Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

Együttes ülést tartott az OBT elnöksége és a Béke-világparlament magyar előkészítő bizottsága A közelmúltban Szófiában megrendezett népek világ- parlamentje a békéért nem­zetközi fórum tapasztalatait, s a bolgár fővárosban elfoga­dott határozatokból adódó hazai mozgalmi teendőket vi­tatta meg pénteki együttes ülésén az Országos Béketa- náes Elnöksége és a Béke-vi- lágparlament magyar nemzeti előkészítő bizottsága. A tanácskozáson — ame­lyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak és a magyar előkészítő bizottságnak elnöke vezetett — megielent és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a HNF OT főtitkára. A Béke-világparlament munkájáról Sebestyén Nán- dorné, az OBT elnöke, a Bé- ke-világtanács elnökségi tag­ja számolt be. Hangsúlyozta, hogy több mint 130 ország­ból rész vett nagyszámú kül­dött feszültségekkel terhes, bo­nyolult nemzetközi helyzet­ben tanácskozott, s az össze­fogás, a közös cselekvés pa­rancsoló szükségességére hívta fel a nemzetközi köz­vélemény' figyelmét. A több mint 350 párt, s a száznál több nemzetközi szervezet képviselői az enyhülés foly­A kiskereskedelmi és ven­déglátó üzletek működéséről szóló minisztertanácsi rende­let végrehajtására kiadott miniszteri jogszabály — amely a Magyar Közlöny szeptember 30-i számában részletes eliga­zítást. ad az érdeklődőknek — megteremtette az alapot az új üzemeltetési formák beveze­téséhez. A rendelet egyes kér­déseiről tartottak pénteken tájékoztató megbeszélést a Belkereskedelmi Minisztéri­umban. Elmondották, hogy az új szabályozásnak megfelelően a kiskereskedelmi hálózat öt üzemeltetési formában műkö­dik. A szoros elszámolás meg­marad elsősorban a nagy üz­letekben, az áruházakban. Ugyancsak marad a szabad- kasszás rendszer, főleg vi­déken a szövetkezeti kereske­delmi bolthálózatban, s ott, tatásának és védelmének, a leszerelésnek, az európai biz­tonság és együttműködés, va­lamint a fejlődő országok ügyének szentelték a legna­gyobb figyelmet. Ebből a felelősségteljes munkából a magyar küldött­ség munkaokmányok elké­szítésével, javaslatokkal, s nagyon aktív munkával vet­te ki a részét. A következő hetekben, hó­napokban a világparlament és az azt követő Béke-világ- tanácsi ülés állásfoglalásai­nak széles körű megismerte­tése lesz a hazai mozgalom egyik legfontosabb feladata — hansúlyozta tájékoztatójá­ban Kovács Béla. az OBT főtitkára, a HNF OT titkára. Nem a dokumentumok szö­vegét, hanem a szófiai ta­nácskozásnak a társadalmi erőket összefogni kívánó szel­lemét, a főbb nemzetközi folyamatokról kialakított ér­tékelés lényegét kívánják át­adni hazánk lakosságának. Erre is lehetőség nvílik a népfrontmozgalom VII. kong­resszusának már országszerte megkezdődött előkészülete­in. a választásokat megelőző lakossági párbeszédeken. A magyar békemozgalom főtitkára ezt követően felhív­ahol az új formákra nem ta­lálnak vállalkozót, a vendég­látásban viszont 1982. végén megszűnik. A legújabb forma, a szerződéses rendszer 1981. január l-től alkalmazható. S bár kétszer is szabályozták, mégis újnak számít a némileg módosított bérleti rendszer is, hiszen a bolti kiskereskedelem nem nagyon élt vele, alig több mint száz üzletet adtak bér­be, a vendéglátás beli alkal­mazására pedig korábban nem volt lehetőség. Az ötödik for­ma a magánkereskedelem, amelynek további fejlődésével számolnak. Az új üzemeltetési formák bevezetését, a régiek tovább­fejlesztését az indokolta, hogy a kereskedelmi üzletek 90 szá­zalékában tíz vagy ennél ke­vesebb dolgozót foglalkoztat­nak, mindössze kétezerre te­hető a kereskedelmi fagy­ta a figyelmet annak a fel­hívásnak a jelentőségére, amelyet a BVT elnöksége idején májusban tett közzé Budapesten megtartott ülé­sén. Ügy tűnik, hogy e moz­gósító dokumentum szelleme — a „ne azt keressük, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt” — széles körű egyetértésre talált, s mindin­kább meghatározza a nem­zetközi mozgalom tevékeny­ségét. Gazdag program megvaló­sítása vár a közeljövőben az OBT aktivistáinak népes tá­borára. Egymást követik az őszi szolidaritási hónap ak­ciói. november 10. és decem­ber 15. között pedig ország­szerte papi békegyűléseken találkoznak a különböző egy­házak képviselői- Az Orszá­gos Béketanács a magyar ENSZ-társasággal és a TIT- tel közösen az idén is meg­rendezi a leszerelési hetet. A szófiai világparlament anya­gát nagy alapossággal feldol­gozzák az OBT munkabizott­ságai is. Az elnökségi üiésen felszó­lalt még Angyal Barnabás, Biró József. Bugár Jánosné, Harmati Sándor, Pethes Ist­ván. Réczei László és Szá- deczky-Kardos Elemér. (MTI) üzemeik” száma. Egy részük szoros elszámolásban, többsé­gük pedig szabadkasszás rendszerben üzemel. Ezek a formák azonban már nem mindenben felelnek meg a mai. követehjnénygjcpek. . A szerződéses és a bérleti rendszer legfőbb célja, hogy az üzletvezetők nagyobb ön­állósága, érdekeltsége útján is biztosítsa a lakosság szol­gálatát, jobb ellátását. Je­lenleg a boltok vezetőinek keresete között legfeljebb 300 —400 forint volt a különbség, a jövőben az üzletvezető teljes jövedelme a bolt eredmé­nyességétől függ. A rendelkezéstől azt is vár­ják, hogy ismét megnyílnak a bezárt boltok, gyorsabb, fi­gyelmesebb, udvariasabb lesz a kiszolgálás, gazdaságosabbá válik a kereskedelmi munka, .s csökken a vállalati admi­nisztráció is. Kádár János üdvözlő távirata Kim Ir Szénhez Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára táviratban üdvözölte Kim ír Szent, a Koreai Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak főtitkárává történt újra­választása alkalmából. (MTI) Barátok párbeszéde Két napja folynak Moszk­vában a szovjet—afgán tár­gyalások. Az afgán küldött­ség tiszteletére adott díszva­csorán Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára hang­súlyozta, hogy a felek azo­nos nézeteket vallanak min­den megvitatott kérdésben. Ez természetes, hiszen a két szomszédos ország közötti ha­gyományos baráti kapcsola­tok az afganisztáni nemzeti demokratikus forradalom győzelmével, a testvériség és a sokoldalú együttműködés kapcsolatává váltak. Afganisztán az elmúlt idő­szakban célpontjává vált a nemzetközi imperializmus tá­madásainak, amely a belső reakciós erőkre támaszkodva kísérletet tett a demokratikus rendszer megdöntésére. A szovjet kormány, szerződéses kötelezettségeinek eleget téve, a törvényes kormány kéré­sére. az afgán nép segítségére sietett, hogy támogassa a kí­vülről Jövő provokációk el­hárításában. Babrak Karmai államfő, az afganisztáni küldöttség veze­tője, amikor köszönetét mon­dott a Szovjetunió sokirá­nyú támogatásáért, egyben jelentős eredményekről is be­számolhatott. Elmondhatta, hogy a forradalmi tanács a lákosság széles rétegeinek tá­mogatásával számos olyan sürgős intézkedést hajtott végre, amelyek a feudalizmus maradványai, a munkanélkü­liség, az írástudatlanság fel­számolására, a lakosság jólé­tének emelésére irányúinak. S mindezt teszi aközben, ami­kor elszánt harcot kell vív­nia a kívülről indított ag­resszió ellen, a belső ellen- forradalom maradványainak felszámolásáért, az áprilisi forradalom vívmányainak megvédéséért, nemzeti füg­getlensége, területi sérthetet­lensége és szuverenitása meg­őrzéséért Teljes az egyetértés a két Cél a lakosság szolgálata, jobb ellátása Tájékoztató az üzletek működési formáiról Prágában ülésezett az egyesített fegyveres erők katonai tanácsa A Varsói Szerződés tagál­lamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa 1980. október 15—17. között Prágá­ban megtartotta soron követ­kező ülését. A katonai tanács munkájában V. G. Kulikov- nak, a Szovjetunió marsall- jának, az egyesített fegyveres erők főparancsnokának el­nökletével részt vettek a Var­sói Szerződés tagállamainak képviselői. A katonai tanács megvitatta az egyesített fegy­veres erők tevékenységének időszerű kérdéseit. Az egye­sített fegyveres erők katonai tanácsának tagjait fogadta Gustav Husák, a CSKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság elnöke. A ka­tonai tanács ülése baráti lég­körben, a szoros együttmű­ködés szellemében zajlott le. * Hazaérkezett Prágából az a katonai küldöttség, amely Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi ál­lamtitkár, az egyesített fegy­veres erők katonai tanács tag­ja vezetésével részt vett a katonai tanács ülésén. Francia nukleáris erőművek Kínának Sajtóértekezleten ismertet­te pénteken Pekingben Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök a kínai ve­zetőkkel az elmúlt három na­pon tartott megbeszéléseinek eredményét. Miután péntek folyamán találkozott Teng Hsziao-ping pártalelnökkel és másodízben is tárgyalt Csao Ce-jang miniszterelnök­kel. a francia államfő újság­íróknak elmondotta, hogy a nemzetközi helyzetet illetően Párizs és Peking nézetei „kö­zelállók, némelykor hason­lóak”. Ami a kétoldalú kapcsola­tokat illeti, Giscard d’Estaing „nyíltnak és biztatónak” ne­vezte a francia—kínai kap­csolatokat, majd bejelentette, hogy látogatása során elvi megállapodás született, amely­nek értelmében Franciaor­szág, két egyenként 900 me­gawatt teljesítményű nukle­áris erőművet épít Kínán." k. L NÓGRÁD - 1980. októbei 18., szombat A rendelkezés szierint a bér­leti rendszer új feltételei már szeptember 30-tól érvényesek, a létszámhiány miatt bezárt boltok tehát akár azonnal bér- beadhatók. A minisztérium tíz állami vállalatot és hét szövetkezetét jelölt ki arra, hogy gyorsított ütemben te­remtsék meg a feltételeket, s januárban már működhesse­nek az első szerződéses üzle­tek. A számítások szerint a vállalkozóknak kiadott kis­boltok bonyolítják le majd az összes kereskedelmi forgalom 8 százalékát, míg a bérletbe adandó üzletek a forgalom 2 százalékát. A vendéglátásban ez az arány magasabb lesz. Most elsősorban a vendéglá­tó, az élelmiszer-, a zöldség­gyümölcs boltok, a virágüzle­tek és a húsboltok szerződé­ses üzemeltetéséhez számí­tanak vállalkozókra. A rendelkezés szerint a bér­leti és a szerződéses üzleteket — s a velük kapcsolatos fel­tételeket — nyilvánosan hir­detik meg, s odaítélésükről is közjegyző jelenlétében ugyan­csak nyilvános versenytár­gyaláson döntenek. (MTI) fél között abban a tekintet­ben, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgyalás útján kell rendezni. Ezt a célt szol­gálja az afgán kormány má­jus I4-én közzétett nyilatko­zata, amely konkrét és reális programot tartalmaz a prob­lémák megoldására. Ennek a programnak fontos eleme az a javaslat, amely szerző­dés kötését ajánlja fel az Af- ganisztán-ellenes játszmába bevont Pakisztánnak. Ezen a játszmán azonban Pakisz­tán semmit nem nyerhet. Re­ális az a követelés, hogy a Kínával szövetkezett imperia­lista amerikai körök hagy­janak fel az Afganisztán bel- ügyeibe való beavatkozási kí­sérletekkel, s bízzák az afgán népre, hogy eldöntse, milyen legyen a kormánya, miként alakítsa életét. A moszkvai tárgyalás újabb fontos lépést jelent a szovjet —afgán együttműködés út­ján, elősegítheti az Afganisz­tán körüli ellenséges kam­pány megszüntetését, a kér­dés politikai rendezését. Gáti István Szovjet — amerikai tárgyalások Az Egyesült Államok gen­fi képviseletének épületében pénteken délelőtt megkezdő­dött a közép-hatótávolságú nukleáris hordozóeszközök korlátozását célzó szovjet— amerikai tárgyalássorozat. A szovjet küldöttséget Viktor Karpov nagykövet, az ameri­kait Spurgeon Keeny, a fegy­verzet-ellenőrzési és leszere­lési hivatal igazgatóhelyette­se vezeti. Közlemény (Folytatás az 2. oldalról) — a műszaki fejlesztés és az ipari kutatások fő irá­nyainak kijelölése és koor­dinálása, a tudomány és a gyakorlat közvetlen kapcso­latának elősegítése; — részvétel a népgazda­sági tervek és a gazdasági szabályozórendszer kiala­kításában; — a KGST-országok kö­zötti szocialista integráció elmélyítése, szélesebb érte­lemben a nemzetközi gazda­sági kapcsolatok fejlesztése; — a vállalat-felügyeleti funkciók gyakorlása, a ha­tósági teendő ellátása. Az iparirányítás fejleszté­sének része a vállalati szer­vezet, valamint a trösztök és a nagyvállalatok belső irányí­tási és érdekeltségi rendsze­rének korszerűsítése Ez fo­lyamatos feladat, és azt a célt szolgálja, hogy elősegít­se a vállalatok eredménye­sebb működését, versenyké­pességének javulását, a vál­tozó feltételekhez való alkal­mazkodását A vállalati különállóság növekedésével, a szervezeti és belső irányítási rendszer fej­lesztésével egyidejűleg to­vább kell erősíteni az üzemi demokráciát. A vállalat mun­káját fejlődését a kollektí­vát érintő fontos kérdések­ben javítani kell a döntés- hozatal demokratikus előké­szítését, és egyben növelni szükséges az operatív dönté­sekért vivott személyes fele­lősséget. A Központi Bizottság tá­mogatja, hogy e célok eléré­se érdekében az iparirányí­tásban ésszerű szervezeti vál­toztatásokra. hatásköri össze­vonásokra, átcsoportosításokra új iparirányító szervezet lét­rehozására kerüljön sor Egyetért azzal, hogy a Mi­nisztertanács a szükséges szer­vezeti intézkedéseket kidol­gozza és megvalósítsa. 111. A Központi Bizottság a XII. kongresszus megbízása alapján áttekintette a tagdíj­fizetés helyzetét és döntött annak új rendjéről. Megállapította, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt­ban a tagdíjfizetés alapvető­en rendben történik. A párt a tagdíjakból fedezi kiadása­inak zömét. A rendszeres tagdíjfizetés a párttagság fontos feltétele és a pártfe­gyelem egyik kifejezője. A tagdíjfizetési rendszer alap­jaiban megfelel a követelmé­nyeknek. A Központi Bizottság ha­tározatában megerősítette a tagdíjfizetés rendjének bevált elemeit- A tagsági díj fizeté­se továbbra Is alapszervezeti hovatartozás szerint, havon­ként, bélyeggel való igazolás ellenében történik. A tagdí­jat a havi átlagkeresetet fi­gyelembe véve, a párttaggal egyetértésben, évente állapít­ják meg. A Központi Bizottság hasz­nosította a párttagoknak a kongresszusi Irányelvek vitá­jában elhangzott észrevétele­it és javaslatait. Ennek meg­felelően a tagdíjfizetés alap­jául szolgáló havi átlagkere­set megállapítása egyértel­műbb lesz, a tagdíj-kategóriák számának növelésével a tag­díj jobban igazodik a kere­sethez és összege a párttag­ság zöménél csökken. A tagdíj megállapításában növekszik a taggyűlések, az alapszervezeti vezetőségek jogköre és felelőssége. A Központi Bizottság szüksé­gesnek tartja, hogy a tagdíj­jal kapcsolatos politikai te­vékenységre a pártszerveze* tek továbbra is nagy figyel­met fordítsanak. A Központi Bizottság a ha­tározatát, a tagdíjtáblézatot a Pártélet című folyóiratban közzéteszi. A párttagok alap­szervezeti taggyűlésen kap­nak részletes tájékoztatást. * Á Központi Bizottság jóvá-’ hagyta azoknak a kiemelt feladatoknak a tématervét. amelyekkel az elkövetkező években a XII. kongresszus határozatainak végrehajtása érdekében a Központi Bizott­ságnak és végrehajtó szerve­inek folyamatosan és rend­szeresen foglalkozni kell­(MTI) Súlyosbodtak a harcok Iráni harcigépek pénteken Habjb Sati, az Iszlám Kon-' — immár a negyedik egy- ferencia főtitkára pénteken mást követő napon — újból elutazott Bagdadból, ahol megjelentek az iraki főváros Szaddam Hussaein iraki el- fölött. A légvédelmi ütegek nőkkel tárgyalt a tűzszünet tüzet nyitottak a támadó gé- lehetőségeiről. Satti Irakból pekre. Az AFP jelentése sze- Ammanon át a pakisztáni rint Bagdad keleti külvárosé- fővárosba utazik- Ott Ziaul bői robbanások zaja volt Hak államfővel tanácskozik, hallható és egyhelyütt tűz majd Teheránban folytatja ütött ki. közvetítési kísérleteit. Mint a teheránl rádió je- Csütörtökön az iráni fővá- lentette, az iráni hadvezető- rosba érkezett Isidoro Mai* ség tengerészgyalogosokkal mierca Peoli kubai külügv- erősítette meg Khorramshahr miniszter — közölte az AFP, védelmét. A kikötővárosban teheránl jól tájékozott for- heves utcai harcok dúlnak — rásokra hivatkozva- A ku- közölte a rádió, de hangsú- bai diplomácia vezetője az el lyozta, hogy az Iráni ember- nem kötelezett országok moz- veszteségek ellenére az iraki galma nevében igyekszik köz­támadó erők „még mindig vetíteni Irak és Irán köpött, nem foglalták el a várost”. '(MTI) Részvétlátoga tás Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtit­kára (balra) fo­gadja Amintora Fanfani, a keresz- ténydemokata párt elnökének részvetnyiivá- nítását Luigi Lon­go, az Olasz KP elnöke elhunyta alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents