Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-04 / 53. szám

ÉS, dübörög, s — meghal Többnek lenni — Ne csámcsogj pajtás! — szól közénk valaki —, mert zavarod a csendet! — Négyen is összenéznek az evők közül; hisz tényleg: harsog a fogak alatt a hagyma,'az ecetes, ott­hon eltelt, keménynek meg­maradt uborka. — aminek az ottlevők egyike szerint saját­ságos zamatot kölcsönöz az^ üvegbe meilédugott kevéske' szál torma és az egy-két haj- tásnyi kapor — no, meg jóízű ropogást ad a sült oldalas por- cogójának rágása is. És, hogy cuppogtatja valaki a finoman füstölt szalonnabőrt . .? Hát tényleg, zavarják a csendet. Mert a fronton áll a maró­henger és a kaparószalag, s oly valószínűtlennek tűnik az ezeken kívüli semmi .hallás, hogy a nem is oly régi dübör­gés után a csendbe szinte be- lejajdul az ember dobhártyá­ja. Igaz néhány percnyi is­métlődéssel, amonnan, tőlünk távolabbról, érzékelhetjük a falon meglazult széntömegek omlását, no, meg itt, a főié­ből leszivárgó vízhajszálerek monoton pötyögését. Paty, paty, paty — törnek szét tű- fej nagy-darabokra a Iában? előtt heverő szénrögön a cseppek, hogy aztán megint újraegyesülve, patakozzanak le a front aljának irányába. Persze, a kányási tízes szá- rnú front csak innen tűnik élettelennek, a „felvégből”. — Lent, olyan nyolcvan méternyire tőlünk, azt a szép, darabos szenet lapátolják a kaparószalagra, amely a ma­róhenger „elmenetele” után omlott le. Hogy több darabos, jól osztályozható szenet tud­junk adni a lakosságnak, ezt is megtesszük. Pedig megint rámehetnénk a géppel, ha akarnánk . . . Reviczki János aknász mondja e szavakat, aki hu­szonhatodik esztendeje bá­li yászkodik már — pedig . . . éveinek száma még csak az idén haladta túl eggyel a negyvenet. Rábólintanak a falatozók, akik a cseppnyi szünetet ki­használva bontották ki ott­honról hozott elemózsiástás- kájukat. — Higgye el — mondja bicskáját a papírszalvétába törölgetve Ruskó' Sándor vá­jár —, hogy mi minden tő­lünk telhetőt megteszünk. Mi tudunk, szeretünk dolgozni és olyan brigád a miénk, no, hogy még ... De néha a megfeszülés is kevés az ered­ményekhez. A jobb teljesít­ményekhez. Amiket mi szeret­nénk. Nagyot roppan a főte ácso- lata. s' a bélésdeszkák közül kibuggyan a zöldesszürke iszap. Megint patakzani kezd a víz felülről, ami az arrébb- csúszós után is pillanatok alatt áztatja át a munkaruhát, s kérdeznék valamit Reviczki aknásztól, de valaki megelőz: — Lesz-e kiszálláskor „vi­zeskas”? A mellettem kuporgó ak­násznak címzik a szavakat, aki megnyugtatólag kezd rö­vid beszédébe: — Tudják, mi a rend, em­berek. Aki itt lent átázott, az természetesen, most is soron kívül szállhat fel, mert azt akarjuk, hogy a létszám hol­nap, holnapután, s azt köve­tőn is mindig teljes legyen. Az egészség és — a rend — fontos! a front Szerelik a frontról az önjáró biztosítóberendezés egységeit. Krekács Miklós felvétele Helyeslőleg bólint vájár lókőről bejáró frontmester. — Ruskó is és nekilát a te- Hogy akkor megszakadtunk nyérnyi szalonnadarab eltün- — és nemigen mentünk sem- tetéséhez.' mire. Most meg, hogy belejöt­— Mindig ilyen sokat eszik? tünk a jo teljesítményeikbe — Rámnevet, s jóízűen hahó- lassan kimúlik, meghal a front. táznak társai. Március közepéig tervezzük, — Sokat? Látott volna en- hogy lefejtjük, amit lehet, de, gém huszonhárom évvel ez- ha így haladunk, mint most, előtt! Amikor alig túl a má- akkor hamarabb „befellegzik” sodik ikszen egy agyonlapátolt a tízesnek. éjszakai sichta után hazamén* Hát igen. Mert — fogalmaz- tem, úgy, hogy szikrázott a nak hivatalosan — az egy fő­szemem az éhségtől . . . Ma- re műszakonként normában gam elé vettem egy kiló sza- meghatározott kilenc tonna lámit, egy jó adagnyi kényé- helyett most tizenkettőt tel- ret, s úgy megettem, hogy jesítenek. még várakozón néztem az üre- — Iparkodunk, iparkodunk, sen maradt asztalra. kuporodik mellénk a front — Rég volt? nagy örege: Ottmár Béla vá­— ötvenhét-ötvennyolcban. jár, aki ötvenegy esztendejé- Amikor harminc-negyvened vei a legidősebbeket képviseli magammal intettem búcsút az a brigádban, s aki lassan — acélgyárnak, mert keveselltük néhány hónap híján — har- a fizetést, meg a népgazda- mindötödik évét tölti a föld Ságnak akkor is igencsak nagy alatt munkával, szüksége volt a szénre. Persze — Bírja-e még? — szégyen most már nemesik — Nekem világéletemben rajtunk, .igaz: szívesebben telizett a bányászkodás, más­vittem haza ezeregyszáz fo- különben rég itthagytam vol- rint helyett a dupláját. na. De most már az az igaz­Nagyon jó bányász vált az- ság, fáradok, s unom is óta Ruskó Sándorból, aki a cseppet. Sajnos, ez az élet Balogh István vezette kányási rendje: agyondolgozzuk ma- „szuperbrigád” tagja. gunkat, megfáradunk. — Éngem még nem láttak Kétszeres kiváló dolgozó, az itt ülni, az evést kivéve. Per- öreg, s hogy mennyi oklevelet sze — teszi hozzá, gondos kapott még mellette, maga kézmozdulatokkal papírba sem tudja. csomagolva a reggelid ;.ma- Kiabálva váltjuk a szót már, radványát” —, a társaimat mert dübörög, csattog mellet­sem. A mi frontbrigádunk tünk a kaparószalag, lent lö- csak kemény emberekből áll.- veshez fúrják a lyukat. ! Mcl­A Kaflyásl f^pt féflflnt hat'ölmas robajjal öm­jövesztéséhez alig négy hó- lik a vízbe' a főte: megkezd- nappal ezelőtt, kezdtek hozzá, j lég, rabolják már kifelé az Az önjáró frontbiztosító be- s önjáró biztosítóberendezés rendezéssel ellátott munkahe- egységeit. Pillanatra száll csak lyen iszonyúan nehéz kö- fel a por: másodperc múltán rülmények között dolgoztak iszappá, sárrá keverik a le- gleinte. Vízbetörés, iszap, s a lecsorgó vizek. Recsegnek i a széntelep vastagságának vál- bélescfészkák és menekülőké- tozása okozott jelentős gon- szülékünk burka is megtisztul dókat, s hiaba jöttek „fentről” a záporozó cgeppektől. az utasítások, s marasztalta el — Errefelé menjünk — la- a hazai szenet vásárolni ki- nácsolja Reviczki János —, vánók tábora Is őket. akkor veszélytelenebb, nem voltak többre képesek. Ziháló tüdővel kapaszko- Még megfeszüléssel sem! dunk felfelé a kányási tízes — Ez a mi nagy bajunk — számú frontról . . . kesereg Szabó Gábor, a Hol- Karácsony György-------------:----------------------------------------------------------------­F ő figyelem az időkihasználásra és az anyagok helyettesítésére Ezekben a napokban adják le Idei munkaverseny-vállalásaikat a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjai. A mozgalom­ban részt vevő dolgozókra ebben az évben is több fontos gazdasági feladat megoldása vár. A fö figyelem — miként Szöcs Tiborné vállalati munkaverseny- felelőstől megtudtuk — a munka­időalap kihasználására, valamint az anyag- és energiamegtakarí­tásra irányul, A munkaidő ki­használását a tavalyi észrevehető fejlődés során elért eredmények­hez viszonyítva valamelyest to­vább kívánják fokozni. Anyag- és energiamegtakarításban pedig a ■»Halat száznegyvenét dolgozói kollektívája legalább kétmillió forint érték elérésére képes. Rangos helyet foglalnak el a vállalásokban az importált anya­gok, alkatrészek hazaival történő helyettesítését felajánló pontok. E tevékenység -ől idén mintegy más­fél miliió forint megtakarítására nyílik mód. Ugyanilyen lényeges kérdés a tffkésországokba irányu­ló kivitel gyarapítása. Az export­tal kapcsolatban a munkáscsapa­toknak idén nem annyira a meny- nyiségi, inkább minőségi szem­pontokra kell,, érdemes ügyelni­ük. Uehetőségeikhez mérten emel­ni próbálják az SKÜ-termékek színvonalát. E főbb célok ■ elérését hatéko­nyan segítik a brigádok, a bri­gádtagok által kiötölt, s kidolgo­zott újítások. Évek óta sok hasz­not hozott a gyárban az „egy bri­gád — két hasznosított újítás’» irányelv betartása. Tavaly a ver­senymozgalomban részt vevő ötlet­emberek hatmillió forint gazdasá­gi eredményt értek el életképes javaslataikkal. Közvetve segítik az előirányzatok valóra váltását a szakmai és politikai oktatások. Ezeken a brigádtagok nyolcvan százaléka gyarapítja tudását. A felajánlások konkrét formá­ba öntését átmenetileg bonyolítot­ta a gyárban az anyagárak vál­tozása. A mozgalom tlíjai ugyan­is meghatározót’ gazdasági ered­ményhez vannak kötve: az arany ÓZDON, a Liszt Ferencről elnevezett mű­velődési házban arról beszélgettünk egyízben, hogyan áll a munkásművelődés ügye ha­zánknak ebben a kiváltképp fontos ipari centrumában. Amit ott a ház gazdái elmond­tak, több volt, mint elgondolkodtató: azon­nali cselekvést sürgetett. Arról számoltak be ugyanis, hogy egész generációk esnek ki a kultúra vonzásköréből, úgy hozzávetőleg a huszonnégy és harminchat év közöttiek. At­tól kezdve, hogy a fiatalok megházasodnak teljesen leköti őket a családalapítás gondja; a lakásszerzés, az otthonteremtés, a bútorvá­sárlás, a gyűjtés a kocsira. Majd következ­nek a gyermeknevelés teendői, amelyek mi­nimálisra csökkentik azt az időt, amit a szü­lők önképzéssel tölthetnek. Sok év telik el így, a termékeny évek zöme, amikor az em­ber a leginkább fogékony új ismeretek befo­gadására, arra, hogy jobban megismerje ön­magát, maga körül a világot. Később azu­tán, negyven felé, sokan rájönnek, mennyit mulasztottak. Látják a késést, amely szinte már behozhatatlan, túlságosan „beállt” az életritmusuk ahhoz, hogy változtatni akarná­nak rajta, vagy ha szeretnének is, a hétköz­napok megszokott ritmusa nem enged kitö­rést. Ehhez nagyobb nekifeszülés kellene, ta­lán helyenként több biztatás is, s az a belső igény, amelyet csak a művelődés folyama­tossága adhat meg az embernek. S ez az, ami a legjobban hiányzik. Vajon törvényszerű-e, hogy ez így legyen? Semmiképp nem az. Mindennapi életünk ezernyi tapasztalata szól amellett, hogy tudásban, műveltségben senki nem állhat meg egy adott szinten: ami ma elegendő, az holnap már kevés. Nem vé­letlen, hogy annyira hangsúlyosan' idézik fi­gyelmükbe ezt a követelményt a párt Köz­ponti Bizottságának kongresszusi irányelvei. A szélesebb összefüggések jobb megértése végett érdemes szó szerint idézni az ötödik fejezet 5. pontjának első két mondatát: „Elő­rehaladásunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjék népünk műveltsége, a közmű­velődés egyre inkább társadalmi üggyé vál­jék. Széles körben kell tudatosítani a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődés egységét.” Az irányelvek a közvetlen feladatokat is megjelölik, amikor kimondják, hogy magasabb színvonalon kell kielégíteni a természettudományos, a műszaki és a társadalmi kérdések iránti megnöveke­dett érdeklődést. A fizika, a kémia, az elektronika szédüle­tes mértékben bővülő ismeretanyaga nem el­vont fogalmak halmaza többé; szoros kap­csolatban áll köznapi szükségleteinkkel, tár­gyakkal és berendezésekkel, amelyek életün­ket szebbé, könnyebbé teszik. A műszaki tud­nivalók elsajátítását számon kérik az üzemi munkások százezreitől a kötelező szakmai továbbképzéseken; enélkül elképzelhetetlen, hogy valaki megtanulja egy korszerű gépke­zelését, s magasabb bérbesorolást sem kap­hat. A világnézeti tisztánlátás igényének jobb kielégítése a hatalom gyakorlásában va­ló tudatosabb részvételt segíti elő, ezért tart­ják mind többen szükségletnek — jogosan. A műveltebb embernek hatékonyabb a mun­kája, s egyben képessé válik arra is, hogy a maga környezetében cselekvőén vegyen részt a közösség sorsának alakításában, jobban is figyelnek rá, a szavának súlya van. Inkább megkérdezik a vezetőik is, ugyanakkor taní­tani képes a környezetét már életvitelével, magatartásával, viselkedésével is anélkül, hogy szentenciákat mondana. Nem könnyű valamit közüggyé tenni. A közműveltség emelésének ügyét különösen nehéz. S ahhoz, hogy valóban közügy le­gyen, nem elegendő a hivatásos népműve­lők küzdelmes igyekezete. Az ózdi példánál maradva: ahhoz, hogy azok a bizonyos kor­osztályok, amelyek ma még távol vannak a rendszeres művelődéstől megleljék a köve­tendő utat, nemcsak a népművelő-apparátus hívó szava kell, hanem munkatársaiké is, akik e téren előbbre tartanak. Csak így, együttes erővel lehet fokozni az olvasás, a kultúra, a művelődés iránti igényeket, ennek szükségességére az irányelvek is figyelmez­tetnek. MANAPSÁG sűrűn találkozhatunk azzal a szemlélettel, amely az előrehaladást elsősor­ban egy meghatározott forintösszeg befekte­tésével tudja elképzelni. Épp az irányelvek megvitatása során hallottam feltenni a kér­dést: lehetséges-e, hogy minimális gazdasági előrehaladás mellett a mainál gyorsabban lépjünk előre a kulturális fejlődés terén? Le­hetséges több oknál fogva is. Mindenekelőtt azért mivel államunk szűkösebb lehetősége­ink ellenére is hatalmas összegeket költ év­ről évre a művelődés ügyére. (Más dolog, hogy nem ártana a korábbiaknál egy kicsit jobban megnézni, hogy mindenütt célszerű-e az anyagi eszközök felhasználása).. Lehetsé­ges a továbblépés, mert a kultúra ügyének mindenkor megvoltak és megvannak ma is azok a szószólói, akik nem a kilátásba he­lyezett tiszteletdíjtól teszik függővé mit és mennyit tegyenek. Előbbre léphetünk a köz- művelődés ügyében végül azért is, mert az országos igények felismerése után lassanként pontosan kirajzolódnak a helyi igények is. Arcmyplakettes kollektíva Á bérelszámolók munkájá­ra kíváncsi? — kérdi Oláh Tibomé, a FŰTÖBER nagy- bátonyi gyárában, majd így folytatja: — Hétről hétre „vizsgázunk”: bérszámfejtés, havi zárások, SZTK-ügyek, miegyéb. Nekünk precíz mun­kát kell végezni: A tévedés csak ritkán fordul elő. És, ha mégis: azonnali kontrollt kapunk. Reklamál a dolgo­zó. .. <— Hány tagú a Tyeresko- va brigád? — Huszonhárom — feleli Oláhné és hozzáteszi — va­lamennyien fiatalasszonyok és lányok. Tizenkilenc bérel­számoló, három admi­nisztrátor és egy üzemgaz­dász. Közülük négyen gye­sen vannak. — Szólnának néhány szót történetükről? — Szívesen — mondja Szivák Jánosné. — Kollektí­vánk tíz évvel ezelőtt ala­kult, a Kállai Éva nevet vi­selte. Akkor még a számvite­li osztály minden dolgozója tagja volt. 1974-ben a nagy létszám miatt két brigádra oszlottunk. A mjénk Tyeres- kovát választotta névadójá­nak. -Az új csapat folytatta, amit korábban elkezdtünk. Alapvetőnek a szakmai fel­adatok szíftvonalas ellátását, a közhasznú társadalmi mun­kát, valamint’ a belső élet fejlesztését tartottuk. Ered­ményes munkánkat az elért importált fokozatért 15 ezer forintot kell el­érni brigádtagonként a kötelessé­gen túl vállaltakkal. Tegnapig három gyárrész adta le kollektí­váinak vállalását. Az üzemfenn­tartási részleg 28 kollektívája ki­vált az importanyag helyettesíté­séért tehet sokat. A minőségel­lenőrző főosztály embereinek az új gyári minőségellenőrzési rend­szer gyakorlatba való átültetése a fő teendőjük. Igen jelentékeny a huzalmű húsz brigádjának vállalása. összesen egymillió forint gazdasági ered­mény elérését tűzték célul. Sok erőfeszítést tesznek a minőség ja­vításra, az importanyag-megta­karításra. cím, három aranyplakett fémjelzi. De ennél is dön­tőbb : a közvetlen munkatár­sak és a gyári kollektíva el­ismerése. — Valóban így van — ve­szi át a szót Hável Gizella. — Mindennél többet ér, hogy érezzük: hasznos mun­kát végzünk. Nem huszad- rendű kérdés a sikerélmény sem... — 1979. évi munkája alap­ján hogyan minősítette saját magát a kollektíva? — Szakmai feladatainkat a munkaköri előírásoknak meg­felelően végeztük. Minden brigádtag részt vett a márci­usi kommunista műszakban. Egyébként huszonhárom órát teljesítettünk. A nemzetközi gyermekév jegyében tovább folytattuk a felsőpetényi he- velőotthon húszfős kiscso­portjának, és a nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskola Petőfi rajának segítését. A Vöröskereszt és a tanács számlájára három és félezer forintot utaltunk át. Részt vettünk a Hazafias Népfront kézimunka-akciójában. Ele­get tettünk az egyéni kultu­rális vállalásoknak. Több kö­zös kirándulást és programot bonyolítottunk le. Jártunk színházban és tárlatokon. — És tizenkilencen elvé­geztük az Ascota-tanfolya- mot — veti közbe Szivákné. — Sokáig sorolhatnánk a „lel­tárt”. (tóth) A salgótarjáni síküveggyár szocialista brigádjainak leg­jobbjai között tartják számon a Fiikor Albert vezette szo­cialista munkabrigádot. Á 12 fős kollektíva 1959-ben ala­kult, s több ízben elnyerte az aranykoszorús szocialista bri­gád és a Vállalat kiváló brigádja címet. A képen Bódi Lász­ló, a munkacsapat tagja az IKARUS autóbuszba kerülő üveg éleit csiszolja. (báb—) NöGRÁD - 1980. március 4., kedd 5 *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents