Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
Visszatértünk az iRÓSZER-be Hazánk Kelet-Európa (3.) Szükség van-e művelődési bizottságra ? Á nemzetté válás nyelvi-kulturális szakasza „Lehet, nogy a művelődési bizottság megalakítása, egy szövetkezeti művelődési terv kidolgozása kissé papírigénye« feladat, de ezáltal talán az fKÖSZER-nek sem kellene szégyenkeznie dolgozói műveltségi szintje miatt . . (NÖGRAD, XXXVI. évf., 145. szám). Váratlanul ért Bozsó István üzemegység-vezető hivatása, aki — nem értvén mindenben egyet az ÍRÓSZER Szövetkezet Salgótarjáni Üzemegységének, művelődési tevékenységéről írott cikkemmel — ismételt beszélgetésre invitált . . . * Bozsó István: — A június 22-én megjelent cikk után az a benyomása támadhatott az olvasóknak, mintha az ÍRÓSZER Szövetkezet Salgótarjáni Üzemegysége legalábbis hülyék intézete lenne. Pedig szégyenkeznünk nem kell dolgozóink műveltségi szintje miatt . . Üjságíró: — ön tehát elégedett a jelenlegi helyzettel? B. L: — Éppenséggel dicsekvésre sincs okunk, de közel sem olyan sötét a helyzet, amilyennek a cikk lefestette. Üjságíró: — Téves következtetéseket téves információk alapján lehet levonni. Az információk többsége önöktől származott . . . B. I: — Valóban közöltünk néhány téves adatot, de az adott körülmények között ez érthető. Váratlanul ért a látogatása, nem volt időnk felkészülni a kérdésekre. Újságíró: — Az 197^,. évi művelődéspolitikai párthatározat szellemében hozott OKT- és SZOT-határozat alapján már 1977 végéig minden gazdasági egységnél meg kellett volna alakítani a művelődési bizottságot. Ha ez megtörténik, úgy bizonyára nem okozott volna gondot a tájékoztatás . . . B. I: — Látja itt az első tévedése, ön — miként azt a cikk címében is jelezte — a művelődési bizottság megalakítását kérte számon rajtunk, holott, tudomásom szerint a művelődési bizottságok megalakítása a szövetkezeteknél nem kötelező. Üjságíró: — De nem is tilos! A cikk — tanulságként szolgálva másoknak — azt szerette volna érzékeltetni, hogy a hatékonyabb munkahelyi művelődés érdekében kívánatos a művelődési bizottságok létrehozása. Nyilván nem véletlenül született meg az erre vonatkozó határozat. B. I: — Nem áll szándékomban vitatni a párthatározat és a közművelődési törvény irányelveit, de szervezeti kérdésekben — így a különböző bizottságok alakításában is — a szövetkezet vezetősége hivatott dönteni és állást foglalni. Az ÍRÓSZER központja — mint ismeretes — Pomázon van, és ezidáig semmiféle utasítást nem kaptunk művelődési bizottság alakítására. Üjságíró: — Amíg tehát a központ nem mozdul, amíg nem jön „papír”, addig a salgótarjáni üzemegységnél minden marad a régiben? B. I: — Nem valószínű. A cikk megjelenése után tüzetesebben megvizsgáltuk a művelődés helyzetét üzemegységünknél, és pártalapszerveze- tünk a téma konkrét feladatainak megvitatását be is vette a II. féléves munkatervébe. Megítélésünk szerint azonban eddig is a párthatározat szellemében foglalkoztunk a munkahelyi művelődéssel. És ez, szerintem lényegesebb, mint pusztán a forma. Meggyőződésem, hogy üzemegységünknél hatékonyabb a közművelődés sok olyan vállalattól, ahol van ugyan művelődési bizottság, de tevékenysége csak formális. Üjságíró: — Készséggel elfogadnám, amit mond, ha a tények nem az ellenkezőjéről győztek volna meg . . , B. I: — Helyben vagyunk. Már említettem, hogy „szúrópróbaszerű” villámlátogatásakor néhány téves adatot közöltünk, amiért munkatársaim nevében ezúton is elnézést kérek. Ugyancsak a felkészületlenség játszott közre abban, hogy néhány jelentős eredményünkről egyáltalán nem esett szó. Mert azért a művelődés terén is vannak jelentős eredményeink... Üjságíró: — Éspedig? B. I.: — Itt van mindjárt a leginkább elmarasztalt terület, a felnőttoktatás ügye. Hát kérem — utánanéztem — 1974 és 79 között 25 fő végezte el az általános iskolát, 13 dolgozónk vett részt középfokú, egy pedig felsőfokú képzésben. Az igaz, hogy 230 dolgozónk közül jelenleg még harmincegyen nem rendelkeznek általános iskolai végbizonyítvánnyal, de közülük huszonegyen már túlvannak a ne- negyedik x-en. Jelenleg egyébként tíz dolgozónk tanul tovább egy kivételével középfokú oktatási intézményben. És akkor még nem említettem a különböző szaktanfolyamokat, továbbképzéseket. Csak a pártoktatásban évente átlag 40—45 dolgozónk vesz részt. A TIT munkásakadémiáján az utóbbi években 11, 18, 30 dolgozónk tanult. Mi fontosabbnak érezzük a KISZÖV-vel való kapcsolatunkat, mint amennyire az a cikkben hangsúlyt kapott. Igaz, ez elsősorban a sport- tevékenységre korlátozódik, de más példát is említhetek: Míg 1978-ban 6500, addig idén már az első fél évben 8600 forint értékben vásároltak dolgozóink a Kossuth Kiadónál megjelent művekből, és a műveltségi szint megítélése szempontjából talán az sem mellékes, hogy — saját bizományosunktól — eddig 21600 forint értékben vásároltak könyveket dolgozóink. A „Világirodalom remekei” sorozat hatvan, a „Magyar remekírók” sorozat 30 dolgozónknak jár. És még sorolhatnék példákat, melyek a művelődés helyzetét más színben tüntetik fel. Üjságíró: — Nem kétlem, és őszintén örülök annak, hogy utánanéztek ezeknek az adatoknak. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezek alapján ön, hogyan ítéli meg az üzemegységnél a munkahelyi művelődés helyzetét? B. I: — Véleményem szerint az ÍRÓSZER Szövetkezet Salgótarjáni Üzemegységénél folyó művelődési tevékenység nemcsak arra példa, hogy szükség van művelődési bizottságra, hanem arra is, hogy e bizottság nélkül is folyhat eredményes munkahelyi művelődés a párthatározat szellemében. A közművelődés szervesen kapcsolódik a gazdasági építőmunkához. Dolgozóink műveltségi szintjének megítélésekor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy ez a kollektíva az utóbbi két esztendőben jelentős eredményeket ért el a termelésben: Jelenleg a salgótarjáni üzemegység biztosítja az ÍRÓSZER Szövetkezet tőkésexportjának több mint felét... — Köszönöm a beszélgetést. Pintér Károly A polgári nemzet kialakulásának folyamatában Közép- és Kelet-Európábán a nyelvikulturális tényezőnek jóval fontosabb szerep jutott, mint kontinensünk nyugati részén. Nem véletlen, hogy Herder és a német romantikusok nemzetfogalma (amely az anyanyelvre, a sajátos kultúrára, a népköltészetre helyezte a hangsúlyt) sok követőre talált térségünkben. Fontos politikai kérdés lett a nyelv; írók, tudósok (főleg történészek és néprajzosok) munkája politikai következményekkel járt, a kulturális és irodalmi élet folyamatai nagy jelentőséggel bírtak a nemzettéválás szempontjából. Természetesen a társadalmi viszonyktól sem függetlenül, hiszen az egységes irodalmi nyelv, a polgári kulturális élet megteremtése közben kevesebb akadályt kellett legyűrni a viszonylag polgárosult német államokban, cseh tartományokban, mint például a balkáni szláv népek körében. A polgári fejlődés, az idegen államkeret fölidézte a nyelvikulturális asszimiláció, a „nemzethalál” veszélyét. Mindenütt középpontba került az egységes nemzeti nyelv kérdése. A XVIII. század végétől szinte az egész XX. századon keresztül tart a térség népeinél a nyelvújítás mozgalma. Az egész etnikumot átsugárzó, korszerű közvetítő eszközre, anyanyelvre volt szükség, amely alkalmas lehetett a társadalmi kommunikációra éppúgy, mint szépirodalom és tudomány művelésére. Könnyebb volt ott megteremteni a modem nemzeti nyelvet, ahol az egységes irodalmi nyelvnek már voltak hagyományai. A lengyel, a cseh és a magyar nyelv a múlt század elején több évszázados irodalmi hagyományra tekinthetett vissza. A nyelvújítás itt elsősorban a nyelv korszerűsítését, szókincsének bővítését jelentette. Közép-Európa keleti felén és Kelet-Európábán azonban népek sora élt igen sovány vagy nem egységes irodalmi nyelv hagyományával. A szlovákok körében a XVIII. és XIX. század fordulóján két irodalmi nyelvi változat élt: az evangélikusok a XVI. századi ún. králicei cseh biblia nyelvén írtak, a katolikusok egy része a nyugat-szlovák nyelvjárás alapján kialakított Berno- lák-féle normát követte. A moldvai és havasalföldi román értelmiség a görög, illetőleg az egyházi szláv nyelvet használta. A három fő horvát nyelvjárás mindegyikének volt külön irodalmi hagyománya. Számos népnek tehát ekkor kellett megteremtenie, kodifikálnia egységes irodalmi nyelvét. A nyelvi változatok melletti döntés nemcsak a nyelvjárások „fölötti” köznyelv elfogadását jelentette: a választásnak komoly politikai konzekvenciái lettek. 1843-ban a szlovákok a középszlovák nyelven alapuló, L. Stúr által kialakított normát fogadták el, ami véglegessé tette a cseh és a szlovák nemzetté válás külön útját. A hor- vátok és a szerbek olyan dialektust fogadtak el közösen alapul, amely a két rokon délszláv nyelv majdnem egybeeső változata, úgyhogy mindmáig a két népnek közös az irodalmi nyelve. A szlovénok viszont saját, a horváttól eltérő nyelvi forma kialakítása mellett döntöttek. Ehhez persze magyarázatul hozzá kell tenni, hogy a nyelvi különülés és egységesülés kérdései másként vetődnek föl az egymáshoz igen közel álló szláv népek, illetve a más-más nyelvcsaládhoz tartozó népek között. A nemzeti célok megfogalmazása és az érettük indított harc Közép- és Kelet-Euró- pában a romantika korára esett. így még erősebb hangsúlyt kaptak a nemzeti sajátosságok a kor irodalmában, mint Nyugat-Európában. A múlt kultusza, a történelem és a népi kultúra iránti érdeklődés szorosan kapcsolódott a nemzeti ideológiához. A romantika eszméi hatékonyan szolgálták a nemzettéválás céljait. A nemzeti romantika nagy írói-költői máig ható érvénnyel a közép- és kelet-európai népek identitásának szimbólumai. A lengyel Mickiewicz, a szlovák Ludovít Stúr, a magyar Vörösmarty, a román Vasile Álecsandri, a szlovén Preseren irodalmi teljesítményét nehéz volna elválasztani a nemzeti tudat kialakításában végzett munkájától. S a költők maguk is gyakran vállaltak szerepet közvetlenül a politikában, hogy csak Hriszto Botev és Petőfi harctéri halálát említsük. Ahogy mindegyik népnek voltak nyelvújító Kazinczy jai, úgy voltak népdalgyűjtő Erdélyi Jánosai is. És nemcsak nálunk szorgalmazták a nemzeti múlt föltárását. Sorra megjelentek a romantikus történelemszemlélet túlzásai is, a múltba vetített vágyképek nemzeti nagyságról, dicső ősök példáiról, akik a jelen harcaihoz adhatnak segítséget. Ahogy a reformkor magyarja Attila király, a hun—magyar rokonság délibábjait szemlélte, úgy tekintett a szlovák, a Nagymorva Birodalomra; a román a dák-római folytonosság ködképét dédelgette. Az irodalom vállalta az eszményített hősök megfestését az újabb közép- és kelet-európai irodalom a nemzetre nevelés jegyében született. Nem véletlenül nevezte-nevezi a szláv népek irodalomtudománya a korszakot a „nemzeti ébredés korá”-nak. Közép- és Kelet-Európa népei a múltban is bonyolult etnikai sakktáblát alkotva éltek együtt és egymás mellett. Ezért a nyelvi-kulturális mozgalmak gyakran ugyanabban a városban fejlődtek-bontakoz- tak. egymás közvetlen szomszédságában alkottak a különböző nemzetiségű írók, a tudósok. Az is előfordult, hogy diákkorukban együtt tanultak ugyanabban az iskolában. A Habsburg-birodalomban Béca például egy rövid időre a magyar felvilágosodás irodalmának is a központja volt, de jelentős szerepet játszott a császárváros a szláv népek kultúrájában is. A reformkori Pest-Buda a magyaron kívül még három-négy népnek volt kulturális központja. S a nyelvi-kulturális mozgalmak első szakaszában még nem volt szégyen kapcsolatot tartani a másik nemzeti mozgalom képviselőivel. A régi Magyarországon sokáig járta az a szokás például, hogy más nyelvű iskolába küldték néhány évre a diákot. Jókait például német szóra — Pozsonyba, a szlovák Stúrt magyarra — Győrbe. A nyelvi mozgalmakban azonban csakhamar fölülkerekedett a türelmetlenség, a nemzetté válás időszaka magával hozta a másnyelvű- ekkel szembeni ingerültséget is. Mivel a nemzeti célok Közép- és Kelet-Európábán gyakran keresztezték egymást, a nyelvi mozgalmak — az erősebbeké éppúgy, mint a hátrányban levőké — a kizárólagosságot, az egynyelvűsé- get is fölvették nyíltan vagy burkoltan céljaik közé. Az asszimiláció, a nyelvváltás Is a célok közé került. Elsősorban éppen a politikai-állami és etnikai terület különbözősége miatt. A nyelvi türelmetlenség negatív öröksége előítéletek formájában rakódott le az itt élő népek tudatában. (Folytatjuk) Kiss Gy. Csaba Szlovák fiatalok Nógrádban Ha a vegyész betont Amikor belépnek ketten az ajtón, senki nem gondolná róluk, hogy vakációzó diákok. Toldott-foldott farmer, széttaposott cipő, lötyögő ing az öltözékük, afféle építőipari uniszex. Czene István, a nagyra nőtt fiatalember és Darina Panáková egyaránt tizenkilenc évesek és ugyanabba a szlovákiai vegyészeti szakközépiskolába járnak Novákiban. Harmadévesek. — Negyedikesek vagyunk — javít ki István, aki jól beszél magyarul, mikor arról faggatom őket, hogyan is kerültek a megyébe, nevezetesen Rétságra. — A harmadikkal ugyanis szerencsésen végeztünk. Egyébként építőtáborban vagyunk a szó igazi értelmében, mert építkezéseken segédkezünk. Évek óta járnak át iskolánkból a legjobban tanuló harmadikosok jutalomból Balassagyarmatra, alkalmanként három hétre. — Eleinte a város fiataljai még elmentek „cseregyerekként” a prievidzai járásba, ahol szintén különböző munkákba segítettek be, de aztán a balassagyarmati városi KISZ- bizottság „kiszállt” — szól közbe Laukó László, a Rétsági Építőipari Szövetkezet szak- szervezeti bizalmija. — Már úgy értem, hogy egy idő után nem ápolták ezt a megkezdett kapcsolatot. Szövetkezetünk viszont úgy véli, hogy mindkét fél előnyére szolgál, ha továbbra is fogadjuk a' szlovák fiatalokat. — Megéri? — fordulok a fekete hajú, mosolygós Dariná- hoz persze István segítségével, hiszen kölcsönösen nem ismerjük egymás anyanyelvét — Jól érezzük magunkat. Nem kell megszakadnunk a munkától, de azért tisztességesen dolgozunk. Balassagyarmaton az Április 4.-lakótelepen ajtó- és ablakkereteket mázoltunk, ugyancsak ecsettel segítettünk a gabonatárolónál is. Persze volt olyan is, aki a kőműveseknek hordta a maltert. — Nem volt nehéz? Darina a „muszkliját” mutatja: — Legalább megerősödtünk — nevet. Persze, nekünk nem rakták tele a vödröket. Most pedig itt, Rétságon, a már elkészült és lakókra váró lakásokat takarítjuk. — A kisebbség is a lakótelepen dolgozott — kapcsolódik kever... a beszélgetésbe István. — Azért kisebbség, mert huszonheten jöttünk és csak tizen fiúk. Közülünk volt, aki a tető- szerkezetek gerendáit hántolta kézivonóval, mások a vasbetonszerelők keze alá dolgoztak. A Dózsa György úti iskolánál pedig betont kevertünk és hordtunk a mesterek keze alá. — Egy vegyész meg a beton. Furcsa párosítás. — Ugyan miért? — kérdi a fiatalember. Ez tulajdonképpen kikapcsolódás az egész évi tanulás után. És nem is haszontalan. A tetejébe még pénzt is kapunk érte, amiből ki-ki vásárolhat magának. Arról nem beszélve, hogy barátokat szerezhettünk. — A hétvégeken kirándulni vittek bennünket. Jártunk Budapesten, csodaszép! — élénkül fel Darina. — Elmentünk Mezőkövesdre, Zsóri- fürdőn meg is mártóztunk, láttuk Egert... —• Emellett persze még diszkóban is voltunk, tegnap pedig kemény focimeccsen csaptunk össze a házigazdáinkkal. Eddig mindig elporoltak bennünket, de most döntetlent harcoltunk ki — teszi hozzá István. — Minden ilyen szép volt? — nézek rájuk kétkedve. — Szeretettel fogadtak bennünket, ezért még a nyelvi nehézségek sem voltak zava- róak — mondja Darina. Eleinte kézzel-lábbal mutogattunk, ha nem volt közelben tolmács, de most, három hét múltán már megértjük egymást. — A lányok megedződtek — pillant laposat István. — Az első héten ugyanis nem volt meleg vizük, kénytelenek voltak hideg vízben fürödni... — Kitűnően dolgoztak a szlovák fiatalok, csak a legnagyobb dicséret hangján beszélhetünk róluk. Fegyelmezettek, igyekvők — jegyzi meg Laukó László. — Most már, így, a vége felé, persze van némi honvágyunk, de nagyon jól éreztük itt magunkat — szólal meg Darina. — Gyertek el jövőre is. szeretettel várunk benneteket — búcsúzik a szakszervezeti bizalmi. Darina és István az átadásra váró ház felé siet, várják Őket a többiek. «L &
