Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-04 / 233. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXVI ÉVF.. 233. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1980. OKTÓBER 4.. SZOMBAT X. nógrádi műszaki hónap r A munkaerőhelyzetben, a gazdasági feltételekben bekövetkezett változások miatt mostanában a szokottnál is nagyobb figyelem kíséri a munkaerő-gazdálkodást, mind a gazdasági, mind a politikai munkában. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a kormány különösen fontosnak tartja a belső tartalékok feltárását és célszerű felhasználását. Mindennek ismeretében, s az* ebből adódó feladatok jó végrehajtása érdekében választotta az idei műszaki hónap központi témájául a munkaerő-gazdálkodás és munka- szervezés időszerű kérdéseit a MTESZ és a TIT Nógrád megyei szervezete. A kezdődő októberi műszaki hónap programjával az is célja a rendező szerveknek, hogy a VI. ötéves tervre való felkészülést segítsék. A műszaki hónap plenáris ülésén —, amelyet október 6-én rendeznek meg Salgótarjánban a TIT-székházban — hangzik el az az előadás, amely alaphangját hivatott megadni a rendezvénysorozatnak. A műszaki hónap programjában szereplő mintegy 50 rendezvényen a központi témakörön belül a tudományos egyesületek foglalkoznak a munkaerő-gazdálkodás és bértömeg-szabályozás, valamint a munkaerő-gazdálkodás és munkaszervezés összefüggéseivel és időszerű feladataival, a kereskedelmi és vendéglátóipari munkaszervezés problémáival és gazdasági hatékonyságával. A VI. ötéves tervidőszak feladatai jegyében vizsgálják meg a megye közlekedésének munkaerő-gazdálkodási és munkaszervezési kérdéseit, valamint a munkaszervezés szerepét és fontosságát az energia- gazdálkodásban. A központi témakörhöz kapcsolódóan a’ rendező szervek és a tudományos egyesületek elemzik, hogy az új szabályozók mennyiben változtatják meg a vezetőkkel szemben támasztott követelményeket, s azt, hogy milyen feladatokat hárít a vezetőkre a számítástechnika alkalmazása. Kiemelten foglalkoznak az értékelemzés alkalmazásának eredményeivel és tapasztalataival, a beruházások hatékonysága növelésének feladataival, a fővállalkozás és beruházás kapcsolataival, az ár- és pénzügyi feltételekkel. A műszaki hónap programjaként rendezi meg a Gépipari Tudományos Egyesület a IX. villamos háztartási készülék szeminárium ’80., valamint az építőipari tudományos egyesület az V. országos építésügyi anyagmozgatási szeminárium rendezvénysorozatot. Az Országos Magyar Bányász Kohász Egyesület kohászszakcsoportja és a Salgótarjáni Kohászati! Üzemek műszaki könyvtára egyhetes műszaki könyv, és prospektuskiállítást rendez. A gazdag és céltudatosan megyei igényekhez igazodó, a konkrét feladatok megoldását segítő programból még számos rendezvényt lehet kiemelni. A műszaki hónap programjából a MTESZ—TIT, valamint 14 tudományos egyesület vállal részt. Az előadásokat, ankétokat, fórumokat Salgótarján és Balassagyarmat mellett a megye több nagyközségében rendezik meg. A rendezők ügyeltek arra, hogy mindezt ne a népgazdaság egészétől elszakítva — kizárólag Nógrádra leszűkítve — tárgyalják. Ezért a helyi műszaki értelmiség jeles képviselőin kívül országos szaktekintélyeket is felkértek a részvételre, előadások megtartására. Az idei műszaki hónap —, amely azzal is magára vonja a figyelmet, hogy X. a MTESZ megyei szervedet életében — arra hivatott, hogy fokozza a mérnökök, technikusok, agronómusok, szervező és közgazdász szakemberek szakmai aktivitását, ráhangolja őket a központi témából adódó feladatok eredményes megoldásara. Meggyőződésünk, hogy ezzel is segíthetjük a megye VI. ötéves tervéből adódó feladatok teljesítését, a gyárak és az üzemek tervének eredményes végrehajtását P. A. Lázár György látogatása Zuglóban Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a 170 ezer lakosú Zugló életével, munkájával ismerkedett. Részt vett a látogatáson Somogyi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára. A vendégeket az MSZMP XIV. kerületi bizottságának székházában Szkokán Ferenc első titkár és Holl József, a városrész tanácselnöke fogadta. Lázár György tájékozódott a kerület politikai, társadalmi, gazdasági életéről, a XII. kongresszus határozataiból adódó helyi feladatokról. Az ezzel kapcsolatos beszámoló kiemelte többek között azt, hogy a zuglói üzem, vállalat többsége sikeresen teljesíti idei tervfeladatait. A Minisztertanács elnöke azt követően a kerületi pártbizottság tagjaival, az állami és társadalmi szervek képviselőivel folytatott megbeszélésen válaszolt a hozzá intézett kül- és belpolitikai kérdésekre. A program a Danúvia Központi Szerszám- és Készülék- gyárban folytatódott. A vállalat párt- és gazdasági vezetői ismertették a háromezer dolgozót foglalkoztató munkahely előtt álló feladatokat. Lázár György megszemlélte a hidraulikai berendezések gyártását, tájékozódott a termékszerkezet változásairól, beszélgetett munkásokkal, mérnökökkel, szocialista brigádtagokkal. A továbbiakban felkereste a Telefongyárat. A Minisztertanács elnöke megtekintette a nyomtatott áramköri lapokat gyártó és szerelő üzemeket, valamint az átviteltechnikai berendezések méröautomatáit, s találkozott fejlesztőmérnökökkel, munkásokkal. végül pedig — ugyancsak a Telefongyárban — a kerület több üzemének azokkal a munkás-tisztségvi- selöivel találkozott, akik a párt, a KISZ, a szakszervezet és a tanács testületéiben társadalmi munkát végeznek. A múzeumi és műemléki hónap országos megnyitása Salgótarjánban átadtál! a Nógrádi Sándor Múzeumot Brutyó János ünnepi beszéde A Nógrádi Sándor Múzeum első látogató! A tizenkilencedik múzeumi és műemléki hónap országos megnyitója, a Nógrádi Sándor Múzeum névadó ünnepsége, épületének és kiállításainak átadása ziajlott le tegnap Salgótarjánban. Az ünnepi eseménysorozaton, amelyen megKapolyi László nehézipari miniszterhelyettes, az új múzeum névadójának fia, Nógrádi Kálmán és felesége, a Nógrádi-partizáncsoport tagjai, Kunneszky Sándor és Keré- nyi Dezső, ott voltak a országos, a megyei, a városi párt, jelent Brutyó János, az állami és társadalmi szervei- MSZMP Központi Ellenőrző nek képviselői, az országos, a Bizottságának elnöke, Salgó- megyei kulturális intézmények tarján országgyűlési képviselője, Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára, Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a SZOT főtitkárhelyettese, dr. Boros Sándor, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Kor- csogh András művelődési mi. nisztériumi államtitkár, dr. Finis az őszi BNV-n Finiséhez érkezett az őszi BNV; a péntek lényegében az utolsó munkanapja volt, utána már az eredmények ösz- szesítése következik. A hivatalos jelentés szerint a vásárt eddig több mint 350 000- ren tekintették meg. A sajtótájékoztatón a háziasszonyok számára közöltek jó hírt az alumíniumipar bemutatóján. Kaszás Ferenc, az Aluker igazgatója bejelentette, hogy a kapacitás bővítésével — japán gyártósor üzembe állításával — nemcsak megszűntetik a háztartásifó- lia-hiányt, de bővítik a választékot is. Az eddig árusított tekercseken kívül még ebben az évben forgalomba kerül a gazdaságosabb 30 méteres Góliát és a még szélesebb, még hosszabb, 100 méteres Gigant háztartási fólia. Mindkettő méterenként 10 százalékkal olcsóbb is lesz az eddigi rövidebb tekercseknél. Korábban főleg az élelmiszer- iparban és a vendéglátásban használták az alumínium tálcákat, amelyeket most a háziasszonyoknak konyhai fel- használásra, kirándulásokhoz eldobható edényként ajánlanak. Nyolcféle méretben jövőre folyamatosan kerülnek az üzletekbe. Az őszi BNV szombaton — reggeltől estig — változatlanul a nagyközönségéMegemlékezés Salgótarjánban Harmincéves a eársadalombiztasítás szakszervezeti irányítása Tegnap Salgótarjánban, a megyei szakszervezetek székhazának nagytermében abból az alkalomból, hogy a magyar társadalombiztosítást harminc éve a szakszervezet irányítja — ünnepi megemlékezést tartottak. Az egybegyűlteket Besze Tibor, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság szakszervezeti bizottságának titkára köszöntötte, majd Medved Károly, az SZMT vezető titkára méltatta az eddig megtett utat. Mint mondotta: hazánkban a munkásbiztosításnak régi hagyományai vannak. Kialakulása, fejlődése összefonódik a hazai munkásmozgalom, mai. Kezdetleges formája a XII—XIII. századra nyúlik vissza, amikor a beteg és öreg bányászok gyógyítására létrehozták a bányászládákat, amelyek fennmaradtak és működtek a modem időkben is. Foglalkozott az 1919-es Tanácsköztársaság ez irányú intézkedéseivel, melyek döntő változást hoztak az életszínvonalban és a szociális ellátásban. Utalt arra, hogy az ellenforradalmi kormányoknak a Tanácsköztársaság társadalombiztosítással kapcsolatos rendeletéit sikerült a legnehezebben felszámolniuk. Alapvető változást hozott, új korszakot nyitott a társadalombiztosításban hazánk fel- szabadulása, az elmúlt több mint három évtizedben megtett út. Ma már gyakorlatilag az ország lakossága társadalombiztosításban részesül, amelynek költségeit az állam garantálja. Elmondta, hogy társadalombiztosítási kiadásokra 1950-ben valamivel több mint kétmilliárd, 1975-ben már több mint negyvenmilliárd 1979-ben pedig hetvenhárom milliárd forintot fordítottunk. Ebben az évben már eléri a nyolcvanmilliárdot. A társada. lombiztosítási kiadások több mint 65 százaléka nyugdíj. Medved Károly foglalkozott még a megoldásra váró gondokkal, a lehetőségek ésszerű kihasználásával, utalt a XII. pártkongresszus ide vonatkozó határozatából adódó feladatokra, méltatta az ügyviteli munkát végzők ügyszeretetét, felelősségteljes tevékenységét, mondván: megfelelő politikai érzékkel, szakmai hozzáértés, sei, gyorsan, pontosan, lelki- ismeretesen intézik a dolgozók ügyeit. Méltatta a megyében tevékenykedő csaknem kétezer szakszervezeti tisztségviselő ez irányú, kedvező munkáját, majd köszönetét mondott mindazoknak, akik hasznos tevékenységükkel hozzájárultak az eredmények eléréséhez. A beszédet követően kitüntetéseket adtak át. Medved Károly, a SZOT elismerő oklevelét adta át Danyi Lajosné- nak. Dr. Barton József, a SZOT Főigazgatóság főosztályvezetője a főigazgatóság kitüntető oklevelét és az ezzel járó emléktárgyakat, a szak- szervezeti társadalombiztosításban végzett harmincéves eredményes munkáért Balázs Dezső helyettes igazgatónak, Danyi Lajosné osztályvezetőnek, Megyeri Lajosné csoportvezetőnek, Fenyvesi Istvánná előadónak nyújtotta át. Ugyanezt az elismerést kapta a központban Bakos Pál igazgató is. Ö adta át a Kiváló dolgozó kitüntetéseket Rácz Györgynének, Csikós Ervin- néneic és Nyerges Andrásné- nak. Befejezésül Bodor Lászióné, a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára, szakszervezeti tagságuk huszonöt éves jubileuma alkalmával emléklapot és tárgy- jutalmat adott át Strihó Ká- rolynak és Iglói Máriának. vezetői, munkatársai. Igen nagy számban jelentek meg Salgótarján város dolgozói, a szocialista brigádok tagjai, az iskolák fiataljai, az építők és mindazok, akik a múzeum létrehozásán és berendezésén dolgoztak. A Nógrád megyei Tanácson fogadást adtak a vendégeknek, ahol Devcsics Miklós, a megyei tanács elnöke, a megyei párt-végrehajtóbizottság és a megyei tanács nevében köszöntötte a résztvevőket, a múzeumi és műemléki hónap megnyitása, az új múzeum átadása alkalmából. Itt került sor a kitüntetések átadására. Korcsogh András a Szocialista kultúráért kitüntetést adta át Domonkos Alajosnak, a múzeum igazgatóhelyettesének, dr. Zólyomi Józsefnek, a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatójának. Kiváló munkáért kitüntetést kapott Horváth Béláné, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum adminisztrátora, Juhász László, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat művezetője, Kmetty Lajosné restaurátor (Szécsény), Mák Boldizsárné takarító (Balassagyarmat), Presits Antal dekoratőr (Salgótarján) és Zagyi József, a NÁÉV brigádvezetője. Fekete Nándor, Salgótarján város Tanácsának elnöke a Pro Űrbe kitüntetést adta át dr. Boros Sándornak. Devcsics Miklós pedig a Nógrád megyei Tanács VB által alapított Ma- dách-díjat adományozta dr. Horváth Istvánnak, a, megyei múzeumok igazgatójának tudományos és közművelődési munkásságáért. A múzeumi és műemléki hónap országos megnyitóünnepségére, a Nógrádi Sándor Múzeum átadására délután négy órakor került sor. Itt térzene fogadta a város dolgozóit és a vendégeket. A salgótarjáni Bányászkórus munkásmozgalmi dalokat énekelt, Keres Emil színművész Jó(Folytatás a 2. oldalon) Az átadás ünnepélyes pillanata, Brutyó János átvágja a szalagot. _ képek: kulcsár — ,