Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

Mit értünk alatta ? Minőség és hatékonyság a művelődésben Hazai és nemzetközi fel­mérések, kutatások garma­dája született, bizonyítva: a termelés és a műveltség szo­ros, elszakíthatatlan kap­csolatát. A kutatóik tapasz­talták: a tudományos-tech­nikai forradalom állandó impulzust ad a termelési eredmények növekedésének, a termelés mégis elérkezett egy ponthoz, amely a meg­torpanást jelezte. A koráb­ban meredeken és bíztató­an felfelé ívelő termelési vonal hirtelen megtört. Mi oka lehet? — kutatták a tu­dós koponyák. Minden le­hetséges tényezőt végigele­meztek, de a vizsgálódások nem vezettek megnyugtató eredményre. Végül egyetlen tényező maradt: a művelő­dés. S a „dolog” lényege éppen ebben keresendő. Hi­ába az új technika, techno­lógia, ha nincsenek — kel­lő számban — emberek, akik értő módon alkalmaz­ni, felhasználni tudják. Képzett, hozzáértő szakem­berek nélkül a legokosabb találmány ii haszontalan marad. Ezen a ponton a terme­lés nemcsak saját minőségé­nek és hatékonyságának kérdéseit vetette fel, ha­nem a kultúráét is. De ho­gyan értjük ezeket a kultú­rában, a művelődésben? Hárman mondják el véle­ményüket‘erről. * Szeles György, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat közművelődési fel­ügyelője hamarosan diplo­mát szerez népművelésből. Feladata nem csekély. Egy több ezer személyt, szét­szórt munkahelyen foglal­koztató termelőegység kul­turális tevékenységének meghatározása, szorgalmazá­sa, szervezése, lebonyolítá­sa. — Körülbelül • négymillió forintot költ évente a' vál­lalat szakmunkásképzésre, a szakmai utánpótlás bizto­sítására, művelődési, szóra­kozási lehetőségek biztosí­tására. Közművelődési célt kétszázezer forint szolgál. Hogyan kívánják ezt az összeget felhasználni ? — Művelődési bizottsá­gunk az idén komolyan, körültekintőbben foglalko­zott ezzel a kérdéssel; meg­határoztuk legfontosabb fel­adatainkat, közöttük bizo­nyos rangsort állítottunk fel. Közös jellemzőjük, hogy valamennyi területén az értékes kulturális szol­gáltatást— például amatőr­együttesek bemutatóit, hi- vatásas művészekkel, írók­kal való találkozásokat, fó­rumokat — állítottuk a kö­zéppontba. A tevékenység gerincét ennek kell adnia, következésképpen a minő­séget is. Az a célunk, hogy olyan műsorokat szolgáltas­sunk — helyben és vidéken — dolgozóinknak —, ame­lyek valóban szórakoztat­nak, művelnek, amelyeket elégedetten fogadnak dolgo­zóink. Nem akarjuk nyakló nélkül szórni a pénzt; na­gyon is megnézzük, mire költjük. Mert minden fil­lérnek valahogyan meg is kell térülnie, mondjuk az emberek gondolkodásában, magatartásában, aktivitásá­ban. Sándor János, a FŰTŐ- BEH nagybátonyi gyáregy­sége szakszervezeti bizott­ságának titkára a minőség­gel kapcsolatosan példát említ: — Községünkbe a Nép­színház jön rendszeresen, Salgótarjánba, alig húsz ki­lométer, a szolnoki Szigli­geti Színház. Dolgozóink mind a két helyre eljárnak szórakozni, s az .utóbbi Idő­ben azt tapasztaljuk, hogy inkább mennek a megye- székhely előadásaira, mint a helybelire. Amikor okát tudakoltuk, egyöntetűen vá­laszolták : a Népszínház előadásainak színvonala nem elégíti ki őket Se díszletben, jelmezben, se színészi játékban ... Ma több mint húsz bérletünk szól a megyei művelődési központba. — Ilyen jó színház a szolnoki ? — Azt valójában nem tudjuk megítélni, de biz­tos: jobb... Az emberek ma már kritikusan szemlé­lik az előadásokat, és nem leplezik véleményüket. Elő­fordult, hogy nem tetszett nekik a szolnokiak produk­ciója sem. Most legutóbb például az operett, a Bál a Savoyban. Ügy érzem, ott tartunk már, hogy nemcsak a tartalmat nézzük, hanem a megvalósítást is, azt, mit, hogyan tálalnak nekünk. — Ez tehát a minőség, amely végül is kialakítja az ítéletet. Mit tart „minősé­ginek”, más szóval: jónak? — Általában az olyan kulturális termékeket, ame­lyek könnyen érthetőek, mondanak valamit, rádöb­bentenek az élet fontos dol­gaira, de úgy, hogy felold­ják az emberben a napi, heti feszültséget, idegi iz­galmakat. például, mint egy Teli Vilmos, vagy önök kérték televíziós előadás. Ezek olyan jó közérzetet tudnak adni az emberek­nek, hogy másnap a mun­kájukon ís érezni. Talán hihetetlen, amit mondok, de számokkal tudom bizonyí­tani: ha jó műsor van a té­vében, serken a termelés, ha rossz, az negatívan hat. — Ezt eddig a futballra hallhattuk... — Meglehet, de ezt ta­pasztaljuk a tévéműsorokra vonatkozóan is. Akár azt is mondhatnánk: termelési té­nyező lett a tévé. Érdemes lenne komolyan megvizsgál­ni ezt az összefüggést. A minőség-hatékonyság témaköréhez Kiss Gabriella, a Salgótarjáni városi Ta­nács VB művelődésügyi osztályának közművelődési felügyelője az alábbiakat fűzi: — A gelejt a kultúrában éppen úgy kitermelődik, mint a termelésben. Példa­ként akkor, amikor 4—5 énekes adja el» a My Fair Ladyt, ráadásul hatá­sosan, közönségében azt a hitet keltve, hogy értékes. A minőség követelménye szerintem a kultúrában azt jelenti, hogy valóban mű­vészi értékeket közvetítünk, magában a szórakoztatás műfajában is. Nemrégiben Itt járt például a Ba­rátság cirkusz. Senki sem szólta le, sőt... Mert igé­nyes, színvonalas, jó mi­nőségű műsort adott. S a minőséget úgy lehet haté­konnyá tenni, ha minél több olyan ember dolgozik a művelődésben, aki kü­lönbséget tud tenni értékes és értéktelen között, s az előbbit szorgalmazza. Az üzemi munkásművelődés sokhelyütt még nem rendel­kezik ilyen emberekkel, ma még általában nem rend­szerben tervezik a művelő­dést, vagyis nem egymásra épülten, a már elért kultu­rális szintre. ■•így' inkább egymástól független formák­ról, programokról beszélhe­tünk. * Beszélgető partnereink az élet különböző területein dolgoznak, másféleképpen kapcsolódnak a kultúrához, a minőség és hatékonyság kérdésének megítélésében azonban meglehetősen kö­zeli, sőt mi több: azonos nézeteket vallanak. S ebben igazuk van. A két fogalom nem választható el a való­ságos értéktől, az emberi feltételektől és — minden létezés forrásától — a ter­meléstől. Bolyok László Dabóczi Mihály szobrai Anya gyermekkel Alom Menekülő Tudor Árghezi 1880. május 21-én, éppen száz éve született Tudor Arghezi Bukarestben, pa­rasztcsaládból. Belső nyugta­lansága kolostorba, majd Nyugat-Európába űzi-vezérli. Harmincévesen tér vissza ha­zájába, de első verseskötete, a híres Illő igék csak negy­venhét esztendős korában je­lenik meg. Ekkori költeményei a ro­mantikus, misztikus szimbo­lizmushoz állnak közel. Tar­talmukat nehéz megnevezni, a gondolatnál áttetszőbb szövé­sű hangulatokat, sejtelmeket, látomásokat hordoznak. Alap­hangneme a Baudelaire-től származó spleen. Mélabú, Éj­fél, Az éj hangja, ősz — hogy csak néhányat idézzünk!' verscímei közül. De ritmusa, rímelése, nyelve érdesebb, csikorgóbb, súlyosabb, mint francia társaié. Képei gyak­ran meghökkentően újszerű- ek. „Féküsztök mereven s ko­nok/ Kockákat csörget kopo­nyátok, / A sátán rázza, mit dobott?” Penészvirágok című gyűjte­ményében az erőteljes, mor- bidba hajló romantika lesz az uralkodó hangnem. A spleen, a finom csüggedés ebből a kötetből már hiányzik. A tár­sadalom mélyvilága felé kö­zeledik Arghezi költeményei­ben, valamilyen bűntettet, rémtörténetet mond el, vagy a bűnhődé« állapotát rögzíti. Véres gyilkosok, áldozatok, rabok, csüggedt, reménytelen foglyok a versek szereplői. Háborús ciklusa (Napló 1944 májusából) is bővelkedik a halál, a vér, a brutalitás képeiben. Darabjai csaknem kivétel nélkül a pusztítás utáni állapotot térképezik fel, a bombák, a robbanások után összeomlott házakat, a „tört porrá és cseréppé” zúzódott testeket állítva homlokterük­be. A képek gyakran borzal­mas víziókká állnak össze, mint például az őrültek háza és a temető bombázása Két éj című költeményében: „Csíkos ruhában siketnéma nő / Lefittyedt szájjal romról romra hág. / Mint pösze Hamlet kérdi néha ő / A hó­na alatt hordott koponyát.” 1943-ban a bukaresti német nagykövetnek írott pamfletért intemálótáborba is kerül, a felszabadulást itt éri meg. Prózai írásában a tőle már megszokott, erőteljes nyelvi effektusokkal támadja a bá­rókövetet. „Nézz a szemembe, no, Bá­ró Uram! Tegyük egymás elé­be az okmányokat, én a ku­tyabőrre írott adományt meg a kiváltságlevelet, te pedig a magad rongyait Ott van a tieden Radu neve? Nincs!... Ott van a Stefáné? Azé sincs!... Ott-e a Mihályé, a Vládé? Nincs!... Hát mi van rongyaidon? Véres ujjak nyo­ma?” Arghézit a dogmatikus lro^ dalompolitika 1949-ben né­hány évre elhallgattatja, de az 1907-ért, a romániai pa­rasztlázadásnak emléket ál­lító, 1955-ben írott poémájá­ért állami díjat kap. Ezzel a versciklusával kerül legköze­lebb a realisztikus valóság­ábrázoláshoz. Pontos tárgyi részletek, jól fölismerhető tí­pusok, erős kömyezetrajz jel­lemzik a költeményt Alap­hangneme a földbirtokosok, elnyomók elleni, robbanásig feszülő gyűlölet. Ének az emberhez című munkájában az egész embe­riség fejlődését követi nyo­mon a történelem előtti idők­től egészen az atombomba létrehozásáig. „Meglelte most az ember, hogy mi is az atom. I Egy perc s megifjul tőle a nagyvilág örökre, / Vagy az örök sötétbe dönti a semmi össze...” Utolsó éveinek terméeébőla közelmúltban megjelent Szomjas vagyok című ver­seskötetben olvashatunk. Számos nyelvre lefordítot­ták verseit, magyarul többek közt Illyés Gyula, Áprily La­jos, Dzsida, Jékely szólaltat­ták meg. „A láng-betű s a vas-betű lobogva / Ügy üli nászát egy­másba fonódva / Könyvem­ben, mint fogóban tüzes vas.” Így jellemezte saját költé­szetét. Nyílasy Balázs NYVEKRÖL Folytatás és megújulás Aczél György új kötetéről „Ideológiai munkában nem lehet lovasrohammal győzni” — idézi Lenin fi­gyelmeztetését Aczél György kulturális és ideológiai éle­tünk néhány kérdéséről szól­va- S a Gondolat Kiadó új kötetébe fölvett válogatása az elmúlt tíz év más jelen­tős beszédeinek, tanulmá­nyainak mintegy példázata is lehetne ennek- Nyomon követhetjük ugyanis azt a szívós elvi következetességet, állhatatosságot, türelmet — ámbár szenvedélyes és vitá­zó türelmet —, amellyel vissza-visszatér alapvető fon­tosságú kérdések magyaráza­tára- Így kívánja formálni, alakítani társadalmi mére­tekben az emberek tudatát, magatartását, miközben ma­ga is állandóan választ keres a változó világ. a változó valóság problémáira­Történelmi tapasztalatain­kat elemezve írta címadó — Folytatás és megújulás — tanulmányában: „Rendkívül fontos, hogy újra és újra tu­datosam, felelősen végiggon­doljuk a szocializmus építése során megtett utunkat, jövőnk érdekében ■ a múltat és je­lent”- Szélesebben általáno­sítva teszi ő maga is ezt mindennapjaink vizsgálatá­ban, állítva egyben azt. hogy „a szükséges megújulás nél­külözhetetlen feltétele e «ra­cialists folytonosaág biztosi, fásának- A megújulás előfel­tétele pedig az objektív va­lóság szüntelen és őszinte szembesítése végzett mun­kánkkal, eredményeinkkel és célkitűzéseinkkel”- Az írások mindegyikének ez a nézőpont áll a tengelyében. s egyben ez adja valamennyinek a máig szóló időszerűséget. Egységes ívű érvelési rend­szerben követhetjük azt az alapgondolatot, hogy a kul­túra ugyan saját belső tör­vényei alapján változik, fej­lődik. de nem szakad el. nem is válhat el attól a hát­tértől, amely meghatározója, s amelyet lényegénél fogva tükröztetni hivatott- A tár­sadalmi, gazdasági és kultu­rális fejlődés kölcsönhatásá­ról. egységéről van módunk megbizonyosodni, olvasván e tanulmányokat, előadásokat. S ebben megint csak az elvi következetességre érdemes fölfigyelnünk, amellyel a szerző ugyanazt a lényegi vá­laszt adja, például több mint egy évtizede, a gazdasági re­form bevezetésekor, mint napjainkban amikor a ko­rábbinál lassúbb gazdasági növekedéssel számolhatunk. Azt nevezetesen (amiként az MSZMP KB Politikai Aka­démiáján elhangzott tavalyi előadásában), hogy „a szak­mai tudás, a műveltség, az eszmei, erkölcsi és kulturális felkészültség egyre közvetle­nebbül gazdaságformáló té­nyezővé is válik”. Erre ala­pozva jelenti ki, hogy „még ha a gazdasági szükségszerű­ségek ma középpontba állít­ják is a termelési kérdése­ket, még. ha ennek sodrában ökonomista egyoldalúságok tapasztalhatók is, társadal­munkban a kultúra minden­kor nélkülözhetetlen . . .” Egybecsengenek ezek a sza­vak a XII. pártkongresszus határozatának művelődés- politikai fejezetével, amely egyebek között leszögezi, hogy előrehaladásunk elsőrangú fel­tétele : tovább gyarapodjék né­pünk műveltsége, a közműve­lődés egyre inkább váljék tár­sadalmi üggyé. Ehhez tisztá­ban kell lennünk azzal, hogy a kulturális fejlődés miként alakítja a társadalmait, mi­ként hat a különféle gazdasá­gi-társadalmi feladatok meg­oldására. Helyenknét valósággal föl­forrósodnak szavai, amikor az értetlenséget, a nemtörődöm­séget korholja. „Egyszer el kell már érkeznünk oda, hogy éppúgy felelősségre lehessen vonni egy olyan vezetőt, aki elhanyagolja az emberek szel­lemi fejlődését, mint azt, aki rozsdásodni hagyja a vállalat értékes gépeit” — mondta előadói beszédében a párt Központi Bizottságának ülé­sén a közművelődés tárgyalá­sakor. Eltávolodott volna ezzel a hétköznapi realitástól? Alig­ha. Csupán „alkotó elégedet­lenségével” is figyelmeztetni akart, hogy éppen a valóság, az adottságok jobb fölismeré­sére van szükség. Mert a mi társadalmi rendszerünkben még jobban lehetne és kelle­ne élni a lehetőségekkel, ame­lyek kibontakoztatják az em­berekben rejlő értékeket. A két ellentétes társadalmi rendszer versenyének, ideoló­giai harcának is meghatáro- rozója ez. Az ellentétes élet­módok', életformák erőpróbá­ja, s ebben —, mint mondot­ta — az értelmes, tartalmas élet, magának az emberiség­nek a jövője a tét. Ezen a jövőn sokat gondol­kodik a szerző. „Mivé lehet az ember” — ez a messzire néző kérdés is erre mutat, amelyet egyik legmegkapóbb hangvételű írásának, kará­csonyi cikkének címéül adott Gramscitól kölcsönözve e kérdésföltevést. S a munkás- mozgalom nagy olasz teoreti­kusának töprengéseit bizako­dóan folytatta, mintegy hit­vallást téve az ember mel­lett. Az emberbe vetett hit­tel, (mint mindig is múltunk, irodalmunk, történelmünk legnagyobbjai), hiszen „az ember eredendően se nem rossz, se nem jó, a társadalmi viszonyok összessége alakítja a személyiségét”. Ám, hogy mégis mivé legyen, s mivé lesz, az még hosszú harc kér­dése is, amelyben a társada­lomnak és az egyénnek egy­aránt részt kell vennie. Az ilyetén részvétel sokféle módja, lehetősége Is tárgya Aczél György e kötetének, amely a „Válogatott kultúr­politikai írások” alcímet vise­li ugyan, de —, mint az elő­zőekből is kiviláglik — mesz- sze túlmutat e körön társada­lompolitikai, emberformáló hatásában, vonzataiban. Tu­lajdonképpen a mai magyar valóság szinte minden fonto­sabb kérdése szerepel e kötet lapjain. Valamennyi írásának közös, különös sajátossága is van. Ugyanaz a közvetlenség, közérthetőség, sőt olvasmá­nyosság jellemzi. Mintegy pél­dául szolgál sokaknak ahhoz, az intelemhez, amelyet ő ma­ga az írókhoz intézett, mond­ván, hogy nem ártana bartóki mélységben gondolkodni azon is, miként lehetne a nehezen érthetőt érthetőbbé tenni, kö­zelebb vinni a néphez. Ö mindig népközeiből beszél, műveltségének, irodalmi, tör­ténelmi jártasságának nem a magaslataiból letekintve, ha­nem a mélységeiből merítve. Művelődésünk, társadalmi tudatunk egy évtizedes útja illusztrálódik ily módon igen szemléletesen az átgondolt összeállításból. S minden bi­zonnyal a kötet valamennyi olvasója számára a szocialis­ta út tudatos folytatásának elhatározottságával, eltö­kéltségével együtt fölébresztik megalapozzák Aczél György gondolatai a megújulás igé­nyét is. Lőkös Zoltáa 8 NÓGRÁD — 1989. május 18., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents