Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

Egy partizán életútja Salgótarjántól a Buzsoráig Hatvan éve született Schujer Ferenc Mily sok ember meghal úgy: soha nem derül ki, mi , lehe­tett volna belőle! Ilyen fia­talember volt Schujer Ferenc is. Mielőtt partizánként ismét szülőhazája földjére lépett vol­na, lezuhant a repülőgép és életét vesztette. Alig 24 évet élt. Schujer Jánosnak és csa­ládjának hét gyermeke volt, de kettő kiskorában meghalt. Ferenc 1920. április 4-én szü­letett, miközben édesapja Mis­kolcon féléves börtönbünte­tését töltötte a Tanácsköztár­saság alatt kifejtett politikai tevékenysége miatt. Amikor kiszabadult, a család Füzes­abonyból Salgótarjánba költö­zött. Ferenc itt végezte el az elemi iskola öt osztályát, és 13 éves korában már a pa­lackgyárban segédmunkásként dolgozott. Lakatos- és vasesz­tergályos-szakmát tanult 1937 —40 között. Milyen volt a gyermekkora? Akik ismerték: takarékos, jómodorú, szerény gyermeknek. Szeretett barká­csolni. Ha némi zsebpénzhez jutott, szerszámokat vásárolt. Vonzódott a virágokhoz, az állatokhoz. Nehezen barátko­zott, de akit megkedvelt, az­zal tartós kapcsolatot alakított ki. Az egykori Rokkant-tele­pen — a mai Damjanich ut­cában — érintette meg a má­sodik világháború szele a Schujer családot. Ferenc 1941. február 1-én kötött házasságot a szép és fiatal baglyasaljai Dániel Ilonával. Ám csak hét hónapig élhettek együtt, mert a 21 éves fiatalembert 1941. őszén behívták katonának. Sal­gótarjánból Losoncra vezé­nyelték, a 25-ös gyalogezred híradósszázadához. A kemény kiképzésen itt esett át. Talán édesapja előélete, esetleg a szomszédjukban lakó illegális párttag hatása, hogy Schujer Ferenc nem óhajtott a Horthy- hadseregben katonáskodni. „Feri, amikor behívták ka­tonának, úgy nyilatkozott, hogy ha kikerül a frontra, ő nem harcol és nem hal meg mások érdekeiért, hanem át­szökik az oroszokhoz...” — idézi a szomszédban lakóSpa- gina Béla illegális kommunis­ta szavait, 1970-ben elkészült tanulmányában dr. Sándor Rudolf helytörténeti kutató. Spagina Béla visszaemlékezé­se szerint Schujer Ferenc gyakran átjárt hozzájuk, s kü­lönösen a Társadalmi Szemle és a 100 % című folyóiratokat böngészte elmélyültséggel. 2. A frontra 1942-ben vitték ki. A szovjet Vörös Hadsereg emlékezetes doni offenzívája 1943. január 11-én megindult. Schujer Ferenc címzetes sza­kaszvezető hadifogságba esett. Az utolsó — cenzúrázott — tábori levelezőlapot 1942. de­cember 12-én írta édesapjá­nak Salgótarjánba, melyben még reménykedett, hogy far­sangra otthon lesz. Nem így történt, bár családja iránti vá­gyódása minden írásából áradt. Hadifogságba kerülésének körülményei nem ismeretesek. Annyi bizonyos, hogy 1943 májusában már a kraszno- gorszki antifasiszta iskolán ta­nult. Az előadások, szeminá­riumok egyik vezetője Rudas László volt. Elvégezve. az abarovi partizániskolára je­lentkezett, ahol 1944 júniusá­tól hat héten keresztül ismer­kedett a robbanóanyagokkal, a térképolvasással és egyéb fon­tos partizántudnivalókkal. A terv szerint Szőnyi Márton partizánosztagával kelt volna útra, hogy a Bükk fölött ejtő­ernyővel kiugorjanak. Ám Schujer Ferenc egy barátságos futballmérkőzésen a térdén megsérült, ezért átkerült a később induló Úszta Gyula által vezetett Rákóczi parti­zánosztagba. Molnár István salgótarjáni partizán 1944. au­gusztusában találkozott utol­jára Schujer Ferenccel. 3. Az Uszta-csoport három részletben — három Douglas Schn jer János és családja 1940-ben. A 16 éves Schnjer Ferenc. Schujer Ferenc lakatos tanon« ellenőrző könyve. típusú kétmotoros katonai rán partizánok mellett jelen szállítógéppel — 14—14 par- volt Schujer János és felesé- tizánnal emelkedett a levegő- ge is. A szülők cserfa ágat be. Az első gép Úszta Gyula hoztak emlékül Salgótarján- vezetésével — fedélzetén Do- ba, abból az erdőből, ahol a monkos Ferenc kisterenyei repülőgép lezuhant. A Mun- partizánnal — Kárpátalján, kásmozgalmi Múzeum becses Munkácstól 35 kilométerre ke- emléktárgyai közé tartóik, letre az 1086 méter magas Bu- Schujer Ferenc emlékét Sai- zsora-hegység egyik fennsík- gótarjánban utcanév őrzi. ján szerencsésen földet ért A 1980. április 2-án pedig a második gép fogadására — Schujer Ferenc út 2. számú ezzel kelt útra Schujer Ferenc ház faláa ünnepélyesen le­is — megtették az előkészü- leplezték Schujer Ferenc em- leteket: a fennsík négy sarkán léktábláját, és közepén 1S44. szeptember Ma lenne hatvanéves.. 1 Találkozás a Nagymező utcában egy emberrel Satrov drámája a Thália Színházban 2-án vagy 3-án éjjel mág­lyát gyújtottak, hogy segítsék a tájékozódást. Amikor fel­tűnt a másik gép, az Uszta- csoport meglepetéssel észlel­te, hogy túl alacsonyan repül a fák fölött. Találat érte, vagy motorhiba — senki nem tud­ta. A repülőgép kigyulladt és lézuhant. A fogadó partizánok már csak 14 megszenesedett holttestet találtak a gép ron­csai között. Még az éjjel el­temették a 11 magyar és 3 szovjet partizánt egy közös sírba. Géppisztoly-sortűzzel és egyperces ném% vigyázállással adóztak emléküknek. 4. Véget ért a háború, ám a Schujer család hiába várta haza gyermekét. Schujer Fe­renc haláláról 1945 nyarán szerezték meg a bizonyossá­got. Névtelen, kézzel írott le­vél érkezett Salgótarjánba. Többek között az állt benne: „A Feri gépük is földet ért, de sajnos csak a roncsai, a pilóta hibájából a gép a le­vegőben felrobbant és ki­gyulladt. ök is földet értek... De fájdalomtól megtört szív­vel kell közölnöm, hogy éle­tüket veszítették azon a sze­rencsétlenül járt gépen, egy szeptember éjszakáján... Ne érdeklődjön utánunk. Úgysem találna meg soha. Fogadalom köt erre minket. A Bajtársak”. A hős partizánokról nem feledkezett meg az utókor. Amikor 1964. szeptember 11— 16. között Kárpátalján, a Csorny Potok-i iskola udva­rán felavatták e partizánok emlékművét, a magyar és uk­Van egy történet, ami mindig eszembe jut, ha Lenin-szobrot, vagy -arcképet lá­tok. Titkára, Bones Brujevics, magyarul is megjelent kis kötetében írta le a tör­ténetet Arról szól ez a história, hogy 1917 októberének ama nevezetes győzel­mes napja után ez a titkár rábeszélte Le­nint —, aki az illegális lakásból még parakásan, felkötött arccal érkezett meg a Szmolnijba —, hogy aznap éjjel aludjon náluk. így is történt, bár sok alvásra nem jutott idő. Az éjszaka hátralevő részében ugyanis Lenin még megfogalmazta a föld­ről szóló dekrétumot amit másnap este a szovjetek törvényre emeltek. Kinyom­ták brosúrának is, hogy a leszerelt ka­tonák között osszák szét, s azok hirdes- sék-ismertessék a tartalmát — De van egy kis baj — emlékezik Bones Brujevics Lenin szavaira —, papír nincs, újság nincs, rágyújtani viszont kell, fogja a dekrétumot és már csavar is be­lőle egy kecskelábat. (így hívják oroszul a vastag papírba sodrott cigarettát) Mire hazaér, bajtársaival .együtt elfüstöli az összes példányt.. Okvetlenül elfüstöli. Aztán eszébe jutott valami és arra kér­te a titkárát menjen el egy papírkeres­kedésbe és kérdezze meg, van-e régi fa­linaptáruk. Vegye meg és amikor a ka­tonák jól elrakták a dekrétumot iszákja- ik mélyére — „a faluig hozzá ne nyúlj!” —, mindegyiknek a kezébe kell nyomni egy naptárt hadd dohányozzék kedvére Könnyen letéphetek a lapjai, a papír megfelelő, puha és pontosan egy kecske­lábra elegendő. így történt s a derék Szi- tyin papírkereskedő a Nyevszkij prosz- pekten aligha sejtette, hogy 1917 októbe­rében miért vásárolták fel teljes — már idejét múlt — naptárkészletét. Ez a történet, ami oly’ gyakran eszem­be jut. Lehet, sokan túlságosan jelenték­telennek tartják, földhözragadtnak, én vi­szont a történelem csikorogva nyíló má­zsás bronzkapuinak hallatlanul egyszerű kis kulcsát vélem fölfedezni benne. Ab­ban ugyanis, hogy egy ember, aki egész addigi életét föltette egy elmélet hipoté­zisére, meg kell, mert meg lehet változ­tatni az osztálytársadalmak minden ko­rábbi rendjét; aki egész addigi életét egyebek közt arra fordította, hogy elmé­letileg is tisztázza: ez az elképzelés ho­gyan alkalmazható egy olyan óriási vég­letektől terhes országra, mint Oroszország; egy olyan ember, aki felnőtt életének ja­va részét száműzetésben, vagy külföldön töltötte; a megváltó győzelmes hajnal másnapján, amikor a történelmi ágyúlövés füstje tán még el sem oszlott egészén, ar­ra is gondol, hogy a leszerelő katonák a földosztásról szóló törvény papírját hazá­ig elszívhatják cigarettának. S ezért nem sértődik meg, nem neheztel rájuk — nap­tárt szerez, hogy legyen cigaretta papírj tik Is. őszintén szólva azért nem lelkesedem a Lenin-szobrokért és -portrékért, mert éppen ezt a magatartást leplezik a maguk szükségszerű merev mozdulatlansí iában. Én viszont a dgarettapanír-szerjő Lenin­nel találkozhattam most a Nagymező ut­cában, a Thália Színház színpadán. Szel­lemes fordulattal — a szerző instrukciói szerint — itt is van egy szobor a színen; most mintáznák első portréját egy szob­rát, de le van takarva egy ruhával, ahogy ez ilyenkor szokás, s magának Leninnek jut a feladat, hogy időnként meglocsolja, nehogy az agyag kiszáradjon. A Lenint játszó színész viszont — ugyancsak szer­zői utasításra — nem ragasztott szakállt, nincs a feje búbja kopaszra maszkírozva, csak nagyon kevés gesztusa akad, ami halványan emlékeztet az eredeti modell filmekben látott, állítólag valóban jellem­ző pillanataira. Ám a szöveg, a többnyire eredeti szö­vegek, szenzációsak. Ahogy egy újságíró­val próbálja megértetni 1920-ban, hogy miért nem lehet a forradalmat a Vörös Hadsereg szuronyainak hegyén exportálni, ahogyan egy lakkozó statisztikai jelentés nyomán kijön a sodrából, s szinte taj- tókzik, mégis érvel, magyaráz; ezt a la­pok megírják, az emberek viszont tud­ják tapasztalatból, mi az igazság. Nem hisznek a lapnak, s nem hisznek a szov­jethatalomnak. Aztán egy fiatalasszony­kát fogad, aki úgy gondolja, elég indok a segítségkérésre, hogy valamilyen gyűlés elnökségében együtt voltak Leninnel. Most fegyelmi folyik az asszony ellen, mert tisztviselőként törvénytelenül elkoboztatott egy lovat egy paraszttól. Az okfejtés, amelyben — nem nagy sikerrel — Lenin megpróbálja elmagyarázni, hogy a mun­káshatalom csak akkor ér valamit, csak akkor létezhet, ha a tömegek egyetérte­nek ezzel a hatalommal, s támogatják, mindez történelmi dimenziókat is ad az 1920-as szavaknak. Mihail Satrov, a meglehetősen furcsa — Égszínkék lovak, vörös füvön — című dráma szerzője könnyen talál a korban olyan helyzeteket —, s valószínűleg a tör­ténészek a tudomány hitelesítő pecsétjét is ráüthetnék ezekre a helyzetekre —, amelyekben Lenin számunkra is aktuáli­san érvényes gondolatokat fejt ki. Vagy magatartásának máig érvényes tulajdon­ságaira figyelmeztet. (Például, amikor a titkárnőjét országos fontosságú ügyek in­tézése közben arra kéri: tudja meg, mi aznap a kenyér ára a feketepiacon.) Az embernek az a benyomása a dara­bot látva, hogy mindez nem fikció, nem kitalálás, hogy ő valóban szinte lubickolt a valóságban. Életeleme volt, hogy szin­te minden pórusába beszívja mindazt, ami ebben a hatalmas országban pillanat­ról pillanatra történt. Mint az oxigén, olyan volt számára minden emberi tör­ténés. Rossz táncosként csal: a kályhától, ő csak a valóság kályhájától tudott elin­dulni. Akinél közelebb egy filozófus-poli- tikus-tudós alig került valaha is a hét­köznapi emberhez. Satrov darabját eredetileg a Komszo- moI Színház mutatta be, ahol Lenin ép­pen 1920-ban mondta el nevezetes beszé­dében a „tanulni, tanulni, tanulni” felhí­vást. Nálunk a Nagymező utcában lehet találkozni vele. Csak a pénztárnál meg kell hozzá váltani a jegyet. Bemáth László Bozgonyi István rA A A A * A A* A A A A A A A A Atc/rk+icA AAAAAAAAAsAA AAA*AAá»A»-AArA4r»**TVA A A AA A * A A A A ****** ir* A A A A A A* A M ******* Molnár Zoltán: Felszabadulás 8 NÓGRÁD - 1980. április 4., péntek r gy érzem, hogy sok, nagyon sok emberben, s köztük , I éppen a nemzet jövőjét hordozó ifjúság nagy részé- " ben még mindig nem tudatosodott igazán hazánk felszahadulásának, s az április negyediké ünnepének való­ságos tartalma, jelentése. Részben azért, mert valamilyen nélkülünk, ml felet­tünk végbement hadi eseményeknek tulajdonítják, amihez nekünk magunknak vajmi kevés közünk volt. Ezt bizo­nyos egyoldalú, sémákká száradt ünnepi megemlékezések is segítették és mélyítették. Sokan talán még azt is hitték, hogy a felszabadító szovjet csapatok érdemeiből vesz el, akinek eszébe jut a magunk- szerepe is saját felszabadulá­sunkban. Pedig kétségtelen, hogy —, a konkrét történelmi körül­mények által meghatározott mértékben — nekünk is meg­volt a magunk része a második világháborúban a jó olda­lon is. Másrészt a nemzetek története és megítélése nem pillanatnyi szituációk kérdése. Mindig mérlegelni kell az összes tényezőket, történelmi összefüggéseket: a percnyi hangulatok befolyásolta vélekedések leple alól ki kell sza­badítanunk a valóságot, hogy az igazsághoz eljuthassunk. Nem tudatosítottuk, nem tanítottuk eddig a magyarok részvételét, adatszerűén kimutatható jelenlétét az antifasisz­ta küzdelmekben Európában. Remélem, valamit segíteni fog ezen a Kossuth Könyvkiadó hamarosan megjelenő Fegy­verrel a hazáért című kötete. Mit tudnak a felnövekvő nemzedékek arról, hogyan és hányán vettek részt a magyar szabadságharcosok a spanyol polgárháborúban, az európai fasizmus első háborújában. Hogy hány elesett magyar hős nyugszik a spanyol hegyek és városok véráztatta földjében? De a Horthyék Magyarországáról a világban szerteme­nekült tudatos hazafiak és nyomorüldözte menekültek min­denütt fegyvert fogtak, ahol erre módjuk volt, hogy kive­gyék a részüket az emberiség első számú ellensége elleni küzdelemből. Ideje megírni és megtanulni — a francia, a belga, a csehszlovák, a lengyel, a jugoszláv ellenállásban részt vett magyarok, de legalább a szervezett magyar zász­lóaljak, századok nevét, akik sokszor messze idegen földön hullajtották vérüket, a magyar szabadságért is. De ide kell számítani az ezerkileneszáztizenhetes magyar internaciona­listák maradványaiból és az átszökött, vagy fogságba esett Hoittiy-katonákból partizánnak állt magyarokat, Kovpakot, Fjodorovot és a többi nagy nevet szerzett, legendás parti­zánparancsnokot Sajnos, hogy sok fiatal — és öreg —, aki­vel beszéltem, még a repülőgéppel Magyarországra ledobott ejtőernyős alakulatokról, Úszta Gyula Rákóczi egységéről és a többiekről sem hallott Voltaképpen az itthon szervezett, elsősorban kommunista partizáncsoportok, az újpesti, erzsé­beti, csepeli, a miskolci MOKÁN-komité, a sárisápi bányá­szok stb. csoportjai tették ki a magyar részvétel szám- szerimt legkisebb tömegét. Ez a hegyek-erdők nélküli ki­csiny és megszállt ország körülményeivel magyarázható. De még így is voltak, akik a lehetetlent kockáztatták. Mégis azt mondom, egy nemzet szerepe a történelemben elsősorban történelmi mértékkel mérhető. S nekünk a törté­nelem —, ha tisztességesen olvassuk — nem azt tanítja, hogy „Hitler utolsó csatlósa” voltunk (különben is az an­tanthatalmak által a nyakunkba ültetett Horthy, de még nem is ő, hanem Szálasi bandája volt az utolsó csatlós), hanem. egészen mást. A magyar nép a szabadságharcok, a forradalmak népe a történelemben. Számítsa ki, ajánlom, egy mai fiatal, akit érdekel népe sorsa a történelemben, hogy Budai-Nagy Antaltól és Dózsá­tól kezdve hány százan, hány ezren, hány százezren áldoz­ták fegyverrel a kezükben életüket a szabadságért Ide számíthatjuk nyugodt lélekkel a török elleni vé­delmi harcok elesettjeit a végvári századokban Nándorfe­hérvártól Buda visszavételéig. Ide számíthatjuk Bocskai hajdúit, Thököly és Rákóczi kurucait, negyvennyolc honvé­déit, a tizenkilences magyar Vörös Hadsereg katonáit, de még előbb azt a százezervalamennyit is, aki részt vett a nagy októberi forradalom védelmében, s majd csak ezután jönnek a „spanyolosok’.’ és a többiek. És még nem is szóltam az amerikai szabadságküzdelmekben harcolókról, Kovács Mihály lovasairól és még nem is szóltam... mennyiről és mennyiről... Csak ha ezt valaki összeszámolja... ne is számolja a tudósokat, a szellem embereit, akik találmánya­ikkal az emberiség jobbik felének a győzelmét segítették... mondom, sok mindent nem számolva, csak és pusztán a fegyverrel a kezükben életüket áldozókat.és ezt össze­«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents