Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
Jogi tanácsadó I NYUGDÍJ ÖSSZEGÉNEK ÚJBÓLI MEGÁLLAPÍTÁSA B. S. pásztói olvasónk 1973 óta nyugdíjas, de még ma is kénytelen dolgozni, mert alacsony keresete és kevés szolgálati ideje miatt csak a nyugdíj minimumösszegét állapították meg részére. Mi igaz abból, hogy az alacsony összegű nyugdíjasok amennyiben tovább dolgoznak, kérhetik nyugdíjuk újbóli megállapítását, kérdezi olvasónk. Az 1975. évi II. törvény 46. §-ában valóban előírja, hogy a nyugdíj összegét kérelemre újból meg kell állapítani, ha az igénylőnek a nyugdíj megállapítása után szerzett szolgálati ideje alatt legalább harminchat havi keresete van. Ez a szabály minden nyugdíjasra kiterjed, nemcsak az alacsony összegű nyugdíjasokra. Ennek megfelelően a jogszabály azt is előírja, hogy az újbóli megállapításnál a korábbi nyugdíjazáskor már elismert és az ezt követően szerzett szolgálati időt, valamint az utolsó harminchat havi keresetet kell alapul venni. A szolgálati idő számításánál azonban a nyugdíj folyósításának korlátozása nélkül szerzett szolgálati időt figyelembe venni nem lehet. Mindez azt jelenti, hogy olvasónk kérheti ugyan az utolsó harminchat havi keresete alapján nyugdíjának újbóli megállapítását, nyugdíját azonban az első nyugdíj megállapításánál már figyelembe vett szolgálati idő (amely olvasónk levele szerint 17 év volt) és az utolsó harminchat havi keresete alapján fogják megállapítani. A nyugdíj összegének újbóli megállapításánál a nyugdíj első ízbeni megállapítása idején hatályban volt szabályokat kell alkalmazni. Számításaim szerint ez azt jelenti, hogy olvasónk nyugdíja az utolsó harminchat havi keresete alapján sem emelkedne. Tekintettél arra. hogy ezen a címen a nyugdíjat csökkenteni nem lehet, feltételezhető, hogy olvasónk kérelme eredménytelen lesz. SZOCIÁLPOLITIKAI KEDVEZMÉNY HALVA SZÜLETETT GYERMEK UTÁN „Dolgozó nő” jeligével kaptunk levelet Salgótarjánból, amelyben közölték, hogy olvasóink tanácsi értékesítésű lakást kaptak, amelynek az egész család nagyon megörült. Kétségeik vannak annak a jogossága iránt, hogy a lakásvásárlás előtt pár hónappal halva született gyermek után szociálpolitikai kedvezményt nem kaptak. Hasonló eset másnál is előfordult, de a kedvezményt mégsem vonták vissza. Lehetséges ez, kérdezi olvasónk. Lehetséges! A lakásvásárlás esetén járó szociálpolitikai kedvezmény előfeltétele ugyanis, hogy az a gyermek, akire a kedvezményt adják, a vásárlóval együtt, általa eltartva éljen. A halva született gyermekre még a legjobb akarattal sem lehet azt mondani, hogy az a vásárlóval közös háztartásban, általa eltartva él. Ugyancsak nem jogosult a szociálpolitikai kedvezményre az a gyesen levő anya sem. aki férjével együtt él ugyan, de más, állandó bejelentett lakása van, feltéve természetesen, hogy együttélésüket hatósági bizonyítvánnyal igazolni tudják. Más az eset akkor, ha a fiatal házaspár részére előlegezik a kedvezményt, és akkor születik halva a gyermek. Ilyenkor ugyanis a kedvezmény feltétele nem az eltartás, hanem a szülés, a szülést pedig teljesítették, halva születés miatt tehát visszavonni nem lehet. Valószínű, ismerősének ilyen esetét hozta fel példának. Jogszabálysértést tehát egyik esetben sem követett el az OTP. Dr. J. S. Alkohol helyeit Legyen az ön itala is — Még életemben nem ittam vizet, csak mosdásra használom — mondják sokan kérkedve, borozgatás közben. De még az üzemi étkezdékben is előfordul, hogy az asztaltársak egy - kiadós ebéd után sem isznak a „falmellé- kiből”, inkább szomjaznak. A világstatisztika szerint rangsorban a harmadik helyen állunk a rövidital fogyasztásában (fejenként 9 liter 50 százalékos alkoholt isznak a magyarok évente), sörből iá jó a „befogadóképességünk”: 86 liter fejenként, ezzel a 13. helyet vívtuk ki, borból pedig 34 literre vagyunk hitelesítve, személyenként. És mi a helyzet az üdítő itallal? Itt még fel kell fejlődnünk az élmezőnyhöz: évente 45—46 liter szeszmentes italt iszik egy magyar honpolgár — mi ez a meny- nyiség az amerikai 90—100 literes fogyasztáshoz képest?! Az üdítő italok népszerűsége, elterjedése elsősorban a választékon és a jó minőségen múlik. Magyarországon is egyre, több és sok fajta szomjú^ ságűző frissítő italt ' hoznak forgalomba: a Traubi és a kétféle kóla mellett, ma már egyenrangú helyet vívott ki a Márka, a turisták, a gépkocsivezetők kedvelt itala. A népes Márka-család az idén új tagokkal, szénsav- mentes, rostos, úgynevezett csendes üdítőkkel bővül, most már csak az a kérdés; lesz-e 32 elég szőlő-, meggy-, alma-, ri- bizke-, málnaitalunk az év minden napján? A kérdésre dr. Halmai Róbert, a Borgazdasági Vállalatok Trösztjének vezérigazgató-helyettese válaszolt: — Hét évvel ezelőtt mindössze 300 ezer üveg Márka üdítő italt értékesítettünk, az idén 300 millió palacknyi kerül forgalomba, 35 millióval több mint tavaly. Hat bor- gazdasági vállalat vesz részt a Márka-programban: üzemeik korszerű gyártó- és töltőberendezésekkel felszereltek. A szentendrei, a győri, a szőre- gi, az egri, a kecskeméti, a pécsi, a szombathelyi üzemek mellett tavaly Szegeden is megkezdte a termelést egy Márka-gyár, 1980-ban pedig belép a Miskolc—Mály, 35 millió kapacitású palackozó- üzem. Az év mind a tizenkét hónapjában folyamatosan szállítunk üdítő italokat a kereskedelemnek és a vendéglátóiparnak. Most télen kétmillió palackkal több Márka fogyott, mint az egy esztendővel ezelőtti azonos időszakban. Az üzemek már most készülnek a tavaszra, tekintettel a tavalyi kora nyári kánikulára, nem szeretnénk zavarba jönni, ha hirtelen előbb köszönt be a csúcsszezon. — A minőségi színvonalból nem engedünk, szigorúbb lesz a gyártás- és termékellenőrzés a • vállalatoknál. Az ősszel kitűnő volt a szőlő minősége, a többi gyümölcsre se panaszkodhatunk, tehát az alapanyag nem kifogásolható. Almából termett elég. A meggy iránt megnőtt a kereslet az édes- és konzerviparban is. A termelőszövetkezetekkel, államig gazdaságokkal kötött hosz- szú lejáratú szerződéseink biztosítják ebből a gyümölcsből is a szükséges mennyiséget. A közelmúltban kísérleteztünk csendes italok előállításával, s most sörösüvegekbe töltve hozzuk forgalomba a kajszi- és az őszibarackjuké-!. — Országszerte sikert aratott a Márka-sorsjáték, folytatják-e tovább? — „Keresd a kupakot” — jelszóval hirdettük meg tavaly az akciót, melynek eredményére hamarosan fény derül: február 16-án, a Fővárosi Operettszínházban adjuk át az 1979. évi Márka-sorsjáték nyereményeit: az 1111 ajándékot, köztük a Lada 1200-as személygépkocsit, 3 utazást a moszkvai olimpiára, három külföldi és hét belföldi társasutazást, két televíziót, két hűtőszekrényt, tíz kazettás magnót, 84 vásárlási utalványt 300-tól 3000 forintig és több szá? ajándékcsomagot. A Márka-játék nagyon népszerű, épp ezért az idén is folytatjuk”, visszatérünk az első játékformához, meghirdetjük tavasztól tavaszig a „gyújtsd a kupakot” akciót. H. A. Őrökéletű házak Bohemia Téli álomban a Moldva folyó. A háttérben a prágai vár Járom az Óváros kockaköves, ódon utcáit. Barokk homlokzatú házak, cifra címerekkel, gótikus árkádok, díszkutas udvarok, félhomályos átjáróházak, hívogató kisvendéglők követik egymást, olyan hangulatot teremtve, mintha megállt volna az’ idő. A csehszlovák főváros télen is csodálatos, illik rá az elnevezés: a Városok Atyja, Arany Prága. A kőbe merevedett múlt patinás varázsa Csehország régi latin nevét juttatja eszembe: Bohemia. Ezzel áttételesen a jó éptelemben vett bohémséget, mely elválaszthatatlan Prága legrégibb városrészeinek kedélyes, bájos romantikájától, az Óvárostól, az Újvárostól, a Kisoldaltól és a Hradzsintól. Prága igazi műemlék város; a román, a gótikus, a barokk, a rokokó, a klasszicista, az empire, az eklektika, a szecesszió építészeti stílusát szinte érintetlenül őrzik a falak. Aki csak egy napot is töltött Prágában, s látta a Karolinumot, a régi-új zsinagógát, a Károly-hidat, a Szent Vitus-székesegyházat, a királyi palotát, bebarangolta a várat — már képet kaphat a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincsek gazdagságáról, amelyet egy egész évezred hagyott az utókorra. Igaz, meg is tesznek mindent azért, hogy műemlékeiket ne tegye tönkre a romboló idő- Erről tájékoztatott dr. Otílie Svo- boda, az állami műemlékvédelmi központ igazgatónője. — Csehszlovákiában 45 ezer műemléket tartunk nyilván a földszintes házaktól a várakig, 45 műemlék városunk van, s csupán Csehországban 2200 kastély és 6000 templom, kolostor fenntartásáról kell gondoskodnunk. Éves költségvetésünk meghaladja a fél- milliárd koronát: csak Prágára 220 millió koronát áldozunk. Félmillió műemléki tárgyat, másfél • millió kódexet, régi krónikát őrzünk — ezeket restaurátoraink állandóan gondozzák. Nyaranta hatmillió turista keresi fel a vidéki várakat, tehát munkánk nem hiábavaló. — Szakemberképzésünk A XIV. században épült a torony a Károly- híd egyik kapuja. Régi lakóházak az Óvárosbanmagas színvonalú, számos intézmény foglalkozik rekonstrukcióval és restaurációval. A műemlékvédelemben törvény: az épület eredeti stílusától nem szabad eltérni- Mielőtt a szakemberek hozzákezdenek a felújításhoz, történelmi leírások, festmények és más dokumentációk alapján elkészítik a rekonstrukciós terveket. — Milyen Prága műemlék- védelme? — Sikerül versenyt futni az idővel. A fő problémát nem a pénz okozza, hanem az építési kapacitás, hiszen lassú, munkaigényes feladatokon dolgozunk. Már elkészült a következő ötéves terv egységes városrendezési, -fejlesztési programja, ebben a műemlékegyüttesek kiemelt helyen szerepelnek. Szeretnénk, ha a történelmi városrészekbe még jobban visszatérne az élet. — 'Mennyire szeretik, védik a prágaiak történelmi örökségüket? — Nem talál olyan prágait, aki ne lenne büszke arra, hogy itt él. Az évszázad eleje óta — társadalmi erők bevonásával — működik a „Régi Prágáért” nevű klub: 500 műemlékőr-aktivistájuk van, akik rendszeresen ellenőrzik a magántulajdonban levő régi házakat és jelentik a műemlékvédelmi központnak, ha az utcakép történelmi jellegét megbontó építkezést látnak, vagy már restaurálásra kívánkozik egy épület. S még valami: nálunk a gyerekek már az iskolában megtanulják becsülni történelmi értékeinket, szinte beléjük ivódik a műemlékek szeretete. Ezért tudják majd felnőttkorban is tisztelni és őrizni a nemzeti kincseket. Horváth Anita HUMOR A bár tulajdonosa így szól az állásért_ folyamodó muzsikushoz: — Maga tehát zongorista szeretne lenni nálunk. Előbb tud kottáról Szenvedély Egy lágon re+te vű 32 éves kanadai a vi- mindennél jobban sze- .Harley-Davidson” nekrómozott motorkerékpárját Amikor meghalt egyébként kompóttól fulladt meg ebéd közben —, Torontóban kedvencével együtt temették el. NÓGRÁD - 1980. február 13., szerda Felhős, enyhe idő várható Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és a tiszántúli megyéknek Az elmúlt egy hét időjárását az enyheség jellemezte. A legtöbb helyen hajnalban sem süllyedt 0 fok alá a hőmérséklet, kora délután viszont 10 fokot meghaladó értékeket is mértek. A hó a legtöbb helyen elolvadt, vastagabb, összefüggő hótakaró csak az Északi-középhegység magasabb részein maradt. Az évszakhoz képest meleg időt a nyugatról, délnyugatról több hullámban érkező enyhe levegő okozta. A különböző nedvességű levegőfajták hatására változóan, időnként erősen felhős volt az égbolt- Számottevő csapadék sehol sem hullott. A gyengén felhős éjszakákon a még hóval borított helyeken —5 fok körüli hőmérsékleti értékeket is mértek. A következő egy hétben is enyhe idő várható. A hét második felében felhős, párás, többfelé ködös időre lehet számítani. A jövő hét elején megnövekszik a felhőzet és eső is várható, az Északi-középhegység magasabb részein havazás is lehetséges. A hőmérsékleti maximumok általában plusz 4, plusz 9 fok között, a minimumok pedig 0 fok körül várhatók, a gyengén felhős éjszakákon —5 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt időszakban az évszakhoz képest meleg időjárás tovább folytatódott. A nappali legmagasabb hőmérsékletek azonban a sokéves átlag körül alakultak. A már korábban megindult hóolvadás tovább folytatódott- így hét végére már csak a hegyekben maradt meg a hó. Lényeges vastagságú hótakaró csak az Északi-középhegységben van, Gyöngyös és Kékestető környékén 30 cm körüli. A hét folyamán nagyobb mennyiségű csapadékot 'csak néhány helyen mértek. A legnagyobb értéket Szendrőládon mértek, 21 mm-t. A talaj felső 50 cm-es rétegének nedvességtartalma a hasznos vízkapacitás százalékában mérve továbbra is a telítéshez közel alakult. Az alsóbb, 50—100 cm-es réteg talajnedvesség-tartalma is növekedett, A következő héten tovább tart az enyhe időjárás- Felhős, párás időre kell számítani. Helyenként eső várható. Talajnedvesség % Megye 0—50 cm 50—-100 cm Pest 93—98 60—65 Nógrád 93—98 75—85 Heves 93—98 55—60 SzabolcsSzatmár 85—95 35—45 Borsod-A-Z. 93—98 35—40 Szolnok 85—95 30—35 Hajdú-Bihar 93—98 30—35 Bács-Kiskun 93—98 40—45 Békés 93—98 35—40 Csongrád 80—90 30—35 egy kérdést: játszani? — Igen, ameddig józan vagyok. Utána már nincs rá szükségem! — feleli a muzsikus. * Egy férfi elmegy egy pszichiáter rendelésére. Az orvosnak feltűnik, hogy a páciens állandóan pattintgat az ujjaival. — Miért csinálja ezt? — kérdi. — Hogy elzavarjam a denevéreket— De hiszen itt nincsenek denevérek! — No látja, doktor úr — felel a férfi —, ez is holtbiztos módszer! * — Doktor úr, írjon fel nekem, kérem, gyomorcseppe- ket. Fátyolos a. hangom. — Ha fátyolos a hangja, akkor torokcseppekre van szüksége — feleli az orvos. — Nem, doktor úr- Én hasbeszélő vagyok! & A vendég panaszkodik: — Főúr, ez a savanyú káposzta nem elég savanyú! — Tisztelt uram, ez nem savanyú káposzta, — hanem spagetti! — Vagyúgy! Akkor azt szeretném tudni, hogy ez a spagetti miért olyan savanyú? — kardoskodik a makacs vendég.