Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-26 / 97. szám
Színházi e^ék bál a Savoyban Abrahám Pál berlini éveiben született operettje, a Bál a Savoyban létezésének csaknem íél évszázada alatt diadal utat járt be Európa színpadain. Nem méltatlanul. Muzsikája pezsdítően vérbő, dalai tetszetőseit, finoman pikáns humora kellemesen csiklandozó. Mindezekért a zeneszerző mellett dicséret és elismerés illeti a szövegírókat, Alfred Grünwaldot és Fritz Löhner Bedát is; és természetesen a fordítót, Hel- tai Jenőt, aki sajátos tehetségével ízesítette még „fo- gyaszíhatóbbá” a darabot. A Bál a Savoyban világsiker, Az-e Szolnokon, pontosabban Salgótarjánban, a József Attila megyei Művelődési Központ színpadán, ahol kedden és szerdán játszották a revűoperettet a Szigligeti Színház művészei? A kérdésre egyértelmű a válaszunk: a szolnoki „Savoy” sovány siker, annyira sovány, hogy akár sikertelenségnek is mondhatnánk. Legalább két éve nem láttunk operettet, ki voltunk hát éhezve a fülbemászó, hajlékony, lágy ívelésű muzsikára, tüzes dalra, táncra, szemkápráztató látványosságra. A Bál a Savoy- bantól mindezt megkaphattuk volna, mivel mindez benne van a darabban, minderre lehetőséget ad; a művészek azonban nem éltek kellőképpen ezekkel a lehetőségekkel, csupán helyenként tudták pillanatokra megmutatni nekünk az operett igazi fényét, szépségét. Mivel történt a baj ? x A tehetséggel, a játékkészséggel, -kultúrával semmiképpen, hiszen joggal aligha mondhatja valaki is, hogy Jutkovics Krisztina, Falvay Klári, Takács Gyula vagy Nagy Sándor Tamás híjával van a felsoroltaknak. Reményekre jogosító tehetségek, nagy tapasztalattal, remek képességekkel rendelkező idősebbek. De „csak” színészek és nem énekesek. Operettet pedig jól éneklő szereplők nélkül képtelenség játszani. Az igyekezet, akármennyire is tisztelendő, kevés. Emiatt fordulhat aztán elő az, ami a megyei művelődési központ nézőterén volt tapasztalható: a közönség — az operettek esetében különösen szokatlan — egykedvű hűvösséggel szemléli az eseményeket, s csak elvétve zökken ki rövid pillanatokra ebből a flegmájából. ( Horváth Jenő rendezőnek — véletlenül sem sejtem az okát — az utóbbi időben valahogyan semmi sem sikerül úgy, ahogyan elképzeli. A múlt szezonban melléfogott Gorkij A hamis pénzével, az ismeretlen magyar szerző Bakhusával. nem aratott tetszést a néhány héttel korábban látott Csehov-darabbal, a Platonov szerelmeivel sem. Sajnálatosan ezt a sorozatot gyarapítja most látott munkája, a Bál a Savoyban is. Pedig rendezésével — pár erőszakolt ötlettől eltekintve — egyetértünk, jól átgondoltnak tartjuk. Csak hiányoznak pontos megvalósításának személyi feltételei. A színháznak egyelőre nemcsak énekesei nincsenek, hanem táncosai sem. így aztán ebből a re- vüoperettből nem csupán a dalt hiányoljuk, de a revüt is. Jóllehet Móger Ildikó koreográfus megkísérel látványos tablókat „festeni” nekünk, de ezek nem elégítik ki látványigényünket. Akaratlanul is múltbeli több éves emlékeket idézünk fel gondolatban — például a Nebánts- virág, a Maya előadásával kapcsolatos élményeinket —, melyek félreérthetetlenül bizonyították, hogy Szolnokon tudtak operettet játszani, megvoltak hozzá a képzett énekes színészek is. Három szereplőt dicsérhetünk feltétel nélkül. A Jászai- díjjal közelmúltban kitüntetett Pákozdy Jánost, aki a Savoy minden hájjal megkent főpincérét alakítja könnyed eleganciával: a sajnálatunkra nyúlfarknyi szerepben látható, énekelni is tudó Hollósi Frigyest és Fe- rencz Évát, aki lényegében az egyetlen énekes színész ebben a társulatban. Idővel remek primadonna válhat belőle. A többiek nem tudnak sikeresen megbirkózni feladatukkal. A bonvivánt alakító Nagy Sándor Tamás legtöbbször merev, a hírneves brazil táncosnőt játszó Falvay Klári nem eléggé tüzes, a nagy tehetségű Csák György is jobbára csak feszeng a botcsinálta nőhódító ügyvéd bőrében. Külön kell szólnunk a szubrettről és a táncoskomikusról. Jutkovics Krisztinára és Takács Gyulára nagy feladat hárul, de mivel énekesi erényekkel nem „vádolhatok”, sőt Takács Gyula még táncosiakkal sem, csak részben tudják elfogadtatni a közönséggel szerepüket. A színpadkép — Horváth Jenő és Varga György munkája — többségében sallangmentes, szegényesen egyszerű. Képzeletünkben általában csillogóbb mulató, fényesebb bálterem él. Mialkovszky Erzsébet ruhái viszont megnyerték tetszésünket, s különösen a két női főszereplő: Ferencz Éva és Jutkovics Krisztina viselte méltósággal, ügyesen, hatásosan a jelmezeket. A Bál a Savoyban című revüoperett bemutatója elé nagy várakozással tekintettünk, s utólag bevallhatjuk: hiábavalón. Ügy jártunk, mint az a kártyás, aki nyerni akar, de az osztótól nem kap adukat... Sulyok László A televízióból jelentjük Brufus új arccal A stilizált falak között Brutus és Cassius vitázik. __ Most már nyugalmat a karunk. Inkább a jogfosz- tottság, mint a fölfordulás. Lgy újabb polgárháború szörnyűbb következményekkel jár, mint a legzordabb diktatúra — vágja a Caesar ellen szövetkezni készülő Cassius szemébe Brutus. Brutus, de mégsem a történelemből oly jól ismert klasszikus zsarnokölő! Brutus megváltozott arccal! A televízió 4-es stúdiójában Iglódi István vendégren-' dező Bárány Tamás tévéjátékát forgatja. — Bárány Tamás Bíró című kisregénye hamarosan megjelenik a könyvesboltokban. Felkérésünkre televízióra is megírta a szerző a történetet Brutus címmel, — mondja a rendező. — Mennyiben tér el a ívjáték a történelemből ismert tényéktől ? — Bárány Tamás történelmi fikciót vállal fel arról, hogy egyáltalán miként történt Caesar meggyilkolása az ókori Rómában, vajon úgy esett-e, ahogy mi is tanultuk vagy sem. Feltételezi, hogy nem úgy ismerjük a történteket, ahogy lezajlottak annak idején. S azt is kérdésessé teszi, hogy egyáltalán megölték e a zsarnokot március idusán. Egyáltalán Ceasart sebezték e halálra a merénylők tőrei azon a kritikus napon? — Milyen Brutus új arca? — Brutus alakját nem a klasszikus elképzelések, leírások. és nem is a mi ismereteink alapján mintázza meg a szerző. A zsamokölő az elavult nemesi köztársaságot képviseli a tv-játékban. Alakját és cselekedeteit bizonytalankodás éi késlekedés jellemzi. A játékban bizonyos kirimielemek is érvényre jutnak. Közben rendkívül komolysággal esik szó a hatalomról, a demokráciáról, a történelmi felelősségről. Caesar érdekes módon — azt talán ne áruljuk el, hogyan — még egyszer lehetőségeit kap, hogy visszatérve megvédje önmagát, megindokolja az egyeduralom szükségességét, visszaverje az ellene irányuló vádakat, felvonultassa indokait. Vagyis kifejezhesse: mindezeket Róma érdekében tette! Az összeesküvés így hát sajátos módon összeomlik. Brutusnak azonban megrendül a világba vetett hite... S végül mégis, bár megkésve, cselekvésre kényszerül. — Nem törekszünk korhűségre. A történelmi korra vonatkozóan csupán utalások vannak a darabban. Archaikus elemek keverednek itt mai kiszólásokkal. Ugyanez a komélküliség jellemzi a ruhákat is. A dráma, történelmi képlet az érdekes, a generációk hatalomváltásának a képlete! A tv-játék főszereplői: An- dorai Péter, Gellei Kornél, Reviczky Gábor, Kovács Mária. Szémann Béla Egy filmből —- sorozat A szovjet gyerekek legkedvesebb rajzfilmhősei a Nyuszi és a Farkas. A róluk szóló filmeket eddig másfél milliárd néző látta, a felnőtteket is beleszámítva. A filmsorozat alkotójával, Vjacseszlav Kotyonocskin- nal beszélgetett Vszevolod Marjan, az APN munkatársa. — Mi a filmsorozat lényege? — Ne bántsd meg a kisebbet, ne bántsd meg a kicsiket, mert magad kerülsz nevetséges helyzetbe. Ebből indultunk ki a forgatókönyvírásnál. Nem sokkal később, 1969 végén No, megállj csak! címmel elkészült a forgató- könyv. Megtetszett és elhatároztuk, hogy filmet csinálunk belőle. Filmet és nem sorozatot. Amikor a filmet bemutatta a televízió, a szó szoros értelmében másnap már akár postahivatalt nyithattunk volna, elárasztottak a levelek, elsősorban a gyerekektől. A 11 éves Vova Busujev az uráli Miasszból így írt: „Kérem, csináljanak folytatásos, örökké tartó sorozatot, a No, megállj csak! című rajzfilmből”. A fiúcska meglehetősen hosszú időre szóló rendelést adott. A gyerekek a jelek szerint nem bíztak képességeinkben és kérésükhöz saját forgatókönyveket mellékeltek, gondosan és szeretettel kidolgozott rajzokkal sugalmazták az események további menetét. Volt ott mindenféle levél, köztük mulatságos és naiv is. Nagy örömet szereztek és elgondolkoztattak. A film megtetszett a gyerekeknek, lehet, hogy érdemes lesz folytatni hőseink kalandjait? így készült el a következő három epizód. Aztán gondolkodni kezdtem, vajon nem unták-e még meg azokat, hiszen a szituáció ugyanaz, a Nyuszi fut és fut utána a Farkas. Nem kellene már befejezni? De az történt, hogy az éppen elkészült, sporttémájú utolsó epizódot beneveztük az olaszországi Cortina d’Ampez- zó-i nemzetközi sportfilm- fesztiválra, ahol elnyerte az első díjait Nem sokkal később a televízióban beszéltem az ifjú nézőknek munkánkról és öt képet is felvázoltam, amelyek egy újabb epizód alapjai lehettek. A Farkas távcsövén figyel és észreveszi, hogy a Nyuszi ugrál lefelé a lépcsőházban, sőt, a karfán csúszik lefelé. Ott várja aztán a Farkas egy zsákkal és a Nyuszi abban köt ki. „Gyerekek! Aki eredeti és bátor megoldást talál rá hogyan szabaduljon meg hősünk a kelepcéből, ír„A históriát megismerni vágyó ember önismeretre törekszik. Az eltűnt idő nyomában járva, az őt körülölelő közösség ifjúkorát nyomozza s deríti fel. Élete így tágul, válik teljesebbé, hiszen régmúlt századokba nyúlik visz- sza; s ha ép a lélek benne, önmagát is eljövendő évtizedekbe, századokba, önmaga és népe jövőjébe építi bele. Ennek a történeti önismeretnek, különösképpen ha az nemzetiségi ; szintű, illúzió- mentesnek kell lennie, igaz- súgfedezetben gazdag öntudatot, önérzetet kell sugalmaznia. A valóságra kell támaszkodnia, másként nem kerülheti el a buktatókat; az önáltatást vagy a csüggesztő önostorozást” — ezzel a hitvallással indítja tanulmány- kötetét Imreh István. A bukaresti Kriterion Kiadó Erdélyi hétköznapok címen adta ki tanulmányait, egybegyűjtve azokat az írásokat, melyek az erdélyi feudalizmus utolsó évszázadával foglalkoznak. Imreh szűkebben vett szülőföldjének lakóiról, a székely székekbeli magyarságról ír, szokásaikról, törvényeikről, hagyományaikról. A múltban elterjedt az a nézet, hogy a székelyek mindnyájan kiváltságos nemesek voltak. Imreh István, a törNÓGRÁD - 1980. április 26., szombat ténelmi művekben viszonylag ritkán használatos statisztikák közlésével is bizonyítja: a székelység lélek- számban, s társadalmi alkotóerőben is legnagyobb rétege a szabad parasztok tömege volt. A határvidékek őrzéséért nyert kiváltságaikon az évszázadok során sok csorba esett; a székely szabad parasztok jó része jobbágyi sorba süllyedt. Arra a kérdésre azonban, hogy teljes győzelmet aratott-e az eljob- bágyosítás folyamatában a földesúr — Imreh határozott nemmel felel. Az Erdélyi hétköznapok című kötet valóságos tárháza e vidék művelődéstörténetének, s a múlt oly jelentős hétköznapjairól tudósít. Időben még távolabbra visszanyúlva kutatja Erdély történetét Tónk Sándor Erdélyiek egyetem járása a középkorban című művében. A középkorban Erdélyben nem volt egyetem, így a felsőbb tanulmányúk elsajátítására áhítozók csak külföldön szerezhették meg ismereteiket. Az erdélyiek külföldi egye- temjárása 600 éves múltra tekint vissza. A szerző nyomtatott források lapján teszi közzé az 1520. előtt külföldi egyetemre beiratkozott erdélyi diákok névsorát, taglalva azt egyetemek, beiratkozási évek, illetve topográfia szerint, vagyis ahonnan a diákok származnak* A középkori egyetemi szokásokról is kapunk e kötettől olyan információt, mely másutt alig lelhető fel. „Már egyszer kiszakítom magiamat az életemből, s megajándékozom egy ilyen nagy örömmel, hogy elkínló- dok egy hónapot a Bethlen Gábor földjén” — írta 1941- ben Balogh Edgárnak Móricz ksigmond. Móricz számtalanszor járta be Bethlen Gábor földjét. Vonzódását egyik legnagyszerűbb történelmi regényünk, az Erdély is példázza. Nem véletlenül adta ezt a címet a Kriterion Könyvkiadó, a Móricz-centenárium- ra — ugyan kissé késve megjelenő — kötetnek: Móricz íísigmond közöttünk. Megszólalnak mindazok, akik személyes tanúi voltak a látogatásoknak: Kés Károly, Tamási, Bözödi, Szentimrei, Balogh Edgár azok is, akik azt térképezik fel, mit jelent ma a romániai magyarságnak Móricz: Beke György, Imreh István1 s a kötet szerkesztője, összeállítója Kántor Lajos. E jól szerkesztett és irodalom- történetileg fontos kötet abba a sorba illeszkedik, melyek előzménye a Jókai, illetve Petőfi Erdélyben című összeállítások fémjeleznek. A7, összeállítást gazdag bibliográfia egészíti ki. ja meg elképzeléseit.” No, ezt jól elintéztem. Néhány nap múlva megállt a tv teherautója és leraktak róla 8 zsák levelet, azzal, hogy csináljunk vele valamit. Elvesztettük a fejünket. A Szovjetunió minden részéből sokféle nyelven több mint 30 ezer levélforgatókönyv, érkezett. Több ezer Nyuszi- és Farkasfigurát kaptunk gyurmából, megmintázva, furnérra égetve, lemezből kivágva. Mit tegyünk? Ennyi levélre megint csak képtelenség válaszolni. Akkor segítségünkre sietett a televízió. Egy kupacba öntöttük a leveleszsákok tartalmát. Megmutattam a gyerekeknek és elnézést kértem azoktól, akiknek nem tudunk válaszolni, és megígértem, hogy hálából folytatni fogjuk a No, megállj csak! sorozatot. Ifjú barátaink szavazatainak hála az ötödik rész az országos alma-atai filmfesztiválon az élre került. Elkészült újabb két rész még, a gyerekek pedig továbbra is csak küldik leveleiket. Nehéz volna megmondani, hány részlet készül még. ítéljék meg önök. Nyáron az egyik Moszkva környéki úttörőtáborban elmondtam a gyerekeknek, hogy valamiképpen igyekszünk összebéki- teni hőseinket, és ezzel véget ér a sorozat. Azt látták volna, ami ezután történt. Mintha csak a mennyezet szakadt volna le, úgy zúgott a gyerekek „nem” válasza. Topogtak, felugráltak, odarohanitak az ajtóhoz, elállták és ultimátumban közöltok: „Addig nem engedjük ki innen, amíg meg nem ígéri, hogy a rajz- liimsorozatot folytatják, különben itt marad!” így hát meg kellett hátrálnom. A nyolcadik epizód után mégis úgy határoztam, hogy szép csendben abbahagyom. Más elképzelések foglalkoztattak. Telt-múlt az idő, de 2—3 hónap múltán ismét megjelentek stúdiónkban a levelekkel a posta autói. Most azonban igencsak rövid levelekkel: „HoVá lett a Farkas?” „Hol a Nyuszi?” „Mikor lesz mór készen az újabb epizód?” Végül pedig egy borítékot felnyitva a következőket olL vastam: „No, Kotyonocskin, megállj csak!” Ezt már nem lehetett figyelembe nem venni. — A No, megállj csak! a gyerekeknek szól,1 de nagyon sok felnőtt is kedveli hőseit. Mivel magyarázza népszerűségüket? — A film vezérgondolata, témája szerintem örök és általános emberi. Egyszerűen szólva a Farkas nem más, mint egy huligánkodó csibész, aki bántja a nála ki* sebb, gyengébb fiút. Ugyanez a Farkas épp olyan agresszív az életben, a munkahelyén. Sajnos, még nem vesztek ki az ilyen figurák. Nagy Ernő kiállítása a ZlNl-galériában A munkás kulturális hetek keretében nyílt meg Nagy Ernő, festőművész akvarelljeinek kiállítása a ZIM Munka-Művészet Galériájában. Nagy Ernő nem ismeretlen a salgótarjáni közönség számára. Sokakat tanított rajztanáraink közül az egri tanárképző főiskolán. A tavaszi tárlaton a kezdetektől rendszeresen és folyamatosan kiállít. Közreműködik a tárlatok előkészítésében is, szervezve az egriek részvételét. Városunkhoz való kapcsolódását, baráti kötődését ez évben aranydipiomával ismerte el a városi tanács. Önálló salgótarjáni bemutatkozása így régóta aktuális volt, s erre most — igaz csupán egy műfaj: az akva- rell területén — sor került A ZIM-galériában kiállított akvarelljeinek motívumköre homogén. Alkotói fantáziáját a táj nyűgözi le legerősebben. Érzékenyen figyeli a környező dombokat, kerteket, fákat, utcákat a változó évszakok periódusaiban. Hideg fehérekbe, jeges halványkékekbe, fáradt barnákba öltözteti téli tájait. Megörökíti a hirtelen előtörő tavasz harsogóan friss zöldjét, a nyár buja színpompáját, az ősz sokszínű, de visszafogott, aranyosan ra- gyagó mélabúját. Lapjain a tájnak ezer arca, belső hanJ gulati ereje van. Érződik rajta, a művész simogató szeretete, témája: az Eger környéki táj iránt. Másik nagy motívumköre a csendélet. Harmonikus kompozíció, meleg színvilág jellemzi e témába tartozó akvarelljeit, akár virágokat, akár kis vörös rákokat ábrázol. Néhány kiállított utcaképe ötvözi magában a művész tájábrázolás során elért eredményeit: finom, halkszavú színkezeléssel, csak jelzésszerűen felvetett figurákkal jeleníti meg az alacsony házakat, s a bennük élő emberek mindennapjait. Érzelmi attitűdű, lírai töltésű világ Nagy Ernőé. Egy humánus ember szeretettel! kötődése a természethez, az egyszerű emberekhez sugárzik lapjairól felénk. Színkezelése, kompozíciója választott témájának megfelelően változó. Az akvarelltechni- kát művelők sorában azok közé tartozik, akik viszonylag sokáig dolgoznak egy lapon, több rétegben, többször viszi fel a festéket a kartonra. Színvilága így összetett,. telített. Bízunk benne, hogy akvarelljei után hamarosan találkozhatunk Salgótarjánban festményeivel is. K. E. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szerveskémiai tanszékén a WHO (egészségügyi világszervezet) támogatásával egy éve végeznek kutatómunkát új szerkezetű malária elleni gyógy szerek előállítására. A légúti .bi adatok szerint, százm illió ember szenved napjainkban is ebben a betegségben és évente hárommillióan halnak meg malarias megbet egedés miatt. A KLTE szerveskémiai tanszc?<én előállított ellenanyagok hatásmechanizmusát a moszkvai trópusi betegségeket kutató intézetben ellenőrzik.
