Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-29 / 75. szám
-L WAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLETEK! A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának HATÁROZATA a párt munkájáról és a további feladatokról (Rövidített szöveg) A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa jóváhagyja a Központi Bizottság beszámolóját a XI. kongresszus óta végzett munkáról, valamint a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését a két kongresszus közötti tevékenységéről. Megállapíthatja, hogy a társadalmi élet alapvető területein az elmúlt öt évben is érvényesült pártunk több mint két évtizede töretlen, egész népünk érdekeit szolgáló politikája. Hazánk belpolitikai élete kiegyensúlyozott, a munkáshatalom, a szocialista nemzeti egység szilárd. A párt betölti vezető szerepét, élvezi a dolgozók bizalmát, cselekvő támogatását. Az elért eredmények számottevőek. A programnyilatkozatban megfogalmazott célok felé haladva előbbre jutottunk a fejlett szocialista társadalom építésében. Fejlődött a népgazdaság, javultak népünk életkörülményei, erősödött szocialista tudata, gyarapodott műveltsége. Párturik, kormányunk a Szovjetunióval, a •zocialista közösség országaival, minden haladó, békeszerető és együttműködésre kész erővel összefogva biztosította a hazai építő- munka külső feltételeit, tevékenyen közreműködött a békéért vívott harcban. A párt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és az imperialistaellenes erők ösz- szefogásának további szilárdításán munkálkodott. A párt XII. kongresszusa, hazánk felszabadulása 35. évfordulójának évében ült ösz- sze. A három és fél évtized alatt megtett út azt bizonyítja, hogy a magyar nép élni tudott a történelem adta lehetőséggel. Hazánk, a Magyar Népköztársaság, szabad és független szocialista ország, amelyben a nép élete gyökeresen megváltozott. A következő öt évben a fő feladat, hogy nagy vívmányainkra támaszkodva erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, megalapozzuk a népgazdaság további fejlődését, megszilárdítsuk az életszínvonal területén elért \ eredményeket és javítsuk az életkörülményeket A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa megerősíti a párt eddigi politikai irányvonalát. A programnyilatkozatban kitűzött célokkal összhangban jelöli ki a fejlett szocialista társadalom építésének további tennivalóit különböztetést a kereskedelemben, valamint megszüntetnék az indokolatlan aránytalanságot a tájékoztatásban és a kulturális értékek cseréjében. A Magyar Népköztársaság kormánya folyamatos munkát végez a helsinki záróokmány elveinek érvényesítéséért, az ajánlások megvalósításáért, a madridi találkozó sikeres megtartásáért. Kész tevőlegesen hozzájárulni a közösen elért eredmények megvédéséhez, a kapcsolatok fejlesztéséhez. A Magyar Népköztársaság fontosnak tartja, hogy folytatódjanak a leszerelési tárgyalások az egyenlő biztonság elve alapján. Fellép a fegyverkezési hajsza fokozása, a reakciós köröknek a katonai erőegyensúly megbontását célzó törekvései ellen. Elítéli a vezető imperialista hatalmak agresszív, hideguauuiua icpesen,, a waiu legutoooi határozatait. Támogatja a fegyverkezési verseny megfékezését célzó szovjet javaslatokat, és együtt küzd szövetségeseivel a Varsói Szerződés kezdeményezéseinek megvalósításáért Síkraszál] olyan európai értekezlet összehívásáért, amely erősítené az országok közötti bizalmat, eltorlaszolná a hidegháború visszatérésének útját. A Magyar Népköztársaság arra törekszik, hogy lehetőségeihez képest hozzájáruljon az emberiség olyan egyetemes gondjainak megoldásához, mint a nyersanyag-, az energia- és az élelmiszerellátás, a közlekedés fejlesztése, a környezet védelme, továbbá a világ különböző térségeiben a súlyos népbetegségek, az éhínség és az írástudatlanság leküzdése. II. Társadalmi és politikai viszonyaink I. A nemzetközi helyzet, külpolitikánk Korunkban az emberiség számára sorsdöntő a béke megőrzése, egy újabb világháború megakadályozása. Külpolitikánk hazánk érdekeivel összhangban, a proletár internacionalizmus elvét követve, segíti a szocializmusért, a társadalmi haladásért, a békéért vívott harcot Az elmúlt években tovább szilárdultak a szocializmus nemzetközi pozíciói. A szocialista országok nagy sikereket értek_ el az új társadalom építésében, fejlődött két- és többoldalú együttműködésük, politikájukkal, eredményeikkel jelentős hatást gyakorolnak a világra. A jelenlegi világhelyzetben növekszik annak szükségessége, hogy jobban összehangoljak erőfeszítéseiket. Külpolitikájuk egyeztetésében, vívmányaik, és a béke védelmében kiemelkedő szerepet tölt be a Varsói Szerződés szervezete. Országaink gazdasági fejlődésének fontos támasza a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében megvalósuló együttműködés. A kapitalizmus általános válságának talaján tovább mélyültek a tőkésvilág ellentmondásai. A reakciós körök fokozzák támadásaikat a kommunista és munkásmozgalommal, s más haladó, demokratikus erőkkel szemben. A kapitalista világban a kommunista és munkáspártok, a szakszervezetek, a dolgozó tömegek tovább szélesítik és erősítik harcukat. Fellépnek a nemzetközi monopóliumok gazdasági és politikai hatalmának korlátozásáért, felszámolásáért, a fegyverkezés ellen. Kiállnak a demokratikus jogok védelméért, a gazdasági és szociális helyzet javításáért, a gyökeres társadalmi változásokért. Pártunk, népünk teljes mértékben szolidáris küzdelmükkel. A gyarmati uralom alól felszabadult népek fokozzák erőfeszítéseiket a nemzeti függetlenség teljes kivívásáért és megszilárdításáért. az imperializmus gazdasági, politikai és katonai befolyásának felszámolásáért, a haladásért. E küzdelem több országban egy- bekaocsolódik a szocialista társadalom megteremtését célzó törekvésekkel. Az enyhülési folyamat korszakos jelentőségű állomása volt a Helsinkiben megtartott enrónai biztonsági és együttműködési értekezlet. Az országok közötti kapcsolatok javulását az imperialista erők, a reakciós körök, a fegyverkezésben érdekelt monopóliumok, a béke és a társadalmi haladás ellenségei igyekeznek megakadályozni. Fokozzák támadásaikat a társadalmi haladás ellen, növelik a feszültséget, mérgezik a nemzetközi légkört. Arra törekszenek, hogy a maguk javára változtassák meg a katonai erőegyensúlyt Az emberiség számára különösen súlyos veszélyt jelent a vezető tőkésországok reakciós katonai-ipari körei által az utóbbi években különös erővel szított fegyverkezési hajsza. Ezt bizonyítja a NATO-országok washingtoni határozata a katonai kiadások Tokozott növeléséről és brüsszeli döntése újabb rakéták telepítéséről egyes nyugat-európai országokba. Aggodalomra ad okot, hogy az Amerikai Egyesült Államok halogatja a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló második szovjet—amerikai megállapodás életbe léptetését; ez akadályozza, hogy gátat lehessen emelni a fegyverkezési versenynek. A Magyar Népköztársaság, a szocialista közösség országai a nemzetközi helyzet éleződése ellenére sem térnek le a békés egymás mellett élés útjáról. A hidegháborús irányzatokkal szemben újabb és újabb kezdeményezéseket tesznek az enyhülés eredményeinek megőrzésére, a béke védelmére. Külpolitikánk alapvető célja továbbra is az, hogy szövetségeseinkkel szorosan együttműködve biztosítsa építőmunkánk megfelelő külső feltételeit és hozzájáruljon az egyetemes béke, a társadalmi haladás ügyéhez, a szocializmus térhódításához. Meghatározó jelentőségű feladatunk, hogy erősítsük szövetségünket, barátságunkat, együttműködésünket a Szovjetunióval, a szocialista közösség országaival, hozzájáruljunk a Varsói Szerződés szervezetének, védelmi erejének tökéletesítéséhez. Elítéljük a kínai vezetés nacionalista, szovjetellenes politikáját, a délkelet-ázsiai és más népek biztonságát fenyegető akciót, amelyek egybeesnek a reakciós körök haladásellenes céljaival. Ugyanakkor továbbra is készek vagyunk az államközi kapcsolatok fejlesztésére. Népünk baráti érzéseket táplál a kínai nép iránt. Azt kívánja, hogy a Kínai Népköztársaság ismét a haladásért és a békéért vívott harc fontos tényezője legyen. Szolidárisak vagyunk a nemzeti felszabadító mozgalmakkal és a gyarmati uralom aló] felszabadult népek demokratikus, anti- imperialista törekvéseivel. A kölcsönös szolidaritás és érdekek alapján bővítjük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal. Támogatjuk az el nem kötelezett országok mozgalmának imperialistaellenes politikáját, a nemzetközi feszültség csökkentésére irányuló kezdeményezéseit. A békés egymás mellett élés elveiből, az enyhülés közös érdekéből kiindulva, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján tovább építjük kapcsolatainkat a tőkésországokkal. Ezt elősegítené, ha ezek az országok nem alkalmaznának hátrányos megElőrehaladásunknak fontos feltétele, hogy tovább erősödjenek a szocialista társadalmi viszonyok és rendszerünk szilárd gazdasági alapja, a termelőeszközök szocialista — állami és szövetkezeti — tulajdona. Államunk elismeri és védi a munkával szerzett személyi tulajdont A társadalom osztályainak és rétegeinek számaránya az utóbbi években nem módosult lényegesen, az egymáshoz való közeledés irányába ható minőségi változások voltak a meghatározók. A jövőben is arra kell törekedni, hogy az osztályjellegű különbségek csökkenjenek. Ugyanakkor az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani az egyes rétegeknek a munkamegosztás, az iskolázottság, a lakóhely és más tényezők szerint eltérő helyzetére. A munkásosztály az egész nép érdekében eredményesen tölti be vezető szerepét. Döntő mértékben járul hozzá a nemzeti jövedelem termeléséhez. Erősödött politikai öntudata, fokozódott aktivitása és kezdeményezőkészsége. A termelőszövetkezeti parasztságot a munka, az elosztás és az életmód jellegében bekövetkezett változások is közelítik a munkásosztályhoz. A munkásság és a parasztság alapvető érdekei azonosságának, szoros együttműködésének, közös helytállásának eredményeként tovább erősödött szocialista rendszerünk politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség. E szövetség szorosabbra fűzése egész népünk érdeke. A társadalom fejlődéséből adódó lehetőség és egyben követelmény, hogy a munkások, a termelőszövetkezeti parasztok folyamatosan gyarapítsák politikai, szakmai és kulturális ismereteiket, s ezáltal is csökkenjen a szellemi és a fizikai munka közti különbség. Az értelmiség tevékeny részese a szocializmus építésének, szorosan kötődik a munkás- osztályhoz, a szövetkezeti parasztsághoz. Szerepe és létszáma a társadalmi fejlődéssel együtt növekszik. Az értelmiség — iskolai végzettsége, munkahelye és választott pályája alapján sok irányban rétegződött. Szellemi erőforrásainkat hasznosítsuk minden területen jobban, szervezetten és fokozottan igényeljük az értelmiség részvételét a szocialista építőmunkában, a közéletben. A termelésben és az igazgatásban foglalkoztatott alkalmazottak nagyobb felelősséggel és hozzáértéssel végzik munkájukat. Létszámuk a valóságos szükségletnél gyorsabban nőtt, az egyes szakterületek közti megoszlásuk is aránytalan. Ezen a munka és a szervezeteik ésszerűsítésével, a társadalmi ellenőrzés fokozásával, a bürokrácia visszaszorításával kell változtatni. A nők a társadalmi élet minden területén, a munkában, a családban, a közéletben becsülettel teljesítik a feladataikat, kötelezettségeiket. Társadalmi egyenjogúságuk egyre jobban kiteljesedik, de még sok a megoldásra váró gond. Tovább kell javítani azokat a gazdasági, kulturális, tudati és jogi feltételeket, amelyek segítik a nők egyenlő esélyeinek érvényesülését. Társadalmunk legkisebb, de a je'en és a jövő szempontjából döntő jelentőségű közössége a család. Stabilitása különösen fontos a gyermeknevelés szempontjából. Pártunk és államunk támogatja, s védi a család intézményét. A párt megkülönböztetett figyelmet fordít az ifjúság helyzetére. Ismeri a fiatalok gondjait és a körükben tapasztalható negatív jelenségeket is. Szükségesnek tartja, hogy javuljanak a fiatalok nevelésének, pályakezdésének, beilleszkedésének, családalapításának a feltételei. Több lehetőséget kell nyújtani a felnövő nemzedék kezdeményezőkészségének, új iránti fogékonyságának, öntevékenységének kibontakoztatására. Pártunk a lenini nemzetiségi politika érvényesítését változatlanul fontos feladatnak tekinti. A nemzetiségiek hazánk egyenjogú állampolgárai. A nemzetiségi szövetségek fontos politikai és kulturális feladatot látnak el. A hazánkban élő nemzetiségek és a szomszédos országokban élő magyarság jelentős mértékben hozzájárulhat népeink barátságának és együttműködésének elmélyítéséhez. A nemzetiségi kérdés internacionalista megoldásának fontos eleme a kétnyelvű, kettős kultúrájú állampolgárok szabad fejlődése. Társadalmunk kiegyensúlyozott helyzetét tükrözi az állam és az egyházak rendezett viszonya is. Az állam az alkotmány szellemében szavatolja a lelkiismereti szabadságot és az egyházak autonóm működését. Az egyházak tiszteletben tartják államunk törvényeit, támogatják az országépítő munkát. Társadalmi fejlődésünknek nélkülözhetetlen erőforrása szövetségi politikánk megfelelő érvényesülése. Rendszeres eszmecserével és meggyőzéssel igyekszünk megnyerni mindenkit az együttes cselekvésnek. Szocialista céljaink a dolgozó osztályoknak és rétegeknek, a párttagoknak és a pártonkívüliek- nek, a marxistáknak és más világnézetűek- nek, az ateistáknak és a vallásos embereknek mind jobban szélesedő összefogásával valósulnak meg. Javult az állami irányító testületek, szervek és a tanácsok tevékenysége, korszerűsödött az államigazgatás. A megnövekedett követelmények azonban szükségessé teszik, hogy tovább javítsák munkájukat, gondosabban elemezzék a belső és külső társadalmi, gazdasági folyamatokat és idejében intézkedjenek. Az országgyűlés széles körű nyilvános vitákra támaszkodva a társadalmi, gazdasági fejlődést segítő számos törvényt alkotott Fejlődjék tovább az országgyűlési bizottságolt munkája. Fokozódjék a képviselők aktivitása választókerületükben és az országos kérdések megoldásában. Váljék szorosabbá kapcsolatuk választóikkal. Erősíteni kel! ft államigazgatás népképviseleti ellenőrzését. , (Folytatás a 2. oldalomé I