Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
Jogi tanácsadó HOGYAN ÄLLAPlTJÄK MEG A NYUGDIJAT Az öregségi nyugdíj megállapításánál az a szabály, hogy a nyugdíjazás évét közvetlenül megelőző 5 naptári év közül az igénylőre nézve legkedvezőbb 3 naptári év alatt és a nyugdíjazás évében a nyugdíj megállapításáig a főfoglalkozás keretében elért kereset havi átlaga alapján állapítják meg a nyugdíj összegét. Csak olyan évet vesznek figyelembe, amelyben az igénylő legalább 180 naptári napra, a 3 év alatt pedig összesen legalább 730 naptári napra munkabért, munkadíjat kapott. Mezőgazdasági szövetkezeti tag öregségi nyugdíjának a megállapításánál az említett 3 év szempontjából csak azt a naptári évet számítják, amelyben az igénylő legalább 150, ha pedig nő, 100 munkanapot teljesített. Más esetekben — ha előnyösebb az igénylőre nézve, — a nyugdíj összegét a nyugdíjazás évét megelőző negyedik naptári év első napjától a nyugdíj megállapításáig terjedő idő keresetének havi átlaga alapján számítják. Ha a nyugdíj összegét az előírt feltételek hiányában az említett 5 éven belüli 3 évi kereset alapján nem lehet megállapítani és az igénylőnek a nyugdíjazás évét megelőző negyedik naptári év első napjától a nyugdíj megállapításáig terjedő időben 730 napi keresete — mezőgazdasági szövetkezeti tag ese tőben férfinak 300, nőnek 200 munkanapja — nincs, akkor a nyugdíj alapjául az a kereset szolgál, amelyet az igénylő a nyugdíjazás évében — az év végi részesedés és a jutalom nélkül számítva —, átlagosan elért. Meg lehet állapítani az öregségi nyugdíj összegét az igénylő kérelmére, ha az igénylő 1980. január 1 óta a férfiak 60., a nők 55. életkor betöltéséig legalább 10 évi szolgálati időt szerzett. A NYUGDÍJ ALAPJÄT KÉPEZŐ Átlagkereset A nyugdíj megállapításához szükséges havi átlagkeresetet úgy számítják ki, hogy a vizsgált években kapott juttatások összegét elosztják a bérezett napok számával. Az így kapott napi átlagkeresetet megszorozzák 12- vel. Az osztószám megállapításánál figyelembe veszik még a heti pihenőnapokat, a munkaszüneti napokat, a szabadnapokat, és az igazoltan távoliét napjait is, az igazolt távolléti időket (pl. keresőképtelenség, fizetés nélküli szabadság idejét) azonban nem. Az átlagkereset kiszámításánál azokat a juttatásokat kell beszámítani, amelyek a dolgozót általában a nyugdíj megállapítását megelőző 5 nap. tári év közül a figyelembe vehető legkedvezőbb 3 évben és a nyugdíjazás évében, vagyis a töredékévben végzett munka alapján megillették. Más a helyzet a jutalommal és az év végi részesedéssel. Ezeknél ugyanis az a. mérvadó, hogy mikor fizették ki? Ennek megfelelően az átszámítási időszakban — például az említett 3 évben és töredékévben — elért keresethez hozzá kell adni a kifizetett jutalmakat is. Nyugdíjalapot képez az így kifizetett jutalmakon kívül, tehát bekerül a számlálóba a nyugdíjazást követő év végéig kitüntetés alapján kifizetett jutalom, továbbá a bányászati hűségjutalom is. Az év végi részesedést illetően a szabály annyiban eltérő, hogy a töredékévre az évvégi részesedést nem számítják be. Ha tehát az igénylő az átlagszámítási időszakban év végi részesedést is kapott, azt a többitől (munkabérek és jutalmak) elkülönítetten kell kezelni, és az év végi részesedének átlagát külön kell kiszámítani. Kertbarátoknak Májusi munkák a kiskertben A késői kitavaszodás és a hűvös időjárás miatt a gyümölcsfák növekedésé erősen megkésett. Több gyümölcsfaj áprilisban megszokott virágzására idén csak május első felében kerül sor. A növények ezt a késedelmet további fejlődésük során behozhatják, ha rendszeres ápolásban részesítjük őket. Nagyon fontos a kiegyensúlyozott tápanyagellátás (lombtrágyák szükségszerinti használata), a rendszeres talajművelés és a sziromhullástól kezdődően folyamatos növényvédelem. Számolni kell azza', hogy a hónap időjárása (a hőmérsékleti és a csapadékviszonyok) nemcsak a kultúrnövények, hanem a károsítók és a gyomok fejlődését is segíti. Ez fokozza a talajmunka és a növényvédelem jelentőségét. A sziromhullást követően megkezdődik az erőteljes hajtásnövekedés, amely általában 6—8 hétig tart. Ezt követően — egy rövid pihenő után — az úgynevezett János -napi hajtások fejlődnek. Az első hajtásnövekedési szakasz a meghatározó a koronaterjedelem növekedésében. Hosszabb száraz periódus esetén május végén hasznos lehet a gyümölcsös öntözése is, mert a hajtásnövekedés és a terméskezdemények fejlődése miatt megnövekedett vízigény egyszerre jelentkezik. Az öntözést leginkább a boMit mond A világ különböző laboratóriumaiban végzett kísérletek bebizonyították, hogy a hajszál pontos elemzése információval szolgál az ember egészségi állapotáról — legalábbis erre a következtetésre jutottak az atlantai süimpo- zion résztvevői. Az emberi hajban a mikroelemek a vérhez képest 10* szeres koncentrációban vannak jelen. A hajelemzést például annak kimutatására is gyósok és az almástermésűek hálálják meg. Akkor hatékony az öntözés, ha ritkábban nagyobb mennyiséget juttatunk a talaj ag. Ez alkalmanként bogyósoknál 15—20 milliméter, törzses fáknál pedig 25—30 milliméter legyen. Májusban bekövetkezik az első természetes gyümölcshullás, a bioiógiailag csökkent értékű terméskezdemények úgynevezett tisztuló hullása Ezt követően már jól látszik a fán maradó termés mennyisége. Ha ez túlterhelné a fát, a szakaszosság káros jelensége következhet be. Ezt gyümölcs- ritkítással ellensúlyozhatjuk. Akkor jó a ritkítás, ha a megmaradó termések kifejlett állapotban sem érnek össze. Ebben a hónapban esedékes a málna hajtáskötözése és a szamócatermesek alátakarása. A szőlő erőteljes hajtásnöve- koááse is május hónapban kezdődik. A kedvező feltételek megteremtése itt is fontos feladat. A tápanyagszükséglet biztosítására a gyomirtást, a talajra unkát cs a nitrogénműtrágya kiszórását. Az új telepítésű szőlőket a felkupacolásc még hagyjuk meg. Esetleg a cserepesedő talajfelszínt — kézzel lazítsuk meg, hogy a gyenge hajtáskez- demények könnyebben felszínre jöhessenek. A növényvédelem során a lombtrágyák használata a szőlőnél is előnyös. a hajszál? fel lehet használni, hogy az illető fogyaszt-e kábítószert. A Los Angeles-i kísérletek szerint a hajban a fogyasztás után három hónappal is fel lehet fedezni a barbitursava- kat, sőt a kábítószer-élvezés idejét is pontosan meg lehet határozni. Később a hajelemzést fel lehet használni a kábítószer-élvezés diagnosztikájára, valamint a sportgyógyászatban a doppingellenőrzésre. A fűtött fóliasátorban már a kiültetett második kultúra első terméseinek szedésére kerül sor. De a fűtetlenben is csak akkor lettet eredményes a termesztés, ha május elején már a második kultúra van kiültetve. Az első szakasz növényeiből (saláta, retek stb.) a fejlődésükben visszamaradt növények további növekedésére né számoljunk. Ha a növények zömét sikerült értékesíteni, a maradékot is szedjük fel, és helyükre virágzó paradicsom- vagy paprikapalántát ültessünk. Nagy figyelemmel legyünk az időjárásra, amelynek változásai fokozottabban érezhetők & fóliasátorban. Ezt szellőztetéssel és öntözéssel ellensúlyozhatjuk. Arra ügyeljünk, hogy ü sátor hőmérséklete — a növények magasságában — mindig 20—30 Celsius-fok között legyen (a fiatalabb növény hűig íny e nagyobb), és a talaj nedvességtartalmát rendszeres öntözéssel optimális szinten tartsuk. Május közepén már nyugodtan ki lehet ültetni a meleg- igényes palántákat (paprika, paradicsom, dinnye), és a hónap elejétől folyamatosan vethetjük a fagy-érzékeny növények magjait (bab, tök, uborka). A szakaszos vetést továbbra is alkalmazhatjuk. Zöldborsót, retket május végéig, csemegekukoricát június leözepéig, zöldbabot, uborkát, tököt még később is vethetünk. A virágoskertre is egyre nagyobb gondot kell fordítani. A íagyérzékeny növények (szegfű, kardvirág, dália) kiüiteté- sével se késlekedjünk. A korán virágzó cserjék (aranyeső, babarózsa, stb.) ritkító vissza- metszése is most esedékes. Arra viszont vigyázzunk, hogy a később virágzók (orgona, gyöngyvessző, japánbirs) idő előtt visszavágásával az idei és a jövő évi virágzást egyaránt csökkentjük. Gondoljunk arra, hogy csak az ápolt gyep szép. Gondozását (nyírás, gyomtalanítás, esetleg öntözés, műtrágyázás) ezért mindig időben végezzük. Alma- és kortefa- varasodás elleni védekezés A kórokozó csapadékos években okoz károkat a kistermelőknek. Fertőzés azonban csak akkor alakul ki, ha a gazdanövény fogékony stádiumban van, a levegőben jelen van a fertőzőanyag és a kórokozó számára kedvezőek az Időjárás feltételei. Ezek a feltételek mind jelen vannak, így a megye minden részén számítani kell a járvány kialakulásával. A lehullott csapadék hatására a spórák nagytömegű kiszóródása várható. A levél felületére kerülve vízzel érintkezve a hőmérséklettől függően 4—16 óra alatt csíratömlőt hajtanak, a levél szöveteibe hatolva megbetegedést okoz. Fajtáink közül különösen fogékony a golden, strarking, de a jonatán is. A járvány kialakulásának megakadályozása érdekében a permetezéseket időben és rendszeresen el kell végezni. A gombaölőszeres védekezéseket virágzásban is végezni kell. Elsősorban növénykímélő készítmények használhatók. Ilyen szempontból legkedvezőbbek a felszívódó gombaölő szerek, Fundazo] 50 WP, vagy Topsin metil WP, melyek nem perzselnek, sőt kedvező biológiai hatásúak. Az eredményes védekezés érdekében esti órákban kell a permetezést elvégezni. Az említett szereken kívül még felhasználhatók a Zineb, Dithane M 45, Antracol készítmények egyike. A permetezéseket az esős időjárás megszűntével meg kell kezdeni. FIÜK—LÁNYOK GYERTEK TENISZEZNI! A BALASSAGYARMATI TENISZ EGYESÜLET V. 16-án és lJ-én éu. 14— 19 óráig a strand mögötti tenisztelepen FELVÉTELT HIRDET 9—14 éves fiúk-Iányok részére. Tornacipőt hozzatok! A felvételen »egfelelt fiatalok részére S hónapos intenzív oktatást biztosítunk. Szüléitekkel együtt várunk benneteket! PÄSZTÖ ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1980. május 18-től 24-ig gyermeknapi játékvásárt rendez 20 % ENGEDMÉNNYEL — Pásztón a játékboltban — Szirákon az iparcikkboltban. Szoboremelés A fővárosi VIII. kerületi Horváth Mihály téri templom homlokzatát díszítő Szent József-szobrot'a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat műtermében újra faragták. Az új szobrot a helyére emelték, az eredeti maradványait pedig a templomban helyezték el. * Ui, magas terméshozamú hibridkukorica A Belgrád környéki Zemun Polje kukoricavetőmag-terme- lő kutatóintézetében számos új kukoricafajtát készítenek elő az idei vetésre. Közülük a legtöbbet ígérő az SK 704 jelű hibrid, amely — kísérleti parcellákon — 105 mázsás hektáronkénti termésátlagot ért el. Jugoszlávia kukoricatermő vidékének ezért több mint a felén ez évben már az új hibridet vetik. Ez több mint kétmillió hektár vetésterületet jelent. Az „SK 704” dús levélzetű, bőtermő fajta. Bár késő őszszel takarítják be, magjai nem "őrzik a nedvességet, gyorsan száradnak és ez megkönnyíti a tárolást. A Zemun Polje-i vetőmagvak keresettek külföldön is. Az itt termelt hibridkukoricavetőanyag mennyisége évente eléri az 50 000 tonnát, amiből 35 000 tonnát exportálnak. Múlt évben például 70 millió dollárt jövedelmezett az export. J ugoszlávia egyébként ax USA mögött a második' helyen áll a világranglistán a kukorioavetőmag-terme&ztésben. TSZ-nek vagy vállalatnak is alkalmas balaionakarattyal nyaralómat több évre kiadnám. Érdeklődni:, Salgótarján, 10-662 telefonon, délelőtt 9-ig, délután 14—16 óra között. CSALÁDI ház hosz- szabb Időre albérletbe Zagyvarónán kiadó. Érdeklődni: Ka- rancraljín, vízművektől 200 méterre a kertészetben. Ugyanott folyton érő eperpalánta kapható, 2 forint. Májusban kipa- ; lántált eper, júliusban terem. ÜEES szoba kiadó. Salgótarján, Micsurin út 6S. ELCSERÉLNÉM dbregi óüsikomioitos kerte-s tanácsi lakásomat iaígotarjánl va- roskSzyöntl i szoba öBäikOinforicara. Érdeklődül lehet: Ku- delia Aladár, Salgótarján, Kállai Éva út 4. sz., II. e. 3. RÁKOSI nyaralómat eladnám vagy salgótarjáni lakásra elcserélném. Érdeklődni: Bolyai Gimnázium, 16 óráig. VÉNNEK s.-tarján- ban másfél vagy kétszobás, földszint vagy első emeleti központi fűtéses öröklakást, Bruncsák József, 3234 Galyatető, Erdész út 2. HÁROMSZOBAS, komfortos családi ház (beköltözhetően) 270 négyszögöl telekkel eladó. Balassagyarmat, Zrínyi út 20. Érdeklődni lehet a címen, május 17-én 9- től 17 óráig. OTP 2 szobás öröklakás Balassagyarmaton, Nógrádi Sándor- lakótelep, 2. épület, 2. lépcsőház, IV. em. 2. sz. alatt eladó. Érdeklődni : 17 órától, vasárnap egész nap. SZOBA-konyha-für- dőszoba, kertes házrész eladó. Balassagyarmat, Ovárostér 10. szám. PIANINO Belorusa eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kllián- kr. 39. ni. em. 4. NDK MDV szekrénysor, ülőgarnitúra, gyermekágy, hűtő- szekrény eladó. Salgótarján, Ybl M. út 67. II/3.--AKKCTT. és hajó- p-mió-csiszolást, -lakkozást, parkettaátra- kási, PVC-szőnyeg- t,aaló ragasztást garanciával vállalok. Közéleteknek is. Mészáros, Balassagyarmat, Szontágh Pál út ti. KULCSIiíAsOLASi Mindenfajta kulcs készítésé megvárható Postafordultával, utánvéttel is. Balassagyarmat, Táncsics 9. ELADÓ megkímélt állapotban levő ZP- rendszámú, tolótetős Wartburg, érvényes műszaki vizsgával, 33 000 km-el, Balassagyarmaton. Érdeklődni: 8—16 között, 136- os telefonszámon. Balázs. Átírható po rendszámú Wartburg eladó. Érdeklődni: Nagybátony, Ifjúság út 3. ZN rendszámú Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni: s.- tarján, Kistarján út 2. sz. IX/4., 17.20 óráigTRABANT 601-es Limousin, 3 éves műszaki vizsgázott eladó. Balassagyarmat, Április 4,-lakótelep, 37. 1/3. UO-s Trabant eladói Zagyvaróna, Tóth Ferenc út 32., Bíró. CN-ep Opel Cadett eladó. Érdeklődni: Hasznos, Vidróczki út 6. UK írsz. Trabant L. 1983-íg érvényes: műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Forral, Zagyvaszántó, Rákóczi út 9. 53 éves egyedülálló férfi megismerkedne egyedülálló hölggyel, házasság céljából. „Hazavárlak” Jeligére a kiadó telefonközpontjában. AZ IBUSZ ajánlatai a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Augusztus 1—3-ig a Carmen c. opera (részvétei! dij: 1055 Ft.) 6—10-ig a Piros karaván c. musical (részvételi díj: 1105 Ft.) 15-17-lg az Állami Népi Együttes műsorának (részvételi díj: ÍOOO Ft.) 19—20- Ig az Állami Népi Együttes műsorának (részvételi díj: 630 Ft) megtekintésére. Utazás autóbusszal, teljes ellátás, a részvételi díjban a színházjegy ára Is szerepel. Jelentkezés az IBUSZ salgótarjáni és balassagyarmati Irodáiban. Előrendelést telefonon is felveszünk. A Volán nagy- bátonyl üzemegysége értesíti a Pásztó környéki megbízóit, hogy 1980. május 12-től a pásztói kirendeltségünkön tehergépkocsira és tehertaxira fuvarvállalást lehetőséget biztosítunk 8—14 óra között. I Még nem késő — On is nyerhet! A május 20-ig meghosszabbítja A PflMUTIIKCIŐT! Minden 20 Ft értékű háztartási textilhulladék átadásakor ajándéksorsjegyet is kap. Nyereménysorsolás: június 20-án l