Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
Csanády János: Minden fény örök kútra lel szememben Nem kiáltok, dübörgő földeken egy hangos szó nem hagyja el a szám, nem kiáltok, némán táncolok hátán; annak hátán, ki megörült, a sátán, s egy hangos szó nem fakad ajkamon, mert csak befelé repülnek az átkok, felém, felém, ki egész Föld vagyok, mert csak egy ember vagyok a föld háta- s sziporkáznak milliárd csillagok; nem kiáltok, csak mint a sas magas, magas, árva kőszáli bérceken, tollászkodom a föld pikkelyes hátán, annak hátán, ki megőrült, a sátán, tollászkodom saját pikkelyemen, vagy szelet fogok, s méltósággal, lassan keringek fönn a szédítő magasban, saját mélyimet lesem sas-szememmel, nem kiáltok, csak hallgatok magamban, akár fekete lyuk a végtelenben, s minden fény örök kútra lel szememben. Kiss Benedek: Ember vagy madár Szemem szűkül, zuhog rám az éj. ' Sárkánytüdők, lombos fellegek zizegnek és vörhenyes levél. Eső ver és rőt levél temet. Kávéscsésze és borospohár ducorog az asztalon. Magam, kócsag forma ember vagy madár, csörtetek az éj bokraiban. Itt az éj, hát újra itt az éj! Harcsateste hűvös mint a sár. Farka megcsap: rebbenek, futok, kócsag forma ember vagy madár. Ami a záróielentésből kimarad... Közérzet a kórházban r Az utóbbi időben több cikk, tanulmány foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen hatással van a kórházban töltött néhány nap vagy hét a gyermekekre. A megjelent írások egyértelműen leszögezik, hogy a ..bezártság”, a szülőktől való elszakadás, az egyhangú, rideg kórtermek, a „csak” gyógyításra szűkülő ápolás stb. a gyermekekben lelki töréseket okoz, s bár gyógyultan kerülnek haza, hosszú időnek kell eltelnie, amíg lelki egyensúlyukat is visszanyerik, amíg elfelejtik a kórházban töltött Időt. Szerte a világon történnek kezdeményezések annak érdekében, hogy a gyermekek kórházban töltött napjait elviselhetőbbé tegyék. Felmérések bizonyítják, hogy *x lehetséges. Azokban a kórházakban például, ahol az anya együtt fekszik be gyermekéved, jelentősen csökken a gyógykezelés Időtartan», nem beszélve arról, hogy a gyermekek lelki sérüléseket egyáltalán nem, vagy csak elvétve szenvednek. Magyarországon ezek a kezdeményezések még gyermekcipőben járnak, bár egyre több szakember csatlakozik ehhez a — nevezzük így — mozgalomhoz. Szép példa erre a miskolci gyenmekegészségügyi központ, ahol a magas szintű orvosi ellátás mellett pedagógusok és pszichológusok foglalkoznak főállásban (!) a gyermekekkel. Így a gyerekek nemcsak a tananyagban nem maradnak le, de a különböző foglalkozások során verseket, dalokat, tanulnak,1 rajzolnak, bábokat, agyagfigurákat készítenek, melyekből az intézmény rendszeresen kiállításokat rendez. De megünneplik a karácsonyt, a névnapokat, születésnapokat, stb. is. Történtek kezdeményezések a salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórház gyermekosztályán is, bár jelentős eredményekről ma még nem számolhatunk be. Múlt év őszétől néhány pedagógus — Godó Elvira, a Budapesti úti Általános Iskolából, Túrái Gáborné és Fekete Mihályné a városi gyermekkönyvtárból — társadalmi munkában vállalta a gyerekek rendszeres látogatását. Hétfőn és csütörtökön — délután fél öt után — mesét mondanak, kéthavonta vetítéseket tartanak, rajzolni tanítják a gyerekeket. Mindez persze még nem sok, de nem is kevés, kivált ha hozzátesszük: akad kisgyerek, aki itt hall először mesét... A gyermekek körében rendkívül kedvező visszhangja van ennek a heti kétszer fél órának, noha csak részben tudja kompenzálni „kórházi közérzetüket”. Mindaddig, amíg nem válhat lehetővé főállású pedagógus alkalmazása, a megyei kórház továbbra is a pedagógusok társadalmi aktivitására számít. Ez év februárjában egyébként újabb kezdeményezés valósult meg: színesek lettek a kórtermek. A gyermekosztály egyik részlegén mesefigurák színes alakjai kerültek a falakra. De ez is csak a kezdet! Színes ágyak, színes ágyneműk kellenének, elérhető székek, kis asztalok. Színes, éjjeli- szekrények, színes függönyök... Persze mindez pluszterheket, terven felüli kiadásokat jelentene az intézménynek. így az elképzelések megvalósítására kevés a remény, hacsak a szocialista brigádok..., az üzemek.... Mert a lelkesedés — a kórház vezetőinek messjemenő támogatása ellenére — sem elegendő. A gyermekek számára a legfájóbb pont a szülői háztól, a szülőktől való elszakadás. Számukra érthetetlen, miért nem láthatják családjuk tagjait. És csak fokozza honvágyukat, mikor hetente háromszor a zárt ajtókon keresztül látják meg szüleiket a tömegben. Az üvegfalon keresztül beszélgetni sem lehet. Ebben a tragikomikus szituációban nemcsak a gyerekek, sokszor a szülők szemében is megcsillan a könny. Az egyórás néma találkozás után a gyerekek tovább sírdogálnak, minek következtében lázuk felszökik, állapotuk rosszabbodik. Noha szülő-gyermek-orvos egyaránt érzi, hogy ez így nem megoldás, évek óta nem változott a látogatások gyarlata. A kórházak gyermekosztályain a jövő felnőttjei fekszenek. Sem a szülőknek, sem a társadalomnak nem mindegy, hogy milyen felnőtté válnak a mostani gyermekek. Az viszont tény, hogy a gyermekkorban elszenvedett lelki sérülések alapvetően befolyásolják a kialakuló személyisé- get. Lelki sérülések természetesen nemcsak a kórházban érhetik a gyermekeket, de ott fokozottabban ki vannak téve ezeknek. Ha már felismertük a probléma jelentőségét, akkor a megoldás módját sem ártana mihamarább íelismer- ri. Egy» biztos; gyermekeink egészségéért semmiféle anyagi fildozatot nem sajnálhatunk...! E. Zs. Amatőr tárgyformálás, vizuális kultúra Mintha kevesebbet törődnénk mostanában az amatőr képző- és iparművész alkotókkal. Pedig változik, differenciálódik ez a tömegmozgalom, szükség lenne alaposabb helyzetelemzésre, termékeny párbeszédekre — egységesebb, összehangoltabb gondolkodásra. Igaz, közművelődési tanácskozásokon vagy szakmai disputákban minduntalan felbukkan az amatőrizmus témája, de e nézetek általában megoszlanak. Vannak, akik túlburjánzást, mértékvesztést emlegetnek, mások meg tartalmi, műfaji, szemléletbeli gondokat. Bizonytalanság, határozatlanság övezi a tárgyformáló mozgalom működését, ami a köznapi gyakorlatban Is érezteti hatását. A mozgalom jelentőségét persze kevesen vitatják. Azt mondta egyszer valaki: egy ország, egy megye vizuális kulturáltságában az amatőr mozgalom fejlettsége és szervezettsége az egyik legfontosabb meghatározó. Lehet ebben valami. Hisz’ az öntevékeny alkotóknak sajátos átmeneti, közvetítő szerepük van a kultúra mozgásterében. Tevékenységük, munkáik alapján maguk is alkotó emberek: érdeklődésük, tájékozottságuk révén pedig jobbára a közönség legfogékonyabb, legértékesebb rétegét jelentik. Kisebb-na- gyobb községeinkben, egy-egy üzemben, hivatalban vagy az iskolákban elősorban rajtuk keresztül formálódik a közízlés, a művészetről való gondolkodás. Kiemelkedő hatásuk van tehát a társadalom tudatformálásában, így a mozgalom irányítóinak, szervezőinek a felelőssége se' jelentéktelen. Már a szóhasználatnál is ellentmondásba ütköztünk. Többnyire amatőr képzőművészetről beszélünk mindmáig, ha a mozgalom egésze szóba jön, holott az utóbbi évtizedben ugyancsak kinőttük ezt a kategóriát. A festő-, grafikus- és szobrászszakkörök mellett megszaporodtak az Iparművészeti jellegű csoportok, amelyekben a kerámia, a textilművesség, a báb- és játékkészítés, s a különféle népi tárgyformálés egyaránt helyet talált. Napjainkban Is folytatódik ez az átré- tegződés, egyes ágazatok máris népszerűbbek, mint a hagyományos műfajok. Nyugodtan beszélhetünk tehát amatőr tárgyformáló mozgalomról, mert ebbe a fogalomba a vizuális kultúra valamennyi műfaja belefér. Ugyanakkor tartalmi, szemléletbeli változásba is utal a megjelölés. Ahogyan a hivatásos művészeti életben a műfajok egyenrangúsága, a társművészetek együttműködése — a tárgy- és környezetkultúra korszerű értelmezése került előtérbe, úgy az amatőr mozgalom funkcióját is újra kell gondolnunk. Évek óta az amatőr kiállítások körül porzik a leghevesebb vita. Hogy sok van belőlük, indokolatlanul sok és elég gyakori az átlagon aluli színvonal. A művészek egy része ilyenkor az intézményekre és a hivatalokra mutogat, az amatőrök pedig a hivatásos alkotók rosszindulatát, vagy a hivatalnokok kicsinyességét emlegetik. Ki tudná pontosan eldönteni, hogy kinek, mikor van igaza? Mindenesetre tény, hogy az amatőr rendezvények száma ettől függetlenül továbbra se csökken, és minőség tekintetében is alig van változás. Persze tisztázzuk: képzőművészeti jellegű bemutatókról, zömében festészeti tárlatokról van szó, mert a legfeltűnőbb szereplési hullám kétségtelenül ezen a területen jelentkezik. Félreértés ne essék: a kiállítások sokasodása, a vizuális kultúra demokratizálódása önmagában véve természetes és jó dolog, csakhogy a minőség szempontjának háttérbe szorulása rossz. Az utóbbi időben például az üzemi, vállalati és Ifjúsági klubokban Is meghonosodtak a képzőművészeti rendezvények. A kiállítók egy része ismerős amatőrökből vagy céhbeli dolgozókból került ki. Igen szép közönségsikere van az efféle rendezvényeknek, s a bemutatott darabok jó réssé napok alatt gazdára talál. Bármilyen jó sxándákúak ezek az újszerű kezdeményezések, nem mindig érik el céljukat, különösen akkor nem, ha önkényesen rendezik ezeket a tárlatokat, szak- zsüri, kulturált ízlésigény nélkül, komoly színvonalengedménnyel. Így gyenge, fantáziátlan művekkel találkozhatunk, sőt ízléstelen, giccses készítményekkel is. összességében tehát rendeletien az amatőr tárlatok szervezése. Ha a hivatásos alkotó kiállítást akar rendezni, akkor még az előző esztendőben jelzi szakmai szövetségénél konkrét igényeit. Majd szakmai, hivatali testület dönti el: jogosak, indokoltak-e az igények. Nem így az amatőröknél. Inkább azt mondhatnánk, gondol egyet az öntevékeny alkotó, s kiállítást szervez magának és társainak. Egyezségre jut a kultúrház vagy a klub vezetőjével, engedélyt és zsűrit kér az illetékesektől (ha kér) aztán már készülhetünk is az ünnepélyes megnyitásra. Persze ne legyünk igazságtalanok! Hisz’ a szakkörvezetőn kívül kihez fordulhatnak az amatőr alkotók? Ki fogja össze, melyik szerv foglalkozik ügyes-bajos gondjaikkal, kiállítási terveikkel? Nem hagyhatjuk magára az amatőr képzőművészetet. Az előbb említett gondok már önmagukban is jelzik a cselekvés irányait, s ugyanakkor a minőségigény és a rendezettség címszava tartalmat is adhat tennivalóinknak. Szuromi Pál Péreli Zsuzsáról Gobelin, idézőjelben Péreli Zsuzsa munka közben „Az életem kész regény" — mondja. S e szépreményü kisasszonyok szájába illő mondatot úgy kíséri fanyar grimasszal, hogy megkérdőjelezi és kicsúfolja nemcsak a regényesnek mondott életet, hanem azt a magatartást is, ahogyan a „művésznő" nyilatkozik. „Örülök, hogy nem lett belőlem boldogtalan festőmü- vésznő, csak kétkezi munkás" — okolja meg fenntartását. Pedig valóban kész regény az élete! Az általános iskola után keramikus szakmunkás lesz, majd gimnáziumban tanul. Régi házak a Fertő partján Azok az autós turisták, akik Fertődről Sopron felé haladva nem a nagy forgalmú 84. főutat választják, hanem a keskeny, kanyargós, a Fertő partján vezető 8518-ast, romantikus kis falvakon haladnak keresztül. A főutcákat itt is, mint az ország más községeiben új családi házak szegélyezik, de itt-ott áll még a népi építészet néhány emléke. Mint Fertőszéplakon az úgynevezett fűrészfogas építkezés. öt régi ház: megmentették a lebontástól a néprajzosok, műemlékesek — s az őket segítő tanácsok. A régi portákat helyreállítják és múzeum lesz bennük. Fertőszéplak — napjainkra teljesen összeépült Fertőddel, az egykori Eszterházával — jellegzetesen ipszilon formájú település; a falu közepén temnlom, mellette az egykori Széchenyi-kastély: itt született a Nemzeti Múzeumot alapító Széchenyi Ferenc. A falu házai és településszerkezete sokáig őrizték a középkori eredetet, de a hatvanas évek közepe táján hirtelen kezdtek eltünedezni a régi épületek: átadták helyüket a két-, háromszintes családi házaknak. Akkoriban az ország több táján építettek skanzeneket : Győr-Sopron megyében is felmerült a gondolat, hogy — más épületekkel együtt — ennek a tájéknak a jellegzetes fűrészfogas építésű házaiból Is telepítsenek át néhányat egy újonnan létesítendő skanzenbe. De a mú- zeológusok a helyszíni megóvás mellett érveltek, és nemcsak anyagi okokból. Itt öt házból álló együttes menthető meg, s ez ma már igazán ritkaság. Végül a Fertőtáj általános rekonstrukciójának részeként elfogadták a helyreállítás tervét: négy évig tartott a kisajátítási eljárás (egy házban még ma is laknak), s 1976. nyarán megkezdődhetett az építkezés. A terveket a VÁTI készítette, a munkát az Országos Műemlékfelügyelőség végzi a soproni Liszt Ferenc Múzeum szakmai konzultációjával. A fűrészfogas építkezésre jellemző, hogy a telkek nem az utca tengelyére merőlegesen, hanem kisebb szögben csatlakoznak az épülethez. Emiatt az egyik ház első ab- ablakából rálátni a következő ház tűzfalára. Ezen a vidéken ez gyakori megoldás volt, mára azonban már csak a Nagy Lajos utca 31—39. sz. házak állnak ebben a formában. Ezek a házak a múlt században épültek, s most, amikor a helyreállítás megkezdődött, nagyon rossz állapotban voltak: némelyikének a fele' hiányzott, s csak az alapok segítségével sikerült rekonstruálni. Mindegyik udvarban helyreállítják a melléképület teket, gazdasági épületeket Is — ehhez nemegyszer másutt, más öregebb háznál, kellett mintát keresni. Szinte mindegyik háznak van valami különlegessége: a 33. számúban trapéz alakú a szoba, a 35. számú udvarán szeszfőzde működött — ezt is heyreállitják. Fertőszéplak a soproni múzeum gyűjtőkörébe tartozik. A Fertő-parti népművészet tárgyi és szellemi emlékeinek gyűjtése már évek óta tart, de amikor elérhető közelségbe került, hogy tájházban mutathatják be a vidék egykori életét, meggyorsult a gyűjtés: a már raktáron levő anyag mellé sok bútort és egyéb berendezési tárgyat vásároltak. Négy házat nyitnak majd meg a nagyközönség számára. A 31. számúban egy kétszoba- konyhás lakást mutatnak be, a 33. és 35. számúban pedig szoba-konyha-kamrás lakásokat és a gazdasági udvart, teljes korabeli berendezéssel és használati tárgyakkal. A 37-esnek csak a homlokzatát állítják vissza eredeti formájában: belül vitrines múzeumi kiállítás lesz. Ez bemutatja a környező öt falu. az Esz- terházy- és Széchenyi-urada- lom történetét. J A soproni múzeum programjában szerepel, hogy a következő öt évben Fertőrákoson német, Kópházán pedig hor- vát tájházat rendeznek be. G. B, esti tagozaton. Képzőművészeti körökbe jár. a Dési Huber körre emlékezik visZ- sza legszívesebben. Rajzol, fest. És megismerkedik a go- belinhel. Nem mintha nem ismerte volna már azelőtt. Megtudja, megérti, hogy nem kizárólag hősi urak — dús páncélban, királyi csaták és égő várkastélyok jelentik a gobelin témáját. Megismeri Ferenczy Noémi örökségét nemcsak gobelinekben, hanem ténylegesen is: össze- ismerkedik Tarján Hédivel, és Solti Gizivel, akik Ferenczy Noémi tanítványai voltak, s egyikük a szövőszékeit, másikuk a fonalait örökölte. Tarján Hédihez jár gobelint tanulni. Egy festőállvány keretébe felvetés kerül; így tanul szőni. A festőállványon minden reggel, egy Sportszelet fogadta De nemcsak ezért szerette a gobelint. A gobelin rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy nemesnek, réginek tud hatni. A gobelinnel fejezhetők ki legjobban a múltat idéző témák, a halk hangulatok, mintha minden egy kicsivel sápadtabb, avittabb, öregebb — bölcsebb lenne. Ez a gobelin szembesíthető Isi Hajdan festményeket szőttek gobelinszövéssel. Péreli Zsuzsa régi fényképet választ témául, vagy éppen a szerencsi csokoládé papírborítójának „édes” kiscicáját. Más anyayaal szembesítve más hangsúlyt kap a fénykép, a kiscica. Patinát a fénykép, idézőjelet a kiscica —, mert a képre gombolyag kerül, öreg giccsek örök témája. Ám Péreli nem gúnyolja, inkább szelíd megértéssel szemléli a gombo- lyagos kiscicát. Nem gúnyolhatja, hiszen ez is ugyanúgy egy másik világ, másfajta megközelítési mód üzenetét hordozza, mint akár a remekmívű népművészeti darab. Egyformán maga köré gyűjti ezeket a jeleket: öreg lextildarabokat, régi hímzéseket, ó-selymeket szerez. Vagy éppen régi tárgyakat; füszeresszekrénkékből egész gyűjteménye van. De gyűjt tollakat is és felhasználja textilképein. Ásta Nielsen portréja fekete-fehér gyöngy- tyúktollaktól lesz élővé. Élvezi a régi gyapjú puhaságát, a lágy hernyóselymet. Az ország, vagy a világ bármely pontján van, ott rögtön az ecseriket keresi. Poros padlások, sötét ládák kedves lelőhelyei. Amit megtalál, gondosan feldolgozza. Módszerei is régi, kézművesmetódusok■ Sző és varr, hímez és töm. Tagja a MANUÁL csoportnak, amely hagyományos anyagokkal és kézműves eszközökkel kíván előállítani iparművészeti tárgyakat. A gobelin anyaga — gyapjú. A legszebb, legmaradandóbb természetes anyagok■ egyike. Szövéseinek, kis és nagyobb képeinek is ez az alpanyaga. Ha a gyapjúszövés a festészettel rokon, akkor varrásai grafikával egyenértékűek. „Szépművészeti tanulmány, varrógépre” — címmel egyszínű alapanyagra míves szép rajzolatot varr. Péreli Zsuzsa munkái mindig azon a keskeny mezsgyén mozognak, ahol a kézművesség a művészettel találkozik. , Torday Aliz
