Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
Együtt gondolkodni és cselekedni Fegyelem és munkaerkölcs Észrevételek a munkás kulturális hetekről Áprilisban harmadízben rendezték meg a munkás kulturális heteket Salgótarjánban. Az esemény már folyamatában vitákat gerjesztett, s ezek a viták bizonyos üzemi, értelmiségi körökben több kevesebb tűzzel, időnkénti fellobbanással ma is tartanak. őszintén szólva mindezt természetesnek tartjuk. Természetesnek főként azért, mert úgy érezzük, azt jelzi: sikerült a megyeszékhely szellemi, kulturális életét élénk mozgásba hozni; sikerült a művelődési munkát az üzemi és a közérdeklődés előterébe állítani, dolgozó tömegek — köztük új rétegek — százait a közművelődés, a kulturálódás áramkörébe bekapcsolni. Ez a megállapításunk azonban fölöttébb summás. Ahhoz, hogy tiszta képet alkothassunk a rendezvénysorozatról, részletes elemzés kívánkozik. Erre vállalkozunk áz alábbiakban : részben a munkás kulturális hetek fő rendező szervei képviselőinek közelmúltbeli közös értékelése, részben saját tapasztalataink alapján. Mit vállalt fel az idei rendezvénysorozat ; milyen feladatokat tűzött maga elé? Ä célmeghatározás a négy évvel ezelőtti, kezdeti időszakhoz képest lényegében nem változott. A megyeszékhely párt-, állami és szak- szervezeti szervei, nemes kulturális hagyományainkra alapozva, a munkásművelődés intenzitását kívánták fokozni, azzal az igénnyel, hogy részben példát mutassanak a munkahelyeknek, az üzemi népművelőknek és intézményeknek, részben elősegítsék a munkahelyi művelődés folyamatosságát. Ezeket a célokat sokrétű közművelődési, politikai tartalommal, formai változatossággal, a közvetlen és közvetett, az ismeretterjesztő és a művészi tudatformálás eszközeivel, differenciáltan igyekeztek megvalósítani. Míg korábban az eseménysorozat időben meglehetősen széthúzódott, addig most nem egészen egyetlen hónapra — április 4-től május 1-ig — sűrűsödött. A térbeli megvalósítás tekintetében — helyesen látva meg, hogy a sorozat kiterjesztése a személyi feltételek, az anyagi és szellemi energiák szűkössége folytán Salgótarjánon kívülre időszerűtlen — a megyeszékhely területének behálózását igyekeztek elérni. Az északi rendezvények központjának a Kohász Művelődési Központot, a déliekének az ifjúsági és művelődési házat, a centruméinak az öblösüveggyári művelődési házat és a József Attila megyei Művelődési Központot tekinthetjük. E szervezési elvek középpontjában a rendezvények minőségi követelménye állt, s végső soron a hatékonyság növelését szándékozott elérni. * Minden ilyen és hasonló esemény tényelegesen jóval előbb elkezdődik, mint az a nagyközönség előtt megmutatkozik. Természetes szükségszerűség ez, következik a feladat nagyszabású voltából, sokszempontú igényességéből. A salgótarjáni munkás kulturális hetek előkészítése a múlt év szeptemberében kezdődött. Megalakult az operatív bizottság, s kialakította alapvető céljait, számba vette véghezvitelének lehetőségeit, eszközeit, módszereit. Ékkor döntöttek amellett is, hogy — eltérve az eddigiektől — ősz helyett tavasszal, áprilisban bonyolítják le a kulturális heteket. A tény, hogy már ősszel elkezdődött a munka, helyesnék bizonyult. Kellő idő maradt a programok megtervezésére, lekötésére, ami legszembetűnőbben abban mutatkozott meg, hogy a tervezett programok kilencven százaléka megvalósult, s közönséghiány miatt mindössze négy rendezvény maradt el. Ez pedig' mind a két korábbi sorozatot jelentősen felülmúlja! A kellő időben megkezdeti előkészület az idén azonban nem várt következményekkel is járt. Áprilisban rendkívül sok és sokféle rendezvény bonyolódott megye-, sőt országszerte. Am gondos szervezéssel minden kulturális programra lehetett volna tisztességes nézőszámot biztosítani. Semmi sem magyarázza, hogy a több száz főt foglalkoztató bányagépgyár nem tudott annyi embert kiállítani egy József Attila-emlék- műsorra, hogy az előadást meg lehessen tartani; a több mint kétezer embert foglalkoztató síküveggyárnak mindössze fél tucat ember összegyűjtésére tellett. Meggyőződésünk: e jelenségeket aligha kizárólag az események bősége indokolja. Minden rendezvény sikerét nagymértékben befolyásolja a tervezés megalapozottsága, az előkészítés. A kultúrában kiváltképpen nem egyszerű kérdés: a mit, a hol és hogyan? A megfontolt választás fél siker, s önmagán túlmutatva jövőt formáló cselekedet. Hiszen emberek százainak csinálhat kedvet — mondjuk — a művészetre, vagy az elvtársi, baráti véleménycserére. Megalapozatlanul viszont éppen az ellenkező hatást érheti el. Ezért tartottuk ezúttal is fontosnak a régi gyakorlat folytatását, miszerint az SZMT a munkás kulturális hetek programjának kidolgozásához javaslatokat kért az üzemek szakszervezeti bizottságaitól, számítva arra, hogy ők ismerik legjobban dolgozóikat, azok előképzettségét, ízlését, művelődési-szórakozási szokásait. Ám az SZMT számítása nem mindenütt vált be. Az első kérésre kettő, a másodikra hét javaslat érkezett. Nem volt tehát más választása a megyei központnak, az operatív bizottságnak, mint saját maga ajánljon programokat. Kétségtelen, e döntést a kényszer szülte, mert akiktől kértek, akiknek kellett volna, nem segítettek. Ezért volt furcsa hallani néhány helyen a magyarázatot: azért kevés a közönség, mert bennünket nem kérdezett meg senki, kell-e ez a műsor, vagy sem. Helyi, üzemi vonatkozásban a rendezvénysorozat másik kritikus pontja a szervezés volt. Az SZMT — mint legfőbb felelős — kezdettől fogva a társadalmasításra törekedett. Törekvéseit azonban szerény siker övezte. Nemcsak az üzemi szervek ,— s itt érthetjük valamennyit, nem csupán a szakszervezetit — dolgoztak visszafogott ambícióval, hanem olykor még az operatív bizottság egyes képviselői, illetve az általuk képviselt intézmények is. Előfordult olyan eset, amikor a rendezvény előtt a helybeliek, látva a közönséghiányt, azzal nyugtatgatták egymást, fölösleges izgulni, ez az SZMT rendezvénye. Ami lényegében azt jelenti: nem érezték magukénak a rendezvényt, nem érezték igazából az együttes felelősséget. A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa az események ideje alatt rendkívül sokat vállalt magára. Tárgyalt, szervezett, bonyolított. Holott munkatársainak elsősorban az eszmei irányítás, az események politikai, művelődési kézbentartása, koordinálása tett volna — és lenne — a feladata. Az adott helyzetben azonban nem tehetett mást! Meg kellett csinálnia azokat a feladatokat, amelyek egy- egy üzemi közművelődési intézménynek, népművelőnek, vagy művelődési bizottságnak a teendői lettek volna. Mindenesetre tanulság a jövőre nézve: az irányítás ne vállaljon át intézményi feladatokat. A munkás kulturális hetek propagandája változatos eszközöket — műsorfüzet, szóbeli tájékoztató, plakát, sajtó — vett igénybe, mégis szerényebbnek tűnt az előzőeknél. Az idén sem ártott volna, ha a propaganda jobban „ráhangol” a programokra, folyamatosan ébren tartja az érdeklődést, sajátos várakozó, izgalmi állapotot teremt, ami aztán a részvételben mérhető le igazán. A rendezvények két — központi és helyi — síkon futottak. A közoonti — vagyis a közművelődési intézményekbeli — rendezvények előkészítése, szervezése és lebonyolítása elenyésző kivétellel példásnak mondható. Itt a látogatottsággal sem volt gond. Sőt néhány rendezvényre „túljelentkezést” tapasztalhattunk. A látogatottsággal kapcsolatos problémák csaknem kizárólagosan a helyi, üzemi rendezvényekre vonatkoznak. S hozzájuk még egy megjegyzés kívánkozik: a programok körülményei sem voltak minden esetben kifogástalanok. A VEGYÉPSZER irodalmi délutánját hozhatjuk fel példaként: az ebédlőből nyíló klubban csaknem kúsz percig együtt „pergett” a műsor és az étkezés, pontosabban a vele járó csörömpölés. Mindez több mkit illúziórombolás. A kulturális hetek eseményei között több évfordulós program szerepelt. Feladatuknak szánták: adják meg az idei sorozat sajátos karakterét, fő orientációját. Szervezési problémák miatt azonban nem valósult meg teljes egészében ez a helyes elképzelés. Az olvasó a sorok mentén idáig érve elgondolkodhat: ha ennyi probléma, fogyatékosság merült fel a sorozattal kapcsolatosan, akkor cikkünk elején miért sejtetjük azt, hogy sikerült közművelődési akciónak tartjuk a salgótarjáni munkás kulturális heteket. Mert annak tartjuk, most már ki is mondhatjuk határozottan. Hiszen egészében sokkal inkább erényei, mint hibái domináltak. Értelmesen, hasznosan volt jelen a város szellemi életében. Miért mégis ennyi kritikai észrevétel? Paradox módon: éppen a kivívott értékekért. Meggyőződésünk ugyanis, akkor használunk igazán a kétévenként ismétlődő rendezvénysorozatnak, ha elszalasztott lehetőségeire, gyengeségeire irányítjuk a szerzők figyelmét — természetesen reálisan, őszintén. Hiszen a gyermeki-emberi személyiség épülésének is — és a salgótarjáni munkás kulturális hetek jelenünkben formálódó hagyomány — többet használ a szeretet, a féltés diktálta, bírálat, mint a feltétlen dicséret, noha a címzettnek ez utóbbi esik jól. ☆ Legközelebb 1982-ben rendeznek munkás kulturális heteket Salgótarjánban. Remélhetőleg áprilisban, hiszen a felkészülés, a lebonyolítás szempontjából ez a legkedvezőbb időpont, ugyanakkor egyhamar aligha csúcsosodnak a különféle társadalmi események ekkoriban, úgy mint az idén. Az újabb eseménytől két év választ el, a készülődést azonban ezúttal is már korábban, jövőre el kell kezdeni. Az eddigi — s különösen a legutolsó -L tapasztalatok alkalmazásával. A rendezvénysorozat alapvető célkitűzései továbbra is helytállóak. A tervezésben, szervezésben és lebonyolításban azonban további „finomításokra” van szükség. A rendezvényeket erősebben kell értékes hagyományainkhoz hozzákapcsolni, szervesebben kell beépíteni a megyeszékhely szellemi életébe, a szocialista brigádverseny-mozgalomba. Feladatot kell kapniok az üzemi művelődési bizottságoknak is, melyek jelentős része ma még helyét keresi a munkásművelődés társadalmi rendszerében. Együtt gondolkodva, együtt cselekedve az első pillanattól az utolsóig elérhető, hogy a munkás kulturális hetek valójában az lesz, aminek négy esztendővel ezelőtt megálmodták. Azok találják meg benne örömüket, vágyaik, igények kielégítésének lehetőségét, akiknek eredendően szánták. Differenciált formában, vagyis a legmesszebbmenőkig figyelembe véve a munkások sokrétű rétegzettségét. Hogy ezek után milyen lesz a negyedik salgótarjáni munkás kulturális hetek eseménye? Ügy hisszük, tippelni felesleges. Jóslatok helyett maradjunk a jelen valóságánál. A rendezvénysorozat értékeinek megőrzése, gyarapítása — más-más hatáskörrel, eltérő aktivitással és felelősséggel ugyan — végső fokon az egész város feladata. Központi és üzemi politikai, társadalmi szervezeteié, tanácsi művelődésügyi osztályoké, közművelődési intézményeié. Nem kerülhetjük meg a lényeget: rajtunk múlik a siker — éppen úgy, mint az ellenkezője. Sulyok László Tisztelni és becsülni a munkát Az iskolai fegyelem, munkaerkölcs erősítése, a munkára nevelés folyamatos feladatot jelent Balassagyarmaton a Rákóczi Általános Iskolában is. őszintén, nyíltan szóltunk erről a közelmúltban megtartott nevelési értekezletünkön. A tapasztalatokhoz, amelyeket a NÖGRÁD május 11-i számában olvastam, szeretném hozzátenni a mieinket is. Egyetértek azzal, hogy megfelelő munkaerkölcs, tanulmányi fegyelem kialakítása, fejlesztése elképzelhetetlen az iskolai munkaszervezés folyamatos javítása, korszerűsítése nélkül. Ezért a nevelési értekezleten elsőként azt vizsgáltuk, milyen a nevelő- testület munkafegyelme, fel. készültsége. Nálunk viszonylag magas a fiatal pályakezdő pedagógusok száma. Az a tapasztalatunk, hogy egy részük, nek több segítséget kell adnunk munkájukhoz. Ahhoz, hogy igényesebben készüljenek fel a foglalkozásokra, s folyamatosan fejlesszék módszertani kultúrájukat. Az sem titok, hogy több nevelőnél alaposabb szakmai tudásra van szükség. Arra, hogy jobban megismerjék az új tantervi dokumentumokat és annak szellemében végezzék oktató-nevelő munkájukat. Teljesíthető követelményeket állítsanak a tanulók elé és következetesen, felelősséggel kérjék számon azokat. Ily módon az iskolai foglalkozásokat jobban felhasználhatjuk arra, hogy a hallgatók megtanulják az értéket teremtő munka tiszteletét, becsülését. Sok éves tapasztalatunk bizonyítja, hogy a tanulók rendsze. rés megbízása önálló feladatokkal, beszámoltatásuk, a csoportfoglalkozások, a tanulók teljesítményének alapos, szakmai értékelése megannyi jó módszer a tanulók aktivitásának, személyiségének kibontakoztatásához, a rend, az iskolai fegyelem erősítéséhez. Az iskola házirendjében megfogalmazott jogok és kötelességek, az egyén és a közösség felelősségének tudatosítása ugyancsak jelentős nevelő erő. Ügy látjuk, hogy az iskola tanulóinak túlnyomó többsége ismeri ugyan az iskolai, társadalmi együttélés, a munkaerkölcs szabályait, követelményeit, ám a gyakorlatban, a mindennapi munka során mégis adódnak gondjaink. Ezt csak részben magyarázza a tanulók összetétele. Az, hogy viszonylag magas a környező községekből beköltözött, a hátrányos helyzetű gyermekek száma, akik igénytelen, ingerszegény családi környezetben élnek, nevelkednek. Volt olyan tanulónk, aki hosszú időn át igazolatlanul mulasztott, hetekig csavargóit a szomszédos fali vakban. Megkerestük a szülőket, a tanácsot, végül a fiú újra iskolába járt. Egy hét után azonban minden kezdődött elölről. Szigorúbb intézkedésre volt szükség, nevelő- otthonba helyeztük el. Ügy gondolom, a szigor, a büntetés nagy visszatartó erő, de nem az egyedüli megoldás a nevelők, a szülők számára. Arra van szükség, hogy vonzó, megnyerő formában állítsuk a gyermekek elé a követelményeket. A magunk és mások példájával győzzük meg őket arról, hogy érdemes követni az értelmes célokat, az egyén érdeke is, hogy alávesse magát a közösség által szabott követelményeknek. A tanulás, az iskolai munka az ehhez való . viszony ugyancsak jelentős helyet kapott nevelési értekezletünkön. Azt tapasztaljuk, hogy az iskola tanulóinak nagyobb része fontos feladatának tekinti a tanulást. Ugyanakkor még mindig jelentős azoknak a száma, akik nem a képességüknek megfelelően végzik el munkájukat, igénytelenek, ismereteik felszínesek, buknak, s végül elmaradnak az iskolából. Az iskolás gyermek legfontosabb munkája a tanulás. Ezért oktató-nevelő munkánkkal arra törekszünk, hogy az iskolában és természetesen otthon is rendszeresen eleget tegyen kötelességének. Csakhogy meglehetősen nehéz a nevelő dolga, ha a gyermek mást hall, mást tanul az iskolában, és megint mást otthon. Nem könnyű meggyőzni a tanulás, a fegyelmezett munka fontosságáról egy olyan gyermeket, aki környezetében a munkából ló. gó, „fusizó”, felelőtlen embereket lát. Igen fontos, hogy a szülőkkel együtt értessük meg 1 velük, hogy az iskolai feladatok pontos, fegyelmezett elvégzése mindennél előbbrevaló. A szülői ház mellett természetesen erőteljesebben tá. maszkodnunk kell az iskolai, az osztályközösségek, az iskolagyűlések, az osztályfőnöki órák nevelő erejére. Nálunk jó hatást váltott ki, hogy a szorgalomosztályzatok kialakításánál az osztályfőnökök bevonták az értékelésbe az osztályközösségeket is. A dicséret, az elmarasztalás —, ki mit érdemelt —, növelte a közösségek felelősségét, tekintélyét. A kialakított jegyek talán jobban is tükrözik a tanulók munkáját, munkához való viszonyát, kötelességtudását. Tervezzük, hogy a jövőben nem csak a magatartás- és a szorgalomosztályzatok tapasztalatait, a követelmény- rendszert is megbeszéljük a tanulókkal, a szülőkkel. Azt tapasztaljuk, hogy a magatartás-érdemjegyek nem ösztönzik, nem serkentik kulturáltabb, felelősségteljesebb viselkedésre tanulóink egy részét. Ugyanis sem a tanuló, sem a szülő nem veszi elég komolyan. Arra törekszünk, hogy a tantárgyi, a magatartás- és a szorgalomosztályzatok egyre reálisabban minősítsék a tanulók munkáját, magatartását. Tükrözzék a közösség véleményét, a közösség és az egyén számára egyaránt nevelő hatása legyen. Mi magunk kéthetenként rendszeresen értékeljük az iskola, az osztályok tevékenységét. A legjobban tanuló rajok jutalomként klubdélutánon vesznek részt. Helyzetünk, lehetőségeink és felelősségünk az ifjúságért a további tennivalóinkat is jelzi. Az iskolai munkában — a tantervi dokumentumoknak megfelelően — változatlanul fontosnak tartjuk a munkára nevelést, a követelményrendszer egységesítését és annak maximális számonkérését. A korábbinál nagyobb gondot szükséges fordítani a tanult anyag gyakorlására, a tanulók önálló, rendszeres munkájára, munkájuk önellenőrzésére. Mindez azt is jelenti, hogy a pedagógusok közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a tanulókkal, s megfelelő fel- készültséggel óraszervezéssel, egyéni és differenciált foglalkozásokkal, korrepetálással a leggyengébb tanulók is érjék el a minimális követelmény-, illetve tudásszintet, kellőkép, pen fejlődjön személyiségük. Arra törekszünk, hogy a különböző tárgyak ismeretanyaga, az iskolai rendezvények folyamatosan és eredményesen segítsék az oktatást, a nevelőmunkát. Ügy véljük, hogy az iskolának és a szülőknek jobban együtt kell működniük a gyermekek nevelésében.^ Őszintén szólnunk kell egymással a nevelőmunka gondjairól. Szót kell értenünk abban, hogy a hibák ta- kargatásának, a nemtörődömségnek, a gondok áthárításának az iskolára, vagy a szülői házra, a gyermek látja kárát. ^ A közösségi fórumok nevelő erejének fokozottabb kibontakoztatása ugyancsak tennivalóinkat gyarapítja. A nevelőtestület munkaértekezletein még gyakrabban szólnunk kell a fegyelemről, a munkaerkölcsről, a munkára nevelésről. A kölcsönös véleménycsere segít bennünket, hogy egységesen értelmezzük a követelményeket, s ennek megfelelően tegyük dolgunkat. Nem kevés az a segítség, amelyet az úttörőtanácstól, a csapatvezetőségtől, a szülői munkaközösségtől kapunk munkánkhoz, s amelyet a jövőben sem nélkülözhetünk. Vastag Ferenc igazgató NÓGRÁP - 1980. június 8., vasárnap 7 *
