Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
J • -,'r *>„ ■> :<J,7 il-r.::''ijM yyf y^Sji* Monus Pál: „Rcmetebarlang Is van ...” m Szurdokpüspöki f t i Jf iMR ! tf Ha valaki egyszer pontosan összeszámlálná, hol mindenhol dolgozik ez országban, megyében a püspöki ember, hát jóval a tucat fölött lenne a számba vett munkahelyek sokasága. A közeli Pásztó vonzása is olyan erős, hogy a község akár külterülete is lehetne a gyorsan fejlődő járási székhelynek. A helyben dolgozásra ott a termelőszövetkezet és a faluszóli „téglagyár”, amelyben például a ma már egyre ritkábbnak számító kovaföldőrleményt is készítik; az őrlemény anyagát a község határába^ termelik. Mindkét munkahely sokat tesz, néha talán még erején felül is (nem tudnak olyat kérni, ,amit ne teljesítenének) a községért —, erről szók elsőnek az önálló községi tanács elnöke, Hajnal József, aki bár itt született — hét éve még a pásztói iparban dolgozott. Sokszínű itt az élet. A legerősebb benyomást mégis a kialakulóban levő új falukép teszi az emberre Szurdokpüspöki utcáit járva. Igényesen építkeznek az emberek, kevés a sokat szidott, • úgynevezett „kvadrátos ház”, amely nagy tömegben éppúgy ronthatja a falu emberi harmóniáját, mint a városi betonrengeteg. Szerencsére nem ez — éppen az ellenkezője jellemző erre a hosszan elnyúló, hegyek lábához simuló érdekes-szép községre. Nem hivatalos véleményként jegyzi meg a krónikás: a változatos típustervek célszerű felhasználásában alighanem példa lehet mások előtt is ez a község! Nagy az építési kedv. „Az Árpád út folytatásában nemrégiben újabb húsz házépítésre alkalmas telket jelöltünk ki" — mondja az elnök. Gyarapodik a püspöki ember (dolgozik is eleget érte), gyarapodik a nemzeti vagyon, felépülnek sorra a szép csa- Hajnal József tanácselnök ládi házak, amelyekhez azonban csak rossz utakon lehet közlekedni. A község képtelen arra, hogy 26 mellékutcáját portalan burkolattal ellássa. Az arány bizony meglehetősen rossz: a huszonhatból mindössze öt-hat nem sáros. Panaszkodnak a Béke útiak, a Szalvai utcában lakó családok. Hovatovább tarthatatlanul rossz utakon kell járniuk. Számukra valóban nem elég vigasznak az az adat, hogy a megye mintegy ezer kilométer hosszúságú tanácsi útjának több mint ötven százaléka megfelelő burkolattal van ellátva. A másik, a rosszabbik feléből talán nekik jutott a legtöbb. Évent§ 14—16 házat avatnak a helybeliek. Valóságos új Utcasorok épültek fel, de ugyanakkor súlyos gondot okoz a fészekrakóknak az a tény, hogy a terjeszkedő Árpád utcai részen se víz, se vijlany nincsen (ígéret már van az illetékesek részéről), és ez bizony nem könnyíti meg az építkezéseket. Maga a tanács sokat tett néhány évvel ezelőtt azért, hogy a változatos családiház-építési terveket minél többen megismerjék. Ma már egyre többen terveztetnek távolabb élő szakemberekkel, s kisebb-nagyobb módosításokkal egymástól is átvesznek építési ötleteket. Ily módon kézen-közön, szemmel, beszéddel terjed az építési kultúra. De van itt olyan eredeti magyar ház is (Buda András bácsi főutcai portája), amely minden szegletében őrzi a régi paraszti építészetet, s ezen felül, jó állapotban, minden a helyén van rajta. Sőt, a pincéje, a „borosház” is éppen olyan a házzal átellenben, az utca túlsó oldalán, mintha tegnap készült volna, pedig lehet akár százéves is! Buda bácsit nem otthon lehet megtalálni napközben, hanem éppenhogy az öregek szép napközijében. Ott ejtőznek, beszélgetnek az öregek. Tehetik. A porta patika rendben várja a gazdát, hogy estefelé hazatérjen (Buda bácsira két lánya mos, takarít, de meg is látszik ezen a palóckék ajtajú-ablakú házon!). És még mindig a házak. Most már az újmódi hétvégi „vityilók”, ahogy a Béke utca és a Szalvai utca sarkán levő kútnál valaki elnevezte ezeket. A Béke út végében, fel a hegynek szalad a pincesor. A régi bortároló helyek manapság hétvégi bungalókká alakulnak az emberek (főként a fiatalabbak) jóvoltából. Megvették valamennyit és jó szalonnázó-, pihenőhelyet alakítanak ki belőlük. Amiként azt is a Béke utcai kútnál tudtuk meg az ősi, nyomaiban még imitt-amott fellelhető településre, az ottani kis földre kapálni induló hetvenesztendős, nyugdíjas lakatostól, Menus Pali bácsitól, hogy arra meg a kertbarátok szövetkeztek. Hegedűs Péter, a termelőszövetkezet mérnöke is errefelé vette az irányt motoron, s mert éppen ő a csoport vezetője, szívesen megállt egy szóra a forgalmas kútnál. (Erre jár á falu hatvan százaléka, mert a kertek is erre vannak!) „Körülbelül tizenkétezerbe van személyenként a kert, de az első termés nemsokára megterem, akkor szívesen látjuk. Egy hektárnyi terület, közösen döntöttünk arról, mit ültessünk benne. Másfél éve még akkora volt rajt’a a gaz, hogy a motor nem látszott volna ki belőle. A kertbarátok a valóságban is barátok; sokféle foglalkozást űznek, de itt kint mindannyian azt akarjuk, hogy szép legyen a mi kertünk..." Menus Pali bácsi a régi pusztafalui földecskére indul, Ott még az apja is dolgozott, talált is nyílhegyeket, zsin- delyszögeket. „Valamikor itt-élt a nép, csak ez a hely elpusztult. Remetebarlang, kút is van ott, feljebb..." Püspöki virágzik-épül, szinte napról napra gazdagodik, terjeszkedik és miközben munkaerejével, tudásával táplálja az ipart, maga is szépen él. T. Pataki László Hegedűs Péter: „Divat lett a Kép: Kulcsár József pince” Buda Bandi bácsi Szabadság úti háza a magyar paraszti építészet ma is élő tanúja A püspöki ember házépítő igényessége megmutatkozik t Radnóti úti házsorokon is
