Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-23 / 94. szám
Már több ezren tekintették meg a salgótarjáni vásárcsarnok szomszédságában az elmúlt héten megnyílt mezőgazdasági kisgép-szcráru kiállítást, melyet a rendező szervek vásárlási lehetőséggel is egybekötöttek. A kiállított áruk érteke eléri az X millió forintot — (bábel-felv.) Adalék egy kitüntetéshez Szóbeszédek helyett a tényekről Szokás szidni az építőipart. Es az is szokássá vált, hogy a KISZ-ről némiképp fellengzősen — pro és kontra — beszéljünk. Tehát minden „kellék" adva volt, hogy az ifjú— Elnézést, ha kicsit provokatív a kérdés — mondtam Barna Ferencnek, a 42 esztendős brigádvezetőnek —, de a KISZ-esek némelyike akár gyermeke is lehetne. Nem ságmozgalmi berkekben járta- okoz ez gondot a megértéssok meglepődjenek, amikor ben, nincs néha „öregségi” ér- hallották-olvasták, hogy a zése? Nógrád megyei Állami Építő- _ 7957 óta vagyok KISZ- ipari Vállalat KISZ-szervezete tag, megvallom eszembe Sem az egyik legnagyobb kitünte- jutott kilépni — válaszolta. — tést, a vörös vándorzászlót ér- úgy érzem, míg ilyen derűs, demelte ki. Kiérdemelte? Hogy vélekednek erről a résztvevők? — Több éves munkánkért vállalati KlSZ-bizottság minőségi javulásának köszönhetően. Talán a rendszeres mozgalmi munkát, a szervezeti életet emelném ki, de ebből következik a következetes végrehajtás, a folyamatosság. S ebben nagy segítséget nyújtottak a pártszervek, a szak- szervezet és a gazdasági vezelelkes fiatalokkal dolgozhatok, addig ilyen „áron” s soraik között akarok maradni. S tudja, nagyon jólesett, amiis mindenki helyet kapotí, vagyis az elismerés nem egy akciót, egy ember alkotását, hanem a sokak által végzett, több éves munkát díjazta. És kaptuk az elismerést —mond- kor most, a kitüntetések, ju- mindenféle szóbeszéd helyett ta Juhász Nándor, a KISZ. bizottság titkára. — És hogy valójában mennyi és milyen munka volt ez, azt csak azok tudják igazán, akik végigcsinálták. Nem kell körberajzolnom, hogy az építőiparban milyenek a munkaviszonyok. talmazások átadásakor engem is szólítottak. Tehát szükség van rám! És én szívesen végzem ezt a munkát. — Mi a helyzet a nőknél, akik főként az irodákban töltik be munkahelyüket? — Horváth Magdolnát, az ipari — ez a legfontosabb. (tanka) Munkások 1 választott testületekben Nem az arányok javításáról van szó Abban manapság mindenki egyetért, hogy az országnak sok mindenre szüksége volna. De ha ezen belül fontossági sorrendet állítanának fel, az első helyre bizonyára ez a négy szó kerülne: okos gondolatok, merész kezdeményezések. A helyi lehetőségek felismerése és kiaknázása, azoknak a bizonyos rejtett tartalékoknak előkerítése, a munka ésszerűbb megszervezése és egy sor egyéb, már sokszor ismételt fogalom csak akkor válhat valóra, ha azok gondolkoznak rajta, akik a legközelebbről ismerik. S mert a kulcskérdés a termelés — a munkások okos, közérdekű gondolataira jobban oda kell figyelni. Különböző fórumokon munkások ezrei tesznek olyan javaslatokat, hoznak szóba olyan ésszerűsítéseket, amelyek forintra átszámítva csak milliókban fejezhetők ki. A kérdés most már az: mi valósul meg mindezekből? S hogy ez ne maradjon sokáig kérdés, ahhoz az kell, hogy a munkások. a termelés ügyeiben legjáratosabb emberek cselekvőén beleszólhassanak a megvalósításba is. A pártkongresszuson, a Központi Bizottság beszámolójában hangzott el: „Gondoskodni kell arról, hogy... a választott testületekben a jelenleginél nagyobb arányban legyenek ott azok a tehetséges munkások, fizikai dolgozók, akik a társadalmi tevékenységben is aktívak, a termelésben is élen járnak”. Első, s igen fontos lépés e téren, hogy a szakszervezeti bizalmiak testületének nagyobb beleszólása lesz az üzemek életébe, irányításába, mint eddig bármikor volt. Nem csökkenti ez az igazgatók hatáskörét, vagy felelősségét, hiszen a munkásoknak nem a vállalatvezetővel szemben, hanem vele együtt kell szolgálniuk a közös ügyet. Aligha lehet vitatni azt, hogy ugyanaz az intézkedés, munkafolyamat, vagy bármi, ami az üzem életében adódik — másképp látszik „fentről” az irodákból és ismét másképp a munka- padok mellől. A vezetők szélesebb látókörben tekinthetik át a dolgokat — a műhelyekben pedig a gyakorlati megvalósításhoz állnak közelebb. Előrelépni pedig csak együtt lehet. Ügy, hogy a teendőket mindkét nézőpontból megvizsgálják. Hamarosan tanácstagokat, parlamenti képviselőket választunk. Most is vannak, eddig is voltak munkások a tanácsok tagjai között. De beszéljünk erről is nyíltan: az első tanácsok megalakulása óta megszámlálhatatlanul sok esetben történt meg, hogy az ott legaktés. Az összeálló képben a közügyekért legtöbbet tevő és fel • * ' ■'szólaló munkásokat idővel „kiemeltek , valamilyen tisztségre állították. Ott is, továbbra is a munkásosztályt képviselik — ám mégis más a látószög, ahonnan nézik, s a hivatali szoba falai gyakran eltakarják a munkásból lett tisztségviselők elől is azt, amit az üzemben dolgozó munkások közvetlen közelről látnak. Nem egyszerűen az „arányok javításáról” van tehát szó akkor, amikor időszerűvé vált több munkás beválasztása a tanácsokba. Ennek jelentősége elsősorban az, hogy a gyárak, a munkahelyek dolgozóinak elképzelései, javaslatai első kézből kerüljenek az Önkormányzati-népképviseleti szerv elé. És még tovább: a város, vagy a község további fejlődéséhez szükséges tennivalókhoz akkor kérjék ki a munkások véleményét, amikor még csak tervek, javaslatok várnak jóváhagyásra, s így ők is beleszólhassanak abba: előbb járda legyen-e mellékutcákban, vagy Inkább a dolgozó anyák gyermekeinek épüljön bölcsőde, óvoda. Hová kerüljön a rendelkezésre álló pénz és miért éppen oda? Hogyan lehet a társadalom segítségével növelni azt az összeget? Mindezt legalább olyan jól látják azok, akik a munkapad mellett vannak, mint akik hivatalból, s olykor csak papírról intézik a közérdekű ügyeket. S itt következik mindennek a legnehezebb része: a megfelelő személyek jelölése és megválasztása. Szinte minden közösségben vannak emberek, akik sokat beszélnek és keveset tesznek a köz érdekében —, s vannak, akik ritkán szólalnak meg, de akkor súlya van a szavuknak. Munkások között is van, aki szívesen kritizál, de a hibák megszüntetésében már nem lehet közreműködésre számítani. De több az olyan, akik nagy szavak nélkül, a két keze munkájával járul hozzá a társadalom előbbre haladásához. Ügy is, hogy társadalmi munkával segít az üzem, a lakóhely fejlesztésében. De olyanok is akadnak, akik „arra tartanak, amerre a falu”, közömbösen rábólintanak mindenre, nem nyilvánítanak véleményt. Választott testületeinknek sem a minden' kákán csomót keresőkre, sem a fejbólintók- ra nincs szükség. Akkor lesznek ezek a testületek valóban „a dolgozó nép okos gyülekezetei”, ha a közös célt szolgáló, egyet akaró emberek elmondják és megindokolják különböző véleményeiket. S a vélemények^ sorában —, hiszen a szocialista demokráciában ez is kifejezi a munkásosztály vezető szerepét — mindenütt hallatszik a termelőüzemekben dolgozó munkások képviselőjének hangja. S nemcsak hallatszik: meghallgatásra is talál1 Nem könnyű megtalálni az üzemekben sem azokat az embereket, akik akarnak is, tudnak is a köz érdekében dolgozni. De éppen a közelmúltban lezajlott, említett tanácskozások bizonyítják, hogy vannak és egyre nagyobb számban vannak a köz érdekeiért felelősséget vállaló és tenni akaró munkások. Közülük választani szakszervezeti bizalmiakat, tanácstagokat, ifjúsági vezetőket — ez most kulcskérdés. A következő évek, évtizedek során a fejlődés meggyorsításának, a hibák és nemtörődömségek, a bürokrácia csökkentésének záloga. Elegendő bizonyára, ha csu- termelési osztály műszaki elő- pán azt említem, két megyé- adóját faggattam, ben, több mint tíz helyszínen _ NegyVenfős alapszerve- dolgoznak a fiatalom. Minden- zetüniínek csaknem egynegye- képpen eredménynek tartom, ^ gyesen van — válaszolta hogy a csökkenő vállalati létszám mellett, a KISZ-tábor emelkedett. 1976-ban, mikor titkárrá választottak 260 tagot számláltunk, ma lassan elérjük a három és fél százat. A másik jelentős tény, a gazdasági teendőkhöz való alkalmazkodás, vagyis az, hogy az elmúlt évek fejlődési tendenciájának kialakításához a KISZ-esek nagyban hozzájárultak. Nem mondom, hogy mások, szerte a megyében nem dolgoztak úgy, mint mi, de a sajátosságokhoz, adottságokhoz képest a NÁÉV fiataljainak nagy része a lehetségest nyújtotta. Mátrai Pál, az ipari főüzem lakatosa, ifjúsági brigádvezető a patronálási mozgalmat tartja az egyik legfontosabb eredménynek. — Tudniillik ettől függ, mennyien és kik lesznek az új belépők — jegyezte meg. — Ugyanis, a vállalatnak, a KISZ-nek és az ifjúsági brigádnak egyaránt fontos ez. Az a kérdés, hogyan? Nos, az is ismert, hogy a NÁÉV nem fizeti „túl” az embereket, a munkahelyi körülmények sem a legrózsásabbak... macád tehát a „légkör”. A hozzánk kerülő fiatalokra feladatokat bízunk, lássuk, ki, mennyit ér, hogyan él a lehetőséggel. Tapasztalatunk az, hogy a törődés a legjobb módszer a munkaszerződés meghosszabbítására. Van az üzemben egy „öreg” KISZ-tag, igaz, már megritkult a haja, a testalkata sem vetekszik a huszonévesekével, de, mint mondják, a szíve fölét a többiekével. — míg más részük családos, vagy éppen házasság előtt áll. Egyszóval, a mi sajátos gondjaink ezekből táplálkoznak. Eldöntöttük, nem a fizikai terület gazdasági eredményeivel, mutatóival akarunk „megmérkőzni”, hanem a korábbi évek passzivitását sutba dobni, s egy kicsit felpezsdíteni a mozgalmi életet. Korántsem állítom, hogy maximalizáltuk magunkat, de valami kedvező folyamat elindult. Nem ismerem a statisztikát, de az biztos, hogy a NÁÉV-nál férfitöbbség van, ami olykor-olykor valamely rendezvény hangulatát bágyasztja. Próbálkoznak ők megoldással, mint például a gépészeti főüzemnél. — Fölveszünk az alapszervezetünkbe óvodákban dolgozó lányokat — mondta Sándor János KISZ-titkár. — Jelenleg nyolcán vannak közöttünk, de még nagyon a kezdet kezdetén tartunk a kapcsolattartásban, ugyanis az ő munkaidő-beosztásyk, alkalmasint érdeklődési körük is eltér a mienktől. Azonban, úgy tűnik, járható ez az út. Terveink között szerepelnek közös kirándulások, vetélkedők, sportrendezvények. A vörös vándorzászlót a közelmúltban adta át Tihamér, a KISZ kb, a Nógrád megyei KISZ-bizottság tagja. Ő így vélekedett a mozgalmi munkáról: — Különösen 1976-tól jelentős változás ment végbe itt, amely most hozta meg gyümölcsét, voltaképpen a Hogy érzi magát doktor űr? Pálya elején — Balassagyarmaton Azt mondják, olyan állásokat is sikerült betölteni a balassagyarmati kórházban, ahová évtizede nem találnak elég orvost. Az orvosok köre ebben a városban is eléggé zárt világot jelent. Sok köztük a fiatal is. Vajon hogyan találják meg a számításukat a munkahelyükön, Balassagyarmaton? Erre kerestünk feleletet. A kórház röntgenosztálya ez idáig a létszámhiányos helyek egyikének számított, ösz- szel két új orvos, Novák Károly és Faludi Gábor radiológusok kezdtek itt. — A vidéki kórházakhoz képest jól felszerelt az osztályunk. Most kapjuk az előhívó automatát, de más milliós értékű műszer is jutott mostanában — mondják. Novák Károly egyébként csak mint radiológus számít kezdőnek, hiszen négy évet már eltöltött a kórház női idegosztályán. — Neuroradiológusnak készülök, tehát olyan röntgen- • orvosnak, aki ideggyógyászati esetekkel foglalkozik. Ez természetesen újabb szakvizsgát jelent. Aztán? Aztán itt maradok a szakmában, a városban. Kaptam lakást, a feleségem is a kórházban dolgozik . . . — Most még csak kóstolgatjuk a szakmát — jegyzi meg Faludi Gábor, aki most végzett a budapesti Orvostutsanclor dom£nyj Egyetemen. — A két főorvostól rengeteg segítséget kapunk, az itteni légkör nagyon kollegális. Nagyon sok a tanulnivalónk ... — Vaskos német nyelvű könyvet mutat. — Ez csak egy a négy kötetből, egy év alatt meg kell tanulnom. Nem könnyű dolog húsz hasonló jelenségből a biztosat meghatározni. Faludi Gábor egyébként balassagyarmati, tehát beilleszkedési gondokról nincs mit beszélni. A ceglédi Novák Károly némi nosztalgiával emlegeti az alföldi embereket — nehéz itt megszokni . . , Kedves, mosolygós fiatal- asszony Horváth Judit, Balassagyarmat egyik új körzeti orvosa. Októberben jött visz- sza a gyesről, budapesti. Korábban egy jól felszerelt üzemorvosi rendelő volt a munkahelye. Miért jöttek el a fővárosból? — A lakás miatt. A szülőkkel együttlakást kipróbáltuk — nem ment. Persze az kedvezett, hogy tudtuk kire hagyni a gyerekeket. Ügy érezzük, érdemes volt. Mióta dolgozom, baráti köröm is jól alakul. Kevés az időnk. A férjem a kórház új nőgyógyászati osztályán dolgozik, sokat ügyel, kevesen vannak. Így gyakran hárul egyedül rám a két gyerek gondja . . . A bölcsődébe is sokszor az utolsó pillanatban szalad értük. Még az a szerencse, hogy a körzet ritkán igényel házhoz menést, ez nagy köny- nyebbség . . , — Nagyon jó szomszédaink vannak — örvendezik — nem is tudom, hova írjam fel! Összejárunk, közös programokat szervezünk. Egyébként szinte csak orvosismerőseink vannak. Igényünk van rá, hogy megbeszéljük a közös dolgokat, de azért mást is el tudnék képzelni. Igaz, ha az embernek kicsi gyerekei vannak, nem nagyon kívánkozik sehová. Egy diszkóba azért elmennék, a gyerekeket el tudnánk helyezni addig. Nem, még nem voltam, nem tudom milyen lehetőségek vannak . . . Dr. Németh Györgyöt és dr. Losonczi Endrét a kórház I. belgyógyászati osztályán kerestük fel. Alig két éve, 'hogy lapunknak beszámoltak arról, hogyan érzik magukat a balassagyarmati kórházban. Kíváncsiak voltunk, miképp vélekednek most ugyanerről? — Már egyáltalán nem érezzük magunkat kezdő orvosnak. annak ellenére, hogy a belgyógyászati szakvizsgáig még másfél évünk van hátra, — nyilatkozik Losonczi Endre. Szívesen üzennék egyetemista kollégáimnak, hogy érdemes vidékre menni. Mi itt sokkal jobban jártunk, mintha olyan helyen helyezkedünk, ahol orvosdömping van, és, ahol a kezdő orvos még a közelébe sem jut olyan kórképeknek, amilyenekkel mi itt tucatjával foglalkozunk. — A kezdeti lázas tanulási korszakon túlvagyunk — veszi át a szót Németh György. — Mondhatnám azt is, bizonyos rutinra tettünk szert. Minden segítséget megkapunk. A kollektíva? Nagyon jó. Itt nincs vita ügyeletén, helyettesítésen. Két hónap óta intenzív osztály is működik a belgyógyászaton. A hely kevés. Állandó az ágyhiány. Ha a mostani átmeneti helyükről vissza is költöznek, mennyiségi változás nem várható, mint mondják, a hely nem lesz több, csak korszerűbb. Az osztály felszereltségére viszont nem lehet panasz. — Mint kezdő, maximálisan elégedett vagyok azzal, amit a kórház nyújtani igyekszik. Lakást kaptam, úgy néz ki, hogy maradok. Dehát sajnos, az ember nem csupán orvos. Ha azt kérdezi, mint magánember, mint fiatal, mit szólok a város kínálta lehetőségekhez, hát . . . — Én itt valamiféle értelmiségi klubfélét hiányolok. Szeretnék már egyszer mással is elbeszélgetni, egy pedagógussal például ... Hol ismerkedjek meg vele? Vagy tanuljunk meg mi is élni — magunknak? — kérdezi Németh György. A letelepedés összes feltétele megteremtésének tűr» lem az orvossága. W. Sz. 4 ] NÖGRÁD - 1980. április 23., szerda 5*"
