciusa és áprilisa között Lin Li-kuo létrehozta Sanghajban a puccsista pa­rancsnokságot, és kinevezte az összeesküvők nankingi, sang- haji és hangcsoui vezetőit, s külön titkosszolgálati szervet létesített Kantonban és Sang­hajban. 1971. szeptember 5-én és 6-án Lin Piao és felesége; Je Csün olyan bizalmas érte­sülésekhez jutottak, amelyek azt mutatták, hogy Mao Ce- tung tudomást szerzett a ké­szülő hatalomátvételi tervről. Lin Piao és felesége ekkor határozták el, hogy meg kell semmisíteni a dél-kínai szem- leúton levő Mao Ce-tungot.’ Szeptember 7-én Lin Li-kuo kiadta a mozgósítási paran­csot, és elrendelte az első számú riadókészültséget a „közös flottának” elnevezett puccsista parancsnokságon. Lin Piao egy nappal később levélben erősítette meg a fia által kiadott utasítások végi rehajtásának szükségességét. A Mao Ce-tung meggyilkol lására irányuló terv részlete­it szeptember 8. és 17. között dolgozták ki, s a megsemmi­sítési akció vezetésével Csiang Teng-csiao tábornokot bízták meg. A terv szerint a Mao Ce-tungot szállító vonatot egyebek között lángszórókkal; aknavetőkkel és bombázó­gépekkel akarták megtámad­ni. Arra az esetre, ha mind­ez nem vezet sikere, külön megbíztak egy embert, hogy sanghaji tartózkodása alatt férkőzzék Mao Ce-tung köze­lében és ölje meg. Szeptember ll-én este ér­tesült Lin Piao és felesége ar­ról, hogy a likvidálási terv kudarcba fulladt, Mao Ce- tung épségben elhagyta Sanghajt és úton van Peking felé. Ez késztette a menekü­lésre Lin Piaót és a hozzá közelállókat. Szeptember 13- án a hajnali órákban szállt fel a pekingi katonai repülő­térről a 256-os számú gép; amely a Mongol Népköztársa­ság felett lezuhant, s utasai; köztük Lin Piao, felesége és fia elpusztultak — mutat rá a vádirat. Hazaérkezett parlamenti küldöttségünk (Folytatás az 1. oldalról.) tekintettel a mostani madridi tanácskozásra. Mindenütt tájékozódtunk és tájékoztattunk: országa­ink belső helyzetéről, az el­képzelésekről, az eredmé­nyekről, a gondokról egyaránt. Őszinte, nyílt légkörben zaj­lott le valamennyi kétolda­lú találkozónk. — A törvényhozó testüle­tek közötti eszmecseréknek, a parlamenti képviselők talál­kozásainak mi mindig külö­nös fontosságot tulajdonítot­tunk. Ennek alapján is mond­hatom, hogy a mostani utunk mindkét országban tovább erősítette kapcsolatainkat. Megismertük a törvényhozó testületek előtt álló felada­tokat. Jóllehet különböző po­litikai, társadalmi körülmé­nyek között dolgozunk, az ilyen tájékozódásokra, ta­pasztalatcserékre, közvetlen beszélgetéseikre, személyes találkozásokra folyamatosan szükség van, mert egymás jobb megismerése kölcsönös érdekünk — zárta nyilaik»; zatát Apró Antal. }

Next

/
Thumbnails
Contents