Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

\ XXXVI. ÉVF., Í0. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1980. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP Munkával, bizakodással MAI SZÁMUNKBAN: JÓ MUNKÁT, KÜLDÖTT ELVTÁRSAK! HOLNAP KEZDI MEG MUNKÁJÁT a Magyar Szocialista Munkáspárt soron következő XII. kongresszusa, Anna., a pártnak a kongresszusa, amelynek tevékenységével elválaszthatatlanul összekapcsolódik az elmúlt évtizedek minden szo­cialista vívmánya és eredménye hazánkban. Ép­pen ezért az MSZMP kongresszusa, és az eléje kerülő kérdések zöme nem belső pártügy csu. pán, hanem egész népünk, országunk jövőjét érinti. Az elmúlt öt évről és a jelenlegi helyzet­ről készült számvetés, a jövő feladatainak meg­jelölése mindannyiunk sorsát érinti. Mindenki­nek fontos, hogyan alakulnak országunk társa­dalmi, gazdasági viszonyai, népünk életkörülmé­nyei. Méltán áll tehát ez az esemény a közér­deklődés középpontjában. A kongresszusnak - s ezt jogos büszkeséggel mondhatjuk - van mit összegeznie. A XI. kong­resszus határozatainak végrehajtása során az el­múlt években is tovább erősödtek, fejlődtek tár­sadalmunk szocialista vonásai. Érvényesült a mun­kásosztály és a párt vezető szerepe, tovább szi­lárdult a munkásosztály hatalma, a munkás-pa­raszt szövetség, szélesedett és elmélyült a szo­cialista demokrácia, erősödött a szocialista nem­zeti egység. Népgazdaságunk a nehezebb vi­szonyok közepette is tervszerűen, arányosan fej­lődött, a termelőmunka eredményeire alapozva növekedett az ország lakosságának életszínvona­la. Tovább gyarapodott népünk műveltsége, szak­mai, politikai tudása. A szocialista közgondolko­dás nemcsak teret hódít, de egyre inkább meg­határozza a mindennapi cselekvést. Mindebben hagy szerepet játszottak a párt clapszervezetei, amelyek az elmúlt években to­vább erősödtek és eredményesen segítették a te­rületükön folyó építő-, alkotó munkát. A párt- alapszervezetek nagy felelősséggel vesznek részt a különböző kérdések eldöntésében, javultak és a körülményekhez igazodtak munkamódszereik. Az eredmények számba vétele, az értékek he­lyes, reális megítélése ez alkalommal is alapve­tő feltétele a gondos mérlegelésnek és a teen­dők célravezető meghatározásának. Egyaránt kell tudnunk, mit értünk el, és melyek a gond­jaink, problémáink. Hiszen csakis ezen az alapon fonódhat egységbe az értékek megóvása az elő­rehaladásért tett erőfeszítésekkel. A XI. kongresszus határozatainak végrehajtá­sával az elmúlt öt év alatt ‘a társadalom egy sor ellentmondása, feszítő kérdése megoldódott. Azt tapasztaljuk azonban, hogy a régiek helyé­be újabb ellentmondások léptek, és a megoldás­ra váró kérdések száma sem lett kevesebb. Ezek azonban gyakorta már nem azonosak a régivel, •hanem minőségileg mások, a fejlődésnek egy magasabb színvonalán keletkeznek, fejlettebb viszonyok szülöttei. Belső gondjainkat tetézik bi­zonyos külső körülmények is. A kongresszus egyik fő feladata ezeket feltárni, számba venni, meg­oldásuk módszereit kidolgozni. A kongresszusra való felkészülés során, az őszinte és nyílt hangú tanácskozások vitájában, a gondokat felszínre hozó és megoldásukat sür gető, abban részt vállaló állásfoglalásokban egy­értelműen érzékelhető volt, hogy pártunkban a politika alapvető vonalát illetően egység van. Ez az egység nem formális, hanem a lényeget ille­tően az. A vitákban a párt politikájával való egyetértés nemcsak szavakban fejeződött ki. Az az óhaj, hogy erősödjenek tovább társadalmunk szocialista vonásai, hogy még következetesebben és eredményesebben valósuljanak meg szocialista cél­jaink, párosultak az ebből eredő kötelezettsé­gek tudatos vállalásával. A párttagság, a párt­tal együtt cselekedni kész pártonkívüliek vállal­ják a helytállást a munkában, a cselekvő kiál­lást a szocialista célok elérését akadályozó je­lenségekkel szemben. Ezt a szándékot, a dolggzók' minden rétegé­nek politikai aktivitását egyebek között a párt- kongresszus és felszabadulásunk 35. évforduló­jának tiszteletére indult munkaverseny is tükrözi. Talán nincs az országban olyan termelőkollek­tíva, ahol ne született volna egyéni vagy brigád­vállalás a termelési feladatok teljesítésének elő­mozdítására. Nem látványos, de átgondolt és mélyreható munka előzte meg pártunk kongresszusát. Volt mód mind az országos, mind a helyi politika kér déseinek megtárgyalására. A párttagság Nógrád- ban is élt e lehetőséggel, amit bizonyít a vitá­ban résztvevők nagy száma, de még inkább a vita tartalma. Sok okos javaslat, hasznos kritika hangzott el a munka jobbítására. Minden egyes alapszervezet és pártbizottság elkészítette érté­kelését saját ötéves munkájáról, további felada­tairól. A Központi Bizottság kongresszusi irányel­veiről tanácskoztak a pártcsoport-értekezleteken, taggyűléseken, pártértejcezleteken, a párton kívüli szervezetek vezető testületéiben. E tanácskozáso­kon szóba került társadalmi fejlődésünk ösz- szes lényeges kérdése: a termelés és az elosztás, a szocialista demokratizmus, a tudomány, a mű­vészetek, a közművelődés és az ideológiai mun­ka, a szocialista erkölcs és életmód, a külpoli­tika és a nemzetközi munkásmozgalom kérdései. Az eredményeket számba vevő, a gondokat feltáró kritikus és önkritikus tanácskozások voltak ezek, tükrözve egy dolgozó, szüntelenül a jobbért küz­dő, gondolkodó, a jövőben bízó és azért fele­lősséget érző párt szellőmét. Nemcsak a mintegy 800 ezer kommunista, de a pártonkívüliek is nagy számban bekapcsolód­tak az ország, a nép sorsát, jövőjét érintő esz­mecserébe. Tudatos törekvése, rendszeres gya­korlata már pártunknak, hogy a társadalom, a nép életének legfontosabb kérdéseit milliók ak­tív részvételével dönti el. Elvi kérdésnek tekint­jük ugyanis, hogy akikre számítunk a politika valóra váltásában, azok vehessenek részt annak kialakításában is, A helyzet értékelése és a feladatok meghatá­rozása ezúttal sem valamiféle óhajokra épül, ha­nem az elért eredmények és lehetőségek gondos felmérésére. Az előkészítés demokratizmusa is ezt szolgálta. E széles körű, a társadalom min­den rétegét átfogó eszmecsere ezáltal vált újabb gyakorlati példájává a szocialista demokratiz­mus elevenségének és annak, hogy a dolgozó nép együttgondolkodása, aktivitása nélkülözhe­tetlen forrása haladásunknak. Igazolva azt az álláspontunkat, hogy az előttünk álfó feladatok csak a tömegeknek a közügyekbe való — még az eddigieknél is szélesebb körű - bevonásával oldhatók meg. A dolog természetéből fakad, hogy a további teendőket illetően a megye alapszervezeteiben is találkoztunk túlzott, nem reális várakozásokkal. Hiszen ilyenkor minden szóba jön, ami gondot okoz: az is, ami már most megszüntethető, és az is, aminek teljes megoldására még nincse­nek meg a lehetőségek, amit csak hosszabb tá- ' von vehetünk célba. Társadalmi életünk számos gondján nem tudtunk egy csapásra segíteni. És azokat sem tudjuk mind előrelátni, amelyeket az élet majd a továbbiakban hoz magával. Pár tunk egy kormányzó párt felelősségével és ko­molyságával tervezi'' meg a jövő feladatait, fi­gyelembe véve a célok megvalósításának reali­tását, az új, változó viszonyok közepette. A kongresszus tanácskozásának időpontja a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista mozgalom meglehetősen bonyolult időszakára esik. A párt az előző kongresszus óta eltelt idő­szakban is úgy munkálkodott belső, hazai fel­adatainak megoldásán, hogy azokat szorosan összekapcsolta internacionalista jellegéből faka­dó kötelezettségeivel. Nem ismert fáradtságot, hogy lehetőségeinkhez mérten előbbre vigye az imperializmus elleni küzdelem, a béke ügyét, előmozdítsa a nemzetközi kommunista mozgalom egységét. Ahogy ez az irányelvekben is tükrö­ződik, pártunk azt vallja, hogy további fejlődé­sünknek, céljaink megvalósításának legfőbb zá­loga szövetségünk a Szovjetunióval és a szocia­lista országokkal, s politikáját ennek szellemé­ben alakítja a jövőben is. AZ ELMÚLT ÖT ÉV IS IGAZOLJA, hogy pár tunk a nép szolgálatával vált a nép vezetőjévé. A XII. kongresszusnak van mire építenie, van mit tovóbbvinnie és meggyőződéssel valljuk, határo­zataival további irányt mutat, újabb lendületet ad azon az úton, amely a magyar nép felemel­kedésének, boldogulásának nem könnyű, de biz­tos és egyetlen útja. •. Nagy érdeklődés a Szovjetunióban Igen nagy érdeklődéssel ki- nagyszámú cikk, tudósítás, magyar kiadvány megjelente- sérte és kíséri a szovjet köz- amelyben a tájékoztatási esz- tését is a pártkongresszus, il- vélemény az MSZMP XII. közök, a sajtó, a rádió és a letve a felszabadulási évfor- kongresszusánák előkészülete- televízió foglalkoztak és fog- dúló napjaira időzítették. A it és figyelemmel várja a kong- lalkoznak ezekben a napok- szovjet televízió a kongresz- resszus tanácskozásait. A‘test- ban Magyarországgal. szus hetében nemcsak a kom­véri együttérzés jeleként in- Az elmúlt napokban, köz- munisták tanácskozásának ese- dítottak a szovjet dolgozók vétlenül a kongresszus előtt je- ményeiről tudósít, hanem igen , . . . lent meg orosz nyelven Kádár sok más magyar vonatkozású naunkaversenyt a magyar part- j^nos beszédeinek és cikkei- programot is sugároz. Hasorí- kongresszus tiszteletére, s az ne^ újabb gyűjteménye, s a lóképpen állította össze prog- érdeklődést mutatja az & szovjet könyvkiadók több más ramját a szovjet rádió. GYARAPODTUNK KIS-ZAGYVAVÖLGYE VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS CSALÁD - OTTHON - SZABAD IDŐ Gazdálkodási mérleg Elkészült a vállalatok és szövetkezetek 1979. évi mér­legbeszámolóinak összesítése. Az adatok a népgazdasági terv fő előirányzatéinak meg­valósulását jelzik. A gazdasá­gi egyensúly szempontjából különösen fontos területeken — a beruházásokban, a kész­letfelhalmozásban, a termék- forgalmazásban, a behozatal­ban — megindult kedvező fo­lyamatok hatása már érző­dött — erről tájékoztattak a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán. A vállalatok és szövetkeze­tek értékesítése a múlt év­ben lényegében a tervezett­nek megfelelően 5,3 százalék­kal nőtt A gazdaság egyensú­lyi helyzetének javítására tett központi intézkedések és a vállalati erőfeszítések hatásá­ra az értékesítés főbb irányon­kénti szerkezete a tervnek megfelelően módosult. A bel­földi értékesítés mérsékelt (4,2 százalékos! növekedése mellett a kivitel a tervezettet is meg­haladóan gyors ütemben, 1$ százalékkal bővült. A külke­reskedelmi forgalom egyenlege — elsősorban a nem rubel re­lációban — a számítottnál is kedvezőbben alakult. Tudós úttörők Megyénk negyven általános iskolájából 150 úttörő ver­sengett szombaton a salgó­tarjáni Budapesti úti iskolá­ban a Tudományos-technikai úttörőszemle megyei döntő­jén. öt kategóriában mérték össze erejüket, tudásukat a pajtások. A társadalomkuta­tó úttörők közül első helye­zettek a ceredi csapat tagjai lettek (Szabó Erika, Kovács IJjolya, Musztrai Zsuzsanna), a természetkutatók között szintén ők kerültek az első helyre (Simon Zoltán, Fülöp Tibor, Tajti Tibor). Az orosz nyelv és irodalom barátai közül a salgótarjáni Mártífok úti iskola gárdája (Fekete Anita, Janusch Zsuzsanna, Percze Magdolna), az úttörő- technikusok táborában a zagyvarónái Szalvai Mihály Iskola (Földi Sándor, Földi Tamás, Kovács Zsolt), a_ szlovák nyelv és irodalom“ barátai közül a lucfalvai pajtások (Lekeny György, Ugra Zsuzsanna, Letovai Eri­ka) végeztek az élen, az or­szágos döntőbe kerülve. Tízeire!« töltötték önkéntes a szombatot Jelentős eredmények várhatók a kongresszusi műszaktól Az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemigazgatóságának szocialista brigádjai tegnap Pásztón tartották kommunista műszakju­kat. Mintegy 70 fő részvételével — a jobbágyi kirendeltség Hegedűs György vezette kollektívájának kezdeményezésére és irányításával — a nagyközség 20 kilométer hosszú, kis­feszültségű elosztóhálózatában végeztek üzemzavarokat meg­előző munkálatokat. Légvezetékeket, csatlakozókat javítot­tak, a háztartásokba áramot vivő kábeleket erősítették meg, a közutak világítótesteit szer vizelték. Képünkön: Hegedűs György brigádvezető Jobbágyiból. Antal Ferenc, Ihracska György, Sopotnik Ernő salgótarjáni villanyszerelő együtt­működés közben. — kulcsár — A párt XII. kongresszusa reggel 219-en szálltak le a tiszteletére önként vállalt föld alatti munkahelyekre. műszakon nemcsak a megye- A Nógrádi Szénbányák beli csaknem háromszáz szó- mélyművelésű aknaüzemei- cialista brigád közel négy- ben — a rossz idő miatt a venezer tagja serénykedett kazárt külszíni fejtés nem tegnap: kivették a munkából üzemel — a kongresszusi a részüket a munka vala- műszakban több mint másfél mennyi frontján dolgozók is. ezer ember végzett produk- Az így „befolyt” összeg je- tív munkát, több mint két- lentős részét átutalták a ezer tonna szenet juttatva a gyermekintézmények megse- felszínre. Mindezzel nagyban gítésére. hozzájárultak azon célkitűzés Jelentős munkát végeztek megvalósításához, amely sze- a peremkerületek és a mun- rint a negyedév végére a tér- káslakta települések, valamint vezettnél hatezer tonnával a megyeszékhely lakosságé- több szenet adnak a népgaz- nak jobb ellátásáért a Pest— daságnak. A szénbányáknál Komárom—Nógrád megyei egyébként tegnap több mint Élelmiszer“ és Vegyiárumagy- négyezren jelentkeztek mun- kereskedelmi Vállalat- salgó- kára — szabad szombat he- tarjáni nagyfiókjának dolgo- lyett. zói. Az aktuális tavaszi mun- # kára készültek elő a pásztói — Mi — mondja Fábri Mátraaljai Állami Gazdaság- István, a romhányi Építési ban, a homokterenyei Zagy- Kerámiagyárból — 340-en vavölgye, a tolmácsi Lókos- dolgozunk. Fő célkitűzésünk völgye termelőszövetkezet- a Romhány III. üzem terme­ben, valamint Kazáron. A lésének biztosítása, hogy a pásztói szerszám- és készü- ma gyártott több mint négy- lékgyár dolgozóinak 94 szá- millió forint értékű csempé- zaléka állt tegnap a munka- vei is segítsük a lakosságot, padok mellé. A termelés és az építőipart és a belkeres- az export miatt fontos mun- kedelmet. A becslések szerin- kahelyeken három műszak- ti, 33—36 ezer forint összegű ban dolgoztak a Salgótarjáni munkabérünket a községi Kohászati Üzemekben, a sál- óvoda bővítésére és a tanács gótarjáni üveggyárakban és rendelkezésére bocsátjuk, jelentős mennyiségű anyagot, ^ árut fuvaroztak a Volán 2. — Egészen ügyesek — néz számú Vállalat tehergépjár- a FŰTÖBER nagybátonyi művei. A Nógrád mégyei Ál- gyára légtechnikai üzemében lami Építőipari Vállalatnál dolgozó számviteli, műszaki tegnap 1150-en jelentkeztek és termelési osztálybeliek lce- munkára, sőt csatlakoztak ze munkájára Stuhl József né, hozzájuk a megyei tanácsról hegesztő. — Ilyenkor tűnik száztízen, a Nagybátonyi ki, hogy az irodisták is érté- nagyközségi Tanácstól négy- nek a konvektorok, hőlégfú- venen, s tizenöten a pártis- vők szereléséhez. kolások közül. Az építők fő- — A tartályüzemben az al- leg a tarjáni Beszterce-lakó- kalmazottiak férfitagjainak telepen, Romhányban és a „erősítésével’’ most 120 a lét- bátonyi bányászlakások kivi- szám — mondja Szabó Té­telezésén dolgoztak. renc, főmérnök. — Gyárunk­♦ nak ma több mint ötszáz ' Keresem Poszuk Józsefet, a dolgozója vesz részt a kong- Nógrádi Szénbányák szorospa- resszusi műszakon, vala- taki aknaüzemének igazgató- mennyi munkaterületen fizi- ját, de azt mondják, házon ki- kai munkát végeznek, vül van: éppen palát válogat ^ a szén közül — teljesítmény- Mátranovákon a Ganzban ben. És a főmérnök? — ér- 561-en, a síküveggyárban deklődöm. Ö meg csillét tol 769-en dogoztak tegnap. J's és rakod, bányafát... Szóró- csengtek a telefonok, hí k son, ahol a két frontfejtés tucatjai érkeztek telexen, * a három műszakban üzemel, s kongresszusi műszak sike.éf valamennyi elővájási mun- bizonyítva... * kahelyen dolgoznak, tegnap k. gy.

Next

/
Thumbnails
Contents