Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
Kulturális kapcsolatok a békéért Az MSZMP KB-nak a XII. kongresszus küldötteihez el- juttatot „Előzetes jelentésiből láthatták olvasóink, hogy hétköznapjainknak ma már megszokott eseményei a különböző nemzetközi kulturális, tudományos együttműködési egyezmények, munkatervek aláírása, illetve magyar tudósok szakemberek részvétele külföldi konferenciákon, nemzetközi jelentőségű tudományos és kulturális rendezvények szervezése hazánkban. Rendszeresen olvashatunk, hallhatunk a magyar kultúra és tudomány képviselőinek külföldi szerepléséről ugyanúgy, ahogyan hazánk kulturális életének szerves részévé vált a nemzetközi kulturális csere keretében hozzánk érkező művészek vendégjátéka, kiállítások megrendezése, hangversenyek, koncertek sora. Ahogyan a XII. kongresszus említett dokumentuma mondta: „Kulturális külkapcsolata- ink révén jelentős eredményeket értünk el.”. Az elmúlt 5 év alatt a Kulturális Kapcsolatok Intézete is az MSZMP XI. kongresszusának határozatában foglalt irányelvek megvalósításán munkálkodott. Ennek megfelelően jelentősen bővültek hazánk kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatai. Ezt a fejlődést talán a számok fejezik ki legjobban. Amíg 1975-ben 55 országgal, ma 74 országgal állunk államközi egyezményen alapuló kapcsolatban. A magyar kultúra és tudomány eredményei 1979- ben a világ 80 országába jutottak el. 1975-ben 7, ma 8 magyar kulturális intézet működik külföldön: Berlinben, Prágában, Szófiában, Varsóban, Bécsben, Párizsban, Rómában és Üj-Delhiben. Az elmúlt 5 év alatt összesen 809 magyar képzőművészeti és dokumentációs kiállítást rendeztünk külföldön és 348 kiállítást fogadtunk Magyarországon. Intézményrendszerünk 1979-ben 174 dokumentációs és művészeti kiállítást szervezett. HAZÁNK ÉS A SZOCIALISTA ORSZÁGOK Nemzetközi kulturális kapcsolatainkban első helyen a Szovjetunióval és a többi baráti szocialista országgal kialakított kapcsolataink állnak. 12 szocialista országgal az együttműködést* államközi egyezmények alapján kidolgozott munkatervekben rögzítettük. Űj vonás, hogy a szocialista országok többségével a kulturális, tudományos és oktatási együttműködést a korábbihoz képest hosszabb, ötéves időszakra tervezzük. 7 szocialista országgal kormányközi kulturális, oktatási és tudományos vegyes bizottságok segítették elő az együttműködés fejlesztését. Kulturális, tudományos és oktatási kapcsolataink közel kétharmada a szocialista országokhoz kötődik. A dinamikus fejlődés egyik záloga a testvérpártok ideológiai együttműködésének kedvező hatása a kapcsolatok e területére. Együttműködésünk alapja az azonos világnézet, a szocialista közösség szoros politikai, gazdasági szövetsége, illetve a tudomány és a kultúra társadalmi szerepéről vallott közös nézeteink egysége. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulóján a szocialista országokkal folytatott kulturális kapcsolatokban számos, nagy jelentőségű eseménnyel emlékeztünk meg a jubileumról. Különösen kiemelkedik a magyar kultúra napjainak áprilisi rendezvénysorozata, a Szovjetunióban, ahol fellép a Magyar Állami Operaház, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese és a Vígszínház társulata is. Kerényi Jenő szobrászművész alkotásai, mai magyar grafikai és iparművészeti kiállítás szerepel még a programban. Magyarországon október végén, november elején kerül sor a szovjet kultúra napjaira. Négy kiállítás, az Ukrán Állami Táncegyüttes, a Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekara és a lenin- grádi Gorkij Színház érkezik hazánkba. HAZÁNK ÉS A FEJLŐDŐ ORSZÁGOK 1975. január 1-ig 33 fejlődő országgal kötöttünk államközi kulturális, tudományos és oktatási egyezményt és ez a szám 1980-ra 41-re emelkedett. Arra törekszünk, hogy a politikai, gazdasági kapcsolatok kialakításával párhuzamosan a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésünket is elmélyítsük a fejlődő világ országaival. Ez sokoldalú, összetett feladat, hiszen a fejlődő világ politikailag, gazdaságilag és kulturális területen is igen heterogén államok korét jelenti. Célunk, hogy a különböző igényeket — amelyek az országok eltérő fejlettségi szintjéből is fakadnak — lehetőségeinkhez képest a legteljesebben elégítsük ki. Több mint 20 fejlődő országgal 2—3 évre szóló munkatervek szabályozzák az együttműködést. E kapcsolat- rendszer legfontosabb területe az oktatásügy, a szakember- képzés. Az elmúlt 5 év alatt a fejlődő országokból 783 diák szerzett Magyarországon diplomát. A jelenlegi tanévben közel 1500 ösztöndíjas fiatal tanul hazánkban a harmadik világból. Tavaly több mint 200-an vettek részt az aspiránsképzésben. Vendégoktatók küldésével, különböző szakmai tanfolyamok szervezésével járulunk hozzá nemzeti művelődésügyük fejlesztéséhez, ahhoz, hogy saját nemzeti szakembergárda segítségével számolhassák fel a gyarmati múlt örökségét és teremtsenek saját, önálló, független hazát. HAZÁNK ÉS A TŐKÉSORSZÁGOK A békés egymás mellett élés politikájának szellemében, a kölcsönös előnyök alapján fejlesztjük kapcsolatainkat a tőkés világ országaival is. Fontosnak tartjuk, hogy kultúránk értékei eljussanak a tőkésországokba és a nemzetközi tapasztalatcsere útján mi magunk is gazdagodjunk az onnan érkező értékekkel. 1970-ben 9, ma 19 tőkésországgal állunk államközi kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatban. Fontos, tény az is, hogy 1975-ben 5, 1979-ben már 10 tőkésországgal volt érvényes műszaki-tudományos együttműködési egyezményünk. A helsinki záróokmány aláírása óta kapcsolataink a tőkésországokkal bizonyos fejlődést mutatnak. A megállapodások számát, szintjét és az azok alapján megrendezett eseményeket figyelembe véve, élénkülést tapasztalhatunk. Színvonalas, több rendezvényt összefogó magyar hetek keretében koncentráltan juttatjuk el hazánk kulturális értékeit a tőkésországok széles tömegeihez. 1980. elején például a franciaországi Brestben és St.-Etienne-ben rendeztünk magyar heteket. Ezek átütő tömegsikere bizonyítja, hogy ez a forma, kultúránk tőkésországokbeli terjesztésének egyik legmegfelelőbb eszköze. Hazánk jóval több kulturális alkotást vesz át a tőkésországoktól, mint ahány értékes magyar mű az ottani közönség elé kerül. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. Nem számszerű viszonosságra, hanem a reális arányok kialakítására törekszünk, arra, hogy kultúránk az őt megillető helyet foglalhassa el a tőkésországokkal kialakult nemzetközi kulturális cserér ben. Helsinki szellemében — a XII. kongresszus határozatainak megfelelően — a jövőben is mindent megteszünk, hogy kulturális, tudományos és oktatási kapcsolataink fejlesztésével továbbra is a népek békéjét. barátságát, az egyetemes emberi haladást szolgáljuk. Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnöke Brutyó János: Munkásévek » A „hídverő" nemzedék M ; ' „i népszerűek az életrajzregé- 8©iT nyék, miért nagy az érdeklődés a memoárirodalom egy-egy, a nyomdából frissen énkezett remeke iránt á könyvesboltokban? Elsősorban nem a szépirodalmi élmény iránti vágy pezsdíti az érdeklődést — bár jó néhány visszaemlékezés ennek sincs híján —, s nem is a remény, hogy történelmi események résztvevői, netalán olyan szenzációs részleteket is feltárnak, amelyeket mind ez ideig archívumok poros aktái őriztek. E könyveket a történések szemtanújának' hiteles és egyéni vallomása, s mindig a szándék: a gazdag tapasztalatok átadása a következő nemzedéknek, teszi vonzóvá és keresetté. A lapokat forgatva élvezik a kortársak —, akik talán a megelevenedett eseményeknek maguk is cselekvő részesei voltak —, s hasonló izgalommal olvassák a fiatalabbak, akik eddig csupán történelemkönyvekből merítették ismereteiket. S a közélet jéles alakjai személyes élményeinek közreadását elsősorban az a társadalmi igény teszi szükségessé, amely a felnövekvő nemzedékben él: megismerni harcos elődeik országalkotó munkáját és táplálkozni tapasztalataiból. A napokban a Kossuth Könyvkiadó jóvoltából ismét gyarapodott a politikái memoárirodalom Brutyó János Munkásévek című könyvével. A szerző — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke —, bevezetőjében a tőle megszokott haikszavúsággal „leltárkészítést” emleget, hogy ne menjen ' veszendőbe, feledésbe az, amit korosztálya, a „hídverő” nemzedék átélt A két ellentétes társadalom, a kapitalizmus és a szocializmus mélységes szakadékja felett vert hidat, s ezen a veszélyes hídon elsőként ment át a biztonságos partra, ahol ma is élünk mindannyian. Ez a nemzedék az, amely megalapozta hazánkban a szocialista társadalom építését, nem kímélve erőt és energiát, megküzdött számtalan akadállyal, s a hétköznapok legendás harcaiban teremtett jobb jövőt az újabb generációknak. Közéjük tartozik Brutyó János is. Mező- gazdasági munkások gyermekeként 1911. november 20-án, Makón született öten voltak testvérek. Apja az első világháborúban esett el, a gyermekeit egyedül nevelő anyja fiatalon halt meg. Az alföldi kis vályogházakban a nyomor tanyázott, a hat éhes szájnak napi egy kiló kenyér ha jutott „Az éhenhaláshoz sok volt, a megélhetéshez kevés” — jellemzi a szerző azt az időszakot, amikor tizenkét éves korában kénytelen volt cselédnek szegődni. Napszámba járt, később ácsmesterhez állt be segédmunkásnak, hogy a szakmát elsajátíthassa. Magyarország ebben az időben az utolsó helyen állt az egy főre jutó nemzeti jövedelem előállításában. Csak Budapesten 200 ezer nyomorgó ember volt és 70 ezer családot vettek nyilvántartásba, amelyek ín- ségikonyhána szorultak. A fővárosba felkerült fiatal ács hamar kapcsolatba került a munkásmozgalommal, 1933-tól a MÉMOSZ, majd egy év múlva az illegális kommunista párt tagja. A felszabadulást követően vezető tisztségeket töltött be a pártban, a szakszervezetben, az Építésügyi Minisztériumban, a Szakszervezeti Világszövetségben, a Központi Ellenőrző Bizottságban. „Életem során azon igyekeztem, hogy soha ne tévesszem szem elől, hová tartozom, kiknek a szolgálatában állok, kik előtt kell felelnem tetteimért” — írja, hangsúlyozva: nem akart más lenni, sohse, és másnak látszani, mint ami: mun- kásembemek. Az 6 egyszerű, világos és kifejező szavaival eleveníti fel a magyar nép történelmében új korszakot jelentő elmúlt három és fél évtized eseményeit. Mit mond a ma ifjúságának Dunapentele, vagy a Maximenko- féle gyorsfalazási módszer? Brutyó János ott volt az új társadalom építésének számos jelentős eseményénél. A Dunai Vasmű kivitelezésénél, mint főtitkárhelyettes végzett szak- szervezeti munkát, szervezte a munkaversenyt, amelynek könyvében komoly teret szentel. A szocialista brigádmozgalom kibontakozása óta eltelt két évtized igazolja, hogy a mozgalom ma már társadalmunk és életünk nélkülözhetetlen alkotó része, megtestesítője a szocialista alkotásnak, a szocialista emberi tulajdonságoknak. S ebben a szakszervezeteknek is jelentős a szerepük. A szerző hosszú éveket töltött a szakszervezeti munka irányításában. A szakszervezetek szerepéről, feladatairól lezajlott viták tanulságait összegezve mutatja be, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom miként igyekezett és igyekszik kettős funkciójának eleget tenni. Egyrészt erősíteni a munkáshatalmat, s ennek érdekében szervezni, nevelni a dolgozókat, másrészt védeni és képviselni törvényes jogaikat, segíteni anyagi, szociális és kulturális igényeik fejlesztését, kielégítését. Felidézi azokat a szervezeti intézkedéseket, amelyek célja az alapszervezetek tevékenységének javítása volt, felelősségük és önállóságuk fokozása. Brutyó János, mint szakszervezeti tisztség- viselő jelentős részt vállalt a nemzetközi szakszervezeti munkából is. Meleg szavakkal . emlékezik meg a szakszervezeti világkongresszusokon szerzett személyes élményeiről, a mozgalom olyan legendás alakjairól, mint Louis Sailiánt, Benoit Frachon, Agostino Novella, Frantisek Zupka, Viktor Grisin. A SZOT elnökeként eljutott Vietnamba is, ahol találkozott Ho Si Minhnel, Le Duannal, Pham Van Donggal, s beszámol a vietnami nép szorgalmáról és áldozatvállalásáról, a franciák elleni háború utáni békés építőmunka kezdeti sikereiről. „A nemzetközi szakszervezeti mozgalom számomra iskolát is jelentett, hasznos, de kemény iskolát. A nemzetközi kapcsolatok mindenkit nehéz feladat elé állítanak, különösen kemény lecke ez egy munkásember számára. Nemcsak tényismeretre, hanem sok-sok tapasztalatra, önmérsékletre, józanságra van szükség ehhez a munkához...” — írja ezekről az esztendőkről a szerző. * \ Brutyó Jánost 1958-ban az a megtiszteltetés érte, hogy megválasztották országgyűlési képviselőnek. Négy évig a budapesti terézvárosiak bizalmát élvezte, majd 1962-től a Nógrád megyeieket képviseli a Parlamentben. A szerző Nógráddal már a felszabadulás előtt megismerkedett a nagyoroszi, érsekvadkerti építőmunkások által, később pedig, amikor építésügyi miniszterhelyettes volt, akkor kezdtek hozzá Salgótarján városképének kialakításához, a tervezéshez. Azóta is figyelemmel kíséri gyarapodását, neve szinte összeforrott a városéval, amelynek díszpolgára is. „Most már negyedik ciklusban választottak meg Salgótarján országgyűlési képviselőjének. Ennyi idő alatt szinte összenőttem a várossal. Mindig úgy érzem, . ha odautazom, mint aki hazamegy. Örömmel tölt el, ha újat látok. Büszke vagyok a sikereikre. Figyelem, mint épül, mint gazdagodik Salgótarján. Ügy vagyok, mint szülő a gyermekével. ..” — írja a szerző, s felemlíti a megye múltját, hiszen a fejlődést az érzékeli igazán, aki tisztában van a nógrádiak felszabadulás előtti nyomorúságos életével is. Sok régi jelölő gyűlés hangulatát idézi, találkozásokat a megye bányászaival, munkásaival, termelőszövetkezetekben dolgozókkal. Felejthetetlen élményei között említi a ká- nyási bányaiüzem látogatását, a közös gazdaságok zárszámadó közgyűléseit, s az elmúlt másfél évtizedben lezajlott- megyei pártértekezleteket, amelyeken saját szemével győződött meg róla, hogy a párt nógrádi, tapasztalt harcosad miként ne^lték fel a tehetséges fiatal kommunistákat, akik mind nagyobb szerephez jutnak; A szerző' méltán érzi második szülőföldjének Nógrádot, ahol sűrű látogatásai során talpraesett, nagy munkabírású, a szocialista társadalmat építő dolgozók százaival ismerkedett meg, s szemtanúja volt azoknak a változásoknak, amelyek megyeszerte végbementek, dicsőséget szerezve az alkotóknak. S nem csak a szerző érzi magát nógrádinak, a megyében élők is így fogadják, tisztelettel veszik körül, őszintén számolnak be neki örömeikről, gondjaikról. Elismeréssel szól a megye településednek fejlődéséről, arról a társadalmi összefogásról, amelyben az itt élők tenniaikarása nyilvánul meg. Nagyra tartja a szerző azokat az eredményeket, amelyeket a megye munkásai, termelőszövetkezeti parasztjai, értelmiségi dolgozói értek el. A sikerek' a szorgalmas munkát, a felelősséget, az alkotóerőt bizonyítják, amelyek forrása pártunk következetes, elvi alapokon nyugvó politikája. Brutyó János ma is energikusan dolgozik a Központi Ellenőrző Bizottság elnökeként. Politikai szilárdsággal, jó ítélőképességgel, a józanság és a kommunista humanitás követelményeit szem előtt tartva tizenhárom esztendeje végzi ezt a munkát, s a párt közelmúltban megtartott XII. kongresszusán ismét bizalmat kapott. Amint leírja —, s amint arról a kongresszuson is szólt — a feladat gyakran hálátlan, hiszen azzal jár, hogy a KEB a pártfegyelmet megsértőket fegyelmi úton vonja felelősségre. A párt egysége, fegyelme és tisztasága fontos a párt és a tömegek kapcsolata szempontjából is. Mert nem csak a párt, hanem a pártonkívüliek is állítanák követelményeket a párt tagjai elé. A pártonkívüliek példamutatást várnak a párttagoktól, azt igénylik, hogy a párttag kü-, lönfo ember legyen, mint ők —, hangsúlyozza a szerző. E munkában nincs helye túlbuzgóságnak, elhamarkodottságnak, hiszen emberek sorsáról van szó. A párt azokról sem mond le, akiket kizárt soraiból. Nemegyszer fordult elő, hogy valaki súlyos hiba miatt erre a sorsra jutott. Az illető később belátta, kijavította hibáját, s így érdemelte ki, hogy ismét a párt soraiba kerülhetett... "Host, amikor a visszaemlékezésemet írom, gondokkal, nehézségekkel teli időszakot hagyunk magunk mögött. Várhatóan a következő hónapok, sőt évek sem ígérkeznek könnyebbeknek, egyszerűbbeknek. Igaz, hogy a mi nemzedékünk sok vihart, nem kevés szenvedést, bajt, nyomorúságot is megért. Mindezek ellenére, vagy talán époen azért, mert sokat küzdöttünk, dolgoztunk, szenvedtünk mindazért, ami ebben az országban van, féltve őrizzük a mát, aggódunk a jövőért, óvjuk a fiaink, unokáink, utódaink békés holnanját” — fogalmaz Brutyó János könyve végén. A „hídverő” nemzedék tagjaként adja kezünkbe Munkásévek című visszaemlékezését, amelyben úgy ír, mint ahogy él és dolgozik: a jövőért, egyszerűen és tisztán. A munkásemberek egyszerűségével és tisztaságával.
