Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
Ünnepi megemlékezés Budapest felszabadulásának 35. évfordulójáról !Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Fővárosi Tanács Budapest felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést rendezett kedd este a Vígszínházban. Az ünnepségen részt vett és az elnökségben foglalt helyet Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, d Központi Bizottság titkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Czinege Lajos, hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Ros- ka István külügyminiszter-helyettes. Ugyancsak az elnökség tagja volt a budapesti ünnepségekre hazánkba érkezett szovjet delegáció vezetője, Leonyid Boriszov, az TZKP moszkvai bizottságának titkára, Nyi- kolaj Szivolapov, a ZIL-gyár lakatosa, a küldöttség egyik tagja, aki 1945-ben részt vett a magyar főváros felszabadításában; Vlagyimir Szivenok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadsereg- csoport ' parancsnoka, Fjodor lsesenko altábornagy, Valentyin Boriszkin ezredes és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A jubileumi ünnepségen jelen voltak: a főváros felszabadításában részt vett egykori magyar partizánok, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek, a fővárosi párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetek, a budapesti fegyveres testületek, a szocialista brigádok, a munkában élenjárók, s a legkülönbözőbb városrészek képviselői. A magyar és a szovjet himnusz hangjai után Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára mondott megnyitó szavakat. Ezt követően Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP KB tagja, a Fővárosi Tanács elnöke emelkedett szólásra. Ülésezik a LEMP kongresszusa Megkezdődött a vita a beszámoló felett Szépvölgyi Zoltán ünnepi beszéde J945. február 13-án a szov- Jet fővárosban — Moszkvában — díszsortűz adta hírül a világnak- Budapest felszabadult. A 25 évi elnyomást betetőző fasiszta uralom korszakának vetettek véget hatalmas vér és , emberáldoza- tukkal a szovjet katonák Budapesten, ahol a hitleristák és magyar kiszolgálóik öltek, raboltak, pusztítottak. Kifosztott, romba döntött város vádolta a fasizmust- 35 esztendővel ezelőtt a gyötrelem, a bénultság és a gyász mellett azonban már sok budapesti szivében új reményt hozott ez a nap. Űj érzelmek keltek: a tisztelet, a hála, érzései a szovjet emberek, a Vörös Hadsereg iránt, akik a felszabadulást, a békét, az eddig nem ismert szabad élet és az újjászületés lehetőségét hozták- Utat nyitottak 8Z emberibb, a gazdagabb és boldogabb társadalom, a szocializmus felépítéséhez. Ezért emlékezünk minden esztendőben február 13-án a felszabadító Vörös Hadsereg katonáinak hősiességére, példamutató bátorságára és emberségére. Áldozatos küzdelmüket megköszönjük az élőknek és fajdalommal, örök hálával, tisztelettel gondolunk azokra a szovjet hősökre, akik a legdrágábbat. életüket áldozták fővárosunkért, népünk fel- emelkedéséért — mondotta Szépvölgyi Zoltán, majd Így folytatta: Népünk legjobbjai —, bár döntő módon nem tudták befolyásolni a főváros felszabadításáért folyó hadműveleteket —, de részvételükkel, ha szerény mértékben is, elősegítették a szovjet hadsereg felszabadító küldetésének sikerét. Ma, a főváros felszabadulásénak ♦does tájén kegyeltei gondolunk és tisztelettel emlékezünk azokra a honfitársainkra, akik bátran kiálltak népünk becsületéért, s életüket nem kímélve, fegyverrel harcoltak a fasizmus ellen, aktív részeseivé váltak a magyar szabadság megszületésének. De hálával és kegyelettel emlékezünk azokra a román katonákra is, akik fővárosunk felszabadításáért harcoltak és hősi halált haltak. A továbbiakban rámutatott: Az élet megindításéban is nagy segítségünkre voltak a szovjet katonák, a szovjet emberek, Az akkori Budapest aléltségból ébredő népe a szovjet emberektől tanult meg talpraállnf, kiegyenesedni. Tőlük tanultuk az új világ építésének alapfogásait, tőlük vettük át az újjáépítés, az újrakezdés ritmusát. Visszatekintve a felszabadulás óta megtett útra, méltóan mondhatjuk: valóra váltottuk a három és fél évtizeddel ezelőtti álmokat, elődeink- legjobb törekvéseit. A felszabadulással minőségében és jelentőségében teljesen új fejlődési szakasz kezdődött a város életében. Pártunk és kormányunk útmutatásával, erkölcsi és különösen az elmúlt 15 évben fokozódó anyagi támogatásával, a budapesti dolgozók áldozatos munkája eredményeként, a főváros olyan fejlődést ért el, amelyek méltán válthatnak ki elismerést. A Fővárosi Tanács elnöke ezután részletesen szólott Budapest három és fél évtizedes fejlődéséről. A többi között hangsúlyozta: Az elmúlt évtizedeik a társadalmi összefogásnak számos nagyszerű példáját adták. A budapesti pártbizottság kezdeményezésére, a Hazafias Népfront, a szakszervezetek és a KISZ-szervezetek közreműködésével a lakosság Nagymértékben hozzájárult a főváros fejlesztéséhez önkéntes társadalmi munkával isAz V. ötéves tervidőszakban a budapesti lakosság önkéntes társadalmi munkája több mint 2 milliárd forintos értékkel gyarapította a fővárost, javította az élet- körülményeket. Budapest az ország szíve, lendítő ereje, a politikai, a gazdasági, a szellemi és a kulturális élet központja, a forradalmi munkásmozgalom fellegvára. A főváros múltja és jelene, az országban elfoglalt helye felelősséget, kötelezettséget jelent számunkra, pártunk, kormá-' nyunk és az egész népünk előtt. A budapestiek szeretik városukat és cselekedeteikkel már sokszor bebizonyították, hogy érte áldozatokra is készek. Ünnepi beszéde befejezéseként Szépvölgyi Zoltán ezeket mondotta: 1945 napsütéses február 13-a óta három és fél évtized telt el. Akik ezt az időszakot Budapesten élték végig, és hittel, hazaszereteten alapuló kotelességtudattal dolgoztak fővárosunk újjászületésén, fellendülésén, talán észre sem veszik, hogy az országgal együtt, milyen hatalmas mértékben fejlődött a város, amely ma szebb, gazdagabb, mint történelme során bármikor. Az ünneplés és az eredmények mellett sem hallgathatunk azonban arról, hogy sok még a gondunk, hogy sok a tennivalónk a lakosság jogos igényeinek kielégítése, a főváros fejlesztése érdekében. . • t-v 5»siii Pártunknak és kormányunknak azonban az ország, a nép érdekeit szolgáló, világos céljai vannak. És ez irányt mutat mindazok számára, akik a szebb, a . gazdagabb elet, a szocializmus felépítésének útját járják és ezért hajlandók is dolgozni. A kitűzött célok megvalósítása számunkra az ország és a főváros töretlen fejlődését jelenti, a dolgozók életének 6zobbé, boldogabbá tételét és azt, hogy Budapest a jövőben is méltó fővárosa marad szocialista hazánknak. Szépvölgyi Zoltán beszéde után Leonyid Boriszov szólt az ünnepség résztvevőihez. Barabás János és Kelemen István, az MTI tudósítói jelentik: Plenáris ülésen folytatta kedden reggel munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt hétfőn megnyílt nyolcadik kongresszusa. A megnyitás után a tanácskozás elnöke üdvözölte a dán és a norvég testvérpárt küldöttségét, amely hétfőn a késő esti órákban érkezett Varsóba. Ezzel a részt vevő kommunista és munkáspártok száma 34-re emelkedett. Ezután megkezdődött a vita a Politikai Bizottság prngramreferótumáról, amelyet hétfőn délután három és fél órás beszédben Edward Gierek, a LEMP KB első titkára terjesztett elő. A beszédet a keddi lengyel lapok ismertették, egyenes adásban sugározta a rádió és a televízió. A keddi vitába elsőként Zdzitstaw Grudzien, a LEMP katowicei /vajdasági bizottságának eláő titkára szólalt fel. Beszámolt a vajdaságban az elmúlt tíz évben elért eredményekről, köztük arról, hogy a sziléziai szénbányászok ez Idő alatt a tervezettnél 8 millió tonnával több szenet hoztak a felszínre, és az ország történetében a legnagyobb ipari beruházás, a katowicei vas- és acélművek már 11 millió tonna acélt adott az országnak. A továbbiakban többek között az egyesült parasztpárt és a lengyel demokrata párt elnöke üdvözölte a szövetséges pártok tagjai nevében a kongresszust. Rövid szünet után a kongresszus Miroslav Hermaszews- ki űrhajós elnökletével folytatta munkáját. Elsőként Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központ) Bizottság titkára szólalt fel és tolmácsolta a tanácskozásnak a szovjet kommunisták üdvözletét. Ezt követően Alojzv Kar- koszka, a varsói pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. A fővárosban végzett munkát értékelve emlékeztetett arra, hogy a varsói vajdaság minden harmadik lakosa a hetvenes években kapott új lakást. A feladatokat elemezve rámutatott a gazdálkodós hatékonysága növelésének, a jobb és fegyelmezettebb munkának, az anyag- és energiatakarékosságnak a szükségességére. A délelőtti üléssel egyidejűleg hozták nyilvánosságra a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Revíziós Bizottságának beszámolóját a két kongresszus között végzett munkájáról és annak tapasztalatairól. A , jelentés megállapítja, hogy a vizsgált időszakban tovább fejlődött a pártmunka, gazdagodlak irányai és formái, különösen nagy figyelmet szenteltek a pártszervezetek a lakossági panaszok kivizsgálásának és megoldásának. Választótok Kanadában Téli fásultság Leonyid Boriszov beszéde Engedjék meg, hogy Budapest fasiszta megszállás alóli felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából az SZKP moszkvai városi bizottsága ég a moszkvai városi tanács végrehajtó bizottsága megbízásából tolmácsoljam a Magyar Népköztársaság fővárosa minden lakosának a moszkvai dolgozók forró üdvözletét és szívélyes jókívánságait — kezdte beszédét Leonyid Boriszov, majd egyebek közt hangoztatta: a szovjet hadsereg csapatai a magyar hazafiak tevékeny részvételével — felszabadították Budapestet, majd az egész országot. Ez felbecsülhetetlen jelentőségű tett volt a magyar állam nemzeti újjászületése szempontjából és megnyitotta az új étet építésének távlata- It, A felszabadulást követő években a magyar dolgozók a párt vezetésével alapvető szociális-gazdasági változásokat valósítottak meg és megkezdték a fedett szocialista társadalom építését, A moszkvaiak a közeli és az őszinte barát jogán szívből örülnek a budapestiek eredményeinek és azt kívánják önöknek, hogy érjenek el újabb sikereket a város szóéi Mis-gazdasági fejlesztő- séb«nA szovjet emberek mély megelégedéssel állapítják meg, hogy a Magyar Népköz- társaságban a szocialista építés 35 éve egyben az országaink közötti állandóan erősödő barátság és szüntelen fejlődő együttműködés esztendei voltak. A szovjet—magyar testvéri kapcsolatok alapja az SZKP és az MSZMP álláspontjának, tetteinek egysége, hűségük a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez- Leonyid lljics Brezs- nyev elvtárs, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kijelentette: „pártjaink óriási érdeme abban mutatkozik meg, hogy a szovjeWmagyar barátság milliók, a szovjet és a magyar dolgozók millióinak közös kincse lett”. A szovjet—magyar testvéri kapcsolatok jelenkori szakaszát jellemezve Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kijelentette: „barátságunk és együttműködésünk szilárd és szüntelenül fejlődik, hiszen a Magyar Nép- köztársaságot és a Szovjetuniót a sokoldalú együttműködés és a kölcsönös bizalom fűzi ^egymáshoz, amely a közös forradalmi hagyományokon, eszméken és célokon, érdekeik közösségén alapul”. Szilárdan meg vagyunk győződve róla, hogy az országaink közötti megbonthatatlan barátság és egység, a jövőben is erősödni, fejlődni fog. Minél erősebb lesz barátságunk, minél szorosabb és eredményesebb együttműködésünk, annál gyorsabban és sikeresebben haladhatunk előre. Engedjék meg, hogy a Magyar Népköztársaság fővárosa kommunistáinak, minden dolgozójának azt kívánjuk, hogy nagy munkasikerekkel fogadják a Magyar Szocialista Munkáspárt XH. kongresz' szusát, s érjenek el újabb győzelmeket a fejlett szocialista társadalom építésébenA nagy tapssal fogadott beszéd után Méhes Lajos meleg szavakkal mondott köszönetét Leonyid Boriszovnak és ez alkalommal is kifejezte hálánkat, testvéri barátságunkat a Szovjetunió népeinek, Moszkva lakosainak. Az ünnepség után művészi műsor következett. A Budapest felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezés az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) Pierre Elliott Trudean Nem tisztelték különösebben az íratlan illemszabályokat a kanadai törvényhozás ellenzéki képviselői. A tavaly májusi választásokon vereséget szenvedett liberális párt szinte próbaidőt sem hagyva, villámgyorsan kiütötte a nyeregből — parlamenti szövetségeseinek segítségévei —- a győztes konzervatívokat. A hazánknál százszor nagyobb területű, de mindössze 23 milliós népességű országban (gy rövid nyolc hónap eltelte után ismét a szavazófülkékbe várják az állampolgárokat. MEGSZEGETT ÍGÉRETEK? Joseph Clark kormányfőnek jószerével alkalma sem volt arra, hogy politikai terveinek megvalósításához hozzákezdjen. *A 40 éves miniszterelnök, aki liberális ellenfelét, Pierre Elliott Trudeau-t váltotta fel, választási sikerét főként a lakosság felhalmozódó elégedetlenségének köszönhette. Hatékonyan használta fel kampányában a már egy évtizede kormányzó Trudeau ellen az ország gazdasági gondjait: a 9 százalék körüli inflációt, a 8 százalékos munkanélküliséget. Mi az oka annak, hogy ilyen rövid idő múltén máris választási ígéreteinek megszegésével vádolják? Elsősorban a decemberben beterjesztett költségvetés. Az ellenzék erre hiyatkozva nyújtott be bizalmatlansági indítványt, s ^szavazta le a kormányfőt. Clark ugyanis az ígért adócsökkentések helyett 1980-ra számos területen adóemelést javasolt. Négy év alatt a kőolaj — nemzetközi összehasonlításban egyébként olcsó — árának megduplázását tervezte, csökkentve az importolaj ártámogatását is. „Rövid távú fájdalom ez a hosz- szú távú nyereségért” — érvelt Clark, akit a kormányzat bevételeinek növeléséré szorított a több milliárd dolláros költségvetési hiány. Igaz, Kanada energia-önállóságának fokozatos biztosításához ellenfelei sem használnának más módszert — TruJoseph Clark deau legfeljebb az áremelések ütemét vitatja —a költségvetés megtorpedózása mégis kézenfekvő eszköznek kínálkozott Clark megbuktatásához. Támadási felületet jelentett a miniszterelnök néhány más indítványa is, például az Egyesült Államok hatalmas gazdasági befolyása ellen létrehozott egyetlen állami olajvállalat, a Petro- Canada tervezett magánkézre adása. Külpolitikai baklövés volt Kanada izraeli nagykövetségének átköltöztetési szándéka Tel Avivból Jeruzsálembe: az arab világ felháborodása miatt Clark visszakozni kényszerült. KIÁBRÁNDULTSÁG ÉS időjárás A miniszterelnök mégis azt hiszi: nagyobb volt a kiáb- rpndulág a liberálisokból annál, semhogy az néhány hónap alatt elmúlhatott volna, s minthogy kisebbségben kormányozva, parlamenti helyzete amúgy is bizonytalan volt — a tnostani választásokon „igazi esélyt” akar kérni a szavazóktól. Clark abban is bízik, hogy a liberálisok vezetési nehézségei őt segítik. Trudeau ugyanis november végén lemondott pártelnöki tisztségéről, s csak a konzervatív kabinet bukása után változtatta meg szándékát. Bejelentette, hogy győzelme esetén mégis hajlandó ismét kormányt alakítani. Igazi utóda nem lévén, így újra ő a liberális kormányfő- jelölt, de aktivitása, népszerűsége nem hasonlítható ösz- sza a néhány évvel ezelőttivel, Politikai szakértők nem is várták a liberálisoktól igazán harcos Clark-ellenes akciót a márciusra tervezett tisztújításig. Voltaképpen a parlament harmadik legnagyobb ereje, az új demokrata párt kezdeményezte a kormány elleni bizalmatlansági indítványt; a John Edward Broadbent vezette, szociáldemokrata jellegű pártnak Clark elvei, programja és költségvetése semmiképp nem felelt meg. A közvélemény-kutató intézetek legutolsó felmérései mindenesetre határozott liberális előnyt mutatnak. (A pillanatnyi szavazási előrejelzések: liberális párt: 47 százalék, hatadó konzervatív párt: 28 százalék, új demokrata párt: 23 százalék.) Biztos győzelmi reményeket mégsem táplálhatnak egyik oldalon sem. Az eredményeket számtalan kisebb-nagyobb tényező befolyásolhatja még; a világpolitikai helyzet alakulása, az USA szovjetellenes lépései is állandó állásfoglalásra késztetik a kanadai vezetőket — ezek fogadtatása pedig naponta változhat. Clark például „jó pontokat gyűjtött" néhány amerikai diplomata Iránból való kiszöktetésévol, stb. Nem elhanyagolható szempont a választók fásultsága, amelyet a zord téli időjárás csak erősít. Valószínűleg igen sokan maradnak távol február 18-án az urnáktól — kérdés, hogy kit fog segíteni a magas tartózkodási arány? A HÁTTÉRBEN — QUÉBEC Az is nehezen válaszolható meg, hogy mennyire időleges a québeci probléma háttérbe szorulása. A tíz tartományból álló Kanada szövetségi állam, s Quebecben a francia eredetű lakosság önállósodási törekvése hosszú évek óta nehézségeket okoz az ottawai központi kormánynak. A mostani kampányban a nemzeti egységnek ez a megoldatlan kérdése kisebb szerepet játszott, mint például az ország energiahelyzete. Ugyanakkor Quebecben még az idén népszavazást terveznek a szövetségi rendszer esetleges megváltoztatásáról, így nem kétséges:» a tartomány szeparatizmusa rövidesen ismét visz- szakerül Kanada megoldandó politikai gondjainak élére. Abban pedig a legtöbb megfigyelő egyetért: a quebéci problémával Trudeau és egy liberális kormányzat valószínűleg hatékonyabban tudna megbirkózni. "Ssego Gábor