Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
A szén, mint olyan (I.) és magyarázatok Mikor száraz a szén, az osztá lyozón palaválogatással is lehet segíteni a minőségen. Krekács Miklós felvétele Barátokkal több az ember Sokáig nem csüggedtünk Tények A múlt esztendő utolsó he- teiben voltam szemtanúja a beszélgetésnek — amit inkább írnék szópárbajnak, semmint barátságos szóváltásnak. Az m.-i vasúti forgalmi szolgálattevő, aki szervezési okok folytán Mátra- mindszenten teljesített szolgálatot, nyugodt méltósággal állta a káromkodásözönt, mit rá — a vétlenre — zúdított a hetyke' kiállású, gumicsizmás honpolgár. — Hozzátok mindig csak ilyen palás, sz . . . szén jön. Hát, milyen emberek vagytok ti? Mit képzeltek: mi mindent elviszünk?! Pedig mi is annyi pénzt, jó magyar forintot fizettünk be, mint akik megkapják a jó darabost. Én meg fuvarozzam innen a po- ros-köves-vizes akármit . . . Legyintett B. J., s megszokott nyugalmából kizökkenve kezdett el gesztikulálni, széles, ingerült mozdulatokkal: — Innen ti azt kapjátok, ami beérkezik. Mert hál istennek, nem én csinálom a szenet. Szórakozzatok, káromkodjatok a bányászokkal! Világos, hogy rajtuk múlik, mi kerül a vagonba! Megállított a múltkor a falu közepén az öregasszony és karomat simogatva kérdte: ugyan, nem tudnék-e neki valahol samottport keríteni ? Mert — bizonygatta — esztendeje sincs, hogy megvette az új sparheltját, s máris darabokban válik le a tűztér oldaláról a „belső vakolat”. — Az pedig nagy baj, tudod, hiszen, ha még egy szerkét szer olyan jól bedurrant az öregem, kilyukad az oldala, dobhatjuk az egész új-drága masinát a fenébe. — Biztosan selejtes, rosszul fabrikált darabot vettek meg... — Dehogy! Unokám férje nézte meg, mielőtt kifizettük volna érte az árat, s azt mondta, nyugodtan vihetjük. Szakember ő, hallgattunk rá És mégis . . . — Tévedhetett! — Hogyisne! Az öreg tette tönkre. Rátett olyan nagy darab jó szeneket, hogy vasat is lehetett volna akkor olvasztani a platnin. Mert olyan jók ezek a szenek, hogy csak alig-alig kell egy picinyke alágyújtós, meg óránként egy-egy tuskódarab, máris vehetem le a bekecsem. . . És nyitogatja az öreg is az ajtót kifelé, mondván, nehogy megcsípje a hideg az előszobában azt a néhány ládányi muskátlit. ó nem is méri el, hogy túlfut. S csak rakja, rakja a sparheltot ezzel a jó szénnel . . . Szóval, tudnál egy kis samottport szerezni? Hát, azt nem. Mert mondják: hiánycikk. Rosszakaróim biztattak, hogy szerezzek néhány kilónyit a tarjáni tűzhelygyárból, mert ott biztosan van, s talán nekem . . . Protekciós samottért azóta sem folyamodtam (Ne haragudjon, öreg néném . . .), hisz ez az anyag csak sokad- lagos szerepet játszik-játsz- hatna írásomban. Engem a szén, a szénminőség érdekel, ami mások kíváncsiságát is felkelti. Nem káromkodik, nem mond tücsköt-békát „ügyfeleire” Simon Zoltán mérnök, a bátonyi gépüzem külszíni üzemrészlegének vezetője —, akinek teljes fennhatósága alá tartozik a szénosztályozó. —, csak bosszúsan elégedetlen. Sok a baja mostanság, mert nem megy úgy a szén osztályozása, ahogy kellene, s el kell viselnie az emberek hőbörgéseit is, akik bizony, kikelnek a rendszeres, izmot* energiát erősen igénybe vevő pluszmunka miatt. — Pluszmunka? — Az hát! Képzelje: beérkezik Kányásról — most már hónapok óta tartó rendszerességgel a sáros, vizes, palás szerkezetű szén, amely még a hetven fok lejtésű csúszdán sem csúszik le magától a rostélyra. Szinte odatapad 7 a vashoz, s ember legyen a talpán, aki onnan lepiszkálja. A másik nagy gondunk meg, hogy ez a matéria beragasztja a bunkerek száját, néha órákra is leállásra kényszeríti a rendszert. S akkor hiába van vagon, meg hiába jönnek az aknától a kötélpályán a csillék telten: semmit addig, míg a bunkerokat ki nem szabadítjuk. Állunk. Kényszerszünetelünk. — Ez a maguk baja! Mi köze ennek a szénminőséghez? Simon Zoltán csak úgy, baráti alapon legyint felém, s magyaráz: — Hát nem tudja elképzelni, hogy ha egy ilyen csúszós-ragadós masszát osztályozunk, akkor mi szinte tehetetlenek vagyunk? Ez esetben biztosan nem azt a minőséget kapják meg a vásárlók, amire számítanak. Hiszen hiába,, hogy esetenként jó darabos szenek jönnek. De, ha vizesen közéjük tapad a por, hát azon mi nem tudunk segíteni. Belemegy az is az általunk kibocsátott temielvénybe, s mikor hazaszállítás után néhány hét múlva kiszárad, akkor jönnek a reklamációk. Hogy disznóság a mi szenünk . . . Hogy — és ezt már kellemetlenebb hallani: „Az uram i6 maguknál termeli a szenet — háborgott múltkor egy fiatalasszony — és mégis arra kényszerülünk, hogy az após fájóból használjunk fel többet. Mert az legalább — ég . . .” Szabadkozik — jogosan — a vezető. Mert erről ő nem tehet. Akkor hát, ki? (Folytatjuk) Karácsony György Nem mondhatni, hogy üptre- puffra adogatják a Vállalat kiváló brigádja címet olyan csapatnak, amely nem kevesebb, mint harminc főt számlál. Érthető az ódzkodás. Az effajta döntés — fejenként másfél ezer forintjával — 45 ezer forinttal „terheli” meg a versenymozgalom díjazására szabott keretet. Alkalmasint minden szempontból megdolgozott «az elismerésért az a kollektíva, amely annak dacára, hogy két brigádra elég tagot foglal magában, kivívja ezt a tekintélyt parancsoló kitüntetést. A jelek szerint ezek közé a munkásközösségek közé tartozik a VEGYEPSZER salgótarjáni gyárának áramlásmérő üzemében tevékenykedő Zalka Máté Szocialista Brigád. A nemrég megtartott összvállalati brigádvezető-ta- nácskozáson negyedszáz csapat közül ötöt választottak ki a vállalati kiváló címre, köztük Zalkáékat. Bár a díj hivatalos átadása nem történt meg, ám, ami addig hátravan, gyakorlatilag nem több mint formaság. Elismerés — önbizalom — Mi a vállalati kiváló címért már négy éve küzdünk — így Krobot Pál, a brigádvezető. — Háromszoros aranykoszorús brigád vagyunk, ennél följebb csak most sikerült jutnunk. Pedig volt olyan év, hogy csak a gazdasági feladatokban ötvenkét óra társadalmi munkát végeztünk fejenként. Turbinákat gyártottunk; ez a munka sok hasznot hoz a gyárnak. Az akkori gazdasági vezető kimutatta az egyénenkénti 52 órát, mégsem mi kaiptuk a kiváló címet. Nem mondom, rosszul esett a dolog. De sokáig nem csüggedtünk. Rátettünk még egy lapáttal. — Nagyon hajtottunk ezért a címért — erősíti meg brigádvezetője szavait Pintér István, harmincnégy éves lakatos. — Évek óta ott vagyunk a gyári első három brigád között. Pedig harminc embert nehéz egyszerre mozgatni. Érezhették az elbírálók, hogy most meg kell adni a kiváló címet. Különben lehet, hogy szétrobbanna a kollektíva.. — Az elismerés kell az önbizalomhoz is — véli Krobot Pál. — A korábbá ; címek jó hatással voltak a brigádra. Közrejátszottak abban, hogy megszilárdítottuk a fegyelmet Nálunk például csak akkor van késés, ha a busz késik. Igaz, az viszont gyakran késik... Nincs hümmögés „A vállalat kiváló munkahelye”, „Elismerő oklevél az országos békemozgalomban végzett tevékenységért” —, hogy csak a kuriózumokat emeljük ki a brigád eredményei közül. A látottakból, hallottakból az ember — akarva-akaratlan — arra következtet: a Zalka Máté brigád egy lelkes kollektíva. — Jól látja — bólint Krobot Pál. — Merem állítani, lelkes. Szól például a KISZ- titkár: kéne csinálni a továbbképző központnak egy hótoló lapátot. Nem fejvakarás, hümmögés a felelet, hanem viszontkérdés: milyen kell? Nem tudtam olyan kéréssel a brigádhoz fordulni, ami ellenkezést váltott volna ki. Jő hallani ilyen választ, ám az. aki naponként szemközt találja magát az élet ilyen meg olyan visszásságaival, csak az okokat — legalábbis nagyvonalakban — látva tud nyugodt lelkiismerettel hitelt adni a szavaknak. — Nemcsak ez a harminc ember lelkesedik — magyarázza a brigádvezető. — Az egész gyár fiatal. Ambíció van mindenkiben. Fűti az embert az, hogy bizonyítani akar. Tekintélyt akar szerezni, vagy növelni.. Nálunk erre adott a lehetőség, hiszen amolyan reprezentáns üzem vagyunk. Szép és jó dolgokat csinálunk. Kormányközi szerződés van sok termékünkre. Rangosak a Paksra készülő gyártmányok. Ha mi szorgalmasak vagyunk, annak van látszata. És, ha mi hajtunk, akkor azt mondja a csarnokban levő brigád: mi se maradjunk le! Versengés van a gyárban. De ez nem piszkálódó, amilyet korábban máshol tapasztaltam. Egészséges vetélkedés, ami évről évre jobb eredményeket hoz. — Brigádok nélkül 'nem javulnának az eredmények? — Van olyan dolgozó, aki azt mondja: nem leszek brigádtag. mert annyi az elfoglaltságom, hogy nem érek rá külön összejövetelekre. Ezek között sok igen megbecsült, sőt kimagaslóan megbecsült dolgozó található. Ha csak ilyenek volnának, akkor is menne» a termelés. De a brigádokra jobban lehet alapozni. És magának az embernek is szüksége van szorosabb baráti társaságra.., Lássuk az értelmét! A közösség kézzelfogható értékmérője: mennyire kezdeményező. Kroboték reagáltak a gyárban elsőként a Sziklai brigád fölhíváséra. Igaz, hat nappal a fölhívás közzététele után... — Amikor hallottuk, rögtön utána beszédtéma lett közöttünk — mondja Krobot Pál. — Én egyelőre vártam. Nem tudtam, szólnak-e föntről, hogy csatlakozzunk, vagy hogy más brigád már megelőzött-e bennünket a gyáriak közül. De mert nem történt semmi, megkérdeztem a verseny felelőst, van-e lehetőség a gyárt felhívásra. Mondta, hogy igen... A brigádmozgalomnak nem tartalmi, inkább csak formai kiforratlanságára utal, hogy egy kiváló brigád is ide- ig-óráig amolyan vezetői bátorításra vár egy új vállalkozáshoz. Ám a mozgalom élet- képességének bizonyítéka: e „taps” elmaradása miatt nem esett kútba maga a kezdeményezés. — Egy efféle vállalás nem olyan könnyű, mint elsőre látszik — így Pintér István. — Hiszen egy szabad szombatunk rámegy. De hogy mégis vállaljuk, erinek van érzelmi meg értelmi indoka is. Régebben társadalmi munkát végeztünk egy óvodában és egy iskolában. Igaz. az én gyerekeim is oda jártak, vagy járnak. De ettől függetlenül jó érzés látni, hogy a gyerekeknek örömet nyújtottunk. Ha pedig termelünk ráadásként, akkor azért vállaljuk, mert tudjuk, hogy szükség van rá. Az értelmét látjuk. Ilyenkor segítünk, ha módunkban áll. Molnár Pál ' \ Uj termékek Angliába A kongresszus jegyében Fejlődő élelmiszeripar lesztésében a jövőben is nöAz MSZMP XII. kongresz- szusának irányelvei az élelmiszeripar fő feladatát az elkövetkező évekre így fogalmazzák meg: „Az élelmiszer- ipari feldolgozás, a tároló- és hűtőkapacitás a mezőgazdasági termeléssel összhangban fejlődjék”. E feladat jelzi, hogy még ma is arányeltolódás van a mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesítőképessége között. Az elmúlt húsz év alatt háromszorosára nőtt az élelmiszeripari ágazatban levő állóeszközök értéke, több mint 2,5-szerssére nőtt a termelés, s gyorsan gyarapodott az élelmiszeripari termékek száma: 1800-ról 5000-re. 1975— 1979 között a mezőgazdasági termelés 9,5 százalékkal, az élelmiszeripari termelés 16 százalékkal nőtt, ami jelzi, hogy a feldolgozottsági szint tovább emelkedett. E kedvező irányzat jó alap arra, hogy a VI. ötéves tervben az élelmiszeripar népgazdasági jelentősége tovább növekedjen. Az ágazatban 14 különböző — statisztikai nyelven — szakágazat van, s ezek termelése az V. ötéves terv első négy évében differenciáltan növekedett: a tej- és a cukoripar, a növényolajipar, valamint a szesz-, bortermelés az iparág átlagát meghaladó üfemben fejlődött. Lassúbb volt a fejlődés a hús-, a baromfi-, a malom- és a sütőiparban, stagnált az édesiparban. Az élelmiszeripar termelése 1979-ben — a kedvezőtlen mezőgazdasági termelés ellenére is ;— 3,5 százalékkal nőtt, meghaladva, az ipari termelés átlagos növekedési ütemét. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar elsődleges feladata, hogy a következő ötéves tervben is mind magasabb szinten elégítse ki a hazai szükségleteket, napjainkban ez elsősorban a termékválasztéknak és minőségnek a táplálkozástudományi irányokkal is összhangban levő fejlesztését jelenti. Az élelmiszeripar termelésének mintegy 80 százalékát belföldön értékesítik. Kedvező, hogy élelmiszeripari termékeink általában a világpiaci versenyben jó helyen állnak, s az egyes élelmiszeripari szakágazatokon belül a külföldi piacokon keresett cikkeknek a termelésen belüli aránya növekedett. Ilyen például a szalámi, a húskonzervek, a gyorsfagyasztott termékek stb. A húsipari exportban azonban még mindig magas a nyers hús arlnya, mintegy 30 százalék. E téren tehát szintén jelentős tartalékaink vannak a nettó devizahozam növelésére. Az élelmiszeripari termékek exportja nagyban függ a vásárló országok agrárprotekcionista intézkedéseitől is. Az elmúlt évek jelentős beruházásai ellenére sem elegendő a tároló- és hűtőkapacitás. Ez nemcsak a termékek minőségének megőrzésében okoz gondot, hanem korlátozza az export jó időzítését is. A fejlesztés igénye e területen sürgető. Hasonló gond, hogy például a növényolajimport azért nem mellőzhető, mert az olajos magvak hazai feldolgozására még nincs kellő kapacitás. Az élelmiszeriparban is — hasonlóan az ipar egészéhez — a VI. ötéves terv időszakában a beruházási lehetőségek szűkülnek. Ez azt jelenti, hogy a belföldi és a külföldi kereslethez mind jobban igazodó fejlesztéseket kell tervezni és megvalósítani. Nagyon ‘fontos, hogy a hatékonyság szerint rangsorolt beruházási célokra összpontosítsuk a pénzügyi eszközöket, hogy azok ne forgácsolódja- nak szét a különböző szükséges, de mégis halasztható feladatok megoldására. A beruházási folyamatokban minőségi javulást kell hozni, mert az V. ötéves terv tapasztalatai ezen a téren kedvezőtlenek. Mindezek figyelembevételével az ágazat fejvek vő szerepet kell kapniuk a nemzetközi kooperációknak, amelyek révén a külföldi piacok választék- és minőségkövetelményeinek is jobban eleget lehet tenni. A termelés jövője függ attól is, hogy a mezőgazdasági termelés milyen mértékben tudja kielégíteni az ágázat sajátos igényeit, a gazdasági ösztönzés milyen mértékben szolgálja a termelési együttműködés fejlesztését. Gondolunk itt a húsüzem által fel- , dolgozandó élő állatok milyen- ( ségére, a konzervipar számára szükséges megfelelő minőségű és mennyiségű zöldség és gyümölcs biztosítására. ■ Az ágazat tevékenysége a nagyberuházások révén koncentráltabb lett. Ez kétségtelenül sok előnnyel járt, de olykor árnyoldalai is mutatkoznak. Ilyen például a kisebb helyi péküzemek, az egyéni ízeket adó cukrászati készítmények. a választékot bővítő tartósított termékek (tészták, savanyított termékek stb.) hiánya. Erre például a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben még jelentős tartalék van, s hasonló fejlesztési lehetőségeket kínálnak az élelmiszeripari és a mezőgazdasági termelők társulásai. Ä x. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek süllyesztékesrészle- gében mind több új terméket állítanak elő exportpiacokra. A finn, valamint igényes svéd piac után már Angliába is szállítanak süllyesztékes kovácsdarabokat. Az angol vevő korábban nyolc különböző termékre adott fel rendelést. Miután négy tétel már elkészült, hozzáláttak a süly- lyesztékesüzemben a további kovácsdarabok előállításához. Ügy tűnik tehát, hogy az északi piac után a szigetország, Anglia is belép a kohászok vásárlótábőrába. Szociális létesítmény A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet tavaly kezdte el a KPM új telepének építését Balassagyarmaton. Éhéként megépült egy különálló raktár épület, jelenleg pedig a síd» ciáJis létesítmény kivitelezése folyik, —-(batM— j