Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-04 / 155. szám
Zsúfoltság nélkül — nagy forgalom Egy hónapja nyitották meg Érsekvadkerten az ABC szövetkezeti áruházát, s azóta az árukészlete kicserélődött. Másfél millió forintot hagytak eddig a vevők az üzletben. A tágas, korszerű eladótér gazdagon megrakott polcain széles választékot biztosítanak az eladók, így az ellátás továbbra is elégedettségre ad okot. „Mindent megszerzőnk vásárlóinknak. Különlegességekkel csalogatjuk őket, mégsem érzem, hogy tolonganának az áruházban. Még ettől is többet szeretnénk eladni, habár az első hetes eredmények magasan a tervek fölött vannak” — elmélkedik az üzletvezető. No végre! Egy bőségesen ellátott szupermarket — tolongás nélkül. Biztos, hogy akkor megy egy üzlet jól, ha látványos zsúfoltság van? A vevő szemszögéből várhatóan a jelenlegi állapot a kedvező — szerintem ez a korszerű is! — kulcsár — Balassagyarmat fejlesztési tervei Egy c so (corny/ kislány Kiváló minősítést kapott. A városók fejlesztési elképzelései, ezek megvalósítása a lakosságot közvetlenül érintő tényező. Balassagyarmaton az utóbbi években fe.merülő nagy probléma a lakosság vízellátása. Az élet víz nélkül elképzelhetetlen, ezért helye ik előtérbe e nehézség mielob bi felszámolását. A tanács, kénytelen volt szükség- megoldásokhoz folyamodni. Ideiglenes vízkivétellel az Ipolybói >isz- t tókocsikkal mintegy 80.» köbméter víztöbbletet nyújtanak a városnak Ez a vízmennyiség azonban nagyon kevés a lakossági igényekhez képest. Ezért a víz- koriatozást is kénytelenek voltak elrendelni. A továbbiakban elkészül az az ivóvíz-távvezeték, amely a nvugat-nógrádi regionális vízműhöz kapcsolódik és biztosítja majd Balassagyarmat lakosságának vízellátását. Balassagyarmat városfejlesztésre megközelítőleg 52 millió forintot költ az idén. Ebből az összeg- bő’ a kiemelt feladatokat tudják végrehajtani. Legfontosabb a vízellátás mellett a lakásépítkezés, az egészségügy, az ifjúság gondjainak megoldása. Az idén egyebek között 250 Ia- ká; megépítése szerepel a tervekben. Az egészségügyben is több építési gond vár megoldásra. A kórház központi diagnosztikai épülete kivitelezésének rnog kezdése, a belgyógyászati pavilon építésének befejezése, valamint a sebészeti pavilon kialakítás,, fontos feladat. Az oktatás feltételit kivit ja a Dózsa György úti Altaiano* Iskola. vaiamint a Balassi Bálitlt Gimnázium nyolc tanteremmel történő bővítése. A Balassi Gimnázium bővítése mellett sor kerül a régi iskolaépület rekonstrukciójára. A balassagyarmati szakmunkástanulók körülményeit új kollégium és tanműhely javítja, mely. nek építési szerkezete már óbb ti az évben elkészült. Terveik közt szerepel egy ötven férőhelyes óvoda létesítése, melyet egy régi épült? t»on alakítanak ki. A létesítmény már ősszel fogadja a kicsiket. A volt megyeháza épületében. a művelődési központ mellett helyet kap az úttörő- és ifjúsági ház is. Itt a munkáin okéul a tr ös>:«rkezet készítésénél tartanak. A balassagyarmati utak karban- j tartására ötmillió forintot költenek. Az esetleges újabb pénzügyi lehetőségeket kiaknázva további kéréseké, teljesítenek. Ilyen például a televízió kettes adása vételének lehetősége. A lakosság is nagv segítséget nyújt a tervek megvalósításához, minteg3> ötmillió forint értékű társadalmi munkát, végeznek évente, ami a város gondjainak enyhítését nagymértékben szolgálja. — vá — A kislányok — szépek, fiatalok, kedvesek — egymás szavába vágva mesélik a nagy esemény színfoltjait. Joggal büszkék, mert az országos elsőségéi vny új tó-versenyen kiváló minősítést kaptak. fgy aranykoszorús csapat lettek. Kollár Julianna, Godó Margit. Hegyi Csilla, Szabolcski Andrea és Mlninárcsek Lívia —, aki, sajnos rém tudott eljönni, mert már hazautazott Egyházasdengelegre — az iskolának és egyúttal a megyének is elismerést szerző csapat tagjai. Az öt lány a salgótarjáni egészségügyi szakközép, és szakiskola tanulója. Elsősök, másodikosok. Ebben különbőz, nek. Viszont abban nagyon egyformák, hogy szeretik választott hivatásukat és értik is a „mesterséget”. Mint azt a hazahozott díj bizonyítja. Idézzük fel ’ a történteket! Kollár Julikáé a szó. — Először iskolai háziversenyt tartottunk, azon elsők lettünk. Ezt követte a megyei „összecsapás”. Mivel egész- ségügyisek vagyunk, tudtuk, nem állhatunk ki akárhogyan, nehogy szégyent valljunk. A megyei ’ versenyen is elsők lettünk. Godó Margit veszi át a szót. — Ezzel nyertük a jogot, hogy Budapesten, a csillebérci nagytáborban megtartott országos elsősegélynyújtási verseny részesei legyünk. Nagyon érdekes, izgalmas volt az egész, sokat tapasztaltunk, tan uilunk. A lányok vonattal utaztak, Szirmai Ervinné tanárnő kísérne a kis csoportot. Ez hétfői napon volt. Kedden kezdődött a versenyzés. A rendezők négy egészségügyi állomást ..állítottak föl”. Ez volt tulajdonképpen a gyakorlati vizsga. — Hogyan is történt? Szabolcski' Andrea meséli: — Az első állomáson egy Kollár Julianna Hegyi Csilla Szabolcski Andrea Godó Margit (Bábel László felvételei) „tömegbaleset” színhelyére érkeztünk. Tíz perc alatt kellett eldöntenünk, mit teszünk ilyenkor. Hét-nyolc „sérültet” láttunk el, kötöztünk, sínbe raktunk, „mentőket” hívtunk. Nyugtattuk a „baleset” sérültjeit. .. Szóval mindent úgy kellett tennünk, mintha valódi helyszínen lennénk. — Aztán? — A következő állomáson „áramütést szenvedőket” találtunk, őket kellett ellátnunk. A harmadik helyen égési „sérültek” tették próbára ügyességünket. A negyedik helyen pedig egy „gerinctöréses” és egy „kéztöréses” beteg várta kis csapatunkat. így csöppet sem unatkoztunk. — Végül? Analfabetizmus Egyiptomban és Tanzániában Egyiptomban az iskolás korú gyermekek 40 százaléka nem jár iskolába. A felnőtt lakosság több mint 50. százaléka analfabéta. Erről nyilatkozott az oktatási, kulturális és tudományos-kutatási miniszter az egyiptomi hírügynökségnek. 1981-re Tanzániában minden lakosnak meg kell tanulnia írni és olvasni — jelentette ki az ország közoktatási minisztere a hagyományos is- ineretterjesztési hét befejezése alkalmából a Dar es Salaimban tartott gyűlésen. Az ország óriási munkát ’ végzett az írástudatlanság felszámolása terén. 1970 óta — ekkor kezdődött meg a felnőttek oktatási kampánya — mintegy kétmillóan tanultak meg írni és olvasni. A legutóbbi népességösszeírás adatai azonban azt mutatják, hogy még közel 3,6 millió tanzániai analfabéta. A miniszter felhívta a párt- és állami szerveket, hogy minden szinten tegyenek meg minden tőlük telhetőt az írás- tudatlanság végleges felszámolásáért — Kiváló minősítést kaptunk. Aranykoszorús csapat-; ként utaztunk haza. Hegyi Csilla közbeszól. — Azt is mondjuk el, hogy ezt elméleti verseny követte. Ebben országos másodikolí lettünk. Hajszállal maradtunk az elsők mögött. — Itthon, az iskolában mit szóltak helytállásotokhoz? — Bőven kijutott a dicséretből. így, ha alaposan megfázva is, mert akkor nagyon hideg volt Csillebércen, de elégedetten érkeztünk Salgótarjánba. — cse — Reklámszöveg helyett Csodapaszta a Fő fér 13-ban! Kerek egyórás késéssel érkeztem. Kedves néni nyit ajtót a csöngetésre. — A Kovács bácsit keresi? Apró élénk mozgású ember siet elém. Mosolygósán terel a szobájába. Leültet, maga is egy sezlonra süpped, s egy szuszra elmondja a mondandóját. — Van egy olyan szerem, amivel lehet alumíniumot forrasztani. Ez egy negyvenéves találmány. Szabadalmam is van róla. De a gyárakban még nem ismerik, nem használják. Hirdetni akartam, hátha kell valamilyen gyárnak. De azt mondják, találmányt nem lehet hirdetni. Nem értem. Miért? Pedig el szeretném adni,, mert, ha az ember felfordul, valami maradjon utána. Ez van. Többet nem tudok mondani róla. Nyílik a nagy szekrény ajtaja, előkerül belőle a dokumentum. Enyészetnek indult, de ép ketté hajtott papír, friss fehér ragasztókkal összeragasztva, nehogy kinyithassam, s belekukkanthassak a titokba. A felső lap homlokán veretes szöveg: ..SZABADALMI OKIRAT!” Egy sorral lejjebb: „Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság”. Még alább a két szerző: Kovács József és Mózer József. Odaírva a találmány címe is: „Forrasztó kenőcs és eljárás előállítására és használatára”. A dátum: 1941. január 22. (Lehet, hogy e dicstelen év volt rossz ómen a találmány számára?) Űjságkivágások is előkerülnek. Sőt önálló hirdetőkártya ajánlja az érdeklődőknek a „Csodapasztát”. Ára 7 pengő dobozonként. Csak így sikerült eladni annak idején. Jött a háború, s a gyárak nem foglalkoztak az alkalmasint rosszul reklámozott áruval. — Azóta miért nem próbálta meg hasznosítani? — Eddig én dolgoztam, nem értem rá foglalkozni ezzel. Csalr magam használtam fel itthon. Mert nem csinálni nehéz, hanem eladni. Kitnegy az erkélyre, s behoz két-három apró alumínium lemezt. Mindre rézdrótok vannak, forrasztva. — Nézze meg — huzigálja a drótokat —, ezt nem lehet letépni. Legfeljebb a drót törik el. Megrángatom én is a rézhuzalokat. — Ide páka viszi rá a grun- dot, és arra már akármit ráforraszthat. Persze, nem akármilyen cinnel! Jó cinnel. Ezt még nem tudja senki. Hogy alumíniumot elnézzen. Néztem már, hogy csinálják. A sasszé- ra csavarokkal fogatják fel a drótokat. Pedig forrasztással sokkal gyorsabb lenne. Meg olcsóbb. Visszatelepszünk a díványra. — Először privát bádogos voltam. 1940-től dolgoztam az öblösüveggyárban. Ott egy Kovács Nándor nevű ember el akarta lopni a találmányomat, de lekapcsolták. Akkor adtam be szabadalomnak a Mózerral. önáluk laktam. De jött a háború, nem lett nagy üzlet a pasztából. — Magát elvitték katonának? — Persze. Negyvennégyben. Losoncig vittek. Fölöttünk repülők jöttek, mellettünk meg a tábori csendőrök. Rég volt. Rossz róla beszélni is. — És utána? — Visszajöttem. Akkor még a rengeteg munka . . , Féltem, hogy leütnek ‘ a találmányom miatt. Mert akkor olyan világ volt. Csak azután jött a rend. Ajánlották akkoriban, hogy vigyem el egy bizonyos személyhez a pasztát. El is akartam. De rá egy hétre hallom. hogy az illető lopott. Öt leváltották a posztjáról, én meg tovább nem erőltettem a dolgot. Attól is féltem, hogy akkor ütnek majd le, ha már ideadták a pénzt. Kovács József 1940-től huszonnyolc évig — a nyugdíjig — a salgótarjáni öblösüveggyárban dolgozott. — Egyedül voltam bádogos. Én kezdtem el ott ezt a munkát. Szellőzőcsöveket, gázvezetékeket csináltam. Sok volt a kiküldetésem különböző városokba. Ahol gyárakat építettek, vagy felújítottak. Tanulóim is voltak a gyárban, összesen tízen. — Újításokat készített? — Hajaj! Meg is vannak a rajzok. Újra a szekrényhez lép. Bolyhosodó papírokat vesz elő. Egy újítás szövegét mutatja. — Ezért kaptam kétszáz forintot. Újabb papír. — Ez egy másik találmányom. Olyan kályha, ami két szobát fűt. Csak három hasáb fát kellett beleállítani. Az ábra szakszerű. — Ki rajzolta? — Egy műszaki rajzoló. — Ezt a találmányt sem vették meg? — A Hirsch gyárba adtam be. De három hét múlva Jött a válasz. Fahiány van Magyarországon. Ezért nem tudják a találmánynak hasznát venni. Hogy azután ők egy-két változtatással mégis megcsi- nálták-e, azt nem tudom. Valamilyen papírt nem talál. — Egy sparhelt, aminek két ajtaja volt. Szénnel lehetett fűteni. Csak úgy szórta ki a meleget! Volt több találmányom is, de elkallódtak a papírok. — Mi valósult meg? — Egy mosógép. Csináltam én azt is. — Működött? — Hajaj! Az nem romlott el! Megvan még most is, működne, ha kéne. — Miért, nem használják? — Mert van új. Automata. Az jobb. Csak be kell tenni a ruhát, és kicsavarva kivenni. — Most mi a kedvtelése? — Órákat gyűjtök. Ismét kinyitja a szekrényt. A polcokon vagy félszáz különböző vekker sorakozik. — Ismerősöktől kérek rossz órákat. Itt elbabrálok velük — mutat körül a szolidan berendezett szobában, amely egy tágas, városközponti lakás egyik helyisége. Kolóniaházból költöztek ide, még mikor a városközpont épült. Négyen élnek itt, apa, anya, lány, unoka. Kérdezősködöm a családról. Felel, végül megkérdi: — Jóember, ezt mind bele akarja írni? — Áthúzom a noteszlapot. — Mennyit ér a találmánya? — terelem vissza az eredeti témára a szót. — Nézze, nem tudom milyen az érdeklődés. — Sokáig bádogosként dolgozott. Biztosan föl tudja mérni, mi az értéke. — Szerintem fontos. Ha egy alumínium edény kilyukad, nem tudja megcsinálni senki. Szegecselnek, vagy hegeszte- nek. És a gyárak is hasznát vehetnék. Ha elküldik ide az emberüket, én bemutatom a elnézést. De a grund összetételét csak akkor mondom meg, ha pénzt látok. — ön nem viszi el mondjuk Pestre? Csak, ha idejönnek, akkor adja el a pasztát? — Ök jöjjenek ide! — Úgy gondolom, hogy ez nem lesz könnyű. A gyárak még abban sem nagyon érdekeltek, hogy a saját újítóik jó ötleteit hasznosítsák. Kötve hiszem, hogy látatlanban érdemesnek véli ezt a pasztát arra. hogy egy szakemberük napi- bérét, útiköltségét és napidíját befektessék a bizonytalan üzletbe. — Mégis azt mondom, onnan küldjenek egy embert. Ök jobban tudnak mozogni, mint én hetvenkét évesen. De, ha nem jönnek, nem érdekli őket, istenem, megmarad nekem — mondja, s legyint olyan könnyedséggel, mint aki szentül meg van győződve róla: az veszít többet, aki nem kap az alkalmon! Molnár Pál NÓGRÁD - 1980. július A., péntek 5
