Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
Üzemlátogatáson Az Ipoly Bútorgyár nyugdíjba vonult dolgozóit fogadta pénteken a gyár vezetése, a KISZ-szervezet, valamint a Munkácsy Mihály és a Puskás Tivadar Szocialista Brigád. A program a balassagyarmati üzem megtekintésével kezdődött, ahol az egykori dolgozók megtekintették a rekonstrukció után kialakult modem üzemet, majd a vállalat két szécsényi telepét keresték föl a vendégek. A látogatások után a vállalat vezetése meleg hangú köszönetét mondott a nyugdíjas dolgozók munkájáért, majd az ünnepi ebédet követően kötetlen beszélgetésen elevenítették fel az élményeket, s a vendéglátók jóvoltából betekintést kaptak az üzemek jelenlegi életébe, munkájába. Á takarékosság haszna Hét éve készít rendszeresen energiatakarékossági tervet a salgótarjáni öblösüveggyár. Különösein nagy erőfeszítéseket tett a gyár az elmúlt évben az energiafelhasználás abszolút és fajlagos mutatóinak csökkentésére. Az eredmény nem maradt el: az 1976- os évi 508 ezer forinttal szemben tavaly csaknem három és fél millió forint értékű energiát takarított meg. Idén hőhasznosításból, fajlagos hőfelhasználás csökkentéséből és meddő villamosenergia-kom- penzálásból több mint két és fél millió forint értékű megtakarítást tervez az öblös- üveggyár. Nyomorgó gyermekek Földünkön nem kevesebb mint 350 millió gyermek él a legsúlyosabb nyomorban állapította meg jelentésében az ENSZ környezetvédelmi programja- A tőkésországokban gyermekek milliószámra élnek a nagyvárosok nyomornegyedeiben, vagy gettókban azért, mert szüleik nem találnak munkát. Sokan az elégtelen táplálkozás következtében pusztulnak el. Az ENSZ-tanulmány rámutat, hogy a gyermekek közti nagyarányú elhalálozásnak legfőbb oka az ingyenes orvosi ellátás hiánya. „Vaddisznóriadó" Csapatosan húzódnak le a vaddisznókondák Borsod megye egyes részein a hegyvidékek erdőségeiből az érőfélben levő gabonatáblákra. Ezért ezekben a napokban „vaddisznóriadót” tartanak a borsodi vadászok. Elsősorban a vadváltók környékén, valamint a dagonyázó helyeken állnak lesben a „puskások” ott, ahol a vaddisznók az erdőből kijönnek, illetve ahol az éjszakákat töltik. Az elszaporodott vaddisznók kártételének elhárítására a hét végén hajtóvadászatokat is rendeztek a megyébenOrvosi ügyelet Salgótarjánban a Vörös- hadsereg úti rendelőben tar. tanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. (Bejárat az MHSZ-székház melletti kapun.) Beteghez kihívás a 11-166-os számon vagy a 10-222-es kórházi számon lehetséges, a közvetlen ügyelet száma 11-141-es. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál o. 2-, telefon: 344.) működik ügyeleti szolgálat. A gyógyszertári ügyeletet, Salgótarjánban a Pécskó üzletházban levő gyógyszertár látja el. NÓGRÁD Rádiósaink sikere Háromnapos MHSZ rádiós iránymérő verseny színhelye volt Nógrád megye a közelmúltban. Mint köztudott, a „rókavadászat” becenévvel illetett verseny során egy vagy több elrejtőzött rádióadót — „rókát” — kell a versenyzőknek saját készítésű, speciálisan e célra kialakított rádióvevők segítségével megtalálni. A verseny időre megy, tehát a szakismeretek mellett' fürgeség és erőnlét is szükséges hozzá. A felnőtt férfiak kategóriában az első három — helyezése sorrendjében — Hodur Károly Salgótarján, Pásztor Tibor Szécsény és Hollandi István Salgótarján versenyzője lett. Az ifjúsági versenyt Dicse István, a nők versenyét Hódúmé Farkas Ilona nyerte, mindketten salgótarjáni versenyzők. A serdülők legjobbjai Király László, Borbényi László, Komka Péter, a megyeszékhely képviselői. A második napon Nógrád és Heves területi rövidhullámú versenyét bonyolították le. Hollandi István, Hodurné Farkas Ilona és Dicse István kategóriájában megyénknek szerezte meg az első helyet, mig a serdülők közül Simon Zsolt és Horváth Judit Heves megyeiek lettek a legjobbak. Az utolsó napon az URH-s iránymérők próbálták képességeiket. A nógrádiak közül ugyancsak Hollandi István és Hodurné Farkas Ilona ért el első helyezést, míg a vendégek közül Koncz Koméi (ifjúsági) valamint Dudás Csaba és Horváth Judit (serdülő) versenyzők érdemelték ki a dobogó legfelső fokát. Hodur Károly — a tavalyi országos bajnok — csak versenyen kívül indulhatott, de ő produkálta a legjobb időt. Szorgalmas lányok A balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola diákjai az idén is derekasan helytálltak a nyári építőtáborban — tájékoztat levelében Fekete Zsuzsanna szakközépiskolás. A törökszentmiklósi gazdaságba a tervezett 115 tanuló helyett hárommal több jelentkezett, s a Fürész- né Szakály Mária és Balázs Pál tanárok által vezetett csoportok munkájukat 275 százalékra teljesítették. A szorgalmas és becsületes balassagyarmati szakközépiskolás lányok a végső értékeléskor ezúttal sem vallottak szégyent, s immár tizenegyedik alkalommal szerezték meg a legjobbnak járó zászlót. A brigádok közötti versenyben legsikeresebben a Szántó Kovács János Szakközépiskola 2. c. osztályos csapata szerepelt, Brehlik Magdolna vezetésével, ök jutalomból egyhetes velencei Ifjúsági táborozáson vehetnek részt. Naptár 1980. július 21., vasárnap. Olga napja. A Nap kel: 5.16 —.nyugszik: 20.25 órakor. A Hold kel: «20.10.—, nyugszik: 4.43 órakor. * 1980. július 28., hétfő. Szabolcs napja. A Nap kel: 5.11 —, nyugszik: 20.24 órakor. A Hold kel: 20.53 —, nyugszik: 5.51 órakor. Kétszázöt évvel ezelőtt, 1775. július 27-én született, Pozsonyban és 86 éves korában, 1861 szeptemberében halt meg Martonvásáron Brunszkvik Teréz gyermekpedagógus, a magyarországi óvodaügy úttörője, a nőnevelés jelentőségének egyik első hirdetője. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1905, július 28-án született, ést 69 éves korában 1974 májusában halt meg Csanádi György akadémikus, közlekedés- és postaügyi miniszter. Postások társadalmiban LoftóNagybátonyban jelentős péhzosszegekért az elmúlt hónapokban újították fel és korszerűsítették a bányavárosi postahivatalt. Az intézmény három szocialista brigádja, — a Zrínyi Ilona, a Népszabadság és a Tyereskova — a kőműves munkák befejezése után 235 óra társadalmi munkát végzett, padlót, ablakot tisztítva, függönyöket mosva és számos más szükséges munkálatot elvégezve. A nagybátonyi postások ezenkívül több ízben végeztek azonos feladatot. Társadalmi munkában teljesítettek a XII. pártkongresszus tiszteletére kommunista műszakot, s túlórát csökkentő vállalkozást pedig két alkalommal. Az utóbbiak közül a második szombaton volt, míg a vállalt harmadik alkalomra ősszel kerül sor. jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július 29-én, kedden tartja a lottó e havi jutalomsorsolását. A húzáson a 27. játékhét szelvényei között 1280 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal két — Lada 1200-as, illetve Trabant Limousin 60l-es — személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak, de gazdára vár tíz színes tévékészülék és 5 Minimat mosógép is. Cél a megelőzés A hajnal a horgászoké Tanúsító cédulák Belkereskedelmi és könnyűipari miniszteri rendelet írja elő a vásárlók tájékoztatását. Az erről szóló passzus nemcsak az állami és szövetkezeti, hanem a magánkisiparosokra és kiskereskedőkre is vonatkozik. A salgótarjáni vásárcsarnokban lebonyolított sétájuk alkalmával azonban azt tapasztalták a kereskedelmi felügyelők, hogy a fenti rendeletet vajmi kevés maszek tartja szívügyének. Sok esetben hiába keresték, nem lelték az árun a minőségtanúsító cédulát, jobbik (?!) esetben egyforma és kitöltetlen cetlit találtak. Gyakorta hiányzott az áru eredetét igazoló számla, a vásárlók könyve, az árjelzés, de akadt, aki az iparigazolványát sem tudta felmutatni. Igaz, nem gazdagodik meg azon a magánkiskereskedÉ és -kisiparos, ha elmulasztja vevői tájékoztatását. De legalább ennyire nem válik hasznára a vásárlónak sem, ha nem tudja pontosan, hogy mit vesz, hogy kell kezelni. És végül: a rendeletek általában azért hozattatnak, hogy betartassanak. sz. m. Derült idő Várható időjárás ma estig: a keleti, északkeleti országrészben változóan felhős idő néhány helyen futó záporral. Az ország többi részén derült, száraz idő. Időnként kissé megélénkülő változó Irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14, 19 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 fok, északkeleten 25 fok körül. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 111 fogadónak volt, nyereményük egyenként 66 284 forint. 3 találata 10 285 fogadónak volt, nyereményük egyenként 358 forint. A 2 találatos szelvények száma 256 348, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. — A NÖGRÄD MEGYEI Közlekedésbiztonsági Tanács és az MHSZ gépjárművezetőképző iskola ügyességi vetélkedőt rendez ma Salgótarjánban. A kerékpárosok és segéd- motorosok az úttörő-váltótábor szomszédságában bizonyíthatják felkészültségüket. A 9 órakor kezdődő versenyre az érdeklődők egy órával korábban nevezhetnek az MHSZ-körre- pülőpályán. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton Is köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk PETER ZOLTÁN elhunyta alkalmából részvét- nyilvánításukká! fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD — Gázcseretelep épül. Karancskesziben megkezdték az új gázcseretelep építését a régi vásártéren. A tervek szerint 350 ezer forintba kerülő létesítményt még az idén átadják rendeltetésének. A község lakói 150 ezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak az új gázcseretelep megépítésében. — Ifjúmunkásnapok. A salgótarjáni öblösüveggyár KISZ- bizottsága szervezésében tegnap megkezdődött az ifjúmunkásnapok rendezvénysorozata. A megnyitó után szellemi vetélkedőt tartottak, majd diszkóműsor zárta a napi programot. — Képezik magukat. Közel 1700 fiatal vett részt a közelmúltban befejeződött képzési formában, a KISZ-es aktivistakörök munkájában. A megye 73 aktivistakörének: hallgatói az alapszervezetek vezetőségi tagjai és aktivistái voltak. — Vásár. Pásztó nagyközségben egy hét múlva, augusztus 3-án országos vásárt rendeznek. Az eseményre vészmentes helyről, szabályszerű állatkísérőlappal mindennemű állat felhajtható. — KEVESEBB ENERGIA. A Nógrád megyei Patyolat Vállalat a fajlagos energiafelhasználás csökkentésével, a hulladckgőz felhasználásával és a kondenzautomata felszerelésével idén 237 ezer foJ rint energiamegtakarításra számit. Kártyavár A legnagyobb kártyavárat egy 19 éves angol fiatalember építette fel. 5200 kártyalapot használt fel, tehát pontosan 100 csomagot. A manchesteri egyetem hallgatója a statikai törvények ismeretében építette fel várát. Egyetlen lapot elég r>olt kihúznia, s az alkotmány pillanatok alatt összedűlt. — Balesetek a síküveggyárban. Az idei év első felében csökkent a balesetek száma a salgótarjáni síküveggyárban. Az előfordult balesetek azonban súlyosabbak voltak a tavalyiaknál, s így az egy esetre jutó kiesett napok száma 13-ról 18 napra emelkedett. Szombaton 5 órakor indult vízirendészeti a Salgótarjáni városi-járási vettek részt. Rendőrkapitányságról az a há- Jelentősebb tó vagy folyó rom ellenőrző csoport, me- ugyan nincs a járásban, ám a lyek az e navra szervezett sebes sodrású Ipoly a hirtelen ellenőrzésen mélyülő Komra-völgyi víztároló, de még az idilli béké- jü Nyirmedi-tó is veszély forrása lehet. A növekvő idegenforgalom különösen indokolja, nemcsak a veszélykeresők megóvását, önnön felelőtlenségüktől, de az esetleges veszélyhelyek' előzetes felkutatását, s a terület fokozott megfigyelését is. Többek között ezt a célt szolgálta a szombati szemle, s bár időtartama alatt a hűvös, párás időjárás nem csalogatta elő a fürdőzőket, a feladat felderítési része megvalósult. A járőrök, melyek rendőrből, önkéntes rendőrből, társadalmi halőrből, és az lpolyra való tekintettel a határőrség képviselőjéből álltak számos, a vizek partján tevékenykedőt igazoltattak, szükség esetén intézkedtek. Igyekeztek a lehető legkevésbé zavarni azokat, akik hét- Kora reggel a víztározó partján. A halak elérik a mérté- végi pihenőnapjukon a csenhet, az iratok rendben. (Bábel László felvétele) det, a pihenést választották. Mivel szinte a legkisebb vizet is felhasználják a helybeliek hogy a horgászás örömeihez juthassanak, a vizsgálat a halállomány védel- 1 mére, a horgászattal kapcso- ( latos rendelkezések betartására is kiterjedt. A tapasztalatok azt mutatták, hogy horgászaink nagy része teljes mértékben megfelelt az előírásoknak. Fecsegnek az ételek- Te a csészében egyedül lötyögsz.- Téged viszont gyakran összeöntenek. Jobb úgy?- Teljesen mindegy. xxxx- Én Is gulyás vagyok) Bizony!- Maga Kis hamis I XXXX- Hol az olasz leves?- Minestrál az ebédnél. XXXX- Nézd! A tojás ecetesfürdőt vesz.- Meg van az buggyantva! XXXX- Le ne puffancs azzal a serpenyővel!- Csak palacsintalankodom, de a csirke is becsinált XXXX- Hol vagy?- A babban csücsülök. XXXX- Hogy tűröd el a halat a közeledben?- Attól függ. Van sokfiié. XXXX- Képzeld, hová süllyedt Riz-ottó?! _ ?- Egy krokett karjaiba omlett! XXXX- Mi sül azon a pálcán?- Saslik.- Hát a többi része? XXXX- A sonka is benne volt a dologban?- Kezdetben nem volt, de a tojás magával rántotta. XXXX- Addig gyúrták, míg beismerte, hogy más tészta.- Jól kifőzték! XXXX- A pezsgő szilveszterkor, hogy vette át a hatalmat?- Punccsal.- És a többiek mit szóltak? Csak bólégattak. Verbőczy Antal NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Fószerkesztö: GOTVAB GYULA Szerkesztóség: Salgótarján, Palóca Imre tér I. Telefoni ló-JTT. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palocz Imre ie» fk Xeieton: 12-542 Telex: 229 109. (rányttószám: 3101- Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési dl.l egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy erre 360 forint. Előállítja! ■ Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 1101 Salgótarján, Palóca Imre tér i, Pf.i 66. Felelős vezetőt KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszám: 25 012. Hl) ISSN 0153—150.