Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

Jogi tanácsadó TEMETKEZÉSI SEGÉLY A SZAKSZERVEZETTŐL B. Péter palotási olvasónk közel fél éve be­tegállományban van, ezért fordulhatott elő, hogy a budapesti vállalatánál működő szak- szervezeti bizottságot csak három hónap el­telte után tudta felkeresni az édesapja halála után járó temetési segélyért. Kérését azonban elutasították, mert mint mondták, betegsége miatt nemrég kapott segélyt a vállalattól és a szakszervezettől is, a társadalombiztosítástól pedig már különben is megkapta a temetési segélyt. Ez mind igaz, szeretné tudni azon­ban, hogy mindezeken felül is jár-e részére a szakszervezeti temetési segély? Valóban kétféle temetési segély ismeretes. Az egyik az, ami a társadalombiztosítástól jár, és amelyet olvasónk már meg is kapott. A másik pedig a szakszervezeti, aminek a jogo­sultságáról viszont még vita folyik. Előre kell bocsátanom, hogy a szakszervezeti segélynek megadása általában nem kötelező, csupán ad­ható. Ez alól azonban két kivétel van, az egyik a szülési segély, a másik pedig a teme­tési segély. Mindkettő kötelezően jár, ha az igénylőnek legalább egyéves tagsági viszonya van. A szakszervezeti temetési segély kifizet­hető az elhalt szakszervezeti tagsága jogán, kifizethető az eltemető szakszervezeti jogán is, de csak az egyik jogon. A szakszervezeti temetési segélyt nem zárja ki, ha az igénylő abban az évben más címen már részesült szakszervezeti segélyben, és az sem, ha a tár­sadalombiztosítástól már megkapta, mert a kettő egymás mellett jár és nem egyik vagy másik. Ha tehát az eredeti halotti anyakönyvi kivonaton még nincs feljegyezve a szakszer­vezeti temetési segély felvétele, újból jelent­kezzen vállalata szakszervezeti bizottságánál és kérje a kifizetést. Újbóli elutasítás esetén panaszával a vállalatnál működő társadalom­biztosítási tanácshoz forduljon. ÉLETTÁRSI KÖZÖS SZERZEMÉNY ELOSZTÁSA N. N.-né salgótarjáni olvasónk több mint tíz évig élt élettárai viszonyban. Minthogy mind­ketten jól kerestek, ez idő alatt építették fel élettársa elkezdett lakóházát, amelynél már olvasónk is szerepelt adósként, vettek egy személyautót, a Balatonnál üdülőtelket és in­góságukat. Megtehették, mert gyermekük nem lett és nem is lehetett volna. Az utóbbi időben éppen ez jelentette ellentétük okát is, ami végeredményben oda vezetett, hogy élettársa a lakásból kizárta és teljesen elzárkózik az élettársi viszony visszaállításától, de a közös szerzeményen való osztozkodást is elutasítja. Követelhet-e valamit a közös szerzeményből? — kérdezi olvasónk. Házastársak között a házasság megkötésével a házassági életközösség idejére házastársi va­gyonközösség keletkezik. Ez azt jelenti, hogy ezen idő alatt akár együttesen, akár külön- külön szerzett minden vagyontárgy közösnek tekintendő, tehát minden vagyonban fele-fele arányban tulajdonosok, kivéve azt, amely va­lamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Hogy mennyire elismert élő valóság az élet- közösségben élés, bizonyítja, hogy a munka­jog és a társadalombiztosítási jog az élettár­si viszonyt elismeri, és erre alapított külön­böző jogokat is meghatároz, pl. özvegyi nyug­díj stb. Sajnos, polgári jogunkban ezek az élettársi jogok nem nyertek meghatározást, így törvényes vagyonközösség sem jöhet lét­re az élettársak között. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy az élettársak között a közös vagyon tényét le lehetne tagadni, vagy a kö­zösen szerzett vagyonból egyik élettáraat ki lehetne zárni. Hiszen az együttélés és a szer­zés idejére bizonyítható, csupán a szerzésben való közrehatás arányát kell tisztázni. Házas­társak között ez egyszerű, mert a szerzett vagyonban fele-fele arányban tulajdonosok. Élettársak között általában bíróság dönti el a felek tulajdoni arányának mértékét, éspe­dig az együttélés alatt szerzett jövedelem ará­nyában. Javaslom, panaszával forduljon bíró­sághoz, indítson keresetet volt élettársa ellen a tulajdonközösség megállapítása végett. He­lyes lenne, ha a per vitelére ügyvédet kérne fel, aki jogismerete és joggyakorlata alapján nagy segítségére lehet az eredményesség el­érésében. Dr. J. S. Egymillió bélyeggyűjtő ■ ■ Ünnepi seregszemle Változékony idő Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és tisznátúli megyéknek A Kárpát-medencét az el­múlt héten több alkalommal érték el az Atlanti-óceánról érkező frontok, ezért nagyon változékony, hűvös időjárás alakult ki hazánkban. Meg­növekedett a felhőzet, heves záporokkal, zivatarokkal. A csapadékos időt okozó frontok átvonulása után egy-egy rö- videbb időszakra átmenetileg felszakadozott a felhőzet, az Alföld keleti, délkeleti térsé­gében 20, 25 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az elkövetkező napokban tovább tart a változékony idő­járás; a derült, száraz időt gyakran váltja fel majd egy- egy csapadékos időszak. A hét közepén a napsütés * hatására a hőmérséklet 20 fok felett alakul. A hét második felében azonban egy újabb zóna ha­tására sokfelé lesz futó zá­poreső, eső- A hőmérséklet csúcsértéke 15, 19 fok között lesz. A jövő héten tehát idő­járásunkban lényeges változás nem várható. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Változékony, esős időjárás volt a múlt héten hazánkban. Péntek kivételével minden­nap volt több-kevesebb csa­padék, amelynek mennyiségi eloszlása azonban igen változó volt. Az Alföld északnyugati része és az Északi-középhegy­ség bőséges csapadékot ka­pott, a déli és délnyugati me­gyékben viszont csak néhány mm hullott. A legszárazabb Békéscsaba és környéke volt, itt összesen 1 mm csapadék esett, ezzel szemben Miskol­con 42, Putnokon 46 mm-t mértek. A . hőmérséklet csúcs­értéke eleinte 20—25 fok, ké­sőbb 18—23 fok között alakult. Hajnalban 7—15 fokot mér­tek. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Egyesületének 160 ezer tagja van. A felmérések szerint a tényleges gyűjtők száma ennél sokkal nagyobb, hazánkban mintegy egymrlbo- an hódolnak e nemes szenve­délynek, — köztük nagyon sok a fiatal. Ki miért gyűjt bélyeget? Mert érdekes és hasznos, szó­rakoztató és tanulságos elfog­laltság, szélesíti ismeretkörün­ket, fejleszti szépérzékünket. Előttem peidáü) a Magyar Posta 1979-ben kiadott bé­lyegeinek színes tablója. Raj­ta végigkísérhetjük a múlt év •zinte valamennyi jelentő­sebb eseményét, évfordulóját: „Vörös katonák előre” — fel­irat hirdeti a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját Egy másik bé­lyeg az ENSZ emberi jogok deklarációjának 30. évforduló­jára emlékezik. Csodálatos szépségű bélyegsor és -blokk a 450 éve elhunyt Dürer Albert festményeit örökíti meg. Há­rom bélyeg a KGST megala­kulásának 30. évfordulóját idézi. Rippl Rónai József, Mó­ricz Zsigmondról készült pasztellje díszíti a nagy író születése 100. évfordulójára kiadott emlékbélyeget. A Magyar Nemzeti Galéria festményeiből összeállított, lovakat ábrázoló sor, vala­mint az erdei állatokat bemu­tató bélyegek a természet széoségeivel ismertetik meg a gyűjtőket Történelmi isme­reteinket gyarapítja a IX. nemzetközi numizmatikai kongresszus alkalmából ki­adott sorozat: a régi magyar érméket ábrázolja I. István királv dinárjától Mátvás aranyforintjáig. A nemzet­közi gyermekév alkalmából kiadott mesesorozat nyilván, nemcsak a legfiatalabbak fan­táziáját mozgatta meg. A sonrtrajongók sem pa­naszkodhatnak: bélyeg örökíti me« a magvar csapat gvőzpl- mAt a Buenos Aires-i XXIÍT. SpVVrvlimnián. A téli sportok bójái a Lake Placid-i XIII. tél’ olimpia sorozatának őrölhetnek, ötkarikás bélvee- cnr emlékezik mea az elmúlt három évtized nyári olimpiai Magyar Posta 201, EUROPA O.SlAlMllT «1S7I-MÖT0 Az év legszebb bélyege: az Európa vasútjait ábrázoló blokk. — Tervezte: Varga Pál. Az 52. bélyegnapi blokk a Kossuth Lajos utasítására ter­vezett, de forgalomba már nem került 1 krajcáros ma­gyar bélyeget ábrázolja. Ter­vezője Vertei József. játékairól Helsinkitől Moszk­váig. Mindezt persze a teljesség igénye nélkül soroltuk fel, ab­ból az alkalomból, hogy szom­baton került megrendezésre az 53. bélyegnap és a magyar bélyegek országos kiállítása Budapesten. Az idei bélyeg­napi kiállításon együtt mu­tatkozik be a világ szinte va­lamennyi híres magyar or­szággyűjteménye, amelyek vi­lágkiállításokon magas érté­kelést kaptak. A kiemelkedő magyarországi gyűjtőkön kí­vül 19 külföldi is szerepel a kiállításon: angol, csehszlovák. lengyel, amerikai, NDK-beli, holland, nyugatnémet és dán gyűjtők mutatják be magyar gy ű j teményeiket. Az első magyar bélyegek kiadására Kossuth Lajos 1848-ban adott utasítást, de a szabadságharc elbukása miatt ez csak terv maradt. 1850-től osztrák bélyegeket használt a magyar posta és csak 1867., a kiegyezés tette lehetővé az első magyar bélyegek kiadá­sát — akkor még Ferenc Jó­zsef arcképével. Később, a ki­rály arcmása helyett a Turul­madár és más ábrák szere­peltek a magyar bélyegeken. Mint minden évben a gyűj­tők szavaztak arról, hogy me­lyik volt az év legszebb bé­lyege. Nos, az idén az Euró­pa vasútjait ábrázoló Varga Pál alkotta blokk nyerte el a rangos címet. A bélyeggyűjtők idei nagy seregszemléje érdekes és rit­ka látnivalóival bizonyára újabb híveket toboroz majde érdekes és értékes foglalatos­kodás számára. A továbbiakban folytatódik a változékony Idő. Eleinte hű­vös levegő érkezik a Kárpát­medencébe, az északias szél időnként megélénkül. Változó­an felhős lesz az ég, záporok kialakulására számítani kell. A nappali felmelegedés 14— 19 fok között várható, a haj­nali hőmérséklet 4—9 fok kö­rül alakul. A szélvédett he­lyeken gyenge talajmenti fagy lehetséges. A hét végére a hőmérséklet kissé emelkedik. Talajnedvesség % Megye 0-50 cm 50-100 Pest 35-45 25-35 rtígrád 35-45 30-40 Heves 40-50 30-40 Szsboles­Szatmár 75-85 70-80 Bcrsod­A-Z. 55-70 40-60 Szolnok 30-40 25-35 Hajdú­Bihar 45-50 40-50 Bács­Kiskun 30-35 20-35 Békés 35-45 30-40 Csongrád 35-45 20-30 6 NOCRAD — 1980, szeptember 17., szerda Gáti István 2000 forinton felüli értékben OTP-hitelre is vásárolhat * * V mezőgazdasági kisgépet, továbbá állattenyésztési felszereléseket és eszközöket, mű­trágyát, növényvédő szert, fóliasátrat és más cikkeket. Budapest, valamint Pest, Komárom és Nógiád megye AFÉSZ-boItjalban, a Budapesti AGROKER és a Vas- és Edénybolt Vállalat közös boltjaiban (Budapest VI, Bajcsy- Zsilinszky út 59.) PEST, NÚGRAD ÉS KOMÁROM MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI ELLÁTÓ VÁLLALAT A Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat balassagyarmati Ipoly Áruházának rendkívüli ajánlata! Sertésvelúr kabátok 2830,— Ft helyett 1980,— Ft Férfiballonkabátok 1040,— Ft helyett 624.— Ft 607,— Ft helyett 364,— Ft Férfi átmeneti kabátok 1540,— Ft helyett 924,— Ft Női ballonkabátok 1120,— Ft helyett 672,— Ft Lánykaballonkabátok 729,— Ft helyett 437,— Ft Női jerseyruhák 516,— Ft helyett 310,— Ft AMÍG A KÉSZLET TART! Ezenkívül bőr-, átmeneti és télikabátok gazdag választékát kínáljuk. Most keresse fel az Ipoly Áruház konfekcióosztályát, érdemes! KLEMPERER Budapesten -1. Johann Sebastian Bach: Magnificat BÄTHY ANNA - szoprán SÁNDOR JUDIT - szoprán TISZAY MAGDA-alt SOMOGYVÁRI LAJOS - tenor LITTASY GYÖRGY - passzus slpx 12160.ÁRA; ío fi Budapesti Kórus V. (D-dúr) Brandenburgi verseny NEY TIBOR - hegedű SZEBENYI JÁNOS-fuvola FISCHER ANNIE-zongora A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: OTTO KLEMPERER Archiv feivétel. készült az 1950. január 13-án. a Magyar Rádióban elhangzott hangversenyen. A világ egyik legelső karmestere Budapesten..'. Csodálatot koncertek, viharos próbák, nagyszerű operapremierek, haj- naii sorbanaiiás a jegypénztárak előtt... Budapest újrapezs* dúló zenei életének legszebb emlékei Otto Klemperer sze- repléséhez fűződnek. Csak három és fél évig tartott a legen­dás korszak (1347-51). mégis mennyit adott az énekesek­nek. a zenészeknek és persze a közönségnek! Klemperer jbíenléte egyszeriben világhírévé emelte a koncerteket és az operaelőadásokat. A Hungaroton most induló sorozata a itiSi hallgatóknak eleveníti fel ezeket a gyönyörű estéket A rádió archívumából opera-és hangversenyfelvéteiek kerül* nek hanglemezre. A sorozat első darabjának külön érdekes­sége, hogy az V. Brandenburgi verseny zongoraszóiamát viiaghirű zongoraművészünk, Fischer Annie játssza. ON HANötEMEZ HETEK IDEJÉtí % y TMEZEKAHA 50 Ft LÍfiE3£jLjjB A romhányi Rá» kóczi Vadásztársaság intéző bizottsága fel­vételi pályázatot hir­det hivatásos vadász­munkakör betöltésére. A pályázatot 1980. szeptember 30-ig írás­ban lehet leadni a vadásztársaság intéző bizottság címére. KÖZÉPFÖKÜ vég­zettséggel rendelkező munkaügyi előadó ál­lást keres. „Október” jeligére a kiadó tele­fonközpontjába. ANGOL import nem- zetközi champhion kantól skót juhász kis­kutyák eladó. Etes, Petőfi út 19. JÓ állapotban levő i,Napfény” szakrény- sor igényesnek el­adó. Érdeklődni: 17 után, Salgótarján, Ybl Miklós út 80. 1/1. NAGYON szép 6 éves filodendron hely­szűke miatt eladó. Szuha. Kossuth út 15. ÉPÍTÉSI telek eladó Zagyvapálfalva. Szé­chenyi út 44. sz. alatt. Érdeklődni: 15 óra után, Zagyvapálfalva, Zöldfa út 3/1.. II. em. 22. MÄTRASZELE. Sza­badság úton kertes családi ház eladó. Ér­deklődni: Szabadság út 79. ELADOM kétszobás szövetkezeti lakásom. Cím: Prommer. Sal­gótarján, Kemerovo kft D/4. Érdeklődni: 16-19 között. EGYEDÜLÁLLÓ nő Salgótarjánban albér­letet keres, vagy la­kást bérelne. „Főis­kola 71671” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. EGYEDÜLÁLLÓ idős néni albérleti szobát keres bútor nélkül, Salgótarjánban. „Nyugdíjas” jeligére a kiadó telefonköz­pontjába. KÜLÖN bejáratú fürdőszobás albérlet garázzsal kiadó. Ér­deklődni: Pásztó, Köl­csey út 9. JAWA 250-es és 175- ös eladó. Mátravere- bély, Petőfi út 6. Mihalik Sándor. SIMSON motorke­rékpár S—50 B típu­sú eladó. Salgótarján, Gorkij-telep A/14. IV. lépcsőház. n/3. IS-es felújított Tra­bant 30 000-ért eladó, Salgóbánya, Vár út 16. TRABANT Speciál Igényesnek azonnal el­adó. Érdeklődni 18-tól 15-591 telefonon. ÍRÓGÉPEK, zseb­számológépek. eser­nyők javítása és át­húzása, gombbehúzás, Salgótarján, Arany János úti kisipari pa­vilonsor, műszeré»- műhely«

Next

/
Thumbnails
Contents