Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

A sportolnád megyei döntői Szécsényben labdarúgó NB II. Ismét Balassagyarmatra került a serleg Vasárnap. Szécsényben a Fő utca és a sportpálya ünnepi díszben, fellobogózva köszön­tötte a megyei spartakiád dön­tőire érkezett sportolókat. Az idén 29. alkalommal került sor a falusi dolgozók sport­seregszemléjére, amely a me­gye legrangosabb tömegsport­megmozdulása. A döntő a nagyligeti sport­telepen megnyitó ünnepséggel kezdődött. Az elnökségben helyet foglaltak a megye és a balassagyarmati járás párt­ós állami szervednek képvi­selői; a nagyközség vezetői, a helyi üzemek képviselői. A több mint 400 fiatalt Fábián Jánosné, a balassagyarmati já­rási hivatal elnökhelyettese köszöntötte. Többek között szólt a sportolás, testmozgás jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy az idei év spartakiád- versenyei az olimpia szellemé­ben kerültek megrendezés­re. A vasárnapi megyei sport- randevút községi, körzeti, já­rási versenyek előzték meg. Azok, akik Szécsényben rajt­hoz álltak, az előcsatározások során több ezer fiatal közül -kerültek ki. Egyéni számok­ban a járási döntő első és második helyezettjei, csapat­játékokban pedig a járási .győztesek mérték össze tudá­sukat. Ez a versenysorozat az igazolással nem rendelkező személyek részére biztosít sportolási lehetőséget. Fő cél­ja, hogy minél több fiatalt megnyerjen a sportnak; ver­senyzési lehetőséget nyújtson azok számára, akik a külön­böző bajnokságokba nens kapcsolódnak be. így elsősor­ban nem is az eredmény; a másodpercek, centiméterek a fontosak. Ennék ' ellenére pár számban elért eredmény­re, jó néhány tehetséges fia­talra érdemes lesz a szakem­bereknek odafigyelni. A kézi­labda-, röplabdamérkőzése­ken is láttunk egy-két színvo­nalas találkozót. Igen gyenge volt az érdeklődés a torná­ban. Az egyéni számokban kevés volt az induló, férfiak­nál csupán egyetlen verseny­ző mutatta be gyakorlatát. A csapatversenyekben pedig egyetlen női csapat állt ki. Emelte a rendezvény ün­nepélyességét, színvonalát, hogy az érmeket népviseletbe öltözött kislányok díszpámán vitték a dobogón álló verseny­zők elé, amelyet virág kísé­retében megyei, járási sport­vezetők adtak át. Eredmények. Női altétlka: 100 m 1. Sághi Gabriella (rétsági Já­rás) 13,9 mp. 2. Verbói Valéria (pásztói Járás) 14,7 mp. 3- An­toni Mariann (balassagyarmati járás) 15,3 mp. 400 m 1. Sághi Gabriella (Rj) 67,1 «S. 2. Kalmár Teréz (BJ) 70,2 mp. 3. Túrái Már­ta <Bj) 71,6 mp. 800 m. 1. Ko­vács Ilona (SJ) 3:09,5 perc. 2. Csata! Ildikó (SJ) 3:30,4 perc. Szpartaklád váltó (406 m. »00 m, 200 m, 100 m): 1. Balassagyarmati Járás, 2:51,1 perc (Antónl Mariann, Túrái Márta, Kalmár Teréz, Fii­kor Judit), 2. Pásztói Járás 3:22,7 perc. 3. Salgótarjáni járás 3:29,5 perc. Magasugrás: 1. Nádori Fe- rencné (PJ) 125 cm. 2. Vargánál Tóth Katalin (BJ) 125 cm. s. Per- cze Etelka (Bj) 120 cm. Távolug­rás: 1. Tóth Magdolna (BJ) 460 cm. 2. Verbói Valéria (Pj) «36 cm. 3. Nádori Ferenené (PJ) 424 cm. Súlylökés: 1. Nagy Miklósné (Pj) 9,97 m. 2. Balogh Margit (BJ) 7,58 m. 3, Kelemen Tibosné (Bj) 6,53 m. Gránátdobás: 1. Molnár Éva (R.i) 49.7 m. 3. Nagy Miklósné (PJ) 40,24 m. 3. Nagy Mária (SJ) 38.9 m. Férfi atlétika 10« m: 1. MUnkó Sándor (Pj) 11,9 mp, 2. Lotharl- desz László (BJ) 12 mp. 3. Dem- Ján Tamás (RJ) lí.i mp. 400 m. 1. Kovács Gábor (Bj) 54 mp. 2. Szita János (Pj) 54,4 mp. 3. Lot- haridesz László (Bj) 58,6 mp. 800 m: 1. Podonyl Tibor (PJ) 2:16,3 perc. 2. Laczkovits Zoltán (RJ) 2:21 perc. 3. Vincze Sándor (PJ) 2:21,6 perc. 1500 m: 1. Rádi László (Bj) 4:50,4 perc. 2. Mezei László (RJ) 5:09,7 perc. 3, Balogh Lajos (Pj) 5:17,6 perc. Spartakiádváltó (800 m, 400 m, 200 m, 100 m): 1. Pásztói járás (Vincze Sándor, Szita János, Mlinkó Sándor. Far­kas Gusztáv) 3:51 perc. 2. Balas­sagyarmati járás 3:53,3 perc. 3. Rétsági járás 4:16 perc. Távolug­rás: 1. Rigó János (Bj) 590 cm., 2. Szita János (PJ) 565 cm. 3. Demján Tamás (Rj) 562 cm. Ma­gasugrás: 1. Szedlák Zoltán (Bj) 170 cm. 2. Kovács Gábor (BJ) 165 cm. 3. Szabó Zoltán (Rj) 140 cm. Súlylökés: 1. Cseh Zoltán (Bj) 11,27 m. 2. Kovács János (Bj) 11.24 m. 3. Horváth Géza (Rj) 1Ó.58 m. Gáránátdobás: 1. Kovács Károly (Bj) 69,8 m. 2. Máthé János (Rj) 62,9 m. 3. Varga László (Pj) 59,64 m. Az atlétikai pontversenyben: 1. Balassagyarmati járás 148 ponttal. 2. Pásztói járás llo ponttal, 3. Rétsági járás 77.5 ponttal, 4. Sal­gótarjáni járás 30,5 ponttal. Teke. Női egyéni: 1. Pásztor Katalin (Pj) 55 fa, 2. Ftistj sán- dorné (Pj) 50 fa, 3. Koczka Mária (Pj) 43 fa. Csapatban: 1. Mátra- szőlős (Pj) 190 fa. 2. Nagvlóc (Bj) 133 fa. Férfi egyéni: 1. Varga Ist­ván (Rj) 127 fa, 2. Fiikor Lajos (BJ 126 fa, S. Vartik Győző (Bj) 120 fa. Csapatban: 1. Romhány (Rj) 446 fa. 2. Nagylóc (Bj) 436 fa, 3. Mátraszőlős (Pj) 409 fa. Torna. Női egyéni: 1. Kővári Krisztina (Pj) 2. Havaj Erika (Sj), 2. Tóth Magdolna (Bj) — a két versenyző azonos pontszámot ért el — 3. Szerémi Ildikó (Bj). Csa­patban: 1. Jobbágyi (PJ). Férfi egyéni: 1. Bakos Nándor (Sj). Labdajátékok. Röplabda, nők: 1. Nógrádmegyer (S.1), 2. Nagylóc (Bj). Férfiak: 1. Pásztó. 2. Nagv- lóc (Bj), 3. Kishartyán (Sj). Ké- xilabda. nők: i. Szendehely (Rj), 2, Karancslapujtő (Sj). s. Pásztó. Férfiak: 1. Palotás (Pj), 2. Ka­rancslapujtő (Sj), 3. Érsekvadkert (Bj). Labdarúgás, nők: 1. Rom­hány (RJ),, 2. Nagybátóny (SJ), 3. Cserhátsurány (PJ). Férfiak: 1. Pásztó, 2. Romhány (Rj). 3. Mát- ramindszent (Sj). A Járások közötti összesített pontversenyben: 1. Balassagyar­mati járás 238 ponttal, 2. Pásztói járás 224 ponttal, 3. Rétsági járás 141.5 ponttal. 4. Salgótarjáni járás 108.5 ponttal. A rendező szerv a megyei test- nevelési és sporthivatal által fel­ajánlott vándorserleget, amelyet tavaly is a balassagyarmati járás nyer- meg. Szabó Jenő. a megyei ■sömigiportblzoíuág elnöke adta át Demszky Györgynél:, a balassa­gyarmati váróéi oporttelügyelőség helyettes vezetőjének. —Szenográdi Ferenc— Röplabda NB II. Kevés sikerre! a csapatkeresés jegyében DÉLÉP—STC 3—0 (1, 9, 3) Salgótarján, gépipari technikum, v.; Veres. DÉLÉP: Nyári, Pesti, Kien, Petre, Schulcz, Tihanyi. Cs.: Lénárt, Mile. STC: Szikora, Sárai, Szijj, Kiss, Liptai I., Galló. Cs.: Mátrai, Gasparkovics. Az NB II. jelenlegi második he­lyezettje az első játszmában kiü­tötte ellenfelét. A folytatásban 9—9-ig fej fej mellett folyt a küz­delem. Innen a nagyobb rutin diadalmaskodott, éppen úgy, mint a harmadik játszmában is. Az STC mezőnyben maradt elsősor­ban alul. A vendégegyüttesből Nyári, Schulcz és Lénárt játéka emelkedett ki. DÉLÉP—STC 3—0 (6, 11, 14) Salgótarján, v.: Veres. DÉLÉP: Bognár, Szél, Szöginé. Eszes. Mi- lasin. Nagyné. Cs.: Mészáros, Pávó, Petréné. STC: Radványnszki, Sán­dor, Józsa, Varga I., Suyer, Ragó. Cs.: Boros, Varga M. Mindhárom játszmában azonos volt a tét. A DÉLÉP kezdetben előnyre tett szert. Előnyét csupán &z első játszában tudta nagyará- r'ú győzelemmel befejezni. A fciasodik es harmadik játszmába a az STC egyenrangú ellenfél volt. A harmadikban játszmalabdánál rossz nyitás miatt vesztett. A jobb képességű vendégek rutinja döntő volt. Az STC fiatal lányai a mezőnyjátékban, azon belül az előkészítéseknél hibáztak sokat. Dunaújvárosi Kohász— Romhány 3—0 (4, 8, 13) Romhány, v.: Legendás, Rom­hány: Németh, Róka, Lihi, Ta­kács, Reznicsek, Baranyi. Cs.: Im­re, Balázs. Az NB I-ből kiesett Dunaújváros klasszisa mindhá­rom játszmában megnyilvánult. A hazaiak játszmáról» játszmára ja­vultak. Különösen az utolsó szett­ben tették szorossá a találkozót. Dunaújvárosi Volán— Romliány 3—2 (—17, —12. 9, 5, 7) Romhány, v.: Zsillé. Romhány: Németh, Róka, Lihi, Takács, Imre, Baranyi. Cs.: Balogh, Balázs. Az előző napi találkozótól fáradt ha­zai együttes az első két játszmá­ban jói összpontosított, s nagy küzdelemben győzött. A harmadik­ban 6—2-ős vezetés után fizikai­lag és pszichíkailag egyaránt el­fáradtak. Egyénileg Németh és Róka játéka emelhető ki. —mátyus— Három mérkőzésből három pont A labdarúgó NB II-ben az V. forduló mérköiéaeire ke­rült sor. A hazai pólyán szereplő STC — meglehetősen unal­mas mérkőzésen — győzött a H. Asztalos SE ellen, ■ győzel­mével csoportjában átvette a vezetést. As újonc nagybáto­nyiak Szarvason vendégszerepeitek, ahol elszenvedték idei első vereségüket, s ezzel a tabella harmadik helyére estek vissza. Fontos ponttal távozott a fővárosból a Bgy. SE csa­pata, ahol a Pénzügyőr SE-vel változatos küzdelem után gólnélküli döntetlenre végzett. Élre került az STC STC—H. Asztalos 3. SE 2-0 (0-0) Első vereség Szarvasi FSSC— Salgótarján, 2AM néző, v.: Dorozsmai L. (Fehér, Szabó). STC: Kun — Csékl. Mákos, Varga, Kovács — Balga, Tóth, Földi — Kajdi, Mohá­csi (Berindan a 77. percben), Marcsok (Pintér a 85. perc­ben). Edző: Szalal Miklós. H. Asztalos J. SE: Ambrus — Berecz, Orosz, Dóka, Lengyel — Buzslk, Bencsik, Borbély — KanyárI, Fister, Magyar (Sta- nev a 72. percben). Edző: Szűcs Zoltán. Az első eseményt a máso­dik percben Tóth 20 méteres középre tartó lövése jelentet­te, amelyet Ambrus hárított. Az ellentámadásnál Kanyári veszélyeztette szabadrúgásból a hazai kaput. Fölénybe ke­rült a Stécé, de a 18-osnál el­fogyott a csatárok tudománya. Sokáig eredménytelenül tel­tek a percek, csupán egy-két technikai hiba borzolta a né­zők kedélyeit. Feltűnő volt, hogy mennyire nehezen alkal­mazkodtak a csapatok a csú­szós talajhoz. A 15. percben ismét egy Kanyári szabadrú­gást láthattunk, amely alig csúszott el a jobb alsó sarok mellett. A második kapunál Mohácsi veszélyeztetett, majd Orosz kapott sárga lapot a középcsatár lerántásáért. Az első meleg helyzet a 26. perc­ben alakult ki a nyírtelekiek kapuja előtt, de Balga lövésé­be beleléptek. Aztán Földi kapott buktatásért sárga lapot. A tanáriak voltak env- he fölényben, mégis a ven­dégek adogattak szemre tet­szetősebben. A fálidő befeje­zése előtt Mohácsi került nagy helyzetbe, de öt méter­ről a léc fölé vágta a labdát. Ebben a játékrészben az utol­só eseményt egy újabb Mohá­csi-helyzet jelentette: a közép­csatár elcsípett egy rossz ha­zaadást, elhúzta a kifutó ka­pus mellett a labdát, ám az kézzel elrántotta a tarjáni tá­madó lábát. Dorozsmai sípja néma maradt... Szünet után sem változott a játék képe. Változatlanul tar­tott az enyhe hazai fölény, s a bosszantó hibák is megvol­tak. Kevés helyzet adódott a kapuk előtt mígnem a balhát­véd Kovács meg nem únta a támadók tehetetlenségét, és néhány alkalommal előretört. Egy ilyen támadás végén szög­letet harcolt ki a 65. percben, amelyet aztán ő végzett el. A belőtt labda elcsúszott a vé­dők előtt, s a jókor érkező Kajáinak nem okozott külö­nösebb nehézséget, két lépés­ről, a hálóba találni. 1—0. Mintha élénkült volna kicsit a küzdelem, támadásban ma­radt a hazai csapat. Ismét Kovács veszélyeztetett, 25 méteres szabadrúgását a jobb alsó sarok elől nyomta lei a vendégek kapuvédője. Egy1 időre beszorultak a honvé­dek, majd a 73. percben Len­gyel szabálvtalanságát ..ho­norálta” sárga kártyával a játékvezető. Tíz perccel a be­fejezés előtt megszületett a Stécé második gólja. Kovács ívelt a bal szélről szabadrú­gást középre, amelyet Kajdi 5 méterről fejjel juttatott a kapuba. 2—0. Az utolsó per­cekre is maradt egy sárga lap, amelyet Mákos kapott visszarántásért. Mezőnyjáték­kal ért véget a találkozó. Unalmas, sok bosszantó hi­bával tarkított mérkőzést lát­hattak a szurkolók. A vendé­gek láthatóan tartottak a Sté- cétől, bár formásán adogattak, mégis lassan jutottak el a ha­zai kapu elé, így szinte egyet­len igazi gólhelyzetet sem tudtak kialakítani. A hazaiak­nál főleg a középpályások gyenge játéka miatt akadozott a gépezet. Végül Kovács lel­kesedése és Kajdi jó helyzet- felismerése döntötte el a két pont sorsát. Az STC-nél alig akadt jé teljesítmény. Kun kevés dol­gát hibátlanul látta el, és a védelem is megtette a magá­ét. Varga csapata legjobbja volt, Kovácsot bár néhány­szor át játszották, a két gól­ban való közreműködése és határtalan akarata emelte tár­sai fölé. A középpályások ren­geteg hibával szőtték a tá­madásokat, viszonylag Tóth nyújtott közülük elfogadható teljesítményt. A csatársor sem remekelt, Mohácsit is, Marcso- kot Is le kellett cserélni, egyedül Kajdit lehet dicsérni, de őt is elsősorban góljaiért. A vendégek közül Orosz, Dó­ka, Kanyári és a játékot ki­tűnően szervező Buzsik dicsér­hető. Kiss László Miklós Újabb értékes pont idegenből Pénzügyőr SE—Balassagyarmati SE 0—0 Pasaréti út 1500 néző, ve­zette: Tar, Pénzügyőr SE: Ba­lázsi — Hofmeister, Bogdán, Által, Nahoczky, Herédi, Móz- ner, Lesti, Sípos, (Sasvári 57. perc), Kunszt, Kovács T. Ed­ző: Kiss László. BSE: Balázs — Pribeli, Robb, Hornyák, Lajkó — Tóth K., Kovács J., (Králik 68. perc), Friedmann, (Szedlák 68. perc), Kovácsi Szálai. Edző: Czimmermann Gyula. Eseménytelen mezőnyjá­tékkal telt el az első negyed­óra, a vendég gyarmatiak va­lamivel többet kezdeményez­tek. A 19. percben Szalai Ko­vácstól kapta a labdát, egy csel után 15 méterről megcé­lozta a bal sarkot, de Balázsi résen volt, szögletre tenyerel- te a labdát. A 22. percben Ba­lázs bravúros előrevetődéssel Lesti elől hárított. A 35. perc­ben Herédi lőtte kapu elé a labdát, Lesti fejjel megcsúsz­tatta és Balázs csak másod­szorra tudta megkaparintani. A 37. percben Tóth K. egy belemenésért sárga lapot ka­pott. A 40. percben szabad­rúgáshoz jutottak a hazaiak, amelyet Kunszt végzett el. és 17 méterről bödületes erővel vágta a labdát a felső kapu­fára. Formás gyarmati táma­dás gördült a pályán, a 44. percben, amikor Friedmann „ellopott” egy labdát, előre­tört, Kovácshoz játszott, aki pompásan kapu elé perdített, de nem volt közelben gyar­mati csatár. Szünet után a hazaiak lép­tek fel támadóan, s a 47. perc­ben újból Balázs tudására volt szükség. Ezúttal is a gól­éhes Lesti elől mentett bravú­ros előrevetődéssel. Érdekés, változatos volt ebben az idő­szakban a találkozó. A 60. percben a jobb oldalról Sza­lai átvágta a labdát a másik oldalon előrelopakodó Lajkó- nak, aki kapura vágta. Balázsi a léc alól öklözte ki a 17 mé­terről küldött bombát. A 71. percben Herédi a kapu elé ívelte a labdát, amelyre Ba­lás és Lesti egyszerre indult. A csatár a hálóba fejelt, Tar játékvezető azonban a kapus akadályozása, miatt nem adta meg a gólt. A 82. percben a reklamáló Lesti kapott sárga lapot. A gyarmatiak valami­vel többet kezdeményeztek — jónak bizonyult a 68. percben végrehajtott kettős csere A 86. percben Balázs kapus ka­pott sárga lapot időhúzásért, majd két perccel a befejezés előtt Szedlák lábában volt a győztes gól. A gyarmati csa­tár 8 méterre állt Balázsi kapujától, a bal sarokra pró­bálta helyezni a labdát, de a gyengés sikerült lövést a ha­zaiak kapuvédője hárította. Nagy helyzet volt! Csúszós, nehéz talajon végig szemerkélő esőben nagy csa­tát vívott a két csapat. Az első félidő kiegyenlített me­zőnyjátéka után jóiramú, küz­delmes második 45. percet lát­tunk, amikor mindkét csapat rohamozott, kezdeményezett. A gyarmatiak nem álltak be védekezni, két előretolt csatá­ruk mellé rendre felzárkóztak a középpályások, de olykor a védők is. Mindkét oldalon a kapusok és a védelmek jeles­kedtek. Végig lendületes, bár igen sok hibával tarkított mérkőzésen, mindkét csapat játékosai dicséretesen küzdöt­tek. A látottak alapján az eredmény igazságos^ A Bgy. SE-ben Balázsnak több baravúros védése volt. Pribeli lendületes, Robb ma­gabiztos, Lajkó és Hornyák végig erőteljes volt — állták a rohamokat. Tóth K. nagyon lelkesen küzdött, veszélyes volt Szalai és Varga is. A visz- szatért Kovács I. sokat volt játékban és megmozdulásai mindig veszélyt jelentettek. A Pénzügyőr SE-ből Balázsi, Bogdán és Kovács emelkedett ki. A Középcsoport eredményei Nagybátóny 1— 0 (0-0) Szarvas, 1000 néző, v.: Aczél (közepesen). Szarvas: Pocsai — Paulik, Kajtár, Szőke, Fii no — Erős, Bánáti, Fehérvári — Tabár (Sztvorecz 75. perc), Ravasz, Durucskó (Bálint a 84. perc.) Edző: Papp László. Nagybátóny: Palchuber — Berták, Antal, Orosz J., Bo­csi — Hugyecz, Dóra, Orosz L., — Kiss, Loch, Szabó J. (Szabó P. a 73. perc.) Edző: Dávid Róbert. Szarvasi támadásokkal kez­dődött a mérkőzés. Az első, érdemleges esemény a 6. perc­ben történt, amikor az előre­törő Kajtár 25 méteres lpvé- sét Palchuber kitűnően véd­te. Néhány perccel később Ravasz villámgyors elfutása után Tabár elől csak nehezen mentett Antal és Orosz J. A 20. percben Kiss a jobb szé­len megiramodott, beadásáról azonban Loch lemaradt. A 26. percben Bánáti beívelt labdá­ját fejelte Fehérvári a kapu­fa mellé. Majd a nagybátonyl védők szabálytalankodása után Ravasz állt a szabadrú­gáshoz, s 26 méteres lövése a felső kapufán csattant, s a kipattanó labdát Bertók vág­ta ki. Szünet után is a szarvasi csapat kezdeményezett töb­bet, s csak Palchuber jó vé­dései mentették meg a báto- nyi kaput a góloktól. Az 56. percben újabb hazai kapufa következett. ' Bánáti beadása után Tabár lövése csattant a lécen. A mérkőzés egyetlen gólja a 65. percben született. Fehérvári lágyan ívelt előre,' Ravasz kilépett a védők kö­zül és a kifutó nagybátonyl kapus mellett a jobb sarokba helyezte a labdát. 1—0. Nem sokkal a gól után Kiss futotta le a hazai védőket, de beadá­sáról társai lemaradtak. Ä mérkőzés utolsó eseménye, hogy a közepesen bíráskodó Aczél játékvezető, miután elő­zőleg több sárga lapot osztott ki, a 84. percben pirosat mu­tatott fel a durván közbelépő Bánátinak. A nagybátonyl csapat az el­ső perctől kezdve szemmel láthatóan as egy pont elérésé­re törekedett. Megbízható vé­dekezésből indított szórványos ellentámadásai azonban csak ritkán veszélyeztették Pocsai kapuját. Annál több dolga akadt Palchubernak, aki vi­szont remek napot fogott ki, s rendre védte a szarvasiak gyakori lövéseit. A kezdetben láthatóan tartott a két csa­pat egymástól. Az egygólos szarvasi győzelem minden­képp megérdemelt volt, hiszen jóval többet támadott a ha­zai csapat. A nagybátonyiak közül elsősorban a kapus, mellette Kiss Cy. dicsérhető, aki szinte minden támadásból kivette részét. Dávid edző Lochnak szánta azt a felada­tot, hogy bevegye a szarvasiak kapuját, ám rendre lemaradt az előre ívéit és beadott lab­dákról. A középpályán jó szer­vezőkészségéért Dórát lehet dicsérni. (sz. 1.) Jávor Péter A Keleti csoport eredményei BVSC—Kossuth KFSE 1—0 (0—0), SZEOL AK—DÉLÉP SC 1—1 (1—0), Szegedi Dózsa—H. Bem J. SE 2—1 (2—1), Építők SC—Kecskemét 0—0, A totó 35. heti eredményei 1. Szekszárd—Olajb, 3-0 1 2. Dombóvár—Pécsi VSK 1-1 X 3. Fűzfő—Bauxit Bányász 2-1 1 4. Várpalota—MÁV DAC 1-2 2 5. Rákóczi SE—Bábolna 0-1 2 6. Pénzügyőr—Balassagy. 0-0 X 7. BVSC—Kossuth KFSE 1-0 1 8. BKV E.—MÁV E. 0-0 X 9. Dorog—Ganz-MÁVAG 2-1 1 10. Karcag—Özd 0-1 2 11. Debr. K.—Gyöngyös 0-1 2 12. Eger—Hódmezővásárh. 2-1 1 13. Szarvas—Nagybátóny +1 1-0 1 Keszthely—Bakony 3-1 1 Dorog—Ganz-MAVAG 2—1 (2—0)* Váci Izzó—Dunaújvárosi Építők 1—1 (1—0), Oroszlány—22. sz. Vo­lán 1—0 (1—0), BKV Előre—MÁV Előre 0—0. A bajnokság állása 1. Budafok 5 3 1 1 12-10 7 2. Szegedi D. 5 3 — 2 11- 7 6 3. SZEOL AK 5 2 2 1 7- 3 6 4. B.-gyarmat 5 2 2 1 5- 2 6 5. Kecskemét 5 2 2 1 7- 7 6 6. Dorog 5 3 — 2 6- 6 6 7. Pénzügyőr 5 2 2 1 9-11 6 8. BVSC 5 3 — 2 8-11 6 9. Építők SC 5 2 2 1 3- 7 6 10. DÉLÉP SC 5 1 3 1 7- 4 5 11. G.-MAVAG 5 2 1 2 9- 7 5 12. Oroszlány 5 2 1 2 7- 7 5 13. Bem SE 5 1 3 1 6- 6 5 14. BKV Előre 5 2 1 2 4- 4 5 15. Bp. Spart. 5 2 1 2 4- 8 5 16. KKFSE 5 2 — 3 11- 6 4 17. Váci Izzó 5 1 2 2 10- 8 4 18. MÁV Előre 5 1 2 2 tí- 7 4 19. 22. sz. Volán 5 — 2 3 4-10 2 20. D.-újv. Ép. 5 1 4 5-10 1 Szolnoki MÁV MTE—H. Szabó L. SE 2—1 (1—0), Mis­kolci VSC—Lehel SC 0—0, H. Papp J. SE—Borsodi Volán 2—1 (1—1), Gyöngyös—Debre­ceni K. 1—0 (1—0)1 Hajdúbö­szörmény—Kazincbarcika 0— 0, Eger—Hódmezővásárhely 2—1 (0—1), DUSE4-Gyula 1— 0 (0—0), Ózd—Kárcag 1—0 (0—0). A bajnokság állása 1. Saig. TC 5 4 — 1 12- 5 8 2. Ózd 5 4 — 1 11- 4 8 3. Nagybátóny 5 3 1 1 8- 3 7 4. Gyöngyös 5 3 1 1 7- 4 7 5. Eger 5 3 1 1 7- 5 7 6. Szarvas 5 3 — 2 5- 3 6 7. Debreceni K. 5 3 — 2 5- 4 6 8. Szolnok 5 3 — 2 8- 8 ,6 9. Asztalos SE 5 2 1 2 7- 5 5 10. MVSC 5 2 1 2 9- 8 5 11. Papp J. SE 5 2 1 2 9-10 5 12. Gyula 5 2 1 2 5- 8 5 13. Karcag 5 2 — 3 5- 7 4 14. Borsodi V. 5 1 2 2 4- 6 4 15. Szabó J. SE 5 1 1 3 4- 6 3 16. K.-barcika 5 1 1 3 '3- 5 3 17. Hódm. MSE 5 1 1 3 2- 5 3 Lehel SC 5 1 1 3 2- 5 3 19. H.-böszörm. 5 1 1 3 2- 9 3 20. Debr. Univ. 5 1 — 4 5-10 2 NÓGRÁD — 1980. szeptember 2., kedd ^ 7

Next

/
Thumbnails
Contents