Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-26 / 199. szám
Trösztbontás Megszüntettek három trösztöt. Az esemény komoly izgalmakat keltett, kiváltképpen az érintett mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban. Sokan tudni véltek valamiféle, „vezetési-szervezési problémákról”, személyi ellentétekről is. Pedig erről szó sem volt, s hogy találgatások se legyenek, hivatalos közlemény adta tud- tul az intézkedés lényegét. E szerint a tröszti szervezet átalakítását a gyakorlathoz, a való élet igényeihez való szorosabb alkalmazkodás érdekében hajtották végre. Azaz így — a volt tröszti vállalatok nagyobb, teljesebb körű önállóságával és felelősségével — eredményesebben gazdálkodhatnak. A korábbi közlemény is sejtetni engedte, s az azóta a tárgyban elhangzó nyilatkozatok, közlemények nem hagytak kétséget afelől, hogy a „trösztbontás” nem marad kivételes, egyedüli eset. Nemrég, a rádió sajtókonferenciáján Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár, valamint e tárca miniszterhelyettese, Kovács Imre elmondta: napirenden van újabb trösztök átszervezésének terve is, szigorúan az ésszerűség és a mai követelmények figyelembevételével. Azonnal hadd jegyezzük meg — a nagyvállalati-tröszti átszervezés nemcsak a MÉM elképzelése között szerepel, s nemcsak e területen várható és szükséges hasonló intézkedés. Erre világít rá a Pénzügyminisztérium több, e témakört érintő vizsgálata- elemzése. A Szegeden közelmúltban megtartott közgazdász-vándorgyűlésen már nyilvános előadás is tárgyalta például azokat az okokat, amelyek e tárcavizsgálatok során kiderültek trösztügyekben. Nos: a trösztfelbontás nem valamiféle változó közgazdasági divatirányzatból kerül napirendre, hanem azért, hogy a gazdasági struktúrákban tisztábban érvényesüljön az érdekeltség és a felelősség. Ne működhessen az egységes népgazdaságban egy másik zárt egység, amely saját érdekei alapján újra elosztja — csoportosítja tagjainak jövedelmét. (Nemegyszer az anyagi ösztönzés elveivel teljesen szembekerülve...) Sokat mond erről egy konkrét példa. Az 1979-es mérlegekből — ha a tröszti tagvállalatok eredményeit önállóan szerepeltették — mintegy 10 milliárd forintnyi veszteséges termelésre derült fény. Ha viszont a tröszti közös mérlegeket nézték a pénzügyi szervek — tehát ahol csak a tröszt szerepelt a végelszámolásban — már csak 2,3 milliárd forint értékű veszteséges termelésre bukkantak. A 7,7 milliárd forintnyi veszteség egyszerűen nem volt tettenérhető, eltűnt... Hogyan lehetséges ez? Oly módon, hogy a tröszt, a saját kereteiben, a nyereségesen dolgozók jövedelmét átcsoportosította a veszteségeseknek, a jól dolgozók és a nem jól dolgozók ily módon azonos vagy csaknem azonos nyereségszintre kerülnek. Nyilvánvaló, hogy mindez nem egyszerűen adminisztratív kérdés: nem mindegy ugyanis, hogy a perspektivikusan, nyereséggel termelő — azaz saját maguk fejlődését egyébként is biztosítani képes — vállalatok hozzájuthatnak-e munkájuk gyümölcséhez. Nem mindegy dolgozóik, beruházá- zásaik, fejlődésük szempontjából, hiszen ha a tröszti átcsoportosítás rendszeresen elviszi tőlük a többletjövedelem nagy részét, akkor nem lesznek érdekeltek hosszú távon a többletjövedelem létrehozásában. És ugyanígy: a „kedvezményezett” vállalat sem lesz érdekelt abban, hogy gazdálkodását rendbehozza, termelékenyebben dolgozzon — ha a tröszti pénztár átutalja a szükséges pótlólagos jövedelmeket. Való igaz, a ma is működő trösztök jelentős része arra törekszik, hogy ezt a sajátos jövedelemelosztó szerepet fönntartsa, mivel abban érdekelt, hogy egész szervezete funkcionáljon. Csakhogy a népgazdasági érdek és a tröszti érdek éppen ezért ütközik: a népgazdaságnak, a társadalomnak az az első számú érdeke, hogy adottságait, emberi-anyagi fórrásait a legteljesebben és a legnagyobb hatékonysággal kiaknázza. Amikor a tröszti újraelosztás akadályozza a legdinamikusabb tagvállalatokat fejlődésükben — jövedelmük lefölözése ezzel egyenértékű—, akkor akadályozza az imént vázolt népgazdasági érdek érvényesülését. S tulajdonképpen akadályozza azzal is, hogy külön „kis -állami támogatásban” részesíti a veszteséges, vagy nem eléggé hasznos tagvállalatait. Ügy hiszem nem szükséges külön magyarázni most már a trösztbontások okait — indokait és szükségességét sem. Ámde az is nagy károkat okozna, ha most általánosan minden trösztöt azért fölszámolnának, hogy a tagvállalatok minél nagyobb önállóságot és mozgásteret nyerjenek. A gyakorlati tapasztalatok azt is megmutatták, hogy tröszt és tröszt között a tevékenységi körre, a rmmka természete szerint jelentős különbségeket kötelező tenni: és éppen ezeknél az okoknál fogva nem célszerű fölszámolni adott esetben az átfogó nagy szervezeti rendszert. A példák rávilágítanak a lényegre: ki gondolhatná, hogy a hatalmas állóeszközökkel, egységes renddel, költségvetési módszerekkel működő tröszt-nagyvállalat, minden esetben jobb részeire bontva; és a MÁV, a Villamos Művek Tröszt, a Magyar Szénbányászati Tröszt, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt eredményesebben tehetne eleget feladatainak elemeire szakítva?! Világos, hogy az említett trösztök működési köre, tevékenysége, feladatrendszere miatt - nem célszerű egységes irányítási, központi elosztási, szervezési struktúrájukat fölszámolni kü- lön-külön részekre bontani. Nem, mert a kialakult szervezetük így működik előnyösebben, így érdemes hagyni őket. Mindezek után már — ha leegyszerűsítve is jelezhettük a lényeget — érthető a trösztbontás háttere. És ami még ennél is fontosabb — az is kiderül, hogy ez az intézkedés, módszer szükségszerűen illeszkedik a népgazdaság irányítási, szervezeti korszerűsítésének keretei közé. Nem valami külön szenzáció — inkább hétköznapi lépés, azon az úton, amely az egész népgazdaságot, no és alkotó elemeit. a gazdaságosabb, hasznosabb működés felé viszi. M. I. Diploma Sokat hangoztatjuk, joggal hirdetjük, hogy „megfelelő embert, a megfelelő munkahely- re”. Ez a mindig időszerű követelmény — már-már két- krajcáros igazságnak hangzik. A gyakorlati életben azonban ez az elvi séma sokszor előnytelenül úgy módosul, hogy bizonyos állások betöltéséhez bizonyos papírok szükségesek. Ha egy törekvő üzemi munkás művezető akar lenni, természetes, hogy a művezetői munkakör feladatköréhez az alapiskolázottságon kívül szaktanfolyamot kell végeznie, hogy aztán „papírja” birtokában tölthesse be az állást. De mi a fontosabb, a „papír”, vagy a hozzáértés? Ügy gondoljuk nem indokolt szembeállítani a bizonyítványt és a hozzáértést. Jogos azonban a kettőt szembesíteni. Elegendő hivatkozni arra a vendéglői esetre, amikor a vendég az ehetetlen kemény húsra panaszkodik, amit a szakács azzal utasít vissza: őt vád nem érheti, mert szakácstechnikusi oklevele van... Ésszerű berendezés segíti a ruhák gallérjának, kézelőjének, övpántjának bélésanyaggal való kikeményítését a Salgótarjáni Ruhagyárban. A közbélés ragasztása hőkezeléssel, megbízható minőségben történik, ezzel az eljárással tetszetősebb, igényesebb termékek készíthetők. Képünkön Kálovits Mária a préselt termékrészek elkészültét ellenőrzi.- kj Főidény...? A fuvarnak utána kell menni TAVALY, mitöbb, esztendőkkel ezelőtt, ez idő tájt már arról cikkeztünk: javában tart vasúton-közúton a szállítási csúcs, olyannyira, hogy néha kielégíthetetlennek tartották a nagy erőfeszítések ellenére is, a szigorú szerződésekben megkötött fuvarfeladatok teljesítését. Most meg? Nádasdi János, Salgótarján- külső körzeti állomás főnöke és Kecskés Vendel üzemmérnök fogalmazza: — Ebben az esztendőben jóval kevesebb kocsit vett igénybe a belföld, s csökkent a határon átlépő szerelvények száma is. Ám ez már szinte tendencia: például 68 ezer 210 vonat lépett be Somoskőújfalunál, a múlt évben már csak 55 ezer 622, most meg a fél évig ezek száma nem tehető többre, mint 2845. De mindez szintúgy vonatkozik a „kilépőre” is. — Nincs hát kapkodás, nincs csúcs, nincs kielégítetlen kérelem... — Nemigen. Ellenben jelentősem megnövekedett a Tarján-külsőre kevesebb kocsi után kifizetett — ez büntetés — kocsiálláspénz összege. Mégpedig jelentősen. S ez érthetetlen. Éppen akkor, amikor egyre inkább előtérbe kerül a hatékonyság, a még jobb szervezés — kerül mindez át a „ló túlsó oldalára”. Az üzemekben, még a nagyobbakban is, mintha csökkent volna az odafigyelés. Sajnos, ismeri a MÁV Igazgatóság által közzétett adatokat, mindez sajnos máshová is vonatkoztatható. Hogy mi ennek az oka — éppen akkor, amikor a vállalatokat mind hatékonyabb gazdálkodás, termékkibocsátásra ösztönzik... Hát nem tudom. Egyet viszont igen: hogy a közelmúltban végbement építőipari árváltozások csökkentették a vagonigényt; példaként a múlt évben alig győztük a salaktovábbítást kielégíteni, most meg csak csurrannak-csep- pennek az ily’ irányú fuvarok. Ennek tudható be, hogy az egyik legnagyobb fuvaroz- tatómknál, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál is megcsappant a nálunk, a részükre feladott vagonok száma. — Mi — mondja az üzemmérnök — ez ellen semmit nem tehetünk. Hiszen mi nem piackutatók, piacszerzők vagyunk ... Nádasdi János állomásfőnök veszi át ismételten a szót: — A fuvarozási „fellendülést”, a mostani viszonylagos stagnálás, mondhatni visszaesés után, a közeli hetekben várjuk. Hiszen a nagy mezőgazdasági munkák termésének elfuvarozésa, s ha ne adj’ is,- ten, a szénbányák is fellendíti termelését, nem lesznek ilyen csendes perceink. Fuvartúltengés hát a MÁV- nál nincs. És a közúton? Tácsik Gyula, a Volán 2. számú Vállalat teherforgalmi és kereskedelmi osztályának vezetője is hasonlóképp vélekedik. Mondja: — A MEGYE fuvarhelyzete, az utóbbi időkben történt takarékossági s egyéb intézkedések hatására az esztendőben megcsappant. Mi egyébként is a kő-, kavics- és homokbányákkal álltunk kapcsolatban, s belejátszott terveinkbe még az őszi mezőgazdasági fuvarok jelentős volumene; gondolok itt a cukorrépára, s más termékekre. Egy valami tény: a Volán nincs olyan mozgékony helyzetben, nem válogathatunk fuvarlehetőségek között, úgyhogy át kellett némiképp alakitanunk gondolkodásunkat, bővíteni fuvarszerzési léhető- ségeinket. Jobb partnerkapcsolatokat alakítunk ki, még jobban szervezünk s egyéb intézkedéseket is megteszünk. S ami talán a legfontosabb: a lehető legmesszebbmenőkig betartjuk a partnerekkel szemben vállalt szerződéses fegyelmet. Rájuk nézve kellemetlen témákat említ Tácsik Gyula. Nagy fuvarkiesést okoz náluk például, hogy az útépítő vállalatok a nógrádkövesdi bányákból naponta ezer tonnával kevesebb követ igényelnek a bázishoz viszonyítva, s érzékenyen érinti a vállalatot, hogy hosszabb távú szállításra, a MÁV az elsődleges. 1979-hez viszonyítva — e fentebb említett jelenség is közrejátszik — a közúton történt fuvaraik nagyságrendje tömegáru tekintetében a felére csökkent. Megváltozott, beszűkült a fuvarpiac a Volánnál. De: — Lehet, ellentmondásos — folytatja az osztályvezető —, mert bár az árbevételünk némiképp csökkent, de hogy a jobb szervezés eredményeként több súlyt szállítunk egyetlen gépjárművel, miáltal csökken az üzemeltetési költség és az üzemanyagfelhasználás. És mi igazi, a szó legszorosabb értelmében vett piackutatást végzünk. Az útépítők okozta fuvarkieséseket a termelőszövetkezetekkel való még jobb együttműködéssel, a lakosság — ebben benne foglaltatik a TÜZÉP- pel való „jobb szövetkezés” — igényeinek messzemenő kielégítése,^ az, hogy azon üzemeltetők, melyek a reájuk háruló feladatokat képtelenek végrehajtani, mi elvégezzük, s ez pótolja a kiesést. Nagyobb szerepet játszunk ezután az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat ily’ irányú tevékenységében is. A Volán saját bőrén tapasztalja, hogy az időjárás okozta nehézségek miatt késnek a nagy mezőgazdasági fuvarok, de több megállapodásuk biztos már. A Volánnál egyébként, a gondok leküzdésére, újfajta, egyéni ösztönzési rendszert is kimunkáltak. megszüntetendő a nagy teljesítményű gépjárművek • visszafelé történő üresfutását. A kocsi vezetőket arra bírják rá, mind nagyobb eredménnyel, hogy .„saját szakállukra”, a vállalati eredmény megnövelésére új fuvarok után kutassanak. Az eddigi eredmények pozitívak. Példaként Bucsek Károly, Büki Vince. Márkus Ferenc és mások, élve ezzel a lehetőséggel, fizetésükön kívül több mint kétezer forintot vehettek fel fuvarszervező tevékenységükért. A Volánnak ebben az évben 6,3 millió torma áru elszállítása a terve. De ezt — miként Tácsik Gyula. mondja —, várhatóan 200 ezer tonnával túlteljesítik. Szervezni, gazdálkodni tudni kell! — mondogatják. S ez igaz. Ám mit mutatnak a megyei KPM autófelügyelet üzemvezetőjének. Szomszéd Józsefnek adatai? — Rendszeresen ellenőrizzük az utakon forgalomban részvevő járműveket. Legutóbb 365 teherkocsit vizsgáltunk meg a megye főútvonalain, s a kapott kép igencsak elkedvetlenítő. Hiszen a vizs- gált-ellenörzött 365 tehergépkocsiból, melyek közül 138 volt 5 tonna teherbírású, egyetlenegy szállítási távolsága sem haladta meg a gazdaságos, száz kilométer - feletti távolságot. Visszaúton ezeknek is csak mindössze 42 százaléka volt úgy-ahogy megrakva. És a többi...? Elképzelhető. — Bár — bizonygatja a felügyelet vezetője — az utóbbi hónapokban érezhetők a jobban szervezett szállítások, javult a bizonylati fegyelem, a gépeket üzemben tartók egyre inkább törekszenek a gazdaságosságra. Tudnám „kirívó” példák sokaságát is említeni — olyat példaként, hogy egy téesz pótkocsis nagyjármüvei Győrbe, vagy Makóra szállít salakot, s nekik természetes még: visszafelé üresen jönnek, meg mást is kiolvashatnék a jegyzőkönyvekből, s mondhatnám saját tapasztalataimat is, ám a helyzet még korántsem mondható kielégítőnek. MÉG JOBBAN be kellene vezetni a kisebb gazdálkodó- egységeknél js az ösztönzési rendszert, hogy ne fordulhasson elő, mint legutóbb: öttonnás teherautó vitt néhány kilós valamit Budapestre, s érkezett a megyehatárhoz alig ryolcvankiíónyi alkatrésszel. Tudom, néha a szükség törvényt bont. De arról sem szabad megfeledkezni: törvényeink betartása mindenkire vonatkozik. Mindannyiunk érdekében. ... Ez van hát a nyári csúcsban. Véljük, hamarosan másképp lesz! karácsony Györgyzsebben — tudás a fejben ? A diplomával nem feltétlenül jár együtt a hozzáértés és a rátermettség. Néha ez a „papír” előtérbe helyezésével elhomályosul. Az egyik autószervizben nemrégen új műhelycsarnokot avattak, új diagnosztikai műszereket állítottak fel. A korábbi művezető elismert szakember volt, bár nem végzett technikumot —, nem volt oklevele, tudását mégsem vonta senki kétségbe. Mégis fölé helyeztek egy főnököt, akinek technikusi oklevele volt. Mindenki tudta, hogy a kinevezést az előbbi vezető is kiérdemelte volna, legfeljebb azzal, hogy érettségije mellé szerezzen ó is oklevelet. A fejlett ipari országokban, az álláshirdetésekben elsősorban azt a feladatot, vagy feladatkört emelik ki, amelyre a pályázónak vállalkoznia kell, s csak ezután szerepel —, rendszerint apró betűkkel szedve —, hogy milyen diplomához, nyelvtudáshoz kötik az állást. A hangsúly a vállalkozáson van, s ha valaki diplomát. nyelvismeretet állíthat mellé — annál esélyesebb. S, hogy ez a sorrendiség, helyes, ahhoz sok és többféle érvet sorakoztathatnánk fel. Ha csak azt az egyet mondjuk, hogy valaki öt nyelv ismeretében is lehet „gyenge”, s mit sem ér, ha diplomáját a munkában nem oklevélnek, hanem menlevélnek tekinti... A megoldás — elvben. s mint szellemi magatartási norma — régi és egyszerű: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk”. Az iskola olykor túlzásokba. a túlképzés hibájába esik, de azt sem várhatjuk, hogy a tanterv, a tanár mérje fel az összes igényt, amelyet majd a gxjakorlat, velünk szemben támaszt. A rossz munka alól senkit nem ment fel a diplomája, ellenkezőleg: kvalifikált; jó munkára kötelez. Röviden A Prága környéki Réz! atomkutató intézetben a szakemberek technológiát dolgoztak ki a palládiumnak a vegyi kombinátok hulladék- anyagaiból való kinyerésére. Az új eljárásnak a szakmai körökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, lévén a palládium igen drága fém és nélkülözhetetlen nyersanyaga a katalizátorok készítésének és a gyógyszeriparnak. * 1979-ben kezdte meg működését a dél-morvaországi Hodonicben egy új nagyüzem, amely évente 5000 toiina üvegrost megmunkálására képes. Ez évben újabb üzem kezd: meg a termelést Moravsky Krumlovban. Ez jelentősen megnöveli az üvegfonadék- gyártást Csenszlovákiában. nem beszélve a választéknak több új termékkel — így például szűrőszövettel — való gazdagításáról. SZ. E. NÓGRÁD — 1980. augusztus 26., kedd 3
