Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

Salgótarjánban a Gorkij-telepen — a hajdani Brezinán — új lakónegyedet alakítottak ki az építők. GYARAPODTUNK A Ganz-MAVAG mátranováki gyáregységének tizenegy éves „múltjából” az utóbbi évek voltak a legeredményesebbek. A fejlesztés értéke elérte a 340 millió forintot. A közelmúltban adták át az építők a szécsényi Palóc Aruházat. A korszerű üzletköz­pont bő áruválasztékkal várja a vásárlókat. A fiatalok sportolási feltéte­leit, a megye versenysportjá­nak lehetőségeit egyaránt ja­vította a salgótarjáni sport- csarnok. Ebben az ötéves tervben épült Salgótarjánban a pénzügyi és számviteli főiskola. Az ii*i tézmény nappali és levelező tagozatán több mint 400 diák tanul. Az elmúlt években újabb üzefnekkel, oktatási és mű­velődési intézményekkel, sok ezer lakással gazdagodott az ország. Március elején, a me­gyei pártértekezlet is meg­vonta gyarapodásunk mérle­gét. A XI. pártkongresszus óta nem kevesebb, mint ti­zenegy és fél milliárd forin­tot költöttünk a gazdálkodás fejlesztésére, a meglevő ipari és a mezőgazdasági üzemek korszerűsítésére, a lakosság életkörülményeinek folyama­tos javítására. Sorolni sem egyszerű, mi mindennel lettünk gazdagab­bak. Űj telephelyen dolgozik a Salgótarjáni Ruhagyár és a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek rekonstrukciója során nem kevesebb, mint öt beru­házást fejeztek be, félmilli- árdnyi. értékben. Balassagyar­maton befejeződött az Ipoly Bútorgyár rekonstrukciója, új acélszerkezetek gyártására al­kalmas csarnokkal bővült a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregysége. A mezőgazdasá­gi üzemekben korszerű állat- tenyésztő telepeket építettek és jó két esztendeje dolgozik a térmelőszövetkezetek közös vállalkozásában a Karancs- vágóhíd és húsfeldolgozó üzem. Tovább szépültek, gazda­godtak településeink is. Sal­gótarjánban, Balassagyarma­ton és szerte a megyében csaknem hatezer lakás épült négy esztendő alatt. Űj isko­lákat, óvodákat vettek birto­kukba a nógrádi gyerekek. Korszerűsödtek egészségügyi intézményeink, új orvosi kör­zetekben kezdődött el a meg­előző, a gyógyító munka. S egyre több községbe jut el az egészséges, jó ivóvíz. Ismét gyarapodtunk tehát! Az ipari munkások, a szövet­kezeti parasztok és az értel­miségi dolgozók, párttagok és pártonkívüliek értelmes mun­kája nyomán... Fotók: Kulcsár József Eitke és Salgótarján között befejezés előtt áll az Észak- nógrádi Regionális Vízmű II. ütemének építése. . •—Tpgrw>" •> Az SKÜ kisterenyei üzemében már gyártják a görgős szállí­tópályákat, a hegesztett acélcsöveket. A rekonstrukció so­rán új szülészeti pa­vilonnal bővült a balassagyarmati vá­rosi kórház. ! • *•? 1 I % I

Next

/
Thumbnails
Contents