Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
2/1965. (XI. 18.) EM—PM számú együttes rendelet: a szociális követelmények■ ek meg nem -felelő telepek felszámolásáról. „1 §. A cigány-, barlang- és más hasonló lakásokból álló telepeket a 15 éves lakásfejlesztési terv keretében a hátralevő tervidőszakban folyamatosan fel kell számolni, és az ott élő lakosokat megfelelő lakásokban kell elhelyezni..." Nógrád megyében tizenkilenc telepet érintett e rendelet. Közülük talán legérzékenyebben Gusztáv-aknát. A Karancslapujtői községi közös Tanács elnöke, Osgyáni Pál szívesen ad felvilágosítást. Sok gondja volt a teleppel. — A hatvanötös kormány- rendelet után a megyei tanács határozott Gusztáv-akna szanálásáról A végrehajtás nehéz feladat volt, mert az emberek ragaszkodtak a telephez... Hetvennyolc második felében kezdődött a nagyobb arányú házvásárlás Karancsal- ján, Etesen, Baglyasalján. Tavaly májusban tizenkét családot költöztettek Nagybá- tonyba. — Jelenleg az ötvenháromból még kilenc család lakik a telepen. Négynek folyamatban a bátonyi elhelyezése. A megüresedett lakásokat nyomban lebontjuk, hogy megelőzzük a jogcím nélküli beköltözéseket. Ennek ellenére előfordul. Igyekszünk humánusan eljárni, de nem csak a mi jóindulatunkra van szükség, hanem az ő megértésükre is. Súrlódásokra adott alkalmat, hogy a lakások egy része állami, másik része magántulajdon. Nagy körültekintéssel kellett végezni a bontásokat és kezelni a Jbontott anyagot. Nézzen szét Gusztávon, esetleg Bátonyban, aztán személyes tapasztalatai alapján folytatjuk a beszélgetést. * A megyei kórház szülészeti osztályán tenyérnyi társalgóban ülünk. Szekeres Bama- básné nemrég járt a szerkesz. tőségben elpanaszolni, hogy távollétében átpakolták a bútorait egyik lakásból a másikba. A szekrény lábait közben kitörték, s azóta nem tudja szétnyitni a -ekamét. — Januárban történt. Megmondtam, ha még egyszer valaki a holmimhoz nyúl, agyon, ütöm! Kibírom azt a hat évet! Három gyerekem van, mindegyik tanul. Enniük kell, ruházni őket és mindjárt itt a szeptember, amikor újra könyvekre, tanszerekre lesz szükség. Ezért vállalok állandóan hosszú műszakot. És tessék, mikor hazamegyek, kipakolva találom a családot... — A tanácson „önkényes beköltözőnek” nevezik. Miért? — Karancsberényben lak. tunk a férjemmel, nagyon rosz- szul éltünk. Otthagytam. Gusztávon él egy barátnőm, ő fogadott be. Aztán beköltöztünk egy üres lakásba. Később a férjem is odakéredzkedett. Igaz, iszik, meg folyton szanatóriumban van, de mégis csak ő a gyerekeim apja... — tárja szét karjait. — A telepet szanálják. El kell költözni onnan. — Lakást nem kaphatok. Felajánlották a kamatmentes hitelt, de a férjem nem írta alá. Különben sincs tízezer forintom, ami kellene ahhoz, hogy megkaphassam a kölcsönt. — Mihez akar kezdeni? A válasz lemondó legyintés. — Nem tudom. De a családomért mindenre kész vagyok! * Vályog- és téglarakások, ballagunk. A csend nyomasztó. A lebontott házak közt szanaszét heverő tárgyak, régi lakókról árulkodnak. Ócskavashalmaz, itt-ott még fehér zománcmaradék látszik. A me- redező, füstös fal csőn kok ijesztő látványt nyújtanak. Lejjebb ép házak, de ember sehol. Egy ajtón az üveget rongyok pótolják. Félrehajtom a „függönyt”. Míg a szemem szokja a sötétet, az orrommal érzékelek. Dohos, ápo- rodott szag csap meg. Aztán kitisztul a kép is, egy tűzhely, rajta üres üvegek. Deszka- priccs, fölötte félig leszakadt falvédő. A szoba légterét ruhaszárító kötelek hálózzák. A következő barakknál egy fiatalasszonnyal találkozunk. Otthonos, tiszta szoba-konyr hás lakásba fogad. Horváth Ferencné nagy gondban van. — Augusztusig ki kell költöznünk Mondták a tanácsiak. Lakást nem adnak. Felajánlották a kamatmentes kölcsönt, de nem élhetünk vele. Nincs kezes. A munkahely? A férjemnek egyéves munka- viszonya van az AGROFIL- nál. Nekem hat a vendéglátónál, amiből három év gyes. Van egy kétéves és egy hét. hónapos fiúnk. A vállalatok nem segítenek. Karancsalján akadnak megüresedett lakások. Kértük a tanácsot, adjon bérbe egyet. Nem adnak. Anyámékhoz nem mehetünk. Két legényfiú van otthon, a lakás meg kicsi. Anyósomék itt laknak a telepen. Isznak, alkalmi munkából élnek. Nem marad más, mint a kilakoltatás? A fiatalasszony erélyes hangjára egy idősebb nő jelenik meg az ajtóban. A szomszédban lakó nyolcvanhat éves Molnár Pálné nevelt lánya. Pestről jár le, amikor csak teheti. — A tanács nem ad édesanyámnak lakást. Mi megpróbáltuk magunkhoz venni, de nem bírta Pestet. Haza akart jönni. Az édesfia kéthetente látogatja, amikor szabadszombatos. Nála se bírt megmaradni. Édesanyámnak gondozásra lenne szüksége. Szó. ciális otthonra gondoltunk. Februárban be is adtuk a szükséges papírokat. Aztán júniusban kaptunk egy értesítést, hogy új rendelet ‘jött ki, minden papírt be kell szerezni még egyszer. A végén, mellékesen közölték, hogy hely sincs, és egyelőre szó sem lehet édesanyám elhelyezéséről... Míg ő beszél, idős nénike topog be, botra támaszkodva. Az idegenek láttán felderül. Korát meghazudtoló frissességgel lelkesen üdvözöl bennünket. Nem figyel lánya panaszkodására, mintha nem is az ő lakásproblémájáról lenne sző. Az a benyomásom, hogy nem vesz tudomást az egészről. Nem akar elmenni sem Pestre, igazából szociális otthonba se, de másik, saját lakásba sem. Ő itt öregedett meg... De az öregséggel járó gondokat érzékeli: műtötték a szemét, csak az egyikre lát. Lehajolni nem bír, a karja pedig hasogat. — Itt még orvoshoz járni sem tudok. A lányomék vittek fel Pestre kezelésre. Onnan is hazavágytam. Mosok én magamra, meg azt a kis teát is megfőzöm, ami nekem kell, de hajolni, nem tudok. Egyedül megdögölhetnék — vált hirte. len átmenet nélkül. — Jó, hogy ez az asszonyka van! — mutat Horváthnéra. — De nézzék meg az én lakásom is! Az udvaron Molnár néni megáll a virágoknál. Szinte si. mogatja őket a szemével. Rózsa, margaréta, díszmák, őszirózsa egymás mellett. Kedves összevisszaságban. Megnézzük lakását is. Pedáns rend, tisztaság a konyhában, szobában. A néni szép csokorra] vár bennünket az udvaron. — Ügy szeretem ezeket a virágokat. Ez az életem! Sok emberrel beszélgettem és mindenki mást mondott. Szavaikból mindig a saját igazuk, szerencsétlenségük csengett kd. Lehet egy ügyben mindenkinek igaza? A maga módján biztosan. Most már konkrét tényekkel keresem fel Osgyáni Pál tanácselnököt. Együtt megyünk ki Gusztávra, s közösen keressük a válaszokat. Horváthné kisebbik fiával foglalkozik, amikör beállítunk. Mint megtudtam, a nagyobbik Balassagyarmaton van pici korától csecsemőotthonban. Velünk tartott Somoskői László vb-titkár is. ö kérdez. — Na, Évike, mi van a lakással? Hol tartanak? — Találtunk egy megfelelőt, anyámék adnak kölcsön pénzt, felvesszük a kamatmentes kölcsönt. — Egy kicsit meglepődök. Néhány nappal ezelőtt még kilátástalan helyzetét magyarázta. Ilyen rövid idő alatt megoldódtak a problémái? Közben a Horváthné által olyan sokat szidott Somoskői László szavalt hallom: — Majd segítünk mi is a vásárlásnál, ügyintézésnél. Igyekezni kellene egy kicsit... A tanácstól voltak már kint felértékelni ? Sínen érzem Horváthék ügyét. Máshová figyelek. Molnár néni lakása most is ugyanolyan rendben van, mint legutóbb. Elbeszélgetünk vele, aztán Osgyáni Pál hozzám fordul. — A néni ügyében keveset tudunk tenni. Beutaltuk szociális otthonba. A többi a megyei tanács egészségügyi osztályának hatáskörébe tartozik. Voltam ott is. Tehetetlenek. Nincs hely. Várni kell. Ez azonban nem megnyugtató. Lassan mindenki elköltözik. Lám Molnár néni egyedül marad. Házi szociális gondozása objektív akadályokba ütközik — mert ki vállalná, hogy busz. járat nélkül, naponta többször is meglátogassa —, lakást nem tudnak biztosítani. Pesti elhelyezése egyszer már kudarcba fulladt. Valóban úgy tűnik, nincs több lehetőség... Szekeresnéhez egyedül megyek. Elsőként szeretnék vele beszélni. Ebben a barakkban már csak ő lakik. Bontanák is az épületet. Sőt, annyira sürgős a dolog, hogy a szomszédos lakásról már le is szedték a cserepeket. Nem túl megnyugtató egy félig fedett épületben lakni. Főleg, ha bent a lakásban darabokban potyog a vakolat. Hermina nagyon nyugtalan. Felháborodva sorolja panaszait. — Most megint át akarnak pakolni egy másik épületbe. De hogy? Mikor menjek át? Egész nap dolgozom. Azt a másik lakást pedig előbb ki kell takarítani. Különben is, az összetört bútorokat hogy vigyem át? Igyekszem lecsillapítani, megpróbálok közvetíteni a tanács és a panaszos között. Eredménytelennek tűnik. Szekeresné magából kikelve kiabálni kezd, amint megpillantja Somoskői Lászlót. — Miért nem akkor intézkedett, amikor két évvel ezelőtt ideköltöztem Gusztávra? Már a harmadik lakásba akar átpakoltatni? Mikor lesz ennek vége? Igen, mi is a végét keressük, áím arra nem gondol a fiatalasszony, hogy mi lett volna, ha valóban kipakolják két évvel ezelőtt. Most át kellene költöznie. Aztán kérvényezni a megyei tanácson, hogy a kölcsönhöz szükséges készpénzt, a „beugrót” engedjék el, mert mint megtudtam, a férj aláírása nem fel- télenül szükséges. Aztán egy saját lakás lenne a megoldás mindenre. — Nem érdekel! Nem megyek sehová! Ebben a lakásban maradok! Ha ránk szakad, akkor is! — kiabálja dühében, remegve az indulattól. Csak az érzései uralkodnak rajta. Érvekkel nála semmire nem lehet menni. Lakás- problémát viszont érzésekkel nem lehet megoldani. * A félszáz családból már csak néhányan laknak Gusztávon. A többség elköltözése problémamentes volt. Legfel, jebb belső feszültséget szült. Meglátogattam közülük is néhányat. Amikor Hollandinéval találkozom, csak arról győződök meg, amit márany- nyiszor hallottam mindenkitől, aki szóba hozta. „Nagyszájú, talpraesett asszony”. így beszélik... Kocsmáros volt, négy. venkét évig élt a telepen. Sokat kardoskodott a szanálás ellen. — Annak a telepnek forradalmi múltja van. És ezt a múltat mi végig is szenvedtük. Az életünk a telephez kapcsolódik. Soha nem felejtem el negyvennégy őszét, amikor puskacsővel a hátamban mentem le a bányába, hogy közvetítsek a csendőrök meg a sztrájkoló férjeink kö. zött. Egy rossz szó, és a lakásban maradt két pici gyermekem árva. Miért nem hagytak bé. kén bennünket? Vagy ha muszáj volt felszámolni a telepet, csinálták volna emberségesebben! — Elsőként a kultúrházat zárták be. Még 'jó, hogy mindenki a kocsmába húzódott! Ott ünnepeltünk névnapot, születésnapot, ott beszélgettünk egy kicsit, míg be nem zárták azt is. Karácsony előtt. Az egyetlen boltot is megszüntették. Pedig akkor még laktunk jó néhányan ott. Ezt kel. lett volna a végére hagyni! A mozgóbolt márciustól áprilisig bírta. Beviz elvtárs, a régi tanácselnök azt mondta, hogy emberséges, körülményeket akar, a lavórból való mosdásnál többet. Csak az emlékeinktől fosztottak meg ben. nünket. a lavórtól nem, de legalábbis nem mindenkit. Mi lesz az emlékművel, ami Gusztávon maradt? Én palotába költöztem az ottani lakásomhoz képest, mégis majd megszakadt a szívem — forrong az asszony. Ö sosem felejti el Gusztáv- aknát! V * Hosszú barangolás után találtam csak meg a nagybá- tonyi bányaváros házkezelő- ségét. Innen irányítanak azokhoz, akik Gusztávról ide kerültek. Egy biztos, a gusztáviak nem otthonülősek. Tarnóczi- éknál szerencsém volt. Mindenkit otthon találtam. — Már hetvennyolcban mondták, hogy megszűnik a telep. Mi számoltunk is ezzel, tudomásul vettük, de nehezen váltunk meg a régi emberektől, a teleptől, a lakástól. Elhoztak bennünket ide Bá- tonyba. megmutatták a lakást, amibe később beköltöztünk. Meggyőződtünk róla, hogy a viszonyok összehason. líthatatlanok. A környezet, az utazási lehetőség, a boltok, maga a lakás, fürdőszoba... Mégis vegyes őrzésekkel távoztunk Gusztávon közösséget alkottak az emberek. Féltek megválni attól a családias légkörtől, amiben eddig éltek. Mert attól tartottak, hogy a lakótelepen az ellenkezőjét találják. De Tamóczi Ibolya már a beköltözésnél megköny- nyebbülve érezte magát. — Szívesen fogadtak. Mindenki felajánlotta a segítségét. Jók az emberek. Most már itt is összejárunk. Gyakran csöngetnek be a szomszédok, én is keresem a társaságukat. Kakuk Gusztávné párttitkár volt a telepen. — Kezdetben heten-nyolcan fogadtuk csak el első szóra a felajánlott lakást. Szidtak is érte eleget a makacsabb szomszédok. Sokat agitáltam az embereket. Olyan sokat, hogy a végén nem is tudtak minden igénylőt azonnal kielégíteni. Lassan azért mindenkire sor került. Különben, aktív élet zajlott ott valamikor. Kis egyfelvonásosokat adtunk elő, mozink volt, de az utolsó időkre csak a kocsma maradt, meg a tévé. Elfogytak a fiatalok. Meghalt minden. Nem vágyok vissza, dehogy vágyók! Mindenki olyan kedvesen fogadott, a szomszédok is, meg a boltokban az elárusítók. Egyedül az SZTK-ban idegenkedek még, de majd megszokom azt is. Vissza nem mennék a világért se! Akik a telepen összejártak, azok itt is. A többiekkel neg elbeszélgetünk ha véletlenül összefu. tunk az utcán. Egyedül a közösségi munka hiányzik. Bármit elvállalnék társadalmi munkában. * Minden gond ellenére örülnünk kell, hogy letöröltünk a térképről egy százéves, elavult telepet. A huszadik század második felében járunk, és eszerint kell élnünk. Az emlékeket pedig nemcsak az emlékmű tövében lehet ébren tartani. Gusztáv-akna forradalmi múltját nem kell elfelejteni, sem Baglyason, sem Etesen, sem Nagybátonyban f Veszprémi Erzsébet NÓGRÁD — 1980. augusztus 3.> vasárnap 7
