Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

A

m He or a főporta reggeli kavargásában az óra a nyolcat mutatja, agyár portása gépiesen körültekint, és miközben rendezi a forgalmat, eligazítja az embereket, nyitja a nagykaput, megnézi a belépőket, beszól a portásfülkébe : „Az öreg még nem jött?” Közben megy minden a maga széles forgatagé útján. A rendész is kinéz a gyárkapura néző irodájából, a főportás tekintetében is kérdőjel. hogy hol van az öreg? Azt már tudják, ha nem az utca felől tűnik fel, akkor a gyár felől kell keresni. És jól is számítanak, mert nehéz lépteivel már a gyárból jön. Nézi a számára megszokott forgalmat, felfedezi a főportás tekintetében az utána való érdeklődést, és anélkül, hogy arcán az érzelme látszana. egv fejbiccentéssel megoldva, rövid a szava:

— Na, mi van?

— Semmit sem. Társadalmi munkában végzem.

Ebből a néhány, halkan mondott szóból cseng az igazság, nem is lehet nem elhinni És akik igazán ismerik őt, azt is tudják, mi érlelte meg Csábi Imrében a tiszta érzést. Valamikor, még régen, amikor mezítlábas gyerekként taposta a Pécskő utca porát, mint a sikoltást adták tudtára, hogy megölték az apját. A fekete ingesek, a sasok, a pusztító gyűlölködés előhírnökei, a munkásmozgalom ellenségei. Megölték, mert szembe fordult velük. Akkor, ott, az apja ravatalánál, legénysorba forduló fejjel megfogadta, szembefordul a munkásemberek minden rangú ellenségével és elégtételt vesz az apjáért. Kereste az utat a kommunisták pártjához, amiről otthon a halványfényű esti suttogásban oly’ sok reménységet haltól. Visszajött a taíJSnJ völgybe és folytatta ott, ahol abbahagyta a munkát. A kikó- gép mellett és a pártbizottságban. Mindert olyan őszinte jóakarattal, hogy egyre jobban ragaszkodtak hozzá az emberek. Egy alkalommal ajkai kirándulásra készültek és ő kapta a megbízatást az utazók vezetésére. Akik az útra jelentkeztek, igaz a legjobb munkások voltak, de a pohár fenekére sem restellkedtek nézni. Nem akart velük menni. Azok megtudták és kérdőre vonták:

' — Miért nem akarsz te velünk jönni?

Nyílt volt a kérdés, nyíltnak kellett a válasznak is lenni.

— Mert leégettek az itallal.

— Ha jössz velünk, akkor nem iszunk!

Mint a rajtakapottak terelik tekintetüket az utána érdeklődők és belemélyülnek a munkába. Visszakézből válaszolnak : «

— Semmi.

Aztán megy az élet a maga rendjén, hogy a reggeltől az estét érje. Minden áldott napja így kezdődik az üveggyár kapujában Csábi Imrének. Mert amikor felkel, komótosan, ahogyan illik egy nyugdíjashoz, felszedelőzkö- dik, de idejében, hogy hiába ne keressék, és elindul be, a volt munkahelyére. Akár a reggeli feketeivóknak a kávé, neki ez a frissítője. Amikor látják a portén, köszöntik tisztelettel, de ha a hátsó bejáraton megy, akkor keresik, mert odatartozik a reggeli gyárkapuba. Ő pedig, mint mindig, érzelmeit magában tartva megbillenti a fejét és megy a maga útjáa, be a gyárba, a kemencék melegébe, beszippantani azok lélegzetéből, egy pillantást vetni az üvegesek reggeli törtjátéteá- ra, fölfogni a gépek szívé, fúvó hangját, hallani a bankások csörgését és fogadni, miikor az emberek odakiáltják:

l/WWWWWWl/VW\^/WWOV'^VWVVUVWV\AofWW'

A

—■ Jól pihentél, Imre bácsi?

Billent a fejével, egy finom mosolyra is telik a kérdők felé, aztán hol az egyik bri- gádvezetővel, hol a másikkal vált néhány szót. Arról beszél velük, hogy készek-e a szocialista szerződésben vállalt dolgokra. Arra, hogy mikor mennek a városért vállalt munkát végezni, vagy az iskolába, a tantermeket javítgatni, a sportosok is kérik tanácsát. Ott mondja el nekik, amit gondol. Aztán az ifisek hívják a KlSZ-gyűlés- re. Szépen, sorjában, ahogyan szokta az életében, intézi mindennapi kötelességét és amikor a napi célját elvégezte, kimegy a portára, néhány jó szóig betekint a párt- irodára, hogy van-e temniva- In a számára, felmegy az igazgatóságra, meggyőződni, nincs-e szükség aznap reá és amikor mindezt elrendezte, akkor elköszön. A portán csak ennyit szokott mondani:

— Kimegyek a tanyámra—, s friss a hangja.

Az a tanya kint van Saigon, a fenyves tövén délkeletre tekintve, bele az őszi ragyogás kellős közepébe. Már maga ez felüdítő, hát még a kiskert termésének szüretje. Mert van ott vastagfürtű szőlő, illatos kékszilva, körte, alma, meg minden. Na és a kis faházacska, minden kényelemmel megáldva. Még egy földbe fura- kodó pincécske is, amely zamatos italt rejteget. Ezen a helyen a nyugdíjas nehézkes járása is felfrissül. Mert másnap újra kezd mindent elölről. Azt szokták mondani, akik nem tudják, hogy Csábi Imre nyugdíjasnapjaiban, amit tesz a gyárban, azt megfizetik neki. Megkérdezték már tőle, hogy mégis, mennyi az a pénz, amit kap? Kemény arcvonásé ember Csábi Imre, de ilyenkor csupán a homlokát ráncolja, azon tűnődve, hogy válaszoljon-e egyáltalán? Ha az indulatait szabadjára engedné, goromba dolgokat mondana, de mindig megfontolta, amit mondott Zsebébe süllyeszti két kezét. Lassan megfordul a tengelye körül, ami elég a megnyugvásához. És csak ezután válaszol:

lőtt Amikor elmúlt a háború, elsők között lett a párt tagja. Ott, az üveggyárban, amikor hátat fordított az igazságtalan frontnak és hazajött hogy dolgozzék, Van egy feljegyzés a negyvenes évék nagy mirntatversenyé- rőL Az áll benne, hogy Csábi Imre, a küoós, becsülettel teljesítette kötelességét Art szokta mondani, hogy a jó érzése hajtotta, hogy jobban kell dolgozni, mint bármikor, hiszen béke lett, a dolgos, építőmunkát termő béke napjai jöttek el, amelyek ragyogtak a fényben, és ő fiatal volt és boldog. Igen, ez lett a meggyőződése: „Apámért is elégtételt véve végezni a munkát... ” Hiszen art hallotta tőle, ami örökre ott cseng a fülében:

— Majd akkor, fiam, ha tisztességgel dolgozhatunk, akikor jön el a mi világunk.

Megnyugvás, viharos kavargás, tüzes hévtől fűtött küzdelem, ezt hozták akkoriban a napok egymást követően, de mindig sikereket ígérve és biztatva a küzdelemre. Csábi Imre pedig dolgozott kemé- nyen. Ahol kellett beszélt világos jövőt mutatva, de a példaadásról soha nem feledkezve meg. Vajon tudják-e azok, akik nem kóstolták ezen izzó napok feledhetetlen ízét, hogy, akik annyira várták, mit meg nem tettek volna az új világért, azért, hogy annak útja vezessen, bár harcokon át is, az óhajtott szabadságba. Csábi Imre pedig megérezte, hogy ennek az útnak egyetlen egyengetője lehet, mégpedig becsülettel végzett termelőmunka.

— Soha nem fáradtunk mi el... — emlékezik.

A szorgalmas fiatalra oda

is figyeltek és azon vette magát észre, hogy rábízták

Nagykanizsán a gyár vezetését. Nem volt iskolája, csak az, amit az élettől kapott, amelyben az volt a legfőbb tantárgy: a munkásember megbecsülése, az ország gyarapítása. Még ma is jó szívvel gondolnak rá odalent, Kanizsán. De, akit ez a görbe" vidék ringatott, akinek a gyár zúgásában is a barátok hangja hallatszik, nem tud sokáig távolmaradni a szülőföldAnták a szavukat, mert Csábi Imre így akarta. Aztán, amikor ötvenhatban bátran a munkás-paraszt hatalom mellé állt, és nem rettent meg a fenyegetésektől, tovább növelte tekintélyét a munkások előtt A párt újjászervezésekor a pártbizottság titkárává választották. Mindaddig ott állott ezen a poszton, amíg a nyugdíjba vonulása be nem következett. De ott van munkájának minden emléke a gyárban. Emlékeznek, amikor kilyukadt a zöldkemence és ki akarták hűteni, amíg megcsinálják. Ez termeléskieséssel járt volna. Az emberek keresete került veszélybe. Várták az intézkedést. Jakubovics 1st ván és Oláh Pali, a kőművesek tanúi, hogyan ültek le megtervezni a kemence kijavítását, hogy a termelés közben folyjék. Dolgozott együtt a kőművesekkel és nyolc nap múlva jelentette a pártbizottságnak, hogy kioltás nélkül elkészítették a kemencét. Aztán a négyesen, amikor any- nyira leromlott az üveg minősége, hogy Szorcsik István este költötte fel, siessen be, mert a műszakiak nem mennek segíteni és le kell állniuk a munkával, ha nem tesznek valamit az üveg minőségéért. Akkor éjszaka költötte az igazgatót, a főmérnököt és utasítást adott nekik: „Mint párttagokat utasítalak benneteket, azonnal jöjjetek be...” Mereng a tekintete visszané- zőn a múltba. Ilyenkor barázdás arca elkomorul, ajka elkeskenyedik, a hangja pedig csak alig hallható:

— Reggelre elkészültünk.

M

indenütt a gyárban ott a keze nyoma és tiszta emléke. Természetes, hogy kívánja látni agyárat. A gyár pedig őt. Hát ezért megy be naponta, s azért, hogy, amit vállalt a gyári emberekért, meg a gyárért, elvégezze. És most is úgy van, mint régen, ha a helyzet úgy adja, a barátokkal elbeszélgetnek a sportról, ami a felüdülést jelenti számára és ehhez társul most már fent Saigon, a kis tanya és az édes leányunoka, akinek jelenléte bearanyozza a nagyszülők lassan alkonyba forduló, de még mindig gazdag éveit.

Bobál Gyula

ötszáz vendégművész az ország különböző tájain

A szovjet kultúra napjai Magyarországon

RAJKIN

A hazánk és

a Szovjetunió közötti szellemi kapcsolat a két világháború között lényegében abból állt —, hogy kölcsönösen nem vettünk tudomást egymás kultúrájáról. Az általános érdeklődés dem árkádéit ott vonták megy ahol az általános műveltséghez tartozónak deklarált orosz klasszikusok —

Csehov, Lev Tolsztoj, Csajkovszkij, Puskin és mások ismerete véget ért. Kölcsönös szellemi kapcsolat legfeljebb csak a munkásmozgalomban volt, s 1945-ig szó sem lehetett arról, hogy a Szovjetunióban megismerjék hazánk kultúráiét, nálunk pedig a Szovjetunióét.

A kezdeti sematikus tendenciák leküzdése után, a hatvanas évektől datálódik az a kétoldalú kulturális tevékenység, amelyből napjainkra minden tudományos-művészeti területre kiterjedő, folyamatos és aktív kapcsolatrendszer fejlődött kL

A nagy orosz és a modem szovjet írók-költők müveit olyan klasszikusok ültették át magyarra, mint Illyés Gyula, Németh László, és egyre többen. Számunkra addig ismeretlen világot és világszemléletet vetített elénk a szovjet némafilmművészetnek, majd a kortárs szovjet filmtermés javának bemutatása. Napjainkban a magyar színházak átlagosan évi húsz orosz és szovjet darabot — operát, balét-, tét, zenés vígjátékot, prózai színművet — mutatnak be csak Csajkovszkij Anyaginjét, és a Diótőrőt csaknem fél- félmillióan tapsolták meg hazánk nézőterein. Gyarapodik a magyar—szovjet színházi és operatársulatok cseréje. A Kodály-metódus érvényesíti hatását a szovjet zenepedagógia, zeneszerzés és a zenenépszerűsítés területén. A Corvina Idegennyelvű Könyvkiadó és a szovjetunióbeli testvérvállalatok missziónak tekintik az egymás által kiadott művek saját országukban való népszerűsítését. A piackutatást, forgalmazást végző Kultúra Külkereskedelmi Vállalat —, amely öt világrész több száz cégével tart fenn élő kapcsolatot — áruforgalmának 70 százalékát a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal bonyolítja le.

A legutóbbi színházi vendégjátékcsere eseménysorára emlékeztetünk: a szovjetunióbeli magyar drámafesztivál, majd az ezt követő szovjet drámaszemle Magyarországon termékeny visszhangra talált nemcsak a közönség, a kritika, a szakemberek sorában, hanem mindkét ország sajtójában is. Ég miután a magyar társulatok odakinn, a szovjet együttesek nálunk arattak sikert, itt és ott egész évben tovább játszottak orosz és szovjet, illetve magyar színműveket, repertoárdarabként. Rendszeressé vált a társulatok, színészek, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők kölcsönös meghívása; a két testvérszövetség közös munkatervet dolgozott ki a kulturális és művészeti szakemberképzésre és -nevelésre.

Néhány hónappal ezelőtt a a magyar kulturális napok rendezvényei arattak sikert á Szovjetunióban. Ezúttal pedig — november elején — Magyar- országon rendezik meg a szovjet kultúra napjait.

A ma már hagyományos eseménysor nyitánya az október 30-i Erkel színház- beli díszelőadás. A hazánk

számos helyszínén lejátszódó programban ötszáz vendégszereplő lép fel. A sok színpadi- pódiumi műfajt felölelő események közül csak néhányat említhetünk meg.

November elején tíz kiváló szovjet szólóénekest láthatunk viszont, köztük Archipovát, Nyeszterenkót —, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Budapesten és Miskolcon ad koncertet a 120 fős moszkvai szimfonikus zenekar; Budapest, Debrecen és Dunaújváros látja vendégül a Szovjetunió Állami Filharmonikus Zenekarát. A fővárosban és Győrben mutatkozik be a Le- ningrádi Akadémiai Nagy Drámai Gorkij Színház társulata, Budapesten és Szombathelyen a Rajkin vezette Leningrádi Miniatűr Színház, az Ukrán Állami Táncegyüttes pedig Budapesten, Székesfehérváron

és Szombathelyen. A balettszólisták együttesét Buda- nesten. Salgótarjánban, Tatabányán, Kecskeméten tekinthetik meg, a Miskov folklór- együttest . és esztrádegyüttest pedig Dunaújvárosban, Cseoe- len, Győrben, Sopronban, Tatán, Szekszárdon, Debrecenben, Diósgyőrben és Gyulán.

Kiemelkedik az eddigiek közül az idei szovjet filmek fesztiválja is. , Budapesten nyolc új szovjet film premierjére kerül sor, s országszerte reprízben adják az .utóbbi évtizedek legsikeresebb filmjeit — köztük van a Ballada a katonáról, A negyvenegyedik, A félkegyelmű, az Emberi sors. Az új filmek közül kiemeljük az Őszi Marathont és a Szibériádét, amely az 1979-i cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdí- ját. Andrej Tarkovszkij •»- a Solaris alkotója — rendezte a Stalker és a Tükör című új filmet, mely utóbbi világsikerű. Eisenstein kezdte 1931—35- ben. és Alexandrov fejezte be a híres Viva, Mexico !-t.

A Műcsarnokban a szovjet tájképfestészetet, iparművészetet és fotóművészetet reprezentáló tárlat nyílik október 31-én, a Szépművészeti Múzeumban XVI—XVII. századi orosz ikonokat mutatnak be november 4-től. A fővárosi Vörösmarty téri Hanglemez- boltban, valamint Egerben, Komáromban és Zalaegerszegen szovjet hanglemez-kiállítás — a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában, s a Gorkij könyvtárban szovjet könyv-, kiállítás nyílik.

A felsorolás nem teljes. De ennyi is érzékelteti, hogy nemcsak nagy esemény ez a sokrétű művészi bemutatkozás, hanem szerves része is annak a folyamatnak, amely az egykor nyugati orientációjú. s emiatt némileg egyoldalú, elfogultságokkal terhes kultúránk perspektívájának kiszélesedéséhez vezet.

Pereli Gabriella 1 —

if ■’

POLNER ZOLTÁN:

BÁJOLÓ

Aranyszállal szegett tenger, napfényből szőtt tiszta vászon.

Héthatáron túl ha vettem, hoztam haza emlékezni.

Lángot vet, ha fölterítem, örvénylik, ha elsimítom.

Mintha anyám kezét látnám: kezében az égszín abrosz, rázza s apró kenyérmorzsák, mint csillagok nyári éjben.

Adom inkább ajándéknak: dajkáljanak fiút benne, pólyáljanák bele kislányt.

Hadd tudja meg fiam, lányom, aranyszállal szegett tengert hoztam nekik Odesszából.

SZEPESI JÓZSEF:

RÉGI FÉNYKÉPEK

Ez itt e fénykép, rajta ő, tíz év előtti büszke nő.

Ez itt a lányom, ez pedig anyám, az áldott, jó, szelíd.

Mellettük néhány régi ős. Mindössze ennyi ismerős.

Ez itt az album, a titok, emlékek tára, néma tok.

Rám mered róla az idő.

Ez itt, e fénykép, ez, ez ő.,.

NÓGRÁD — 1980. október 26., vasárnap 9