Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
Vadcsapáson, a kukoricaföldön Elmaradt kárbecslés Bokor faluszélén Ä szilaj őszi szél kócosra borzolja a bokri hegy üstökét, messzire viszi a kárszakértő szavait is: — Az idén két alkalommal úgy becsülhettük meg a kárt, hogy jelen voltak a károkozó vaddisznók is. Miközben számba vettük a pusztításokat, akkor is ott lakmároztak a kukoricatáblában. Fényes nappal. — Talán azoknak is idézést küldött a tanácstitkár! — mondja a kukoricás felé kapaszkodó kis társaság egyik kötözködő tagja. Bokor községből hat háztáji kukoricás tulajdonosa jelentett vadkárt az Alsótoldi községi közös Tanács szakigazgatási szervénél, s erre a szeles délelőttre tűzték ki a hivatalos eljárást. Bóta János szakértővel együtt dagasztja a sarat Hirka Sándor, a tanács végrehajtó bizottságának titkára, itt van a pásztói ÁFÉSZ vadásztársaság vadász- mestere, a károsultakat pedig a háztáji bizottság elnö- ke képviseli. A kényszerű ha- v'tárjárás némi késéssel kezdődött, s ennek is a szarvas, meg a vaddisznó az oka. A pártatlan kárszakértő ugyanis — fontos követelmény ez ilyenkor! — Csécséről érkezett Bokorra; ott is igazságot kellett tennie. A bokri kukoricatábla szélén mindenesetre ámulhat- tunk: ez bizony jól összedi- bolta a vad- Minden egyértelműnek látszik, aztán megszólal a vadkárbecslő: — Itt bizony semmit sem tettek a tulajdonosok a kár megelőzése végett. A nagyobb nyomaték kedvéért még hozzáteszi: — Telefonáljanak csak Va- nyarcra, a minap ott voltam kárbecslésen. Hasonló nagyságú a kukoricatábla, mint itt, mégis vadriasztóval vették körül. — Tüzeltünk mi is :— mondja bizonytalanul a háztáji bizottság elnöke, aztán egy régi kazal kormos lapját mutatja. Ez bizony nem vall a folyamatos védekezésre. A vadásztársaság képviselőjén a sor. Neki is számot kell adnia: mit is tettek a kár megelőzése érdekében. Mutatja is a biztonsági körzet beírónaplóját, ez pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a vadásztársaság tagjai ennél a kukorica- táblánál rendszeres vad- kárelhárító lesvadászatokon vettek részt. A háztáji bizottság elnöke — talán menti a menthetőt alapon — közbeszól: — Beírva lehet, de ide bizony nem jöttek! A kételkedőt kivéve mindenki mosolyog. Elvégre, elég hihetetlenül hangzik, hogy történetesen egy Salgótarjánban lakó vadász negyven kilométert — azaz, oda-vissza csaknem százat — autózik azért, hogy saját kezűleg beírja nevét a könyvbe, aztán siet haza. Vadászat és vadászélmény nélkül. Anélkül, hogy akárcsak megkísértené a szerencsét. A kárszakértő még megtekinti a — ugyancsak a vadásztársasági megelőző munkát bizonyító — hordozható magasleseket, aztán új bajról szól. — Itt egyébként sem lehet a kárt megbecsülni. A maradék kukoricát már letörték, ez pedig meghiúsítja a becslést; nem lehet megállapítani a vadkár mértékét. Olyan ez, mintha egy részben leégett házat előbb felépítenének. majd azután hívnának szakértőt a korábbiban keletkezett kár megállapítására. Ezzel a megjegyzéssel nemigen tud senki ellenkezni. De legalább ilyen bizonyos a sejtés is: ebből a kárigényből már aligha lesz pénz. * A közös tanács alsótoldi székházában a kárszakértő jogszabályokkal bástyázza magát körül. Készül a jegyzőkönyv. Az első lényeges pontja utal a megelőzés közös felelősségére, s ennek ezúttal csak a vadásztársaság tett eleget. A tulajdonosok az őrzés, a riasztás érdekében semmit sem cselekedtek — pedig annyi egyszerű, filléres módja van. Ugyanakkor a sietős munkával meghiúsították a kárbecslést is. Jegyzőkönyvbe mondja a fentiekkel való egyetértését Hirka Sándor vb-titkár is, ezzel együtt: — A költségként felmerült 272 forintot a tanács a kézi pénztárból megelőlegezi. Így sült el a bokri kárbecslés. A hat károsult nem pénzt kap, hanem szakértői költséget fizet- A jogszabály ugyanis kimondja, hogy a tulajdonosnak is olyan módszert kell választania a vadkár elleni védekezésre, ami az adott körülmények között a legcélszerűbbnek, leghatékonyabbnak látszik. Elfoglalt-e a szakértő? Erre a kérdésre így felelt Bóta János, aki kereken húsz éve foglalkozik ezzel az igazságtevéssel: — Az idén különösen sok helyre kell menni. Persze, ebben van olyan is, hogy valakinek hiányzik négy-öt cső kukoricája, akkor már szalad a tanácsra. Igaz, megállapítottam már 52 ezer forintos vadkárt is. S ki állja ezeket a pénzeket? A vadászatra jogosult társaság, vagy szerv bizony fizet, ha mulasztott; a legjobb esetben is „felez” a tulajdonossal. Feltéve, persze, ha a tulajdonosnak nem akkor jut eszébe a kukoricája, amikor már tömi szeretné. Amikor csak a markát tartaná — az őrzési-riasztási kötelezettség teljesítése helyett. — kg — ŐSZI SÉTA- FANTASZTIKUS REGE. 35: — Lilian, alszik? — Bertram áll a gyengén világított szobában. — Alszik? — Nem. Nemrég ébredtem. Tessék. — Meghallgatna valamit? — Mit? — Egy beszélgetés részlete. Nagyon fontos. — Kik beszélgetnek? — Foxman, Mária és valami fickó, ő nem érdekes. — Megint a delfinek? — Igen. Az öreg, úgy látszik, vagy megbolondult, vagy egyszerűen csak így akar túljárni az eszünkön. Ezúttal félórán keresztül szónokolt a delfinekről. Nagyon érdekes dolgok, de szakmailag nem értékelhetőek. — És mi az, ami értékelhető? — Tessék, hallgassa. Bertram pörgeti a kazettát, itt-ott belehallgat. — Nem, ez sem. Tessék. Itt lesz. — „Avassuk be Józsefet is a narancsszínű kapszula titkába.” — Ez Mária hangja. — József... az a fickó? — Igen. De mondtam már, hogy ő nem érdekes. — Es Foxman mit felelt Máriának? — Hallgassa: „Nem ért maga semmit. Azonnal jöjjenek mindketten a szobámba. Este van. Este van!” — Hogy kiabál az öreg! — Igen. Nyilván ideges. Fél, hogy Mária kifecseg valamit a narancsszínű kapszuláról. És megint nyer az öreg... — Hogyan? — Egyszerűen. A szobájába terelte a társaságot, Józsefet is, Máriát is. ___________ _ , K ét nyelven Rétságon Gazdagodjanak ily módon Nem feltűnő jelenség. Semmivel sem öltözik modernebbül, mint a hozzá hasonló többi huszonéves lány. Nincsenek világra szóló tervei, végzi napi munkáját, mint annyian. Egy dologban azonban különbözik sok más kortársától: két nyelven is úgy szólal meg, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. — Galgagután születtem — mondja a rétsági művelődési központ fiatal munkatársa, Puskely Erzsébet. — A faluban sokan beszélik a szlovákot. Apám, anyám is így szólal meg, de éppoly könnyén áll szájuk a magyar szóra is. Gyerekkoromban mindent értettem, de megszólalni nem voltam hajlandó. Aztán, hogy bennem volt ez a fura gátlás, elhatároztam, csak azért is megtanulok szlovákul. Ezért iratkoztam a budapesti szlovák gimnáziumba, majd Szegeden a főiskola következett. Rengeteget olvastam, hogy jól tudjam a nyelvet, hiszen, amit otthon hallottam Galgagután, az elég távol esett mondjuk Julius Fucik írásainak mondatszerkezeteitől, szavaitól. — Nemrég Pozsonyban töltött egy hónapot, a Komens- ky Egyetem által szervezett Studia Academica Slovaca előadásait hallgatta. — Még az év elején a minisztérium delegált néhányad- magammal a szlovák nyelv barátainak erre a rangos találkozójára, amit az idén már tizenhatodszor rendeztek meg. Jöttek a világ minden tájáról, voltak japánok, amerikaiak, egyiptomi fiatallal is találkoztam. Sokan érdeklődnek a szlovák iránt a Szovjetunióban, de érkeztek Angliából és Portugáliából is. Szenzációs dolognak tartom, hogy eny- nyiféle nációt alapjában véve egy furcsának tűnő nyelv ismerete, szeretete oly szoros szálakkal összeköthet, mint, ahogy bennünket az egy hónap alatt összekötött. Csak szlovákul beszélhettünk, az előadásokat is ezen a nyelven tartották. Kezdők és haladók három csoportra oszlottak. Akik most tanulják a nyelvet, azokat az alapokkal ismertették meg, akik már többet tudtak, azoknak bővítették az ismereteiket, s akik már jól beszéltek, megint más módszerrel csiszolhatták tudásuJ kát. Neves előadók beszéltek a szlovák kultúráról, a nép történelméről. művészetéről, előadásokat hallgattunk a szlovák folklórról, voltunk színházban. Bejártuk a vidék szebbnél szebb tájait, ismerkedtünk a műemlékekkel, a népi építészettel és a mai szocialista valósággal. Vendéglátóink kalandozásaink során mindig és mindenhol a legnagyobb szeretettel és tisztelet^ tel fogadtak bennünket. Sok szép emléket őrzök az egy hónapról. — Barátságok? — Természetesen. A jegyzetfüzetemben ott lapulnak a cimek. De talán nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy még közelebb kerültem a szlovák nyelvhez és remélem átia adhatom tanítványaimnak.1 Hiszen a rétsági iskolában óraadó vagyok. Megerősödött bennem a tudat, hogy egy nyelv ismerete gazdagabbá! tesz, így egy népet belülről; tehát jobban megismerhetek.1 Másoknak is kívánom, hogy gazdagodjanak ily módon. H. Z. I Hallotta már? Ismeretterjesztő fülszövegek A legenda szerint Brahmá, az ind mitológia főistene a „semmiből” teremtette a nőt. Miután megalkotta a férfit, semmije sem maradt. Ezért a méh zümmögését és a galamb turbékolását, a napfény csöndjét, a felhő mélabúját és a szél szeszélyességét, a nyúl félénkségét és a páva hiúságát, a virág törékenységét és a gyémánt keménységét, a méz édességét és a tigris kegyetlenségét, a tűz forróságát és a hó hidegségét, a szarka fecsegését, a daru képmutatását és a gólya hűségét ötvözte asszonnyá. Gyakorló férjként — több évtizedes tapasztalat alapján — a szél szeszélyességét, a szarka fecsegését, meg a gyémánt keménységét aláírom, de a nyúl félénkségét kétségbevonom. Az emelkedő válási statisztika pedig azt bizonyítja: a gólya hűségével — vigyázat, költöző, vándorló madár! — itt-ott bajok vannak! * O. Nagy Gábor: Mi fán terem? című kötetéből való az alábbi idézet: „A legismertebb babonák közé tartozik, hogy kártyán elsőnek nyert vagy a vásárban először kapott pénzt megköpködik, és azt mondják: Apád, anyád ide jöjjön!” Napjainkban kiszélesedett e mondás jelentéstartalma. Egyre többször pedagógusok, jogászok, rendőrök mondják csavargó életmódot folytató, veszélyeztetett körülmények között élő vagy elhagyott gyerekeknek. * A rómaiaknál az olykor több évtizedes katonai szolgálat során a tisztek és a genysegi állomanyu katonái# megszokták a hosszú gyalogé lásokat. Hadrianus császárról feljegyezték: ha utazásai közben katonai tábort kereseti fel, a menetelő légionáriusok^ hoz csatlakozott, és teljes) fegyverzetben napi htez mér^ földet gyalogolt. Lelki szemeimmel már Iá-) tóm az USA hadügyminiszter rét, amint Európa országút^ jain Lisszabontól Ankaráig napi húsz mérföldet gyalogolj hogy meglátogassa a konti-J nensre telepített amerikai tár maszpontokat. S amelyikbe* nyugdíjba vonulásáig nem jut el, azt felszámolják. ÁllítomJ ezzel a módszerrel gyorsabb ban megoldódna a leszerelés; Végh Antal írja 1976-bag megjelent Északi utakon cH iiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiuiiii' » kötetében: [p r~ És? \ j — Ott, csak ott nincs lehallgatónk. ; — Igen, tudom. Bertram megragadja Lilian kezét. Lilian fél, szabadulni próbál a szorításból, de gyenge. — Megpróbálod? — Mit, az istenért? — Be kell jutni abba a szobába! Be kell jutni, mindenáron. — De Bertram... Alig élek! — Majd a Dottore följavít, Vannak neki mindenféle injekciói. .. — A fejem is nagyon fáj... Bertram megmerevedik, nyilván eszébe jut, hogy a Dottore mennyire féltette Liliant az agyátvilágítástól. — A fejfájásod talán nem is a lövéstől van.. — Mindegy, mitől van. Fáj és kész! Nem tudok bejutni az öreg szobájába. Ebbe bele kell nyugodnunk. — De én nem tudok belenyugodni! Én pontosan akarom tudni... — Nem jó dolog, ha mindent pontosan tudunk előre. Az nem tesz jót a cselekvésnek. Az csak olyan, mintha másolnánk szépen eltervezett szándékainkat, nincs hely és mód a rögtönzésre, szolgai módon masírozzunk saját terveink nyomában.-r Ez mind csak bölcsködés: no jó: legfeljebb bölcselet. De most nem filozofálni kell, hanem cselekedni! És a sok töprengés nem tesz meg helyettünk semmit! — Igen, Bertram, ez igaz. Igaz lehet. De ha nem lépünk föl, a három ügynökség közül elsőként, akkor az a szegény sofőr még mindig élne, engem se lőttek volna meg, és talán a fejem se fájna. — A fejed nem attól fáj, érts már meg végre! — Hát? Mitől? — Az agyátvilágítástól! Ne haragudj, hogy engedélyed nélkül, hozzájárulásod nélkül, akaratod ellenére átvilágíttattam az agyad a Dottoréval, de nem tehettem mást... azt akartam megtudni, hogy szeretsz-e? — És? Mit mondott a masina? — Azt, hogy igen. — És ha én most azt mondom neked: Bertram, az agyátvilágítást eddig csak ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel szoktuk megcsinálni, és ezért én ezen túl ellenségemnek tekintelek, akkor mit csinálsz? — Nem tudom, Lilian, nem tudom. Én csak azt tudom, hogy nagyon szeretlek. — Elhiszem Bertram, de ez akkor sem volt jó és helyes cselekedet Én ezt soha meg nem tettem volna azzal, akit szeretek. S ahhoz mit szólnál, ha én is átvilágíttatnám az agyadat, hogy megtudjam, mi van benne, ahhoz mit szólnál? — Nem fogod megtenni. — Nem, mert nem engeded. — Nem, valóban nem engedem. ; ____ ___ (Folytatjuk.) „ Stockholmban mondják; hogy nálunk, itthon a rek-i lám- és árupropaganda egyemi lő a nullával. De nem lesa egyenlő a nullával sokáig; mert állítólag az illetékesek! már tárgyalnak egy nagy svéd reklámirodával, hogy nálunla is szervezzék meg a korszerű reklámmunkát. Ha ebből viszont itt is az lesz, hogy a) reklám miatt 20—40 száza-; lékkai kerül az áru többe, akkor megette a fene...” Nem tudom, megérkeztek-e már a svéd reklámszakemberek. De ami az egyes árucikkek 20—40 százalékos áremelkedését illeti, azzal mái egyenesben vagyunk! Kiss György Mihály , Megoldandó rejtély Ma már senkit sem lepne!# meg az olyan jelentések, hogy a Szovjetunió északkeleti részén jó állapotban megmaradt mamutmaradványokat találtak. A legutóbbi ilyen felfedezés azonban szenzációt váltott ki. A lenin- grádi tudósok által a Kolima és a Katanga folyók medencéjében talált mamutmaradJ ványokban lipídeket, olyan szerves anyagokat mutatta!# ki, amilyenek csak az embeJ rek és a magasabb rendű átlátok agyvelejében vannak.’ Abban, hogy ezek az anyaJ gok 40 000—50 000 évig terJ mészetes módon konzerválódni tudtak, az a meglepő, hogy! a laboratóriumokban eddig; fagyasztás révén, egy hőnapol alig meghaladó ideig lehetett csak konzerválni a lipieleket, A
