Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-11 / 161. szám
Táborról táborra (2) Az anyanyelv védelmében Szlovák nemzetiségi olvasótábor Esztergomban A táborzárás ünnepélyes pillanata Nyaranta sok. ezer diák tölt hosszabb-rövidebb időt különböző táborokban. A tanév utolsó heteiben a Nógrád megyei fiatalok is számos lehetőség közül választhattak. Többen a vakáció idejére sem dobták sarokba tankönyveiket... Sorozatunk olyan me. gyei „szaktáborokat" mutat be. melyekben — a pihenés, a szórakozás mel. lett — a főszerep a tanulásé. Nem kedvezett az időjárás idén a nemzetiségi úttö- rő olvasótábor rés átvevőinek. Igaz. az esztergomi Hell József Bányagépészeti és Bányavillamossági Szak- középiskola kollégiumának környéke amúgy sem adott igazából módot a szabadtéri programokra. A gyerekek azért így sem panaszkodtak. Az esztergomi városnézésen kívül eljutottak Tatára, Várgesztesre, és végül a nagy Izgalommal várt sportversenyekre is sor kerülhetett. Táborjáró kőrútunk során mégis itt vetődött fel legélesebben egy korántsem egyedi probléma, nevezetesen, hogy a szaktábor túlságosan négy fal közé szorult... Danis József, az olvasótábor vezetője ettől függetlenül eredményesnek ítélte az idei „kurzust”. melyet június 21 és 30 között rendezett meg Nógrád és Komárom megye Tanácsainak művelődési osztálya, illetve a két megyei könyvtár. A tábor — mint arra neve is utal — Nógrád és Komárom megye nemzetiségi községeinek szlovák ajkú általános iskolásait látta vendégül — megyénként huszonöt úttörőt. Nógrád megyéből Luefalváról. Sám- sonházáról, Rétságról, Nőtincsről, Nógródbói és a né- zsai általános iskolából érkeztek ide gyerekek, hogy játszva.tanulva csiszolják nyelvtudásukat, ismerkedjenek a szlovák irodalom értékeivel, nemzetiségi hagyományaikkal. A változatás programok — előadások, közös daltanulás stb. — mellett a legtöbb időt itt is könyvek között töltötték a gyerekek. Ez a tábor azonban némileg eltért más olvasótáboroktól, Az eltérés nem csupán az. hogy itt szlovák nyelven olvas tak-lrtak-beszéltek a csoportfoglalkozásokon a gyerekek, sokkal inkább *z, hogy igazából se nem írtak, se nem olvastak, se nem beszéltek szlovákul a gyerekek, legalábbis nem azon a szinten, ahogy azt — nemzeGyöngyösi Sán donié, a nagybárkányi körzeti általános iskola pedagógusa — aki a tábor egyik kiscsoportját vezette — önkritikusan meg is jegyezte- hogy csak akkor beszélhetünk hagyományápolásról, ha van mit ápolni. Tény, hogy a nemzetiségi kultúrkincs feltárása még korántsem befejezett folyamat. De ennek elemzése mesz- szire vezetne, úgyhogy inkább térjünk vissza az esztergomi olvasótáborhoz, melynek legfőbb érdeme épp abban rejlik, hogy megpróbálja menteni « mentbe, tőt. Gyöngyösi Sándornét kérdeztük arról is, hogy — az említett helyzetben milyen reális célt tűzhet maga elé egy nemzetiségi olvasótábor? — Azt semmiképp, hogy 10 nap alatt megtanuljanak a gyerekek szlovákul, de talán az igényt sikerült felkelteni bennük a tanulásra. tlségi községekből érkezettekről lévén szó — feltételeznénk. Erről röpke felmérés során magunk is meggyőződhettünk, s noha az összkép tragikusnak azért nem nevezhető, mindenesetre elgondolkodtató. hogy nemzetiségi községeink szlovák ajkú lakosai mily’ kevéssé érzik szükségét anyanyelvűk ápolásának... Mint azt a gyerekek is elmondták a szlovákot leginkább csak a nagyszülők beszélik, míg a szülők már egyáltalán nem, vagy csak ritkán váltanak szót anyanyelvükön. Hasonló a helyzet a néphagyományok, népszokások ápolásával isEhhez kapcsolódott a tábor másik Nógrád megyei kis csoportvezetőjének Huskey Erzsébet rétsági könyvtárosnak személyes vallomása, amely akár mottója is lehetett volna az esztergomi olvasótábornak: — Csak a főiskolán tudatosult bennem. hogy én egy nemzetiséghez tartozom. Én, és itt a tábor vezetői mindannyian arra törekedtünk, hogy a gyerekek már most ráébredjenek erre. s tudják mit kell tenniük azért, hogy nagyapáik nyelvét, kulturális örökségét megőrizzék, ápolják! p. k. Vizsgázók között Balassagyarmaton Munkáról, tanulásról vallottak Balassagyarmaton, a szakmunkásképző iskola klubhelyiségében ünneplőbe öltözött, az iskola padjait „kinőtt” felnőtt emberek ülik kprül az asztalokat, Egyesek a jegyzetüket tanulmányozzák, míg mások a könyveket lapozgatják; vannak, akik a teremben sétálás közben gondolataikat rendezik, Az arcokon az izgalom, a feszültség vibrál. Mikor az ajtó kinyílik, minden szempár odatapad, s a következő pillanatban a kérdések özönét zúdítják társukra: „mit húztál?, nehéz volt?, milyen az elnök?" Felnőtt emberelő, a munka mellett vállalkoztak a tanú- ;ásra. Azt vallják, hogy az iskola padjaiból ki lehet nőni, de a tanulásból soha; ők adnak számot tudásukról, felkészültségükről. A levelező tagozatosok érettségi vizsgájára ml is ellátogattunk, Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mi motiválta ezeket az embereket a tanulásra. — A család mércéjéhez akarok felzárkózni, azért tanulok. A feleségem főiskolát végzett, óvónő Vanyareon, Én sem akarok lemaradni. Volt egy másik ösztönző is, a brigádtársak a vasútnál. Most nyugodtan elmondhatom, hogy nem bántam meg. Emberileg sokat jelentett az iskola, a tanulás ■— vélekedik Sinkó Pál. — A legnehezebb az indulás volt. Elhatározni, hogy ismét diákok legyünk. Megszokni az iskolába' járást, a tanulást. A szabad időnket úgy megszervezni, hogy a tananyaggal is tudjunk foglalkozni — magyarázza Koplányi Árpád, a szan- dai téesz gépszerelője. — Mit jelentett az ön számára az ismeretszerzés? — Sokat, Az az ember, aki többet tud, bátrabb, határozottabb. Van véleménye, és mer véleményt nyilvánítani. — Ezek szerint nem bánta meg, hogy szabad idejének egy jelentős részét tanulással töltötte el? — Nem. A* az idő máshol, más formában visszatérül abban, hogy az ember többnek érzi magát. — Nem volt könnyű az időt úgy megszervezni, hogy a család ne érezze meg a tanulásunkat — mondja Jakab Gábor. — Miért döntött mégíg úgy, hogy tanulni fog? — A kor, amelyben élünk, döbbentett rá, hogy tanulni kell. A mai technika megköveteli az emberektől a magas szellemi felkészültséget. Én itt dolgozom a balassagyarmati bútorgyárban. Üzemünkben nincs komputer, de a jól felkészült szakemberekre szükség van, és azokat meg is becsülik. — Saját „bőrén” is tapasztalja? —. igen, Az üzemben minden segítséget megkaptam, hogy tanuljak. — Anyagilag ez mit jelent? — Nem sokat, Talán semmit. De nem azért jöttem. Közvetett úton biztos, hegy a pénztárcámon ts érezni fogom. Egyelőre szellemi tőkét, értéket jelent, Majd a munka során beváltjuk forintokra — mondja mosolyogva a nyúlánk fiatalember. Amikor Bognár Istvánnéval beszélgettünk, az osztálytársak közül valaki megjegyzi. — ök ketten voltak, de az érettségire egyedül maradt- — Értet, len tekintetemre a fiatajasz- szony megjegyzi, — Húgzbóna- pes a gyermekem. Ügy hogy most pillanatnyilag gyesen vagyok. —-Lehetetta picitől nyugodtan tanulni? — Hiába Járt velem kilenc hónapig középiskolába, nem érti meg, hogy tanulni akarok, csendben legyen — jegyzi meg derűsen a fiatalasszony. — Könnyű neked viccelődni, már túl vagy a vizsgán — vág közbe Nagy Katalin. — Nagyon izgul? — Nézzen rám. — Ha most kellene jelentkezni? — Ebben a percben biztos, hogy nemet mondanék. Holnap már lehet, hogy más a véleményem. Az lett volna az illő, hogy először Gazdik Lászlóval, az osztálybizalmival váltsunk szót, de a közügyek intézése elszólított». — Vizsga után egy kis baráti beszélgetésre ülünk 1*. Azt szerveztem. Jó kis közösséggé keváesolódtunk össze. — Hiányozni fog' a tanulás, az iskola? — Kaptunk egy olyan alapot, amit ml autodidakta: módon tovább tudunk bővíteni.1 Egyébként közülünk többen tovább szeretnének tanulni. Az „evés közben jön meg az étvágy” elve, úgy látszik, itt is érvényes, Szabó István, az iskola igazgatója így foglalja össze véleményét — a munkósművelö- dés egyik formája a középiskola. Azon vagyunk, hogy a hallgatóknak többet adjunk, mint a tankönyvek, Valamennyi osztályunkat elvisz- szük színházba. múzeumba. Kollégáim nem kötelező nyűg„ nek tekintik, ezekben az osztályokban a tanítást, Nyugodt leikiismerettei mondom, örömmel és szívesen tanítanak a levelezős osztályokban. Jó a kapcsolatunk a város és a környező település gazdasági egységeivel, s így a beiskolázás folyamatos. Nagyon sok diákunk, aki nálunk szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt, jön vissza, hogy levelező tagozaton leérettségizzen. Azt is őszintén el kell mondanom, • hogy vannak, akik úgy képzelik el, elég, ha beiratkoznak, eljönnek a foglalkozásokra, Nem elég. Ez az oktatási forma komoly otthoni tanulást igényel. Mi azoknak, akik tanulni akarnak, a korrepetálás minden lehetőségét megadjuk. Most munkáról, tanulásról vallottak az emberek. Sz. r. Megkezdődtek az Agria ’8(1 rendezvénysorozatának színházi próbái. Az idei műsorban harmadéves főiskolások mutatják be Száraz György: Gyilkosok című drámáját, cs Fekete Sándor: Lenkei tábornok című művét játsszák majd. Az előadások rendezője Valló Péter. Képeink a főiskolások és a Száraz György: Gyilkosuk című drámájának próbáján készültek. ■ i Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort (Regény) 52. Vagy megunja az egyedüllétet, a magányos estéket —és akkor mégiscsak férjhez megy? És vége lesz köztünk mindennek? És elveszítem, alig fél évre rá, hogy végre rátaláltam?! Az életemnek megint nem lesz értelme, s tartalma sem más, csak a kötelességteljesítés, csak a robot? Uramistenem! Nem, nem szabad elveszítenem: ez a szilaj vágy egyre vadabbul dörömböl bennem. Meg kell tartanom magamnak, meg kell tartanom, minden áron! Hisz ez a kap. csolat alighanem a legutolsó esélyem, ha ki akarok törni a szürke egyhangúságból, és nemcsak értelmét, de folytatását is .szeretném látni életemnek ... Étivel tíz éve élünk együtt, de sosem esett teherbe. Hogy meddő-e, nem tudom. Sosem futkostunk or. vosokhoz; a mi korunkban ez már groteszk lett volna... De ahogy futnak, s > egyre riasztóbb iramban futnak az évek, úgy fáj egyre jobban a gyermek hiánya. Hogy nem folytatódom. Hogy nyomtalanul múlok el erről a világról. .. Ez a vágy egy gyermek után mostanában mindennél hatalmasabbá terebélyesedett bennem; ha a múlt században élnék, azt mondanám, kategorikus imperatívuszává lett életemnek. S azt is tudom, hogy ha gyermekre egyáltalán még , van reményem, azt csakis Jutkától várhatom, aki egyszer már adott életet, tehát semmiképpen nem meddő. s akinek életkora is a lehető legalkalmasabb a szülésre, ami szegény Étiről nem mondható el éppen.,. Csakhát egyetlen dolgot nem tudok: hogy hajlandó volna-e a feleségem lenni, sőt, hajlandó-e egyáltalában férjhez menni. Hiszen többször is említette, hogy elege volt a házasságból, többé nem hajlandó az életét elrontani! .. Vajon általánosságban beszélt-e, vagy csak azért, mert nincsen kérője —, hisz’ ezt a kényes témát mindeddig kínosan kerültem... De éreztem: a bújócska ideje elmúlt. Ha csakugyan nem akarom elveszíteni,- legfőbb ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Egy augusztus végi napon — a jó öreg Pot- tornyai Andrisék nyaralójában, mert közeledett az iskola, és a család már hazaköltözött — azt mondtam hát Jutkának: „Olyan biztos, hogy elrontanád?” „Mit?" — nézett rám meglepetten. Még az ágyon feküdtünk, könnyű lepedő fedte kihevült testünk. „Az életedet, egy új házassággal. Egyszer azt mondtad, nincs annyi életed, hogy többször is tönkretedd. Emlékszel ?” Igent biccentett „De biztos, hogy tönkretennéd?” „Mit akarsz most ezzel?” — nézett rám megütközve. „Semmit. De megkérdezhetem, nem?” „Az ember ilyesmit nem kérdez csak úgy ... ok nélkül!” Megcsókoltam a vállát. „De gondolkodhat, töprenghet a jövőn, nem?” „Kién?” — nézett fürkészőn a szemembe. „A magáén... — Megint belecsókoltam a nyakába. — Másokén...” Kis idegesség vibrál a hangjában. éreztem, s ezt jó jelnek vettem. „És? Mire jut, ha tűnődik? Nem jós az ember!” „Nem. — S a haját simogattam. — De, ha csak a jósok törődhetnének a jövővel, nem volna holnap! Márpedig mindenki tervez, töri a fejét, hogy és mint lesz, mihez kezdjen, hogy fogjon hozzá... Hisz a legtöbb embert a jövő élteti: a tervezgetés, a remény. . „Költői hangulatban vagy!” — mondta enyhe gúnnyal. „Csodálod? — hajoltam fölébe — Egy ágyban fekszem veled, vagyis egy gyönyörű, független fiatal nővel, aki mostanában szabadon tervezgethet, mert g sors néhány hét múlva kezébe adja a jövőjét, egy lapos kis lakáskulcs alakjában és aki attól kezdve úgy rendezheti be az életét, ahogy akarja... Olyan sok ember — mondhatja el ezt magáról, mit gondolsz?" Sokáig hallgatott. „Nem értlek, Miklós — mondta végül. — Isteni idő van, talán a nyár legszebb hete, végre megint itt vagyunk Nógrádverőcén, szerettük egymást, érezhetted, hogv mennyire imádlak — és te most filozofálsz?” kurtán bólintottam. „Tűnődöm.” „De min?” A szemét kerestem. „Hogy hogyan lesz később?” „Micsoda?” ,,'A kettőnk élete” — mondtam halkan. A szeme megrebbent. „Nem értelek...” — szólt vontatottan. „Értesz, te engem! — sóhajtottam. — Pontosan olyan jól tudod, mint én, hogy miről beszélek!” Cigarettáért nyúlt az éjjeliszekrényre, rágyújtott. • „Most mit vársz? — fújta ki a füstöt. — Mit mondjak?” „Ami a szívedből jön!” Rántott a vállán. „Ígéreteket tegyek? Sírig tartó hűséget fogadjak? Ezt már egyszer megtettem az anyakönyvvezető előtt, de látod: azt sem sikerült megtartanom! — Fakón mosolygott. — Engedd meg, hogy most én filozofáljak: ki tudja, mit hoz a holnap? Én arra neveltem magam, hogy annak örüljek, amit a mai nap ad! — Átölelt, szenvedéllyel megcsókolt. — És a mai nap adott eleget! Neked nem?” Visszacsókoltam, de aztán elhúzódtam. „Én nem tudok csak a mában élni, szívem. Ne haragudj: de én már elmúltam huszonöt! Nekünk, tegnap-fiataloknak már fontos a holnap... Tálán azért, mert nincs hol- naputánunk!” Hozzámbújt. „Miklós, Miklóskám! Ne zsarolj ezzel! Ügy nem szeretem. amikor ilyeneket mondasz !" Nevettem. „Mondom, vagy nem: ez e helyzet!” „Akkor sé mondd!” — súgta durcásan. Hirtelen belefáradtam ebbe a ködös dialógusba, ezekbe a sejtelmes utalásokba. Hiszen tiszta helyzetet akarok teremteni — jutott eszembe. — Ezzel is kértem el Pottornyai Andristól a kulcsot! Fölültem az ágyon, odafordultam hozzá. (Folytatjuk) NÓGRÁD - 1960. július 11., péntek