Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
Ésszerűen... M CtmvŐfH egyik nyugdíjas főmérnök ba- «SHBürvsyp rátom óva intett attól, hogy ha a gazdálkodás bármelyik területével is foglalkozom, ne használjam azt a kifejezést — takarékosság, mert ezzel leszűkítem azt a gondolkodási folyamatot, amit nálunk ma a gazdálkodás hatékonyságának növelése, a népgazdasági egyensúly javításához való hozzájárulás, az élet minden területén megkövetel. Helyette inkább a magasabb követelményeket jobban kifejező, a gondolkodást, a kezdeményezést, a leleményességet, az életrevalóságot és bizonyos esetekben a bátorságot jobban érzékeltető, ésszerűen kifejezést használja. Mert ez utóbbi minőségileg jobban megmutatja az egymásba fonódó tennivalókat, ugyanakkor száműzi a gondolati restséget, kikényszeríti az ok és okozati összefüggésben való tevékenységet, igyekszik felmérni az intézkedések , várható hatását és eredményét. Azóta is sokat töprengtem az elmondottakon, arra a felismerésre jutottam, hogy a gazdálkodásban éppúgy, mint a költségvetésben, az állami hivatalokban, éppúgy, mint az intézményekben valóban arra van szükség, hogy mindenki előbb, vagy utóbb megértse: ésszerűen végezze munkáját. A munkás a reá bízott anyagot, szerszámot, alkatrészt, s technológiai utasításoknak megfelelően, az ésszerűség követelményeinek figyelembevételével használja fel. A különböző vezetők által kiadott utasítások, a gyakorlatban minden tekintetben feleljenek meg az előbbi követelményeknek. A hivatalokban végzett ügyintézői tevékenység is tükrözze az ésszerűség íratlan előírásait, hogy az anyagi és erkölcsi ösztönzés mai rendszere feleljen meg a nagyobb teljesítményre, jobb minőségre sarkalló kivánalmaknak. Szerencsére egyes helyeken a munkások és a vezetők ma már egyre többen tesznek eleget az előbbi kívánságoknak és ésszerűen dolgoznak egy-egy feladat végrehajtására. Ez az állapot minden tekintetben előnyös a dolgozóknak és a vezetőknek. Növeli kezdeményezőkészségüket, fokozza önbecsülésüket, terebélyesíti önbizalmukat, olyan állapot kialakítását segíti elő, amely az új iránti fokozott érzékenységben, a megújulási képesség és készség növekedésében, annak igenlésében és széles körű elterjesztésében jut kifejezésre. Ezt bizonyítja, a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárának egyik szemléltető példája. A művezetőknél és szalagvezetőknél bevezetik a teljesítménybéres értékelési rendszert. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a hőkezelő kemencéknél különböző intézkedésekkel 24 tonnáról 26 tonnára növelték az átlagos adagsúlyt. De még így sem érték el a lehetőséget: a 30 tonnát. Az ésszerűség követelményei írják elő a minőségi ter- mékavártást és a minőségi munka megkövetelését, mert ez egye*jelént mindenféle ésszerű előnnyel: a takarékos anyag-, energia-, munkaidő- és munkaerő-felhasználással, nem beszélve az ily módon biztosított megrendelői elismerésekről, amelyek hosszabb távon garantálják a vállalat létét, versenyképességét, kiegyensúlyozott, megalapozott fejlődését. A termelő-gazdálkodó egységeken kívül a hivatalokban, intézményekben nem az ügyek továbbítását, hanem annak mielőbbi törvényes elintézését keli az ésszerűség követelményei közé sorolni. A különböző épületek tervezésénél pedig ne az egyéni vágyak, álmok tolakodjanak előtérbe, hanem a létesítmény funkcióinak legjobban megfelelő, legértékesebb, legolcsóbb megoldások —, a hibátlan tervkészítés mellett. Az ésszerűség segítségével jutottak el a Salgótarjani Kohászati Üzemekben ahhoz a felismeréshez, mely szerint az anyagok minőségi kiválasztásánál nem az éppen szükséges követelményeket vették alapul, hanem nagy biztonságra törekedve, fölöslegesen jobb minőségűt rendelték. Emiatt 5—10, sokszo-r 15 százalékkal növelték az anyag- költséget. Hasonló Jelenségek megyénk más üzemében, gyárában, vállalatánál elég gyakran, de előfordulnak, visszatükrözve a sajátosságokat is. Mert az ésszerűség követelménye még nem kapott eléggé zöldutat, nem fészkelte be magát a dolgozók és vezetők gondolat- és érzésvilágába, mert még nem tudtak elszakadni a takarékosság megvalósításának sok esetben mechanikus felfogásától és gyakorlatától. Pedig az ésszerű munka, az alkotás, mindennemű közösség javát szolgáló, gyarapító tevékenység megnemesíti, értékesebbé teszi az alkotó képzeletet, rádöbbenti a dolgozókat és vezetőket munkájuk szépségére, ugyanakkor elősegíti a kitekintésben és összefüggésben való gondolkodást, véleményalkotást, állásfoglalást, javaslattételt. De rendszeretetre, fegyelmezett gondolkodásra és felelősségre is nevel. BSttnl az állapottól — bár kedvező jelek vannak BáüUI — még messze vagyunk, 'ilyen veszély még nem fenyeget bennünket. A külpiacról ránkkényszerí- tett feladatok, ugyanaltkor belső igényeink fokozódása szinte előírja az ésszerűség követelményeinek alkalmazását az elet minden területén. Vagyis, a szögverő éppúgy ésszerűen termeljen, mint a tervezőmérnök, ugyanígy cselekedjenek az üvegcsiszoló, az üvegtervező, vagy bármilyen más területen tevékenykedő dolgozó és vezető. Amennyiben ezt sikerül megvalósítani, akkor egyre nagyobb mértékben teszünk eleget azoknak a követelményeknek, amelyek a gazdálkodás hatékonyságát biztosítják; a fajlagos anyag-, energia- és egyéb költségek ésszerű felhasználásának. Ezzel elsősorban saját magunk javát szolgáljuk, — venesz — Rendhagyó városnézés Salgótarján - megyeszékhely lett! MIÉRT? Tálán eddig nem Salgótarján volt Nógrád megye székhelye? — kérdezhet vissza joggal az olvasó. De igen! Csakhogy önmagában a cím még kevés, s nem feltétlenül jelenti, hogy minden szempontból megfelel a vele szemben támasztott igényeknek. Az ötödik ötéves terv elején például a salgótarjániak joggal hozhatták szóba, hogy kevés a valóban megyeszékhelyhez illő . közintézmény. — Ez már a múlté! — mondja Fekete Nándor, — a városi tanács elnöke, s anélkül, hogy leltárt készítene, sorolja, mi mindennel gyarapodott Salgótarján az elmúlt években: 49 tanterem, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, kollégium főiskolásoknak, középiskolásoknak, szakmunkás- képző intézet, sportcsarnok, félezer óvodai férőhely, megyei rendelőintézet, ifjúsági művelődési ház, a kohászati üzemek mellett gyógyszertár, aztán a vásárcsarnok, szolgáltatólétesítmények, pavilonsor... S az idén, jövőre néhány fontos közintézmény műszaki átadása még hátravan. Hogy ezek kivitelezése miként halad, a megyei tanács és a város vezetői pénteken erre voltak kíváncsiak egy rendhagyó városnézés keretében. A séta a városközpontban kezdődött. Devcsics Miklós, a megyei tanács elnöke, Illés Miklós, Berki Mihály elnök- helyettesek, Szalai László, a városi pártbizottság első titkára, Fekete Nándor, s az építésben érdekelt szakemberek az új múzeuna építkezését vették szemügyre először. A munkák befejezési határideje: október 31. Érthető hát, ha a 43 millió forintba kerülő beruházáson lázas munka folyik. — Milyen márvány ez? — érdeklődött a megyei tanács elnöke az egyik bemutatóteremben, amelynek pompás falburkolata már a végleges állapotban. — Sajnos, másfajta burkolólapot nem tudtunk beszerezni. A minőség valamivel gyengébb az eredetinél, s helyenként rosszul rakták le — így a kivitelező. — De erről a márvány nem tehet! — tréfálkozott Devcsics Miklós, hiszen összességében kedvezőek voltak a benyomások. Rengeteg még az építési törmelék,. mázolják a radiátorokat, a mennyezet többnyire már festésre kész, keményen munkálkodnak a kőfaragók — a látogatók abban a reményben búcsúztak; hogy a város múzeumának tervezett átadása nem forog veszélyben. — Nem lehetne-e itt egy hangulatos presszót kialakítani? Kiültetjük az embereket a Kővár teraszára, ahol száll a por, nagy a forgalom? Mi a véleményed? — kérdezte a megyei tanács elnöke Magyar Gézát, a városban nagyrabe- csült építésztervezőt. — Remek ötlet! Bár én annak idején is „passzíroztam” a vendéglátót, hogy használjuk ki a mozi és a Kővár étterem közötti kész teret. Persze, akkor el kell majd tüntetni az olyan „ékességeket” — mutatott a tervező az étterem mögötti vészlépcsőt óvó, sze- metbántó szöges drótokra. A séta a 25 méteres tanuszoda építkezésénél folytatódott. Az AGROFIL vezetői részletesen elmagyarázták, hol kap helyet a víztisztítóberendezés, az öltözők. Már kész a medence betonfala. Egyik végén 90, másikon 160 centiméter a mélysége. — Mennyibe kerül pontosan? — kérdezte Devcsics Miklós Romasz Adolftól, a megyei tanács tervosztályának vezetőjétől. — Harmincmillió... és négymillió a technológiai, gépészeti munkák értéke! — Megtanulhat itt minden salgótarjáni iskolás úszni. S ha valamivel csökkenteni lehet a költségeket, még elkelne belőle a megyében másutt is. A Pécskő úti közműrekonstrukció sem maradt ki a sorból. — A szennyvízvezetéket tovább visszük, s ezáltal a Pécskő út végére tervezett lakásokhoz előközművesített terület' áll majd rendelkezésre — adott tájékoztatást Fekete Nándor. A Beszterce-lakótelepen a CLASP típusú, tizenhat tantermes általános - iskola következett. A szerződés szerint a befejezési határidő 1981. augusztus 31, de a Nógrád megyei építőipari vállalat szakemberei vállalták, hogy még az idén decemberben átadják. Dr. Szittner András, a vállalat igazgatója mosolyogva jegyezte meg: — Készen leszünk! Megcsodáljuk a tágas tornatermet, az ötletes, gyorsan szerelhető panelfalakat, amelyek szigetelése a hozzáértők szerint jobb mint a hagyományos építőanyagoké. A konyha csempézés előtt áll, remek létesítményt kapnak majd a diákok. A környék persze még magán viseli az építkezés ezernyi jelét. Távolabb a lakóházakat emelik; — Az óvoda hol lesz? A pénz rendelkezésre áll-e a szolgáltatóházhoz? — hangzanak a kérdések. Az iskola ablakából fenyvesekkel szegett dombra látni. — Kiváló terület lesz családiház-építésre majd — egyeznek meg a megye, a város tanácsi vezetői. A tapasztalatok értékelésére is sor kerül. — Nem kis erőfeszítésbe, nem kis munkába került, hogy a város az eddigi legsikeresebb ötödik ötéves tervnek mondhatja a jelenlegit. Már rendelkezésre állnak azok a közintézmények, amelyek lehetővé teszik, hogy Salgótarján valóban betöltse megyeszékhely-funkcióját. A következőkben a minőségi javítás, s persze a tartalommal való megtöltés jelenti majd a nagyobb feladatot — foglalta ösz- sze véleményét a megyei tanács elnöke. A VAROS vezetői b hasznosnak ítélték a rendhagyó városnézést, s főként azt, hogy Salgótarján az elmúlt öt esz- tandőben is gyors ütemben fejlődött. Mindannyiunk örömére! M. Szálló Gni* A termelési főmérnök hétköznapjai A munkában nincs megállás Amikor telefonon érdeklőd tem a mátramindszenti tarme- lőizövetkezetban Tóth Jáno« termelési főmérnök után, azt a meglepő választ kaptam, hogy csak kilenc óra után lesg bent az irodán. A titkárnő valószínűleg a telefonon keresztül is érezte megrökönyödésemet az illető ily kései megjelenése miatt, mert gyorsan hozzátette: „előtte ugyanis bejárja a gazdaságot”. A fiatal főmérnök éppen egy fővárosi kutatóintézet illetékeseivel tárgyalt, amikor megérkeztem. Így mindjárt képet kaptam arról, hogy többek között mivel is foglalkozik egy mezőgazdasági nagyüzem vezetője aratás után, a nagy őszi munkák megkezdése előtt. Hogy jól felkészült szakember, az kitűnt abból: a kérdésekre — a köztük a legaprólékosabbakra is kapásból válaszolt. Amikor négyszemközt maradtunk, végre módom volt közölni jövetelem célját, ami nem lelkesítette fel túlságosan. Mint mondta, nem tett semmi olyat, ami azt indokolná, hogy pont róla írjunk, de végül beletörődött a megváltóit» ihatatlanban, — Árulja et, mit jelent u, hóm Urmtlirt főmérnök? — Lényegében főagronómus vagyok itt a „Mátragyöngye" Termelőszövetkezetben. A termelés valamennyi ágazatát irányítom a négy ágazatvezetőn keresztül. — Mióta dolgozik ebben a izövetkezetben? — Negyedik éve, azaz 1977 óta. — Előtte? — A Debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztem 1966-ban, utána Heves megyében dolgoztam, ugyanis odavalósi vagyok. — Bár kaptam egy kis ízelítőt az előbb, hogy milyen sokrétű feladata van egy termelési főmérnöknek, de jó lenne, ha röviden elmondaná, mit csinálnak ilyenkor a termelőszövetkezetben? — Már a következő év alapozása folyik. Eldőlt az egyes növényféleségek területi elhelyezésének kérdése, megkezdődött a talaj tápanyag-utánpótlása és készülünk az őszi munkákra. A gyümölcső*5k- ben most végezzük as utolsó növényvédelmi munkálatokat, ezzel párhuzamosan folyik a lucerna betakarítása. Na, ée végezetül, több idő Jut aa állattenyésztésre. — Ex elég önkritikusan hangzik. — Valóban — mosolyodik el Tóth János. — A gabona betakarítása minden erőnket lekötötte, így érthetően kevesebbet tudtunk az állattenyésztéssel foglalkozni. Ennek ellenére, ez a meghatározó ágazat, hiszen termelési értékünk hatvan százalékát itt állítjuk elő. Míg beszélgetünk, ötpercenként szól a telefon, s a kék munkaköpenyes, farmernadrá- gos fiatalember, hol műtrágyaügyben tárgyal, hol a gyöngyöstojásoknak keres piacot, mialatt újabb és újabb szervek és intézmények helyeznek kilátásba szakmai látogatókat, nem beszélve az ajtón bekukkantó, utasításokat, intézkedéseket váró beosztottakról. Egyszóval, a kis irodában olyan forgalom van, mint egy nagyobb áruházban árleszállítás időjén. As utas***»« ««- vidsfc, értbatAtk és vllágosjűc, Így a baszélgaté* cask p«roek- r» szakad meg. — Mondja, mi okossá s legfőbb gondot em Urmelőstö- vetkezeti vezető munkájában, azaz, min bosszankodik legtöbbet? — Talán azon — gondolkodik el —, ha nem az elképzeléseinknek megfelelően mennek a munkák. . Ha egy-egy kisebb alkatrész hiánya miatt állnak a drága betakarítógépek, a legnagyobb hajrá kellős közepén. S ilyen, sajnos, többször is előfordul. — Azt már meg sem kérdezem, hogy mi okoz örömet egy termelési főmérnöknek, mert nyilvánvaló, az előbbiek ellenkezője. De azért úgy gondolom, itt, a mátramindszenti termelőszövetkezetben több az öröm, mint a gond. — Így van. Gazdálkodásunk hosszú évek óta eredményes, pénzügyi gondjaink nincsenek. Ez talán azért van, mert, ha hibázunk is néha ugyanazt a hibát kétszer soha nem követjük el. Salgótarján egyik legnagyobb lakónegyedévé építik a zagyvapálfalvai Gorkij-telepet. A korszerű, impozáns megjelenésű lakásokban főleg fiatalok és a környékbeli üzemek dolgozói kapnak otthont. — kép: kulcsár — — Feltételezem, megbecsülne munkáját és jól érzi üt magát? — Igen, jó kollektíva alakult ki az utóbbi években. Szakmailag, emberileg is kitűnő társak ebben a nem kóny- nyű munkában. Ami az elismerést illeti, az idén kaptam meg a „Termelőszövetkezet kiváló dolgozója” kitüntetést. Mi tagadás, jólesett. — Hajnalban kel, este későn ér haza. Mit szól ehhez a család, nem hiányolják? . — Szerencsére, feleségem pedagógus, így valamivel több szabad ideje van, mint nekem, de a három gyerek — két lány és a fiú — ugyancsak türelmetlenül várnak haza. Sajnos, nagyon kevés ' időm van számukra. De ez már a hivatással jár. Tóth János nem az egyedüli ilyen ember. Nem egyedi eset. Nem fűződnek nevéhez világot megváltó tettek, de a munkában mindenkor helvtáll. S nem is akárhogyan. Igyekezni kell azoknak, akik ebben méltó társai akarnak lenni. Z. T.