Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-30 / 229. szám

Tömegsport Díjátadás az iskolákban A fegyveres erők napja al­kalmából nyújtották át a Sal- Rotarjáni városi Tanács VB művelődési osztálya által az általános iskolák számára ki­írt tömegsportverseny díjait. Az Edzett ifjúságért mozga­lom, valamint az egyéb tö­megsportversenyekben való részvétel alapján a nagy isko­lák kategóriájában a Mártírok úti Általános Iskola végzett az első helyen. Második a zagyvapálfalvai. harmadik pe­dig a Gagarin Általános Isko­la lett. A kis iskolák verse­nyét a Csizmadia Sándor úti Általános Iskola nyerte. a Szalval és a Somoskőújfalui általános iskola előtt. Az Iskolák közötti sportsze- i űségi verseny a rendező szer­vek és a versenybírák vélemé­nye alapján a Mártírok úti Általános Iskola nevelőtestü­lete és tanulóifjúsága nyer­te. A Jó tanuló, jó sportoló pá­lyázatot az iskolaigazgatók ál­tal benyújtott javaslatok alap­ján a lányoknál Bereczki Bri­gitta (Petőfi Általános Iskola) nyerte A második helyen Be­reczki Beáta, a harmadikon pedig Galbács Judit végzett, akik szintén a Petőfi iskolába járnak. A fiúk versenyében Bodó János lett az első (Gaga­rin Általános Iskola), második Bartus József (Petőfi Általá­nos Iskola), harmadik Urbányi István (Mártírok úti Általános- Iskola). A helyezett intézmények a serlegeken és dísztálakon túl­menően sportfelszerelésre forr dítható pénzjutalmat is nyer­tek. Az idén is kiírásra kerül ez a verseny, annyi módosítás­sal. hogy a Jó tanuló, jó spor­toló címért most már ötödik- hatodik osztályos tanulók is kíizdhetnek, valamint a kö­zépiskolai tanulók és intézmé­nyek teljesítményét is értéke­lik. Röplabda NB II. Kettős győzelem a férfimérkőzéseken Romhányi Kerámia—H. Me- zőfi SE 3—2 (—9, 4, —10, 10, 13). Romhány, v.: Halász. Rom- hany: Németh, Róka, Imre, Takács, Balogh, Lichi. Cs.: Rackó. Edzó: Rendesek Lász­ló. Az élmezőnyhöz tartozó el­lenfél legyőzése nagy fegyver­tény volt. Egyenletes, jó tel­jesítményt nyújtott a együttes. Különösen rai, Szikora, Gasparkovics. Ed­ző: Farkas Róbert. A küzdelem 40 percig tar­tott. Az STC ütőfölénnyel aratott biztos győzelmet. Békéscsaba Sp. Előre—STC 3—0 <4, 13, 4). Békéscsaba, v.: Miklós. STC: Gubányi, Józsa, Kadlót, Radvánszki, Varga, Ildi, Ragó. Cs.: Varga Ida, Varga M., hazai Schujer. Edző: Gubányi Otti- Takács tá­volt elemében. A mezőnyben A tar jani lányok játékán s a hálónál egyaránt kitűnő változásánál meglátszik az teljesítményt nyújtott. A győ- ’ ‘ zelem fő részese ő volt. STC—Békéscsabai Volán 3—0 (6, 8, 2). Békéscsabai Sp. Előre— STC Liptai S., Liptai I., Prajsnár, Kiss, Sárai, Gállá. Cs.: Mát­edzettség hiánya. Az ellenfél magassági fölényét kitűnő sánctechnikával párosította, s győzelme nem volt kétséges. Áz STC csupán a második játszmában tudott némi el­lenállást kifejteni. (mátyus) Ökölvívás Biztos győzelem a finnek ellen Farkas kiütéssel győzött Csaknem telt ház előtt biz- gyón keményen rohamozott, s tos győzelmet aratott a ma- a menet vége felé egy jól gyár ökölvívó-válogatott va- irányzott ütéssel padlóra küld- sárnap Budapesten a Sport- te ellenfelét. Kiütéses győze- csarnokban Finnország ellen, lem — zúgott a vastaps! A 14—8-as végeredmény úgy Sz. L. alakult ki, hogy az alacsonyabb súlycsoportokban már bebizto­sították a csapatgyőzelmet a magyar fiúk, 12—2-re elhúztak. A találkozó tarján! vonat­kozású eseménye, hogy az est harmadik párjaként lépett , szorít óba az STC olimpikon­ja, a harmatsúlyú Farkas Sán­dor és bemutatkozása kitűnő­en sikerült. Ellenfele a 21 éves Huri volt, az idei finn baj­nokság második helyezettje. Labdarúgó NB II. Csak az eredmény... STC—Kazincbarcika 2—1 (2—0; Gyula— Nagybátony 3-t (2-0) Salgótarján, Eőry. STC: 2000 néző, v. Kocsis—Csáki, Mákos, Varga, Kovács — Balga, Kajdi, Földi — Sze- kula (Berindán az 53- perc­ben), Mohácsi (B. Kovács a 75. percben). Marosok. Ed­ző: Szalai Miklós. Kazinc­barcika: Novák — Tamás. Tóth, Helgert, Fodor — Far­kas, Kálmán. Petrovics — Szép, Koleszárik (Kiss a 49. percben). Majoros. Edző: Szentmarjai Tibor. Az első támadást a vendé­gek vezették. Kocsis kifutva mentett Koleszárik elől. Majd Kajdi beadását Mohá­csi fejelte jó helyzetből fö­lé. Hamar megszületett a Stécé vezető gólja. A 6. perc­ben Marcsok cselezgetett a bal szélen, Balgához adta a labdát, akinek jól eltalált lövése a jobb felső sarokba vágódott. 1—0. Pár perc múl­va növelhette volna előnyét a hazai csapat, de Mohácsi 15 méteres emelése a kapu fölé szállt. A másik odalon Koleszárik keverte meg a védőket, majd Szép elé tá­lalt, akinek lövése Kocsisról vágódott szögletre. Aztán is­mét Kocsis mentett bravúr­ral, Koleszárik 7 méterről célozta meg a kaput, de a tarján! kapus ezúttal is há­rított. A 20. percben növel­ték előnyüket a piros-feke­ték. Kovács bal oldalról be­lőtt szabadrúgását Kajdi elő­revetődve, közelről fejelte a kapuba. 2—0. A gól után ért­hetetlenül leálltak a hazaiak. Kevés volt a mozgás, sok apró hiba csúszott a játék­ba. Egy-két téves játékveze­tői ítélet borzolta csak a ke­délyeket, a kapuk nem igen forogtak veszélyben. Vegyésztámadásokkal in­dult a második játékrész, mindkét oldalon történt egy- egy csere — sérülés miatt. A félidő első Izgalmát Fodor veszélyes beadása jelentette, de felszabadítottak a védők. A másik kapunál Berindán laposan belőtt beadása túl­jutott a kivetődő Novákon, ám Tóth a gólvonal elől ki­vágta a labdát. Ezután a mérkőzés legszebb támadása futott a pályán. Kajdi szép labdával indította Csékit, s a jobbhátvéd beívelését Novák Marcsok elé ütötte. A bal­szélső egyből lőtt, s labdája a felső lécről Mohácsi fejé­re vágódott, ám a fejest a kapu torkából sikerült a barcikaiaknak menteniük- Sokáig a két 16-os között folyt a játék. A 70. percben Mohácsi került nagy hely­zetbe, de 12 méteres lövését Novák lábbal hárította. Ez­után Kajdi célozta meg a kaput, s jó lövése alig ke­rülte el a felső sarkot. A 78. percben szépítettek a vendé­gek- Gyors támadás végén Majoros adott be a bal szél­ről és a jókor érkező Szép az ötösről, kapásból lőtt a hálóba. 2—1, ményt Földi lentette, a Az utolsó ese- sárga lapja je- középpályás a ka­mérkőzése Fordulatok Balassagyarmati SE—Bem J. SE 3—2 (1—2) Cegléd, 1300 néző, ár. jobb alsó sarokba bombázta, ban maradt a balassagyarmati Botka. BSE: Balázs — Pritoe- 0—1. A 23. percben Kovács együttes: Varga fejelt mellé, li, Hornyát, Robb, Lajkó — vagy 30 méterről elvégzett majd Szecüák és Kovács ve- Varga, Tóth, Friedmann, Szed- szabadrúgása laposan, erősen, szélyeatette a ceglédi k^>ut Iák — Szalai, Kovács I. Edző: alig valamivel ment a kapu Ezután Lázárnak kétszer is Czámmermann Gyula. H. Bem mellé. Két perc miúlva a má­SE: Lázár — Kenderes!, Ola­jos, Morva!, Mater — Kromer, (Dániel a szünetben), Borsá- nyi, Gruíborovits — Rózsavöl­gyi, Dékány, Krisztin, (Zsidó a 77. percben). Edző: Nagy János. Az első negyedórában válto­zatos küzdelem folyt a pó­lyán. Amolyan biztonsági me­zőnyjáték, sok bizonytalanság­gal. A 12. percben szabadrú­gást végeztek el a hazaiak, a kaputól 18 méterre középről. A legurított labdát Borsányi lőtte rá, az el is csúszott Ba­lázs kezei alatt, de valamivel eik oldalon Rózsavölgyi lövése pattant előre Balázs melléről. Másodszorra nagy nehezen tisztázott a vendégcsapat ka­pusa. A 41. percben egy bal­ról beívelt labdát a felugró Dékány öt méterről fejelte a hálóba, védhetetlenül. 0—2. A középkezdés után nem sokkal szépítettek a balassagyarmati­ak a biztos vezetés tudatában kissé elalvó ceglédi védők mellett: egy jobb oldalról be­gurított labdát Szalai hat- méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtt. 1—2. Szünet után azonnal a ha­Gyula, 2200 néző, v.: Balázs; Gyula: Szabó — Novák, Plás- tyik, Cseh, Útóth — Molnár (Lipták a 71. , percben), Vágó — Tóth II., Hirka, Zámborij Edző: Szűcs Mihály. NagybáJ tony: Palchuber — Verbói,' Antal, Orosz J., Bocsi — Hu- gyecz, Dóra (Szabó P.) a 81J percben), Orosz L. — KissJ Bogár (Szabó J- a szünetben); Loch. Edző: Dávid Róbert. Nagy lendülettel kezdtek al hazaiak és a 14. percben a vezetést is megszerezték. Cseh adott jó labdát Tóth Il.-nek; a szélső ügyesen húzott kapu- ra, tulajdonképpen már gólt is szerezhetett volna, de tovább­tolta a labdát, és a védők gyűrűjéből Hirka mintegy 5 méterről nem hibázott, 1—0. A nagybátonyiak állandó védeke­zésre kényszerültek, és négy perccel később akár újabb colt: kaphattak volna; Antal haj-j meresztő hazaadását Tóth III elcsípte, csak a kapussal állt) szemben, de ő is, majd az ér­kező Zámbori is hibázott. A' 33. percben szöglet után nagy] tömörülés alakult ki a nagv- bátonyi kapu előtt, végül Vá-J gó föléemelte a Palchuber-« ről kipattanó labdát. A 43.' percben Vágó—Hirka összjá- ték után Hirka 8 méterről la- posan a jobb alsó sarokba he-j lyezett. 2—0. Talán furcsa, de az első féH időben egyetlen igazán vészéé lyes támadást sem vezettek ad bányászok. Dávid edző a szünetbe^ nyilván alapos fejmosásban) részesítette játékosait, mert al második félidőre egy más ven-j dégcsapat vonult ki, és már 4 49. percben szépíthettek volnaj Loch előtt nyílt lehetőség, del százszázalékos helyzetben ad-j dig dajkálta a labdát, míg vé-j gül Novák szerelte. Levegőbe^ lógott a nagybátonyiak gólja} mégis a hazaiak szereztek! újabb találatot. A 63. percben! a végig kitűnően játszó Vágói kapott jó átadást a bal olda-j Ion, a védők csak ímmel-ám-j mai támadták, és a középpé^ lyás — több jó csel után —» a bal szélre kisodródva, éles) szögből az ellenkező sarokba! talált. 3—0. (Ennél a gólnál! Palchuber határozottabb ki-i futással menthetett volna). Aá újonc nem adta fel, több jd) támadást vezetett, ezek erecH ményeként a 68. percben szel pített, a szünet után bal széH re áthúzódott Kiss futott el a vonala mellett, és beadását atS ________ _____ ____ __ érkező Loch fejjel juttatta al l álta a jobb kapufát, így az í°hh felső sarokba. 3- 1. A hat-j eredmény már nem változott. Megérdemelt sikert aratott labda elpöccintése miatt pott figyelmeztetést. Lassan már hozzá kell szokniok a nézőknek ahhoz, hogy a Stécé hazai találko­zóin nem alakul ki jó játék. Igaz, nyereget a csapat, még­sem távoznak a szurkolók elégedetten. A vezető gól után a játékosok talán erőn­léti. esetleg pszichikai prob­lémák miatt leállnak, és ön­maguk számára teszik ne­hézzé, kétségessé a találko­zók végső kimenetelét- Ezút­tal is így történt. 2—Q-ás vezetés után érthetetlenül le­fékezett a gárda, s emiatt ismét izgalmasak voltak az utolsó percek. Feltűnő, hogy a csatársor játéka mennyi kívánnivalót hagy maga után. A Stécéből Kocsis jól vé­dett. nem egy esetben bra­vúrral mentette meg há­lóját a góltól. A védelem legjobbja ezúttal is Varga volt- A két szélsőhátvédet néhányszor átjátszottak. A középpályás sorból főleg az első félidőben Balga és Kaj- di játszott igen aktívan. Gól­jaik eldöntötték a találkozót A csatársorból egyedül Sze- kula lendületes játéka érde­mel említést. A vendégek közül Fodor. Kálmán. Pet­rovics Ás Szép teljesítménye dicsérhető Kiss László Miklós messzire kifutva lábbal kel­lett mentenie a piros mezes csatárak elől. Friedmann, majd Szalad próbálkozását nagy bravúrral tudta csak há­rítani a Bem SE kapósa. A 80. percben Tóth szaladt fel a jobb szélen, két csel után az alapvonalról hátra adott, a fél- magas labdát Szalai elvétette, de Kovács középről öt méter­ről nem hibázott 3—2. A 84. percben egy ártatlan hazai akciónál a felugró Gruborovits elesett a megítélt büntetőn még a ceglédiek is csodálkoz­tak. Ám a „sértett” telibe ta­ralevő időben még izgalmad sabb lett a játék, s ha a több-! Novák! a jobb kapufa mellé. A kő- zai kapu előtt támadt kava­vetkező percekben Gruboro- rodás. Majd a másik oldalon a —------------ ----------------- , . , , ,, vits, Borsányi, majd Rózsa- vendégek „portása” tisztázott a balassagyarmati együttes ide- szór öizonytaianKoao völgyi veszélyeztetett, de a bravúros vetődéssel. A 49. génben. Az önfeláldozó véde- mellett Kiss bátrabb, akkor! befejezés nem sikerült. A 21. percben Krisztin húzott kapu­ra a baj szélen, azonban Robb felvágta a 16-oson belül. A jo­gos büntetőt Gruborovits a percben Kovácsot szabálytala- kezes és az ügyesen alkal- mej= szorosabban alakulhat aZ nul szerelték a 16-oson belül, mázott lestaktika megakasz- er~m®ny\ .. . s a megítélt büntetőből Balázs tóttá a hazaiak sok próbálko- Mindent összevetve azon laposan, erősen a bal sarokba 2ását. Az egész játékteret ura- kan a gyulaiak ezúttal nagyon! lőtte a labdát. 2—2. Támadás- ló középpályások hol nekik se- 10 nar,nt fostak ki es leaiobb Hitettek, Kézilabda NB I. B w Érvényesült a papírforma Csepeli Vasas—Salgótarjáni IC 32—22 (16—13) Csepeli stadion, 50 néző, v: Heitter, Kálinger. STC: Kiss Már az első menetben rend- _ Szabó (5). Bodor (4), Dre- re kettős fedezékbe menekült venka (1), Balló (9), Pádár az egyébként hosszabb karú, ~ ­szőke finn öklöző, Farkas pe­dig bátran rohamozott, s re­mek beugrásokkal, horgokkal nagy fölényre tett szert. A második menet annyiban ho­zott változást, hogy Kelemen mérkőzésvezető egy alkalom­mal rá is számolt Hurira, aki aztán a harmadik menetben nem bírta tovább. Farkas na­(—), Németh (2), cs: Gulácsi (i; — Márta, Lavrincz, Mi- zser, Karmos. Edző: Czimer János. A hazai csapat eleve jelen­tős lélektani előnnyel indult: tavasszal győzött Salgótarján­ban. Még valami: a kezdés előtt derült ki, hogy Jancsó nem játszhat, nem volt „rend­ben” az igazolása?! Szerdán rajtol az MNK A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa nagydöntő­je szerdán veszi kezdetét. A legjobb 64 együttes között há­rom nógrádi csapatot is. ta­lálunk. A holnapi fordulóban az STC a Kecskeméti SC együttesét fogadja. A Nagybá- tonyi Bányász Hartán vendég­szerepei, Kisterenye pedig az NB 1-es Dunaújvárosi Ko­hász labdarúgóit látja vendé­gül. Üjítás, hogy a döntetlen már jelent továbbjutást az alsóbb osztályú csapat számára. Ha egyenlően állnak 90 perc után a csapatok, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás következik, és ha ez sem hoz döntést, ll­es rúgásokkal dől el a tovább­jutás. Minden találkozó 13 órakor kezdődik. Csepeli kapufával és Balló góljával kezdődött . . . Ezután felváltva estek a találatok. A hazaiak első ízben 5—4-nél vezettek. Balló egyenlített, de a Vasas büntetőből újra előnyhöz jutott. Sőt: egy 7 mé­terest ki is hagyott . . . Szabó és Bodor élményszámba menő góljait láthattuk. A 25. perc­ben 13—13-ra alakult a mér­kőzés. Pádár kétszer is hibá­zott. Ezt a hazaiak három gól­ja követte. Pedig Gulácsi na­gyon jól védett . . . Szünet után a rutinos Ki­rály vezérletével a Csepel ala­posan rákapcsolt és percek alatt 21—16-ra vezetett. Bodor kihagyott hetesét és 100 szá­zalékos helyzetét Balló látvá­nyos átlövésgóljai követték. Németh két esetben is bevet­te a vendégek kapuját. Balló sem lőtte be a büntetőt . . . Szabó és Gulácsi gólja érde­mel még említést. Az utóbbi — kapus létére — 35 méter­ről (!) lőtt elmélázó „kollégá­ja” hálójába. . . Jó: Havalda J„ Vígh, Ta­más, Pardi, ill: Szabó, Balló, A Csepel Pardi (6), Bodor és Gulácsi. legjobb góldobói: Havalda J., Király (5—5). Ki­állítások: 6, illetve 12 perc. A második félidő első tíz percétől eltekintve az STC egyenrangú ellenfélként küz­dött. Sajnos —, mint már any- nyiszor —, elfáradtak: fizikai­lag és idegileg egyaránt . . . Kellemes meglepetés volt Bo­dor —, aki „kényszerű kezdő­emberként” került be —, erő­től duzzadó és eredményes já­téka. Gulácsi gólja is hosszú ideig beszédtéma lesz, Mi­ként Jancsó „orvosijának” le­járta is . . . Kovács János, a Csepel ve­zető edzője: — Az első fél­időbeli gyenge játék után ren­deztük sorainkat . . . Czimer János: — Az első játékrészben nagyon jó száza­lékkal lőttünk, irányítottuk a játékot. Később a támadásbe­fejezések erőtlenné váltak . . . * Kézilabda NB-s ifjúsági cso­port eredménye: STC—Csö­mör 13—12 (7—6). toth hol a három éket dobták támadásba — jobbnál jobb labdákkal. A mozgékony csatárok a fellazult ceglédi vé­delem mellett mindig veszélyt jelentették a kapura. Az első negyven perc elíogódott játé­ka után hamar kiegyenlítettek a gyarmatiak, sőt, az utolsó negyedórában a maguk javá­ra tudták fordítani a találko­zót. Várkonyi Ferenc A Középcsoport eredményei: DELÉP SC—BKV Előre 3—0 (1—0), Pénzügyőr SE—Bp. Spartacus 3—0 (2—0), Dorog— Oroszlányi Bányász 2—1 (1—0), Budafoki MTE—SZEOL AK 4—1 (1—0), 22-es Volán—Épí­tők SC 1—1 (1—0), BVSC— Ganz-MÁVAG 0—0, Dunaúj­városi Építők—Kossuth KFSE 2—1 (0—1), MÁV Előre—Váci Izzó 1—1 (1—0). A bajnokság állása jó napot fogtak ki és legjobb őszi hazai teljesítményükkel biztosan nyerték. A nagybátoá nyiak nem tudtak igazán kiJ bontakozni, a két szélsőnek nem volt támogatója, csak ak-j kor mikor Szabó J. lett a k<M zépcsatár. Jó: Plátstyik, MoH nár, Vágó. Hirka, ill.: Verbóij Hugyecz, Kiss. Fábián István) A Keleti csoport eredményeid Gyöngyösi SE—Miskolci VSO 2—1 (0—1), Szolnoki MÁ^ MTE—H. Papp J. SE 3—V (2—0), Debreceni Kinizsi—Bor-j sodi Volán 3—2 (1—1), Eger—i Szarvas 3—1 (1—0), Hódmező-j vásárhely—Karcag 2—0 (0—0)J H. Asztalos J. SE—Debreceni Universitas 0—0, Lehel SC—■ Ózd 1—1 (0—0), HajdúböszöH ményi Bocskai—H. Szabó Lj SE 0—0. A bajnokság állása l. Budafok 9 5 2 2 22-17 12 1. Ózd 9 6 2 1 is- s iá 2. Pénzügyőr 9 4 4 1 16-13 12 2. Gyöngyös 9 6 2 1 12- 6 1* 3. Kecskemét 9 5 2 2 12-12 12 3. Salg. TC 9 6 1 2 16- 8 13 4. SZEOL AK 9 4 3 2 14-10 11 4. Eger 9 5 3 1 17-10 13 5. B,-gyarmat 9 4 3 2 13-10 11 5. Szolnok 9 fi 1 2 19-14 13 S. DÉLEP SC 9 3 4 2 16- 9 10 6. Szarvas 9 5 1 3 9-7 11 7. Szegedi D. 9 5 — 4 20-16 10 7. Debr. K. 9 5 1 3 12-11 11 8. Ganz-M. 9 4 2 3 18-14 10 8. N.-bátony 9 4 2 3 13-10 19 9. Oroszlány 9 4 1 4 13-12 9 9. Asztalos SE 9 3 3 3 13- 9 9 10. Dorog 9 4 1 4 11-13 9 10. Gyula 9 3 3 3 9-11 9 11. BVSC 9 4 1 4 10-16 9 11. MVSC 9 3 2 4 16-17 8 12. Építők SC 9 3 3 3 8-14 9 12. HMSE 9 3 5 17-9 7 13. Váci Izzó 9 2 4 3 15-12 8 13. Szabó SE 9 1 5 3 7-9 7 14. MÁV Előre 9 2 4 3 8-10 8 14. Lehel SC 9 2 3 4 9-12 7 15. Bp, Spart. 9 3 2 4 11-15 8 15. Papp J. SE 9 2 s 4 13-17 7 16. BKV Előre 9 3 2 4 9-14 8 16. Debr. Univ. 9 2 2 5 11-12 fi 17. KKFSE 9 3 1 5 15-12 7 17. Borsodi V. 9 1 4 4 11-17 6 18. Bem SE 9 1 4 4 13-16 6 18. K.-barcika 9 1 3 5 10-16 5 19. 22. Volán 9 1 4 4 10-16 6 19. H.-böszörm. 9 7 3 5 3-12 5 20. D.-Újv. Ep. 9 2 1 6 10-15 5 20. Karcag 9 2 1 6 8-18 3 NÖGRÁD­I960, szeptember 30, kedd i

Next

/
Thumbnails
Contents