Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

Színház épül Sok vita zajlik — és nem Is csak mostanában,— a szín­házak körül, s nem is mindig a műsorpolitikáról. Lelkes színházbarátok hangoztatják, hogy a „világot jelentő desz­kák” épületének és környeze­tének olyannak kell lennie, hogy büszke legyen rá a vá­ros, amelyben működik. Nem kevésbé lelkes színházbarátok szállnak vitába ezzel, mond­ván: az a lényeg, hogy le­gyen. A népgazdaság mai helyzetében nem szabad cso­dákra várni, még kevésbé ilyeneket követelni. Közben az évek múlnak, s nemcsak az emberek nem lesznek fiatalabbak, de a szín­házépületek sem. Sőt: helyen­ként már a tatarozás kezdetén felhúzott állványok is kezde­nek megöregedni. Mert jólle­het az épitőiparbam is szép számmal vannak, akik szeretik a színházakat, ám a kapaci­tás véges, s akadnak jobban fizető építkezések is. így tör­ténhetett meg, hogy a színházi rekonstrukciók évről évr£ át­húzódtak. Ami viszont re­ménykeltő: a hatodik ötéves tervben az eddiginél nagyobb összegeket fordítanak a szín­házak át-, vagy újjáépítésére, s így az 1981—85-ös években több rekonstruált színház nyitja meg kapuit Budapesten jelenleg két színházépületben szünetel az előadás. A belvárosi Katona József Színházban még akkor kezdődött a kényszerszünet, amikor környékén a metró­építkezések folytak. Azóta ja­vában közlekedik a földalatti, már meg is hossa'obították eredeti útvonalát — a Katona József Színház rekonstrukció­jához azonban mindeddig nem volt elegendő kapacitása az építőiparnak. Most már minden remény megvan arra, hogy 1981 őszén elkezdi a szí­niévadot. Am időközben aa eredetileg tervezett 54 millió forintos felújítási összeg 60 millió fölé emelkedett... Ennél valamivel gyorsabban fejeződik be a Madách Kama­ra Színház rekonstrukciója. Itt 1979 nyaráig tartattak előadásokat, s előreláthatólag 1982 őszén már újra látogat­hatja a közönség. Ennél Is munka- és költség­lgényesebb az angyalföldi Jó­zsef Attila Színház tervezett átépítése. Ez eredetileg nem is színháznak épült — a kerületi pártbizottság nagyterme volt. Csakhogy színház az átépítés alatt is kell a nagy ljudapesti munkáskerülebnek, és ehhez át kell alakítani a József At­tila Művelődési Házat. Ott folytatják majd az előadáso­kat mindaddig, amíg újjáva­rázsolják a színházépületet. Az pedig nem kis idő: négy évet szánnak rá. No és — 160—190 millió forint között mozgó összeget. Körülbelül ugyanannyi időt vesz igénybe az Állami Ope­raház 1982—83-ban kezdődő rekonstrukciója. 99 évvel az­után, hogy Ybl Miklós tervei szerint befejeződött felépítése — menthetetlenül be kell zár­ni kapuit, s ez természetes is, hiszen közművei, vezetékei, gépészeti berendezései még ugyanazok, amelyket egy év­századdal előbb beépítettele Mindezek kicserélése, az Ope­raház korszerű átépítése — a már épülő üzemház költségei­vel együtt — meghaladják az egymilliárd forintot. A program országos — a határidők és azok megtartása viszont csakúgy, mint a költ­ségek jelentős részének előte­remtése a helyi, megyed kul­turális irányítókon, no meg az építőkön múlik, zárva van már Csokonai Színház nincs. ember, mondani, mikor játszik újra a társulat a rekonstruált szín­házban. Kell hozzá mintegy 140 millió forint, ami egyelő­re nem áll rendelkezésre. Ám az is igaz: szakértők vélemé­nye szerint még évekig játsz­hatott volna a debreceni tár­sulat megszokott színpadán, nem lett volna sürgőé az át­építés. Szegeden viszont rossz álla­potban van a Nemzeti Szín­ház épülete, közel egy éve. hogy elfogadták a 260 millió forintos beruházási progra­mot, s a tetőszerkezet átépí­tése megkezdődött. Itt a kö­vetkező ötéves terv közepe táján — 1982-ben, vagy 83- ban — várható a nyitás. Akkortájt zárják be a tzfcu házkapukat Pécsett, hogy a már most la vigasztalan külső képet nyújtó épületet rendbe hozzák, természetesen a belső étépitenivalókkal együtt. A rekonstrukciós terv készen van, a belső gépészetre, szín­padra, nézőtérre egyaránt ki­terjedő munkák értéke meg­közelíti a 300 millió forintot A tervek szerint mindez csak a hetedik ötéves terv elejére, 1986-ra fejeződik be. Sok vita .előzi meg a veszprémi Petőfi Színház fel­újítását. Voltak olyan elkép­zelések is, hogy — tél szem­mel Győrire nézve — új szín­házépület kellene, hiszen a mostani eleve kényszermeg­oldásként jött létre, az épület mozi volt Most már biztos — elsősorban anyagi meggondo­lások diktálták ezt —, hogy a jelenlegi épületet újítják fel. ezen belül a gépészetet, a ve­zetékeket — és a nézőteret is. Ez a legnehezebb, mert legszebb része, az erkély túl alacsonyan függ a földszinti ülőhelyek fölött. Az átépítés 1981-ben kezdődik és két-há- rom évet vesz igénybe, 200 millió forintnál többe kerül. Érdekes, ám érthető módon — kevesebb a gond a két le­endő társulat otthonával: a nyíregyházi és a zalaegerszegi színházzal. Az elsőt nemrég újították fel, a nézőtérhez és az épületgépészeti tárgyakhoz nyúlni sem kell, ám az öltö­zők és más helyiségek átépí­tésre várnak, hiszen nagyob­bak a követelmények állandó társulattal játszó színházzal, mint tájolókat fogadó épülettel szemben. Zalaegerszegen vi­szont kell zsinórpadlás, gépé­ség, hogy a szakszervezetek megyei művelődési központjá­ból megszülethessen a Hevesi Sándor Színház. Mindenesetre: a két / új színház viszonylag ■keveset igényel, egyenként 70—80 millió forint a várható költség. Kisebb felújítások lesznek más színházépületekben is, így Miskolcon, Kecskeméten, Ka­posvárott és Békéscsabán. Ezek egyenként 20—30 millió forintba kerülnek. Kaposvár­nak további tervei is varinak: művelődési központ építésére gondolnak ott, s ebben kap majd végleges helyet a Cslky Gergely Színház, amely — immár évtizedek óta — nyári színháznak épült, ideiglenes otthonában működik. Sokat ígérő, elképzelések vannak tehát a hatodik ötéves tervre, a magyar színházi kul­túrában. Ennek betetőzése lesz —, ha terv, pénz és ka­pacitás úgy lesz együtt, aho­gyan remélhető — a tervidő­szak végén a budapesti Nem­zeti Színház régen várt építé­sének indulása . . . Várkonyl Endre Két éve a Debrecen U —, s még aki meg tudná szetd építésekre is van szüle­Erdős István Az Ébresztő idő című, Sal­gótarjánban az idei könyvhét­re megjelent szépirodalmi an­tológiában így ir magáról Erdős. István: ,,Zemplén me­gyében, Hemádnémetiben születtem 1939-ben. A szülő­föld — apám hét holdja gyöt- relmesen-szép gyermekéve­ket ajándékozott az írói vá­gyak gyökeréül. Apám szigo­rú-puritán munkája, örökös igazságkeresése életpéldóm lett, és nyomasztó teher: hű­ségesnek maradná a fali^ vi­lágához, meginni a paraszti élet megrendítő tanulságait... Tíz éve jelennek meg írása­im különböző fórumokon, de egyetlen munkámban sem sikerült felmutatni ezt a hű­séget. 1975-ben írószövetségi ösz­töndíjat kaptam a mai falu életét feltáró szociográfia írá­sára, 1977-ben televíziós já­tékfilmet írtam falusi fia­talokról. (Tegyük hozzá: 19li­bán drámát egy termelőszö­vetkezetről a megszűnt Déry- né Színháznak. T. E.) A já­tékfilmet a televízió bemu­tatta, a drámát a színház át­szervezése miatt ma is az asz­talfiókomban őrzöm. Jelenleg egy szociográfikus közelítésű bűnügyi regényen dolgozom, és három gyermekem szaka­datlan ösztönzésére meséket írok.” — Kezdjük a beszélgetést azzal, amire a rövid bemu­tatkozás csak utal hogy tud- niillik eddig még nem sike­rült fölmutatni a gyerekkor paraszti világa iránt érzett hűségét. — Ez a dolog nem egysze­rű. Az egyetem elvégzése után Salgótarjánba kerül­tem tanárnak. Vonzott a Borsodhoz, Zemplénhez kö­zel álló atmoszféra, * munkás- kolóniák, a bányászok meg­ismert világa. 1963. őszétől élek ebben a városban, sze­rencsésnek érnem, hogy nem­csak értelmiségiekkel ismer­kedtem meg, hanem szoros baráti viszonyba kerültem munkáscsaládokkal, lakatos­sal, nyugdíjas bányásszal és másokkal. Kötelezettsé­gemként tartom számon azit, hogy kialakítandó írói mun­kásságomban apám világát fölmutassam. De azt Is, hogy a Baglyasalján, vagy az acél­gyár fölött élő munkások körében szerzett és halmozó­dó tapasztalatokat is megír­jam. Ezeknek az embereknek a világa szintén az enyém, sorsuk sorsomnak része, ügyeik személyes ügyeim, föl kell vállalnom gondjaikat. Számomra legnagyobb öröm, ha például ismerős munkás­családok tagjai reagálnak írá­saimra; amit ők mondanak, az a legfontosabb mérce. Mert tudom, hogy szempont­jaik tiszták és egyenesek, — Mindehhez milyen írói magatartást tart követendő­nek? — A népi írók szociografi­kus közelítése és hite szá­momra a mérce. Az illyési, á Szabói Pál-i, az Erdei Fe­renci s bizonyos mértékben a Darvas József-i írói maga­tartás hozzám közelálló és rokonszenves, azzal a tudat­tal, hogy ma más társadalmi körülmények között másfaj­ta feszültségek föloldására van szükség. Vagy Végh An­talt és Lázár Istvánt emlí­tem, akik nem egyszerűen példaképeim, hanem — mint mondottam — az ő írói ma­gatartásuk a legrokonszenve- sebb. Abban a törekvésben is, hogy mind szélesebb olvasó- közönséghez kívánnak szól­ni. Mert szükségét érzem az olvasókkal való kapcsolat bizonyosságának, s ez nem eszközökben olcsó, leegysze­rűsített világképet jelent. — Jelenleg min dolgozik? — A harmadik negyedév­ben mutatja be a rádió „Nyo­mába ért a gyorsvonat” című dokumentumjátékomat. Éless Béla rádiórendezővel közö­sen készített műfaji kísérlete­met. A Palócföld Könyvek so­rozat számára novellásköte- ten dolgozom, amelyben a fa­lu világa, a fiatalok élet­kezdése, nemzedéki és szerel­mi konfliktusai stb. kapnak helyet, >,Cserepadon1' lesz a címe. Körülbelül egy éve dol­gozom egy szociográfikus kö­zelítésű bűnügyi regényen, idén fejezem be. Ez is a falu, egy feszültségekkel terhes termelőszövetkezet drámája lesz. Rendszeresen írok köz- művelődési publicisztikákat, vitacikkeket is, hogy ily mó­don . szintén jelen legyek Nógrád megye szellemi életé­ben. Egyébként, 6 tagú csa-’ Iádban élek, feleség, három gyerek, anyós, aki nemcsak nagymamája unokáinak, ha­nem sokkal több is annál. A1 Nógrád megyei Tanács mű­velődésügyi osztályának -mun­katársa vagyok, főként művé­szeti ügyekkel foglalkozom.' Mostanában mind nehezebb­nek érzem az írói és a hiva­talnoki lét egyeztetését. T. E. Erdős Isfván: Száműz été C l tíz őrára a vezér­CST© kar minden tagja tisztességgel leitta magát. A délutáni munkaértekezlet na- gvotmondásait sötétedéskor sikerült berekeszteníe az el­nöknek és kezdetét vehette az evés-ivás az egység tiszte­letére, s az elnök egészségére. A vacsora gyors és 'egyszerű volt: előételnek roston sült li­bamájat tálaltak fel az alma­válogatásból berendelt asszo­nyok, majd disznótoros kö­vetkezett, aztán töltött tyúk, s végül szerényen, a sor vé­gén, a vezérkar slágerétele, őzgerinc vörösborban... A ré­tes-, bélés- és pogácsaféléket már nem lehet a vacsorához számítani, mert inkább az ivászat kellékei lettek, ahogy eleinte egy-egy pohár bor, sör, pálinka után csak egy «utomatice szájba vétettek ne­hezéknek, vagy köhögés, krá- kogás ellen. Ami az italvá­lasztékot illeti, az ételsorhoz méltóan ugyancsak szerény volt, legföljebb a mutatósabb nagy tételeket lehetett im­ponálónak tekinteni: vörös­borból hordónyi állt készen­létben, négyfajta kisüsti pálin. kából húsz liter, az elnöki konyak, egy hordó sör várt a sorára. A vezérkar tagjait * nem kellett különösebben kí­nálni, noszogatni, volt ott mindenkinek magához való esze, mindenből kért, töltött, ivott, kinek mi jólesett, vagy rávitte a kíváncsiság. Tíz óra körül elnehezült már a leg- hírhedtebb gyomrú nagyivók mozgása is, töméntelen Ital elfogyott a fényes este fél­idejére. Tíz óra tájt a vezér­kar ünnepelt egysége annyi­ra nyilvánvalóvá vált, hogy silyos kényszerűségek nyom. tak mindenkit, a délutáni hű­ségnyilatkozatok után újra kö­telességének érezze pohárkö­szöntőt mondani rá, s az egy­ség mellett az elnökre, aki hatvanadik születésnapját ünnepelte, s ennek örömére a vezérkar többi tagjától egy formás hasú hordócskát ka­pott ajándékba, pontosan hat­van liter három csillagos ko­nyakkal teletöltve. Az első néhány bamba, gyámoltalan pohárköszöntő után még senki sem gondolta volna, hogy a fél éjszaka ez­zel fog eltelni, hogy harminc­négy tósztnak kell elhangza­nia a sors kegyetlen rendelé­se szerint. De az tény, hogy egyszercsak észrevétlenül és kimondatlanul törvény lett: mindenki mondja el a maga pohárköszöntőjét. Mindenki, sorban. Ülésrendben. S, ha volt, aki aludt már félkö­nyökre borulva az asztalon, mikor sor került rá, kórusban ébresztették. A nagy stáb nem kegyelmezett, felrázták, ki­kacagták az alvót, kiütögették szeméből az álmát a szom­szédok, és ahogy tudta, már mondta is a pohárköszöntőt, a nyelvét is majd el harapva igyekezetében... A vezérkar egységére, az elnök egészsé­gére. Elmondta, megtapsol­ták, s a gyengébb állóképessé­gű szónok aludt tovább a fél­könyökére támaszkodva. Hol volt akkor még a sor az asztal vége körül horkoló Duda Béla főállattenyésztő­től? Ki gondolta volna akkor még, hogy ez a csodálatos es­te, ez a megszentelten szép mulatós éjszaka a legaranyo­sabb kölyök, a legjobb ivó, Duda Béla otromba ébredésén fog zátonyra futni... Hol volt az még akkor, tíz óra táj­ban?! Mindenki —, azaz az éppen alvókat leszámítva csaknem mindenki tapsolt, ivott, ujjongott, énekelte a rigmust, hogy ki következik a tószttal... Tetőfoka felé közeledett a hangulat. A vezérkár kilenc hölgytagja feltűnően jól állta a sarat. Az elnök a nőpoliti­kái 'határozat legagyafúrtabb alkalmazásával sem tudta ma­gasabbra srófolni a szövetke­zetben a vezérkar nőtagjai­nak számát, tréfásan kinyilat­koztatta, hogy itt már csak akkor lehet előbbre lépni a nőpolitikában, ha elnöki szék­ben is egy nő kormányozza majd a vezérkart, s általa a 8000 hektáros óriás szövet­kezetei. .. A kilenc nő mindegyike aranyat ér ilyenkor. Ragyog­nak, sziporkáznak, megszé­pülve szuggerálják: gyönyö­rűséges élni, gyönyörűséges így együtt mulatozni, nagy­szerű egy ilyen vezérkar, egy ilyen egységes vezérkar tag­jának lenni. Isznak is tisztes­séggel. Ha nem is annyit, mint a férfiak, nem lesznek ünneprontók holmi nyafogás­sal, kivagyokisággal, sőt in­kább elnézők kisebb-nagyobb férfiúi szabadosságokkal szem­ben. • A férfiak ebben a vezér­karban általában még része­gesen is tudják, meddig lehet elmenni, a simogatáshoz nem igen szokott erős markoknak mit lehet megérinteni, mit nem. Itt kell megjegyezni, hogy a félkönyökre dőlve hor­koló szegény Duda Béla, a vezérkar egyik leghírhedtebb nagyivója bizony egy ilyen hi. bás érintéssel indult el a lej­tőn lefelé. Ügy koppintott a körmére az az asszony, aki máskor nem szokott simoga­tó kezére ütni, hogy bizony szégyellnie kellett magát, hogy bizony kétszer annyit, három­szor annyit kellett innia, mint szokott, hogy feledni tudja a megszégyenülést, a leégést... A félvakságig rövidlátó fő­könyvelő pohárköszöntőjét egetverő tapsvihar követte. Zeuszhoz hasonlította a 60 éves elnököt, aki villámok helyett, hál’ istennek, prémi­umokat hajigái alá az égből, és ezzel az isteni cselekedettel lesz az egység, a vezérkar egysége felülmúlhatatlan, örök... A falu templomtornyában éjfélt ütött az óra, ahogy ilyenkor köztudottan gonosz szellemek indulnak útra, úgy bizonyos, már ott settenked­hettek szegény Duda Béla fő- állatten.''észtő széles háta mö­s gött, akit szorgos kezek ráz­tak, ütögettek, hogy ő követ­kezik köszöntőt mondani. Szállt, szárnyalt körülötte a rigmus, halljuk, halljuk kiál­tásokkal., Duda Béla iszik most, ennek örvendezzünk most, előlegezték a bizalmat az asztal körül ülő harminc- hármak, de meglepetésre Du­da Béla éktelen haraggal éb­redt.1 Egy lendületes ütéssel lesöpörte az asztalról a pohár vörös bort, amit pedig nem kisebb személyiség tolt elébe éppen, mint a termelőszövet­kezet kulturális bizottságának vezetője. , Pohárköszöntőt? Tósztot? Hogy én igyák az egészsége­tekre, meg ennek a hibbant, vén kádernek az egészségé­re?! Soha! Ami pedig az egy­séget illeti, olyan itt nincs, csak abban vagyunk egysé­gesek, hogy egytől egyig fü­tyülünk a közös érdekre; ki­ki a maga pecsenyéjét sütö­geti, és aszerint nézzük a jónépet szavazógépezetnek, vagy türelmes birkanyájak hogy szájunk íze szerint eme­li a kezét magasba, vagy ága­zati érdekeinek ellen sza­vaztatják. .. Én erre a vezér­kari egységre nem iszom, sőt, tudjátok mit? De hagyjuk, aludni' akarok, elvtársaim! Mintha jeges északi szél söpört volna végig a vezérkar ünnepi asztalán. Mintha jég­tündér keze érintett volna meg mindenkit... Lassan, csendbe, Ijamuszürkén sze- delőzködött a vezérkar, pedig alig múlt el éjfél. Lehetett itt még ezek után mulatni? Nem lehetett. Haza kellett menni. Duda Béla is feléb­redt a rányitott szellőztető ab­lakok hűvösétől, beült ezeröt­százas Zsigulijába, hazagör­dült négyszobás lakásába, be­csülettel kihányta magát a türkiz kék csempe borítású fürdőszobában és a helyzet­hez képest viszonylag nyu­godtan tért aludni felesége mellé... Nyolc órakor éb­redt, várta a kézbesítőt. Fél kilencre ott is volt a határo­zattal; Duda Béla elvtársat, a központ főállattenyésztőjét érdemei elismerése mellett azonnali hatállyal áthelye­zik a kiskemencei üzemegy­ség háztáji, felügyelői mun­kakörébe. Duda Béla nevetett: lám, milyen egységesen, lám milyen gyorsan... Legyintett. A kiskemencei üzemegység vezetője kipróbált barát és a titkárnője gyönyörű-gyönyö­rű szőke lány. Majd csak el­telik valahogy az a két-há- rom év kiskemencei száműze­tés. .. Felesége Sodá“ hangosabban nevetett. Az ab­lak elé állt, nézte az almafák meghitt tömbjét a kertben, aztán átölelte az asszony vál­lát és elcsendesedett a neve­tése. Felsóhajtott. — Ami azt illeti, történhetett volna rosz- szabbul is... NÓGRÁD - 1980. június 22., vasárnap 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents