Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-05 / 234. szám
I Kultúra és ideológia A l/iilinrn és az ideológia kapcso- ” KUlTUia lata régi keletű kérdés li társadalomtudományokban és a politikai gyakorlatban. A polgári kultúrafelfogásokban az ideológiát úgy értékelik, mint ami végső fokon gátolja és behatárolja a kulturális fejlődést, mint ami antipólusa a kultúrának. A polgári koncepciók leginkább azt róják fel a szocialista kultúrpolitikának, hogy a marxizmus ideológiájával megmerevítik a kulturális tevékenységet, megszüntetik annak autonómiáját. Emst Fischer írja egy helyütt, hogy „...az ideológia igyekszik a művészeteket a maga szolgálatába állítani, s elég gyakori eset, hogy a műalkotás éppen az ellenkezője, a valóság győzelme az ideológia felett”. Vagyis ideológia és kultúra, ideológia és művészet a polgári felfogásokban egymást kizáró fogalmak, feloldhatatlan ellentmondóitok. A marxista társadalomtudományok az ide- blógia és a kultúra kapcsolatát jóval árnyaltabban elemzik- Marx ugyan nem azonosítja a kultúrát és ideológiát, még kevésbé a művészetet, s ideológiát, de a kettő között belső kapcsolatot tételez fel. A kulturális, művészeti tevékenység, amely a mindenkori társadalmi valóságot ragadja meg és fejezi ki a maga eszközeivel, belső tartalmával választ ad, vagy legalábbis igyekszik választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a kor emberének sorsát érintik és ebben a válaszadásban a kultúra és a művészet terméke Ideológiai funkciót js betölt, annak ellenére, bogy önmagában nem ideológiai képződmény. Tehát a művész nem készen talált, kimunkált ideológiai alapján látja a valóságot, banem művészi tevékenységén keresztül s ezzel akarva-akaratlan ideológiai kérdéseket is érint. A dogmatikus kultúrpolitikai gyakorlat az féO-es évek elején leegyszerűsítette az ideológia és a kultúra, az ideológia és a művészet kapcsolatát: a művészeti alkotásokat az ideológia illusztrációjává tette. Nem vette figyelembe a művészeti, valóságfeltáró alkotófolyamat sajátosságát, azt, hogy a művész bem klisékből, előre megadott mintákból, jpontosan körülhatárolt helyzetekből indul ki. A művészek produktumaiban az ideologikum és politikum nem külsődleges, kényszerítő érő következtében van jelen, hanem a művészeti alkotófolyamat eredményeképpen, a művészi elsajátítás produktumaként, a műalkotás sajátos szerkezeti elemeként. A művész nem a politikum és az ideologikum szférájából közelít a valósághoz, ■ foglalja azt la műalkotás intenzív totalitásába, hanem a művészi elsajátítás eszközeivel a valóságból Sajátítja el a reveláns társadalmi mondandókat, amelyek az adott történelmi pillanatot kifejező ideológiai és politikai funkciókkal bírnak. A dogmatikus művészetpolitika nem jrette tekintetbe a művészet belső, immanens, értéket létrehozó, valóságot elsajátító, ideológiai funkciót betöltő törvényszerűségeit. Ennek következtében a művészeti produktumok értékelésekor elsősorban a művészi értékeken kívüli szempontok váltak uralkodóvá. Az ideologikumnak a művészeteken kívüli külsődlegessége az értékelés külsődle- gességét is eredményezte. A művészet és ideológia kapcsolatának vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagyni a különböző művészeti ágak belső szerkezetéből fakadó sajátosságokat. Az egyes művészeti ágak, műfajok sajátos módon képesek hordozni az ideológiát, és különböző módon és intenzitással közvetíteni azt a befogadóhoz. Az irodalmi műfajokban az ideológiai mozzanat közvetlenebbül képes kifejeződni, mint a képzőművészeti és zenei műfajokban. Ezeket a törvényszerűségeket — a leegyszerűsítéseket és a vulgarizálódásokat elkerülendő — ieltétlenül figyelembe kell venni. Társadalmunk ideológiai szempontból nem tekinthető homogénnek. A marxista Ideológia hegemóniája nem jelenti a marxizmustól eltérő irányzatok eltűnését. Ugyanakkor a két világrendszer kulturális érintkezésrendszerének bővülésével az ideológiai érintkezési felületek megnövekedtek. A marxista ideológia hegemóniája azt is jelenti, hogy minden egyes új szituációban újból és újból meg kell küzdenie saját eszmerendszerének igazáért, újabb és újabb érvekkel kell bizonyítani világképét. A kulturális és művészeti közéletben ez a marxista elvszerű kultúr- kritika funkciójának növekedését. jelenti. A kulturális nyitottság, a tömegkommunikáció nemzeti határokon túlmutató fejlődésével együtt jár a szellemi, ideológiai-politikai befolyásolás lehetőségeinek kiszélesedése. Ezért olyan kultúrpolitikai gyakorlatot valósítunk meg, amely a marxista értékrend alapján, a marxizmus módszereivel képessé teszi a műalkotást befogadó közösséget a műhöz való kritikai viszony kialakítására- A kritikának fel kell tárnia a művek belső esztétikai értékeit, de ugyanakkor elemezniük keil ideológiai-eszmei töltésüket és lehetséges hatásukat. Tudomásul kell vennünk, hogy a művészeti alkotások és kritika együttesen formálja az emberek Ízlésvilágát erkölcsi habitusát, gondolkodását és valóságlátását, ezért fontos, hogy a kettő kiegészítse és egyben felerősítse egymást. A nunlrnn nem megalapozott, feíü- (jyUKIUII letes, olykor elvszerűt- len műkritika devalválja a kritikának az ízlésformáló erejét. Napjainkban fokozott felelősség hárul a művészet kritikára, hiszen nemcsak orientálnak a műalkotások világában, hanem egyben kritikai, tudatos magatartásra ösztönöznek. Mlkeei Tamás VerWcry Antal: Sanzon, békeidőre Valahol valaki álmodik engem reménye rojtozott zászlaját lengem valahol valaki álmodik engem lobogom életét vadrózsán, renden valahol valaki álmodik engem zubog a fény rám jövő-emlékül valahol valaki rámébred végül Rafkó József: Az idegen Észrevettem az idegent, a halálommal megbízott nem evilági férfiút. Arcom mögül kimozdult és figyelt. Objektív pillantása volt. Tudtam, hogy régóta követ, arcom mögé húzódva jön, sunyit és jegyzi bűneim,' elfordul, ha szeretkezem. Dolga vagyok, de nem siet. Fogában kétélű mosoly, szemembe nyúl, arcomba nyúl, babrálgat, elront valamit. EOT BELORUSZ SZÉKESEGYHÁZ RESTAURÁCIÓJA Pcüocfcban helyreállítják az ígor-énekből ismert Szófiaszékesegyházat. A templomot a XI. század közepén emelték. Az írásos források nem sokat tartalmaznak a székesegyház történetéről. 1975-ben a városban építészeti-régészeti expedíció kezdődött. A feltárások eredményeképpen sikerült tanulmányozni a XI—XIII. századi polocki építészet technikai sajátosságait. Zalán Tibor: SZEMEK r = fis nrft éreznek akkor, Jrajon mit éreznek? Pangrácz, a hentes, vérben forgó szemekkel bámult kifelé az ablakon. Vastag nyakáról ezüstcsíkokban patakzott alá fekete trikójára a verejtéke, nyúlszőr kalapját a tarkójára tolta. Nagyon részeg volt már, nagyon kétségbeesett. Vele szemközt a sógora, szintén jól megtermett tanyasi ember, most megpróbálta leinteni. — Mit, mit? Hagyd el, koma. Megütöd, jó erősen, és jól is van. Semmit nem érez már akkor, összecsuklik, és kész. Állat az csak, nem ember, no... Pangrácz ráérős mozdulattal nyúlt ót az asztal fölött, ragacsos ujjaival összefogta elöl sógora mellén az inget, s egyetlen rántással az asztalra hengerítette. — Ha most téged csaplak homlokon, te csak fogol valamit érezni, nem? Hárman szabadították ki a megrémült rokont a hentes kezei közül. — Szemét — morogta Pongrácz. Mit tudja ez, milyen érzés, amikor ott állsz, szemben az állattal. S tudod, hogy perceken belül meg fogod ölni. Micsoda szakma. Úristen, micsoda szakma. Egyszer, csak legalább egyszer fellázadna valamelyik is. Hogy nekem esne, beleharapna a pofámba, hason rúgna, felöklelne és kitaposná a belemet. De csak éli, vár mindegyik jámboran, bámul azzal a nagy szemeivel... a szemük... olyan egyforma szemük van ezeknek. Olyan semmilyen szemük van... vagy nincs... Izzadt. Bort rendelt még, töltött a sógorának is. Ittak, hunyorogtak. A béke helyreállt. — Olyan mindegy nekik, tudod? — a hentes ott folytatta, ahol az előbb magában abbahagyta a gondolatsort. Mert mit csinálok én egész életemben ? ölök, harátocs- kám. Gyilkolok, sógor. S védteleneket gyilkolok.« A sógor közbe akart szólni, de a hentes ingerülten visszanyomta a székébe. — ... nap mint nap. S mert, hogyha egy is nekem szaladna, érezném, hogy itten nekem nincs igazam. S nekem nem szabad csákánnyal fejbe bólintanom. Mert az bűn, így már tisztán az lenne: bűn. Éneikül, talán jogos is, nem igaz? Pongrácz csákánnyal dolgozott. A hegyesebbik végével szakította be az állatok koponyáját, majd elvágta a torkukat. Mestere volt a szakmájának, érzéketlenül sújtott, iszonyatosat, tisztelettel kivárta, míg az állat lábai megroggyantak, szemeiben mozdulatlanná dermedt a csillogás. Csak azután vágott, erős, széles késmozdulattal. — A szemük lehet az, a szemük, én már biztosan tudom. Nincs tekintetük. Nem akad az enyémbe, csak felém fordulnak, siralmasan, gyáván, kétségbeesetten. De mi a fenét segíthetnék én egy állatnak? Most mondd meg! A sógor végképp nem tudta, hányadán állnak. Kedveznie kellett Pongrácznak, az előbbi rántást nem egykönnyen felejti el. — Miket mondasz, sógor? Méghogy gyilkos? Tudod, mit mondok én neked? Akkor az is gyilkos, aki egy legyet agyoncsap a karján. A hentest nem tompította el teljesen a mérhetetlen mennyiségű bor, azonnal cáfolt. . — Néztél már légynek a szemébe? Ugye, nem. Hát az legfeljebb olyan, mintha hátulról csapnád fejbe. Az légy különben is, bármikor elrepülhet. S a légy beléd is csíp. A légy tud támadni. De amikor ott állsz az állattal szemközt, az meg néz, néz rád... Elcsuklott a hangja, tekintete elbizonytalanodott. — Egyszer hoztak egy öreg kost. Nem is tudom, minek az ilyet levágni. Kivezettem, na, az udvarra, állunk egymással szemközt. Veszem a csákányomat, emelem, erre az a dög becsukja a szemét. Állok, nem tudok odaütni. Mondom, nyisd ki a szemedet, a fene Csak essen beléd. Csukva marad a szeme. Ütném, nem visz rá a lélek. Bemegyek, hozok ^ki egy kis kukoricát. Szórok* neki. Meg sem moccan. Oldalba rúgom, azt gondolom, elaludt. Ütném, nem esik kezemre. Leülök, egyszer jön a Somos gyerek, van-e birkacomb.' Van, mondom, itt áll az udvaron ez az öreg kos, üsd fejbe, ha kell a hús. Veszi a gyerek a csákányt, odahúz neki, de olyat ám, hogy az rögtön fölborul. Röhög a gyerek, én meg egyszerre elkezdem utálni,, de úgy, hogy azt el nem tudom beszélni. Adok neki egy tízest, mondom, eredj, kapj be egy korsóval, mire visszajössz, meglesz a hús. Megyek az állathoz, nézem, hát nyitva van a szeme. És néz, engem néz azzal a rohadt szemével— Hallgattak. A sógor nem tudta, mit mondjon, Pongrácz on teljesen úrrá lett az elkeseredés. Az első saroknál kurta aggyistennel váltak el, ment ki-ki a maga virrasztó asszonyához, haza. Pongráczné hálóingbesn üldögélt az ágyban, olvasott Fiatal csendes asszonyka, fű gyelemre méltó idomokkal. Gyerekük még nem volt, bár a hentesnek ez lett volna a legnagyobb öröme. Mikor meghallotta- férje motozását az udvaron, sietve a párna alá dugta a. könyvet, pongyolát rántott magára, s kiszaladt a férfi elé. Az udvaron égett a villany, Pongrácz a vérelvezetö csatorna mellett állt, kezében a csákánnyával. A fokát nézegette, ellenőrizte, nem maradt-e vérnyom rajta a délutáni vágásból. — Megjöttél, édes uracs- kám? — zúdult le a feloldódott magánytól kicsit túlcsordult asszony a lépcsőn, majd értetlenül állt meg a csákány láttán. Pongrácz megfordult. Tekintetük találkozott, az asszony, anélkül, hogy szemét levette volna az uráról, lassan, tétova mosollyal elindult feléje. — A szemed! Csukd be a szemed! A szemed... — suttogta a hentes, ujjai rászorultak a csákány nyelére. Az asszony vagy nem hallotta, vagy nem értette, amit mondott, karjait ölelésre tárva, tágra nyitott, könyörgő szemekkel közeledett. Hirtelen hallgatott el az éjszaka, mint szájba rúgott legény az üres kocsmaudvaron. Szalay Lajos grafikái Az Amerikában élő magyar származású művész grafikáit a Magyar Nemzeti Galériában állították ki. \ * A halászok országa „Fatörzsből vájt csóna- tart el a tenger, s így nem kunknak” lehet fordítani az véletlen, hogy a ’ csónakról Afrika nyugati partján fék- örök időkre megemlékeznek vő gzenegál állam nevét. A az ország nevében. Salum folyó deltájában ki- Az ásatások során csontból alakult szigeteken végzett ré- és kőből készített szigonyo- gészeti kutatások eredményei kát találtak, valamint más azt bizonyítják, hogy az itt használati eszközöket is, ame- élők már 10 ezer éve foglal- lyek majd részét képezik a koznak tengeri halászattal- A Dakarban megnyíló történeti Imái napig is sok szenegálit múzeum kiállításának.
