Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-16 / 64. szám

Történelem, ideológia,

kultúra

Óvári Miklós válogatott beszédei és cikkei

Két évtizedet fog át Övári Miklós beszédeinek és cikkeinek a Kossuth Könyvkiadó által most megjelentetett válogatott gyűjteménye; a hatvanas és a hetvened évek ideológiai, politikai, kulturális életéről nyer átfogó képet belőlük a kötet olvasója. A cikkek és beszédek összességéből kirajzolódik pártunk ideológiai tevékenysége és kulturális politikája a fejlett szocialista társadalom építésének eddigi időszakában.

Mint a könyv címéből — Történelem, ideológia, kultii- ra — is kitetszik, Óvári Miklós munkásságában nagy helyet foglal el a történelem tapasztalatainak elemzése. A kötetben megjelent írások

nem kis hányada valamilyen történelmi esemény évfordulójához kapcsolódik. Ám legyen gzó akár a Párizsi

KommUn, a Kommunista kiáltvány megjelenése, Marx, Engels, vagy Lenin születése, a Szovjetunió megalakulása, akár az őszirózsás forradalom. a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása, vagy az MSZMP országos értekezlete évfordulójáról, a történelem eseményeit mindig a ma feladatainak szemszögéből elemzi. Nemcsak azért idézi fel ezeket, hogy —, mint írja — „megemlékezzünk egy jelentős évfordulóról. Nemcsak a múltba nézünk, hanem mai és jövőbeni feladatainkra is gondolunk. A tapasztalatok fényénél vil ágasabb an látjuk az előttünk álló utat, a célokat, és a célhoz vezető módszereket is”. Megemlékezései kiváló példáját adják annak a megközelítési módnak, amelynek szükségességét a tudományosan megalapozott történelemszemlélet fontosságát hangsúlyozó — a Párttör. téneti Intézet létrejöttének 30. évfordulóján elhangzott — beszédében is kiemeli: „A munkásmozgalom és a párt történetét . . . nem tekinthetjük pusztán példatárnak, amelyből — sokszor erőltetett aktualizálással — az egyes eseményeket tetszés szerint kiemelhetjük. A párttörténetnek, mint általában a történelemnek, alapvetően fontos feladata a fejlődés, az összefüggésnek, a tendenciák vizsgálata, annak bemutatása, hogy a jelen hogyan nő ki a múltból". Épp ez a megközelítési mód teszi lehetővé, hogy Övári Miklósnak a történelem jeles évfordulóihoz kapcsolódó beszédei és írásai messzemenően teljesítsék az általa a propaganda művelői elé tűzött célt: a múlt, a jelen és a jövő dialektikus kapcsolatának érzékeltetésével segítik a szocializmust építő emberek tudatának, tér- sadalomszemléletének formálását.

A történelmi tapasztalatok állandó jelenlétét érezzük a szerzőnek azokban a munkáiban is, amelyek ideológiai életünk mai folyamatait, jelenségeit, tendenciáit elemzik. Mint a párt felelős tisztséget betöltő vezetője, Övéri Miklós e folyamatokat és tendenciákat mindig a politikai cselekvés oldaláról közelíti meg. Azt kutatja, melyek a kommunisták, a szocializmus építésén tudatos elkötelezettséggel munkálkodó emberek tennivalói a közgondolkodás formálásában, eszméink terjesztésében. Különös fontosságot tulajdonít a közösségi szocialista gondolkodásmód erősítésének és az individuális- ta gondolkodásmód visszaszorításának, amire — különböző összefüggésekben — többször is visszatér. Ugyancsak a visszatérő témája a kötetnek a szocialista hazaíiség és az

internacionalizmus erősítése, a küzdelem a nacionalizmus és nemzeti közömbösség ellen. „Hazafiság és nemzetköziség” című, 1968-ban született tanulmánya kristálytiszta logikával és az érvek meggyőző erejével világítja meg ennek az összekuszálódott és olykor mesterségesen is ösz- szekuszált problémakörnek a

lényegi összefüggéseit, legfőbb tartalmi kérdéseit. Fejtegetései korábbi vitákra utalnak, de mai problémáinkban is hasznosíthatóak a honi történelem szemlélésének módjára, nemzeti öntudatunkra. a nacionalizmus gyökereire és veszélyére vonatkozó gondolatai.

Mai kérdéseinket vizsgálva. Óvári Miklós nem egyszer visszanyúl a marxizmus—le- ninizmus klasszikusainak útmutatásaihoz, gondolataihoz. Ebben is ugyanezt a mércét tekinti irányadónak önmaga számára, mint, amit másoknak ajánl figyelmébe: „A ma kérdéseire a ma emberének kell válaszolnia, s ez alól a kötelezettség alól a legragyogóbb Lenin-idézetek sem adnak felmentést . . . De ugyanígy igaz az is, hogy a konkrét helyzet konkrét elemzéséhez Marx, Engels, és Lenin teremtette meg az elméleti

alapot". Erről az elméleti

alapról elemzi a Szerző napjaink problémáit, hangsúlyozva, hogy „a valóságot megváltoztatni csak a valóság talaján állva lehet”. „A munkásosztály — mutat rá ezzel kapcsolatban — a tudományos szocializmus elméletével megalapozott valóságérzékéhez teszi hozzá a maga forradalmi bátorságát és lendületét”.

A tudományos szocializmus elmélete által megalapozott valóságérzék vezérli a szerzőt társadalmunk jellegzetességeinek megítélésében. „Olyan világot nem tudunk teremteni — hangoztatja —, amelyben nincsenek ellentmondások, társadalmi feszültségek. De azt cű tudjuk érni, hogy ezek az ellentmondások és feszültségek az elkerülhetetlennél ne legyenek nagyobbak és felesleges nehézségeket ne okozzanak”. Ennek azonban — mutat rá máshelyütt — nem lehet az az útja, amit a szubjektivis- ta látásmód sugall. Óvári Miklós ezzel kapcsolatban kétfajta türelmetlenséget különböztet meg. Az egyik a tettekben is megnyilvánuló egészséges türelmetlensége a lazasággal, a fegyelmezetlenséggel, a rossz munkával szembúi. A másik viszont azoké, akik úgy képzelik, hogy gondjaink, feszültségeink leküzdéséhez elegendő csupán az elhatározás, Csakhogy „a gondokat, a feszült, ségeket, a szocializmus építésének problémáit nem lehet úgy megszüntetni, hogy egyszer jól odacsapunk, és utána minden rendben lesz. A szocializmus építésének feladatait csakis szívós, türelme* munkával oldhatjuk meg”.

Ebbe a szívós, türelmes munkába mindenkit be kell vonni, aki kész tenni a közösségért. Óvári Miklós számos helyen és alkalommal hangKatona Judit:

TAVASZVÁRÓ

súlyozza a legszélesebb tömegek összefogását célzó szövetségi politika fontosságát, az emberek meggyőzésének, megnyerésének szükségességét. Az ideológiai kérdésekben folyó vitákat is mindenekelőtt azért tartja szükségesnek, hogy ezek révén is meggyőzzük az embereket, megnyerjük őket ügyünknek, közelítsük őket álláspontunkhoz. A művészeti területen dolgozó kommunisták előtt hangzott el, de nemcsak nekik szól a gondolat: ......nem

á

rt, ha mindig azzal mérjük az elvi szilárdság és az elvi vita hatékonyságát,. hogy megnézzük, ki, hány embert győzött meg igazunkról, politikánk helyességéről,^ Lehet valaki elvileg sziklaszilárd, de, ha egyetlen embert sem nyer meg a mi ügyünknek, akkor ez az elvi szilárdság vajmi keveset ér”. Az írott szó, a sajtó szerepét 'Is elsősorban ebben az összefüggésben értékeli nélkülözhetetlennek, tekinti a szocialista demokrácia fejlesztése elengedhetetlen eszközének, mint ahogy ez az egyik megyei lap — a Pest megyei Hírlap — szerkesztőségi tanácskozásán elhangzott felszólalásában olvasható.

Ez a szemléletmód hatja át a kulturális politika elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó beszédet és cikkeket is. Legyen szó akár a tudomány és a művészetek tán sadalmi hivatásáról, akár a közoktatás fejlesztéséről, akár a művelődési lehetőségek alakulásáról, mindenütt érzékelhető e törekvés a kultúra demokratizálására, az egész nép műveltségi színvonalának emelésére és kulturális alkotóerejének kibontakoztatására. A művelődést sohasem önmagában, hanem mindig társadalmi céljainkkal, szocialista fejlődésünk követelményeivel és igényeivel összefüggésben vizsgálja. A kultúra fejlesztése számára szorosan összekapcsolódik azzal a feladattal, amit „A társadalmi tudat és a művelődés” című tanulmányában ejgy hasonlattal így érzékeltet: „Nemcsak felhúzni kell a szocialista társadalom épületét, hanem ezt az épületet be is kell rendezni, mégpedig szépen, ízlésesen, célszerűen, szocialista emberhez méltóan".

A könyv tartalmi -elemzéseiben kibontakoznak: a fejlett «aocialista társadalom építéséből adódó kulturális és ideológiai tennivalók lé. nyegi összefüggései. A szerző higgadt, körültekintő, minden fajta fellengzőségtől mentes és mindig a valóság tényeire építő hangvétele pedig méltóképpen reprezentálja a Magyar Szocialista Munkáspárt munkastílusát.

Gyenes László

Fák szíve alatt, mint a magzat apró öklök verik az élet izmos hasfalát, mióta a nappalok világoskékek.

Szelek sikálnak égi deszkát csillagtányérok reze fénylik. Apám és anyám ülnek ott, a szint s az ízt a földre mérik.

A parkból szél füttyént, a fény padokon alszik, pedig reszket Apró öregek ülnek itt társak nélkül, kit eltemettek.

A napravárók ülnek itt, járni tanulók s alig járók.

Már nyújtózkodnak bőrömön láztól harmatos vérvirágok.

Oláh János:

NAPLÓ

Mindig is irigyeltem, akiknek ilyen hiábavaló dolgokra jut idejük, mint a naplóírás, ég most lám csak én lg itt ülök a vacsora maradékaitól éppen, hogy megtisztított asztalnál, az ablak előtt, egy kiterített tiszta papírlap fö- lé*görnyedve, a kezemben toll, a legolcsóbb kincstári golyó« és a függöny mögül sötéten elő-előpiglogó ablakba meredve várom, hogy visszatérjen hozzám a már magam mögé utasított nap. A lehetetlen apróságokkal teli idő zsákjába túrva először elámulok, eszembe idézve ezt-azt, nocsak, mi meg nem történt velem, mivel nem töltöttem az időmet, mire nem pazaroltam a mai napot és hitetlen- kedve gondolok rá, hogy a többi is csaknem így múlt el, így kellett elmúlnia, s így kell majd az ezután jövőknek is, így hagyok kicsúszni a kezem közül, így hagyok elveszni mindent. Pedig de sokan vagyunk, akik nem készíthetünk különb leltárt, de velük most nem gondolok. Bárki leülhet ugyanígy a papír elé bármelyik napja végeztével, ha Igazán őszintén akar számot vetni magával, bármit cselekedett. jelentősét. vagy jelentéktelent, be kell ismernie, a céduláján hasonlóan kicsinyes rendben sorakoznak avtennivalók: fölhívni ezt, elmenni ahhoz, megbeszélni amazt, bevásárolni, tej, kenyéri cukor, olaj, ma, hagyma, krumpf! és így tovább, megjavítani az ajtó zárját, ablakvasalás, kerítésfestés, minek folytassam, gondolom, ismerős. Nem ezen múlik. Hét akkor min? Bármiből okulhatsz, vagy semmiből se, a legostotább eetn- mi Kevésből éppúgy, mint a

marasztalt percek, pillanatok.

Reggeli Janival az iskolába, aztán Kati, Matyi az óvodába. Vissza, haza, Erzsi néni jött meszelni az előszobát, gletteld le, csak úgy kutyafuttába, mert tegnap éjjel nem volt hozzá kedved. Most meg kevés rá az idő, meglátszik majd.

Be kell nézned a nagymamához, üzent. Olajos kóccal eltömítem a WC.tartály elzáró csapját, csöpögött Posta, Föladom a levelet Katinak Németországba. Ezt írtam tegnap este a glettelés helyett. Űjabb adalék az írás hiábavalóságához. Meglep, hogy még ilyen személyes esetekben is így van. Tovább! Lúdtalpbetétet javíttatni. Kell! A kínzó derékfájás miatt már nem halaazthattam tovább. Automata WC, egy forintért magadra zárhatod, de takarítani nem takarítja senki. Aztán az óvodás rajz- és egyéb eszközök, a tisztaságcsomagok bevásárlása. A fele nincs, de ami van, az is kétszáz forint Aztán a filmtudományi intézet portájáról kellett elhoz, nőm egy levelet Néhány buktát veszek útközben, egy pádon ülve meg is eszem őket Micsoda visszataszító mohóság. Nincs időm szégyenkezni miatta. Be kell néznem OBomagtartólábért egy címre, aj- amit hirdetések között leltem. Persze amit keresek, nincs. Aztán egy autóalkatrész-kereskedés. Itt ebédszünet van. Egy maszek a Moszkva téren. Itt kapok. Lesz mit szerelnem otthon. Haza! Megérkezem. Jani még nincs, pedig itt kéne lennie. Gyerünk keresni! A Dombos utcán jön velem szembe. Énekkaron volt, csak én elfeledtem. Fölleghasznosabb cselekedetek- lélegeztem. Ebédet készítek,

bői. Lássuk csak! Szinte aka- £2’

ratom ellenére áradnak felém most mér vissza az élnéd kell az óvodába a kicsi kért, Pedig egy kávét még megittam volna. Sorba állok

az ebédbefizetésnél. Tejet, kenyeret, ezt-azt veszek a boltban. A gyerekek a KÖZÉRT előtt a Miatyánk utca sarkán gesztenyét szednek önfeledten, de én türelmetlenül ott vagyok a sarkukban, gyerünk, gyerünk, sietni kell. Mire fölérünk a meredeken, már in. dúlnom kellene, de a nagymama még sehol. Aztán mégis megérkezik. És én megyek edzést tartani. Észre sem veszem és ennek is vége van. Sietve, hogy a nagymamát fölváltsam, mennék haza, de az egyik gyereket, most látom csak, a szertárból kijövet, félájultan viszik a folyosón az öltöző felé. Föllökték, rádobtak két szőnyeget és úgy ugráltak rajta. És most a két bűnös viszi. Mentők, kórház, értesíteni a szülőket. Aztán haza. Fél tizenegy. Vacsorázom, meglocsolom a betont, megetetem á kutyát, aztán leülök, hogy mindezt leírjam. miközben előtolakszik vádolón minden; ami még a kezemre vár, a galambfészek, a széntároló, az ablakok szigetelése, a csomagtartó összeszerelése, éj még ezer, talán ezeknél is fontosabb dolog. Most kellett volna — írás helyett cselekednem. Nem tettem. Ha legalább aludnék! Egy óra van és holnap hatkor kelek. Ép-’ eszű vagyok egyáltalán?

Amikor aztán átolvasom ezeket a sietve rótt följegyzéseket, holnap, vagy holnapután, rá kell döbbennem, hogy nem volt érdemes. Minden mondat mögött ezer megírat- lan hiánya ásít. Ha megírnám, azok mögött ugyanúgy ezer meg ezer ásítana. S ekkor megáll a toll a kezem.' ben. Egy darabig leteszem majd, de csak addig, amíg tart bennem a belátás. Sajnos, nem sokáig. Gyönge vagyok,’ képtelen, rá, hogy bármi elhatározás mellett kitartsak, ha százszor belátom, ha százszor elismertem is igazát.

A napközi gyermekmegőrző,

ahol biztosítják a diákok étkeztetését, felügyelnek rájuk; a leckét általában ott elkészí- ti a gyerek; különösebben nem árt, nem használ, sokan kény- szerűségnek érzik tanulók és tanárok közül egyformán. Vagy: a napközi komplex intézmény, amely nagyon sokat tehet a hátrányos helyzet csökkentéséért, a felzárkóztatásért; a különböző foglalkozásaival a személyiség kibontakoztatásáért, a gyermekek mélyebb, alaposabb megismeréséért és neveléséért — komoly felkészültséget igényel a pedagógustól ez a munka, súlya van!

Szándékosan igyekeztem sarkítottan megfogalmazni a napközivel kapcsolatos negatív és pozitív elképzeléseket (sajnos, a lekicsinylő nézet sem csupán fikció, vannak helyek, ahol a gyakorlat „igazolja” is.,.) Sokan „rangon alulinak” érzik még azt, hogy béka ocsolódjanak a tanórán

kívüli nevelés e szervezett formájába. Vannak, akik alig- alig tudják, mit csinál kolléNapközis órák

8

NÓGRAD - 1980. március 16., vasárnap

gájuk, nem építenek rá; a legtöbb, amit megtesznek, az a korrepetálás vállalása.

Nem ismeretlen mindez az endrefalvi iskolában sem — de, az utóbbi években igen nagyot léptek előre, elismerést kiváltó törekvésekkel bizonyították: nem lehet, nem szabad sokadrangú kérdésnek tartani a napközis nevelést.

Kiss Istvánné igazgatóhelyettes vázolja az elmúlt évek eredményeit.

— 1972-től van nálunk napközi. Kezdetben egy csoport volt mindössze, ötödiktől nyolcadikig jártak ide a tanulók. Ma már négy csoportunk van (1—2., 3—4., 5—6. és 7—8. osztályosokból). 120 gyermeket tudunk felvenni — jelenleg 119 fő van, aki jelentkezik, megoldható a felvétele. Elsődleges célként azt tűztük ki, hogy a hátrányos helyzetűek bekerüljenek. Így a társközségekből beiáró tanulók — piiinyiek, szécsénj'feifaluiak, emellett a cigány származásúak.

Endrefalván köztudottan nagy a cigány lakosság aránya

— az iskolában 50 százalék fölött van. Szerencsére azonban a döntő többség nem kerüli a munkát, sokat változott az életmódjuk, életvitelük, a gyerekekkel többet, jobban foglalkoznak, mint korábban.

— öt-hat igazán problémás cigány család van. Ami nagy előny: községünkben mindenki óvodából kerül az iskolába

— a szokások kialakítását, egy bizonyos napirendhez való alkalmazkodást már ott elkezd, hették.

ne— És kik a napközis, velők?

— Négyen vannak, két férfi, két nő. Közülük ketten (Bartus Vencelné napközis munkaközösségvezető és Tóth Aladár tanár) komplex tanfolyam végzésére is vállalkoztak. Az ősz folyamán bemutató foglalkozást is tartottak nálunk — az OPI-tól Kelendi Gyuláné volt itt, egy játékfoglalkozást néztek meg. Korrepetálásra minden nevelő be van osztva. Mint sok helyen, nálunk is a matematika terén a leggyengébbek a gyerekek, ezt követi a magyar (a ci. gányos kiejtés miatt is sok tanulónknak problémája van a helyesírással), az orosz, a fizika, kémia. Félévkor 10 gyerek bukott — a napközinek nagy szerepe van abban, hogy nem többen...

Ezt mondja a 7—8. osztályosok csoportvezetője, Tóth Aladár is. Éppen csendes tanulás folyik, amikor bekopogunk.

— A 21 diákomból 1 tanuló bukott, egy tárgyból. Ebben a csoportban lehetnének többen is — főleg a lányok „tartják távol magukat” a napközitől, ők inkább otthon maradnak, segítenek a háztartásban.

A teremben szabadpolcos könyvtár, sok jó kézikönyvvel, újsággal, folyóirattal segíti a tanulást, böngészgetést, A gyerekek azért legjobban a áka- badfoglalkozásokal, a kulturális foglalkozást szeretik és a munkát. És mit rzeret tanáruk ebben a munkában?

— Ügy kaptam meg a cső» portot, megmondom őszintén, hogy senki sem akarta elvállalni... De én megszerettem ezt a feladatot — más, mint a tanórai munka, sok esetben nehezebb, összetettebb — azt hiszem, ezt bizonyítja az is, hogy a komplex tanfolyamra jelentkeztem, ami sokat segít a jobb felkészülésben. Mostanában stabilizálódott a napközis kollektíva, 2—4 évá»dolgozunk ezen a területen, Arra törekszünk, hogy a gyengébbek felzárkóztatása, a tanulmányi munka erősítése mellett vonzóvá is legyük a napközis órákat, szeressenek itt lenni a gyerekek.

Kimegyünk az udvarra, ahol Patai Ferenc irányításával a fiúk szorgalmasan/törik a jeget a betonozott terepről, míg a csoport másik felének magyart korrepetál Nagy Mária a teremben. A legnagyobbak másnapra készülnek. Hétköznapi percek az endrefalvi nan- köziből — de Iá biogáz tatás;

unalom nélkül.

G. Kiss Magdolna