Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-30 / 229. szám

„Rendezvényközpontúság" vagy nevelési folyamat?

Képernyő előtt

Riportból film

Beszélgetés Kovács Tibor megyei úttörőelnökkel

Az első szeptemberi csöngetés nem csak az iskolapadokba invitálta a kisdiákokat, hanem jelet adott a mozgalmi év kezdetébe is. Persze, a zsongóbongó gyerekhad, élükön az úttörővezetőkkel, nem unatkozott a vakáció ideje alatt sem, ám: a szórakozás, a pihenés mellett az idei esztendő teendőire is fölkészültek. Erről és az újszerű feladatokról kérdeztük Kovács Tibort, a Magyar Úttörők Szövetsége megyei elnökét.

— Hol, merre és mennyien nyaraltak a nógrádi kisdiákok, s milyen fölkészítésen vettek részt?

— Summázva elmondhatom, hogy soha ennyi gyerek nem volt még a táborokban, mint az idén. Nézzük sorjában: hatvanhárom úttörőcsapat táborozott körülbelül ötezer gyerekkel az önálló és váltótábori formákban, ezek általában 10—12 napig tartottak. A központi szervezésű, zánkai és csillebérci táborokban mintegy ezer gyerek lehetett jelen. Nyírjein hét turnus váltogatta egymást, s az összesen 770 őrsvezető az új mozgalmi év tudnivalóival ismerkedett meg.

— Több új kezdeményezésről is kaptunk hírt.

— Első ízben táborozhattak együtt az úttörőgárdisták, a raisportosok, az Úttörősarok tudósítógárdája, valamint Káp- talanfüreden a hátrányos helyzetű, míg Szorospatakon a cigánygyerekek. Mindegyik beUMI * illl 11111111111111111111 lllllll || HiliiiillllliHII III Will

váltotta a hozzáfűzött reményeket, s jövőre is megadjuk a lehetőséget számukra.

— Gondólom, korántsem minősíthető ilyen jónak a vándortáborozás, noha a megye természeti adottságai tálcán kínálják a lehetőségeket.

— Sajnos, a szervezett turizmussal a nyáron is gondok voltak. Az országból 48 csapat mintegy másfél ezer úttörőjét fogadtuk a „Cserhát” és a „Partizán” neveket viselő vándortáborokban, ugyanakkor tőlünk mindössze hét csapat 210 táborozója élt a lehetőséggel. Miben található a magyarázat? Véleményem szerint a pedagógusok ódzkodnak a vándortáboroktól, holott a gyerekek ebben a formában találnak a legtöbb romantikát, kalandot és szívesen mennének ! Az évi felkészítőn is szóvá tettük ezt, s mindenképpen jobbítani kell a jelenlegi helyzetet, mert erre igény van.

— Apropó, fölkészítés! Több mint két és fél százan, pedagógusok-úttörö vezetők három napon át „szövögették” együtt a szeptemberi évkezdés tennivalóit. Milyen sikerrel?

— Erről még korai lenne beszélni, hiszen a nyírjesí és a salgóbányai fölkészítés „gyümölcse”, ha lehet így nevezni, csak egy bő esztendő múltán minősíthető. A korábbi évek gyakorlatától eltérően most először készítünk középtávú tervet a mozgalomban.

— Kissé furcsán hangzik, hogy most gondolkoznak elő- ször több éves távlatokban.«

— Nem egészen erről van sző! Ugyanis most négy-öt évre meghatározzuk a nevelési feladatokat, koncepciókat, meglehetősen konkrétan, míg korábban évenként készítettünk, úgynevezett rendezvénycentrikus programokat. Október 15-ig minden úttörőcsapat összeállít egy helyzetjelentést, egészen pontosan megfogalmazva, hol, miiyen problémáik vannak, s miben látják a kiutat?

— Mennyire mélyen öleli

föl ett a mozgalmi munkát?

— A legteljesebben. Négy tevékenységi területet vizsgálunk meg: a közéleti-politikai; a megismerő, tanulást segítő és művelődő; a közhasznú, társadalmi és termelőmunka, valamint a szabad idő, sport, turisztika és honvédelmi nevelés teendőit rögzítjük. Mennyiben új ez? Eddig főként a rendezvényekre épült a mozgalmi év, most pedig a nevelési folyamat dominál majd. Egy hasonlattal élve, olyan ez mintha az ember egy autóba ül, s ahelyett, hogy kiszolgáltatottan rábízná magát a táblákra, a jelekre, „majd csak eljutok valahova” gondolattal, inkább csak segítségként használja a végső célhoz a jelzéseket, vagyis átvitt értelemben a rendezvényeket. Azt hiszem, fölösleges is bizonygatnom, hogy ez a tervezési rendszer a rendezvény- rentrikusság ellen irányul. Egyébként teljes mértékben összhangban van az általános iskolai nevelési programmal, s ott is elmondható, hogy az a pedagógus, aki középtávon tervez, a nevelés folyamatát tervezi meg. Éppen ezért az iskolával, a helyi szervezetekkel is egyeztetik a programot, az elképzeléseket.

— Személy szerint, miben vár az új módszertől fejlődést, de úgy is kérdezhetem: mik a jelenlegi problémák a gyermekmozgalomban?

— Csak kiragadva néhányat: át kell gondolnunk a politikai ünneplések, rendezvények mikéntjét. Gyakorta a gyerekeknek ezen összejöveteleken, a nem ritkán kiábrándítóan unalmas, passzív jelenlét, jut, holott ők szívesen lennének aktív részesei szereplői, a rendezvényeknek. Vagy jócskán kihasználatlanok az iskolai demokratikus fórumok lehetőségei.,. mert hol tanulja a gyerek a közéle- tiséget, ha nem az iskolában?!

— De bizonyára Ide sorolhatjuk a KISZ—úttörő kapcsolatok néhány fonákságát is. A formális kapcsolattartástól egészen a középfokú iskola KISZ-szcrvezetébe való átmenet hiányosságáig, vagyis az elkailódásig.

A formális kapcsolatok ellen mindent elkövetünk, amikor a KISZ-úttörö viszony egy-egy Télapó »ünnepségre, vagy kirándulásra szűkül. Van azonban egy mélyebb gyökér

iiiiiiiiiMtiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiniiiiMiiiimiiiiiiiiiiiiiiim

is, amit már nehezebb kiirtani. Ugyanis a kisdiákok zöme jól szervezett, a pedagógusok által irányított, úttörőmozgalomban dolgozik az általános iskolákban, s a gyerek a továbbtanulás során az önállóság egy minőségileg jóval magasabb körülményeket és feltételeket nyújtó KlSZ-szerve- zetbe lép, ahol már nemigen boldogul a „várok, majd csak lesz valami” szemlélettel. Kicsit vulgarizáltam a példát, de bizonyára kitetszik belőle az a gond, hogy kevés önállóságot kapnak a gyerekek, így később nem, vagy csak nehezen birkóznak meg a feladatokkal. Következésképpen jobban kell orientálnunk a KISZ-re való fölkészítésre. Még konkrétabban: a klubos formák átvételére, a gyerekek öntevékenységének erősítésére gondolok....

— De az említett hiányosságok közé sorolható a nagy létszámú ifivezető-hiány is.

— Részint. Jelenleg 790 ifivezető dolgozik az úttörőcsapatoknál, s ha minden raj mellé egy-egy ifistát szeretnénk, akkor még legalább 600- ra lenne szükség! De azt bátran mondhatom, hogy az ifivezetők többsége nagyon becsületeset» és remekül végzi munkáját. Még ha nem ritkán erről a KISZ-szervezet nem is szerez tudomást, vagy éppen nem tekinti KlSZ-vál- lalásnak, mert sajnos ilyen is előfordul.

— Végesetni: milyen események várhatók az 1980/81-es óitörőmozgalmi évben?

— Első helyen említem, hogy az úttörőszövetség 35 éves évfordulóját ünnepeljük, tehát ez az évforduló-hangulat bizonyára érződik majd. A középtávú tervek elkészítésének határideje október közepéig tart, ekkor már világos képet alkothatunk, ki, mennyire van tisztában a feladatokkal és a nevelési elképzelésekkel. Ezért is korai még jósolni. Mindenesetre, az előjelekből ítélve úgy érzem, az úttörővezetők jó része tisztában van azzal, hogy a mozgalom előtt jelentős tennivalók vannak, s a kitűzendő céloktól függ, miként adhatunk majd számot munkánkról öt esztendő múltán.

Tanka László

12

Egészsége, mozgékonysága feltűnő. Olyan, mint egy szépen öregedő filmszínész. Nézegeti torna közben az izmait, mert nemcsak egészséges, de hiú is.

Lefut a delfinekhez, beugrik közéjük. Játszanak, együtt játszanak. Labdával, karikával, úszóövekkel.

Foxman kikászálódik a medencéből, a delfinek majdnem kiugranak utána a partra. Sírnak, vagy fütyörésznek? Nem lehet tudni. Foxman egy kisebb medencéből halakat merít, átdobja a delfineknek.

Bemegy a szobájába, öltözik. Egyedül fütyörészik. Majd fölhívja Máriát. Mária és József a videoképen látható, még mindig csókolóznak. József rendes utcai ruhában, Mária szinte meztelenül, fürdőruhában.

Foxman, kicsit ingerült mozdulattal, elzárja a képet.

Autó érkezik a telefonfülkéhez. Liliant az orvos és a sofőr óvatosan befekteti a hordággyal ellátott személykocsiba. Lilian a rohanó autóban a mennyezetet nézi, a mennyezetkárpit mintája elhalványodik, összemosódik, olyan, mint egy homokszürke sivatag.

Az autó fékez, csikorog mindene. Három lövés hallatszik.

A sofőrt —, aki azonnal meghalt — az orvos kilöki a kocsiból, a helyére ül. Száguld, kanyarokat vág át, olyan, mint egy ámokfutó.

4 NŰCRAD - 1980. szeptember 3ÍL, kedd

Mária és József reggeliznek. Diósán terített asztalnál ülnek.

— Jó itt nálad —, mondja József és boldogan mosolyog.

— Nekem is veled...

— De nekem nagyon jó. Sok zöldséget eszel, sok tejet, sajtot, mindenféle vitamint.

— Meg kalciumot... — teszi hozzá Mária.

— Én tubusokon, meg tablettákon élek otthon. — József láthatóan sajnáltatja magát.

— Jobb a tej, a gyümölcs, a hagyma, a paprika meg a paradicsom... sokkal jobb. Egészségesebb.

— Tudom. De egyedül...

— Egyedül én se eszem ilyen jókat.

— Mindig sietek. Várnak a kísérleteim, a munkám,.. nincs rá időm.

— Idő mindig van. Az egészségre mindig kell, hogy legyen idő.

— Tudom, tudom. De, ha egyedül vagyok, ezt nem

érzem.

— Biztos dohányzol is.

— Igen.

— Sokat?

— Igen.

— Ígérd még nekem, hogy nem fogsz dohányozni.

— Soha?

— Soha.

— Hát... megpróbálom. Nagyon nehéz lesz.

— Tudom, hogy nehéz lesz. Majd én segítek. A levegő a legfontosabb.

— Tudom. Épp erről szólnak az én kísérleteim Is. A rák...

— Mi van a rákkal?

— Majd, ha a végére járok mindennek, ha mindent kiszámítottam, ha mindent ellenőriztem... majd akkor elmesélem.

— Most! Most meséld el.II

— Úgyse érted...

— Hátha... Mondd úgy, hogy értsem.

— A műanyagokra gyanakszom. Tudod azóta gyakori betegség a rák, mióta általánossá vált a műanyag használata.

— Műanyagok mindenhol ott vannak... Már nem tudnék élni nélkülük.

— Nem minden műanyag veszélyes. Vagy nem minden egyformán veszélyes. Tudod, a bőr is lélegzik. Azok a veszélyes anyagok, amelyeket be tudunk lélegezni. A bőrünkkel, vagy a tüdőnkkel.

— Én nem lélegzem műanyagot.

— Dehogynem. Csak nem tudsz róla. A ruháid, a fehérneműid, az ételtároló anyagok, az égetés során belélegzett gőzök, gázok... ezek a veszélyesek.

íFolytatjuk)

A budapesti művészeti hetek egyik eseményeként sugározta pénteken este a televízió Nemere László Hívójel című tévéfilmjét, melynek forgató- könyvét Kereszty András irodalmi riportja alapján Szántó Erika írta. Nem ritka eset, különösen napjainkban, amikor — valamiként hasonlóan a harmincasévekbeli nagy íellobogáshoz — a társadalmi mozgások, kérdések iránt annyira élénk az érdeklődés. A valóságfeltáró művészi termékeknek, legyenek írások, vagy filmek egyaránt nagy a keletjük.

Magam sem tudok izgalmasabbat, érdekesebbet elképzelni annál, mint amilyet az Élet — így nagy betűvel — produkál. Nincs az az írói, filmrendezői fantázia, amelyik versenyre kelhet vele. A „nagyok” éppen ezért nem is tesznek mást, semmi különöset, csak ellesik az élet apró tényeit, mindennapi történéseit, s azokat tálalják saját személyiségükön átpréselve. Persze kimondva, leírva egyszerűnek tűnik, a megvalósítása már sokkal nehezebb. Nemere László —, aki számtalanszor hívta fel már figyelmünket műveivel magára, legutóbb például a Prolifilmmel — Hívóiéi című alkotása is azt bizonyítja. összegyűjteni a tényeket még kevés, valami más is kell hozzá. Valami, amitől a hétköznapi tények egy másik sí- lton, magasabb szinten újra élni kezdenek, amitől érdek- feszítő, lebilincselő lesz, mondjuk még azt is, hogy a szomszédék elkóborló kutyáját elgázolta egy teherautó.

A Hívójel alapanyaga — érzésem szerint —, bár kínált lehetőséget egy jó tévéfilmre, ilyen terjedelemben nem adott okot. A vasúti karambol és a ráfűzött külön történet, az ügyészi nyomozásé nem több egy félórás új gyakorlatnál, már csak azért sem, mert maga a mondandó is vékonyka és közhelyes. Semmi újat nem tudunk meg ebből a filmből. Közismert — Moldova György visszhangos vasúti szociográfiája után különösen —, hogy a vasútutánpótlás és munkaerőgondokkal küzd, a lassú,' de folyamatos rekonstrukciónak, korszerűsítésnek gyakran nincs meg a megfelelő személyi feltétele, háttere, hogy a döntések sok szempontból befolyásoltak, s az elképzelések rendszerint saját hamvaikba halnak, hogy 30 évi lelkiismeretes szolgálat után is adódnak megingások, s egyetlen kihagyás katasztrofális lehet, hogy a hivatástudat átokként is nehezedhet a családra, hogy... De fölösleges folytatnunk. A főcímben ígéretesen kezdődő film fokozatosan érdektelenségbe. közhelyes igazságok felemlegetésébe fullad.

A rendező és a forgató-'

könyv írója a vasúti szerencsétlenség körülményeit igye-’ kezett precízen körüljárni.

Újszerűén mutatták be a vádlott (Bence Ferenc.) és az ügyész (Juhász Jácint) kapcsolatát. melyben fontos dramaturgiai szerepet kap a fiatal jogi ember rokonszenve. megértő igyekezete. Ez a lélektani szál azonban alárendelődik a nyomozatinak, kétes értékűvé téve az utolsó jelenet hitelét: amelyben az ügyész

figyelmezteti az elitéltet, itt a lehetőség a kegyelemkérésre. Számomra ez a kapcsolat,’ pontosabban ennek a megmutatása érdemelte volna meg a figyelmet

(sulyok)

Kézzel-lábbal „beszélgettek"

Á barátság erős szálai

Ma mór el sem tudják, képzelni a pásztói Béke Termelőszövetkezetben a betakarítás néha csöppet sem könnyű perceit a szovjet katonák segítsége nélkül. Kovács István, a termelőszövetkezet párttitkára bizonygatja:

— Több éves kapcsolat ez, amely — nyugodtan mondhatom — immár hagyománnyá nemesedett.

Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az együttműködési szocialista szerződés, amely pontokba szedi a politikai, gazdasági, kulturális és sporttéren — a közös munkát.

— Miként történik ez?

— Kezdjük talán a munkával, mert az a legfontosabb. Ezek a szovjet fiúk eljönnek segíteni gabonabetakarításban, az őszi munkákból is kiveszik részüket. Azokban az években, mikor olyan nagy gondot okozott a cukorrépa-betakarítás, öröm volt nézni, milyen ügyesen, gyorsan, szorgalmasan dolgoztak, velünk együtt taposták a sarat.

A pásztói termelőszövetkezetben várják érkezésüket mindig. Barátságok szövődnek, még akikor is, ha csak kézzel- lábbal „beszélgetnek”. Persze, a fiatalabbak kamatoztatják orosz nyelvtudásukat. Micsoda boldogság, ha megértik egymást. Bemutatják a vendégeket a szülőknek, egyetlen alkalmat sem szalasztanak el, amikor közös a program.

Erre a hagyományos és jól kipróbált barátságra alapoztak a közös gazdaságban, amikor az Idén, április 4-én megalakult a termelőszövetkezetben a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportja. A hivatalos okmány a párttitkár szobájának falát díszíti.

A tagcsoport megalakulása újabb lendületet adott, terveket készítettek. Bódi Ernőné nagy- nagy lelkesedéssel és szívesen vállalta az elnöki feladatokat.

Az is hagyomány, hogy a pásztói Béke Termelőszövetkezetből jutalomként évente

nyolc—tíz embert küldenek 4 Barátság vonattal. Ismerkedj jenek, lássanak szép tájakat; hírneves történelmi színhelye^ két, a szovjet emberek mindennapjait.

— Ez az esztendő ebben is különleges volt. Tizenegyen utaztak az olimpiára, tanulmányúton járt az elnökünk a Szovjetunióban és ősszel még ketten mennek a Barátság vonattal. Amikor megjönnek; beszámolnak a tapasztalatoki ról a közvetlen munkatársaknak, de a nagyobb kollektívának is.

Akik már utaztak, bizoJ nyossággal állítják, életük nagy élménye volt. Van olyan tagja a közösnek, aki már negyedik-ötödik alkalommal járt a baráti országban. A párttitkárnak is jönnek levelek Ki- jevből, ritka az az ünnep, amikor nem kopogtat a posi tás üdvözlő sorokkal.

Aztán itt vannak a kisebb«* nagyobb kiállítások. Az űrutazás képeit, az olimpia eseményeit mindenki többször is „megszemlélte”. Emellett volt olyan képsor, amely a Szovjetunió szebbnél-szebb tájaira vitte el a képzelet segítsé-* gével a pásztóiakat, hatalmas gyárakkal, épülő városokkal, zúgó folyamokkal, égig nyúló hegyekkel ismertette meg as érdeklődőket.

Ennyit az elképzelésekről és a már megvalósult tervekről.

Kovács István elmosolyoJ

dik:

— Most nagy fába vágjuk a fejszénket. Noveml»erben; amikor befejeztük az őszi munkákat, orosz nyelvtanfolyamot indítunk.

— Hol?

— Itt, a termelőszövetkezet székházában. Idejön az orosz tanár, mi leszünk a „tanulók”; Máris szép számmal jelentkeztek, és csodák-csodája, nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is. Az elnökhelyettesünk már nyugdíj előtt áll, mégis elsőnek iratkozott a listára;

— CSC —