Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
o Ügy áll ott az öreg, görbe botja fölé hajolva — még mindig kucsmás fejének állát reá hajlítva —, mintha nem akarná, hogy kiegyenesedjen támogatója. Pedig szó sines erről, hiszen ő maga volt az, aki ilyetén formára hajtotta egykoron a sudár csipke legvastagabb ágát; spárgával lekötötte a hajtást, gyerekkorában, s két év szám várta, míg az meg- emberesedik. Ilyen, most látható görbebot-f ormára. Jobb kézfejét adja rögtönzött párnának állkapcsa alá és még akkor sem mozdítja el fejét, amikor ráköszönök. — Jó napot, öcsém! — mondja vissza, s tekintete továbbra sem csak engem vesz sugarába. De nem is tehetné, mert ott van a kétszáz- egynéhány birka, amelyek le- gelésének igen csak határt szab a nem is olyan régen telepített kis fenyves. Ahová menni nékik — nem szabad. — Rettenetesen megbüntetnének a kis csemeték lelegelte- tése miatt — komorodik el —, de jogosan. — Nagyon meggyapázták itt az erdőket a múlt esztendőkben; látod, szinte elvesztette a táj a képét, azt a régi szépet, amelyre még sokan emlékeznek. Vigyázok hát két kutyával is. Kínálom filteres cigarettával, de nem fogadja el. — Maradok én már csak a jól megszokott Munkásomnál. Igaz, az sem olcsó már, de azért az aromája, az általam megszokott, a régi. Mert tudod — mondja két füttyentés között, melyekkel kutyáit parancsolja a tettek mezejére —, amely dolgok kiállták az idők próbáját, meg" másíthatatlanok. — Nagy szavakat mond — áttételesen — öreg — mond- dom neki. — ...Affenét! Nem értek én az ilyesmihez. Csak hát tanulok egy keveset — mert olvasgatom az újságokat —, tőletek. A lapokból, meg a rádióból. Meg a televízióból. Mert nem azt mondatta a Kádár is a pártkongresszuson, hogy amiről már bebizonyosodott, hogy jó, ahhoz nem kell hozzányúlni. Ami meg még csak forrásban van, azt igazítani kell az új kor új követ élményéihez. Ment az nincs letisztul váj irfnf ia Sf Sori Annak ki kell forrnia... És igaza van. — Ezt honnan tudja, hisz’ erre szőlőnek se híre, se hamva...? — Ha egy hatvankét éves juhász mindezt megérti, hát hogyne férkőzhetne mindez bele a munkásosztály fejébe...?! Szőlő nélkül is... Akkurátusán támasztja rá állát Ismételten görbe botjára támasztott keze fejére, s mintha ott sem lennék, kezdi el fütyülni: „Madrid határán, álltunk a vártán...” Állítólag, éppen akkor, negyvennégy esztendővel ezelőtt Spanyolországot is megjárta az öreg© Késeivel szépen, egyenletesen vágja a szenet a homlokról a frontra nemrég betelepített maróhenger, ömlik a kaparószalagra, meg mellé is a nógrádi „fekete gyémánt” és nincs a frontbrigádnál most műszakban levő dolgozóinál jelenleg boldogabb. — Mert kérdem tőlük — a legjobbak egyike lettek a kongresszusi verseny értékelésekor? Hogy megkapják a nagy pénzt? Érzem, megvetve néznek rám, és sokáig nem esik egyetlen szó sem. Mindaddig, — tiz perc is tán’ bele telik —, amíg meg nem áll a lábunk alatt nagy szén rögöket vonszoló kaparóezalag. Akkor aztán rákeadS egyikőjük: — Nézze, mester! Ml, ha jól tudom, koponyánként háromszáz forintot kapunk ezért az elsőségért. Ami tudja mi...? Egy szakban megkeressük ezt az összeget. Nem, nem ez fűtött bennünket, akkor, amikor a kongresszus tiszteletére meghirdetett versenybe beneveztünk. Hanem ex, hogy hosszú évek után végre-valahárá «nfegessflS már meg a nógrádi bányászokat is. A régen elfelejtetteket. Akiknek isten tudja, mennyi ideje nincs ' Kossuth-díjasuk, meg más, nagyobb elismerést kapott dolgozójuk. Higgye el, én nem tudok szépen beszélni, de minket most a szavunk adta ígéret kötelezettsége fűtött. És az adta a lendületet is. Amit szeretnénk most már továbbra is megtartani. Mert jó nekünk ebben az országban. S ha mindenki akarja, még jobb lesz... 0 Sír az út szélén, gumicsizmás lábát szárközépig a sárban cuppogtatva az öreg né" ne; sír, zokog, fájdalmasan. Beérem, s kérdem: „Mi a baj?” — Két éve sincs, hogy természetvédelmi területté nyilvánították ezt a részt; látja, milyen szépen helyrehozták. Igaz, a háború előtt még gyönyörűbb volt, de most már rövid idő gondoskodása is akkorát lendített rajta, hogy ország-világ a csodájára járhat. — S ezért pityereg? Törli kezei ejével szemét: — Dehogy. Csak látja, itt, felettünk csinálták meg tavaly ezt a szép kis kilátót, olyan mint egy Idei született gyönyörűség s most- Bitang kölykök kezdték meg bontani zsindelyfedelét, s rájuk szóltam, s felmentem oda. És az együk — látja — husánggal húzott végig a tiltó kezemen. Vékony vércsíkot dörzsőlget másik keze tenyerével három ujján is, oly kétségbeesetten, hogy ráhajolok, s megcsókolom. A vér ízét érzem számban, s mikor félre fordulok, látom: megsárgult barkafa gßcsörtßs ág^i integetnek rmradkettőnknek— Karácsony György ÁPRILIS Á meggyőzés erejével Pártunk elvi jelentőségű gyakorlata, hogy politikai törekvéseit a meggyőzés eszközeivel igyekszik elfogadtatni, s ez a jövőben sem lesz másként. „Politikánk megvalósítását továbbra is építsük az emberek meggyőzésére” — hívta fel a párt minden szervezetét és tagját a XII. kongresszuson mondott vitaösszefoglalójában Kádár János. Figyelmet érdemlő gondolatmenettel támasztotta alá ezt, mondván: . .van erőnk, biztosítani tudjuk a belső.rendet, és mégis azt mondom: ne ezzel az erővel, hanem elsősorban politikával és meggyőző munkával biztosítsuk társadalmunk rendjét. Higgyék el, ma is érvényes tapasztalat, amire az egykori illegális munkában tettünk szert, hogy igazán szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk. Azt, amit egy meggyőződéses ember a jó ügy érdekében teljesíteni tud, ugyanazt semmiféle parancsszóra, eligazításra, még kevésbé fenyegetésre nem fogja teljesíteni”. Több évtizedes történelmi tapasztalatra épülnek ezek a megállapodások. Olyan tapasztalatokra, amelyeket a kommunisták idősebb nemzedékei közvetlenül érzékeltek, átéltek, de amelyek a párttagság mind nagyobb többségét kitevő ifjabb generációk számára jobbára már csak a könyvek lapjairól ismertek. Az ellenforradalmi rendszer által föld alá szorított kommunisták számára a dolog természetéből adódóan nem volt, nem lehetett más eszköz az emberek megnyerésére, eszméik terjesztésére, mint a meggyőző, érvelő, felvilágosító szó. A felszabadulás után az illegalitásból kilépő kommunista párt ezekre a hagyományokra támaszkodva indult küzdelembe a dolgozók széles tömegei eszének és szívének megnyeréséért. A párt helyes politikájának és okos munkamódszereinek volt köszönhető, hogy meggyőződéses emberek sokasága teremtette meg a munkáshatalmat, s kezdett hozzá az új társadalom építéséhez. Tudjuk, ez a jó irányú folyamat hamar megtört. Az akkori nemzetközi és hazai viszonyok közepette szükségszerűen kiéleződtek bizonyos belső feszültségek, ám döntő szerepe mindebben az akkori pártvezetés súlyosan hibás gyakorlatának volt. Amilyen gyorsan sikerült a megelőző időszakban megnyerni az emberek millióinak bizalmát, támogatását, ugyanolyan hamar rendült meg ez a bizalom. A szocializmussal szembeforduló erők számára alkalmas talajt nyújtva ellenforradalmi kísérletük megszervezéséhez. E kísérlet leverése után a Magyar Szocialista Munkáspárt igen súlyos helyzetben élesztette fel újra a korábbi munkastílust. Nem habozott élni a hatalmi eszközökkel a szocializmus ellenségeivel szemben, de a tömegeket nem erőszakkal, parancsszóval, hanem vitában, érvekkel, s az ehhez fedezetet nyújtó átgondolt politikával törekedett megnyerni, bizalmakat visszaszerezni, a revizionista, ellenforradalmi propaganda által keltett mnrwl zűrzavart eloszlatni. Aki átélte ezeket ax Időket, emlékezhet rá, mennyi türelmet, kitartást, állhatatosságot követelt akkor ez a feladat. De a pártszervezetek, a párttagok vállalták, mert az átélt események mindennél meggyőzőbben tanúsították, hogy csak ez a módszer lehet hatásos, csak ez vezethet célhoz. S valóban, viszonylag rövid idő alatt az MSZMP politikája és munka- módszere révén végbe tudta vinni a politikai konszolidációt, erős, a nép bizalmára épülő, annak támogatását élvező hatalmat tudott teremteni. Ma sincsen ez másképpen. S a párt ez irányú történelmi tapasztalatait épp ezért érdemes felidézni, mert — mint Kádár János is utalt rá említett beszédében —, a hatalom birtokában a kormányzó pártot mindig fenyegetheti az elbizakodottság veszélye. Megkísértheti a kommunistákat az az érzés, hogy ilyen körülmények között kisebb a szüksége az állandó párbeszédnek, a türelmes érvelésnek. Különösen fokozódhat ez az érzés, amikor a nehezebb nemzetközi, gazdasági körülmények között természetszerűen nő a megválaszolásra váró kérdések száma, erősebb az aggodalom, több az ellenvetés. Ilyenkor mindig fennáll a veszélye, hogy egyes párttagok türelmüket vesztve letorkollják a velük vitába szállót, érveik folytán megpróbálják belefojtani a szót, vagy érdemi polémia helyett „címkéket” ragasztanak rá. “ Ezzel azonban csak látszateredményeket lehet elérni. Ha azt akarjuk, hogy az emberek miként eddig, ezután is, meggyőződéssel kövessék a pártot, akkor mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a meggyőződés csakis meggyőzéssel alakítható ki és őrizhető meg. A meggyőző munka eredményességének természetesen megvannak a maga feltételei. Alapfeltétele a társadalmi fejlődés szükségleteit kifejező, a munkásosztály, a nép érdekelt megtestesítő, az emberek mindennapi szükségleteire figyelmet fordító politikai Amely egyértelmű és világos, elvi és rugalmas, nem szakad el a mindennapi realitásokból, nem tűz ki követhetetler célokat, de nem is fér ki a megérett kérdések megoldása elől: Mint a XII. kongresszus határozata is tanúsítja, pártunk rendelkezik ilyen politikai irányvonallal. S ennek birtokában — ez is feltétele a meggyőző sző hitelének —a kedvezőtlen, nem örvendetes jelenségekről sem fél nyíltan szóink Tények tanúsítják: szemberek hajlandók elfogadni a magyarázatot adó felvilágosítást még az életviszonyaikat kedvezőtlenül érintő esetekben is, ha tud-: ják, hogy a párt reálisan tárja fel a helyzetet, s van határozott elgondolása a kivezető útról, a további teendőkről. A XII. kongresszus megerősítette, hogy politikájának alakításában és megvalósitásában a párt épít a tömegek tapasztalatára, véleményére, cselekvő támogatására, E törekvés érvényesítésében ezután is múlhatatla-, nul szükséges élni a kölcsönös bizalmat fenn-: tarló, megóvó politikai mnttor, a meggyőzés A PÁRTVEZETÖSÉGEK újjá választása idején, Szorospatakon is történt változás. Régen pártvezetőség irányította a pártügyeket, most pedig pártbizottságot választottak. A végrehajtó bizottságának lett tagja Benkocs Pista, mint az agitációs és propagandaügyek felelőse. Korábban is1 ő töltötte be ezt a tisztséget. Ügy gondolta, az új végrehajtó bizottságban • már nem lesz helye, sok fiatal felnevelődött az elmúlt két évtized alatt. De a pártbizottság másképpen látta. Olyan hozzáértőn és kedvvel végezte munkáját eddig Benkocs István, hogy vétek lett volna nem igényelni továbbra is közreműködését. Ezt Szarvas József a szorospataki aknaüzemi pártbizottság titkára tudja a legjobban. Most aztán munkában van. Amikor kijött a bányából, megfürdött, átöltözött és nem haza, hanem a munkásőrségre ment előkészíteni a másnapi politikai foglalkozást. Ott a telefon és onnan beszélt Nagy Ferdinánddal, a nagybárkányi párt vezetőség titkárával. A Kis-Zagyvavölgyéről sokan dolgoznak Szorospatakon és pártoktatásra odahaza járnak. Kell a jó kapcsolat Nagy Ferdinánddal, aki sokat tud segíteni.. A múltkor jómaga Is végigjárta Nagybárkányt, Lucfalvát, fel egészen Nagy- keresztúrig, hogy személyesen is meggyőződjön, hogyan tanulnak a szorosi bányászok. Nagyon jókedvűen tért haza Nagybátonyba. Igaz, a kedvező tapasztalatok mellett az is jókedvre derítette, hogy újból végigjárta gyermekkori emlékeinek színhelyét. Látta a régi malom maradványait, ahol inaskodott. Nagykeresz- túron a szülői házat, meg a sok ismerős arcot. Másnap, amikor a munkahelyére, a bányába Indult, azt mondta a jókedve után érdeklődőknek: — Odahaza jártam a luci- nyi völgyön... Most Mátraszelére készült, mert hívták az ott tanulók. Itt a tanulmányi év vége, és valami nincs rendben az oktatás körül. Azt már magának kell megnéznie, mi a hiba. Így hát nagyon hálásan köszönte Nagy Ferdinándnak, hogy segített neki. — Köszönöm, Ferdikém, köszönöm, akkor minden rendben... Letette a telefonhallgatót, egy nagyot sóhajtott, ami azt jelenti nála, hogy újból és újból átgondolja a tennivalókat. Arcán jele sincs a fáradtságnak, ellenkezőleg, simára borotvált és megszínesedett a mátraaljai tavaszi szélben. A tekintete is élénk, csillog a szeme, ahogyan sok évvel ezelőtt, amikor reá bízták a pártoktatási feladatokat. Igen, a haja az kissé megritkult, de azt a bányászsisak is okozhatta, mondta derűsen. Egyszóval Benkocs István még mindig jól tartja magát és tisztességgel ellátja kötelességét. Élénk a mozgása, nem is tudna egyhelyben üldögélni. Felpattan a székről, vagy az asztalon matat, de mindig kell valamit csinálnia. És amikor izgalomba jön, akkor az arca is megpirosodik. Most is pirosra gyűlt. — Ha elvállaltam a feladatot, akkor tisztességesen el kell azt végeznem.,. — nyo- matéknak még a kezét is. széttárta és a szeme nagyra nyílt. Aki ismeri Benkocs Istvánt, az tudja, hogy mindig tiszta szándékú ember volt. Az élet nevelte ilyennek, szokta mondani. Nagy létszámú család egyik gyerekeként nőtt fel az uradalmi világban. Már az is jó volt egy cselédgyerek számára, ha olyan helyre szegődhetett, hogy biztosították a mindennapi ételt számára. Oda került a malomba a lucinyi völgyön. Vékony volt, gyenge, ott kellett megtanulnia, hogy a mindennapiért nagyon meg kell dolgozni. Igaz, még ma is, visszatekintve a gyerekkori keservekre, azt állítja, hogy gazdája, a molnár nam volt rossz ember. Még akkor sem, ha szálláshelyül az istállót jelölték ki neki. — Ilyen világ volt — nyugtatja önmagát is. Az igaz, a világ akkor ilyen volt. De hogy megváltozzék, a molnárgyerek nyomban a felszabadulást követően ■ a mozgalomhoz csatlakozott és agitált és győzködött mindenkit ezen új világ érdekében. Volt ifititkár, katonatiszt, állott keményen helyt a % ellenforradalmárokkal szemben, vállalt nevelői feladatot a vájártanulóknál és egyik alapítója lett a munkásőrségnek, ahol ma Is századparancsnoki tisztséget visel. Közben tanított, nevelt és lett a szorospataki bányászok seregének pártoktatója. Benkocs István nevét Pilinytől Ecseglg, Ce- redtől le Litkéig mindenki ismeri. Megy megállás nélkül, fáradhatatlanul annak érdekében — ahogyan mondani szokta: — Hogy pontosan tudják az emberek, mi kell a nagyobb darab kenyér megszerzéséhez. Hogy okosak, öntudatosak legyenek a bányászok... És múlnak a napok, nincs elmaradás a tanulásban. De ez már több is, mint egyszerű tanulás. Megvitatása a mindennapi életnek, a JOrönek. Éppen a múltkor, Karancsal- ján az oktatás idején lett a szeminárium a mindennapi dolgok témája. Ponyi Attila kérdezte, hogy a bánya hogyan áll a nyereséggel? Aztán szó került a kereskedelemről. Pál Gyuláék pedig a kongresszus részleteit boncolták. És most itt a tanácsválasztás, az oktatáson ez sem maradhat szó nélkül. Benkocs Pista pedig elégedetten mondta: — Ennek örülök, mert az elmélet kapcsolódik a mindennapi élethez... Már a vége felé közeledik az idei oktatási év is. Azt mondta, hogy minden év vége egy-egy új esztendőnek a kezdete. Mert a pártoktatásnak soha sem lehet vége. Mégsem fárad a vájár pártoktató. Lehet abban elfáradni, ami örömet okoz az embernek? Múlhat öröm nélkül olyan munka, amelynek értékét az emberek mindennapi tevékenységén keresztül méri le? És ismeri-e valaki a siker felemelő érzését úgy, mint Benkocs Pista, aki olyan embereket mondhat barátjának, akik ott nála, a szemináriumon kezdték és ma magas iskolai bizonyítvánnyal rendelkeznek? EZ TÁPLÁLJA a pártoktató erejét a mindent jelentő dolgos hétköznapokhoz... Bobál Gyula Megjegyzés: Benkocs Istvánt, a pártpropagandában kifejtett kiemelkedő munkájáért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Benkocs, a pártoktató A háztartási és minőségi exporttivegek tőkésexportra gyártását sikeresen teljesítette a salgótarjáni öblösüveggyár az első negyedévben. Az NSZK-ba, az USA-ba, Kanadába. Angliába, Franciaországba, Ausztriába, Svájcba és Hollandiába a tervhez viszonyítva 1 millió forint értékű áruval többet szállítottak. A képen Varga Lászlóné és Simon Tiborné az exportra kerülő termékeket ellenőrzi csomagolás előtt. —bábel-felv.— NÓGRÁD — 1980. április 20., vasárnap 3
