Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-07 / 56. szám

Kongresszustól kongresszusig <3.)

A teljesítmény rangja

Változatok az SKÜ-ben

Szervezés

Erősödnek azok az elvigyakorlati szabályok, amelyek beláttatják velünk: fogyasztói szerepünket megelőzi — logikai és időrendi sorrendben egyaránt —, termelői létünk, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyünk. S, ez azért lényeges, mert a hetvenes években egyre többet igényeltünk fogyasztóként, s ehhez képest, valamint a világgazdaságban lezajló folyamatokhoz mérten is, egyre szerényebb teljesítményekkel próbáltuk meg előteremteni erre a fedezetet. Magyarán: hiteleztük magunknak a növekvő életszínvonalat. Tavaly megkezdtük ennek a különleges hitelnek a törlesztését.

csökkenő létszám

Folyamatos mozgás tanúi lehetünk a szocialista szektorban foglalkoztatottak ágazati, területenkénti megoszlásában. A szocialista iparban dolgozók száma 1975. és 1979. között 83 ezer fővel csökkent, s tavaly, az esztendő végén 1,66 milliót tett ki. Négy esztendő alatt az ipari dolgozók csoportja elsősorban Szabolcs-Szatmárban, Haj- dú-Biharban, Szolnok megyében nőtt, míg Komárom, Veszprém, Csongrád, Győr-Sopron megyében csökkent. A legtöbb ipari kenyérkereső 1975-ben is, 1979-ben is Borsodban és Pest megyében volt, a legkevesebb pedig Tolnában és Somogybán.

Érdekes, s az előzőektől eltérő sorrendet kapunk, ha a tízezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak számát választjuk mércének. Ez a kétségtelenül reálisabb, mert ez a társadalmi szerkezetre is fényt vető mérlegelés azt mutatja, hogy első Komárom, a második Borsod, a harmadik Győr-Sopron. A legszerényebb arányt Szabolcs- Szatmár és Somogy könyvelheti el. Ami azonban nagyon lényeges: 1975. és

1979. között tovább csökkentek — valamennyi megyét beleértve —, az ilyen értelmű különbségek. Azaz: a X. és a XI. pártkongresszusnak a területfejlesztés ésszerűbb irányait, arányait megjelölő határozatai az ipari foglalkoztatásban is éreztetik hatásukat.

HATALMASAK A TARTALÉKOK

A hetvenes években, egészen 1979-ig folyamatosan nőtt a keresők reálbére, s a lakosság reáljövedelme, ám ez utóbbiban mind nagyobb arányt képviselt — tavaly száz forint jövedelemből 28,80-at —, a pénz- beni és természetbeni társadalmi juttatás. Mindez egyre kiterjedtebb körű és gazdagabb tartalmú szociális ellátásról tanúskodik.

Napjainkban a munkások és alkalmazottak átlagbére 900 forinttal nagyobb, mint a XI. kongresszus esztendejében, az összefoglaló adat persze területenként — és még inkább egyénenként —, jelentős eltéréseket sűrít. Mint említettük, növekvő szerep jutott ebben az időszakban a társadalmi juttatásoknak, napi, heti, havi járandóságokra — illusztrációiként: naponta a közlekedési dotációra, hetente az üzemi étkeztetési hozzájárulásra, havonta a családi pótlékra — most már a nemzeti jövdelem- nek több mint az egyötödét költjük. A társadalmi gondoskodás kötelezettségeit egyetlerv számadattal is érzékeltethetjük: a két

kongresszust összekötő esztendőkben 300 ezer fővel gyarapodott a nyugdíjasok száma.

Tavaly a szocialista iparban foglalkoztatottak közül a bányászatban és a kohászatban dolgozók kapták a legmagasabb havi átlagbért, míg a legalacsonyabbat a kézmű- és a háziiparban, a textilruházati iparban levők. Kedvezőnek tarthatjuk, hogy a fizikái foglalkozásúak havi átlagbére az egyéb alkalmazottakénál gyorsabban emelkedett ebben az, időszakban, bár hozzá kell tenni: a teljesítménybérben dolgozók aránya az összes ipari keresőn belül csökkent. A hatékonyság javításának ugyanis lényeges eleme a teljesítményt elismerő kereset. Itt hatalmasak a tartalékok, sőt, szinte csak tartalékok vannak, mert annyira bátortalan, kezdeti a hosszú évek óta emlegetett

— de ma még alig gyakorolt —, differenciál á^.

A hetvenes évek világgazdasági változásai közepette jelentős eredmény volt az életszínvonal növelése — dinit közvetve talán az is bizonyít, hogy négy év alatt a takarékbetét-állomány 50 milliárd forinttal emelkedett. Tavaly novemberben például csak munkabérként 19 milliárd forintot fizettek ki a népgazdaság különböző területein dolgozóknak, s nyugdíjakra — az egész esztendőben —, 48,7 milliárdot. Hiba lenne elfeledkezni arról: a XI. kongresszus óta eltelt időben emelték központilag az egészségügyben, a közoktatásban dolgozók bérét, egységesítették a műszakpótlékokat, vált azonossá a népgazdaság minden területén

— így a termelőszövetkezeti tagok esetében is —, a nyugdíjkorhatár. Azaz:

gondjaink és teendőink számontartása elengedhetetlen. Eredményeinké — nemkülönben.

Mészáros Ottó

(Következik: 4. A jobbért többet.)

szervezés lentA kislányom megkérdezte: apu, téged most leváltottak? Hát mit válaszoljak neki?

— Mondjad, hogy: szerveztek!

♦

A múlt év decemberében jelentékenynek látszó szervezési változtatásokra határozták el magukat a Salgótarjáni Kohászati Üzemek illetékesei. E módosításokkal az új körülményekhez jobban alkalmazkodó, az új követelményeknek fokozottabban eleget tevő, hatékonyabban működő vezetést próbáltak- próbálnak kialakítani a tekintélyes méretű gyárban.

Ezeknek az intézkedéseknek a sorában található a felvételi zárlat, amelyet hivatalosan december 11-én léptettek életbe (a gyakorlatban már néhány nappal korábban is érvényesült). A SKÜ a megyeszékhely ipari üzemei közül elsőként vállalkozott erre a manőverre, így érthető kíváncsisággal várták a hatást. Mint azóta kiderült: a zárlat óta az elvándorlás egészen elenyésző mérvűre csökkent — néminemű meglepetést okozván.

♦

Konfliktusokat ígérő elhatározás volt, hogy a vállalat alkalmazotti gárdájának létszámát hétszázharminc főre csökkentsék. A valóságban viszont ezek az összetűzések — alkalmasint az illetékesek nem kis örömére — elmaradtak. Megoldották a kérdést a katonasághoz be-, illetve a nyugdíjba vonulók. Ezek száma ugyanis olyan magas volt, hogy az előirányzott hétszázharminc fős határ túl is teljesült. Az alkalmazotti létszám már a tavalyi év végére — ha lehet ezt a kifejezést használni — „önmagától” hétszázhuszonhatra állt be. Azóta tovább javult a helyzet, immár hétszázhúsz alá esett ez a mutató. S mi- * vei a létszámzárlat továbbra

is érvényben van, a belátható jövőben aligha szökik ismét magasba.

Mindig kényes kérdés a magasabb vezetői körök viszonylag régebb óta „kövülő” szerkezetét megbolygatni. Bajos dolga van a szervezőnek, ha azt is el kívánja érni, hogy az új rendszer észszerű legyen, és azt is, hogy senki meg ne sértődjön. Szervező legyen a talpán, ha nem hajlik egy centiméternyit sem a kompromisszumra. Érdemes nyomon követni az SKÜ-ben végrehajtott változtatások sémáját.

Tavaly decemberben a vezérigazgató mellett három igazgató és három igazgató- helyettes dolgozott. Ekkor — tehát még a módosítások elrendelése előtt — soknak találták a helyettesek számát. Tanulságos megfigyelnünk milyen salamoni tökéllyel lehet e ragacsos helyzetből kikecmeregni, miképp marad a háromból egy. Nevek említésétől tartózkodva annyit mondhatunk: egyikük nyugdíj ba megy, marad tehát kettő, másikukat pedig — a már meglevő három igazgató mellé — előléptetik negyedik igazgatónak! Marad tehát egy helyettes. Ha valakinek meditálni szottyan kedve a számokkal, a következő varációt ajánlom figyelmébe: korábban az igazgatók és helyettesek száma 3+3=6 volt; most 4+1=5.

*

Valamivel könnyebb a szervezés az alsóbb vezetői szférákban. A decemberi intézkedés egyik pontja szerint március 1-i határidővel felül kellett bírálni a vállalat belső szervezetét; adott normatívák szerint újra el kellett dönteni — többek között — kit illet meg a csoportvezetői, kit az osztályvezetői, kit a főosztályvezetői rang.

Itt már nem volt olyannyira fontos a zsörtölődések, torzsalkodások elkerülése. így — egyebek mellett — négy osztályvezető minősülhetett

vissza csoportvezetővé. Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy ők nem tapsoltak a beállott módosulásoknak. Egyikük már nincs a vállalatnál. Hármójuk szembenézett ' az új helyzettel. Közülük való az is, akinek a bevezetőben citált dilemmát meg kellett oldani. Talán szolgál néminemű tanulsággal; ha megemlítem, hogy két napot rászánva . egyikükkel sem tudtam személyesen beszélni. Először szabadságon, Pesten, Kisterenyén tartózkodtak. Másodszor szabadságon, egész napos gyűlésen, illetve Kisterenyére indulóban voltak. Ez utóbbival telefonon tudtam néhány röpke szót váltani: „Nem jó az időpont. .. Nem is arról a negyedóráról van . szó. Egész nap két nyelvről fordítok. Most nem tudnám jól ösz- szeszedni, ami ide tartozik. Különben is úgy gondolom, előbb a szervezési osztályvezetővel kellene beszélnie.. Ja, már beszélt! Hát nézze, engem annyira nem izgatott az egész. Lényeg az, nincs meg a létszám. Tíz fő kell egy osztályvezetőhöz. De kevesebben vagyunk és ez ellen nincs apelláta.”

*

Lényegbevágóbb változás,’ ha valaki irodából fizikai munkahelyre kerül. Ámde a személyzeti osztályvezető nem találta „időszerűnek” e témát „egyelőre”. így hát bizonytalan információra haJ gyatkoztunk: — talán a szerkesztési osztályról ment le három-négy ember meósnak; „Szó sincs róla — csóválta meg a fejét az ottani vezető. — Ide még két embert kívánunk hozni. Mert kevesen vagyunk, és sok a fontos munka. Túl drága lenne, ha külső cégtől rendelnénk meg a rajzokat.”

Ide két ember kell! A ka-' pu viszont külső emberek előtt zárva. Alkalmasint van még szerveznivaló.

S lesz még mit megválaszolni néhány kíváncsiskodó kislánynak...

Molnár Pál

Váratlan

helyzetek

I

mre István, a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárának pártvezetőségi titkára, amikor a tőkés- exportról beszélgettünk a többi között megjegyezte: — Nemrég az osztrák vevő olyan kritikusan vizsgálta át a dobokat, ami bennünket is egy pillanatra megzavart. Pedig az előző években többé-kevésbé hozzászoktunk az egyre magasabb követelményekhez. Még a legártatlanabbnak tetsző hibát sem hagyta szó nélkül. Más üzemben pedig arra „panaszkodtak”, hogy egy icike-picike határidőkésés miatt éppen csak meg tudták tartani a külföldi megrendelőt. A fémipari szövetkezet rétsági telepének vezetője mesélte, hogy egyik külföldi megrendelőjükre, saját hazájában három napot vártak, amíg sikerült vele az üzletről beszélni, és akkor is igen rövid tárgyalás utón a remélt megrendelés helyett elutasítást kaptak.

\Külföldet járó, megyénk üzemeinek műszaki, közgazda- sági és kereskedelmi szakemberei a megmondhatói, hogy ma. napság milyen nehéz jó üzletet kötni. A valóban meghökkentő, sokszor érthetetlen megrendelői magatartást, kívánságokat. feltételeket is figyelembe véve egy dologban a külföldet járt és gyakran odautazgatók, egyértelműen Valinak: csak korszerű termékeket hajlandók megvásárolni. De még ilyenkor is sok vesződséggel jár a számunkra kedveid ár elérése.

Az előbbiek arra figyelmeztetik megyénk exportra termelő ás termelni szándékozó gazdálkodó egységeit, hogy bármelyik piacon tartósan megmaradni, vagy bármelyik új piacra betörni csak folytonosan változó, megújuló új termékekkel lehetséges.

Mindez nagyfokú rugalmasságot, szervezett, előrelátó, jól megalapozott, gyorsan átállni tudó vállalati magatartást követel. Ugyanakkor szükség van az új szakmai követelmények elsajátítására és széles körű elterjesztésére.

E tekintetben eddig még nem okozott számottevő gondot a tőkésvásárlófc igényeinek kielégítése a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, a balassagyarmati kábelgyárban, a Romhányi Építési Kerámiagyárban. Az exportban, köztük a tőkésexportban alapvető követelményként a megrendelői kívánságok maradéktalan teljesítését jelölték meg a gazdaságosság követelményeinek figyelembevételével. Ennek megfelelően szervezték meg az ellenőrzést. Eredményeként megbízható, szavahihető, a szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését jól ellátó üzleti partnereknek ismerték meg és könyvelték el a nyugati piacokon az említett gyárainkat.

Még az ilyen egyértelműen, jó üzleti magatartás esetén is érhetik meglepetések a legjobbakat, mert az üzletkötési szándékol, elhatározást konkrét megnyilvánulást, esetenként a világpolitika ilyen, ^*agy olyan fordulata lassíthatja, vagy gyorsíthatja.

Megyénk üzemeiből a kikerülő exporttermékek döntő többségének elhelyezését pillanatnyilag a világpolitikai helyzet nem rontja, de különösebben nem is javítja. így ön- áltatásra, önámításra, illúziókra, valamiféle számukra új, kedvező fordulatra nem számíthatunk. Szükség van ennek tudomásul vételére, mert ez a szituáció alapvetőén megszabja az üzletkötés módszereit, tárgyalási stílusát. Vagyis minden tekintetben megfontoltabbá, körültekintőbbé teszi gyáraink vezetőit, ugyanakkor fokozza kezdeményezésüket, a különböző jellegű és indítékú erőfeszítéseiket, á gazdaságosabb termékszerkezet meggyorsítására, az új gyártmányok jobb előkészítésére, gazdaságosabb termelésére, a termékek minőségének javítására, a rugalmasabb, hozzáértőbb üzlet- politikára.

Régebben gyakrabban, ma már kevésbé, de még előfordul, hogy a vállalt határidő és a valóságos teljesítés eltér egymástól. Ennek káros következményét egyik-másik gyárunk a saját bőrén tapasztalta: a megrendelő elállt az üzlettől. Más esetben pedig az elérhető ár alatt kívánta átvenni a termékeket.

Ne firtassuk, hogy az előbbi esetekben milyen nagyságú nyereségcsökkenés, vagy forgalomvisszaesés következett be, hogy mennyi volt a megrendelő spekulációs tevékenysége. Akárhogy is közelítjük meg ezt a kérdést, egy dolog egyértelműen világos: a határidő be nem tartása, sokszoros hátránnyal jár az üzemnek, a gyárnak. Esetleg áron alul kelj eladni termékeit, ami csökkenti a nyereséget, holott éppen ellenkező a feladat, hogy legyen bérfejlesztésre, műszaki fejlesztésre stb. Előfordul, hogy nem veszik át a késve érkezett árut. Végső soron pedig a megrendelő továbbáll. Nem beszélve arról, hogy az ily módon „kivívott szavahihetőség” megkérdőjelezése túlnő a megrendelő ország határán is.

Az előbb említett hiányosságok megnehezítik az értékesítéssel foglalkozó külkereskedelmi vállalatok munkáját is. E gondolat kapcsán az üzemek vezetői közül többen és jogosan mondhatnák: ők is tehetnének többet, jobban megdolgozhatnák a piacokat, ne az utolsó pillanatban közvetítsék a kívánságokat, ne mindig a számukra kényelmesebb megoldásokat válasszák stb.

N

em akarok a dolgok elébe vágni, de a külkereskedelemben is folynak azok a vizsgálatok, amelyek befejezése után reméljük, olyan kedvező, szervezeti és egyéb exportgazdálkodást segítő intézkedések látnak napvilágot, amelyek nyomán erősödik mindkét fél pocíziója, megszűnik egymással szembeni kiszolgáltatottságuk. Addig azonban a jelenlegi felállásban kell keresni a még eredményesebb együttműködést, a még gazdaságosabb exportlehetőségek kidolgozását, felkutatását és előnyös hasznosítását. Ellenkező esetben em várt csalódások, kisebb, vagy nagyobb megrázkódtatások zavarják az igen jelentős erőfeszítést kö- vetelő, váratlan helyzetekre is felkészülő, ahhoz igazodó ex. porttevékenységüket.

(venesz)

Az ÜM Salgótarjáni Öblösüveggyárának szocialista brig híjai közül elsőként csatlakozott a Vörös Csillag Gén-'- r Sziklai Sándor vasöntő szocialista brigád fölhívásaim • a Szenes Károly vezette Béke Szocialista Brigád. Az üvcgl f bői álló kollektívát, melynek tagjai belyheket és más i- árut készítenek exportra, a legjobbak között tartják szí' a gyárban. Tervüket rendszeresen túlteljesítik. Műnk elismeréseképpen többször részesültek kitüntetésben, s birtokosai a Vállalat kiváló brigádja címnek is. A nyolc! kú kollektíva erre az esztendőre vállalta, bogy a selejtet lényegesen csökkenti, s így 10 százalékkal több árut készítenek tőkésexportra. A képen a brigádvezető és egyik munkatársa kehelygyártás közben.

(báb—)

NÓGRÁD — 1980. március 1 7., péntek 3