Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-19 / 168. szám
A ruvizsgálat Utazóbőröndök Utazni jó. De hogyan, s főleg mibe célszerű csomagolni? A kérdésre a Nagyító júniusi számában megjelent utazóbőröndteszt igyekszik választ adni A szakemberek nyolc modell vizsgálatát végezték el. Minden tekintetben kiválónak csupán egyetlen bőrönd, az E—142-es cikkszámú kinai táska bizonyult. Noha az ára meglehetősen borsos, 1050 forint, mégis ez az egyetlen, amelyet — ismerve a csomagkezelés viszontagságait — egy repülőútra nyugodt lelkiismerettel ajánlani lehet. A vizsgált kollekcióban három NDK bőrönd is szerepelt. A 947—927-es cikkszámú táska varrásai ugyan nem remekeltek a szakítási próba során, az összkép mégis jó. Nem így a másik két (867— 601-es és a 941—713-as cikkszámú) típus. Az első, miután háromperces zápornak tették ki, alaposan átázott. A másodiknál viszont megint a varrások erőssége hagyott kívánnivalót, s a fogó felerősítése sem volt megnyugtató. Végül mindkét táska gyenge minősítést kapott. Ugyancsak gyengén szerepelt a Rákospalotai Bőr- és Műbőrgyár (RBM) bőröndje is. A fogantyúja már viszonylag kisebb erő hatására leszakadt, s miközben a vizsgált táskák többsége tízezer leejtést is károsodás nélkül elviselt, ez már ezer lepoty- tyanás után tönkrement. Mindez több szempontból is meglepő. Egyrészt a gyenge HUMOR A tökéletes titkárnő megkérdi: — Tessék mondani, főnök úr: azt, hogy ..vessző”, le kell írni..., és, hány s-sel?... XXX minősítés mellett a 939 forintos ár enyhén szólva túlzott. Másrészt a RBM az egyetlen jelentősebb hazai bőröndgyártó, évente mintegy hat-hétezer termékük kerül a hazai piacra. össztermelésüknek ez a mennyiség mégis csupán egykét százaléka, a többit szocialista és tőkéspiacokon értékesítik. Lehet, hogy van egy belföldi és egy ettől eltérő exportminőség? A teszt készítői két csehszlovák bőröndöt is vizsgáltak. Mindkettő préselt papírlemezből készült, tehát nem vehette fel a versenyt főleg műbőrből készült társaival, így végül közepes minősítést kapott. Áruk viszont nagyon szolid, mindkettő kétszáz forint körüli áron kerül a boltokba. Egyikük — a 61—230-as cikkszámú bőrönd — kivitelét azonban a teszt készítői kiválónak tartották, a 61—035-ös viszont tartósságával és esőál- lóságával tűnt ki. Egy román bőrönd is szerepelt a tesztben. A nedves dörzsölést kevésbé bírja, egyébként közepes. Az ára 650 forint, az elért helyezéshez képest kicsit drága. Az említettek közül legnehezebb a kínai bőrönd, a legnagyobb űrtartalmú a magyar. Tömegéhez képest pedig a 947—927-es cikkszámú NDK bőrönd bizonyult a legtágasabbnak. A legtöbb típust olyan méretsorozatban gyártják, hogy két-három táska, ha nem használják, üresen egymásba helyezhető. Külföldön gyakran látunk összecsukható bőröndtalicskákat, felszíjazhatő görgőket, amelyek a súlyosabb bőröndök vonszolását megkönnyítik. Ilyen szempontból sajnos a hazai kereskedelem nemigen kényeztet el bennünket. Egy angol tesztlapban még olyan speciális bőrönddel is találkoztunk, melynek méretét kifejezetten a kis Fiat minimális csomagteréhez igazították. Balassagyarmaton 1980, július 20-cn 20 30 órától DINAMITKONCERT a szabadtéri színpadon 1980. július 7—24-ig ZAGYVAPÁLFALVA 14 éven felüli lakosságát röntgen tiidöszürésre a Budapesti úti „régi iskolába” behívjuk. FELKÉRJÜK azokat, akik erről értesítést írásban július 19-ig NEM kapnak, szíveskedjenek a fenti helyen — az alábbi időpontban — tüdőszűrésen MEGJELENNI. 1980. július 21-én 10—12 és 14—18 óráig 22-én 8—12 és 14—18 n 23-án 8—12 és 14—18 M 24-én 8—12 és 14—18 n Kórház-rendelőintézet igazgatósága A feleség közli a férjével: — Megint elfogyott a kosztpénzem. — Ez nem lehet igaz — feleli a férj: — vagy nem tudsz gazdálkodni, vagy pedig megint könnyelműen kifizettél valamilyen adósságot! XXX Két szomszédnő beszélget: — Mondja, miért készíti ezeket a húsgombócokat különböző nagyságúra? — A férjem arra kért, hogy kissé változatosabban főzzek! XXX Két férfi kilép a vendéglőből: — Pocsék hely — szitkozódik az egyik —. a leves csupa só, a főzelék hideg, a hús rágós.... — Igen — helyesel a másik —. és ha nem távozunk ilyen gyorsan, akkor az egészet még ki is kellett volna fizetnünk! Hajózás iránt Érdeklődők FIGYELEM! A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat, felvesz is betanít: 1 Hajós fedélzeti munkakörbe 8 általánost végzett. úszni tudó dolgozókat. 2 Gépházi munkakörbe vasipari szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező vagy műszaki szakközép- iskolái végzett dolgozókat Két műszakos, heti váltásos munkarend Munkahéten munkásszállást biztosítunk Jelentkezni lehet: Bp. XIII., Cserhalom u. 2. Dunai kirendeltség K. K. ZALA BÚTORGYÁR FIGYELEM! FIGYELEM! A Zala Bútorgyár ISMÉT ÜJABB TERMÉK FORGALMAZÁSÁVAL GAZDAGÍTJA BÚTORVÁLASZTÉKÁT Az új Zsolti lakószobabútor SZEKRÉNYFALBA ÉPÍTETT KÉTSZEMÉLYES REK AMIÉV AL, / a hozzátartozó KÉNYELMES FOTELOKKAL, DOHÁNYZÓASZTALLAL MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍT Különösen kisebb alapterületű szobák praktikus berendezését oldja meg. Megvásárolható a domus Áruházakban és bútorboltokban ZALA BÜTORGYÄR 8900 ZALAEGERSZEG, MALOM ÜT 2. Maoúnépitkezők ffgye.em! Mázsánként 15 forintos árengedménnyel CEMENT kapható a Galgamenti ÁFÉSZ magyarnándori, ga gagufai tüzelő- és építőanyag-telepein. UI rendszámú 1200 Zsiguli 1982-ig vizsgáztatva, vonóhoroggal, rádióval eladó. Megtekinthető a hirdető előtti parkolóban, 8—19 óráig. 1200-as Lada Combi megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kilián krt. 98. 1. ajtó. SKODA 1000-es új motorral olcsón eladó alkatrészként is. Bódi Ferenc, Endrefalva, Kossuth út 4. MB 1000-es Skoda alkatrészként eladó. Érdeklődni: Pásztó, Kiss út 19. 125-ös MZ-s és 250-es Czetka motor- kerékpárhoz használt alkatrészek eladók. Balassagyarmat, Nagy Iván út 15. USA Ford gépkocsi, kitűnő állapotban, ugyanott Lucsnik cikcakk varrógép eladó. ' Érdeklődni: 10-977 telefonon. LADA 1500-as eladó. Érdeklődni lehet: de. 10 óráig a 11-773-as telefonszámon. JO állapotban levő Trabant 601-es 1983-ig vizsgázott eladó. Érdeklődni : 15 órától, Karancsberény, Honvéd út 15. JÓ állapotban levő l20Q-as Volkswagen elaaó. Érdeklődni lehet: Z.-pálfalva, Gor- kij-telep. Női fodrászüzletnél. Telefon: 14-085. SKODA s 100-as sürgősen eladó. Ka- rancslapujtő, Rákóczi út 53. VÁSÁRTÉREN garázs eladó. Salgótarján. Schuyer F. út 23. földszint 3. HÉTVÉGI telek elkerítve, faházzal eladó. Vadaskert mellett. Érdeklődni: 10-444 telefonon, Angyal István. BALASSAGYARMATON 2 és félszobás szövetkezeti lakás, kis kerttel eladó. Érdeklődni: hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. GARAZs Balassagyarmaton, Szontágh Pál utcában eladó. Érdeklődni: hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. VAROSKÖZPONTBAN 2 és félszobás szövetkezeti lakásom családi házra cserélném vagy eladnám. Cím: a 10-977 telefonon. SOMOSKÖÜJFALUN építésre alkalmas telek eladó. Cím a 10-977 telefonon. EGRI 2 és félszobás OTP-öröklakáS' 'eladó, vagy salgótarjánira cserélhető. Érdeklődni: Salgótarján. Arany János út 23.1. em. U SÜRGŐSEN eladó Székesefhérváron 12 lakásos társasházban levő kettő szoba összkomfortos 52 m2-es gázfűtéses OTP-örÖk- lakás 320 000 Ft készpénz + 80 000 Ft OTP- átvállalás. Cím: Törő Mihály, Székesfehérvár, Rádió út 20. BALASSAGYARMATON, Klapka utca 38. alatti kettő szoba konyhás családi ház 300 négyszögöles kerttel, lakottan eladó. Érdeklődni Mohai István, Táncsics utca 19. alatt. HÄZ eladó Salgótarjánban, beköltözhető 2 szobás, 400 négyszögöl lapos telken, Vöröshadsereg u. 118. Megtekinthető minden vasárnap délelőtt. TELEK eladó GedŐ- cön a strand fölött. Érdeklődni: Salgótarján, Báthorl u. 4. n. em. 3. KERTES, családi ház eladó. Mátraszele, Szabadság út 37. Érdeklődni : Szabadság út 79. A Nyesés-dűlőben saját tulajdonú 300 négyszögöles hétvégi telek sürgősen eladó. Érdeklődni a 10-977 telefonon. 2 szoba konyhás családi ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Salgótarján, Somlyói u. 3. (Forgács) Jö állapotban levő Vermona 2 manuálos orgona és egy 60 W erősítő eladó. Salgótarján, Rákóczi út 161. 15—18 óráig. GÁZTŰZHELYET palackkal együtt vennék. Ajánlatokat a magyarnándori takarékszövetkezetbe kérem. VERMPNA 60 W-OS erősítő hangfallal eladó. Folk István, Salgótarján, Munkás út 2. JÓ karban levő olaj- bojler 100 literes eladó. Balassagyarmat. Szontágh Pál út 4/B. földszint 2. ÉPÍTTETŐK figyelem! Viharkapocs kapható. 3063. Jobbágyi, Petőfi Sándor út 21. Kollár. ELADÓ 1 db képcsarnoki teleszkópos asztal, egy kék színű panoráma mély babakocsi. Érdeklődni: délután, Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 19. BIKABORJÚ van eladó. Somoskőújfalu, Kilátó út 20. SZTEREO lemezjátszó, lemezekkel együtt olcsón eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Budapesti út 62. II. e. 2. (Zagyvapál- falva.) BELARUSZ pianínó eladó. Salgótarján, Kilián krt. 39. III/4. 18 óra után. 12 láda méh eladó. Párád, Kékesi út 39. 2 m* fűrészelt tölgyfa padló eladó. Érdeklődni : Szikói, Zagyvapálfalva, Rózsafa 39. ELŐNEVELT csirke most kapható. For- gácsné, Szentkút. SALGÓBANYA1 szó. ba-konyhás tanácsi lakásomat elcserélném hasonló Salgótarján környékire. Érdeklődni: Salgőbánya, De- rencsényl üt 2. ELCSERÉLNÉM budai kétszobás, hallos, összkomfortos, kor- szerűsltett fűtésű, utcai szolgálati lakásomat, (magas' jövedelemmel), kisebb méretű komfortos balassagyarmati lakásra; értékkülönbözetet kérek. Ajánlatokatj „Sürgős” jeligére, hirdető, Balassagyarmat,' Luther utca 8. ELCSERÉLNÉM budapesti déli vasút közelében levő 1 szoba, hálófülkés, összkomfortos, tanácsi lakásomat balassagyarmati másfél-két szobás, összkomfortos tanácsi lakásra. Ajánlatokat: hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. címre kérem. ALBÉRLETI szobát keresek egy gyermekkel. „Város központjában 71443" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. KÜLÖN bejáratú szoba fiatal, gyermektelen házaspárnak kiadó. Salgótarján, Berzsenyi D. út 7. ELCSERÉLNÉM i szobás, gázfűtéses, tanácsi lakásomat két 1 szobásra, vagy garzonra. „Szeptember 71429” Jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. SZÉKESFEHÉRVÁRI központban levő 62 négyzetméteres összkomfortos tanácsi lakást cserélnék salgótarjánira. „Alba Regia” jeligére a kiadóba. garzonlakast bérelnék egy évre. „Szeptembertől 71439” Jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. SZERVEZÉSI teendőkben jártas, könyvelői képesítéssel állást változtatnék. „Augusztus 15-től 71430” Jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. CTTOIiMHi 38 éves, nőtlen fiatalember egészségi dolgozó, házasság céljából megismerkedne hasonló korú lánnyal vagy özvegyaszonnyal. Egy gyermek nem akadály. „Hűség” Jeligére a kiadóba. 54 éves, 182 cm elvált, rendezett anyagiakkal, Jó szakmával rendelkező férfi 43—50 éves korig lakással, kocsival rendelkező csinos, kissé molett nő ismeretségét keresi. „Lehetünk még boldogok” jeligére * Rt- adóba kér«*. l