Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-12 / 240. szám

WÖGRADI SÁNDOR- ^ < EMLÉKÉREM 1 Ä Magyar Éremgyűjtők Egyesületének salgótarjáni csoportja és a megyei idegen­forgalmi hivatal összefogásá­val hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából Nógrádi Sándor tiszteletére emlékérmet bocsátott ki. _ A veret alaptervét Bóna József salgótarjáni gyűjtő készítette, az ezer bronz- és ötven ezüst­érme az Állami Pénzverdéből került ki. Előlapján Nóg­rádi Sándor portréja névalá­írással, a portré jobb és bal oldalán a születés és a halál évszáma. A körirat a 35 éves évfordulóra és a kibocsátó numizmatacsoportra utal. A hátlapon a karancsberényi vadászkastély — jelenleg partizánmúzeum — látható fölötte „1944. december 21.”, alatta „Karancsberény” fel­irattal. A ritka érméhez a Nógrádi Sándor Múzeumban juthatnak az érleklődők. ALSÖTOLDI RAKLAPOK ötmilliós árbevételre szá­mítanak az idén a mellék­üzemág munkájából az alsó- toldi termelőszövetkezetben. A Hatvani Konzervgyárnak készítenek nagy mennyiségű raklapot, illetve konténert, s a javításukról is gondoskod­nak. Befejezéshez közeledik a két és fél millió forintos be­ruházás a további tevékeny­ség bővítése érdekében és több vállalattal — köztük a salgótarjáni síküveggyárral — folytatnak ^ tárgyalásokat kooperáció céljából. FETÖFIS SIKER Tegnap teljesítette éves vállalását a ZIM salgótarjáni gyárának Petőfi Szocialista Brigádja. A tizenhat fős anyagraktári kollektíva 163 ezer forintos megtakarítást tűzött célul, s eleddig több mint hétszáz társadalmi munkaórát fordított különfé­le közcélú munkák végzésé­re. Most, vállalásaik teljesí­tésével elhatározták, hogy az év hátralevő idejében még 200 ezer forintra egészítik jd megtakarításukat, s fejen­ként nyolc órát töltenek pro­duktív munkahelyei, a saj­tóiéban, a gyár terveinek elő­segítésére. A petőfisék ezzel egyidejűleg felhívással for­dultak a gyár valamennyi szocialista kollektívájához, hogy csatlakozzanak ahhoz az önkéntes munkaakcióhoz, amely hivatott a gyár idei tervének teljesítéséhez. f TÁRLATVEZETÉS PEDAGÓGUSOKNAK Szakmai, módszertani tár­latvezetést tartanak történe­lem szakos pedagógusoknak a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban, az új múzeum és a Nógrád megyei pedagó­gus-továbbképzési kabinet közös szervezésében október 13-án. A tanárok a „Munkás­élet Nógrádban a XIX—XX. században” című állandó ki­állítást ismerik meg. A tár­latvezetés célja, hogy a pe­dagógusok a történelemokta­tás folyamán hasznosítani tudják a múzeum által nyúj­tott lehetőségeket, elősegítsék és hatékonyabbá tegyék múl­tunk történelmének megis­mertetését. Orvosi ügyelet Salgótarjánban a Vöröshad­sereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyele­tet is. (Bejárat az MHSZ- székház melletti kapun.) Be­teghez kihívás a 11-166-os számon vagy a 10-222-es kór­házi számon lehetséges, a közvetlen ügyelet száma a 11-141-es. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344.) működik ügyeleti szol­gálat. A gyógyszertári ügyeletéi Salgótarjánban a Pécskő üz­letházban levő gyógyszertár látja el. NÓGRÁD Első Nógrád megye Területi verseny a Mátrában Naptár 1980. október 12., vasárnap Rezső, Miksa napja A Nap kel 5.58 — nyug­szik 17.02 órakor. A Hold kel 8.55 — nyugszik 19.03 órakor. A polgári védelem fennállá­sának 30. évfordulója alkal­mából Pest, Heves és Nógrád megye legjobb egészségügyi szakszolgálati szakaszai között rendezték meg szombaton a területi versenyt, Pásztó mel­lett a Zsilóban, Heves megyét az egri, Pest megyét a mono- ri járás, a hazaiakat Pásztó nagyközség csapata képviselte. A versenyt Radnai Ervin alezredes, a Nógrád megyei polgári védelem törzsparancs­noka nyitotta meg. A részt ve­vő csapatok elméleti és nehéz gyakorlati feladatokat teljesí­tettek. Ez utóbbiak végrehaj­tásában a pásztói Dózsa György Általános Iskola tanu­lói nyújtottak segítséget A nemes erőpróbát megte­kintették a részt vevő megyék Vöröskereszt-vezetői, polgári védelmi törzsparancsnokai, a tanácsi apparátus különböző szintű képviselői. A szakértőkből álló zsűri megállapítása szerint a három csapat egyaránt maximális fel- készültségről, biztos tudásról tett tanúságot Teljesítményük egyenértékű, a helyezések esz­mei jellegűek. Végső soron az első Nógrád, 2. Pest 3. Heves megye csapata lett A díjakat Takács Ferenc ezredes, a Pest megyei polgári védelmi törzs­parancsnok, Szoó Béláné, a Vöröskereszt Nógrád megyei titkára és Horváth József, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottsága adminisztratív osztá­lyának munkatársa adták át 1980. október 13., héttő Kálmán, Ede napja A Nap kel 6.00 — nyug­szik 17.00 órakor. A Hold kel 9.55 — nyugszik 19.37 órakor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1S55. október 12-én született és 67 éves korában, 1922-ben halt meg Nikisch Artur neves magyar származású karmester. * Hetvenöt évvel ezelőtt, 1905. október 13-án hozta nyilvános­ságra Albert Einstein a tudo­mány sok ágára forradalmian ható munkáját, a különleges relativitást. Eső, zápor " — Már HstvawWl. X Gwn& MÁVAG mátranováki gyár­egységében készülnék az M— 3-as autópálya hidalnak fő­tartói, acélszerkezetei. A hat­vani csomópontig már vala­mennyi szerkezetet elkészí­tettek, s javában tart az in­nen Miskolcig tartó szakasz­ra készülő nyolc főtartó gyár­tása. A munkálatokkal az építés ütemének megfelelően végeznek, s a szerelés meg­gyorsítása végett, határidő előtti kiszállításokkal járul­nak hozzá az új pálya kivi­telezéséhez. — Munkaerő-átcsoportosí­tás. A MÁV-nál az utóbbi időkben mind nagyobb sze­repet kap a hatékonyság nö­velése, a munkaerő-átcsopor­tosítás. Vidéki munkahelyek­ről a nagy budapesti teher­pályaudvarokra vezényelnek vasutasokat, a szállítási fela­datok megoldására. Nógrád- ból — főleg a Salgótarján, külső vasúti csomópontról és Kisterenye állomásról több mint ötvenen segítik Ferenc­város, Ércsi, Kispest és Kő­bánya forgalmának lebonyo­lítását. Füles évkönyv '81 tttABB SZAKMUNKÁSOKÉRT A Ganz-MÁVAG mátrano­váki gyáregységében a lét­számszükségletet immáron esztendők óta „fedezi” a sa­ját szakmunkástanulóikból kikerülő létszám. 1975 óta évi átlagban harminc fiatal kezdi életútját a vidéki gyár­egységben, s — marad meg ott. Mindez nagyban annak is köszönhető, hogy rendkí­vül eleven, élő kapcsolataik vannak a környező általános iskolákkal, ahonnan tudato­san próbálják a tanulmá­nyaikat elvégzőket vasas, forgácsoló, hegesztő, festő, szerelő és egyéb pályára irá­nyítani. Mindennek jele teg­nap is megmutatkozott, hi­szen a rendszeres gyárláto­gatások közepette a kistere^ nyel nevelőotthon negyven diákja ismerkedett a gyár­egység munkájával, életével Az előzetes felmérések sze­rint a gyerekek közül töb­ben lesznek az idén a nová- ki gyár szakmunkástanulói. Megszűnnek a dohányfüstös irodák A dohányosok és nem do­hányzók örökösnek látszó konfliktusát segíti megoldani az a levegötisztitó készülék, melyet a járműgyártó és -javí­tó szolgáltatóipari szövetkezet gyártmányfejlesztői dolgoztak ki. Az elektrosztatika elvén alapuló berendezés rendkívül hatásos a dohányfüst ellen, ezért főként irodák, tanácster­mek, s lakások légtisztítására ajánlják. Alkalmazásával ■mentesülhetnek a passzív do­hányzástól azok, akik nem hó­dolnak e káros szenvedély­nek. A készülék ezenkívül a levegőben levő por és egyéb nem ipari jellegű szennyező­dések kiszűrésére is alkalmas. A körülbelül táskarádióhoz hasonló méretű készülék 220 voltos hálózati áramról mű­ködtethető, fogyasztása 30 watt. Tisztítása rendkívül egy­szerű, a durva szűrő és az elektrosztatikus porleválasztó néhány havonként forró vízzel lemosandó, az aktív szűrő pe­dig 6—12 hőnapos üzem után cserélendő. Elhelyezését álta­lában a helyiségek magasabb részein, például szekrény tete­jére javasolják. Várható időjárás ma estig: nyu­gat—délnyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, egyre több helyen esővel záporral. Mindenütt délnyugatira forduló, többfeié megélénkülő szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet nyugaton 10 fok körül, keleten 15 fok közelében. 488 négyes A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 41. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt., Négytalálatos szelvénye 48* fo­gadónak Volt, nyereményük egyenként 14 892 forint. Három találatot 18 337 fogadó ért el, nyereményük egyenként 198 forint. A kéttalálatos szelvények száma 230 812 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Elkészült a tervkoncepció A következő ötéves terv- kon véleményezték — a na- koncepció készítésére kijelölt pókban továbbította a Kohó­vállalatok közé tartozik a Sál- és Gépipari Minisztériumhoz, gótarjáni Kohászati Üzemek Ott minősítik, s a visszajelzés is. A gyár elkészítette a VI. alapján készíti el részletes ter- ötéves tervkoncepcióját, s — vét a Salgótarjáni Kohászati miután a szükséges fórumo- Üzemek. — Nógrádban a nyertesek. A Füles és a NŐGRÁD kö­zös pályázatának tíz nyerte­se közül heten Nógrád me­gyében töltik a hét végét. Az ország különböző tájairól ér­kezett vendégek a háromna­pos látogatás keretében is­merkednek megyénk neveze­tességeivel, hagyományaival. TÍZ MAZSA SZÜLŐ FEJENKÉNT Sátánbifsztek és furalya Siker volt a szlovákiai gasztronómiai napok A vártnál is nagyobb siker kát. Remek hangulatot terem­volt a salgótarjáni Beszterce tett a hattagú népi zenekar, étteremben az egy héten át Különösen sok csodálója akadt tartó szlovák gasztronómiai ä másfél méter hosszú, Felső­napok. Az étterem forgalma ez Garam vidéki szlovák hegyi idő alatt másfélszer annyi volt, pásztorhangszernek, a furalyá­mint más „rendezvénymentes" alkalmakkor. A rendezvény népszerűségének egyik igazolá­sa az a tény is, hogy a fór­nak. A szlovák gasztronómiai na­pokat ma zárják a beszterce­bányai párt- és állami veze­galoin 60 százalékát az étel- tőkből álló delegáció részvé- eladás tette ki, jóllehet ez az telével. A vendégeskedést a arány máskor fordított. Nógrád megyei Vendéglátó A vendégeknek legjobban a Vállalat november 10—16-án káposztaleves és a sátánbifsz- viszonozza a Besztercebányán tek Ízlett. Ezek mellett igen megrendezendő magyar gaszt- sokan kérték a parasztos ser- ronómiai napokon, tésbordát knédlivel és káposz­tával, valamint' a jellegzetes szlovák ételt, a brinzás halus­A Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intéze­tének hallgatói szeptember végén—október elején egy he­tet töltöttek társadalmi mun­kán a Kunbajai Állami Gaz­daságban. Az intézet 219 hall­gatója napi 200 kilogramm szőlőt szüretelt le, összessé­gében pedig egy-egy hallga­tóra közel tíz mázsa szőlő ju­tott. Figyelembe véve, hogy ezt a mennyiséget apró fürtű és alacsony cukortartalmú, te­hát könnyű fajsúlyú szőlőből hagyományos módszerrel tel­jesítették, a salgótarjáni di­ákok segítség^ nem lebecsü­lendő. A végzett munkáért járó összeg egyébként a KISZ- szervezet pénztárát gyarapít­ja, s a munkaversenyben élenjárók kétnapos kirándu­láson vehetnek részt. AZ UTOLSÖ INTERJŰ Az AP amerikai hírügy­nökség a hét első napján nyi­latkozatot kapott a 30 eszten­dős Maria Magdalena Hen- riques asszonytól, a salvado- ri főváros egyik ismert pol­gárjogi harcosától. Az inter­júban többek között arról be­szélt, hogy Salvadorban .dü­höng a jobboldali terror, az áldozatok száma naponta az ötven-hatvanat is eléri. „Mind gyakrabban előfordul, hogy a junta megbízható emberei délután hazamennek, levetik az egyenruhát, és éjszaka, magánszemélyként tényked­nek ...” — jelentette ki. Másnap megtalálták az asszony holttestét. A tudósító kérdésére az volt a hivatalos válasz, hogy „nem tudják, ki tehette”. A gyilkosságot ez­úttal megint „ismeretlen sze­mélyek” követték el — éjsza­ka. .. Korszerű autóvillamossági műhely biztosítja a járművek és munkagépek rendszeres karbantartását a KPM Nógrád me­gyei Közúti Igazgatóságának központi géptelepén. A ködös őszi idő beköszöntővel különösen fontos a világítási készü­lékek sokoldalú vizsgálata, a hideggel együtt pedig az in­dítószerkezetek felülvizsgálata válik szükségessé. Prezensz- ki József — képünkön — dinamók, relék szabályos műkö­dését vizsgálja a villamossági műhelyben. — kj — Megér egy lyukas garast! Ezt a látszatra ellentmondó címet adta a Füles 1981-es év­könyve nagy pályázatának. Joggal írtuk, hogy látszatra el­lentmondó a cím, mert amíg a közmondásos lyukas garas semmit sem ér, addig a pályá­zat első díja lyukas garas ugyan, de aranyból készült — egy Mátyás király korabeli garas motívumainak mintájá­ra — az Állami Pénzverőben, mindössze egyetlen példány­ban és értéke jóval megha­ladja a tízezer forintot Az évkönyv tartalma igen gazdag, és kielégíti a legkü­lönbözőbb érdeklődésű olva­sók igényét is. A Füles első­sorban rejtvénylap, így év­könyvében hatvannál is több keresztrejtvényt vonultat fel, nagy részük az egyre népsze­rűbb skandináv rendszerű, a mellékleten pedig két óriás ke­resztrejtvény található, az egyik közülük a pályázati rejtvény. Érdekes cikk számol be a naptár történetéről, a naptár­rész pedig a sokévi időjárási adatok egybevetésével ké­szült távidőjárás-jóslatot ad, nem hagyva figyelmen kívül a népi időjóslás sok évszázados tapasztalatait A jövő év Bar­tók Béla születésének 100. év­fordulója, s így az erről szóló írás nem is hiányozhatott vol­na az évkönyvből. Érdekes adatok sorát közli a Hétköz­napi lexikon, a diplomáciai szokások világából is sok, szá­mára újat tanulhat meg az olvasó. Egy. játékos tesztből ki-ki megtudhatja, hogy sze­retik-e a munkatársai, és meg­ismerkedhetünk a pénzverés történetével egy másik feje­zetből. A három Latabár cí­mű cikk egy neves színészdi­nasztia történetével ismertei meg, s valóban érdekes Ka­rinthy Frigyes „Megfejtés a jövő számban” című rejtvé- nyes írása. Jellegzetes fürdő­zési szokásokat sorol fel egy újabb anyag, amely idegen or­szágokba vezet el. A titkos övezet rejtélye a címe a 40 ol­dalas képregénynek. 'Gyerme­kek rejtvénysorozata, Rodolfo bűvésziskolája egészíti ki a most megjelent Füles évköny­vet, amely mindezeken felül egy régi, szép kártyajátékra, a tarokkra is megtanítja olvasó­it. APRÓHIRDETÉSEK 1200-as Zsiguli, 1982- ig műszakiztatva el­adó. Érdeklődni lehet: du. 4-től Kisterenye, Sport út 7. Jö állapotban levő IX-es piros 1500-as Polski eladó. Pász­tó, Nógrádi S.-lakóte- lep s/2. ÜL rendszámú most műszakizott Trabant eladó. Balassagyar­mat, Lenm-iakótelep 6. épület 1/4. GARÁZS kiadó zagyvái rakodó ele­jén. Érdeklődni a 13-625-ös telefonon. MINDENFAJTA be­dolgozást vállalnék. Cím: 10-977 telefo­non. GYERMEK gondozá­sát vállalom. „Egész napra 71734” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ROZSAK a leg­szebb fajtákból. Ezüstfenyők, tu- 1ák, kúszófenyők. Orgonák, díszcser­jék, fehérnyírfák. Díszalmák, dísz- szilvák, virághagy­mák. Kiváló mi­nőségben, nagy választékban. Vi­déki megrendelé­seket postán pon­tosan teljesítjük. Kérje díjmentes színes nagyárjegy­zékünket! Szálkái díszfaiskola, ró­zsakertészet. 1061 Budapest, Népköz- társaság út 8. 82. 5/100-as 2 tűágyas indiai kézi kötőgép el­adó. Érdeklődni: Haj- novics Imréné, Sal­gótarján, Móricz Zs. u. 3., telefon: 13-370. NAUMANN kötő­géppel lakásomon megtanítom kötni. Ér­deklődni: levélben a hirdető salgótarjáni irodájához. „Hasznos hobbi 71725” jeligére lehet. SÍRKŐ nagy válasz­tékban kapható és leszállítva minden­szentekig elkészül. Dobrovolni Mátyás kőfaragó mester. Tar, Szabadság út 25. SALGÓTARJÁN­BAN, Beszterce-lakó- telepen tető alatt le­vő félkész garázs el­adó. Érdeklődni le­het: Baglyasalja, Pe­tőfi u. 117., délután 17 órától. GARÄ7S eladó Sal­gótarjánban „a Dam­janich utca végén 71714” Jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. KÉTSZOBÁS, gáz­fűtéses, erkélyes öröklakás garázzsal, vagy anélkül eladó, a Kemerovo körúton kp Í OTP-átvállalással. rdeklődni lehet ll- 250, délután 13-608 te­lefonon. SALGÓTARJÁN­BAN Mezei úton 360 négyszögöl házhely eladó. „Kővár fölött 71719” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. BALASSAGYARMA­TON, társasházban levő 2 szobás örök­lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: Aradi út 7. SZÜGY, Petőfi ÍK alatt 2 szoba, kony- hás, családi ház mel­léképültekkel, beköl­tözhetően, 360 négy­szögöles kerttel el­adó. Két család ré­szére is kialakítható. Érdeklődni: Tucselc Pál, Szügy. 36/172 felsőfokon ta­nuló, gyermekszerető, családias és csalódott elvált férfi megismer­kedne házias, karcsú, nem italozó, elvált nő­vel, aki egyedül ne­veli gyermekét. Do­hányzóm. „Tegyüh szebbé egymás életét** jeligére a kiadóba. 44 éves, járá3hibá*; átlagon felüli nyugdíj­jal rendelkező férfi megismerkedne há­zasság céljából kor­ban hozzáillő nővel. „Szeretnék boldog lenni 71735” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. ELCSERÉLNÉM a megyei tanács mögött levő egyszobás, hal­los tanácsi bérlakáso­mat garzonépületi lakásra, vagy Arany János útira. Telefon: 15-027. FIATAL gyermekte­len házaspár külön • bejáratú albérletet ke­res. Minden megoldás érdekel. „Árajánlat Salgótarján** jeligére a kiadóban. ELCSERÉLNÉM Sal­gótarján, Kemerovo körúti 2 szobás OTP-s öröklakásomat 1 szobásra, vagy el­adnám. „Minden meg­oldás érdekel. 71732** jeligére a salgótarjá­ni hirdetőbe. NOGKAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palőcz Imre tér f Telefon* Pflazerkesztó: 11-504 Sportrovat! 14-596. Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján,' Palóc' lm,« mT*. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint <>*« ^ 360 forint. Előállítja, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján. Palóca Imre tér 6. Pl.s 96. Felelős vezető) KELEMEN GABOB igazgató, indexszám: 25 072. HU ISSN 0133—ím** "**

Next

/
Thumbnails
Contents