Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-20 / 221. szám

Az ötvenéves bélyegmúzeum kincsei Felelősség a város zenei életéért A világ bélyegmúzeumai so­rában az elsők között 1930- bán nyílt meg a Magyar Pos­ta Bélyegmúzeuma. Tulajdon­képpen a világ egyetlen ön­álló bélyegmúzeuma, mert má­sutt a postamúzeumok kere­tében működnek. Létesítésé­re az: adott ösztönzést, hogy 1878-ban a Nemzetközi Pos­taegyesület (UPU) úgy hatá­rozott: a tagok minden ki­adásból 5—5 példányt megkül­denek egymásnak. Így azután olyan hatalmas anyag gyűlt egybe, amelyből egy múzeum alapjait rakhatták le. Az ille­tékes postai szervek sokat tet­tek az új kultúrintézmény fejlesztéséért. Vásárlás, csere, ajándékozás révén néhány ki­vétellel a világ minden bélye­gét megszerezték, köztük va­gyont érő bélyegsztárokat, s minden magyar bélyeg első kiadását és valamennyi válto­zatát. Az itt őrzött több milli- rád forint értékű, mintegy ki­lencmillió bélyeg Valóságos képes világtörténelem, egyben jól szemlélteti a nyomdatechni­ka és e kisgrafikai remekmű- *vek művészeti színvonalának fejlődését. Ezeket több ezer bélyegterv, 27 ezer okirat, öt­ezer, köztük sok művészi raj­zó emlékbélyegző, több mint tizenhatezer nyomóeszköz, öt és fél millió fázisnyomat, két­ezer emléklap egészíti ki. . A tervrajzok között történelmi jelentőségű Than Mór festő­művészé, amely 1848-ban Kos­suth Lajos megrendelésére készült. Kossuth Magyar Ál- ladalmi Posta felirattal, egy- krajcáros bélyeget akart ki­adni. Már a nyomdai előké­születek is megtörténtek, de a megvalósításra a forradalom bukása miatt nem volt mód. Különleges érdeklődésre tarhat számot a 30 ezer da­rabból álló, s a világ minden tájáról származó hamisítvány- gyűjtemény, ami nemcsak a filatelistákat segíti kutató­munkájukban, de összehason­lítási alapul is szolgál. En­nek, valamint a múzeum mo­dern technikai eszközeinek köszönhető, hogy már sok gyűjtő bemutatott szerzemé­nyéről állapították meg: ma­gángyártmány. Az állandó kiállítási anyag 450 négyzetméter nagyságú te­remben, falba süllyesztett, fénytől, hőtől védett, kihúzha­tó fémkeretes üveglapok kö­zött, világrészenként és álla­monként csoportosítva, 200 ezer darabból áll. A szak- könyvtárban több ezer könyv, katalógus, és a folyóirattár ta­lálható. A múzeum hazai és külföldi kiállításokon gyakran szerepel és mint a vitrinekben őrzött oklevelek, érmek, serlegek is mutatják, sok elismerést sze­reztek a magyar bélyegművé­szetnek. „Fiókintézménye” is van: a győri Xantus János mm ■* A (i, ­lián Részletek a bélyegmúzeum kiállításáról Múzeumban néhány éve bé­lyegbemutatót tartanak és Debrecenben is kívánnak lé­tesíteni egyet A múzeum fejlesztésére is igen nagy gondot fordítanak. Ennek köszönhető, hogy meg­vásárolták a maga nemében egyedülálló Poppovits-gyűj- teményt. Az 1871. évi első ön­álló kő-, majd réznyomattal előállított sorunkból szinte pá­ratlan bélyegeket, próbanyo­matokat, négyesblokkokat tartalmaz. Később Poppovits Mirko, a múzeumnak aján­dékozta első bélyegeinek terv­rajzait, majd egy hajóposta- bélyegzéseket tartalmazó gyűjteményét Néhány évvel ezelőtt rend­kívül nagy értékű magyar bélyegkülönlegesség bukkant fel. Története 1870-ig nyúlik vissza. Amikor ugyanis kez­detleges kőnyomatos eljárás-: sál kinyomtatták első bélyeg­sorunkat, az uralkodó arcké­pét olyan csúnya foltok tor­zították, hegy a minisztéri­um elrendelte valamennyi megsemmisítését. Néhány pél­dány elkerülte a máglyapusz­tulást, sőt, postai bérmentesí­tésre is felhaszálták. Tulaj­donképpen ezek tekintendők a legeslegelső magyar bélyegek­nek, mert azután ugyanabban az évben, bár sziritén kőnyo­matos úton, a sort újból ki­nyomták, s ezeket már for­galomba hozhatták. A meg­mentett példányokból párat szintén itt őriznek. A félszázados jubileum al­kalmából a posta egyforintos emlékbélyeget bocsátott ki, a múezumban pedig szeptem­ber 13-án nagyszabású kiállí­tás nyílt meg, amely novem­ber 23-ig tart nyitva. Ezen­kívül alkalmi postahivatal is működik, amely különbélyeg- zőt használ. A kiállításon nem csak a múzeum, hanem a magyar bélyeg történetét is bemutatják az elsőktől nap­jainkig. Hatásosan szemléltetik a bélyegpapírgyártás fejlő­dését is, bemutatva az alumí- niumflóiára nyomott magyar bélyegeket, a selyemre nyo­mott lengyel bélyegeket, a háromdimenziós hatású olasz kiadást, és egyes afrikai álla­mok aranybélyegeit, sőt azt a buthanit is, amely hanglemez­re téve muzsikál. A jubileum eseményei kö­zé tartozik, hogy Magyaror­szág ENSZ-tagságának 25 éves jubileumára az év végén a múzeumban nemzetközi ki­állítást rendeznek, amelyre' a világszervezet New York-i, genfi és bécsi postaigazgatá­sát is meghívják. Hajdú Endre Réti Zoltán három évtizede „karmestere” Balassagyar­mat zenei életének. Az isko­lában, a társadalmi élet kü­lönböző területein 30 éve azon fáradozik, hogy Kodály gondolata: legyen a zene mindenkié, megvalósuljon a palóc városban. Tanyát, ver­jen az emberek lelkében és szívében a dal, az ének, a muzsika szeretete- Nem túl­zók, ha azt állítom, hogy ke­vés olyaá zenei megmozdulás volt a városban, amely köz­vetlenül vagy közvetve ne függne ősze az ő tevékeny­ségével. — Nagyon nehéz időben, ’49-ben kerültem Balassa­gyarmatra a Bajcsy Zsilinsz­ky úti Általános Iskolában énektanárnak. A város veze­tői megkértek, hogy vállal­jam el a régi vegyes dalárda szakmai irányítását. Sajnos, nem sokáig dalolhattunk együtt, mert felbomlott a csoport. Abban az időben volt a közigazgatás átszerve­zése. a megyeszékhely Balas­sagyarmatról Salgótarjánba került. Többen elkerültek a városból olyanok, akik az énekkarban szerepeltek- A következő évben hozzáfog­tunk az új énekkar megszer­vezéséhez. A szabók szövet­kezeti kórusa 1951-ben bemu­tatkozott a közönség előtt. A kórus Réi Zoltán szak­mai irányításával felfelé ívelt, felhívta magára a szak­emberek figyelmét. Miskol­con, majd Egerben az orszá­gos kórustalálkozón arattak nagy közönségsikert. Fellép­tek a Zeneakadémián, szere­peltek a televízióban és számtalan rádiófelvételt ké­szítettek. Réti Zoltán egy éve a fiatal, tehetséges Ember Csabának adta át a kórus vezetését­A zenepedagógus a kated­rán; előbb az általános isko­lában, majd 1951-től a taní­tóképzőben a szépre és a jó­ra fogékony ifjú nemzedék­ben keltette fel az érdeklő­dést az éneklést, a zenehallga­tás iránt; megismertette ve­lük a közös dalolás örömét. Az 50-es évek végén, a 60-as évek elején a balassagyarma­ti általános és középiskolai kórus több alkalommal sze­repelt a rádióban, ami abban az időben nagy dolognak szá­mított. — Zenekar létrehozásával is próbálkoztunk. Dr. Berta­lan Ákosnak volt egy városi zenekara, amelyet az építők patronáltak. Több alkalom­mal közös hangversenyt ad­tunk- Sokan azt mondták, hogy a város két középisko­lája a tanítóképző, majd utó­da a Szántó Gimnázium és a Balassi között ellentétes nézetek uralkodtak. Az a sok közös zenei rendezvény, amit abban az időben a két közép­iskolában tartottunk, épp az ellenkezőjéről tanúskodik. Azt hiszem, hogy a zene kö­zel hozta egymáshoz a két intézet tanulóifjúságát. Réti Zoltán 1959-től 1963- ig mint megyei ének-szakfel­ügyelő segítette az általános iskolákban folyó ének-zene' oktatást. Nagyon sok hasznos tanácsot, sok jó tapasztalatot adott át kollegáinak. Döntő változást jelentett Balassagyarmat zenei életé­ben a zeneiskola megalakulá­sa, melynek létrehozásában nagyon sokat fáradazott Ré­ti Zoltán; aki az intézet meg­alakulása óta, 1963-tól irá­nyítja az iskolát- Az intézet­ben jelenleg kétszázan tanul­nak különböző hangszeres ze­nét. Az iskola növendékeiből alakult kamaregyüttesek, a különböző hangversenyek új színt és lendületet adnak a város zenei életének. Jelentős az iskola zenei „kisugárzó” tevékenysége a város közmű­velődési életére. — Hosszú utat jártunk be az elmúlt harminc év alatt. Hogy a kitűzött céljainkat mennyire sikerült elérni, azt csak az emberek életvitelé­ben, megnyilvánulásajban, gondolkodásmódjában; zene­kultúrájuk szintjén lehet le­mérni. Egy viszont biztos- Nem szabad megállni, nem lehetünk önmagunkkal elége­dettek. mert az önteltséghez vezet. Többet kell adni; múl­tunk, jelenünk, jövőnk erre kötelez; ezt diktálja emberi létünk, hivatástudatunk. Fe­lelősek vagyunk városunk zenei életének előbbrehala- dásáért, a megye zenei kul­túrájának fejlődéséért, az egész egyetemes magyar ze­nei életért. sz. r. í Anekdota Oscar Wilde-ról Amikor Oxfordban szóbe­li vizsgát kellett tennie, Os­car Wilde-nek az Űj Testa­mentum görög változatából kellett fordítania, amelyik egyébként kötelező olvasmány volt. A szövegrészt a vizs­gáztatók a Passióból (Jézus kínszenvedése) választották. Oscar Wilde elkezdett fordí­tani, könnyedén és pontosan. A vizsgáztatók meg voltak elégedve feleletével, és közöl­ték vele, hogy abbahagyhatja. Oscar Wilde azonban figye­lembe sem vette őket, hanem tovább fordított. Több sikerte­len 'kísérlet után a vizsgázta­tóknak végül is sikerült meg­állítaniuk a felelőt és közölni vele, hogy elég volt, meg van­nak ■ elégedve a fordítással, „ö, hadd olvassak még egy kicsit — mondotta Oscar Wilde. — Szeretném tudni, hogy hogy végződik”. Naplemente délben Hintsch György új filmjének címe Hauptmann egyik drá­májára emlékeztet, a címe: Naplemente délben. Szereplői fiatal értelmiségiek, akik hirtelen — egy betegség kapcsán — szembesülnek az élet lényeges kérdéseivel. A Somló Ta­más fényképezte film főszerepeit kiváló színészek játsszák] Huszti Péter, Bordán Irén, Lohinszky Lóránd, Kálmán György, Sinkovlts Imre, Gera Zoltán. Hintsch György leg­újabb művét a salgótarjáni November 7. Filmszínházban jelenleg, a balassagyarmati Madách Filmszínházban szeptem­ber 23—24-én vetítik. Képünkön: A válságos helyzetben élő ifjú pár: Huszti Péter és Bordán Irén. 5. — Jól van no, csak meg ne sértődj... — De valamit mégis csak ki kell találnunk! Mit tegyünk, merre keressük az MGB lépéseinek indítékát? — Nem tudom, főnök... így még nem álltunk. — Azt javaslom, hívjuk ide Dánt. — Nagyon veszélyes. — Főnök! Hívjuk ide Dánt. s mondjuk meg neki, hogy őt bíztuk meg a Magnólia-akció részletes kidolgozásával! — Nem tudom... talán jó. — Hívjam? — Hívja. — Itt Dan. — Dán az ágyában fekszik, mellette egy nő, kicsit riadtan. 4 NÖGRAD — 1980. szeptember 20., szombat — Maga az, Charlie... megismerem a hangját... Nem, a képet nem kapcsoltam be... nővel vagyok... igen, értettem,., öltözöm, megyek máris... azonnal ott leszek... Dán kapkodva öltözik, közben a nőnek magyaráz: — Meg kell értened, kedves Erzsébetem... Most el kell mennem... Ha akarsz, megvárhatsz itt is... Olvass, képmag­nózz, csinálj, amit akarsz, érezd jól magad... — Mert te mindig itthagysz ; engem... — Erzsébet majd­nem sírva mondja ezt, de Danra nézve ragyog a szeme. — Sietsz, ugye? — Sietek, édes, hogyne sietnék... — És mit olvassak? — Amit akarsz... Regényt, dokumentumot, sci-fit, van itt minden. — Inkább képmagnóznék... Van valami érdekesed? — Hogyne... Az 1991-es budapesti földrengés, Pinochet és Reza Pahlavi halála, futballmeccsek... de ne haragudj, sietnem kell. — Dán megcsókolja Erzsébet mellét, megsimo­gatja az arcát. — Ezt a kis mostohát is... búcsúzz el tőle is... Dán megcsókolja Erzsébet másik mellét is. — Esernyőt, esőkabátot viszel? — Viszek. Várj meg, édesem... — Várlak, váriak... Dán kilép az ajtón, Erzsébet lehunyja a szemét. Szinte azonnal elalszik. « — Megjöttem, főnök, hello Charlie! — Van új híre. Dán? — Van. — És volna szíves elmondani? — Charlie, ne szemtelenkedj a fiúval. Dan, ha most azt találja mondani, hogy megtudta, hogy... — Megtudtam, főnök. — Hallgatjuk, Dán. Beszéljen. — Az MGB ügynökségnél teljes a felfordulás. Minden­kit, még a nyugdíjasokat is berendelték. Állandóan filmfel­vételeket böngésznek, régi kópiák közt turkálnak, miközben a többiek megszállták a Génbank legfontosabb intézményeit. Alig ügyelnek arra, hogy rendesen konspiráljanak. Nyíltan, gátlástalanul dolgoznak. — De mit Dán, az istenért... mit keresnek? — Azt hiszem, tudom. Erzsébet mondta, hogy... — Ki ez az Erzsébet? Megint egy új kismenyasszony? — Nem. ö más. Erzsébet... ő más... — Mindegy. Mit mondott el? — Hogy a munkahelyén, a Génbankban is... — A Gén bankban?... Ezt már említette... — Igen, főnök. Megjelentek, mindent átforgattak, kutat­tak, kerestek. Az igazgató teljesen fel van háborodva. — Foxman? — Igen, Foxman. Azt mondja, ha nem hagyják dolgozni, akkor lemond. Nem vezeti tovább az intézetet. — Foxman nem szokott érzékenykedni. Én legalábbis nem úgy ismerem. — Főnök, maga ismeri Foxmant? — Ismerem, persze, hogy ismerem. Nagyon rendes, pre­cíz tudós. Nem hiszem, hogy zseni,- de a munkáját elvégzi rendesen. Sokat és jól dolgozik, és nagyon jól is tartja ma­gát. Elmúlt hetvenéves, de hatvannak se néz ki. Dolgozik és mosolyog. — És őszül... — Igen, Charlie, őszül. De tó ne reménykedj, te nem őszülsz meg soha! Ilyen ronda vörös marad a hajad, míg ki nem hullik. Kopaszon se leszel szebb, Charlie, mint így, vörösen... — Akkor már mindegy lesz... — Örülök, Charlie, hogy legalább ezt belátod... De mi legyen Foxmannal? Dán mélységesen meghatva, megilletődve hallgatja fő­nökei beszélgetését. Látszik, hogy néha ő is szívesen meg­szólalna, de jólneveltsége és — ezúttal indokoltnak tűnő — kisebbségérzése ebben meggátolja. Egy kézi elektronikus játékkal játszik. — Dán! Téged is megkérdezünk: mi legyen Foxmannal? — Jones Dán felé pördül a karosszékével. — Inni kérsit (Folytatjuk) l

Next

/
Thumbnails
Contents