Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
Vadászi László rimái focista- Balta János: 49 év és nyolc hónap a bányában, ként került ide. Bányatclcpi házak — jó úttal, de beljebb nagy sáron kell járni, például a Balassi utcában. Nagyszerű objektummá fejlődött a KISZ-iskoIa! Á VÁROS ..BOLYGÓJA - SALGÓBÁNYA 99 / par- és várostörténeti emlékhely ez a több mint száz éve betelepített táj, amelynek fészekmelegét azok is megérzik, akik csak egyszer végigjárják az egykori bányásztelepülés utcáit. Illik itt ma is köszönni mindenkinek — csakúgy mint régen, amikor az itt élő embert ezer szállal kötötte egymáshoz a föld mélyében zajló csapatmunka. Salgóbánya régi kolónia jellegű házai ma sorra megújulnak, Külsejükben, belső komfortjukban is változnak, de a régi település alapvető szerkezete azért mindmáig megmaradt, s nagyobbrészt megmaradt a telepi ember egymáshoz tartozásának hagyománya is. Múltja feltárt., jövője körvonalazott, jele- ■ nében pedig nyomon követhetők azok a változások, amelyek a várost az utóbbi évtizedekben jellemzik. Ha meggondoljuk, Salgóbánya maga is egyik legfontosabb hozzájárulási pontja volt Salgótarján századfordulós hirtelen növekedésének. Annak az „amerikai típusú” településrobbanásnak, amely a szén és az ipar kiaknázásával a kezdetekben azt eredményezte, hogy az itt tapasztalt lélek- szám-növekedés „lent a faluban” és a hirtelen keletkező kolóniákon az országos átlagot sokszorosan meghaladta. Ismert tény az is, hogy Salgóbánya a kezdetben, vasfinomíió- ként, később Rimamurányi Rt-ként bejegyzett tőkéstársaságnak volt a bányászkolóniája, már ami a tulajdonjogot illeti, Arról az egykor volt vasműről mai aktualitása miatt is érdemes szót ejteni: világviszonylatban is először Salgótarjánban alkalmazták a Siemens-féle regeneratív gázfűtést a kavaró kemencénél! Az aktualitást feltehetően mégsem ez a mindenképpen megbecsülésre érdemes ipartörténeti tény, hanem egy másik, ezzel szoros összefüggést tartó eredmény jelenti: a Magyar Királyi Operaház építéséhez szükséges összes vasnemű árut a Salgótarjáni Vasfinomító szállította az 1870-esévek dereka táján. Nos, az 1884-ben megnyitott Operaház ma alighanem éppen az időközben alaposan elöregedett vasszerkezeti elemek „bizonytalansága” miatt nem fogadhatja a közönséget. i Lám csak, mekkorát lehet ugrani erről, a szociológusok szóhasználatával emlegetett „külső területről”. Salgótarján településszociológiái vizsgálata (néhány évvel ezelőtt készült reprezentatív értékű munka) természetesen kiterjedt Salgóbányára is. Itt pontosan huszonegy családot kérdeztek meg a vizsgált szempontok alapján. Az egyik — kézenfekvő — megállapítás körülbelül így hangzik: a külső kerületekben élő lakosság, s ilyen a 11. körzetként említett bányatelep mintegy négyszáz lakója is — a legkevesebbet érez abból, amit a város dinamikus fejlődéseként említünk. Ezt a fejlődést természetesen elsősorban a városközpontban élők tapasztalják a legközvetlenebbül, ami nem jelenti, hogy a salgóbányaiak, a „város bolygóján” élők, nem részesülnek mindabban, ami „idelent” végbement. De hiszen mindig is hozzájárultak Salgótarján életéhez, kétszeri hirtelen növekedéséhez a századfordulós évtizedekben csakúgy, mint akkor, amikor ezen a környéken is működtek még, a bányák. Ma nagyobbrészt idős, bányászemberek lakhelye Salgóbánya, akik szívesen emlékeznek azokra az igazán mozgalmas és fényes időkre, amikor a környékről ide feljártak a népek szórakozni, mulatni, hiszen itt nagyszerű fúvószenekar működött például. Érdekesen alakul viszont a település szerkezete: kisebb méretű üdülőtelkes, családiházas terület egyfelől, másfelől viszont az évek. évtizedek óta fokozatosan fejlődő, terjeszkedő, korszerűsödő ifjúsági mozgalmi továbbképző központ, ezek fogják közre azt a telepi magot, amely külső elrendezettségében, s nagyrészt belső formáiban is, a hagyományos kolónia jegyeit viseli magán., A házak sorra felfrissülnek, nagy erővel dolgozik például a városi ingatlankezelő vállalat, de felzárkóznak a felújítási munkához gzok is, akik, amikor erre lehetőség nyílott, megvásárolták az egykori kolónialakásokat, esetenként házakat. Más szóval, az itteni koló- niajellegű épületek már a keletkezésük idején is nagyobb értékűek, jobb minőségűek lehettek, mint azok., amelyek szanálására további nagy összegeket költ a város és a megye. Elkerül innen rövidesen — erről beszélgettünk az intézet igazgatójával, dr. Ponyi Bélával — a Nógrád megyei Gyermek- é« Ifjúságvédő Intézet is, amelynek jelenleg tizenhárom lakója van. A fiatalok idekerülve átesnek azokon a vizsgálatokon (környezeti,' pszichológiai stb.), amelyek eredményei nyomán az állami gondozás valamelyik formáját élvezik majd, s vele a sokoldalú gondoskodást. A ruhagyár közelében már javában épül, és várhatóan jövő ilyenkorra megtörténik az átadása, nyolcvanegy november hetedikén pedig az avatása is az új intézménynek. Az új helyen mindazt megvalósíthatják, amely itt alig lehetséges; a differenciált foglalkozást az emberi lelkek felmérésében, hiszen itt jelenleg mindössze azt tudják elérni, hogy a iá-1 nyok és a fiúk külön legyenek elszállásolva mindaddig, amíg innen valamelyik intézménybe kerülhetnek. Az ügy jelentőségét sokoldalú*) an ismertető igazgató egyetlen információját idézem csak: a megyében jelenleg mintegy 1200 fiatalkorú részesül az állami gondozás valamilyen formájában! Érdekes az is, hogy mi történik az intézet városba költözésével azokkal az épületekkel (egykori bányatelepi gondnok lakása, a tóit felső tagozatos iskola épülete, vagy az „irodaház”, amely úttörőháznak épült, kifejezetten társadalmi munkával!), nos, mire hasznosítható mindaz, ami az intézet után itt márad? Ügy tűnik, s ebben az úttörőház egykori építőinek egyike Vadászi László helyi népfronttitkár, intézeti otthonvezető is egyetért,' hogy az idősek jobb helybeli ellátására lenne a legcélszerűbb „befogni” ezeket az épületeket (amelyek mellesleg a folyamatos figyelem eredményeként igazán jó állapotban vannak!). Hetente egy alkalommal rendel például az orvos, ám tekintve az itteni őslakosság korosodását, a későbbi rászorultság előre látható mértéknövekedését. ezt a szolgálatot a lehetőségekhez mérten ki kellene bővíteni térben, felszereltségben és időben egyaránt. A másik felmerülő kérdés, hogy az intézet távozásával olyan kiépített konyhai kapacitás is fennmaradhatna, amelyet a máshol már jól bevált napköziotthonos ellátásba bevonni mindenképpen célszerűnek, sőt szükségesnek is látszik. Idő persze van bővé« mindezeknek a javaslatoknak az eldöntésére —, s nyilván figyelem is aria, hogy a városi, illetékes tanács ne csak a távlati koncepciókban határozza meg a település jövőjét, hanem itteni tanácstagjának feltehetően haJ sonló javaslatait a közeli jövőben és a jelenben is méltányolni tudja. Az abonyiak példaszerűen praktikus módon felépített és mindmáig bővített nagyszerű úttörőtábora éppen úgy ehhez a szép természeti adottságú településhez tartozik, mint a családias hangulatú buszjárat, amelyről viszont azt is elmondják a salgóbányaiak, hogy csúcsidőben jobban el kellene választani a somosi busz indulásától. Mert így hovatovább tűrhetetlen tumultust okoz a két járat „összeérése”! Ma mindössze két bányásza van (!) Salgóbányának. Két aktív, aki ma is eljár a működő aknákba dolgozni. A többiek, azok, akik fiatalként még itt élnek, a gyárakban, intézményekben vállaltak munkát. Az óvodában 18—20 gyereket nevelnek, de a fiatalabb családok mégis elsősorban a város belsőbb kerületei felé orientálódnak — teljesen érthetően. | jövő képében mindenképpen nagy szerep jut ennek az önmagában is nagy kincset képező, külön beruházást nem igénylő, de a jelenleginél éppen a nagyobb léptékkel, több vállalkozói kedvvel és következetesebb koncepcióval jobban kihasználható táj. És vele természetesen a település. A kincs itt eddig szén formájában a föld alatt húzódott — most maga a táj nyújt „bérmentesen” kiaknázható látványt és olyan egyedülálló lehetőséget, amelyet sokkal nagyobb összefogással, érdemei szerint hasznosíthatna mindenki, aki Salgótarján vonzóbbá tételén fáradozik. T, Pataki László 1 Kép: Kulcsár József
